"Ezek után eltelt a bőség hét esztendeje Egyiptomban és megkezdődött a hét szűk esztendő. Éhinség lett minden országban..." (1. Mózes, 41, 33-34).
Már tudjuk hogy Józsefet eladták testvérei, Egyiptomba került, ott az Isten felvitte a dolgát – majd börtönbe került. Az isteni forgatókönyv úgy rendezi, hogy a harmadik jelenetben éhinség tör ki az egész közelkeleten, hogy a fináléban Jákob és családja kénytelenek legyenek Egyiptomba "lemenni", vagyis emigrálni.
Ezt mind tudjuk. És hogy ne járjunk úgy, mint az a jámbor zsidó néni aki évente olvasta a Cene-Reneban (Cöéná-ur'éná, jiddis nyelvü, majd magyarra forditott Tóra magyarázat – nőknek), József eladását és megsiratta a "szegény gyereket", migcsak egyszer becsapta a könyvet, mondván hogy elég. Ha ez a József olyan mulya, hogy hagyja magát minden évben eladni – akkor én nem siratom többé – szóval hogy ne járjunk igy, beszéljünk most másról. Az éhinségről, amely a világ ezen részén gyakran determinálja a történéseket.
Ellentétben Egyiptommal, ahol a Nilus öntözi a földeket, Kanaánban, vagyis a későbbi Erec Jiszráélban, gyakran volt szárazság, ami azonnali éhinséget eredményezett. Az idén is, mivel már chanuka van és még alig volt eső – nagyon tartanak attól hogy szárazság lesz.
Az első éhinséget Ábrahám korára datálja az Irás, de a másik két ősatya is kivette a részét a szárazság okozta éhinségből. Ábrahám, mint tudjuk, lement Egyiptomba, Izsák Grárba emigrált, a filiszteus királyságba, mig Jákob – szakaszunkban - a fiait küldte Egyiptomba gabonát vásárolni, miután "látta" hogy ott van mit enni.
Mit látott? – kérdezi Rási – hiszen csak hallotta az utazók elbeszéléseiből, hogy Egyiptomban lehet búzát venni. A Midrás válasza: lelki szemeivel látta, hogy még nem veszett el reménysége Józsefet megtalálni és viszontlátni. Kommentátoraink szerint (Chizkuni, Abarbanel és Rálbág) ekkor még volt nekik otthon mit enni és ezért nem akarózott a fiuknak menni a többi szegény népséggel együtt, hanem inkább vettek drágán búzát az importőr kereskedőktől. Erre és ezért mondta nekik Jákob: Mire jó az hogy feltűnést keltettek Ézsau és Jismael előtt, hogy nektek még van búzátok – vagy hogy módotokban van drága pénzért venni? Menjetek le mint mindenki és vásároljatok búzát.
A fiuk hallgattak az öregre, lementek és igy kerültek József elé.
* * *
Az éhinség elsődleges oka a szárazság. Azonban okozhat éhinséget jégeső, sáskajárás, aszály és háboru is, amikor nincs aki megművelje a földeket. Bölcseink rendszerint megtalálják egy-egy éhinség természetfeletti okait is (lásd erről Atyák 5, 8), egy ilyen vagy olyan vétek következtében. Ezek szerint az egyiptomi éhinség oka nem lehetett szárazság, hiszen ott nem függ a mezőgazdaság az esőtől, hanem a Nilus áradásától, amely egy speciális csatornarendszer segitségével öntözi meg a termőföldeket. Más szóval, az egyiptomi éhinséget a Nilus forrásainak elapadása okozhatta.
Úgy látszik előre lehetett látni, mikorra várható az apadás vége, hiszen József azt mondta testvéreinek, miután megismertette magát velük (a következő szakaszban), hogy "már két éve tart az éhinség és még öt olyan év lesz, amikor nincs szántás és aratás"(1. Mózes, 45, 6). Ugyanezt üzeni apjának is (uo.11). Ne tessék kérdezni, honnan tudta ezt József, mivel egyrészt a Fáraó álmainak megfejtése József szájában, egyfajta prófécia volt, másrészt pedig szakértők kiszámithatták, mikorra várható a Nilus forrásainak megujulása és az öntözőrendszer rehabilitációja.
Exegétáink szerint, az hogy a Fáraó álmában a Nilus partján képzelte magát – egyértelmüen mutat a folyam döntö szerepére a bőség-éhinség előidézésében. Ez a szövegszerü értelmezés (Psát) itt, amit Nachmanidés igy támaszt alá: "József látta, hogy a folyam nem árad és igyeténképpen nem lehet szántani. És az a kevés amit mégis szántottak a nedvesebb földeken, jött a keleti szél és elégette a kalászokat (aszály) ahogy az Irás tanusitja "a (kalászok) keleti széltől elperzseltek voltak" (uo. 41, 23).
* * *
Érdekes, hogy itt a Midrás teljes egészében azonos a Psáttal, már ami a Nilus központi szerepét illeti Egyiptom ellátásában. Hiába vezetett be József tervgazdálkodást, centrális élelem ellátást (talán kenyérjegyeket is) – ez csak a meglévő gabona igazságos elosztására volt jó, meg arra hogy a fáraói kincstár minél több hasznot húzzon, a környező országokat i s érintő éhinségből. A Nilus forrásvidékének helyzetére ez nem volt semmi befolyással. Ezért gondolta(tudta) József, hogy a "nem szántás-nem aratás" időszaka még legalább 5 évig tarthat.
Itt jön azonban a Midrás, azaz Jákob, aki jöttekor Egyiptomba megáldotta a Fáraót, hogy a Nilus áradjon ki lábai előtt és öntözze meg a földeket (Tanchuma Nászó és Börésit rábbá, itt). Eszerint az éhinség elméletben, csupán két évig tartott, bár amig rendbehozták a kiszáradt és megrongálódott öntözőberendezést és ujra beindulhatott a termelés, eltelhetett még néhány év. Ezt látszik bizonyitani az a fejezet, ami , már Jákob jötte és letelepedése után, mutatja be József intézkedéseit hogy a nép ne haljon éhen.
Ámbár erre lehet azt mondani hogy nincs kronológia a Tórában ("Én mukdám")
A Midrás kiszámitotta – releváns Irásversek alapján – hogy "tiz nagyszabásu éhinség volt a világon: az első amikor Ádám vétkezett és Isten megátkozta a földet, majd Lemech következett, őt Ábrahám követte (aki emiatt lement Egyiptomba), majd Izsák és Jákob. Ezeket az eseteket ismerjük a Tórából. A többieket talán kevésbé:
A Birák korában, amikor Elimelech és családja Moáb földjére menekült az éhinség elől; (Rut, 1,1), majd Dávid korában három egymást követő évben (2. Sámuel, 21, 1); utána Ácháv királysága alatt amikor Élijáhu három éves szárazsággal büntette a pogánykodó királyt (1.Kir.17,1); Elisa korában, Somron ostrománál, hét évig tartó éhinség volt (2. Kir, 8 1). A tizedik egy permanens éhinség, amely örökké tart, de nem egy helyen, hanem "ide-oda vándorol a világban". (Börésit rábbá, 25, 3)
Van – illetve lesz - egy olyanfajta éhség is, amely nem fizikai hanem szellemi, ahogy azt a próféta Ámosz mondja: "Eljön majd az idő -mondja az Örökkévaló Isten – amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni és nem vizre fognak szomjazni, hanem az Örökkévaló igéjének hallására" (Ámosz, 8, 11).
Ez az idealizált éhség, amely az idők végén lesz. Az emlitett midrás listáján ez a 11. éhinség, amellyett Maimonidés a messiási időkre vetit, amikor nem lesz erőszak, sem háboru, sem éhinség – csak nagy áhitat az isteni tanok elsajátitására.
* * *
Bölcseink megállapitása szerint az éhinség rosszabb mint a kard általi halál. Ezt a megállapitást, első kézből, Jeremiás proféta tesz, a Siralmakban: "Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen haltak..." (Échá, 4, 9). Cidkijáhu király idejében, amikor Nebuchadnecár ostromolta Jeruzsálemet (a végén el is foglalta és lerombolta az első Szentélyt) olyan súlyos éhinség volt a fővárosban, hogy anyák gyermekeiket falták fel.
Az Elisa korabeli éhségről, ami 7 évig tartott, kérdezik a talmudban, mit ettek akkor az emberek? Hogyan lehetett ezt kibirni? A válasz figyelemreméltó: az első évben a tartalékaikat élték fel, ami a házakban volt. A második évben azt ették amit még a mezőn lehetett találni. A harmadik évben tiszta állatok húsát, mig a negyedikben a tisztátalan állatokét. Az ötödikben csúszómászokat, a hatodikban eljutottak a kannibálizmus felső fokához: saját gyermekeiket ették eg. A hetedikben saját karjaik húsát... ( Táánit, 5a). Ezek a borzalmak a Holocaust legsötétebb eseményeit is felülmúlják.
Az egyiptomi hét szük esztendő következményeként nem tudunk olyan esetekről, amikor valaki éhen halt volna. Kétségtelen hogy ez a héber József tehetségének és előrelátásának eredménye. A "hálás" egyiptomiak meg is fizették ezt testvéreinek és leszármazottainak, amikor gyermekeiket, unokáikat, a Nilusba dobták.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése