Amerikai zsidó diákok sokszor megjegyzik, hányszor beszélnek velük chászidok és más vallásos zsidók "zsidó énjük" kiteljesítéséről. Mi szükség van arra – mondják -, hogy címkéket ragasszanak magukra? Miért nem valósíthatják meg magukat e világon egyszerűen mint emberek? Mint az emberi nem fiai éppen elég erőpróba vár rájuk e világon anélkül is, hogy bármi más megszabott azonosságot öltenének. Nem jobb eltörölni ezeket a mesterséges korlátokat, melyek az embereket elválasztják egymástól?
Az egyetemességnek nagy vonzereje van, és joggal. Még a Tóra is kiemeli, hogy vannak oly hittételek, melyek az egész emberiség számára közösek. Ezek a látszólag egyszerű alaptételek a valóságban óriásiak. Noé fiainak hét törvénye – oly erkölcsi rendelkezések, melyeket minden embernek követnie kell – a gyilkosság, paráználkodás, bálványimádás, rablás, istenkáromlás és állatkínzás tilalmát foglalják magukba; ezenkívül az embert arra kötelezik, hogy életének szabályozására egy törvényrendszert állítson fel. Figyeljük meg, hogy a hét "noáchita micvá" a társadalom, a család és az egyén érdekeit szolgálja. De megelégedhetünk-e az egyetemessel? Miért kell lenéznünk a különöst? A "különösség" kifejezés negatív jelentőséget kapott, mert elvetemült emberek olyan fogalmakat, mint a nemzetiség, faj és vallás, elferdítettek, hogy ezúton igazolják a legszörnyűbb gonosztetteket, melyeket ember valaha is elkövetett. De ez nem jelenti azt, hogy ha az ember egy néphez vagy egy vallási csoporthoz tartozónak érzi magát, abban valami kivetni való van. Az azonosság alóli kibúvás nem kívánatos és nem is lehetséges.
Ha valaki egy országgal, néppel vagy vallással azonosságot érez, az nem jelenti azt, hogy magasabbrendűnek kell éreznie magát azokkal szemben, akik nem osztoznak ebben az azonosságban. A kultúrörökséged vagy nemzeti történelmed feletti büszkeség nem jelenti azt, hogy más emberekkel szemben jogod van túlkapásokra. A sajátosság egszerűen nem más, mint annak az elismerése, hogy az emberek különbözők. Felcserélhetünk egy azonosságot egy másikkal, de kell, hogy legyen valami azonosságunk. Angolból franciává válhatunk, de nem létezhetünk anélkül, hogy egy nyelvet használnánk. Mellesleg, ugyanazon nyelvet beszélő országok népei nem egyszer viseltek háborút egymás ellen. Nyilvánvaló tehát, hogy még az elkülönülő azonosság eltörlése sem biztosítja a békét. Ugyanúgy nem szükségszerű, hogy a különbözőség viszályokhoz vezessen.
A probléma nem a sajátosságokban rejlik, hisz azok az emberiség kebelén belül magától értetődőek, hanem a fennhéjázásban, mely odavisz, hogy egy embercsoport ily különbségek folytán felsőbbrendűnek gondolja magát másoknál. Ha elfogadunk másokat úgy, ahogy vannak, anélkül hogy alsóbbrendűnek találnánk őket, vagy felsőbbrendűnek éreznénk magunkat, akkor nem lesz szükség arra, hogy mentegetőzzünk a magunk sajátos jellemvonásai miatt.
Ha egy kultúra fejlődik, azzal az egész világot gazdagítja. A flamand festészet, az orosz regényírás, az olasz opera egy-egy ország vagy nép sajátossága, s nem valami ködös univerzalizmusból születtek, de lehetősége keretein belül az egész emberiség élvezheti ezek gyümölcsét. Éppen sajátosságánál fogva alkalmas a kultúra arra, hogy mindenkit megajándékozzon. Abszurd lenne hát azt mondani, hogy mikor a Tóra a zsidóktól sajátos létük megőrzését kívánja, épp azáltal teszi lehetővé, hogy a zsidóság hozzájárulhasson az egyetemes emberi kultúrához? A Tórában kifejezésre jutó univerzális eszmék fektették le az alapokat, de ez nem jelenti szükségszerűen, hogy azok a csúcspontját is alkotják.
Senkinek nem teszünk szívességet azzal, ha lemondunk zsidóságunkról, mint ahogy Beethoven, Rembrandt vagy Einstein sem szolgálták volna az egyetemes eszményt azzal, ha megtagadják sajátos tehetségüket, vagy elnyomják azt. Ha így tettek volna, mérhetetlen értékű kincstől fosztották volna meg az emberiséget. Ha lemondunk a magunk azonosságáról, azzal embertársainkat károsítjuk meg.(Folyt.köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése