VENDÉGOLDAL

 

KŐSZEG FERENC NÉPSZAVAZ

 ÉS  AZ EMIHET VÁLASZTJA…

 

A LIBERÁLIS IRÓ ÉS POLITIKUS NEW YORKBAN A CHÁBÁD VENDÉGE VOLT PÉNTEK ESTE, "PEDIG LÁTTÁK HOGY NEM IS ISMEREM AZ IMAKÖNYVET" * NEM VALLÁSOS, NEM IS ATEISTA DE ZSIDÓ, MIVEL A SZÜLEI AZOK VOLTAK * Izraelben cédulát tett a Kotel kövei közé * Cikke az Ésben jelent meg, a  "MERT HA NEM VAGYOK RÁ BÜSZKE, AKKOR IS ZSIDÓ VAGYOK" – cimmel.

 

A lényeget nem érintő röviditésekkel közöljk az érdekes cikket.

A szerk.

"A cím egy régi vicc poénje: Kohn bácsi felel így, amikor megkérdezik tőle, miért olyan büszke arra, hogy zsidó. Mielőtt megkaptam a népszámlálási kérdőívet, több cikket is elolvastam, több kiváló szerző meggyőzött, miért ne válaszoljak a nemzetiségi és vallási hovatartozásomat firtató kérdésekre. Más, hasonlóképpen kiváló szerzők arról győztek meg, miért válaszoljak.- - - - - - - - -

                                                ***

De lássuk a medvét! Mi van a nemzetiséggel és a vallási kötődéssel? A viták akörül forogtak, hogy van-e joga az államnak, akár (elvben) anonim módon is, rákérdeznie olyan szenzitív, a megkérdezett magánszférájába tartozó adatokra, mint a vallás és a nemzetiségi hovatartozás, illetve akkor jár-e el helyesen a megkérdezett, ha öntudatosan vállalja a nemzetiségét, vallását, vagy akkor, ha nem kíván válaszolni a tolakodó állami kérdezősködésre.

Hagyományos, de nagyon is érthető és korántsem alaptalan félelmek szólaltak meg: a népszámlálás valójában nem anonim, a válaszoló könnyen azonosítható, a kérdezősködés valójában a zsidók, a cigányok összeírására szolgál. - - - - -

 A zsidó középosztály a XX. század elején elfogadta, hogy Mózes vallású magyar. Akkoriban - tekintettel a zsidó középosztály tüzes magyar hazafiságára - némelyek azon élcelődtek, száz év múlva a „zsidó" magyarabb magyart fog jelenteni, ahogy a „kun" is ilyesmit jelent.

 A numerus clausus világa véget vetett az effajta álmodozásoknak. Zsidó gondolkodók, például Komlós Aladár, azon töprengtek, lehet-e valaki, és hogyan lehet egyszerre zsidó és magyar. A zsidótörvények és a (legalább kétharmados) nemzeti konszenzussal végrehajtott deportálás kizárta ezt a kombinációt. A kommunizmus, amely kiutat ígért a csapdából, totális tévútnak bizonyult. A jobboldal mai harsogása csak ráerősít arra, hogy egy zsidó nem vállalhatja a magyar identitást.

Ha külföldön jártamban megkérdezték, mi vagyok, magyarnak mondtam magam. Válaszadáskor azonban mindig végigfutott rajtam holmi kínos, viszolyogtató érzés: azért ez nem tiszta sor. De így volt itthon is, manapság még inkább így van. 1990-es jegyzetében Csoóri Sándor ezt írta: „...egy olyan országban, ahol még a magyarságot is zavartan vállalhatta évtizedeken át az ember, ott a magukat zsidóknak vagy zsidóknak is érzők kilétüket csak ugyanilyen zavarodottan vállalhatták".

Persze ugyanő, ugyanakkor azt is írta, hogy „a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag »asszimilálni« a magyarságot". Ennek a mondatnak csak akkor van értelme, ha a szabadelvűség holmi zsidó dolog, amely veszélyt jelent a magyarság számára. De a „zavarodott" szót a költő-esszéista jól választotta meg. 

Zavarodottan folytatom tehát: az eddigi érveléssel ellentétesen válaszoltam a nemzetiséget firtató kérdésre, méghozzá a kettős kötődés alapján. Lehet, hogy a nyilasok meg némely zsidó vagy nem zsidó barátom ezt várnák el, de a kedvükért sem mondom, és nem is gondolom, hogy nem vagyok magyar. Nemcsak a nyelv, nemcsak az irodalom köt ide, hanem mindenekelőtt az, hogy egyetlen ország múltja, jelene, jövője se érdekel annyira, mint ezé. „...arra ébredt / a város: lövik szét" - írta Petri György 1956. november 4-ről. Én úgy éreztem, és úgy tartom számon ma is: tizenhét évesen, ez a hajnali ágyúdörgés tett felnőtté. Attól kezdve nem tudtam és nem is akartam hinni a „létező szocializmusban", de a népboldogítás semmilyen egyéb formájában sem.

 Az 1970-es években azért lettem ellenzéki, „disszidens", „másként gondolkodó", mert azt reméltem, hogy Magyarországon is lehet és lesz is demokrácia. És ezért vagyok ma is ellenzéke a jelenlegi kormánynak, ellensége minden magyarkodásnak, nemzeti fesz és pöffnek. Az átkozódó elégedetlenség, a Mohácsot és nemzethalált sóvárgó gőgös öngyűlölet is magyar nemzeti hagyomány. Nem Kertész Imre, nem Kertész Ákos találta ki, hanem a reformáció prédikátorai, Kölcsey, a „kedélyes" Mikszáth, Ady. Az más, mondják a jobboldalon. Ady gyötrődött, ezek meg csak gyűlölik, utálják a magyart. De gyűlölni, úgy szívből, igazán utálni is csak azt lehet, akikhez közünk van. Kérdezzenek meg egy családgondozót.

                                             *

            Az sem igaz, hogy csupán az antiszemitizmus tesz zsidóvá. Az anyai nagyszüleim a Baltikumból, az akkori Oroszországból kerültek Magyarországra. Azon a vidéken minden zsidó számára természetes volt, hogy zsidó nemzetiségűnek tekinti magát, nem orosznak, nem németnek, nem lettnek. A nagymamám a családjában, a szomszéd házában megtörtént esetként mondott el történeteket, amelyek - azóta már tudom - jól ismertek a zsidó folklórból. A nagyapám, akit baloldaliként internáltak a német bevonulás után, majd az internálótáborból vittek el Auschwitzba, Petőfit fordított jiddisre.

 Hogyne tekinteném magamat zsidónak, ha nem vagyok is vallásos, és nem tudok héberül imádkozni? De nemcsak a hagyomány és a folklór tesz zsidóvá, hanem a saját világlátásom is, az például, ahogy élvezem a zsidó vicceket, amelyeknek a lényege az (olykor gyilkos) önirónia. Igen, érdekel, hogy ki a zsidó. Éppúgy érdekel, ahogy a nácikat érdekli. Bár a legközelebbi barátaim, szerelmeim többsége nem (volt) zsidó. Életkori okokból nem kerültem börtönbe fajgyalázásért. Pedig kiérdemeltem.

1993-ban a nemzeti és etnikai törvény elfogadása idején néhány közeli barátom aláírásokat gyűjtött az ellen, hogy a törvényben a zsidóság nemzetiségként szerepeljen. Nem írtam alá az ívet, hiába kiabált velem egyikük, hogy Csurkáéknak teszek szívességet, ők akarják nemzeti kisebbségként kiszorítani a zsidókat a nemzetből.

Nem értettem az érvelését. Senki senkit nem kötelezhet arra, hogy akarata ellenére zsidó nemzetiségűnek vallja magát. De mindenkinek joga van hozzá. Én pedig még egy névtelen kérdőív előtt sem fogom letagadni, hogy magyar ÉS zsidó vagyok. Vagy zsidó ÉS magyar, ha így jobban tetszik.

- - - - - - -. A zsidóság egyszerre jelent vallást és összetartozást a nép közösségéve.- - - - - - New Yorkban a szigorúan vallásos chabad közösség tagjai ismeretlenül is maguk közé fogadtak a péntek esti vacsorára, holott láthatták, azt se tudom, hogy kell kézbe venni a héber imakönyvet, és nem kérdezték, hiszek e az Örökkévalóban. Elfogadtak zsidónak, mert a szüleim, a nagyszüleim zsidók voltak. Más nem számított. 

De azért ateistának se minősíteném magam. Ahhoz túlságosan babonás vagyok, hiszek a végzetben, a bűnhődésben, időnként a túlvilágban is. Sosem lottóztam, mert féltem, még a végén nyerek, és ezzel eljátszom a túléléshez szükséges szerencseadagomat.

 Tavaly, jobb későn, mint soha, elutaztam Izraelbe. Nyomban a megérkezésem után a Panaszfalhoz mentem, és jó mélyen benyomtam a kövek közé egy kérést, amely a túlvilágra vonatkozott. Aztán elszégyelltem magam az önzésemért, elmentem másodszor is, hogy a gyerekeimnek, unokáimnak kívánjak egészséget, boldogságot. Ha nem vagyok is vallásos, azt szeretném, ha rabbi temetne el, méghozzá a Farkasréti temető zsidó részében. Ha pedig a vallási közösséghez való tartozás kérdésére is válaszoltam volna, minden bizonnyal az Egységes Magyar Izraelita Hitközséget írom be. Egyszerűen azért, mert ez a nagy hagyományokra visszatekintő, mégis fiatal közösség nem lehetett részes azokban a bűnökben, amelyeket a pártállam idején minden egyház és minden hivatalosan működő vallási közösség elkövetett - elsősorban a saját tagjai ellen. E nélkül a két bekezdésnyi körítés nélkül a válaszom csonka lett volna és hamis.- - - - - - -

A nemzetiségre és a vallásra vonatkozó torz adatokat manipulálni fogják. Efelől nincs kétségem - - - -

- - - - -Manipuláljanak, hazudjanak, rajta, tehetik. De a hazugság előbb-utóbb a hazudozó ellen fordul, csak ki kell várni. Én addig is válaszolok minden kérdésre, akár név nélkül, akár névvel. Nem vagyok kényes a szenzitív adataimra. Nincs mit titkolnom. És ha visszaélnek velük - teszek rá. Teszek rájuk.

 

(FORRÁS: ÉS, Sófár)