(Donin: a zsidó családi Élet – a boldogság kulcsa (4

Férj és feleség és a családi béke Folytatjuk Ch, Hálévi Donin  rabbi könyvének - közlését. A könyv "Zsidónak lenni" négy kiadásban jelent meg Pesten és mára elfogyott    A békés otthon (sálom bájit), amelyben harmónia és megbecsülés uralkodik férj és feleség között, minden házaspár számára a legna­gyobb érték és a legfontosabb cél.   Minden, ami a sálom bájit létrehozását elősegíti, elismerésre méltó. A gyanúsítgatás, a düh, a sértő szavak és tettek lerombolják az otthon békéjét és harmóniáját, még ha a "megbecsülés", "hűség", "önzetlenség" álarca mögé bújnak is.   A Biblia előírása szerint a férj köteles gondoskodni felesége élelmezéséröl, ruházatáról és házastársi jogainak érvényesüléséről (2Mózes 21: 10.). Az előírás azt is tartalmazza, hogy a férj kötelessége a feleség testi szükségleteinek kielégítése.    A férj nem erőszakoskodhat feleségével annak akarata ellenére. Ellenkezőleg, a házastársi érintkezés csak a feleség beleegyezésével történhet.      , Ha a házastársak egyike gyűlöletet érez a másik iránt, kerülnie kell a nemi érintkezést, még ha kívánja is magát az aktust. Ha  haragban vannak, tilos közösűlníük, míg ki nem békülnek, és a durva szitkokat gyengéd szavak nem váltják fel.    Az asszonynak nem szabad halogatnia a mikvába menést, sem más módon késleltetnie megtisztulását csak azért, hogy ezzel bosszantsa vagy megbántsa férjét,  A nemi érintkezést fegyverként, büntetöeszközként vagy egyéb módon egymás ellen felhasználni a legnagyobb bűn a házastársi kapcsolatban.    A bölcsek arra is intenek, hogy a férfi óvakodjék feleségét megüt­ni, vagy szavaival szenvedést okozni neki. Ez arra is vonatkozik, ha maguk között vannak. Súlyosabb az inzultus, ha mások előtt törté­nik, és súlyosabban is esik latba.    A férfinak legalább úgy kell szeretnie feleségét, mint önmagát, de jobban kell tisztelnie saját magánál." (Jevámo t 62b., Szánhedrin 76b.)    A férfi egyék és igyék kevesebbet, mint amennyit megengedhet magának; öltözködjék úgy, ahogyan megengedheti magának; ámde becsülje meg (lássa el ruházattal és födéllel) feleségét és gyermekeit jobban, mint amennyire megengedheti magának." (Chulin 84b.)  "Egyél és igyál kevesebbet. és amit megtakaritasz, költsd a laká­sodra!" (Peszáchim 114a.)  ,A háztartás és a gyermekek ellátásának dolgaiban a férfi köves­se felesége tanácsát, hogy béke és összhang uralkodjék otthoná­ban." (Bábá Meciá 59a.)     Bölcseínk azt mondták: A férfi hízelegj en feleségének, hogy megóvja a házi békét." (Midrás Jelámdénu)  "Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igaz­gyöngynél. " (Példabeszédek 31: 10.) Egy zsidó bölcs így mondta egyszer: ..Ez a zsoltár azt az asszonyt dicséri, aki elhagv.ja atyját, hogy férjét kö­vesse; aki akkor is mosolyog, ha férje haragszik; aki becsüli férjét, ha nyomorult, ha gazdag, ha öreg, ha fiatal. Habozik eljárni otthonról, de nem habozik kenyeret adni a szegénynek. Akkor sem tétlenkedik, ha sok szolgája van, hanem együtt dolgozik velük. Figyel arra, aki beszél hozzá, de nem válaszol meggondolatlanul. Osztozik férje örömében, és reményt nyújt neki a bajban.     A férfi legyen otthon kedves, és ne követelődzék. " (Midrás Bá­midbár Rábá 89.)    "Olyan a harag a házban, mint a féreg a szezámmagban." (Szotá 3.) ~_ szezámmagvak nagyon kicsik: ha féreg esik beléjük, az összeset ki kell dobni, mert nem lehet szétválogatni a jót és a férgest ,,A harag ostobává teszi a bölcset." (Peszáchim 66.) De a harag elmúltával jobb bocsánatot kérni és megbánást mutatni, mint bizonygatni, hogy nekünk volt igazunk. .  A feleség és a gyerekek kívánságait, kéréseit, érveit türelmesen ­és figyelmesen végig kell hallgatni, hogy ne meggondolatlanul odavetett, hanem megfelelő választ tudjunk adni. A válás    Ha minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyul a házi béke, a házas­társak közötti összhang megmentésére, és keserűség, állandó harc, viszálykodás jellemzí a házat, jobb, ha a házaspár elválik. Ilyen esetre ~ Tóra lehetövé teszi a házassági kötelék válás útján való felbontását.   . A válásra vonatkozó törvény bibliai előíráson alapszik. A háláchá szígorúan szabályozza a követendő eljárást. A válás héberül gérusin,  a válólevél neve get.   A vallás alapján megkötött házasságot, amelyet "Mózes és Izrael Törvénye szerint" szenteltek meg, nem bontja fel a polgári bíróság ítélete - amely az állami törvények értelmében rendelkezik -, csak a szintén "Mózes és Izrael Törvénye szerint"* lefolytatott eljárás. Get nélkül a férfi és a nő továbbra is házasok maradnak. e.. Ugyanezért minden házasság vagy kapcsolat, amelyet polgári válás után, rabbinikus válás nélkül kötöttek, a zsidó vallási törve­nyek értelmében érvénytelen, és házasságtörö kapcsolatnak számí:      Akiknek útjai elváltak. és így nem tekíntik többé férjnek és fele­ségnek egymást - vagy polgári válóper útján felbontatták házassá­gukat - törvényszegést követnek el ha nemtörődömségből vagy tájékozatlanság miatt elmulasztanak gondoskodni a getről. Isten előtt ilyenkor nemcsak a férfi és a nő a felelős, sőt nemcsak azok, akikkel ezután házasságtörő kapcsolatban élnek, hanem az új kapcsolatból születendő gyerekek is magukon viselik a törvénytelenség bélyegét.     Ha a kapcsolat annyira megromlott, hogy nincs más megoldas, mint a válás, akkor annak teljes, Isten előtt is érvényes válásnak kell lennie: a hit előírásai szerint megszentelt házasság előírások szerinti felbontásának. Vajon lehet-e erkölcsi értéke a válásnak, ha csak a pol­gári hatóságok intézkedése és a világi törvények hitelesítik?      Bár a Tóra megengedi a válást, és nem nehezíti meg túlságosan, nem szabad önkényesen vagy elhamarkodottan ezt a megoldást vá­lasztani, csak ha a szakítás reménytelenül véglegessé vált, és a vi­szálykodás állandósult. "Ilyenkor a válás törvénye biztosítja az em­ber békéjét és a család egységét. Aki szükség esetén elválik, nem rosszat tesz magának, hanem jót."     Az emberi tragédiát, amely minden válással együtt jár - kűlönö­sen, ha gyerekeket is számításba kell venni -, mégsem lehet meg­rendítőbben leírni, mint a Talmud szavaival: ha valaki elválik, "még Ist­en oltára is megkönnyezi".   A gettel kapcsolatos eljárás és a szabályok leírása A válóper című fejezetben  található.   A nemi élet szabályai                                             A mikve – a rituális fürdő   "Ne közeledj nőhöz havi tisztátalanságának idején, hogy fölfedd a szemérmét..." (3Mózes 18: 19.) - ez a bibliai előírás az alapja a zsidó házas­ságban folytatott nemi élet szabályainak. Ezeket a törvényeket általában "a család tisztaságának" - táhárát hámispáchának - hívják.       A Tóra szerint a havi menstruációs szakasz kezdetétől számítva hét teljes napig tilos minden szexuális érintkezés félj és feleség között. Azt az állapotot, amelyben az asszony a menstruációs szakasz alatt van, niddának ­nevezik, ami szó szerint "eltávolított", "elkülönített" állapotot jelent.     Rabbinikus határozat alapján a Talmud klterjesztette az elkülön­ültség - niddá - állapotát a menstruációt követő "hét tiszta napra" . Egy átlagos nő menstruációja általában öt napig tart, tehát az el­ülönültség ideje havonta körülbelül tizenkét nap. *      Az elkülönültség ideje alatt a félj és a feleség nem alhatnak egy  ágyban, nehogy megfeledkezzenek magukról. Ezért szokás a zsidó otthonokban dupla ágy helyett két ágyat használni.     Az asszony mindaddig elkülönített állapotban marad, míg el nem végzi a rituális megmeritkezést a mikvében. A megmerítkez- . szertartása választja el a két időszakaszt egymástól: az elkülöníteség szakaszát, amikor tilos a házastársi érintkezés, és az egyesülés  szakaszát, amikor az érintkezés nemcsak megengedett, hanem testi és lelki egészség szempontjából pozitív tevékenység.     Az asszony kötelessége, hogy gondosan számon tartsa az időt  az első vérfolt megpillantásától a hetedik, "tiszta" nap végéig, hogy ne ­túl hamar, de ne is túl későn menjen a mikvébe.

A megmeritkezésre a legalkalmasabbak a hetedik nap esti, nap nyugta utáni órái.  Hacsak férje nincs távol a háztól, az asszony nem halogathatja a mikvébre menést.    A mikvében, ahol felügyelő asszony teljesít szolgálatot, az asszcny előkészül a szertartásos meritkezésre. Meleg vízben alaposan megtísztálkodik, és minden tárgyat eltávolít testéről - kötést, hajtút, gyűrüt, még a körömlakkot is -, mert ezek válaszfalként állnának a víz és testének minden része közé. A haját is megmossa és megfésüli.

Miután az asszony egyenes tartásban teljesen megrnerítkezett következő áldást mondja:

 

(Báruch Átá ÁdonáJ Elohénu Melech HáOlám áser kidsá­nu b'micvotáv v'civánu ál hátvílá.) .Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta ne­künk, hogy alámerítkezzűnk!"

Az áldás után az asszony újra megmerítkezik.

Az asszonynak esküvője előtt kell először elmennie a míkvába, hogy ezzel kiléphessen a niddá állapotából. Ezért úgy kell az esküvő idejét kitűzni, hogy arra az időszakra essen, amikor az ifjú pár szá­mára megengedett az érintkezés.

A bibliai törvény szerint az asszony szülés után is a tisztátalan­ság (tumá) állapotában van. Ha fiút szült, hét napig, ha lányt, tizen­négy-napig tart ez a periódus. Mindkét esetben ki kell várnia a "hét tiszta napot", és utána meg kell merítkeznie.   Sok közösségben fiú születése után negyven, lány születése után nyolcvan napot várnak a megrnerítkezésíg. Ezt azonban a bölcsek véleménye nem teszi indokolttá, ezért nem mindenütt kötelező.  A hagyományokhoz ragaszkodó zsidó közösségekben a mikvét fontosabbnak tartják a közösség fizikai és szellemi szükségleteínek kielégítésére, mint a zsinagógát, ezért előbb arról gondoskodnak.

A mértékletesség

A .rnértékletes" minden családtag magatartásának állandó jelző­je legyen. Jelölje a férj és feleség kapcsolatát, a szülők és gyermekek kapcsolatát, és a család minden tagjának külső kapcsolatait is.  A mértékletesség visszafogott beszédet, ízléses öltözködést, meg­fontolt evést és ivást, józan élvezetet és szórakozást jelent.

Nincs otrombább, mint a közönséges kifejezések vagy a közönsé­ges mozdulatok. A káromló szavak és bárdolatlan kifejezések sértik a Tóra által felállított magatartási normákat. (Folyt.köv).

KÖNYVBEMUTATÓ AZ IRÓK BOLTJÁBAN

  B"H

 

                            M E G H I V  Ó

        

 Naftali Kraus tisztelettel meghivja Önt új könyvének

 bemutatójára, amely 2009 május 13., szerdán, du. 4 órakor lesz az Irók Boltjában (Andrássy út 45),

   

    Dr Schőner Alfréd főrabbi és Iványi Gábor,

                egyetemi rektorok közremüködésével.

 

   A könyv,  amely az Ősi Forrás sorozat 19. kötete; cime

 

                   Zsidó Fogalomtár(1)

 

   És benne több mint 600 zsidó fogalom, amit minden zsidónak ismernie kell.

              A helyszinen  ahol az ismert szerző korábbi könyvei is kaphatók  - Naftali Kraus dedikál.

 

 

TANULJUNK CHABAD CHASZIDIZMUST (4)

Az ötféle embertipus

A Tánjá első fejezetében a szerző, rabbi Schnéur Zálmán, elmagyarázza a cáddik kritériumát. Többféle "cáddik" van és akit mi cáddiknak (igaz embernek) hiszünk, az tulajdonképpen csak közepes.

A magyarázatokhoz kommentárokat, a fogalmak magyarázatát és lábjegyzeteket fűztünk. Ezáltal olyan technikai kényszerhekyzet alakult ki, amely szükségessé tette az anyag bizonyos formátumban való közlését, amelyben minden oldal magában álló. Ha valaki nem látja elég jól a könyvből kifotózott oldalt – egy klikkel megnagyobbithatja a képernyő szélességében és akár le is fotózhatja.

Heti Háftára – ÁCHRÉ-KDOSIM 2009

A társadalmi igazság prófétája   ((HÁLO KIBNÉ KUSIJJIM   "Mert Én parancsolok a népeknek, és megrostálom Izrael házát, mintha rostával ráznák, de egy szem sem esik a földre. Fegyvertöl halnak meg népem vétkesei, akik azt gondolják: Nem ér el minket, és nem talál ránk a veszedelem. Azon a napon föl állítom Dávid összedölt sátorát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépitem, és olyan lesz, mint hajdan." (Ámosz 9:9-11.)   Ámosz, aki foglalkozására nézve tehenész volt, II. Jeroveám király idején, "két évvel a nagy földrengés előtt" kezdett prófétálni. Ezt az eseményt, amely rányomta bélyegét a nép történetére, több helyütt is említi a Biblia.   Próféciájában főleg a gőgös gazdagokat és a palotákban dőzsölő jómó­dúakat ostorozza, amiért kihasználják a nincsteleneket. A többi próféta általában a bálványimádás miatt támadja és fenyegeti súlyos büntetéssel a népet. Ámosz a társadalmi igazságosság prófétája, aki főként az ember­nek embertársa ellen elkövetett bűneit pellengérezi ki, s csak itt-ott beszél az Istennel szembeni botrányos viselkedésről vagy a zsidó királyság állam­ügyeiről.

Ebben a háftárában Ámosz a részrehajlás nélküli isteni igazságosságot hangsúlyozza. Isten nem kivételez: minden nép egyformán kedves előtte. Ha a zsidók nem viselkednek zsidókként - nem tartják be a Tóra törvé­nyeit, amelyek megkülönböztetik őket a többi néptől -, akkor "Nem olyanok vagytok-e előttem, Izrael fiai, mint az etiópok?" (Uo. 7.) Más fordításban ez így hangzik: "nem vagytok különbek előttem, mint a négerek!"  A megnevezés értelme ugyanaz: ha Izrael nem viselkedik zsidó módra, ha a nép elkanászodik, akkor nem ér többet Isten szemében bármely más népnél. "Csak hivatása teljesítése által lesz kiválóvá." (J. H. Hertz.) Ha a nép erre azzal érvelne: "Igen ám, de mi vagyunk a kiválasztott nép, hiszen Isten kivezetett bennünket Egyiptom országából, és nevét adta nekünk!" - a próféta válasza az, hogy ez önmagában mit sem jelent, hiszen más népeket is az isteni gondviselés vezérelt hazájukba. "Én hoztam ki Izraelt Egyiptomból, a filiszteusokat meg Kaftorból, és az arámokat Kirből!" (Uo. 7.) (Ámosz Cháchám: Dáát Mikrá.)         Málbim szerint a négerekkel való összehasonlítás a zsidó nép dicséretére szolgál. Akárcsak a négerek, akik nem tudnak kibújni a bőrükből, bárho­vá veti is őket a sors, a zsidók is megtartják megkülönböztető nemzeti­vallási vonásaikat, és nem keverednek, nem asszimilálódnak (Málbim: Ámosz 9.)    A híres Tóra-magyarázó az egyiptomi gálutot is pozitívan értékeli: lám, Egyiptomban, a szolgaság házában sem olvadtatok be, nem adtátok fel zsidóságotokat, nem lettetek egyiptomi hazaffyak ...

* * *

A Midrás bölcsei kritikával illetik Ámosz próféciáját: "Három próféta volt, aki kötekedő stílusban beszélt, akinek csípős nyelve bosszantotta a népet. Ezért saját nevükben prófétálnak [nem pedig Isten nevében], ahogy írva van: »Ezek Ámosz szavai ... « A másik kettő: Jirmijáhu és a Kohelet [Salamon] ... " (Kohelet Rábá 1:2.)

* * *

Ámosz Somronban, Izrael királyságban élt. II. Jeroveám királysága nem élt különösebben istenfélő életet, annál is inkább, mert Bétélben és Dán­ban még funkcionáltak az aranyborjak. Júdea annál inkább ragaszkodott a zsidósághoz és a monoteizmushoz. A Talmud szerint Jeroveám király mégsem volt hajlandó a pogány papok mellé állni a prófétával szemben. Ezért abban a kegyben részesült, hogy az Írás együtt említi Júdea istenfélő királyával.    Ámácjá, a bétéli pogány pap feljelentette Ámoszt a királynál: "Összeesküvést szít ellened Ámosz Izrael népe körében ... " (Uo. 7: 10.) A király azonban nem hallgatott rá: "Nem hiszem, hogy ez a cádik [Ámosz] azt mondta volna, hogy kard által halok meg! - Majd rövid gondolkodás után hozzátette: - És ha mondta is - mit tehetek ellene? A sechiná [az isteni sugallat] szól a szájából ... " (Peszáchim 87:2.)

 

* * *

Ámosz próféciáj ának utolsó fejezete derűlátó hangvételű. Isten megrostál­ja a bűnös nemzetet, szétszórja a népek között, de az értékes, egészséges rész, az államalkotó elem, amely képes továbbvinni a zsidó életet, nem vész kárba. "   "Eljön majd az idő. .. amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. Must csurog a hegyekről, és ömlik a halmokról. Jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát. Az elpusztult váro­sokat fölépítik, és laknak bennük ... Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket földjükből, amelyet nekik adtam ... " (Uo. 14-15.)

HETI SZAKASZ - ÁCHÁRÉ MOT-Ködosim 2009

                AZ ARANNYAL BEFEDETT VÉR

 

         "Bárki Izrael fiai közül, vagy az idegenek közül, akik közöttük laknak -  aki vadászik és elejt egy vadat vagy fog madarat (kósert) amit szabad enni– és vérét ontja (vagyis kóser módon levágja) – fedje be a vért  földdel (porral)" (3.Mózes, 17, 13).

 

 

        A vér élvezetének tilalmával már többször volt alkalmunk találkozni a Tórában, a heti szakaszok értelmezésének során. Szakaszunkban a Tóra megismétli ezt, de egy lépéssel tovább megy. Egy zsidó embernek nemcsak hogy tilos vért enni – vagy, jobban mondva, inni – hanem még a látványától is tartózkodnia kell. Ha levág egy állatot – köteles annak vérét elfolyatni és a kiomlott vért befedni földdel. Ez egy külön micva – héberül "Kiszuj Hádám - ami megtalálható a 613 parancsolat listáján (Lásd Naftali Kraus, Ősi Forrás (13)  mint a 185. tevőleges micva, a 235. oldalon).

 

      Ez, mint az az Irásból is kitünik és Bölcseink értelmezése szerint is – csak vadra vagy szárnyasra vonatkozik. Ugyanis, ezek nem alkalmasak áldozatra és vérüket, nem hintik, az áldozati rituál keretén belül, az oltárra. Ezzel szemben az áldozatnak megfelelő marha, bárány vagy kecske vérét nem kell befedni, mivel azt kötelező az áldozat részeként a Szentélybe hozni és igy nem áll fenn annak a lehetősége – vagy gyanuja – hogy azt a vért a zsidó ember meg fogja inni

 

  Mennyire szerves része ez a  micva a vér tilalmának – kiviláglik onnan is, hogy az előtt és utána lévő versekben, a Tóra megismétli – ki tudja hanyadszor – a vér élvezetének tilalmát. Mivel a "test lelke a vér", vagyis az élteti a testet és nélküli a test nem tud létezni, azért a vér ivás olyan mint a vérontás, vagyis egy élőlény megőlése. Sok nemzedék alatt a zsidó ember olyan atavisztikus iszonyatot fejlesztett ki magában a vér iránt – már sokszor leirtam hogy a zsidó háziasszony a vércsöppes tojást is eldobja és nem használja – hogy valósággal "logikus" a zsidókat a vérváddal illetni! Ez egy olyan "logika" ami csak bizonyos sötét dogmákban és primitiv emberek primiv lelkületében találhat fészekre.

 

                                                           * * *

       Térjünk vissza a vér befedésének micvájára. Itt kóser vadakról (Őz, szarvas, antilop, zerge stb) van szó valamint kóser, "tiszta" szárnyasokról. Ezeket a hagyomány tartja nyilván, de felismerhetők, a Bölcsek által megállapitott jeleikről is. Vérüket tilos élvezni, de tiszteletben kell tartani őket; tilos hogy úton-útfélen csepegjen/csurogjon a levágott vadak és szárnyasok vére, Ez degusztáló is – ezért kell befedni őket. Rásbám szerint a befedés biztositja, a nem-evést: a homokkal befedett vér nem alkalmas emberi élvezetre.

 

Vannak a kodifikátorok között, akik észrevették, hogy a Tóra, általában, a vér "evéséről" beszél, mint ami tilos, ámbár a vér egy folyadék amit inni szoktak. Ennek  alapján az mondják, hogy a vér "evésének" tilalma az olyan húsra vonatkozik, amit nem kóseritottak ki, áztatással és sózással, ahogy az elő van irva és igy vére benne maradt, Vagyis: nem elég ha egy tiszta, a Tóra szerint ehető állastról van szó, nem elég ha azt szabályosan levágta egy sakter ahogy kell, hanem otthon, az előirás szerint kóserozni, illetve vérteleniteni kell egy speciális eljárással, amit még nemrég minden zsidó háziasszony betéve tudott. (lásd a Kicur Sulchán Áruch magyar forditásában, illetve rabbi Chájim Hálévi Donin  Zsidónak lenni, cimü könyvében).

 

Amikor  maga a vér mint folyadék "élvezetéről" van szó, akkor a Biblia az "inni" igét használja, pl: "a tetemek vérét issza" (4. Mózes, 23, 24) vagy "egyetek húst, igyatok vért" (Ezékiel, 39, 17).

 

      A vér befedésének micváját, illetve annak részleteit, a Talmud a Chulin traktátusban tárgyalja. A micva azé aki a vadat, vagy a szárnyast levágja, de az megbizhat valakit (mechábedolhat) hogy a vér befedését – amire áldást is mondanak – végezze el helyette. Ma ezt nagy általánosságban a sakter (sochét = rituális metsző) végzi, mivel magánember nem vág szárnyast (vadat pláne nem) ehhez egy szakképzett sakter kell.

 

(Személyes élmény: amikor new-Yorkban voltam az ünnepeken a (néhai) lubavitsi rebbénél, a Jom Kippurt megelőző éjszaka csináltuk a kappara ("magyarul" Kepóre) szertartást és alkalmunk volt látni, amint a rebbe befedi porral az ő levágott kakasa vérét. Nagy élmény volt. Utána a sakter megengedte, hogy helyette mi is befedjük a magunkét).

 

                                                        * * *

         Mivel lehet a vért befedni?

 

      Majdnem mindennel ami porszerü, vagyis ez lehet mészpor, vékony homok, kőpor, vagy akár fürészpor, stb. A Chinuch könyve (Aharon Halévi Barcelónából, aki a 613 micvát összefoglalta és magyarázta Maimonidés alapján) azt mondja, hogy minden lehet alkalmas a vér befedésére, aminek por alakja van --- még az arany is! Ezt egy Jób könyvéből vett verssel illusztrálja a Talmud (Chulin, 88b), ahol azt olvassuk hogy "sziklatömbben van a zafir lelőhelye, de még aranypor is található benne" (Jób,  28, 6). Vannak akik ezt aranyrőgnek forditják, de a héber "Áfrot" hasonlit az "áfár"hoz, ami nem más mint por.

 

Tehát: aranypor is alkalmas a vér befedésére.Ez azonban nem lehet olcsó mulatság, hiszen a halacha előirja, hogy a vér alá is port kell ágyazni, nemcsak felülről befedni és erre sok aranypor szükségeltetik.

 

     Ha nem elméleti fantázia-teóriáról van szó, hogyan állhat elő olyan helyzet, hogy aranyport kelljen használni a vér befedéséhez?

 

    A Talmudnak erre is van válasza: Ha valaki hajón utazik és vág magának egy csirkét – be kell hogy fedje a vért. Ha nem áll rendelkezésére por, vagy homok -  porrá dörzsöl egy arany pénzérmét és azzal fedi be a vért (Chulin uo., Álfászi és rabbénu Áser olvasatában).

 

   A karaiták nem ismerték el a vér befedésének micváját és  rabbi Joszéf Bchor-Sor, a toszafista, élesen polemizál velük, eretnekeknek minősiti őket és azt mondja hogy  "ezek félremagyarázzák a Tórát" és "könyveik megérdemlik hogy elégessék őket".

 

                                                            * * *

         Ahogy mondottuk fent, a micva azé aki vág, vagy akinek vágnak. Nem szabad a micvát el"happolni". A Talmud ismertet egy esetet, amikor valaki fürgén befedte a vért, amikor valaki más vágott egy állatot – és az beperelte őt, mivel kárt okozott neki!

 

   Rabban Gamliel megitélt neki 10 arany kártéritést. Az indok? "Megkárositotta őt azzal hogy elvett tőle egy micvát" (Chilin, 87 a). Ugyanott a Talmud megállapitja hogy "tilos a vért lábbal befedni", mivel "nem szabad félvállról venni a micvákat".

 

        A jeruzsálemi Talmud (Táánit, 4, 5) egy őskori aktuál-politikai esettel hozza kapcsolatba a vér befedésének micváját. Mint tudjuk, Joás király parancsára megölték Zechárját, Jojádá a főpap fiát, aki proféta volt és megrótta a vétkes királyt és "rosszat" jövendölt neki.

 

Kérdi a Talmudban rabbi Judán Jehudát a Fejedelmet: hol gyilkolták meg Zechárját? A válasz: A Szentélyben, a kohaniták fertályán "és nem viselkedtek vele még úgy sem ahogy egy zsidó viselkedni köteles egy levágott őz vagy szarvas vérével. Mivel azokra mondja az Irás hogy "fedd be porral", mig Zechárjával kapcsolatban, jajong a próféta (Ezékiél 24, 7) :"Jaj a vérontó városnak - - - mert ott van benne a vér melyett a csupasz kőre ontott,nem a földre öntötte, hogy a por betakarhatná...".

 

A Talmud elmondja hogy hosszu időn keresztül forrt Zechárja kiontott vére és a föld nem akarta beinni azt. Erre mondta Jeremiás Siralmaiban "Ha megölnek a Szentélyben egy kohanita prófétát..." (Échá, 2, 20).

TIZENHÁROM MILLIÓBÓL 13 EZER

A ZSIDÓSÁG HELYZETE A VILÁGON – MA (és tavaly)

                            Irta: Naftali Kraus (Rechovot)

    

 Ma, napjainkban, két emberöltővel a Holokausztnak becézett népirtás után – mi a zsidóság helyzete a világon? És szűkebb pátriánkban, Magyarországon, amely szintén a "világon" van?

 

    Az egyértelmü kérdésre – nincs egyértelmü válasz. Fizikai fenyegetettség – csak Izraelben van. Bármennyire is paradoxális helyzet ez  – ez az igazság. Persze itt-ott, - főleg a keresztény Európában, abban amely kihordta és megszülte a Soát – van antiszemitizmus, melynek megnyilvánulásaival itt-ott találkozunk (a legútszélibb és legvulgárisabb formáival éppen volt hazánkban) – de a sovány ( azonban igaz) vigasz: ma nincs a zsidóság világszerte úgy és annyiban fenyegetettve, mint Hitler, vagy Sztálin korában volt.

 

     Majdnem mindenütt (Európában), ahol jelenleg nincs virulens antiszemitizmus – lenne rá igény, ahogy az impotens magyar viccfaragó mondja. De nem ez a probléma. A verbális antiszemitizmushoz hozzá vagyunk edződve, még a legasszimilánsabb "magyar zsidó" is alig törődik vele. Legfeljebb egy kicsit méltatlankodik, mint az  öreg  szegedi "magyar" orvos az ausvitzi rámpán, aki (a kéményekből szálló füstöt látván), azt mondta az őt felvilágositó lengyel heftlingnek, hogy "nix pólisi!"

 

       Nem, kedves testvéreim, ma sokkal raffináltabb veszélyek fenyegetik és tizedelik a maradék zsidóságot: a kihalás veszélye. Az eltünés, felszivódás veszélye. A tudatlanság veszélye. A zsidótlanság veszélye.

 

   Az ok, testvéreim, a zsidó nevelés hiánya. Fogalmunk sincs mit jelent zsidónak lenni; nem ismerjük történelmünket, fogalmunk sincs kulturánk értékeiről, költészetünk szépségeiről, a zsidó monoteizmus első és egyedülálló voltáról. Belenézünk a tükörbe és látjuk az orrát-medencébe-fujó zsidót; "ezek vagyunk mi" – mondjuk. És ha Bayer nem irja és a M.H. nem közli le – akkor mitől lesz zsidó a "zsidó"? Hiszen az elementáris aritmetika szerint 2x semmi az semmi és ugyanez a helyzet a 10X0 esetében is: az is csupán semmi marad.

 

     Vigasztalódhatunk: nemcsak Pesten van ez igy, hanem Kolorádóban is, Genovában is, Bécsben is és Ausztráliában is. Kevesebb mint 13 millio zsidó maradt a világon, ennyi abból a népből, amely a Tant adta a világnak. A Tant, vagyis a Tórát. Ebből Magyarországon legutóbb 13 ezer vallotta magát zsidónak, vagyis ismerte be, amit szomszédjai úgyis tudnak. A  többi? Ök nem, ők magyarok.

 

    Az iskoláinkról inkább ne beszéljünk. Egyes "zsidó" blogok azon szórakoznak, hogy az egyik iskolában a főrabbi is tréflit eszik, nemcsak a diákok. Egy másik blogon az "orti" iskola egyik végzettje a "lyukas lepedőn" elmélkedik és egy másik főrabbi "megmagyarázza", hogy ez nem más mint a jeruzsálemi Méá Seárimban az udvarra száradni kiakasztott cidákli...

      "A többség bú-baja – a hülyék vigasza" – mondja  a modernizált héber, Izraelben divó közmondás. Igaz hogy világszerte (majdnem) ez a helyzet, de ott legalább próbálnak tenni ellene. Van egy kevés minőségi allija, van  zsidó élet, vannak vallásos gócok – valami. Itt csak flódni van, sok arrogancia és semmi más.

 

    A fogalmak devalválódnak: ha a "rabbi" keresztény temetőbe temet zsidót, akkor vagy a rabbi nem rabbi, vagy a halott nem halott, vagy a  zsidó - nem "zsidó". Aztán ugyanaz a "rabbi" betérit egy nemzsidót, hogy legyen majd annakidején kit eltemetnie – a nemzsidó temetőbe.

 

      Ez már nagyon régen nem vicc, drága testvéreim. A "Borsszem Jankó" idejében még vicc volt, de már rég nem az. Emlékszem milyen nagy volt a felzúdulás, amikor a Sip utca bejelentette, hogy...nem tud gettet csinálni. Azóta Lágymányoson már "tudnak".

                                                                 ***

    Ez az a pillanat, amikor az "okosok" azt mondják: Na és te mit javasolsz?

 

Ha én csak a diagnózist tudom, de nincs a házipatikámban orvosság arra amit évszázadok rontottak el – akkor hallgassak. De aki hallgat, az ha nem is cinkos, de asszisztál népünk kihalásához. Ez a tét túl nagy nekem.

 

    Ma már a nagy zsidó világszervezetek tudják a diagnózist is, az gyógyszert is. ZSIDÓ NEVELÉS – igy, nagybetükkel mint a NEMECSEK – visszatérés a zsidó normákhoz, ahhoz hogy  ne ellenségeink viselkedése állapitsa meg a normát. Ahelyett hogy a zsigeri gyülölködők tegyék ránk a zsidóság billogát - mondjuk ki mi, hogy mi a zsidó.

 

     Hogy ki a zsidó azt a Halacha már kimondta és nincs az a hatalom, a világon, amely ezt megváltoztathatná.

    

(Fenti cikk 2008 április 8.án iródott és azóta a helyzet csak fokozódott, ahogy Kucsera elvtárs mondotta volt.)

 

 

 

 

 

(8)A TALMUD BÖLCSEI

BEN ÁRÁCH ÉS AZ ELFELEDETT TÓRA

Eleázár ben Árách volt a legkiválóbb Jochánán ben Zákkáj öt fö tanítványa közül. Jochánán azt mondta róla, olyan, mint az elapadhatatlanul buzgó forrás.

Egyszer a mester megkérdezte tanítványait, mit tartanak az életben a legnélkülözhetetlenebb jó tulajdonságnak. A tanítványok sorolták: jóhiszeműség, hűseges társ, jó szomszéd, előrelátás és így tovább. Eleázár azt mondta: a jó sziv. Jochánán megállapította, hogy az ő válasza a legtalálóbb, mert a "jó szív" magában foglalja az összes többit.

Nagyon kevés gondolat maradt fenn tőle, és neve csak itt-ott szerepel a Talmudban. Legismertebb mondása: "Tanuld a Tórát szorgalmasan, hogy válaszolni tudj az epikureusnak [hitetlennek]! Tudd, kinek fáradozol, ki kötelezett a Tóra-tanulás veszödséges munkájára: Az, aki bizonyára meg is fizet érte!" (Az atyák bölcs tanításai 2,14.)

* * *

Eleázár szellemi nagyságát egy másik talmudi elbeszélés rögzíti. Jochánán ben Zákkáj úton volt valahová, és hűséges tanítványa elkísérte. Eleázár engedélyt kért, hogy elismételjen valamit, amit a mestertől tanult a világ teremtésének titkairól.

Ben Zákkáj leszállt szamaráról, leűlt egy olajfa alá, magára terítette tálitját, és figyelmesen hallgatta tanítványát, aki a teremtés titkait elemezte a Kábbálá alapján. Olyan nagy hévvel és hozzáértéssel magyarázott, hogy szinte szikrázott körűlötte a levegö, és a természet dalt zengett az Örökkévaló Teremtő tiszteletére. Fölállott Jochánán ben Zákkáj, homlokon csókolta Eleázárt, és így szólt "Áldott az Örökkévaló, Izrael Istene, aki ezt a fiát adta Ábrahám ősatyánknak, mert ez tudja és érti a teremtés titkainak kutatását. Boldog lehetsz, Ábrahám, hogy ez az Eleázár a te nemzetségedből került ki!" (Chágigá 14.)

* * *

Jochánán ben Zákkájnak volt egy beteges fia, akinek korai halálát nagyon siratta. Tanítványai vigasztalni akarták, és mindegyikük mondott neki valamit, hogy megnyugtassa, de egyiküknek sem sikerült a mester gondolatait elterelni gyászáról.

Eleázár így szólt: "Volt egy ember, akit a király azzal tisztelt meg, hogy egy értékes tárgyat adott neki megőrzésre. Az illető állandó rettegésben élt, miként tudná megfelelőképpen őrizni a tárgyat, hogy majd rendben visszaadhassa, ha eljön az ideje. Neked, mesterem, volt egy fiad, aki Tórát, Misnát, háláchát és ággádát tanult, s meghalt, anélkül hogy vétkezett volna. Nem szabad, hogy összetörjön a halála!"

Jochánán így felelt:

"Eleázár, megvigasztaltál, ahogy csak embernek vigasztalnia kell!" (Ávot d'rábi Nátán 14.)

* * *

Jochánán, mint tudjuk, Bror Chájilban élt és tanított, s csak nagy ritkán utazott Jávnéba, a Szánhedrin üléseire. Jávnéban ekkor már a második Rábbán Gámliél volt a fejedelem, akinek megkímélését Jochánán eszközölte ki a rómaiaknál, s akinek ő adta át a vezetést.

Amikor Jochánán elhunyt, tanítványai átmentek a jávnei tanházba.

Eleázár azonban előbb feleségét látogatta meg Ámáoszban, egy fürdő helyen. Felesége azt tanácsolta neki, maradjon ott, míg társai érte nem jönnek. Egy idő után látta, hogy hiába vár, és útnak akart indulni Jávnéba, de az asszony nem engedte: úgy okoskodott, hogy a többieknek van szükségük Eleázárra, nem pedig fordítva. A bölcs maradt hát, a fürdőhelyen jó levegő és finom borok voltak - de miután nem volt kivel tanulnia, és tanítványai sem voltak, mindent elfelejtett, amit tudott. Társai meglátogatták, és megdöbbenve tapasztalták, mit tett vele a megfelelő társaság hiánya: még a Tóra-olvasásban is hibát ejtett. Könyörögni kezdtek hát érte, és addig imádkoztak, míg vissza nem nyerte emlékezetét (Sábát 147 és Kohelet Rábá).

A Talmud bölcsei úgy tartották, hogy "rabbi Nehoráj" Eleázár ben Árách írói álneve volt. Ez a Nehoráj azt mondta: ". . . igyekezz olyan helyre kerülni [szó szerint: »száműzetni«), ahol Tórát tanulhatsz, és ne várd el,

hogy ő jöjjön utánad, vagy hogy majd társaid fenntartják [a Tórát] helyetted, s ne támaszkodj az értelmed re [ne hidd, hogy olyan nagyokos vagy]. . ." (Az atyák bölcs tanításai 4,15.)

Ha Nehoráj valóban azonos Eleázárral, akkor ezeket a bölcs szavakat valószÍnűleg saját keserves tapasztalataiból szűrte le. . .

* * *

Fiatalon halt meg, előbb, mint társai: nem tudunk róla, hogy lettek volna utódai. Egyesek - különösebb történelmi alap nélkül- Eleázár Hákálirral, a neves poétával próbálták azonosítani.