"Ne legyetek olyanok, mint azok a szolgák, akik urukat a jutalom fejében szolgálják. Ellenkezőleg, ti azokhoz legyetek hasonlók, akik minden ellenszolgáltatás nélkül szolgálják urukat, és legyen rajtatok Isten félelme." (Atyák, 1,3).
Antignos ezen szavait sokan magyarázták, de kevesen értették meg.
Mint a Szinhedrion elnöke, azon munkálkodott, hogy a zsidók a Tóra parancsait ne valamiféle jutalom reményében tartsák be, hanem cselekedeteik a Tóra iránti tiszteletből és Isten szeretetéből fakadjanak. Ez nem mond ellent a "jótett-jutalom", ill. a "bűn-bűnhődés" elvének. Azt tanította, hogy a jó vagy rossz cselekedetek nem azonnal nyerik el jutalmukat, ill. büntetésüket. Előfordulhat az is, hogy egy igaz embernek ebben a világban rosszul megy a sora, míg egy gonosznak jól.
"Legyen rajtatok Isten félelme" - tanítja Antignos.
Aki valójában szereti Istenét, az különösen odafigyel a pozitív parancsolatok betartására. Az istenfélelem pedig azt eredményezi, hogy a tiltó parancsolatokat is tiszteletben tartsuk, hiszen mindkettő egyformán fontos. (Bártenura)
Antignos tanítását nem minden tanítványa fogadta el. Volt köztük kettő, Zaddok és Baitus, akik szavait félremagyarázták, s azt állították, hogy Antignos szerint nincs bűn és nincs bűnhődés, nincs jutalom, nincs túlvilág se, nincs semmi. "Hogyan lehetséges, hogy a munkás egész nap serényen dolgozzon, és este ne kapjon fizetést?" - mondották. - "Ha mestereink tudták volna, hogy van túlvilági élet, nem mondták volna, amit mondtak." E két tanítvány végül teljesen eltávolodott a Tórától, s ők lettek a szadduceusok és a baitusok szektájának megalapítói. (Adrn, 5. fej.)
Bölcseink tovább folytatták ezt a gondolatot: Ha valaki azt mondja, hogy tanulom a Tórát, ezután majd rabbi leszek, minek következtében a túlvilágon jutalomban részesülök - erre mondja az Írás, hogy "szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet...", vagyis mindent, amit teszel, Isten iránti szeretetből tedd, ne pedig jutalom reményében (Szifri).
Maimonides filológiai szempontból magyarázza a dolgot, miszerint különbséget kell tenni az itt említett jutalom (prász) és fizetség (száhár) között. A fizetség az jár, mint pl. az elvégzett munkáért. A jutalom az nem jár, abban csak részesülhet az ember. Az Isten iránti szeretetért, a Tóra parancsainak betartásáért sem jár jutalom, hiszen ezek a zsidó lét természetéből erednek.
* * *
Áháron Chorin volt az első reformista rabbi Aradon. Egy hitsorsos, aki nagyon ellenezte a rabbi reformista tevékenységét, felkérte őt, hogy tartson Din Tórát (bírósági eljárás lefolytatása a zsidó törvények alapján). A rabbi kérdésére, hogy ki ellen akar pert indítani, a zsidó közölte, hogy a Jó Isten ellen.
- Dehát,miért éppen nálam? - kérdezte a rabbi. - Hiszen rajtam kívül még sok rabbi van.
- Azért éppen Önnél, mivel Ön nem vádolható részrehajlással. A többi rabbiban nincs bizodalmam, mert azok istenfélők, és attól tartok, hogy azok Isten javára fognak pászkenolni (dönteni). Az Ön esetében ettől nem kell tartani...
"Joszi ben Joézer, Cerédából és Joszi ben Jochanán Jeruzsálemből voltak a hagyomány folytatói.Joszi Ben Joezer mondotta: Legyen házad gyülekezőhelye a bölcseknek, és heverj lábaik előtt, valamint idd szomjúhozva szavaikat." (Atyák, 1,4)
Ez volt az első alkalom, hogy a Synhedrion mindkét vezető posztját - az elnöki és a Felső Bíróság elnöki tisztségét - Talmud-bölcs töltötte be.
Ezzel kezdődött a "párok" korszaka. A hagyomány egyébként öt hasonló esetet ismer. Az utolsó ilyen "együttes" a Szentély-pusztulás előtt Hil1él és Sámmáj volt.
A két Joszi nehéz és zavaros korszakban vette át a vezetést. Antignos két szakadár tanítványa, Zaddok és Baitus már nagyban terjesztették tévtanaikat; a nagypolgárság elgörögösödött, és befolyásukat már a főpapi tevékenységre is kiterjesztették. Eleinte a gazdag, hellenista beállítottságú zsidók pénzért vásárolták meg a főpapi tisztséget, később már maguk a görögök nevezték ki a nekik legmegfelelőbb főpapot. Így lett - Antiochus által- Elkimos (Jákim) is főpap, akinek uralma alatt számos hazafit megöltek, köztük saját nagybátyja - Joszi ben Joezér - halála is az ő lelkén száradt. A Midrásban fennmaradt elbeszélés drámai módon írja le, miként végeztette ki az elvetemült Elkimos szent életű rokonát, hogyan gúnyolódott rajta, de az agg pátriárka hősies magatartása láttán összeroppant, s olyannyira megbánta tettét, hogy öngyilkos lett. (Beresit Rábbá, 65.22) Antiochus Epifanes megszálló csapatai szinte lehetetlenné tették a Tóra tanulását és a vallási parancsok betartását. Ebben az asszimiláns zsidók is közrejátszottak.
A Tóra bölcsei és maga a Synhedrion is illegalitásba szorultak. Joszi ben Joézer szavai - miszerint: "Legyen házad gyülekezőhelye a bölcseknek", és Joszi ben Jochanáné: "Legyen házad tárva-nyitva, és legyenek a nincstelenek házad vendégei" - ezekre a körülményekre céloztak. Ezzel akarták a figyelmet felhívni arra, hogy a nép a zsidó tanokat hirdető bölcsekre hallgasson, azok meg gyűjtsék maguk köré a nép egyszerű gyermekeit, hogy a görög kultúra és a szadduceus politika befolyása ne érvényesülhessen a nép körében.
E mondásokat úgy is magyarázzák, hogy ha valakinek a házába bejáratosak a Bölcsek, akkor az emberre valami csak-csak ráragad az ő bölcsességükből.
Rási úgy értelmezi eme mondásokat, hogy az ember szolgálja ki a Bölcseket, mert ennek során rengeteg dolgot lehet tőlük tanulni. Bölcseink szerint Jósua is azért lehetett Mózes utódja, mert a sok év alatt, míg mellette szolgált, és tanult, ellesett tőle számtalan olyan dolgot, melyet kezdetben csak Mózes tudott.
"Idd szomjúhozva szavaikat... "
Mint egy szomjas ember, aki vágyakozik minden csepp víz után. (Rási) "Ne mondd azt, hogy úgyis a házamban vannak a Bölcsek." "Ha nem tanulok ma, tanulok holnap. Ez nem így van, mert minden halasztás megbosszulja magát" (Rabbi Joszéf Jáávec).
A Midrás egy frappáns hasonlattal él: akárcsak a halak, akik, bár a vízben élnek, mégis örülnek, ha eső esik rájuk. Így vannak a zsidók is. A Tóra ismeretében nőnek fel, de ha hallanak egy új tanítást, úgy örülnek, és olyan szomjúhozva fogadják, mintha először hallanák a Tóra szavait. (Beresit Rábbá, 97)
* * *
Innen vezették le a Bölcsek azt a konklúziót, hogy mindenki, aki sokat fecseg a nőkkel, rosszat tesz magának, léhaságra adja a fejét, nem tanul Tórát, és a végén pokolra kerül.
Ezt a manapság kissé szokatlannak tűnő mondást, klasszikus kommentátorok sora magyarázza. S. R. Hirsch rabbi úgy értelmezi, hogy nem a fontos és komoly témákat érintő beszélgetésről van szó, hanem csak az üres fecsegésről. Ez a magyarázat közel lehet az igazsághoz, hiszen a zsidó bölcsek tisztelettel és megbecsüléssel voltak a nők iránt.
Egy másik magyarázat szerint, ez olyan esetre értendő, amikor az asszony esetleg nem nézi jó szemmel a túlzott vendégeskedést (legyen házad tárva-nyitva) - hiszen Joszi is a szíves vendéglátásról beszél-, szóval akkor a férj ebben az ügyben ne sokat vitatkozzék a feleségével, mert az esetleg meggátolná őt a vendéglátás micvájának gyakorlásában (Don Jichák Ábárbánel).
Egy férfinak felebarátja feleségével mindig igen tartózkodóan kell viselkednie, és kerülnie kell a felesleges beszélgetéseket. A Talmud erre is hoz egy példát: Joszi rabbi, a galilei, egyszer útközben találkozott Brurjával, Meir rabbi közismerten okos feleségével. A rabbi megkérdezte az asszonytól:
Melyik út vezet Loddba?
Az asszony végigmérte Joszit, majd megszólalt: Buta galilei! Nem megmondták bölcseink, hogy ne csevegj sokat az asszonnyal? Annyit kellett volna csak kérdezned: merre van Lodd?"
A haszid mesterek ugyancsak foglalkoztak ezzel a témakörrel, és Zewin rabbi legendagyűjteményében szintén található erre vonatkozó tanmese.
Az Atyák másik verziójában (Ávot dörábbi Nátán) érdekes, férfiakra vonatkozó intelmet találunk. Eszerint, ha a férjet munkája során vagy a Tanházban sérelem éri, megbántják vagy veszekednek vele, ne meséljen el mindent a feleségének részletesen, ne sírja el neki bánatát, mert ezzel lejáratja magát előtte...
* * *
A vendéglátásáról híres móri rabbi, reb Ámrám, péntek esténként rendszerint két vendéget szokott asztalához hívni. Egy alkalommal úgy adódott, hogy még egy hitsorsost, kinek nem volt hol töltenie a péntek estét, meghívott. Tartott azonban felesége csípős megjegyzésétől a váratlan vendég láttán, ezért megkérte ezt a harmadik meghívottat, várakozzék néhány percet az ajtó előtt.
A rabbi bement a házba, jó szombatot kívánt a családnak, majd előadta a feleségének, hogy hazafelé jövet találkozott Báál-Sémmel - ugye, tudod, ki ő? - tette hozzá ravaszul -, s képzeld, nincs hol vacsoráznia péntek este, és szegény kinn áll az utcán...
- Kinn áll az utcán? - hüledezett az asszony -, és te ezt hagyod? Siess, hívd be, tartson velünk!
A rabbi persze csak erre várt, behívta a váratlan vendéget, ráadásul még az asztalfőre is ültette. Az asszony a legjobb falatokat rakta elé, de vacsora alatt azonban különösnek tűnt neki a viselkedése, ami nem csoda, hiszen vendégük igencsak egyszerű zsidó embernek bizonyult.
Mikor magukra maradtak, az asszony vallatóra fogta a férjét:
- Úgy tűnik, lódítottál nekem, amikor azt állítottad, hogy ez az ember Báál-Sém volt. Mondd meg az igazat, ugye becsaptál?
- Isten őrizz! - nyugtatgatta a rabbi a feleségét. - Dehogy csaptalak be! Hiszen minden vendég Báál-Sém (vagyis a "név ura"). Tőle függ, milyen hírünket (nevünket) kelti, ez pedig azon múlik, miként fogadja a ház asszonya...
* * *
Bibliai versek gyakorta szolgálnak tanmesék forrásául. Ilyen, pl. "Az igaz ember jóllakásig eszik, de a bűnösök hasa éhen marad". (Példab. 13,25) Egy haszid bölcselő akként magyarázza eme mondást, hogy ha egy cádik vendégül lát valakit, akkor azért igyekszik minél többet enni - még ha kis étkű is -, hogy vendége szégyenkezés nélkül jóllakásig ehessen. A fukar ember meg éppen ellenkezőképp viselkedik, azaz ő maga is igyekszik minél kevesebbet enni, csakhogy vendége is ugyanígy cselekedjék...
* * *
Ábrahám Ibn Ezra, a középkor egyik legsokoldalúbb tudós exegétája, egyben költő, nyelvész, orvos és csillagász, koldusszegényen élt, gyakran még betevő falatra sem jutott. Vándorlásai során az egyik városban felkereste az egyik dúsgazdag mecénást, de annak szolgái mindig más és más kifogással elküldték őt. Mikor látta, hogy végképp nem tud bejutni a gazdag ember házába, Ibn Ezra a ház falára írta kínrímes üzenetét:
Jöttem kora reggel - mondták: már kilovagolt;
Jöttem késő este - mondták: már lenyugodott;
Vágtat vagy durmol - teljesen mindegy,
Jaj a szegény, peches jöttmentnek!
* * *
Reb Smelke, a nagyszőlősi rabbi, új állomáshelyére, Balkániba egy nappal korábban érkezett meg, mint ahogy a hívők várták. Az inkognitóban lévő rabbi az egyik szerény fogadóban szállt meg. A fogadós, nem tudván, kit tisztelhet vendégében, barátságtalanul fogadta, még szemtelenkedett is vele.
Az ezt követő szombaton, amikor a rebbe felment a szószékre, hogy bemutatkozó dróséját elmondja, a fogadós megdöbbenve jött rá, ki is volt a vendége. Később hiába igyekezett magyarázkodni a rabbi előtt, hogy azért nem viseltetett iránta nagyobb tisztelettel, mert nem ismerte fel, reb Smelke egészen másképp értelmezte a fogadós viselkedését.
- Azt hittem, hogy éppenséggel ismersz - mondta a rabbi -, tudod, hogy mennyire senki és semmi vagyok, és ezért viselkedsz velem úgy. De ha nem ismertél, és úgy vélted, egy egyszerű zsidó embernek adsz szállást, hogy jössz te ahhoz, hogy egy egyszerű, ismeretlen zsidót sértegess?
Éppen hogy egy egyszerű zsidót kell csak igazán tisztelni és becsülni! (Jéná seI Tórá).
* * *
Ez a mondás, mint egy örök tanulság, Jehuda, a Fejedelem, a Misna szerkesztőjének egy későbbi betoldásaként jelenik meg a Misnában. Azt, hogy "rosszat tesz magának" Koráchtói tanuljuk, aki elbeszélte feleségének viszályát Mózessel, és tanácsát követve rajtavesztett. (Bartinora) Egy másik kommentátor ezt Acháv királyra vonatkoztatja, aki felesége, a föníciai Izebel uszításának engedve okozta saját vesztét. (Folyt.köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése