A HETI SZAKASZ – BÁMIDBÁR(3) – 2013

VENDÉGOLDAL 

IRTA: SÁLOM HURVITZ, rabbi

 

A fejlődést megelőző megsemmisülés

 

A Bibila Chumás -ként és Mózes öt könyveként is ismeretes, mivel ez a mű öt különálló könyvet foglal magában. Az öt könyv mindegyike egy-egy külön témát tárgyal, mégis egyetlen gyűjteménnyé lett összeszerkesztve.

 

Brésit – A hit és a teremtés könyve

 

Az első könyv, a Teremtés könyve, a világ teremtését tárgyalja, valamint azt, hogy milyen irányban fejlődött a korai emberi civilizáció azokban a korokban, amikor még nem létezett a zsidó nép. Ebben a műben olvashatunk a nyelvek, a népek, a kapzsiság, a bátorság és a családhoz való hűség eredetéről. Megismerkedünk a vízözön történetével, valamint Szodomának és Gomorrának, annak a két városnak a történetével, amelyeket az Örökkévaló lakóik otromba erkölcstelensége miatt porig égetett. Ugyanakkor ez a könyv tárgyalja az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob, valamint az ősanyák, Sára, Rebeka, Ráchel és Lea  történeteit is.

 

A Teremtés, együtt a korai eseményekkel és azok következményeivel, arra késztették Rábénu Böcháját, a híres Biblia kommentárt, hogy Mózes első könyvének központi motívumaként az Istenbe mint a világ teremtőjébe és az ő állandó Gondviselésébe vetett hitet jelölje meg.

 

 Smot – A szabadulás és az abszolút monoteizmus könyve

 

A második könyv a zsidók egyiptomi rabszolgasorba süllyedésével kezdődik, majd folytatódik az Egyiptomból való kivonulással és néppé, méghozzá Isten által kiválasztott néppé válással, majd a Tízparancsolat és az egész Tóra elfogadásával. Ezt különféle a társadalommal kapcsolatos törvények követik, és újból megerősítést nyer az elképzelés, miszerint a Tóra „világi” magánjogi törvényei a zsidó népet Istenhez kötő Isteni Törvény szerves részét alkotják.

 

A zsidó nép kialakulása és a Tóra elfogadása tehát ennek a könyvnek a központi témája, kiegészülve azzal, hogy az első könyvben megismert teremtő és gondviselő Isten ráadásul az egyetlen is, rajta kívül nem létezik isten a világmindenségben.

 

Vájikrá – A Szentély könyve

 

A harmadik mózesi könyv elsősorban a Miskán -ban, azaz a pusztai szentélysátorban bemutatott áldozati szertartásokkal foglalkozik. Miután Mózes első könyvében kimondatott, hogy létezik egy Isten, aki megteremtette a világot és annak folyamatosan gondját viseli, Mózes második könyvében megerősítést nyert, hogy Isten valóban egy teljes és egységes létező, aki egyedülállósága dacára kiválasztott magának egy népet, hogy azzal személyes kapcsolata legyen, és ezáltal ez a nép (a zsidó nép) egyedülálló módon tapasztalhassa meg Őt. Mózes harmadik könyve, mintegy a második könyv folytatásaképpen, bemutatja azt a módszert, amely révén ez a kapcsolat és Isten-tapasztalás átélhető, vagyis bemutatja az áldozathozatal (héberül Korbán , a károv , azaz „közel” szóból), különféle fajtáit és módozatait.

 

Bámidbár – Az első három könyv valós manifesztálódása

 

A negyedik könyv, amely az e heti szakasszal kezdődik, tulajdonképpen természetes folytatása a fentebb már említett témáknak. Eleddig megállapítást nyert, hogy Isten, aki megteremtette a világot és gondoskodik róla, egyetlen és a maga nemében páratlan tényező. Isten továbbá lehetővé tette számunkra, hogy kapcsolatba kerüljünk Vele az áldozathozatal közvetítő médiuma révén. Azonban eddig mindez csupán elmélet, a tények és eszközök leírása, és nem tényleges elkezdése a szentség megvalósításának.

     A negyedik könyv ( Bámidbár — „A sivatagban/pusztaságban”) az, amelyben a saját magunk megszentelésének valamint a Tóra tanításainak egyéni, egzisztenciális élettapasztalatunkba való integrálásának folyamata elkezdődik.

 

A fejlődéshez szükséges átmeneti pusztulás

 

Mint az bölcseink számára jól ismert, mindenféle átalakuláshoz egy felkészülési periódus szükségeltetik, egy afféle szürkületi pillanat múlt és jövő között, hogy felkészítsük és hozzászoktassuk magunkat egy új valósághoz. A Tóra megváltozott valóságát a rabszolgaság időszaka előzte meg, amely bölcseink szerint ennek az új és megváltozott valóságnak az előkészületi időszaka volt. A Vörös-tenger kettéválása egy olyan közvetítő esemény volt, amely lehetővé tette az átmenetet a rabszolgaságból a szabadságba, különösen pedig a Tóra által felkínált szabadságba.

 

Egy másik összetevő, amely a radikális átalakulás közbülső stádiumának eléréséhez elengedhetetlenül fontos, az a semmisség, az érvénytelenség stádiuma, amely nem egyenlő a korábbi érzékenységek lassú, fokozatos fejlődésével, hanem a múlt drámai megsemmisítését jelenti, lehetővé téve ezáltal egy jövendő valóság fokozatos kialakulását. A chászid bölcsek ezt az átalakulási időszakot a növényi mag elrothadásához hasonlították, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a magból új növény hajtson ki.

A túlvilágot megelőző halál

Van egy kép, amely egy a Kréta szigetén, körülbelül négyezer éve virágzott minószi kultúrából fennmaradt kőtáblán látható. A kőtábla egyik oldalán egy sétáló emberalak rajza látható, mellette pedig egy fekvő, szemmel láthatólag halott emberé valamint egy kismadáré, amely valószínűleg a halott lelkét ábrázolja. A táblácska másik oldalán egy hernyó, egy báb és egy pillangó látható. Mindez vélhetőleg metaforikus utalás arra, hogy akárcsak a hernyó esetében, ahol a pillangóvá való átalakulást egy a „hernyótudat” radikális elvesztésével járó átmeneti állapot, nevezetesen a bábállapot előzi meg, az ember esetében is elkerülhetetlen az a halál néven ismert, tudatvesztéssel járó állapot, amely átmenet az élő ember tudata és a másvilágon remélt isteni tudatállapot között.

 

A messiás előtti apokalipszis

 

Ezért is van az, hogy a judaizmusban a Messiással kapcsolatos elképzelés egy a messiási kort megelőző világkatasztrófáról — háborúkról valamint a jelenlegi társadalmi és erkölcsi rend általános felbomlásáról — szóló döbbenetes jövendöléssel társul. Ezeket a kataklizmákat nem úgy kell elképzelni, mint afféle sors vagy isteni rendelés által előidézett, előre nem látott eseményeket, amelyek a világtörténelem azon adott időpontjában egyszer csak bekövetkeznek majd. A Talmud bölcsei úgy utalnak erre az időszakra s különösen az ezen időszakon belüli destruktív elemekre, mint a messiási kor szülési fájdalmaira. A metafora egyértelmű; amiképpen az emberi szülés is szükségszerűen fájdalommal és kellemetlenségekkel jár, a messiási korszak sem születhet meg e nélkül a fájdalmas átmeneti korszak nélkül. Ezért van az, hogy a megsemmisülő és közben jövővé átlényegülő múlt témája olyan állhatatosan jelen van az élet oly sok területén.

A sivatag a megsemmisülés átmenete

A Tóra egy látszólag ellentmondásos üzenetet hordoz: egyrészt deklarálja, hogy Isten túl van a mi valóságunk birodalmán, ugyanakkor azt is állítja, hogy Isten kifejezetten úgy döntött, hogy az emberi életnek ebben az evilágibb dimenzióiban kíván lakozni. Ahogy a szállóige tartja, „Isten a részletekben rejlik”, a becsületes üzletkötésekben és a mindennapi élet egyéb más tapasztalataiban. Ezt az üzenetet, vagyis, hogy Isten az itt és most egyszerű valóságában, s nem annyira a vegytiszta spiritualitás magasztos fennsíkjain lakozik, számtalanszor ismétli el a Biblia.

 

A sivatagi vándorlás az átmenet időszaka volt a Tórát frissen megkapott nép és a „papok birodalma és megszentelt nép” között. Mindezek ellenére ez még mindig ugyanaz a nép volt, amely kivonult Egyiptomból, nem ismerte még a Tóra valóságát, nem tudta még miben lesz más tényleges, mindennapi léte, milyen követelményekkel terheli majd meg a közeljövőben megszülető, megváltozott valósága. A negyvenéves vándorlás pontosan ezt az átmenetet volt hivatva elősegíteni.

 

A sivatag olyan hely, ahol csak nyomokban fordul elő az élet, víz és élelem alig található benne. Éppen ilyen helyre volt szükség a korábbi egyiptomi léttudat megsemmisüléséhez, ahhoz hogy a Tóra üzenete könnyebben integrálódhasson az újonnan megszületett zsidó nép tudatába.

HVG: A ROSSZ SZERVEZÉS(MAZSHISZ) KÖVETKEZMÉNYE

LAUDER "KEMÉNY ÁLLÁSFOGLALÁSA"

UTÁN JÖTT A BOCSÁNATKÉRÉS...

Kósa András

Sémákban gondolkoznak a Zsidó Világkongresszus vezetői Magyarországról, nem tájékozódtak kellőképpen a hazai állapotokról – mondta a hvg.hu-nak Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke azzal kapcsolatban, hogy a szervezet vezetői éles hangú közleményben reagáltak Orbán Viktor beszédére, és csak a zárónapon kértek bocsánatot. Egy magyar diplomata szerint a Világkongresszuson belül folyó konkurenciaharcnak is köszönhető az a kemény hangú állásfoglalás, aminek megelőzésére nem tudtak volna tenni semmit.

„Az a tanulság mindenképp levonható a jövőre nézve, hogy egy ilyen érzékeny ügyben tartott, nagysúlyúnak ígérkező rendezvény jóval alaposabb és körültekintőbb előkészítést igényel. Tudomásom szerint a Kongresszus előkészítése során a MAZSIHISZ elnökén és igazgatóján kívül nem konzultáltak sem a holokauszttúlélők szervezeteivel, sem zsidó kulturális-, civil- és oktatási szervezetekkel, sem pedig más zsidó felekezetekkel” – mondta a hvg.hu-nak Köves Slomó az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke.

 A rabbit azután kerestük meg, hogy a Világkongresszus vezetői – percekkel azután, hogy a magyar kormányfő elmondta beszédét – kritikus hangú állásfoglalást jelentettek meg, amelyben „szavak helyett tetteket” vártak többek között Orbán Viktortól, valamint „konkrét jogi lépéseket” az antiszemitizmussal szemben. A kormányfőt bírálta a WJC elnöke, Ronald S. Lauder is beszédében, ezt azonban a zárónapon korrigálnia kellett. Elnézést kért, mert a tudomására jutott, hogy a miniszterelnök múlt pénteken úgy nyilatkozott: a Jobbik egyre növekvő veszélyt jelent a demokráciára. Európában válság van, és megfigyelhető az a tendencia, hogy az emberek ilyen helyzetben bűnbakot keresnek – idézte Ronald S. Lauder a magyar kormányfő szavait. Üdvözölte, hogy Orbán azt mondta: fel kell lépni a demokrácia védelmében.

Az említett közlemény és Lauder bíráló beszéde amúgy érezhető meglepetést váltott ki még a hazai zsidó szervezetek vezetőiből is. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke úgy nyilatkozott, hogy elégedett volt Orbán Viktor beszédével. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke szerint a WJC tagjaival beszélgetve ugyanakkor az a benyomás alakult ki benne, hogy „sémákban gondolkoznak Magyarországról”, és ezt erősítette az is, hogy Orbán Viktor beszédének elhangzását követően alig két perccel már megjelent a WJC honlapján a tettekre felszólító reagálás.

Nem a tettek, a szavak

 „Pedig én azt gondolom, sokkal inkább a szavakkal van a baj Magyarországon, nem a tettekkel, hiszen utóbbiakban a kormány valóban igyekszik fellépni az antiszemitizmus utcai megnyilvánulási formái ellen – például az Adj Gázt! felvonulás kormányfői betiltásával. Az antiszemita közbeszéddel szemben azonba nem mindig elég határozottak a szavak, nem elég markánsak a kontúrvonalak” – mondta Köves Slomó. A hvg.hu munkatársa a kongresszus keddi napján amúgy megkérdezte Ronald S. Laudertől: honnan tájékozódnak, hogy szerzik be az információikat Magyarországról, a WJC elnöke pedig azt mondta, a médiából informálódnak. (Az elnézéskérés is egy újságcikk elolvasása után érkezett.)

 

Nem érte ugyanakkor váratlanul a magyar kormányt, ami történt – legalábbis ez derül ki egy a kongresszus előkészítésében résztvevő diplomata szavaiból. „Már előre tudtuk, hogy itt legfeljebb szép lehet a magyar kormány, okos nem” – mondta forrásunk, aki szerint már Lauder április elején közölt cikke aSüddeutsche Zeitungban jelezte, hogy nem baráti hangulatú megbeszélésre számíthatnak majd. (Lauder ebben arról írt, hogy Orbán Viktor második kormányzati ciklusában folytatott tevékenysége alapján úgy tűnik, a demokráciáért és a polgári jogok érvényesüléséért folytatott küzdelem harcosából a magyar nacionalizmus vezető ideológusa lett. Magyarországot pedig szerinte külföldön "idegenellenes és egyre inkább antiszemita országként érzékelik".)  Köves Slomó szintén szokatlannak nevezte Lauder cikkét: „van miben kritikát megfogalmazni, de szerintem hatékonyabb lett volna, ha a kongresszus ittléte során konkrét konstruktív kritikát és javaslatokat fogalmaznak meg. Olyan ez, mintha egy vendégségbe készülnék, de előtte jól beolvasnék a vendéglátómnak.”

Mint azt a már idézett forrásunk elmondta, a magyar diplomáciának nem sok mozgástere volt arra, hogy a várható kritikákat csillapítsák – már csak azért sem, mert szerinte ennek oka volt az is, hogy Lauder az újraválasztására készült (az ülésen tisztújítás is zajlott), és „Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke nyomás alá helyezte: vagy elítéli Magyarországot, vagy nem garantálja a szervezete támogatását”. (Ez azonban Lauder számára maximum presztízskérdést jelenthetett volna, lévén egyetlen jelölt volt – a szerk.) Kantort egyébként még az izraeli sajtó is egy tipikus orosz oligarchaként írja le, aki Mihail Hodorkovszkijjal kezdte karrierjét, de ő időben „felismerte”, hogy nem érdemes ujjat húznia Vlagyimir Putyinnal, így nem is került börtönbe. Ugyanakkor 2007-es megválasztásakor sokan komolyan aggódtak az izraeli zsidó szervezetek között, hogy túlzottan is jó kapcsolatokat ápol a zsidó állammal hektikus viszonyban álló Kremllel.

"Tiltsák be!"?

Kantor az AP-nek nyilatkozva a Jobbik betiltását szorgalmazta, még ha „ez nem is lenne politikailag korrekt”. A kongresszus egy magyar résztvevője szerint – még ha ő személy szerint egyet is értene ezzel – ezt várni nyilvánvalóan irreális. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője kérdésünkre azt mondta, ő nem hallott semmilyen konkrét jogi lépést, amit még elvárnának a magyar kormánytól, a nekünk nyilatkozó diplomata szintén azt mondta, konkrétumokkal senki nem tudott szolgálni.

A kormányban tehát nem keltett meglepetést a kritika, ugyanakkor forrásunk szerint – azzal, hogy a hazai zsidóság képviselői is jónak minősítették Orbán Viktor beszédét – „összességében nem jöttek ki rosszul a történetből. Különösen jó volt hallgatni Guido Westerwelle beszédét, aki végre – először a rendezvényen – kimondta, hogy nem csak a magyarok felelősek azért a magyarországi holokausztért.” (A kormányfő beszédét pozitívan fogadta az EU alapjogi biztosa is, aki előszeretettel bírálja Orbánt.) Köves Slomó is úgy értékelt a hvg.hu-nak: „Én azt gondolom, ez a történet még jóvátehető, például Szilvan Salom izraeli miniszter szavai az oktatással kapcsolatban nagyon fontosak voltak. Hiszen, ha valami, az oktatás az, ami tartósan csökkentheti az antiszemitizmust. Az antiszemitizmus ugyanis társadalmi és nem (csak) politikai kérdés, amit hosszú, szívós munkával lehet kigyomlálni. A gyűlöletmentes társadalom legnagyobb ellensége a tudatlanság. Fontos lenne például, hogy az új kerettantervben és tankönyvekben nagyobb teret kapjon a zsidó vallásnak, kultúrának és a zsidó közösség történelmi nemzetalkotó szerepének ismertetése” – fogalmazott.

Köves Slomó szerint ehhez „mindenképp fontos lenne, hogy a WJC és a magyar zsidó közösség teljes spektruma között egy folyamatos organikus kapcsolat legyen". "Már csak azért is, hogy az általuk képviselt javaslatokat és kritikákat a helyi közösség tudása, benyomásai, tapasztalatai és szakmai tudása alapozza” – tett hozzá.

 

A HETI  SZAKASZ – BÁMIDBÁR(2) – 2013

VENDÉGOLDAL

IRJA: SLOMÓ KÖVES,rabbi

 

Jó emlékeztető a zászló

És szólt az Örökkévaló Mózeshez. meg Áronhoz, mondván: Ki-ki zászlajánál, atyáik háza jelvényeivel táborozzanak Izrael fiai; távolról, a gyülekezés sátora körül táborozzanak.

(4Mózes 2:1-2.(

 

Szakaszunkban az Örökkévaló meghagyja Mózesnek és Áronnak, hogy tartsanak népszámlálást Izrael fiai között. A Számlálás  részletes leírása közben azt a parancsot is megkapják, hogy a zsidók mindannyian, ki-ki a saját törzsének zászlaja alatt táborozzon. Minden zászlónak megvolt a maga szimbóluma, mint ahogy az Írás mondja: „atyáik háza jelvényei”, vagyis azok a jelképek, amelyekhez Jákob hasonlította tizenkét gyermekét, a tizenkét törzs ősatyját, elhunyta előtt.

A Midrás (Tánchumá, Bámidbár 14.) különösen nagy jelentőséget tulajdonít Izrael zászlajainak: „Amikor az Örökkévaló alászállt a Szináj hegyre, vele együtt huszonkétezer szekér őrangyal is érkezett… mindegyik a saját zászlaja alatt… Amint a zsidó nép ezt meglátta, egyből megkívánták maguk is a zászlókat, és így szóltak: Bárcsak mi is olyan zászlók alá lennénk rendelve, mint ahogy ők… Azt mondta erre nekik az Örökkévaló: megkívántátok a zászlókat? Életetekre esküszöm, hogy teljesítem kívánságotokat. Szólt is Mózesnek, hogy rendezze őket zászlók szerint, miként írva van: Ki-ki zászlajánál, atyáik háza jelvényeivel.”
A zászlók jelentőségét láthatjuk Bileám esetében is, aki a zsidó népet akarta megátkozni, de mikor az átokra készülve megpillantotta a zsidó nép táborát és zászlajait (5Mózes 24.), átka áldásra fordult.
Miért annyira fontosak a zászlók? És mit jelent egyáltalán az, hogy az angyalok is zászlók alá voltak rendelve. Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, sarkadi rabbi erre a következő magyarázatot adja.
A Midrásban (Tánchumá, Vájigás 2.) azt olvashatjuk, hogy amikor az Örökkévaló a zsidóknak akarta adni a Tórát, akkor egy kezest kért arra, hogy tényleg meg is fogják tartani azt. Izrael fiai azt ajánlották, hogy ősapáik, Ábrahám, Izsák és Jákob legyenek a kezesek erre. Hiszen nincs annál erősebb bizonyíték a Tórához való ragaszkodásra, mint hogy ősapáink már azelőtt megtartották a benne foglaltakat, még mielőtt meg az meg lett volna parancsolva.
Az Ősatyákra, a gyökerekre való emlékezés tehát ösztönző erő a Tóra és a parancsolatok megtartására. Ez a jelentősége az angyalok zászlóinak is. Az angyalok olyan szellemi teremtmények, amelyek – az emberrel ellentétben – folyamatosan érzékelik saját létük gyökerét és forrását, az isteni dicsfényt, a teremtő energiát. Éppen ezért is nevezzük őket többek közt Szeráfoknak (azaz „égőknek”), mert ahogy Bölcseink mondják: (Talmud, Szánhedrin 38b) „Az Örökkévaló kinyújtja feléjük kis úját, és ők rögtön elégnek…”.

Más szóval olyan közvetlenül szembesülnek a Végtelen mindenhatóságával , hogy ez bizony adott esetben saját létüket is felemészti. Ezt – a gyökerekkel való szembesülést – jelképezik az zászlók. Az angyalok, zászlók alá vannak rendelve, vagyis folyamatosan emlékeztetve vannak, szembesülnek létük gyökereivel, Istennel. A zsidó nép is megkívánta ezt az állapotot, mire Isten saját gyökereikre, az ősapákra emlékeztetve őket, az ősapák jelképeit a zászlókra festve adta meg a lehetőséget a zsidóknak hogy kezeseket találjanak maguknak. Az ősatyák kezessége ugyanis azt jelenti, hogy ha a zsidók feje felett ott lebeg majd gyökerük, atyáik jelképe és arra rátekintenek, akkor biztosítva van, hogy nem felejtik el az Örökkévalóval kötött szövetséget és ragaszkodnak majd a Tórához.

 

 

 

FELDMAJER TITKA,  KARDOS SCO0PJA

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

ÉS ZOLTAI NEM LETT MEGVÁLASZTVA;

NINCS "MAGYAR"  ALELNÖK...

 

      Mi   jár annak aki felelős állásban egy sulyos titkot elárul? Ha katona az illető –hadbiróság, ha politikus – azonnali megvetés, lemondás és a büntetőjogi felelösség. És mi jár annak a zsidó vezetőnek, akit történetesen Feldmájernek hivnak?

     A hasonló nevü mazsihiszta az utóbbi napok antiszemita hisztijében azt mondta nyilvános beszédben és leközöltette a kile honlapján, hogy

'Magyarországon a zsidók többsége a tömeggyilkosságok ellenére megőrizte hazafiságát"

 

Sajnos ez igaz, de ezt a szégyenletes titkot nem kellett volna Lauderéknak elárulni. Ezt igyekezni kell, amennyire csak lehet titokban tartani. Hiszen normális ember nem hive annak, aki rokonait, esetleg szüleit, nagyszüleit megölte. Ezt szégyelni kell nem hivalkodni vele. Ha hülyék voltunk és vagyunk – ezt nem kell világgá kürtölni!

 

  EZREK ÉS TIZEZREK

 Abban a beszédben volt még néhány "mazsola" amely figyelemre érdemes.

Volt egy mondat amely igy szólt:

"Önök egy olyan országba érkeztek, ahol dacára a több évtizedes zsidóellenes propagandának, dacára a hivatalos tiltásnak, mégis százak és ezrek voltak, akik életüket kockáztatva kiálltak az üldözött zsidók mellett, bújtatták és mentették őket" .

Százak  és ezrek?

A Jád Vásém kimutatása szerint (Sári Reuvéni cikke) mindössze 440 zsidómentő magyart  tart nyilván az Intézet ebből is  "csak 12% volt vidéken, a nagy deportálások idején, mig 88% Budapesten a Szálasi korszakban".

 

Tehát: ezrekről szó sem volt.

Tovább:

"Önök abba az országba érkeztek, ahol az akkori társadalom túlnyomó többsége helyeselte a zsidóellenes törvényeket, s bár a tömeggyilkosságokkal legtöbbjük nem értett egyet, de végül is az egész magyar közigazgatás – élén a Kormányzóval – szervezte és végrehajtotta a zsidóság összegyűjtését és deportálását, útjuk az auschwitzi gázkamrákban ért véget. Önök egy olyan városba érkeztek, ahol a kék Duna vizét vörösre festette a belelőtt zsidók tízezreinek vére".

  Tizezrek???

  Erről szó sem volt! Ez egy vidéki fiskális túlzása, ami csak a holokausttagadok malmára hajtja a vizet. Mire jó ez?
Már megmondták Bölcseink hogy כל המוסיף – גורע

Tovább?

Tessék: "Önök egy olyan országba érkeztek, ahol a kommunizmus bukása után Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége páratlan lelkesedéssel újra felvirágoztatta a vallási, és kulturális életét, oktatási rendszere például szolgálhat mindenkinek"

És a mennyezet nem szakadt le, egy ekkora lóditás hallatán

Talán egyszerre ennyi is elég lesz---

Egyébként, érdekes, ki irja az Elnök úr beszédeit?

    KELLER LÁSZLÓ EMLÉKEZETE

A scoop (szkup) angol szónak sok értelme van. Ujságiró körökben ez egy szenzációs hir, amiről senki nem tud, csak egy ujság, vagy tévé.

  A pesti kőnyomatosnak (mások szerint a Mazsihisz üzemi lapja) amit olvasói Új Élet néven ismernek – volt az utóbbi számában egy ilyen scoopja, ami méltán kelthetett feltünést zsidó körökben.

Más. Pesten az utóbbi 25 évben feltünt az amerikai (salgótarjáni) Keller László. Kereskedő, "ortodox" ászkán, végül a VZSK magyarországi rezidense, Bakos Lajossal közösen . Közremüködött az Emlékfa létesitésében, minden jó és kevésbé jó ügyben benne volt. Mielőtt a menyországba költözött, megiratott magáról egy könyvet "Küldetésem" cimmel (nem tudni ki küldte).

Most pár évvel halála után kiderült a titok, a nagy szkup: Az Új Élet legutóbb számában (Május 1), melynek nagy része a Zsvk kongresszusnak van szentelve, megjelenik hogy

 

1987 májusában a Zsidó Világkongresszus Budapesten

tartotta első kelet-európai kongresszusát. Az eseményen a

köszöntőt Schőner Alfréd főrabbi mondta, a küldöttség

tagjait Keller László, a MIOK elnőke fogadta. Külön

megemlékeztek Raoul Wallenbergrő---------"l

ez jelenik meg az Ú.É. második oldalán ami egy nagy szenzáció, mert eddig nem hallottunk arról hogy Keller a Miok elnóke kett volna. A Miokról már sok rosszat elmondtak, de ezt még nem.

Várjuk a helyreigazitást a következő számban ("sajnálatos sajtóhiba---" stb).

    NYOLC szó a nyolcszázból

 " 1943. május 2-án a budapesti Szent István Bazilikában megkeresztelkedett."

Ez a nyolc szó, a közel nyolcszázból, mondja meg az igazat a költőről, akit a "legnagyobb magyar költö"(nk)nek nevez a mazsihisz honlapján valaki. Nem érdekes hogy ki, az az érdekes hogy a zsidó honlap káseroja a mesümedot, a kitérést.

A zsidók mindigis megvetették a renegátokat és vállalták zsidóságukat a legnehezebb idökben is. Radnóti (Glatter) Miklós egyes hirek szerint már a harmincas években katolizált, amikor még nem is fenyegette életveszély és

 

"Már Borban, a haláltáborban, arra kérte levélben feleségét, hogy küldjön neki "egy pár beszegett fehér karszalagot", olyant amilyent a "katolizált" renegátok viseltek, ellentétban a zsidók sárga karszalagjával. Dostól (Gárdos Károly, a világhirü rajzolómüvésztől,) tudjuk, hogy Radnóti Borban tüntetett a fehér karszalaggal. Azt másoktól tudjuk, hogy nem Holokauszttól való félelmében futamodott meg, hanem évekkel előtte, "meggyőződésből". 1942 januárjában irta Sik (Schück) Sándornak, egy másik mesümednak, hogy "mélyen katolikus léleknek tartom magam..." (idézet egy 2009-ben irott cikkből).

 

Radnóti lehet nagy magyar költő, de nem a költőnk, nem a miénk. Ezt Andikának is illene tudni, hamár zsidó honlapot szerkeszt.

 

Egyébként, jellemző módon, még a cikk első bekezdése is téves:

"Radnóti Miklós Budapesten született 1909. május 5-én és a Gyõrhöz közeli Abdán halt meg 100 éve 1944. november 9-én".

   Minek "1oo éve", Andika? Sem a születésnek, sem a halálának? Akkor meg minek?

Andika, jobban oda kell figyelni...

     NINCS MAGYAR ALELNÖK!!

 Lapzártakor érkezett a hir,  hogy a...viszály győzött és nincs magyar alelnök, mivel sem Zoltai Gusztáv, sem Köves Slomó nem lett megválasztva a tiz új alelnök között. Lauder ujra elnök, ahogy várható volt.

 

(Részletek – a második kiadásban)

 

TARTALMAS ÉLET / SIMON JACOBSON(29)

Csodák

 
Észrevenni a különlegest a mindennapiban

A csoda és a természetes közötti különbség azok gyakoriságában rejlik.
– A Báál Sém Tov

A csodák körülvesznek minket – csak ki kell nyitnunk szemünket, hogy észrevegyük azokat.
– A Rebbe

* * *

Történt egyszer, hogy a Rebbe magántalálkozót adott középiskolások egy csoportjának. Az egyik diák megkérdezte a Rebbét, tud-e csodákat művelni.
– A fizikai, természetes világ – magyarázta a Rebbe –, nem válik el a magasabb, spirituális világtól; sőt, azt is mondhatnánk, abból fejlődött ki. Éppen ezért, amikor valaki a spirituális világhoz, az Örökkévalóhoz kapcsolódik, oly módon tudja befolyásolni ezt a fizikai világot, amely teljességgel előreláthatatlan. Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy a spirituális világhoz kapcsolódjon.
– Helyesen kell választanunk – folytatta a Rebbe –, és minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy erényesen éljünk, hogy harmóniát ébresszünk mindazokban, akikkel találkozunk, hogy másokat is a jó gyarapítására és a gonosz legyőzésére ösztönözzünk, vagyis arra, hogy a világot jobb hellyé változtassuk.
– Éppen ezért – fejezte be a Rebbe –, ha ti és a hozzátok hasonló diákok jócselekedeteket tesztek szerte a világon, igenis képesek lesznek csodákat művelni.


Mi a csoda?

Hiszünk-e a csodákban? E kérdés megválaszolására először meg kell határoznunk a csoda fogalmát.
E szót oly gyakran használjuk, olykor bizony triviális eseményekre, hogy mára már közhellyé vált. Az emberek gyakran elvitatkoznak azon, hogy életük egyes eseményei vajon csodásnak tekinthetők-e, vagy más, úgymond természetes magyarázattal is megokolhatók. Vannak, akik úgy vélik, a csoda nem más, mint valamely váratlan esemény, vagy nagyszerű meglepetés. Mások számára azonban a csoda nem más, mint annak bizonyítéka, hogy az Örökkévaló jelen van életünkben, beavatkozik abba.
A csoda valójában az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunknak és életünkben betöltött szerepének tükrében érthető meg. A csoda mibenlétének elemzéséből és a csodához fűződő érzéseinkből sokat tanulhatunk, és ezáltal közelebb juthatunk életünk mélyebb értelmének feltárásához.
Mit értünk tehát „csoda” alatt? Ha a csodát úgy tekintjük, mint olyan eseményt, amely nem magyarázható a természet törvényeivel, először a következő kérdéseket kell megválaszolnunk: Mi számít természeti eseménynek? Miért nem tekinthető csodának az a természeti esemény, amely lenyűgöz és felkavar bennünket?
Valójában alig-alig értjük a természet „törvényeit”. A természet olyan rendszer szerint működik, amelyet „normálisnak” fogadtunk el. Ám annak ellenére, hogy ez életünket kiszámíthatóbbá és – ezáltal – kényelmesebbé teszi, nem feltétlenül válik érthetőbbé. Az a tudat, hogy a nap minden reggel felkel, a rend érzetével tölt el bennünket, de továbbra sem tudjuk, hogy a természet miért pont ilyennek teremttetett. Attól, hogy valamit „természetesnek” nevezünk, jottányival sem ismerjük jobban, mint a „csodát”.

A csoda és a természetes közötti különbség azok gyakoriságában rejlik.1 Képzeljük el, hogy a nap csak egyetlen-egyszer virradna fel életünkben. Mindenki összesereglene, és a lehető legcsodálatosabb eseménynek tekintenénk. Ám mivel nap, mint nap tanúi lehetünk a napkeltének, életünk magától értetődő, mindennapi eseményének tartjuk azt.
Ez velünk született emberi tulajdonság – olyannyira hozzászoktunk bizonyos dolgokhoz, hogy bármily csodálatosak legyenek is, természetesnek tartjuk azokat. Újabb és újabb rendkívüli események kellenek ahhoz, hogy felkeltsék érdeklődésünket.
Egyesek időről-időre felsóhajtanak: „Ha tanúja lehetnék egy csodának, akkor hívő ember lennék, akkor változtatnék életemen!” Mégis mire várunk? – talán arra, hogy kettéváljon a tenger? Életünk minden percében körülvesznek minket a csodák. Hiszen gondoljuk csak el, maga az élet is csoda – mekkora csoda maga a születés is. S valóban: gyakran nevezzük a születést csodának – ezért szinte érthetetlen, miért feledkezünk el arról, hogy minden egyes ember egy csodának köszönheti létét.
Mivel a mindennapi élet küzdelmei, kötelességei és kötelezettségei elvonják, lekötik figyelmünket, hajlamosak vagyunk észrevétlenül elmenni a minket körülvevő csodák mellett. Az élet zsivajgása elfojtja azt a hangot, amelynek a lehető legvalóságosabbnak kellene lennie számunkra. Nem arról van tehát szó, hogy nem hiszünk a csodákban – inkább arról, hogy nem szánunk elég időt arra, hogy észrevegyük azokat. Meglátni a csodát annyi, mint észrevenni a különlegest a mindennapiban, a természetfelettit a természetesben.

* * *

Történt egyszer, hogy egy út menti fogadóba betért utazók beszélgetni kezdtek egymással, s ki-ki hangosan dicsérte a maga rabbiját. Az egyik elbeszélte, hogy ő és felesége tizenöt éven át hiába vártak gyermekáldásra; ám alig egy évre rá, hogy rabbijuk megáldotta őket, gyönyörű leánygyermekük született. A másik elmondta, rabbija áldása miképpen térítette vissza eltévelyedett fiát a jó útra. A harmadik pedig elmesélte, hogy rabbija megáldotta egy fontos üzleti vállalkozását, melybe igen sok pénzt fektetett, és a pénzt végül az utolsó fillérig elvesztette.
– S mi ebben a csoda ? – tudakolták a többiek.
– A csoda az – felelte a férfi –, hogy továbbra is hű maradtam a rabbihoz és az Örökkévalóhoz.

* * *

Amikor felismerjük a különlegest a mindennapiban, a természetfeletti események már aligha hatnak lenyűgözőnek. Hitünk – és létünk – már nem ezen „csodák” függvénye, hiszen komoly kötelék fűz minket ahhoz a realitáshoz, amely a sajátunknál magasabb szinten áll, és felismerjük, hogy a legnagyobb csoda nem más, mint saját létünk.
Vegyük csak fontolóra azt a csodálatos harmóniát és rendet, amely áthatja az állatok, növények és ásványok világát, az emberi test szépségét, a Naprendszer tündökletes eleganciáját. A természet isteni csodája nem az egyszeri eseményekben, hanem a nap, mint nap megismétlődőkben, azok rendszerességében rejlik.2 Míg az ember által létrehozott dolgok mulandók, a természet legparányibb részecskéje is határtalan, állandó és megmagyarázhatatlan – más szóval, csodás.3

Tényleg vannak csodák?

Mivel sokan természetesnek vesszük a szemünk előtt rendszeresen lezajló csodákat, az Örökkévaló olykor valóban egyedi csodát művel, hogy felrázzon ábrándozásainkból, hogy a tudatosság magasabb szintjére emeljen bennünket. Olykor a csoda kellemetlen, vészes helyzetből menekít ki minket. Mivel az Örökkévaló teremtette a világmindenséget s annak természeti törvényeit, ebből következik, hogy ha jónak látja, megmásíthatja, vagy felfüggesztheti ezek hatását.4
Ám az efféle csodák ritkák. „Az Örökkévaló nem művel csodát feleslegesen”,5 tanították bölcseink, „és nem helyénvaló, ha ezekre várunk.”6 Vajon miért? Azért, mert ez a világ azért teremttetett természetes renddel, hogy megfelelő lakhellyé tegyük az Örökkévaló számára – ezt pedig nem úgy érhetjük el, hogy átlépjük a természet határait, hanem azáltal, hogy a természetet átitatjuk a természetfelettivel. A csodák egy-egy pillanat erejéig szélesre tárják a minket körülvevő természetes világ és a bennünk lakozó spirituális világ közötti kaput. Az Örökkévalónak nem az a szándéka a csodákkal, hogy érvénytelenítse a természet törvényeit, hanem az, hogy nagyobb tudatosság hassa át mindennapi, természetes életünket.
Két fajta csodáról beszélhetünk: az egyik, amelyik nyíltan áthágja a természet törvényeit, a másik pedig, amely e törvényeken belül mutatkozik meg, s amely első pillantásra teljességgel természetes eseménynek tűnik. Az első fajta csodáról – mint például a Vörös-tenger vizének kettéválása, vagy a felépülés olyan betegségből, amely az orvosok szerint gyógyíthatatlan – sokat hallhattunk, olvashattunk. A második fajta csoda sem kevésbé szembeötlő, annak ellenére, hogy valójában nem kevésbé bámulatos.

Lényegét tekintve, a csodák három szintjéről beszélhetünk: a tisztán látható és vitathatatlan csodák, a természetesség köntösében megjelenő, ámde mégis csodás események és maguk a természeti csodák. Miért e három szint? Hogy e természeti világot az Örökkévalóhoz kapcsolják. Ez pedig három elemet kíván: az alanti, természetes világ nyelvét, az Örökkévaló nyelvét és egy közbülső nyelvet, amely az Örökkévaló csodás nyelvét érthetővé teszi a mi természeti világunkban.
A természet csodái vitathatatlanul a leggyakoribbak – és hajlamosak vagyunk ezeket sem észrevenni – hiszen szüntelenül körülvesznek minket. Próbáljuk meg azonban elképzelni, hogy a XVIII., vagy XIX. századból csöppenünk napjaink világába. A hatalmas adattömegeket kezelő számítógépek, a sebészek által beültetett, emberéletet mentő mesterséges szívek láttán aligha gondolnánk mást, minthogy csodákat látunk. Pedig ezeket a tárgyakat nem természetfeletti erők hozták létre, hanem az emberi kéz, amely kihasználta az Örökkévaló által ráruházott képességeket, hogy a természet törvényein belül munkálkodjon.
Értelemmel telített életet élni annyit tesz, mint értelmet lelni mindabban, amit teszünk és ami szemünk elé tűnik, beleértve a természet világát is. A természet hatásai egész lényünket átjárják, hiszen testünket a természet által ránk rótt szükségletek – az étkezés, az alvás, illetve a biztonság és az oltalom igénye – határozzák meg.
A megoldás aligha az, hogy meghajolunk a természeti erők előtt, vagy olyan béklyóknak tekintjük azokat, melyek gúzsba kötik kreativitásunkat és erőfeszítéseinket, hanem inkább az, hogy olyan isteni modellnek tekintjük a természetet, amely önmagában, önmaga által csodákkal teli. A természet valóban félelmetes kihívások elé állít bennünket. Mennyire kellemes volna, például, ha az emberek tudnának repülni. De idézzük csak fel azokat az érzéseket, melyek eltöltötték az embereket, amikor az első repülőgép a levegőben emelkedett. A természetben fellelhető mintát – a madarak szárnyait – felhasználva mi magunk hoztuk létre a repülés csodáját, melyet most már természetesnek veszünk.
Életünk fontos élményei jelentéktelennek tűnnek, ha képtelenek vagyunk fellelni a bennük rejlő mélyebb értelmet, ha képtelenek vagyunk túllépni azon a természetes renden, melyről sokszor úgy képzeljük, fogva tart bennünket. Hogyan szakadhatunk el a természet félelmetes ölelésétől? Azáltal, hogy pontosan megértjük mire képes és mire nem képes a természet; ha felismerjük, hogy a természet törvényei nem gátként magasodnak elénk, hanem az Örökkévaló azért teremtette azokat, hogy felismerjük a mindennapiban rejlő különlegest.
Ehhez arra van szükség, hogy friss szemmel tekintsünk a világra, hogy felfedezzük a természet szépségeit, és tisztelettel adózzunk Teremtőjének. A természet legkiválóbb tanítómesterünk; valamennyi jelenségéből tanulhatunk, bármily jelentéktelennek tűnjék is az. A méhek mézes lépje a hatékonyság mintaképe, az ár-apály jelensége az idő ciklikusságát tükrözi, míg egy fa gyökérzete az önfenntartás ösztönét sugallja.
Meg kell tanulnunk jobban szemügyre venni a mindennapi tapasztaltakat, és akkor kibontakozik előttünk egy mindent átfogó rend – világossá válik, hogy lépteinket isteni gondviselés irányítja, akár összetalálkozunk valakivel, akár elutazunk valahová, akár új üzleti lehetőség adódik számunkra. Életünk minden egyes pillanatában benne rejlik a csoda lehetősége. Rajtunk múlik, fogékonyak vagyunk-e rá, képesek vagyunk-e feltárni a mindennapokban rejtőző magasztosságot.

Mire tanítanak a csodák?

Az elmúlt néhány évben számos csodának lehettünk tanúi az új technológiák és a tudományos kutatások előrehaladása révén. Való igaz, hogy ezek a forradalmi újítások megmagyarázhatóak, ám ha közelebbről vizsgáljuk meg e jelenségeket, kibontakozik egy bizonyos rend. Az emberiség egyre biztosabban halad egy mélyreható egység felé.
A világ „egyre kisebb lesz” a kommunikációban és a közlekedésben elért új eredmények következtében. A technológia fejlődése egyre több időt és energiát szabadít fel nemesebb célok elérésére. A korábbi nemzedékek spirituális és személyes fejlődését akadályozó fizikai gátak leomlanak.

Valamennyi tudományág, a természettudományok, az orvostudomány, a gazdaságtan és a távközlés, fontos eredményeket ért el hihetetlenül rövid idő alatt. Ezeket az eredményeket nagyobb összefüggésbe ágyazva kell szemlélnünk: nem véletlenszerű események ezek, amelyek önös érdekek szolgálatába állítandók, hanem megannyi apró lépés az igazságosság ösvényén, amely értelemmel telített élethez és a megváltáshoz vezet.
Való igaz, akad magyarázat számos eseményre, még a „csodásakra” is. S az is igaz, hogy az értelem szinte bármire lel magyarázatot. Éppúgy, ahogy mindenben szabad választásunk van, értelmünket egyaránt használhatjuk az élet csodáinak felkutatására vagy tagadására. Csak mi magunk tudjuk felmérni, mennyire őszintén próbáljuk megérteni és értelemmel megtölteni saját életünket.
Ha őszintén szemléljük életünket, könnyen felismerhetjük a természetben előforduló csodákat és a természet csodáját. Valamennyi tettünkben felfedezhetjük az isteni gondviselést. Megtanuljuk megbecsülni azokat a csodákat, melyek saját életünk részei – az elért sikerek csodáit, az élet csodáját. Adjunk hálát az Örökkévalónak, és ne tekintsük az életet magától értetődőnek.
S végül rá fogunk jönni, hogy a minket körülvevő világ a csodában rejlő csodák, a belülről jövő forradalom korát éli. Eljött az ideje, hogy felismerjük: a világ a megváltás felé száguld – és rajtunk, valóban egyedül rajtunk múlik, hogy ennek részesévé válunk-e vagy sem.

* * *

Egyszer egy férfi hosszú utat tett meg, hogy találkozhasson a Rebbével, és több ezer emberrel együtt, türelmesen várt a sorára.
– Nem csupán lelki útmutatásért jöttem – magyarázta az előtte állónak. – Hallottam, hogy néha csodák történnek ilyen alkalmakkor.
Mindenki, aki csak a Rebbe elé került, kezében poharat tartott, melybe a Rebbe abból a borból töltött, amire a szombatot búcsuztató hávdálá áldást és az asztali áldást mondta. Amikor a férfira került a sor, bal kezében tartotta a poharat, de a Rebbe intett, hogy jobb kezébe fogja azt.
A férfi semmit sem tett, hogy másik kezébe kerüljön a pohár, a Rebbe pedig nem töltött bort. Végül az egyik jelenlévő rászólt a férfira. – Kérem, vegye át a poharat a jobb kezébe!
A férfi félve nyújtotta ki jobb kezét. Alig akart hinni szemének, amikor a Rebbe teletöltötte poharát. A mögötte állók bosszankodtak a késedelem miatt, de ő tiszta szívvel megbocsátott nekik. Honnan is tudhatták volna, hogy a jobb keze béna volt?

 

 

A MINISZTER CSAK EGY ÉVET TÉVEDETT…

 

A FELSŐBIRÓSÁG HATÁROZATA ELLENÉRE-

A HATÓSÁGOK TOVáBB ÜLDÖZIK a MET-et

 Iványi Gábor lelkész, a MET alapitó elnöke, az alábbi levelet

Intézte az illetékes miniszternek melyben rámutat tévedésére*

"Levelüket  nem tudom elfogadni, azzal szemben a biróságnál keresettel élek" –irja Iványi Balognak

A levél:

MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKŐZŐSSÉG Elnök

Dr. Balog Zoltán úrnak, Emberi Erőforrások Minisztere

Budapest

Tisztelt Miniszter úr!

 

Aprilis 24-n megkaptam 17480-7/2013/EKEF iktatószámu 1evelüket, mely arról tájékoztat, hogy nyilvántartásba vételünkre és az ezzel összefüggő kérdések rendezésére "a 201 l. évi CCVI. tv. ( ... ) az Alkotmánybíróság IV/23 52/20I2. számú határozatát követően hatályban maradt rendelkezései" alapján nem  látnak lehetőséget.

Levelüket nem tudom elfogadni, azzal szemben a biróságnál keresettel  élek.

Az Alkotmánybiróságnak nem a IV/2352/2012. számÚ, hanem a VI/2013.(|||-1.) sz. határozata alapján kértük jogaink hely)reállitását. Az utóbbi, idei, alkotmánybirósági döntés alapján a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (több más felekezettel együtt) egyházi jogállását nem veszítette el, az egyesületté történő átalakulásunk nem kikényszeríthető, jogállásunk pedig 2012. január l-jével visszamenöleg helyreálIítandó. Az a körülmény, hogy az Ehtv. Alkotmánybíróság által megsemmisitett paragrafusait utóbb a Parlament ennek ellenére az Alaptörvény részévé tette, nem teszi ezt az újabb diszkriminációt alkotmánányossá. Ugyanez áll a törvénytelenül visszatartott elöző évi, egyházunknak járó egy százalékos felajánlásokra és az idei rendelkezések visszaszorítására is.

Az egyházi törvény újabb, tervezett módositásánál a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségge1 (és a többi jogfosztott egyházzal is, akiket ugyancsak fel kellene sorolni uk az Ehtv, mellékletében) mint legális, jogaikat hajdan törvényesen megszerző és azokat tisztességgel gyakorló felekezetekkel kell számolniuk, akik státuszát az Alkotmánybíróság fent idézett határozata is megerősítette.

Budapest, 2013. április 29.

 

Tisztelettel:

Dr. Iványi Gábor

'-

                       

H 1086 Budapest, Dankó utca 11. Tel:+ 36-1-577-0510, T el/Fax:+ 36-1-577-0503, e-mail: ivany;g.bor@wjlf.hu, WWW.meregyl=hu

 

  KÖVES, ZOLTAI , GERGELY A.(?)

- A MAGYAR KANDIDÁTUSOK 

A ZSVK

ALELNÖKJELÖLTEK LISTÁJÁN

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

MA ESTE NYILIK BUDAPESTEN A ZSIDÓ VILÁGKONGRESSZUS

HÁROMNAPOS ÜLÉSE* PÉLDÁTLAN BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK

* NYILAS TÜNTETÉS 300 HULIGÁN RÉSZVÉTELÉVEL, ORBÁN

UTASITÁSA ELLENÉRE * TOMBOL A NYILAS USZITÁS, A ZSIDÓK

FÉLNEK, DE "NEM LESZ POGROM"

 

PESTI TUDÓSITÓINK JELENTIK

 

Minden sipuccai mesterkedés ellenére – Köves Slomo rabbi felkerült a jelöltek listájára, amelyből holnap a Zsvk tiz alelnököt választ. További két "magyar" jelölt – Andrea Gergely(?) és az öreg üvig, Zoltai (Zucker) Gusztáv.

 

A kongresszusz rendkivüli biztonsági készenlét közepette  zajlik, utcákat zártak le és a nyilas szennycsatornák (amelyek egyikét egy betért izraeli állampolgár irányitja) izraeli katonák(!) és biztonsági emberek rászvételéről regélnek.

 

Izraelben nagy érdeklődést váltott ki az Orbán interju a Jediot Áchronotban (lásd tegnapelőtti tudósitásunkat) amelyben a magyar miniszterelnők cáfolja, hogy ő vagy rezsimje antiszemita lenne.

 

Közben a Kuria (az egykori felsőbiróság) felülirta a miniszterelnök utasitását és megengedte a nyilas söpredék tüntetését ( 300 huligán részvételével – Vona szerint 1000) és a nyilas fűhrer megigérte hogy feljelenti Orbánt...

 

   Az utcákat – ahol nincsenek rendőrők – a nyilas csőcselék uszitása uralja, mig a zsidók bezárkóznak lakásaikba és – félnek. Mindazonáltal feltehető hogy pogrom nem lesz, mivel nincs náci-Németország és igy nincs a csőcseléknek hinterlandja – mondja  egy optimista hitközségi korifeus, aki hozzáteszi: "nem hiába  'mondott le' Feldmájer a jelölésről Zoltai javára..."

  (Folyt.Köv.)

 

 ZSIDÓNAK LENNI/CHÁJIM HÁLÉVI DONIN KLASSZIKUS KÖNYVE

A zsinagóga: a zsidók gyülekezete(3)

Az istentisztelet

A zsinagógákban minden reggel ás este közös istentiszteletet tartanak. A délutáni minchá és az esti mááriv imákra általában közvetlenül naplemente előtt, illetve röviddel utána kerül sor, a hétköznap és szombat reggeli istentiszteletek időpontja azonban gyülekezetenként változó, és ebben a helyi közösség szokásaihoz kell alkalmazkodni.

Nem lehet közös istentiszteletet tartani, ha nincs jelen legalább hat ember a tíz állandó résztvevő közül. Ebben az esetben a felolvasó nem ismétli meg az egész Ámidát, csak az első három fohászt, hogy a jelenlévők elmondhassák a k'dusát. Ezután magában kiegészíti az Ámidát.

A földrajzi szétszóratás és különélés évszázadai alatt a zsidó közösségekben különböző imádkozási hagyományok és szokások alakultak ki. Az istentiszteletek alapvető rendje természetesen mindenütt egyformán a talmudi útmutatásokra és elvekre támaszkodik, s az évszázados különváltság ellenére mindenhol ámulatraméltóan hasonló. A különbségek - amelyek persze a gyakorlott szemnek azonnal feltűnnek - csak külsődlegesek. Nincs helyi szokás, amely ellentétben állna a halachikus vagy a vallási törvények elveivel, legfeljebb olyan, amelyik új színt rak fel a zsinagógai zsidó élet palettájára.

A zsinagógai szokások és imarendek két fő hagyományágat követnek. Az áskenáz zsidók a Közép-, Kelet- és Nyugat-Európából származó liturgia szerint imádkoznak, a szfárdok a Spanyolországban és a mediterrán partvidéken élt zsidóság és utódaik szokásai szerint.

A kétféle istentiszteleti rend közötti különbség az Erec Jiszráélban és Babilóniában élt tudósok ősi nézetkülönbségére vezethető vissza. Az áskenáz zsidóság az Erec Jiszráél-i álláspont befolyása alatt állt, a szfárd zsidók pedig a babilóniai hagyomány szerint gondolkodtak. Ám az áskenáz zsidók között élő chászid közösségek sok vonást vettek át a szfárd imarendből, így az áskenáz imarenden belül is kialakult az úgynevezett szfárd liturgia, a nuszách szfárd. (A legfeltűnőbb különbség a káddis mondásában van, amely a szfárd változatban négy szóval többet tartalmaz: v'jácmách purkáné v'kárév m'siché. Ez a Messiás eljöveteléért való könyörgés. A kdusá nyitómondata is különbözik valamicskét.)

A nagy áskenáz tudós, Élijáhu vilnai gáon tanítványai az imádkozásban és a zsinagógai tevékenységben az ő halachikus előírásait követték, amelyek sok tekintetben különböztek a koruk áskenáz zsinagógáiban bevett szokásoktól. Így alakult ki HáGáon Reb Élijáhu - a Hágrá - liturgiája, a nuszách Hágrá. A vilnai gáon tanítványai meghatározó szerepet játszottak az 18-as évek elején Erec Jiszráél újratelepítésében, ezért alapvetően befolyásolták az izraeli zsinagógák életét, és az áskenáz zsinagógák nagy része ma is ezt a liturgiát követi.

A különböző alkalmak istentiszteleteinek sokféle szabálya alakult ki. Ezeket a rabbi utasításai és tanácsai szerint kell betartani, illetve olyan világi ember útmutatása szerint kell eljárni, aki ismeri az imádkozásra vonatkozó törvényeket és a helyi gyülekezet hagyományait.

A szertartás kellékei

A zsinagógában - legyen nagy vagy kicsi, építészeti remekmű vagy egyszerű szoba - az alábbi legfontosabb berendezési tárgyaknak kell lenniük:

A frigyszekrény - az áron kodes - egy szekrény vagy falmélyedés, amelyben a Tóra-tekercseket, a szifré Torát tartják. Az áron kodest takaró függönyt párochetnak hívják. A frigyszekrényt általában az Erec Jiszráél felé - Izraelban Jeruzsálem felé - néző falon szokták elhelyezni.

Az örök láng - a nér támid - egy lámpás, amelyet a frigyszekrény elé, annál magasabban helyeznek el. Fényének állandóan világítania kell, a bibliai utasítás jelképéül: "...tehessenek rá égő mécsest. A Tanúság Sátrában a kárpiton kívül, amely a bizonyság ládája előtt van..." (2Mózes 27:20-21.)

Az emelvény - a bimá - a hagyomány szerint a frigyszekrénytől valamelyes távolságra van, és egy asztal, a sulchán áll rajta. Ennél az asztalnál olvassa a felolvasó a Tórát, illetve a kántor itt áll az istentisztelet vezetése közben.

Az áskenáz zsinagógákban még egy előimádkozói állvány, az ámud is ott áll a bimá és az áron kodes között - kissé alacsonyabban, mert a vers szerint "A mélységből kiáltok hozzád..." (Zsoltárok 130:1.) Innen történik az istentisztelet levezetése.

Bár nem feltétlenül lényeges, többnyire gyertyatartó - menorá (menóra) - idézi a Templom hétágú menórájának emlékét: ezt az áron kodes és a bimá közelében, jól látható helyre szokás tenni. Hat- vagy nyolckarúak is előfordulnak, amelyek szándékosan különböznek a Templomban használt menórától, hogy ne tűnjenek egyszerű másolatnak.

A fentieken kívül bármilyen zsidó vallási vagy történelmi szimbólum helyet kaphat a zsinagógában a gyülekezet ízlésétől és/vagy anyagi helyzetétől függően, esetleg az építész javaslata alapján. Festettüveg ablakok, falfeliratok, faragványok, festmények jeleníthetnek meg vallásos témákat, vallási jelképeket és rituális tárgyakat vagy a zsidó nép több mint 38 éves történetének eseményeit. Egyetlen korlátozást kell figyelembe venni: emberi alakot nem szabad megjeleníteni ezeken az ábrázolásokon.

A hagyományos zsinagógára régtől fogva jellemző a női rész, az ezrát násim elkülönítése. Ez az ősi jeruzsálemi Templomban bevezetett szokást követi, ahol az ezrát násim nyújtott védelmet a Szent Templom kavargó sokaságában összevegyült férfiak és nők léháskodása, szemérmetlen és illetlen viselkedése ellen.

Volt idő, amikor az ezrát násim számára külön karzatot építettek; más korszakokban a férfiak része mellett vagy mögött, azzal egy szinten, esetleg kicsivel magasabban kapott helyet. A különböző rabbinikus vélemények különbözőképpen határozzák meg a megfelelő szintkülönbséget - a mehicát -, körülbelül 96 cm és 150 cm között. *

Azonkívül, hogy a belső elrendezésben kötelező az ezrát násim elkülönítése és nagyjából meghatározott az áron kodes, valamint a bimá helye, semmiféle építészeti megkötés nincs sem a belső, sem a külső kivitelezésre vonatkozóan. A zsinagógák ezért többnyire lehetőséget adnak a művészi és építészeti alkotókedv kibontakoztatására.

Lábjegyzet

* Norman Lamm Separate Pews in the Synagogue (Külön padok a zsinagógában) című cikke a Tradition 1. évfolyamának 2. számában korunk szemszögéből dolgozza fel ezt a kérdést. Lásd még: The Sanctity of the Synagogue. (A zsinagóga szentsége.) Szerk.: Litvin, Baruch. New York, 1959, The Spero Foundation.

A zsinagóga személyzete

A rabbi

A rabbi, vagy ahogy héberül nevezik, ráv, a közösség vallási vezetője. Felavatásakor hagyományosan a szemichá címet kapja. A Tórában, a Talmudban és a törvénykönyvekben való nagy jártassága, személyes vallásossága és jámborsága alapozza meg tekintélyét, amelyet a hagyományos közösség elfogad és tisztel.

Napjainkban a diaszpórában élő zsidó közösségek a zsinagógák körül csoportosulnak, úgyhogy minden rabbi az adott gyülekezethez kapcsolódó közösség vezetője is egyben. Ezáltal a rabbinak magával a zsinagóga intézményével is kell foglalkoznia, beleértve az intézmény vezetését is. A zsinagógák vezetőinek nem szabad a rabbit más feladatokkal terhelniük, mert neki mindenekelőtt a szellemi vezetés alapvető feladatával kell foglalkoznia.

A rabbinak nemcsak szóban kell tanítania a Tórát és a zsidó életmódot, hanem személyes példamutatásával is. Nemcsak tanítania kell a judaizmust, és vezetnie a judaizmus vallási intézményét, hanem személyében is tükröződniük kell azoknak az értékeknek és hitelveknek, amelyeket másokban el akar ültetni.

A Tóra bírói joggal is felruházza a szellemi vezetőt, hogy dönthessen az elébe hozott vitás vallási kérdésekben. A rabbinak tehát megfelelő jártassággal kell rendelkeznie a törvényben is, hogy meghozhassa ezeket az ítéleteket. Magának is ki kell állnia a törvény mellett, hinnie kell benne, és elkötelezettnek kell lennie a törvény alapelvei és a hit sarkalatos tételei iránt.

A kántor

A kántor - héberül házán - a gyülekezet küldöttjének, a sliách ciburnak a szerepét tölti be. Ő képviseli és vezeti a többieket a Mindenható előtt. A nagyobb közösségekben főállású kántor van. A kántor általában a szombati és ünnepi istentiszteleteket szokta levezetni, de más feladatokat is elláthat, például a zsinagóga és a vallásoktatás zenei és kórusprogramjainak szervezését. Fel szokták kérni, hogy működjék közre esküvőkön, temetéseken és más alkalmakkor, amikor a szertartás rendjébe az éneklés is beletartozik. A gyülekezet igényeitől függően más feladatokat is elláthat a zsinagógában, ha megfelelő képesítéssel rendelkezik. A napi istentiszteleteken - és a kántor távollétében máskor is - a gyülekezet egyik tagja szokta betölteni a sliách cibur szerepét.

A kisebb gyülekezetekben, ahol nincs hivatásos kántor, a tagok egyike szokta levezetni az istentiszteletet. A judaizmus szerint bárki, aki megfelelő tudással és vallási hitellel rendelkezik - és minden zsidónak ilyennek kell lennie -, vezetheti a vallási szertartásokat.

A zsidó törvény az alábbiak szerint határozza meg a mindenkori sliách ciburral, illetve a gyülekezet kántorával házánjával - szembeni követelményeket:

Érdemes és alkalmas ember legyen, akinek nevéhez nem tapad vallási vagy erkölcsi törvényszegés. Aki ilyesmivel gyanúsítható, azt nem szabad ezzel a feladattal megbízni.

Erkölcsös ember legyen, akit a gyülekezet tagjai elfogadnak, hiszen őket képviseli az Örökkévaló előtt.

Kellemes hanggal rendelkezzék. Ez nemcsak a hívők számára teszi örömtelivé az imádkozást, hanem az Örökkévalóval szembeni megbecsülés kifejezése is. Ha alkalmatlan vagy érdemtelen ember tölti be a sliách cibur szerepét, csak azért, mert szép hangja van, a hagyomány szerint imája nem talál meghallgatásra az Egyetlen Szentnél - áldassék -: az ilyesmi szentségtörésnek számít. "Akik így tesznek, távol tartják a jót Izraeltól." (Orách Chájim 53:4., lásd Misné Brurá 12.)

A kántornak értenie kell, mit mond. Ismernie kell a héber imák jelentését, és őszinte hittel kell elmondania őket.

Nem lehet buta, ostoba ember, csak olyan, aki értelmesen tud társalogni és részt venni a közösség ügyeinek intézésében.

Ismernie kell a különböző szertartásokhoz járuló dallamokat és énekeket. Régen ezt az ismeretet tapasztalt kántorok adták tovább. Ma különböző intézményekben lehet kántorságot tanulni.

A mai kántorok számára a hang- és zenei képzés is fontos a szakmai előrehaladás érdekében.

Ha lehetetlen olyan embert találni, aki mindezeknek a követelményeknek megfelel, akkor a legbölcsebbet és legjobbat kell felkérni. És ha választani kell egy kellemes hangú, de tanulatlan felnőtt és egy tizenhárom éves fiú között, akinek a hangja nem túl szívderítő, de aki érti is, amit mond, akkor a fiatalemberre essék a választás.

Csak az választható állandó sliách ciburrá, aki eléri egy felnőtt fiatalember érettségi szintjét, ez azonban a közösség belátására van bízva. Az érettség elengedhetetlen a feladat ellátásához, de a gyülekezet eltekinthet ettől. Alkalomadtán bárkit kántorrá lehet választani, aki betöltötte tizenharmadik évét.

A kántor nem végzi megfelelően a dolgát, ha túlságosan hosszúra nyújtja az istentiszteletet, mert nagyon megterheli a gyülekezetet.

A templomszolga

A templomszolga - héberül sámás, "samesz" - az a vallási tisztviselő, akinek számtalan feladata van a zsinagógában. Általában a napi istentiszteletre kell felügyelnie, gondoskodnia kell a megfelelő kellékekről: az imakönyvekről, bibliákról, tekercsekről. Gyakran szerepel mint Tóra-felolvaső - báál koré - vagy a kántor helyettese. Sokféle módon segít a rabbinak. A vele szembeni követelmények nincsenek hivatalos formába öntve, és nem szükséges képesítést szereznie azon kívül, amit egy tanult zsidónak tudnia kell, de jámbor embernek kell lennie, és megfelelő zsidó neveléssel kell rendelkeznie. Minél több zsidó tanulás áll mögötte, annál jobban tudja végezni vallási tevékenységét, s annál jobban szolgálhatja a közösséget, amelyben a legkülönbözőbb feladatok hárulnak rá.

A gábáj

Hagyományosan a gábáj és párnász megnevezés illeti meg a zsidó vallási közösség világi vezetőjét. Ma a gyülekezet elnöke és a többi világi tisztségviselő viseli ezt a címet. A vezetőség segítségével ők foglalkoznak a zsinagóga anyagi ügyeivel, kezelik az adóbevételeket, és végzik a gyülekezettel kapcsolatos ügyintézői tevékenységet.

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – BÁMIDBÁR 2013

 

                       A MENNYISÉG  FONTOSSÁGA

  Szakaszunkban, amely megnyitja a Tóra negyedik könyvét, az első parancsolat megszámolni a zsidó népet. Erre céloz a negyedik könyve talmudi elnevezése, (BT Szotá 36b) "chumás hápkudim, a "megszámlálás ötöde"(mivel az öt könyvből álló Tóra minden könyve egy-egy ötöd).

 

    A számlálásnál nincsenek tekintettel a megszámolt egyedek tartalmára, fajsulyára vagy értékére. Minden szám csak egy szám és nem több, vagyis a számlálás csak a mennyiséget jelzi, ami a dolog külső részát jelenti. Szakaszunkban is, ahol jön az utasitás megszámolni a zsidókat – nincs semmi utalás minden egyed értékére, tehetségére, hanem kvázi csak egy technikai népszámlálásról van szó.

   Igy aztán nehezen érthető, miért tulajdonit a Talmud olyan nagy jelentőséget ennek a népszámlálásnak , hogy az egész könyvet erről nevezi el?

 

    A MENNYISÉG MINŐSÉGET TEREMT

 

     Az egyik lehetséges magyarázat a kérdésre az a talmudi tétel, amely szerint "egy megszámolt dolog nem vész el"( BT Bécá,3,2) vagyis ha megszámolnak valamit, pontosan tudják a számát (és azt elkönyvelik) az nem kallódik el Ez logikusan azt jelentheti, hogy a számlálás maga bizonyos jelentőséget kölcsönöz a dolognak – ami enélkül nem volt.

   Ez azonban csak egy részleges magyarázat, mivel a számlálás csupán a megolvasott dolognak kölcsönöz jelentőséget, de nem magának a számlálásnak. Ami - ugy tünik – egy külsődleges dolog.

 

    Mondhatnók hogy maga az a tény, hogy a számlálás rámutat a számolandó dolog jelentőségére – bizonyitja a számlálás fontosságát is. Végülis szoros kapcsolat van a mennyiség és a minőség között és maga a mennyiség  jobb minőséget tud kiválasztani magából. Ennélfogva logikus, hogy maga a számlálás, aminek eredménye a mennyiség, hangsulyozza a minőséget is.

 

     ISTENI JELENLÉT A "MINJEN"EN

 

        Klasszikus példája annak hogy a nennyiség minőséggé válik az a "minjen"á vagyis a tizes kvórum, ami lehetővé teszi a zsidó közösség imáját. Tiz zsidó férfi akiknek egyenként semmi jelentősége nincs. Lehetnek tudosók, rabbik vagy hordárok és kocsisok. Mihelyt tizen vannak – egy más minőséggé válnak: rajtuk van az isteni Jelenlét (a Schiná) és igy lehet imádkozni, Tórát olvasni.

   Az étkezés utáni áldásnál is ez a helyzet. Három zsidó férfi akik együtt esznek, "bencsolhatnak" közösen és ha tizen vannak akkor külön szöveget toldanak be "növáréch Elokénú" vagyis megemlitik az Örökkévalót is.

 

       Ugyanezt találjuk a Tóra adásnál is. Ott hatszázezer meglett férfi volt és a Midrás szerint (Mechilta és Jálkut), "ha csak egy hiányzott volna a hatszázezerből – még ha az egy egyszerü ember lett volna –nem kapta volna a Tórát még a legnagyobb zsidő sem. Ezen kivül Bölcseink egy külön áldást kreáltak amit akkor kell elmondani, amikor egy akkora zsidó tömeget látunk ahol van 600.000 zsidó (BT, Bráchot 28,a).

 

    MINÉL TÖBB ZSIDÓ!

 

    Az elmondottakból az lehet a tanulság, hogy mennyire kell értékelni a mennyiséget. Most egy olyan korban élünk, amelyben lehet hogy a mennyiség fontosabb mint a minőség. Most amikor olyan sok zsidó kér és könyörög segitségért szellemi téren – igyekezni kell minél több zsidót abba a helyzetbe hozni; ahhoz segiteni, hogy minél több micvát ismerjen meg és teljesitsen. A hangsuly a mennyiségen van: minél több zsidó ismeri meg a zsidóságot és kerül kapcsolatba az Örökkévalóval – annál jobb, nemesebb minőség jön létre.

 

    Ahogy és amikor a lehető legtöbb zsidó kerül kapcsolatba gyökereivel és kerül be a zsidóság táborába (Máchne Jiszráél) – az egész zsidó nép egy felsőbb minőségi osztályba lép és  eljön az igazi megváltás a Messiás által.

 

    (Likuté Szichot, 2. kötet, 293 ol')