CHÁJIM HÁLÉVI

DONIN: ZSIDÓNAK LENNI

 

       A  ZSIDÓ  HÁZASSÁG

 

"Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül." (Genesis Rábá 8:9.) A zsidó esküvői szertartás ezt a kapcsolatot tükrözi. A törvény és a hagyomány értelmében ezzel a szertartással jön létre az új család.

Az esküvői előkészületek többnyire némi gonddal járnak, mégis sokkal egyszerűbb felkészülni az esküvőre, mint a házasságra. Sokszorta könnyebb felmérni a fizikai érettség és a megfelelő anyagiak meglétét, mint az érzelmi és pszichológiai érettségét. Az esküvő előkészületeit a családi élet, a férj és feleség közti viszony alapos tanulmányozásával kell kezdeni.
Az esküvő

A zsidó házasságkötés két részből áll:

* Az eljegyzés vagy megszentelés - kiddusin -, amelynek során a vőlegény gyűrűt húz a menyasszony ujjára, mialatt ezt mondja:
(Háré át m'kudeset li b'tábáát zo k'dát Mose v'Jiszráél.)
"Ez által a gyűrű által légy nekem szentelt Mózes és Izrael törvénye szerint."
Ha a menyasszony beleegyezett, ezzel a kijelentéssel a felesége lett. A szertartásnak két elfogadható tanú jelenlétében kell történnie.
* A házasságkötés - niszuin - az eljegyzési "megállapodás" megvalósítása. Ennek jelképeként elmondják a Hét Áldást - a sevá bráchotot -, mialatt a menyasszony és a vőlegény az esküvői baldachin, a chupá alatt áll. Az áldás elmondásához a minján - tíz felnőtt zsidó férfi - jelenléte szükséges.
A szertartás levezetője mindkét esemény alkalmával egy pohár bor fölött mondja el a megfelelő áldásokat. A menyaszony és a vőlegény isznak a borból.
A szertartást megelőzően a vőlegény aláírja a házassági szerződést - a ketubát -, amelyben kötelezi magát, hogy eltartja feleségét. Szokás felolvasni a ketubát a kiddusin és a niszuin között.

Nem szokás az esküvő alkalmával gyémánt- vagy más drágaköves gyűrűt használni. Ez a régi szabály arra való, hogy kizárják a csalás lehetőségét, ami érvényteleníthetné a házasságot. (Ha a menyasszony az értékes ajándék miatt egyezett bele a házasságba, s kiderül, hogy a "drága" kövek hamisak vagy kisebb értékűek, mint hitte, érvényteleníteni lehet a házasságot.) Ha olyan köves gyűrűt használnak, amelynek értékével a menyasszony tisztában van, a házasság érvényessége nem kérdőjelezhető meg.

A menyasszonynak nem szabad kölcsöngyűrűt adni, csak olyant, ami a vőlegény tulajdona. A gyűrű ajándék a menyasszony számára, nem pedig egy jelképes aktus kelléke. A kölcsönkért holmit nem lehet elajándékozni.

Szabad használni olyan családi ékszert, amelynek érzelmi értéke van az ifjú pár számára, ha a vőlegény ajándékba kapja vagy vásárlás útján megszerzi törvényes tulajdonosától. Így megajándékozhatja vele menyasszonyát. A gyűrű a menyasszonyé lesz, aki azt csinál vele, amit akar.

A szertartás végén el szoktak törni egy kis üvegpoharat annak emlékére, hogy a rómaiak i. sz. 70-ben lerombolták a Jeruzsálemi Templomot (lásd Tisá BeÁv). A "pohártörést" és a más alkalmakkor szokásos hasonló hagyományokat a Misná írja elő a pusztulásra való emlékezésül.

Bár a zsidó államot 1948-ban újraalapították, és a Templom-hegy 1967 óta zsidó fennhatóság alatt áll, maga a Templom még nem épült újjá. A pohártörés így Izrael vallási újjászületésének befejezetlenségét jelképezi.

A chupá a házasság elhálását szimbolizálja. Hasonló jelképes okból szokott az ifjú pár a szertartást követően rövid időre félrevonulni egy külön szobába.

Az esküvő utáni ünnepi étkezés természetesen vallásos vigalom, sz'udát micvá. A szertartás alkalmával elmondott sevá bráchotot a lakoma végén megismétlik.

Nagy micvá "megörvendeztetni a vőlegényt és a menyasszonyt". A zsidó esküvőhöz hozzátartozik a zene, a tánc és a mulatozás.

Nem lehet esküvőt tartani szombaton és ünnepen - még Peszách és Szukot közbülső napjain, a félünnepeken sem -, a támuz 17-étől Tisá BeÁvig terjedő három hét alatt, a szfirá harminchárom napja idején és a böjtnapokon.

Tilalmas házasságok

A férfi minden ideiglenes vagy állandó, egyszeri vagy rendszeres egyesülése olyan nővel, aki az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozik, vérfertőzőnek számít, és szigorúan tiltott:

akivel vérrokoni kapcsolatban áll - anyja, lánya, lánytestvére, lányunokája, nagynénje (apjának vagy anyjának testvére);

akivel szerzett rokoni kapcsolatban áll - vérrokonának, például fiának vagy apjának felesége, nagybátyjának felesége ("beházasodott" nagynénje), testvérének felesége* stb.; a feleség vérrokonai, például anyja, lánytestvére, előző házasságból származó gyermekei;

* aki más ember felesége, és nem vált el férjétől érvényes zsidó válás - get - útján;
* aki előző - élő vagy meghalt - feleségének lánya, lányunokája, anyja vagy nagyanyja;
* aki élő - akár elvált - feleségének lánytestvére; a feleség vagy volt feleség halála után a kapcsolat nem tiltott többé.

A felsorolt viszonyokat a Tóra tiltja. Semmilyen körülmények között nem tekinthetők házasságnak, még ha a polgári törvények szerint érvényes házasságot kötöttek is az ilyen kapcsolatban élők, sőt akkor sem, ha "zsidó szellemi vezető" (reform vagy neológ rabbi) adta rá áldását. A zsidó törvény értelmében az ilyen viszonyban élő férfit és nőt semmi nem köti össze, és elválásukhoz nincs szükség getre.

A kapcsolatból született gyermekek törvénytelenek, mámzerok (mámzerim).

 

"Ne tegyétek magatokat tisztátalanná mindezekkel... mert mindezeket az utálatos dolgokat az ország előttetek ott élt lakosai követték el... aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül..." (3Mózes 18:24., 27., 29.) "Őrizzétek meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal. Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek!" (3Mózes 18:30.)

A házasságon kívül született gyermek a zsidó erkölcs szerint elítélendő, de nem számít törvénytelennek. Ezek a gyermekek nem viselnek bélyeget. A "fattyú" megnevezésére a Tórában is használt héber szó, a mámzer csak a felsorolt kapcsolatokból származó gyermekekre vonatkozik.

A zsidó és nem zsidó között kötött "házasság" a zsidó törvény szerint nem bír összekötő erővel, és a vallás szempontjából nem tekinthető érvényesnek, akkor sem, ha száz rabbi áldotta meg. A Mózes és Izrael törvényének megfelelő megszentelt kapcsolat alapja olyan légkör megteremtése, amelyben az Örökkévaló előírásait teljesítik, és a gyermekeket vallásos hitben nevelik. A judaizmus szerint a házasságkötés nem pusztán arra való, hogy a házaspár fizikai vagy érzelmi vágyainak kielégítése törvényesen jóváhagyott módon történjék. A vegyes házasságban, amelyben az egyik félnek más a hite, eltűnik a zsidó házasság alapja és célja. Az ilyen "házasságból" született gyermekek azonban nem számítanak törvényteleneknek. Zsidó voltuk attól függ, hogy az anya zsidó-e.

A Tóra törvénye (3Mózes 21:6-7.) szerint kohén nem vehet feleségül olyan nőt, 1. aki elvált, 2. aki chálicá útján vált szabaddá, 3. aki betért, 4. aki közismerten szabados életet él, vagy tiltott szexuális kapcsolatot folytat, 5. aki kohénnak a fenti kategóriákba tartozó, tilalmas házasságából származik.*

Bár a Tóra szerint a kohénok számára tilosak az ilyen házasságok - sőt a háláchá is megtiltja a rabbiknak a szertartás levezetését -, ha mégis megkötötték, a házasság érvényesnek tekintendő. Különbözik tehát a tiltott viszonyoktól, amelyek nem számítanak érvényes házasságnak, és amelyekben a gyermekek törvénytelenek.

Az ilyen házasságot kötött kohén nem teljesítheti kötelességét, nem élhet előjogaival, és gyermekei is viselik a következményeket. Fiúgyermeke, a hálál sem alkalmas a kohén kötelességeinek végzésére, ő sem élvezheti a kiváltságokat, leánygyermeke, a hálálá pedig nem mehet feleségül kohénhoz.

Lábjegyzet

* Kivéve Mózes ötödik könyve 25:5. szakaszának előírását: a férfi köteles feleségül venni gyermektelenül elhunyt fivérének özvegyét. A rabbinikus törvények szerint az ilyen férfit természetesen megilleti a sógorházasságtól való visszalépés joga, és a chálicá szertartás keretében hozzájárulhat, hogy az özvegy más férfihoz menjen feleségül.

Lábjegyzet

* A főpapnak, a kohén gádolnak özvegyet is tilos volt feleségül vennie (3Mózes 21:14.), holott a közönséges kohénok megtehetik ezt.

 

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG                                     כגנבים בלילה                            

 

ÉJFÉLKOR TETTÉK FEL A MAZSIHISZ HONLAPJÁRA A LEGFRISEBB HAZUGSÁGOT; KI HÚZZA AZ IDŐT?

  

Szombat este, közel éjfélhez, amikor minden rendes ember az igazak álmát alussza – tették fel a siputca honlapjára a legujabb blöfföt: az Emih tér ki a megegyezés elől, huzza az időt, miközben a duo (az elnök és "pénzügyminisztere") minden elkövetnek, hogy az egyesség mihamarabb aláirásra kerüljön.

 

   Ime, tessék elolvasni. A bombasztikus és hazug cim alatt a dátum – órára, percre, mikor lett feltéve:

 

"A MAZSIHISZ a tárgyalások folytatására kéri az EMIH vezetőit

2011-11-26 23:18:30

       A legutóbbi megbeszélésen az EMIH képviselői érdemben nem reagáltak a MAZSIHISZ korábbi felajánlására, amely szerint átadásra kerülne részükre évi több mint 100 millió forintos összegű forrás.

---

"Az EMIH képviselői, egy a MAZSIHISZ részére átadott levélben fejtették ki részletesen álláspontjukat, s különböző elveket felvetve vezették le azt, hogy miért szeretnének a felajánlottnál nagyobb összegű forrást.

"MAZSIHISZ vezetői,  válaszukban elismerésüket fejezték ki a Chabad mozgalomnak az elmúlt húsz évben a magyarországi vallásos zsidóság érdekében végzett tevékenységéért, de fenntartva eddigi álláspontjukat, a tárgyalások tovább folytatására kérték az EMIH vezetőit, s javasolták, hogy dolgozzanak együtt a magyarországi vallásos zsidó élet megerősítéséért.

"A MAZSIHISZ álláspontja szerint fontos volna a tárgyalások mielőbbi lezárása és a megegyezés szövegének kidolgozása, mivel a megállapodás kizárólag a MAZSIHISZ Közgyűlésének jóváhagyásával léphet életbe, s a december 18-ára összehívott, a költségvetéssel is foglalkozó Közgyűlést követően hosszú ideig nem lesz lehetőség ".

                                                                  * * *

   A betüről betüre képmutató és hazug közlemény, fenyegetéssel zárul: ha nem pariroztok és nem irjátok alá amit mi akarunk – december 18 után nem lesz közgyülés és hosszu ideig várhattok.

   Az igazság ezzel szemben ez:

 

1)     A kormány képviselői kérték hogy november végéig egyezzenek meg. Ha nem – a kormány határoz.

2)     Az első három  tárgyaláson a Mazsihisz évi 15o millió forintot ajánlott fel. Az Emih azt mondta hogy az 1% adófelajánlások alapján nekik 20% jár, ami kb. 320 millió forint évente.

3)      A Sip utca időhuzásra játszik, hátha közben megbukik a kormány és visszajönnek a szocik. Ezt teszi a Mazsők ügyben is, ezért nem kapják meg az öreg Holokauszt életbenmaradottak a 30. ezer forint nyögdijat.

            Itt az ideje hogy a kormány határozzon és ne hagyja magát a volt kommunistáktól az orránál fogva vezetni. Itt az ideje az igéretek betartásának, még ha azokat zsidóknak is tették. Itt az ideje, hogy a Miok-Mazsihisz, a Rákosi-Kádár rendszerek kreaturája, végre az őt megillető helyre kerüljön és ne élvezzen továbbra is monopolhelyzetet!

ATYÁK BÖLCS MONDÁSAI(14)

              "KIFÁRASZTANI" A ROSSZ ÖSZTÖNT

 

  Rabban Gamliél, Jehuda, a Fejedelem fia mondotta: "jó, ha a Tóra-tanulás valami gyakorlati munkával párosul, mert amíg az ember mindkettővel el van fog foglalva, addig "elfelejt" vétkezni. Ezzel szemben az olyan Tóra-tanulás, ami nincs egybekötve munkával, a végén kárba vész, és vétket von maga után.Akik közélettel foglalkoznak, tegyék azt önzetlenül. Ez esetben atyáik érdeme segítségükre lesz mindörökké, [de emellett] olyan jutalmat kapnak, mintha saját maguk, önerejükből tették volna mindezt". (Atyák 2, 2).

 

 Ez a harmadik Gamliél, kivel HilIél családjában eddig találkoztunk (az Öreg és a javnei után) a nyolcadik nemzedék a Fejedelemségben.

A Talmud beszéli el, hogy amikor Jehuda, a Fejedelem halálán volt, magához kérette Izrael bölcseit, és végrendelkezett: Gamliél fiam legyen a Synhedrion feje, míg Simon fiam lesz a "cháchám" (a bölcs, vagyis a Felsőbíróság elnöke). Ezt követően átadta fiainak a rájuk váró  feladatokra vonatkozó utasításokat. Gamliélhez szólva még hozzátette: vezesd az ügyeket kemény kézzel, és fegyelmezd a tanítványokat... (Ktubot, 103).

 

                                  ****

 

   Gamliél - ez esetben - abból a szempontból javasolja a Tóra-tanulással párhuzamosan végzendő munkát, hogy a sok elfoglaltság kösse le figyelmét és idejét, vagyis "felejtesse el" az ember lelkében rejtőző Rossz Ösztönt (Jécer Hárá). "Mivel a Tóra-tanulás igen fárasztó, a munka pedig kimerít és összetöri a testet; így aztán a Rossz Ösztön elkerüli az embert..." - állítja Bartinora.

 

   Mások (Meiri és Rási) akként magyarázzák, hogy "aki Tórát tanul, az tudja, mit szabad és mit nem, és mitől kell őrizkednie, s aki becsülettel keresi kenyerét, annak nincs szüksége arra, hogy csaljon, hiszen megvan a megélhetése" .

 

  A továbbiakban a Misna (3,17) még taglalja ezt a gondolatot, miszerint aki csak tanul, de nem dolgozik, annak a tudománya a végén kárba vész, mert ha nincs kenyér, nincs Tóra sem. Mindez még bűnök elkövetését is maga után vonhatja, mert megélhetés híján az ember hízelkedéshez, csaláshoz, s ne adj Isten, még lopáshoz is folyamodhat.

 

                              ****

 "Akik közélettel foglalkoznak, tegyék azt önzetlenül" - vagyis ne akarjanak tevékenységükből hasznot húzni, tetteikkel ne dicsekedjenek, mert minden sikerük a közösség érdeme, atyáik érdeme, mely érték örökkön való.

  Az a puritánság, ami valamikor a zsidó közélet személyiségeit jellemezte, korunkra szinte teljesen kihalt. Egy mai ember talán meg sem érti, miról beszél Gamliél. Amikor Sámuel, a próféta - a kikényszerített királyválasztás előtt - búcsút vesz a néptől, a végén megkérdezi őket, ki az, akit megrövidített, kinek ítélt igazságtalanul az ügyében, és kitől fogadott el megvesztegetést."Kitől vettem el egy szarvasmarhát, vagy akár egy szamarat?" És a nép egyhangúan kiáltja: "Semmit sem vettél el senkitőL" (1.Sámuel , 12,4-5). Annak idején Mózes is ezt mondja a Korach-lázadáskor: "Még csak egy szamarukat sem vettem el." Amikor Sámsont, a Hőst, a filiszteusok megvakítják, és arra kényszerítik, hogy a csőcseléket szórakoztassa, ő így kiált fel: "Istenem, emlékezz arra a 22 esztendőre, amikor Izrael bírája voltam, és nem mondtam egyiküknek sem, hogy tegyen nekem valami személyes szívességet".(Midrás Rábbá).

 

   Ilyen a valódi ászkán, a közéleti férfi. Életét a köznek szenteli, a közösségtől nyeri erejét, tekintélye belőle fakad. Nem hiteti el magával, hogy ő a világ közepe, és nem várja el, hogy hódoljanak neki.

Ami a beígért jutalmat illeti, az nem más, mint kárpótlás azért az elvesztett időért, ami alatt nem tudott Tórát tanulni, vagy más micvát teljesíteni. A közért folytatott munkát olybá veszik - mondja Rabban Gamliél - mintha egy micvát teljesített volna (Maimonides értelmezése).

Cháféc Chájjim a Misna szavait - miszerint a Tóra-tanulás nem ér semmit, ha nincs munkával egybekötve - megfordította: nem ér semmit az a munka, ami nincs Tóra-tanulással egybekötve...

 

  Egy talmudi mondás szerint "Amikor az ember halála után az égi Felsőbíróság elé kerül, ott megkérdezik tőle: becsületesen éltél? Szenteltél időt a Tóra-tanulásra?" (Sábbát 31,a). A kettő elválaszthatatlan egymástól.A becsületes életmód, a Tóra szerinti élet: az maga a Tóra! (Jiszmách Lév).

 

               

A Talmud bölcsei

CHIJÁ BÁR ÁBBÁ

Chijá bár Ábá az utolsó tanaiták egyike volt, Jehudá, a fejedelem tanítványa, majd barátja és tanulótársa. Babilóniában született a második század közepén, egy Szurá melletti faluban. Izraelbe való álijázása után elôször Tibériáson telepedett le, és selyemmel kereskedett, amit a föníciai Corba exportált.

Egyhamar Jehudá fejedelem cipori jesivájában találjuk, ahol fôleg a fiatalság oktatásában jeleskedett tehetségesen és odaadóan. Nemcsak az izraeli, hanem a diaszpórában élô zsidó fiatalok nevelésében is jelentôs szerepe volt: kortársai Ezrához és Hillélhez hasonlították.

Amikor álijázott Babilóniából, Izraelben éppen megszilárdult a fejedelemség helyzete: a rómaiak elnyomása valamelyest enyhült, és a politikai helyzet konszolidációja lehetôvé tette a zsidó szellemi és vallási autonómia helyreállítását. Chijá és fiai meg a velük együtt érkezett bölcsek erôs támaszul szolgáltak Jehudának a közösség megerôsítésében és nemzetmentô munkájában. Hyman megemlíti többek között Rábbá bár Chonét, Rávot, Lévit, rabbi Cháninát és Ábuhá D'Smuélt, akik ekkor álijáztak, hogy Jehudá jesivájához csatlakozzanak, és segítségére legyenek a Misná megszerkesztésében

.

Ahogyan évszázadunkban az amerikai zsidóság jelentôs anyagi és

 erkölcsi segítsége nélkül nem lehet elképzelni az Erec Jiszráél-i alkotómunkát, ugyanúgy volt akkor minden téren az izraeli közösség segítségére a babilóniai diaszpóra. Tagjai, akik viszonylagos nyugalomban éltek, és nem szenvedtek a római elnyomástól, erejükön felül áldoztak az Erec Jiszráél-i közösség fenntartásáért, s emellett alávetették magukat a szentföldi Szánhedrin döntéseinek is.

* * *

Chijá bár Ábá híres rabbinikus családból származott, amely Dávid királyig vezette vissza eredetét. Négy fivére volt, Ijbo, Chone, Silo és Mártá. Apjukkal, Ábá bár Áchával a babilóniai Kápri faluban éltek. Ráv és Rábbá, a híres amoriták, Chijá unokaöccsei voltak. Még Babilóniában megnôsült: felesége, Jehudit elôször fiú ikreket szült, Jehudát és Chizkiját, akik késôbb nagy tudósok és híres amoriták lettek. Késôbb ismét ikrei születtek, ezúttal leányok, Távi és Pázi.

Chijá tanítványa és munkatársa rabbi Osájá volt, akirôl egy másik fejezet szól. Együtt szerkesztették a szóbeli hagyományokon alapuló, nem kodifikált Misná-gyűjteményt, amely késôbb -- miután Jehudá közzétette az általa összeállított Misnát -- Brájtot, vagyis Brájták címen vált közismertté. Van olyan vélemény is, hogy Chijá szerkesztette a Szifrá című Midrást.

Rabbi Jehudá igen nagyra becsülte Chiját és fiait. Együtt tanultak, és sok mindenben kiegészítették egymást. Szállóigévé vált: "Ha Rábbi [Jehudá] nem tanulta, illetve nem ismerte [az adott tananyagot], honnan tudhatná ráv Chijá?" (Éruvin 92.) Chijá nagyon tisztelte Jehudát, és gondosan ôrködött, nehogy csorba essék a fejedelem tekintélyén. 

Történt, hogy Jehudá orrát fokhagymaszag zavarta a tanházban, és haragosan felkiáltott: "Aki fokhagymát evett, menjen ki!" Chijá fölállt, kiment, és mindenki követte ôt. Simon, a fejedelem fia, szemrehányást tett neki, amiért fölbosszantotta apját. Chijá elárulta, hogy nem ô volt az, aki fokhagymát evett, de nem akarta szégyenbe hozni a "bűnöst"... (Szánhedrin 11.)

* * *

Igen sok halachikus döntés fűzôdik a nevéhez: gyakran elôfordult, hogy igen szigorú álláspontot képviselt. Egyszer szombati kerítést -- amelyen belül szabad tárgyakat vinni --, éruvot csináltak Osájá menyének. Chijá úgy ítélte meg, hogy az éruv nem megfelelô. Jismáél ben Joszi más véleményen volt: "Ennyire szigorú vagy az éruv dolgában, babilóniai? Nem azt mondta Ábá, hogy az éruvval kapcsolatban ott könnyíts, ahol csak tudsz?..." (Éruvin 80:1.)

Rengeteget utazott: bejárta az egész akkori zsidó világot, hogy erôsítse a hit kötelékeit, és megvesse a zsidó nevelés alapjait. A szétszóratásból fakadó status quót elfogadva meggyôzôdésévé vált, hogy a gálut kedvezô hatással lehet a zsidóság fennmaradására. Egy római hivatalnok egyszer rabbi Cháninával folytatott vitájában azzal érvelt, hogy a Római Birodalom toleráns a zsidókkal szemben, mert nem irtja ki ôket. Osájá, Chijá barátja megmagyarázta neki, hogy ez nem tolerancia kérdése, hiszen a zsidók nagy része másutt él, és nem tartozik a rómaiak fennhatósága alá (Peszáchim). Ugyanakkor Chijá egy bibliai idézettel a babilóniai diaszpóra fontosságát hangsúlyozva azt mondja: "Jól tudta az Örökkévaló, hogy a zsidók nem lesznek képesek elviselni a rómaiak gezéráit [drákói vallásellenes intézkedéseit], ezért száműzte ôket Babilóniába..."

Chijá tudósokat küldött Babilóniába, hogy támogassák a Tóra-oktatást. Unokaöccseit, Rávot és Rábbá bár Chonét tartotta legalkalmasabbnak a feladatra, ezért bemutatta ôket Jehudá fejedelemnek. Rábbá teljes körű felhatalmazást kapott: bíráskodhatott, pászkenolhatott anyagi és vallási kérdésekben egyaránt, beleértve az elsôszülött barmok rituális kötelezettség alóli "fölmentését" is. 

Ráv kisebb hatáskört kapott. Szurában mégis évszázadokig fennállt az általa alapított jesivá, amely megvetette a Babilóniai Talmud alapjait.

* * *

Chijá korában nagy volt az ínség Izrael földjén, fôleg Galileában. Sokan az éhhalál szélén álltak, és arra kényszerültek, hogy elhagyják az országot. A bölcsnek nagy leleményességre volt szüksége, hogy munkáját, a zsidó nevelést és a Tóra oktatását folytathassa, mivel nem voltak könyvek és tekercsek, amelyekbôl tanulhattak volna a fiatalok. csapdákat állíttatott föl, a beléjük esett állatokat levágatta. A hússal ellátta az árva gyerekeket, a bôrt pedig kidolgoztatta, és ezekre a pergamentekercsekre írták a Tóra példányait. Elment a városokba, amelyekben nem volt chéder, zsidó "elemi". Összegyűjtött öt gyereket, és mindegyiket megtanította a Tóra egy-egy könyvére. Ezek azután egymástól sorra megtanulták a többi négy könyvet, és ugyanezzel a módszerrel továbbadták tudásukat. Igy tanulták meg a Misná hat rendjét is, s így terjedt és maradt fenn a tanítás a zsidó nép körében. Amikor Jehudá, a fejedelem hírét vette a dolognak, felkiáltott: "Milyen nagyszerűek Chijá tettei!" 

Simon fia megkérdezte: "Még a tieidnél is nagyobbak?" -- Jehudá pedig igennel válaszolt... (Ktubot 103.)

Születésszabályozás inkognitóban

Rabbi Jehudá nagyrabecsülése nem zárta ki a véleménykülönbségeket és az alkalmi összekoccanásokat. A fejedelem egyszer elrendelte, hogy az oktatás csakis zárt helyen, négy fal között folyhat. Chijá mindenki füle hallatára a piactéren tartott órát unokaöccseinek, Rábbának és Rávnak. Jehudá nagyon megharagudott, és ezt nem is rejtette véka alá. Elôször is "Ijának" szólította a bölcset: ez gúnyos utalás volt származására, mivel Chijá -- mint a babilóniaiak általában -- nem tudta kiejteni a chet hangot. Ezután pedig a ma is közismert fordulattal élt: "Menj csak ki, és nézd meg, nem vagyok-e ott!" 

Chijá harminc napon át úgy viselkedett, mint akit kiközösítettek (Moéd Kátán 16.).

Egy másik incidensrôl a Jeruzsálemi Talmud számol be. A Rabbi Jehudáról szóló fejezetben is olvashatjuk, hogy a fejedelem, aki híres volt szerénységérôl, igen nagyra becsülte a babilóniai gálut vezetôjét. Egyszer azt mondta: "Ha Huná rabbi ide jönne, magasabb helyre ültetném a magaménál!" -- mivel az exilarcha Dávid házából származott, ô pedig Binjámin törzsébôl. 

Történt, hogy Chijá bement a fejedelemhez, és jelentette: "Megérkezett Hu 

pedig folytatta a mondatot: "...koporsója." A babilóniai rés gálutá ugyanis meghalt, és eltemetni hozták Izraelbe. A fejedelem megdühödött, és kedvenc udvariassági formuláját használva kiküldná..." Jehudának eszébe Chiját, hogy nézze meg, nincs-e odakinn... A bölcs ekkor is harmincnapi kiközösítettséget rótt magára, de a Talmud hozzáteszi, hogy ezalatt megtanította Rávnak a Babilóniai Talmud szabályait.

A történetnek legendás befejezése van. Ehhez tudni kell, hogy Jehudának tizenhárom éven keresztül rettenetes fogfájásai voltak. Ez alatt az idô alatt Izraelben egyetlen asszony sem vetélte el gyermekét, és a nôk könnyen szültek...

Az említett eset után harminc nappal megjelent a fejedelemnél Élijáhu próféta, megérintette az arcát, és a fogfájás megszűnt. Másnap bement Chijá, és érdeklôdött Jehudá hogyléte felôl, aki örömmel válaszolt: "Amikor rátetted a kezedet a fogamra, végre fellélegeztem!" "Érdekes... fogalmam sincs, mirôl beszélsz!" -- mondta Chijá. A fejedelem ettôl kezdve még jobban tisztelte a bölcset -- akinek képében a próféta meggyógyította --, és fôhelyre ültette a tanházban. Chijá némi szarkazmussal fogadta a megtiszteltetést: "Mostantól kezdve jaj a szülônôknek, mert már nem fáj a fejedelem foga..." (Jeruzsálemi Talmud, Kilájim 9. és Brésit Rábá 33:3.)

* * *

Ha már a szülônôknél tartunk, el kell mondanunk Chijá feleségének, Jehuditnak a történetét. A két ikerpár anyja nehezen viselte terhességeit, és nagy fájdalmak közepette szült. Steinsalz rabbi Talmud-kommentárjában (Jevámot 65.) azt mondja, hogy a fájdalmas ikerszülések miatt nem akart több gyereket. Egyszer álruhát öltött, elment a tanházba, és megkérdezte Chiját, vajon a "Szaporodjatok és sokasodjatok!" parancsa a nôkre is vonatkozik-e. A bölcs nem ismerte föl feleségét, és -- az igazságnak megfelelôen -- azt a választ adta, hogy a nôket nem kötelezi a parancsolat.

    Jehudit, aki nem akart többet szülni, tudta a módját, hogy hogyan akadályozza meg a további terhességeket: a Talmud szerint "meddôségi szert" -- magyarán fogamzásgátlót -- kezdett szedni. Chijá persze megtudta, és így bánkódott: "Bárcsak szültél volna nekem még egy hasat [még egy ikerpárt]!" A szaporodás micvája azonban valóban csak a férfiakat kötelezi. A háláchá által -- egészségügyi okokból -- megengedett fogamzásgátlással a mai napig is csak a nôk élhetnek.

Jehudit, azonkívül hogy nem akart több gyereket szülni, házsártos is volt, és sok bosszúságot okozott Chijának. A Talmud elmondja, hogy a bölcs ennek ellenére minden útjáról ajándékot vitt feleségének. Unokaöccse, Ráv, aki tisztában volt a helyzettel, megkérdezte, ugyan miért kedveskedik a házsártos asszonynak. Chijá bölcs válasza nagy élettapasztalatról tanúskodott: "Elég az nekünk, fiam, hogy fölnevelik gyermekeinket, és megmentenek bennünket a vétkes gondolatokról!" (Jevámot 63.)

Egyszer így vett búcsút unokaöccsétôl: "Isten ôrizzen meg attól, ami a halálnál is rosszabb!" (Uo.) Ráv el sem tudta képzelni, mire célozhatott nagybátyja a furcsa áldással. Addig kereste-kutatta a mondás értelmét, míg rá nem jött: "...úgy találtam, hogy a halálnál is keserűbb az olyan asszony, aki hasonló a vadászhurokhoz..." [Prédikátor (Kohelet) 7:26.)] Chijá "próféciája" sajnos bekövetkezett: Rávnak áldott rossz felesége lett, aki mindenben ellenkezett vele...

* * *

A bölcs, aki állandóan a fejedelem mellett volt, arra is talált idôt és energiát, hogy nagy jesivát vezessen Tibériáson. Itt is lakott, és a talmudi források leírják, hogy gyűjtést indított az ottani nagytemplom fölépítése érdekében. Egy gazdag zsidónak, aki egy font -- 360 gramm -- aranyat adott, nyilvánosan mondott köszönetet (Jeruzsálemi Talmud, Horájot 3:4. és Dvárim Rábá 4:8.).

* * *

Chijá, akárcsak kortársai, a megváltás ígéretében bízva várta a Messiást, aki fölépíti a Szentélyt, és visszahelyezi jogaiba Izrael Dávid-házból származó királyát. Az általános elképzeléssel szemben azonban a messiási idôk fokozatos, lépésrôl lépésre történô elérkezésében hitt. A Jeruzsálemi Talmud (Bráchot 1:1.) elmondja, hogy jó barátjával, Simon ben Cháláftával egyszer Árbél völgyében járt. Éppen pirkadt, s a szemük elôtt jött fel a hajnalcsillag. Chijá így szólt: "Látod, ilyen lesz Izrael megváltása is: eleinte lassan-lassan történik, azután egyre erôsebben, egyre gyorsabban..."

A halál angyala alamizsnát kér...

Chijá és két fia szent ember hírében állott. Az egyik talmudi legenda szerint Élijáhu próféta állandó vendég volt Jehudá, a fejedelem jesivájában. Egyszer azonban újhold napján hiába várták. Jehudá legközelebb megkérdezte, hol késett. Azzal mentegetôzött, hogy a Máchpélá-barlangban, az ôsök sírjánál volt dolga: fel kellett keltenie az ôsatyákat, kézmosás után imádkoznia velük, majd megvárni, míg visszafekszenek, s ezt külön-külön mindhármukkal végig kellett csinálnia. Jehudá kérdésére, hogy miért nem lehet ébren egyszerre a három ôsatya, azt felelte: ha Ábrahám, Izsák és Jákob együtt imádkoznék, még képesek lennének idô elôtt elhozni a Messiást...

-- Vajon van-e hozzájuk hasonló a mi nemzedékünkben? -- töprengett a fejedelem.

-- Igen -- felelte a próféta --: Chijá és fiai!

Rabbi Jehudá ekkor böjtöt hirdetett, majd Chiját és fiait elôimádkozásra hívta. Az eredmény azonnali és megrázó volt. Amikor Chijá a Tizennyolc áldásban kimondta: másiv háruách, vagyis "szelet támaszt", hatalmas szél támadt. A morid hágesem szavaknál, értelmüknek megfelelôen, eleredt az esô. A mechájé métim -- "föltámasztja a halottakat" -- elhangzásakor nagy vihar kerekedett a világban, és az égen végigdörgött a kérdés: "Ki volt az, aki titkainkat elárulta az embereknek?" Amikor kiderült, hogy Élijáhu volt, súlyosan megbüntették... (Bává Mecijá 85:2.)

* * *

Chijá halála éppoly csodálatos volt, mint élete. Olyan nagy cádik volt, hogy a halál angyala nem tudott a közelébe jutni. Nem tehetett mást, koldus képében kopogtatott Chijá ajtaján, és alamizsnát kért. A bölcs behívta, és enni adott neki. Amikor végzett, megkérdezte: hogyan lehetséges, hogy Chijá mindenkivel szemben irgalmat gyakorol, csupán neki, a szegény halál angyalának nem engedi, hogy kötelességét teljesítse? Felmutatta tüzes kardját, hogy "igazolja magát", s Chijának bele kellett törôdnie a megváltoztathatatlanba (Moéd Kátán 28.)...

 

KERTÉSZ ÁKOS: MILYEN NÉP EZ? MILYEN ZSIDÓSÁG EZ?

 

"A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN SZÓ SEM LEHETETT

A KIVÉGZETT SZENES HANNA REHABILITÁSÁRÓL"

 

    " Novemberben nem csak az időjárás üli meg lelkünket, de gyászosan komor az emlékezet is. Negyedikén emlékezünk az ötvenhatos forradalom eltiprására, hetedikén végezték ki Szenes Hannát, kilencedikén gyilkolták meg Radnóti Miklóst, novemberben kezdték el véres haláltáncukat a nyilasok, akkor kezdődött a pesti zsidók belelődözése a Dunába, akkor kezdték tizedelni a nagy balfi munkatábor foglyait, ha Szerb Antalra csak januárban került is sor. Van mire emlékeznünk; gyásznapok sorát jelenti azoknak, akik emberek maradtak az embertelenség tornádója idején a magyar november.

 

Az idén november 7-én láttam először Dénes Gábor Szenes Hanna filmjét. A történetet ismertem, de volt egy pillanat, amikor a lélegzetem elállt. A rendszerváltás után, a szovjet megszállástól megszabadult, független és demokratikus Magyar Köztársaság idején, 1993-ban Szenes Iván országos hírű író, szövegíró, zeneszerző kérte unokatestvére, Anikó jogi rehabilitálását. A válasz az volt, hogy rehabilitálásról szó sem lehet, az ítélet teljesen jogszerű volt, mert az akkori törvények erre lehetőséget adtak. Az egyetlen engedmény, amit a független, demokratikus magyar igazságügy megadhat, egy nyilatkozat, hogy az ítéletet semmisnek kell tekinteni. Itt tartunk. Egy semmisnek tekintendő, de végrehajtott halálos ítéletnél.

 

The rest is silent.

 

Ennyi. Ezzel a magyar állam, a magyar nép (sőt, a magyar zsidóság is) lerótta kegyeletét, kifejezte háláját, szolidaritását, letudta a rehabilitációt.

 

Milyen nép ez? És milyen zsidóság ez? Mindig tudtam, hogy minden népnek olyan vezetői vannak, olyan elitje van, amilyet megérdemel. De hogy még a zsidói is olyanok, amilyet megérdemel, sőt minden zsidó diaszpórának is olyan a „gazdanemzete", amilyet megérdemel, arra csak most döbbentem rá.

 

Ki volt ez a lány? Mi okozza, hogy „szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik", mitől szorul ökölbe az ember keze?

 

Szenes Hanna – a világ Anikót ezen a néven ismeri –, író és költő volt. Hetven országban 36 nyelven adták ki a műveit. Közel száz utcát, teret neveztek el róla (külföldön), Izrael első számú nemzeti hőse.

 

Szenes Anikó bakfislányként vándorolt ki polgári kényelemmel kibélelt budai otthonából – az a kislány, akit a fölvilágosult szülők nem is neveltek vallásosan –, csak mert az iskolában a társai, a magyar társadalom kirekesztette, megbélyegezte, megszégyenítette, mint zsidót, és ezt a gyermeki igazságérzete nem bírta elviselni. Elment Palesztinába földet túrni, tehenet nevelni, Európa és a szülőhazája üldözött zsidósága számára szabad hazát építeni.

 

A második világháború kitörése után, mikor már látható volt, hogy a zsidógyűlölet Németországban és a megszállt Európában véres és tömeges népirtásba, holocaustba torkollik, társaival belépett a Palesztinát megszálló angol hadseregbe. Ez volt az egyetlen lehetősége arra, hogy a nácik ellen harcolhasson. A brit hadsereg ejtőernyős tisztjeként tért vissza 1944-ben Magyarországra, hogy megszervezze a fasisztákkal szemben az ellenállást, a deportálásra (és gázhalálra) váró zsidóság megmentését, a fiatalok egy részének Palesztinába szöktetését a partizánok által ellenőrzött Jugoszlávián és a már felszabadított Dél-Olaszországon keresztül. Az ejtőernyősöket márciusban, Jugoszláviában dobták le, pár nap múlva átlépték a magyar határt. Elkéstek. Március 19-én a német hadsereg egyetlen puskalövés nélkül megszállta Magyarországot. Az akciót elárulták, az ejtőernyős csoportot a magyar hadsereg elfogta, és az akkor 23 éves lányt, akit hadifogolyként kellett volna kezelni, fütyülve mindenféle „genfi konvencióra" kegyetlenül megkínozták. Egy szót sem húztak ki belőle! Majd félévi fogság után halálra ítélték.

 

Az utolsó kihallgatásra a Margit-körúti fegyházba vitték. A kihallgatásról azonban soha nem tért vissza, mert a hadbíró, dr. Simon, miután meglebegtette, hogy a kihallgatás után Hannát bizonyítékok hiányában elengedhetik, spontán, egyszemélyben, minden tárgyalás nélkül meghozta a halálos ítéletet, hogy a hatalomra került nyilasoknál gyorsan benyalja magát. Évekkel később doktor Simon úr, már Argentínába szökve, azt nyilatkozta, hogy az ítélet korrekt volt. Annyira rendben volt, hogy Szenes még védőügyvédet sem kért. A dolog ördögi. Mivel nem volt tárgyalás, nem is lehetett ügyvédet kérnie, még kevésbé, kegyelmi kérvényt benyújtani.

 

Az ítéletet 1944. november 7-én végrehajtották.

 

Ez az a halálos ítélet, amit 1993-ban a magyar igazságügy képes volt semmisnek nyilvánítani.

 

Az egész világ tud Anna Frankról, ő persze holland volt, nem magyar. A naplója magyarul is megjelent, tanították még talán az iskolában is. Szenes Hanna versei a mai napig csak az interneten olvashatók, de nem nyomtathatók ki. Anna Frank áldozat volt, drága kicsi lány, megeshet rajta mindenki szíve. És ez rendjén van így, a zsidó legyen csak áldozat, az el van nézve neki. De hogy harcos legyen, katona, háborús hős, hősi halott, az már nem! Zsidónak az nem dukál!

 

A német megszállást egyetlen puskalövés nélkül vette tudomásul Magyarország. Szenes Hannáék elbukott vállalkozása volt az egyedüli magyar tett, ami enyhíthetné a kapituláció szégyenét. Szenes Hanna nem egy eldugott tenyérnyi parkocskát érdemel egy kicsiny emlékkővel a hétkerület szürke házai, szűk utcái között, hanem sok-sok szobrot szerte az országban, utcákat és köztereket, róla elnevezett klubokat, iskolákat, laktanyákat, hiszen katona volt! Büszkeségünk tárgya, a magyar haza hőse kellene legyen, de híre is alig van idehaza, még a magyar zsidók közül is csak kevesen ismerik.

 

Szenes Hanna „Kis-Varsó" lázadóival együtt oldhatná szégyenünket, hogy Magyarországot a náci Németország utolsó hűséges csatlósaként tartja számon a világ. Ki tud közülünk Kis-Varsóról, szinte senki, egy márványtábla jelzi az eseményt a Népszínház utca 31. számú ház falán. Pedig itt és a Teleki tér 5. alatt a nyilas hatalomátvétel után, október 15-e és 17-e között a munkaszolgálatosok olyan példátlanul elszánt ellenállást tanúsítottak, hogy a magyar rendőrség csak német tigris páncélosok támogatásával bírta legyőzni őket. A megtorlás persze eszelős volt. Rajtuk kívül több száz zsidót koncoltak föl bosszúból az ország különböző pontjain – a Kristall-Nacht mintájára. Nem a szentírás szerint, hogy szemet szemért, fogat fogért, nem! Ezer szemet egy szemért, ezer fogat egy fogért.

 

A varsói gettólázadás tiszteletére nevezik a városnak ezt a pontját „Kis-Varsó"-nak. Tizenkét évesen, negyvennégy novemberében, a bujkáló jelmezemben, levente sapkával a fejemen, szürke Bocskai télikabátom dereka körül a cserkész szíjjal (nehogy véletlenül meglássa rajtam valaki, hogy zsidó vagyok), többször elosontam ide, a Népszínház utcai házhoz, hitet tenni, erőt gyűjteni. Ide, ahol a példát mutatók, a lázadni bátrak harcoltak.

 

Biztos köztük volt a Boskovits, de egyetlen nevet sem találtam az interneten. Még nyáron ismertem meg a leventén, szalmazsáktömés közben. A többiek Boskovitsnak hívták azt a „nagyfiút", azt a szép szál fekete gyereket; máig előttem áll a széles vállával abban az okkersárga ingében, ahogy félreállított az asztmarohamom miatt – te meg, kölyök, ki ne köpd már itt a tüdődet ezekért a gecikért! Csakugyan ott volt, vagy csak én képzelem őt oda fegyverrel a kezében, a Népszínház utcai ostromlott házba, villogó fekete szemével a halálra kész fölkelők közé? Csak én álmodom, hogy annak a klassz srácnak, akit ismertem, csak ott lehetett a helye?

 

Szenes és a „Boskovits" talán nem magyarok voltak, nem magyarként álltak ellen a náciknak, csak, mint zsidók? És Teller Ede, Neumann János, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Szent-Györgyi Albert, Polónyi János és még annyian – csak akkor magyarok, ha a dicsfényük vetül ránk? Ha a zsidó világhírű tudós, akkor a magyar nemzeti büszkeség tárgya, de ha a náci-nyilas tébollyal szembeforduló harcos, ha ellenálló, akkor nem a magyar haza büszkesége? Akkor csak egy zsidó? Mit jelent ez? Hogy divat ebben az országban a náci-nyilas kurzust és rémtetteket a magyarsággal azonosítani?

 

Itt minden gazság törvényes, ha egyszer törvényt hoztak rá. Szenes Hannát törvényesen végezték ki, az akkori törvény máig érvényes, a hóhérok tette nem gyilkosság volt, nem háborús bűn. A törvényt nem sértette. Ez az, ami elképesztő! Minden aljasság legális volt. Az egész magyarországi holocaust legális keretek között zajlott. A magyar Parlament szavazott meg minden törvényt. 1920-ban a numerus clausust. 1938-ban az úgynevezett első zsidótörvényt, amely még vallási alapon rekesztette ki a zsidókat a kulturális- és közéletből. Egy évre rá a második zsidótörvény már szigorúan faji alapon. Törvénybe iktatták, hogy a hívő keresztény, egy Radnóti Miklós, egy Szerb Antal, egy Sík Sándor is rohadt zsidó. Egy újabb év múlva már, ha magyar férfi vagy asszony zsidót mert szeretni, a fajgyalázás bűnét követte el.

 

Itt minden törvényes volt, mindenki mindenről tudott. A Horthy-parlament szavazógépe minden gyalázatról előbb törvényt alkotott, így lett legális a szadista tömegmészárlás, a nagyipari népirtás 1941-től, Kamenyec-Podolszkij-tól Cservenkáig, Bortól Abdáid, a magyar vidéki városok gyűjtő-gettóitól Auschwitzig – félmillió ember félmillió magyar állampolgár, félmillió magát magyarnak valló, magyar alattvaló halomra gyilkolása nem személyes, hanem kollektív döntés volt. Ha meggondoljuk, soha senki nem mondta ki azt, hogy az akkori törvények jogszerűtlenek lettek volna! Ez a mai napig hat, ez benne van szép hazánk levegőjében. Sőt, mivel soha nem beszélte meg önmagával a társadalom egésze, a magyarság, hogy mi is történt, és hogyan történhetett, ma is legálisan itt masírozhatnak, újra szíthatják a gyűlöletet, vicsorgó foggal höröghetik a halálos fenyegetéseiket a zsigeri náci-fasiszták, az újnyilasok.

 

A mai hatalom ugyanezt másolja, újítja föl. A kétharmados diktatúra sorra szavaztatja meg a parlamenti mamelukokkal az összes jogtiprást, így aztán legálissá lesz a jogállam, a jogbiztonság teljes fölszámolása. Nálunk ez így működik: a gazságra előbb törvényt hoznak, és már nem gazság. A halálos ítélettel már mást nem lehet tenni, csak semmissé nyilvánítani. Morál, az nincs, az ismeretlen. Azon itt minden írástudó (felelőssége tudatában is!) csak mosolyog, engem meg naïv bolondnak tekintenek.

Pedig vétkesek közt cinkos, aki néma, és cinikusan cinkos, aki még rezignáltan mosolyog is, mondván, hogy ez így van, mióta világ a világ.

Hogy sajnos, kérem, ez a világ rendje.

 

Csak hinni merem, hitetlen hívőként is hiszem, hogy mégsem ez a világ rendje, és magyar földön sem tarthat ez a rend örökké".

 

(Kertész Ákos cikke az Amerikai Népszavában látott napvilágot. Forrás: Sófár és G.N.)

                                                                ***

     Kertész Ákosnak nagyjából igaza van. Ez a népe és ez a zsidósága (ha ő maga is zsidónak hiszi magát és nem csak a környező náci csőcselék zsidózza le).

 

   A cikk maga sokkal meggyőzőbb lenne – ha sokkal rövidebbre fogná mondanivalóját és nem keverne össze tücsköt-bogarat. A méreteiben felfujt Teleki téri "ellenállás" nem tartozik a Szenes témához (ott voltunk a helyszinen 44'-ben) és a Horthy rendszer jogos (vagy kevésbé jogos) birálata a történészek feladata és semmi köze a Szenes justizmordhoz. Ha K.Á. lehiggadna egy kicsit és megbántottságában (amit a saját dőresége okozott) visszafogottabb lenne – cikkét minden normális ember aláirhatná – ami a Szenes témát illeti.

   

   Ebben az esetben is felmerülne a jogos kérdés: a rendszerváltás óta nem csak a jelenlegi 2/3 uralkodott Budapesten. Voltak ott kripto-kommunista vagy – ha jobban tetszik – "szocialista"-"liberális" kormányok is. Azok miért nem rehabilitálták Szenes Hannát? És az akkori Sip utca  - a Miok örökség hordozója – miért nem követelte ezt?

 

     És K.Á. miért nem hallatta érces hangját akkor? Mondjuk a Rákosi években nem lehetett, mondjuk a Kádár években zsenáns volt szekálni az elvtársakat. De a Horn-Gyurcsány években miért nem hallottuk K.Á.t erről értekezni? Miért kéri ezt csak most számon – Orbántól?

 

   Ami pedig a cikk "szállásadóját", a new-yorki Népszavát illeti, ez egyre jobban kezd hasonlitani a Klár Zoltán féle háboru utáni "Ember" cimü revolverlaphoz (a fiatalok nem ismerték ezt és nem vesztettek semmit). Egy magyarul publikáló iró – aki nem tud Pesten publikálni – annak nincs ott semmi keresnivalója. Ha zsidó – jöjjön Izraelbe. A Hazatérési Törvény alapján joga van hozzá. Ha nem él vele – magára vessen.

 

      A magyar nép már nem fog megváltozni.

 

 Sajnos a Sip utca sem.

 

 A SZERK.

         

HETI SZIDRA – VÁJÉCÉ – 2011

 

EGY ROKONI CSÓK

 

"És beleszeretett Jákob Ráchelba és azt mondta (apjának, Lábánnak), szolgálok neked hét esztendeig, kisebbik lányodért, Ráchelért" (1 Mózes, 29, 18).

 

  Ez az első – nagy - szerelem a Tórában, mégpedig Ábrahám családjában. Az első ősatyánál nem tanusitja az Irás hogy szerette feleségét, ez magától értetődött. Fia, Izsák, először elvette Rivkát, a neki sádchenolt rokon feleséget, és azután szeretett bele. Jákob itt, úgylátszik, első látásra szeretett bele Ráchelba, de ez  - nekünk úgy tünik - sokba került neki. Hét év volt a móring (az apának fizetett mátkapénz), amit ő maga ajánlott fel Lábánnak és "ami úgy tünt neki, mintha csak néhány nap lett volna, annyira szerette őt"(uo.20).

 

   Nincs kizárva , hogy a logika sántit. Ugyanis, ha valaki hét évig vár valamire, amit nagyon-nagyon akar – akkor minden nap egy évnek tünik neki és nem forditva.

 

     Határozottan van ebben valami. Tény hogy nem egy exegéta  foglalkozik is ezzel. Szfornó szerint ezt úgy kell érteni, hogy Jákob meg volt győződve arról hogy "jó üzletet" csinált, mivel Ráchel többet is megért volna mint a hét év. Chizkuni hozzáteszi, hogy ha Lábán többet kér – Jákob szivesen belement volna. Igy ez a hét év tünt olcsó árnak a szemében. 

 

Szfornó lélektani magyarázatként, idézi itt a  Midrás mondását (Börésit rábbá, 55, 11), miszerint "a szerelem elhomályositja a józan itélőképességet", ("Hááhává mökálkelet hásurá", vagyis magyarán "a szerelem vak").

 

                                                       * * *

      

 

       Tudjuk hogy Leának  gyenge szemei  voltak.  Lehet hogy ez volt Lea testi hibája, amelynek fényénél Ráchel olyan tündöklően szépnek tünt? A Midrások szerint Lea is szép volt, de az Irás elárulja hogy a szemei "gyengék" voltak. Mit is jelent ez pontosan?

 

Keleten gyakori a trachoma. Csak nem erre utal finoman az Irás? Ki tudja. Kimchi szerint állandóan könnyezett és ez egybevág a Midrás felfedezésével: Lea attól tartott, hogy őt Ézsauval akarják összeházasitani, akinek viselt dolgairól tudott és ezért állandóan sirt (Brésit rábbá, 70), migcsak kihullottak szempillái (Bava Batra 123a). Jonatán forditása szerint Lea szemei kerekek voltak. Joszéf Bchor-Sor szerint Leának gyenge szemei voltak és amikor fujt a szél, nehezére esett a dolog. Van aki itt idézi a talmudot, miszerint egy "menyasszony, akinek szépek a szemei, egész teste szép és nem szorul vizsgálatra" (Táánit, 24,a). S mivel Lea szemei nem voltak szépek – ilyen vagy olyan okból – feltehető hogy egészében nem volt olyan szép mint testvére.

 

       Legalább két racionalista exegétát ismerünk, akik pozitiv értelemben magyarázzák Lea "gyenge szemeit".  Száádjá gáon és Rásbám szerint ez azt jelenti, hogy szemei...szépek voltak, gyengédek, vagyis álmodózó tekintete volt.  Onkelosz forditásában Lea szemei "Jáin" , vagyis szépek, de gyengék és ezért nem volt képes a nyájat legeltetni, mert a nap ártott neki (Neciv) és akkor még nem voltak divatos napszemüvegek (Ezt és Lea teljes biográfiáját a Bibliában és annak magyarázóival – lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás (15) Nők a Bibliában és a Talmudban, Budapest, POLGárt kiadó, 2005).

                                                        ***

   "És Jákob megcsókolta Ráchelt, majd felemelte hangját és sirva fakadt" (1.Mózes, 29,11).            

 

Jákob és Ráchel szerelme már a kezdet kezdetén egy csókkal lett megpecsételve. Még mielőtt Ráchel tudná, ki ez az idegen, aki egy elegáns kézmozdulattal elgörditette a nehéz követ  a kút szájáról és megitatta nyáját – engedte, hogy az megcsókolja őt. Jákob tudta a leányzó kilétét, mivel a kútnál összesereglett pásztorok elmondták neki, kérdéseire válaszolva, hogy "ime, leánya, Ráchel, jön a nyájjal" (uo. 6).

 

A csókkal exegétáink nem nagyon tudnak mit kezdeni. Az általános vélemény az, hogy ez egy "rokoni csók" volt. Igen ám, de honnan tudta ezt Ráchel? Onnan, mondja a  Neciv (Naftali Cvi  Berlin, a neves volozsini Ros Jesivá), hogy Jákob elgörditette a követ és megitatta nyáját. Ilyet csak egy rokon tesz. Kimchi is hasonlóképpen véledik a csókról.

 

No de miért sirt Jákob? Mert megcsókolni egy szép rokonlányt az egy dolog, de mi itt a sirnivaló? Van aki azt mondja (Rási a Midrás alapján) hogy azért sirt mert üres kezekkel jött és nem tudott semmi ajándékot adni Ráchelnek. Itt rögtön kinálkozik egy párhuzam, az első házasságközvetitővel, Eliezerrel, Ábrahám szolgájával, aki tiz megrakott tevével jött Cháránba és arany karperecet adott Rivkának, amint megismerte, a kútnál.

 

De hogy lehet hogy Izsák és Rivka nem adtak útravaló Jákobnak, hanem üres kézzel, egy fillér nélkül engedték el? Ez nem logikus.

 

   Itt jön egy szép aggáda ami arról szól, hogy Jákob valóban hozott magával egy szép summát, aranyat és drágaköveket, azonban Elifáz, Ézsau fia utána iramodott és meg akarta őlni – apja parancsára. Mivel azonban ő is Ábrahám házában nevelkedett, nem volt meg benne a gyilkos  gój düh és hezitált, mit tegyen: apja vagy lelkiismerete parancsára hallgasson. Itt Jákob segitségére sietett, mondván: vedd el amim van és  "a nincstelen olyan mint a halott" (Zóhár, Mispátim, 119,a). Igy is történt.

 

      Egy másik Midrás azt mondja, hogy azért sirt Jákob, mert látta hogy a jelenlevők összesúgnak mögötte és ki tudja mit akarnak a rokoni csókba belemagyarázni. Ezért legott elmondta Ráchelnek, hogy mindenki hallja, hogy ő a Rivka néni fia és igy unokatestvérek. (Misnát rabbi Eliezer, 7. fejezet).

 

      Igy már persze egészen más...

 

                                                            * * *

          A nagy szerelem – tragikus szerelem.  Azt már elmondottuk másutt , hogyan csapta be Lábán Jákobot és adta hozzá kisirt szemü lányát, Leát,  Ráchel helyett. Pár évvek később Jákov már négy feleség "boldog" férje, az események sodrásában,  már kilenc fia van – de Ráchel meddő. A végén, második fia szülésébe bele is hal és Jákob élete végéig siratja, háza ékességének tartja. 

         

   Amikor, heti Haftaránkban, a próféta Izrael népéhez hasonlitja Jákob egyéni sorsát, ezt mondja: "És Jákob Arám mezejére menekült , és Izrael (Jákob másik neve) egy asszonyért dolgozott és egy nőért őrzött . És próféta által hozta ki az Örökkévalő Izraelt Egyiptomból és próféta által őriztetett meg" (Hoséá 12, 13)  .

 

    A kedves analógia szivdobogtató.

 

"A  MINISZTÉRIUM ÜRÜGYET KERES" ÉS A VOLT  KOMCSIK USZITJÁK  A ZSIDÓKAT A KORMÁNY ELLEN * EZ NEM ZSIDÓ ÉRDEK!! NÉPSZABADSÁG: FELDMÁYER SZERINT A KORMÁNY SZÁNDÉKOSAN TARTJA VISSZA A KIHALÓ HOLOKAUSZT-TÚLÉLŐK CSEKÉLY KÁRPÓTLÁSÁT               Az idén már nagy valószínűséggel nem jutnak hozzá a nekik járó, fejenként 30 ezer forintos kárpótlási pénzhez a holokauszt rászoruló túlélői – állítja Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.     A Mazsihisz felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul fizesse ki a szóban forgó összeget. A közigazgatási tárca viszont politikai hangulatkeltéssel vádolja a Mazsihiszt. A Gyurcsány-kormány 2007 decemberében döntött arról, hogy az „örökös nélkül elhalt" zsidó áldozatok után öt évre 21 millió dollárnak megfelelő forintot utal át a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, azaz a Mazsök számlájára. A kormányrendelet tartalmát nem verték nagydobra: létezéséről is csak hónapokkal később, a jobboldali sajtó szerzett tudomást. Hivatalosan nem indokolták, miért éppen 21 millió dollárt ítélt meg a kormány. Mindenesetre az Egyesült Államok 2005-ben pontosan ekkora összeget határozott meg az úgynevezett „aranyvonat" utáni jóvátételként. (Ebből csak ötmillió dollár érkezett Magyarországra, a többit más országokban lakó magyar zsidók között osztották szét.) A 21 millió dolláros magyar kárpótlás első három évre szóló részletét (12,6 milliót) a kormány 2007 végén kifizette. A fennmaradó összeg egyik felét (4,2 millió dollárt) az idén kellene, a másik felét pedig jövőre. Bár közösségi kárpótlásról van szó, a pénzt végül magánszemélyek kapják: olyan túlélők, akik a holokauszt idején magyar állampolgárok voltak. Becsülhetően kétharmaduk más országban él, így a támogatás kétharmada is külföldre megy. Magyarországon az életben lévő áldozatok száma ma már csak kilencezer körül mozog.(SZEMBEN A KORÁBB 22 EZERREL -  a szerk) A Mazsöktől kapott megbízás értelmében a külföldön élők között egy New York-i székhelyű zsidó szervezet osztja szét a pénzt. Ugyanez idehaza a Mazsök feladata. Feldmájer Péter elmondta: 2008-ra és az azt követő két évre a túlélők megkapták az évi 30 ezer forintot. A költségvetés által folyósított pénz nem is volt teljesen elég, a hiányzó összeget a Mazsök a saját keretéből pótolta. A kormány azonban ebben az évben még nem fizetett. – Ha holnap utalnák a támogatást, az átfutási idő miatt az idén már akkor se jutna el az érintettekhez – jelentette ki Feldmájer.   A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye állítja, a Mazsihisz vezetése „politikai hangulatkeltésre" próbálja felhasználni a késedelmet. A tárca utal a Mazsök új kuratóriuma körüli anomáliákra, valamint arra, hogy a zsidó közalapítvány még mindig nem számolt el az elmúlt években folyósított támogatásokkal. Márpedig a 2007-es szerződés szerint ez az egyik feltétele a további kárpótlás kifizetésének. Az elszámolás megküldésének végső határideje 2011. június 30-a volt. A minisztérium, „amint a lefektetett feltételek megvalósulnak, haladéktalanul intézkedik a költségvetésben kárpótlási célra elkülönített és letétbe helyezett összeg továbbításáról". Feldmájer szerint a Mazsök kuratóriumának átalakítása nem függ össze a kárpótlással. Ami pedig az elszámolást illeti: a New York-i szervezet részéről kétségtelenül vannak bizonyos hiányosságok, de a technikai elszámolási problémák a szerződés módosításával megoldhatók lennének. A minisztérium nyilvánvalóvá tette, hogy meg akarja várni a Mazsök új kuratóriumának a bejegyzését. –        Ez azt jelenti – véli Feldmájer –, hogy addig nem hajlandók fizetni, amíg az általuk kívánt személyi változások nem következnek be. Az elnök szerint a minisztérium ürügyet keres arra, hogy a magyarországi túlélőket is időlegesen megfosszák a kárpótlástól. (Népszabadság)                                                                          ***       A fenti, aláirásnélküli NOL cikk,  átlátszó módon próbálja uszitani a zsidókat a jelenlegi kormányzat ellen, és ezzel a magyarországi zsidóságot a kripto-kommunista ellenzék uszájába fogni. EZ ANNAK UTÁNA TÖRTÉNIK HOGY A SIP UTCA KÉTFEJÜ VEZETŐSÉGE BEHATÓ TÁRGYALÁSOKAT FOLYTATOTT A SZOCIALISTÁKKAL, ÉLÜKÖN MESTERHÁZI ATTILA  ELVTÁRS PÁRTVEZÉRREL. EZEK A TÁRGYALÁSOK, A SZOKÁS SZERINT, "ELVTÁRSI LÉGKÖRBEN" FOLYTAK ÉS NAGY A VALÓSZINÜSÉGE HOGY A FENTEMLITETT PÁRTLAP SUGALLT CIKKE -  EGYIK "EREDMÉNYE"  VOLT AZ EGYÜTTMÜKÖDÉSNEK.      KÖTELESSÉGÜNK KÖZÖLNI HOGY EZ – NEM ZSIDÓ ÉRDEK, HANEM AZ ELLENZÉKI PÁRT ÉRDEKE. EZ CSAK NÖVELI AZ ANTISZEMITIZMUST ÉS A TÖRPE ZSIDÓ KISEBBSÉG RÉSZÉRŐL NYILT BEAVATKOZÁS MAGYARORSZÁG BELÜGYEIBE. A MAZSIHISZ CSINÁLJON RENDET A SAJÁT PORTÁJÁN ÉS NE POLITIZÁLJON!

A SZERK