NŐK A BIBLIÁBAN ÉS A TALMUDBAN

A FELVÁGOTT  NYELVÜ JÁLTÁ   A kevés rendelkezésre álló forrásanyagból az derül ki, hogy Jáltá, rabbi Náchmán felesége és az egyik babilóniai exilarcha leánya (Rási), öntelt, élesen pergő nyelvű hölgy volt, aki nemegyszer megszégyenítette a férjét meglátogató amoritákat. (Áruch Hásálém, Kohut Sándor, 4. kötet, 134. o.) Neve a héber Jáél (őzsuta) arameus változata (uo.). Történészek szerint Jáltá apja Rábbá bár Ábuhá volt, aki a fejedelmi család sarjaként, nagyon gazdag ember volt, és vagyonát vejei között osztotta szét. Az egyik forrásban azt találjuk, hogy Jáltá már özvegyen (vagy elváltan) lett r' Náchmán felesége. Féltékenyen őrizte férje renoméját, aki engedékeny természetű volt. Egyszer Ulá, a neves izraeli amorita, ellátogatott rabbi Náchmán házába, a babilóniai Náhárdéában. A vacsora után azzal tisztelték meg a vendéget, hogy mondja el az asztali áldást. Miután ez megtörtént, a pohár bort, amire az áldást mondta, a vendéglátó odaadta Náchmánnak.     Náchmán javasolta Ulának, küldje (adja) a boros poharat a háziasszonynak, Jáltának, ahogy ez szokás volt. Ulá vonakodott, mondván, hogy ez fölösleges, mert a háziasszony férje által lesz áldott. Jáltá, hallván ezt, dühbe gurult, felkelt az asztaltól, lement a pincébe és összetört négyszáz hordó bort, vagyis kinyitotta csapjaikat és elfolyatta a bort. (Az egyik hagyományos kommentátor szerint ezt azért tette, hogy "bizonyítsa": nem érdekli a bor, nincs szüksége rá, hiszen van neki a pincében elég. Őt női mivoltában sértette Ulá "soviniszta" viselkedése.) Ekkor férje - megpróbálta menteni a helyzetet - ismét kérte Ulát, küldjön egy pohár bort Jáltának, de az ismét vonakodott, mondván (most már ő is indulatosan), hogy igyon Jáltá a hordóból... Jáltá erre egy sértő üzenetet küldött a vendégnek, mondván (arameusul): "Azok, akik ide-oda forgolódnak (utalás Ulára, aki gyakran utazott Izrael országa és Babilónia között), sokat beszélnek (vagyis: Sok beszédnek, sok az alja.), [olyan sokat], mint a tetű a rongyokban..." (Bráchot 51,b) Tudjuk, hogy ez sértés volt, az önérzetében megbántott nagyasszony tiltakozása a vendég viselkedése ellen, bár a feltehetően közmondás jellegű kifejezést nem teljesen értjük. * * * Jáltá igen kényes volt férje becsületére, és azt védte, mint egy nőstény oroszlán. Egyszer Náchmán perbe fogott egy neves amoritát, Jehuda bár Jechezkélt, mert az kiközösített egy férfit, aki megsértette, és amaz panaszt tett ellene. Jehuda megjelent r' Náchmán előtt és a kialakult beszélgetés során mindenben megdöntötte a bíró állításait. Kifejezéseibe belekötött, vonakodott üdvözletét küldeni feleségének (Jáltának), mondván, hogy a halacha tiltja, hogy nőkkel társalogjon. Jáltá, aki kihallgatta a beszélgetést, üzent a férjének: Fejezd be, köss útilaput a talpára, mert ha tovább beszélsz vele, olyanná tesz, mintha egy tudatlan, faragatlan ám-háárec lennél... (Kiddusin 70, a-b)      Jáltá meglehetősen járatos volt a zsidó tudományokban. Ez nem csoda, hiszen éles esze volt, és tanulmányait az exilarcha palotájában, majd férje, Náchmán, a híres dájján (bíró), a neves amorita házában tökéletesíthette. * * * Egyszer feltett férjének egy kvázi halachikus kérdést, amelynek végén csattant az ostor, vagyis kiderült, hogy húst akart enni tejjel, ami a halacha szerint szigorúan tilos, avagy netalán csak tudós férjét akarta próbára tenni. Jáltá kérdése így hangzott: "Ugyebár minden helyett, amit az Örökkévaló megtiltott nekünk, adott valami hasonlót, amit megengedett? Például: megtiltotta a vér élvezetét, de megengedte a májat (ami tele van vérrel, és miután kellően kisütötték, hogy ne maradjon benne vér, akkor is vér íze van - Rási); megtiltotta a menstruációs vér érintését, de megengedte egy szűz vérének "ontását" (amely nem számít tisztátalan vérnek); megtiltotta az állatok faggyúját, de megengedte a kóser vadakét; megtiltotta a sertést, de megengedte a ponty agyát (aminek olyan az íze, mint a disznóhúsnak - Rási); megtiltotta bizonyos szárnyas vízi madár (talán sirály ) élvezetét, de megengedte egy bizonyos hal nyelvét (melynek íze hasonló); megtiltotta a férjes asszonyt, de megengedte az elváltat, volt férje életében; megtiltotta a sógornőt, de megengedte azt (az ún. levirátus által), ha férje meghalt... Szeretnék húst tejjel enni! Mi az, amit a halacha ennek ellenében megenged?" * * * Ráv Náchmán nem jött zavarba. Annyit ő is tudott mint Jáltá, ha nem egy kicsivel többet. Legott utasította a szakácsot, süsse ki a feleségének egy tehén tőgyét nyárson, amelyben egyrészt van (illetve lehet) tej, másrészt a kisütés által az megsemmisül, mint a vér a májban... (Chulin 109b) Rabbi Smuel Edelis (Máhárs"á), a neves középkori Talmud kommentátor szerint Jáltá kérdése nem volt provokatív, nem azért tette fel, hogy tudálékosságát fitogtassa vagy férjét szekálja, hanem annak komoly halachikus nevelő szándéka volt, és a Talmud szerkesztői - Ráviná és Ráv Ási - ezért vették fel az autorizált szövegbe. Nehogy azt higgyük, hogy a vér, a sertés, a faggyú stb. azért tilos, mert undorító és az ember viszolyog tőle, nem kívánja. Ezért hangsúlyozza a Talmud, hogy mindennek van egy ellenpólusa, ami megengedett. Akkor miért tilos a tilos? Azért, mert így rendelte el az Örökkévaló, akinek parancsait nem kell indokolni és nem lehet megkérdőjelezni. Másutt azt találjuk, hogy Jáltá segített egy szentéletű talmudistának - Ráv Ámrám Chászidának -, akit fagyási sebekkel ápolt és gyógyíttatott meg (Gittin 67b). * * * Ráv Náchmán öt fiáról és név szerint egy lányáról - akit Donágnak hívtak - tudunk. Ezenkívül a Talmud elmond egy történetet Ráv Náchmán két lányáról, akiket azzal gyanúsítottak, hogy varázslattal foglalkoznak. Egyszer fogságba estek, illetve elrabolták őket, hogy váltságdíjat követeljenek értük. Egy Ilis nevű rabbi kihallgatta beszélgetésüket, amiben kifejezték óhajukat, hogy ne váltsák ki őket, mivel: "Ezek itt férfiak, és otthon, Náhárdéában, férjeink szintén férfiak - ugyan mi a különbség?" Meg is kérték a rabtartóikat, hogy vigyék el őket egy távolibb helyre, hogy ne találják meg, és ne váltsák ki őket...        Ezzel Ráv Ilis, akinek sikerült megszökni a fogságból, bizonyítottnak látta, hogy Náchmán két lánya valóban varázslatot űz. Nem tudjuk, miért mondja el a Talmud ezt az ezoterikus történetet, amely nem vet jó fényt sem Ráv Náchmánra, sem Jáltára. Másrészt ez a legjobb családban is előfordulhat. Mindenesetre Hyman szerint azt a mondást, hogy "Nem illik a nőknek a fennhéjázás" (Megilla 14b) - Náchmán kétségtelenül a feleségére értette.