"Hillél és Sámmáj vették át a hagyományt elődeiktől. Hillél szokta mondani: Légy Áron tanítványai közül való, békeszerető, békére törekvő, emberszerető, aki közel hozza őket a Tórához. Ugyancsak ő mondta: aki mesterségesen növeli hírnevét, elveszti azt; aki nem gyarapítja tudományát, az valójában csökkenti; aki egyáltalán nem tanul, annak nincs létjogosultsága; míg aki a Tan koronáját önző célokra használja, az elvész.
Ugyancsak ő mondotta: Ha nem én vagyok magamért, akkor ki van érettem? Ha meg én vagyok magamért - akkor mi vagyok én? És ha most nem, hát mikor?" (Atyák, 1, 12-13-14).
Hillél és Sámmáj, az utolsó "páros". Heródes király idején, kb. 100 évvel a Szentély pusztulása előtt vezették a Synhedriont. Hillél anyai ágon Dávid király leszármazottja volt, s Babilóniából ment Jeruzsálembe, hogy ott Smájától és Ávtáljontól Tórát tanuljon.
A Talmud egy helyen elárulja, hogy ez idő tájt Hillél igen szegény volt, favágással kereste kenyerét, és napi keresetének felét adta oda a Tanház kapusának, csakhogy az beengedje őt Smájá és Ávtáljon Tóra-magyarázatát meghallgatni. Egy hideg téli pénteken, amikor nem keresett semmit, és így nem engedték be, hogy ne mulassza el az aznapi tanulást, felmászott a Tanház tetejére a meleg kémény mellé, s onnan hallgatta mesterei szavait. Annyira belefeledkezett a tanulásba, hogy másnap reggel teljesen átfagyva és hóval borítva találtak rá. Kiásták a hóból, megmosdatták, olajjal bekenték, és a kályha mellé ültették. Ekkor azt mondta Smájá Ávtáljonnak: Ez érdemes arra, hogy megszegjék érte a szombatot... (Joma, 35)
* * *
Hillél - mondhatni - szinte puccsszerűen lett a Szinhedrion elnöke. Smájá és Ávtáljon halála után a szintén babilóniai származású Bné Btéra család tagjai töltötték be a Sznhedrion vezetői tisztségeit. Történt azonban, hogy egy halachikus problémát - nevezetesen azt, hogy a Pészáh-áldozat bemutatása, feljogosít-e a szombat megszegésére vagy sem - nem tudtak megoldani. Végül is Hillél adta meg a megfelelő és helyes választ, mire a Bné Btéra család tagjai önként visszavonultak, és Hillél javára lemondtak magas tisztségükről.
Hillél szerénységéről és türelméről legendákat meséltek. Fenti mondását ("légy Áron tanítványai közül") saját életében is megvalósította. Sámmájjal ellentétben, aki szigorú és indulatos ember hírében állt, ő megértőnek bizonyult. Ha valakit Sámmáj elutasított, mert kérését szemtelenségnek, kérdését okvetetlenkedésnek tartotta, az Hillélnél meghallgatásra talált. Ismert az a történet, amikor egy, a zsidóságba betérni szándékozó ember arra kérte Sámmájt, hogy olyan gyorsan folytassa le a szertartást, ameddig féllábon tud állni. Sámmáj elkergette őt e példátlan szemtelenség hallatán, mire az ember azonnal Hillélhez fordult kérésével. Hillél nem botránkozott meg, hanem azt mondta: rendben van, betérítlek. A zsidóság lényege - közölte a prozelita-jelölttel - az, hogy ami neked rossz, azt ne tedd barátoddal sem. Ez - egyetlen mondatba sűrítve - a zsidó élet filozófiája. A többi már csak ennek a részletezése. Most pedig eredj, és tanulmányozd ezeket. (Sábát, 31)
* * *
Hillél nemcsak szerény, de alázatos is volt. Történt, hogy két ember fogadást kötött, melyikük képes Hillélt kihozni a béketűrésből. Amelyiküknek ez sikerül, annak 400 arany üti a markát. A fogadást követő pénteken egyikük bezörgetett a fürdőbe, majd elkiáltotta magát: ki az a Hillél, melyik az a Hillél? A Synhedrion elnöke ekkor kiment, majd megkérdezte: mit kívánsz, fiam? A Hillél számára ismeretlen férfi erre azt mondta: Szeretnék kérdezni valamit. Kérdezz nyugodtan - válaszolt barátságosan Hillél.
- Miért tojásfejűek a babilóniaiak? - tette fel kérdését az ember.
- Fontos dolgot kérdeztél, fiam - válaszolt komoly arccal Hillél, mintha ezt így is gondolta volna -, azért, mert nincsenek szakképzett bábáik.
Hillél visszament a fürdőbe, de a jelenet egy óra múlva megismétlődött. A férfi újból kihívta Hillélt, és ismét feltett egy szándékosan értelmetlen kérdést (miért ferde a tarmuditák szeme?). Hillél ezúttal is nyugodt hangon, minden indulattól mentesen válaszolt. Hasonló módon még néhányszor lejátszódott ez a színjáték, de Hillél csak nem jött ki a sodrából. Nem úgy az arcátlanul molesztáló ember, aki dühében még azt is "bevallotta", hogy elvesztett 400 aranyat, mert nem sikerült őt felbosszantania... (Uo.).
Hillél alapította meg azt az zsidó fejedelemséget - miközben a Synhedrion vezetői tisztét is betöltötte -, amely párhuzamosan létezett a rómaiak fennhatósága alatt uralkodó Heródes, később az első és második Agrippa birodalmával, de fennmaradt és autonóm módon intézte a zsidók ügyeit a második Szentély pusztulása után is, több száz éven keresztül.
"Hillél, Simon, Gamliél (az "Öreg"), és Simon (a második) - ők voltak Izrael fejedelmei a Templom fennállásának utolsó száz évében." (Sábbát, 16)
* * *
Hillél mondásait hol arameus nyelven, hol héberül örökítették meg. Sokat és sokan vitatkoztak azon, mi lehetett ennek az oka. A leglogikusabb magyarázatát a Torá Tmimában, rabbi Baruch Epstein, az ismert kommentátor adja. Eszerint Hillél azon szavai, melyeket a Tanházban a tanítványaihoz intézett héberül, míg az egyszerű emberekhez szólók arameusui hangzottak el, mivel abban az időben ez volt az általánosan beszélt nyelv.
Hillél oly nagy hatással volt a második Szentély utolsó periódusában élő zsidó népre, hogy a Talmud Mózeshez és Ezrához, az Írástudóhoz hasonlítja, mert ezekhez hasonlóan Hillél is fáradhatatlan terjesztője volt a Tórának.
A Talmud (uo.) egyébként a két tanaita viselkedését követendő példaként említi: "Bölcseink azt tanították, az ember mindig legyen olyan szerény, mint Hillél, és ne legyen olyan szigorú és indulatos, mint Sámmáj". Hillél 120 évig élt. 40 éves volt, mikor eljött Babilóniából, majd 40 éven át tanulmányozta a Tórát, és életének utolsó harmadában - Sámmájjal együtt - a Synhedrion élén állt.
BÉKE A HÁZASTÁRSAK KÖZÖTT
Hillél tehát felszólította tanítványait, hogy legyenek Áron főpap útjának követői, aki" békeszerető, békére törekvő és emberszerető volt, aki közel hozta az embereket a Tórához. " Miért azt mondja Hillél, hogy légy olyan, mint Áron tanítványai, és miért nem azt, hogy légy olyan, mint maga Áron? - kérdi Mose Alsech.
Azért - válaszolja -, mert ha már valaki nem lehet olyan, mint Áron, legalább járjon Áron tanítványainak nyomdokain.
Ávot dörabbi Nátán pontosan körülírja, miben nyilvánult meg Áron békeszeretete és békére való törekvése. Ez azt jelenti, hogy igyekezett betölteni, embertársai között a békéltető szerepét, mely cselekedetével a zsoltáros király - "törekedj békességre, és kövesd azt" - szellemében járt el. (Zsolt. 34,16) Keresd ott, ahol van, és fuss utána (szó szerint: "üldözd") bárhová, ahol található. Nátán rabbi azt is leírja, hogyan zajlott le ez az Áron-féle "békeüldözés":
"Amikor látta [Áron], hogy két ember veszekszik egymással, odament az egyikhez, és azt mondta neki: nézd, fiam, mennyire eszi magát a barátod, amiért megbántott téged. Azt mondja magában: jaj nekem, hogyan nézhetek most már rá, miután így viselkedtem vele? Szégyellem magam, amiért ennyire megbántottam őt! S addig beszélt hozzá, míg le nem lohadt a haragja. Miután ez megnyugodott, felkereste a másik haragost. Ahhoz is hasonlóan beszélt, mígnem az is megbékélt. Végül a két haragos egymás nyakába borulva kibékült..."
Hasonló módon békítette össze a veszekedő házastársakat is.
Áron emberszeretetének az volt a célja, hogy ezáltal is közelebb hozza őket a Tórához, és rábírja őket a parancsolatok betartására. Mindez nemcsak a vallásos zsidókra vonatkozik, hiszen - vallotta a lubavitsi rebbe - azokat is szeretni kell, akik nem vallásosak. Ezeket is közel kell hozni, fölemelni, a Tórához, és nem a Tórának kell leereszkedni hozzájuk , vagyis a zsidó embert kell megnyerni, meggyőzni, hogy a Tóra szellemét elfogadja és kövesse.
Áron közvetett módon is hatott - eme tulajdonsága révén - az emberekre. Előfordult, hogy előre köszönt, és nagy tiszteletet tanúsított olyan ember iránt, akiről tudta, hogy "belseje nem olyan, mint a külseje", azaz képmutató módon többnek, másnak, jobbnak mutatja magát, mint amilyen a valóságban volt, mire az illető elszégyellte magát, és azt mondta magában: jaj nekem, ez az Áron azt hiszi, hogy én egy rendes zsidó vagyok, pedig ha tudná... ha tudna bűnös gondolataimról, és ismerné rossz cselekedeteimet, akkor szóba sem állna velem.
Amikor valaki idáig jut gondolataiban, máris megbánja bűneit; magába száll, és jó útra tér. Erre mondja a próféta: "Békességben és becsülettel járt el velem, és sokakat visszatartott a vétektől". (Máláchi, 2,6).
* * *
"Aki nem gyarapítja tudományát - a Tórát, amit tanul -, az csökkenti azt." Hillél mondását akként kell értelmezni, hogy aki nem gyarapítja állandóan tudását, az elfelejti azt is, amit tanult. Aki nem halad előre, az visszafele megy..
Rási azt a mondást, hogy: "Aki nem tanul Tórát, annak nincs létjogosultsága", úgy értelmezi, hogy aki nem tanít, azaz nem hajlandó tudását másoknak is átadni, az nem érdemli meg, hogy éljen.
SÁMMÁJ ÉS A SZOMBATI HÁBORÚ...
Az utolsó "páros" másik tagja, Sámmáj, tökéletes ellentéte volt Hillélnek.
Indulatos, az igazáért mindig harcra kész zelóta, aki gyűlölte a rosszat, és nem viseltetett türelemmel a Tóra és a zsidó nép ellenségeivel szemben.
Azonban ha vitában legyőzték, belátta az ellenfél igazát, mint ezt Jonatán ben Uziellel, Hillél egyik tanítványával való vitája bizonyítja. Ebben végül Sámmáj belátta Jonatán igazát, és azt mondta neki: "Legyőzött engem, ben Uziél." (Bává Batra 134)
A Talmud jó néhány esettel példázza Sámmáj túlzó viselkedését. Az egyik ilyen eset, amikor Jom Kippurkor nem akarta a gyerekét megetetni (holott a gyerekeknek nem kell böjtölni), s rabbitársainak kellett ráparancsolniuk, hogy adjon enni a gyereknek. (Joma 77) A másik történet, hogy amikor a menye szült, Sátorosünnepen, rést vágott a háztetőn, és ünnepi sátrat (Szukká) emelt a csecsemő feje fölé, ami a halacha szerint túlzás.(Szukká 28)
A hagyomány megőrizte, hogy a szombatot különösen tisztelte. Ha a hét elején talált egy szép szarvasmarhát, kijelentette "ezt eltesszük szombatra". De ha időközben talált egy még szebbet, kicserélte... (Bécá. 16) Szakmájára nézve építész vagy építőmunkás, esetleg vállalkozó volt. A Talmud elmesél egy történetet, mely szerint, amikor egy prozelita-jelölt kérdéseivel felidegesítette, a kezében lévő mérőónnal lökte őt félre. (Sábbát, 31)
Túlzásokra hajlamos viselkedése politikai tekintetben is megmutatkozott. Szerinte az Írás szava - az ellenség elleni háborúban: "amíg csak le nem győzöd őt" (5Mózes, 20) - azt jelenti, hogy a háborút szombaton is folytatni kell, ha legalább három nappal szombat előtt kezdték el. (Sábbát, 19) Áháron Heimann, a Talmud-bölcsek neves életrajzírója párhuzamot von a "páros" két tagja között. Szerinte Sámmáj rigorózussága, hajlíthatatlansága a heródesi pogány elnyomó rendszer ellen küzdők szemléletéből ered. Hillél viszont Babilóniából jött, ahol a zsidók szabadon éltek, ezért ő azon a véleményen volt, hogy a zsidókat csak békés eszközökkel lehet megmenteni az edomita származású zsarnoktól. Így aztán Heródes, aki tudta, hogy Hillélnek nincsenek politikai ambíciói, nem avatkozott bele a Szinhedrion ügyeibe, s bár a népet hűségesküre kötelezte, ez alól Hillélt, Sámmájt és tanítványaikat felmentette.
* * *
Hillél és Sámmáj egy-egy nagy Tanház élén álltak. Mindkettőjüknek sok tanítványa volt, ezek természetesen osztották mestereik szellemiségét, ugyanazokat az elveket vallották. A Talmud elmeséli, hogy a két Tanház három és fél éven át több száz halachikus kérdésben kemény vitákat folytatott, de megegyezésre sohasem jutottak. Így a végén egy "égi hang" (Bát Kol) döntött, s mondta ki, hogy mindkettőjük szava olyan, mint Isten szava, de a halacha (vagyis a döntés) Hillél álláspontját fogadja el mérvadónak. A Talmud (Jerusálmi, Jevámot) szerint Hillél ezt szerénysége révén érdemelte ki.Kezdetben azok, akik Sámmáj utasításai szerint kívántak élni - bár a halacha Hillél elvei szerint lett eldöntve - ezt megtehették azzal a feltétellel, hogy akkor minden tekintetben eszerint kell eljárniuk, akár szigorúbb, akár engedékenyebb is volt az álláspont.
A későbbiekben viszont már Hillél tanítása vált általánossá, minden kérdésben ehhez kellett igazodni. Ő általában mérsékeltebb, nem túlzottan szigorú álláspontot képviselt, bár volt néhány konkrét eset, amikor éppenséggel Sámmáj volt a kevésbé szigorú elvet valló.
"Sámmáj mondta volt: Fő a Tóra-tanulás. Szólj keveset és tégy sokat, és fogadj minden embert kedvesen." (Ávot, 1,15) Úgy tűnik, ő volt az első, aki a Tóra-tanulás kötelességét professzionista szintre emelte. Maimonides "Fő a Tóra-tanulás" mondását úgy értelmezi, hogy a zsidó ember fő foglalkozása, legfontosabb elfoglaltsága a Tóra tanulmányozása kell hogy legyen. Minden egyéb - munka, üzlet, megélhetés, nem beszélve egyéb haszontalan időtöltésről- csak mellékes foglalatosság.
Vannak, akik - Nátán rabbi "Ávot" traktátusa nyomán - Sámmáj mondását akként magyarázzák, hogy az ember mindig konzekvensen ragaszkodjék a halachikus előírásokhoz. A Tóra egy és oszthatatlan elve alapján mind saját magára nézve, mind másokra vonatkozóan egyaránt szigorúan kell a törvényeket betartani.
"Szólj keveset, és tégy sokat." Sámmáj szerint azonban nem elég keveset beszélni, mert ez még önmagában nem nemeslelkűség, hanem tenni kell sokat. És ha valaki megígéri felebarátjának, hogy tesz valamit az érdekében, ígérjen keveset, és tegyen sokat.
"És fogadj minden embert kedvesen!"
Sámmáj e mondása azt bizonyítja, hogy nem volt embergyűlölő fanatikus. A magánéletben, ha valakit meghívsz a házadba, légy vele kedves és szívélyes.
Maimonides kiemeli, hogy a "minden ember" azt jelenti, hogy nemcsak a fontos, ún. nagy embereket kell kedvesen fogadni, hanem megkülönböztetés nélkül mindenkit. Bartinóra - folytatván ezt a gondolatmenetet - hozzáteszi, ha vendéget fogadsz, azt ne savanyú képpel tedd, hanem szívélyes mosollyal. Ez a magyarázat egyéb ként rabbi Nátán "Ávot" traktátusán alapszik, miszerint: "ha valaki a felebarátjának a világ minden kincsét adja ajándékba, de ezt úgy teszi, mintha a fogát húznák, akkor ezt olybá veszik, mintha nem adott volna neki semmit. Viszont ha csak valamilyen csekélységet is ad neki, de ezt barátságos gesztussal teszi; ez olyan, mintha a világ minden kincsét adta volna neki..."
A néhai lubavitsi rebbe Atyák magyarázatában Sámmájról elmondja, hogy természeténél fogva valóban nagyon indulatos ember volt, aki nem hajlott a kompromisszumokra, különösen olyan dolgokban, amit ő a zsidóság lényegének tartott. Ennek ellenére, amikor hallotta Hillélt - aki arra biztatta tanítványait, hogy legyenek olyanok, mint a békeszerető Áron és tanítványai, akik mindenkit szeretettel fogadnak, s ezáltal hozzák az embereket közel a Tórához - ez olyan hatással volt Sámmájra, hogy már ő is "minden emberre" vonatkoztatta azt, hogy kedvesen kell fogadni.(Likuté Szihot, 17).
Sámmáj erkölcsi útmutatást tartalmazó mondása megfelel Jeremiás (Jirmijáhu) próféta meghatározásának, amit a Bölcsről, a Hősről és a Gazdagról mond.
A Bölcsnek azt mondja: tedd a Tórát fő foglalkozásodnak. A Gazdagnak: beszélj keveset, és tegyél sokat. A Hősnek: fogadj minden embert szívesen, s még ha nem szíveled, küzdd le ellenszenved. Ki a hős? Aki rossz ösztönét legyőzi... (Bártinora)
Sámmáj szavait több nemzedék kommentátorai próbálták mélyebben elemezni. 150 évvel Sámmáj halála után a Talmudban olvashatjuk: "Jer és lásd, mi a különbség a régebbi és a mostani nemzedék között! Annak idején a legfontosabb a Tóra-tanulás volt, minden egyéb csak mellékes. Ily módon virágzott a Tóra is, és az emberek megélhetése is biztosítva volt.
Manapság viszont, amikor a munka és az üzlet a fontos és a Tóra csak másodrendű - se ez, se az nincs biztosítva." (Bráchot, 35).
Rés Lákis, aki csípős kijelentéseiről és merész hasonlatairól nevezetes, a csak időnként Tórát tanulót a házasságtörő férfihoz hasonlítja, akit az Írás is elítél (Példab. 6, 32), mivel az állandó és folyamatos Tóra-tanulás olyan, mint egy jó házasság. (Szánhedrin 99)
(Folyt. Köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése