2012. július 31., kedd

 

   OKTÓBERBEN – ÚJ  "ŐSI"!!

                        *

  ZSIDÓ KÖNYVTÁR  MAGYARORSZÁGON

        "Nem vagy köteles befejezni a munkát,                       De nem vagy felmentve alóla..."  (Atyák tanitásai, 2, 17)

           

   NAFTALI KRAUS  ALÁBBI 29  MAGYAR  NYELVÜ KÖNYVE

  JELENT MEG AZ ELMULT 22 ÉV ALATT BUDAPESTEN

     A következő könyv, a 30., az Ősi forrás sorozat 22. kötete, -   IRÁNYTÜVEL A TALMUD  TENGERÉN- Isten segitségével, 2012 OKTÓBERÉBEN jelenik meg

 

    1)  Az Ösi Forrás - Heti Szidrák (199o, Fórum  2. kiadás: 2oo1 (Ulpius)

     2)  Próféták Népe  - haftarák   "Ősi Forrás" 2 (l992).

     3)  A Talmud Bölcsei  , Ősi 3 (1993, P. Szalón. 2. kiadás: 2ooo( Ulpius)

     4)   Zsidó  Ünnepek, "Ősi" 4. (1994). 2. kiadás: 2oo2 (Ulpius Ház)

     5)  Mózes 5 könyve a haszid folklórban, "Ősi 5") (1995, Akad. kiadó).

     6)  Zsidó Imakönyv,  szerkesztés, kommentár (1996, Lubavits kiadás))

     7)  A zsidó ujév fohászai, szerk. kommentár l997, Lubavits kiadás).

     8)  Az Öt Tekercs.  Az Ősi Forrás 6. kötete. (1998, Göncöl kiadó)

     9)Zsidó etika "Ősi"7 (1998, Filum kiadó). 2. kiadás: 2oo4, (POLGárt)   

    1o) Engesztelõnap Imarendje, szerk. kommentár (Lubavits kiadás, 1998)

    11) Az Õrködés Haggadája, szerk. és kommentár (l999,Lubavits kiad).   

  12) Zsidónak lenni, CH. H Donin. forditás (1991). Második kiadás 1998;

          harmadik - 2002 (Göncöl kiadó); negyedik – 2006, Göncöl kiadó 

    13) Dávid Zsoltárai  (1) Az "Ősi Forrás" 8. kötete (Göncöl kiadó, 1999).

    14)  Dávid Zsoltárai (2) Az "Ősi Forrás" 9. kötete  (Göncöl kiadó. 2ooo)

     15 ) Zsidó misztika – Tánjá, A "közepesek  könyve" , forditás (Filum 2oo1)

    16)  Salamon Példabeszédei , (Ősi Forrás 10), 2oo1 (Ulpius Ház kiadó)

     17)  Az áldozat visszatér /  Önéletrajz (POLGárt kiadó, 2oo2)             

     18) Jób szenvedései ( Ősi Forrás, 11), POLGárt); (2oo2)                            

  19)   Ezra és Nechemja (az Ősi Forrás 12 kötete) ( POLGárt 2003);

     2 0) A besugás, a letartóztatás, és a  szabadulás -    S,z, Miladi:

      21)  A 613 parancsolat, (Ősi Forrás 13) (2004, Polgárt kiadó)

      22) Mit mond a Halacha? – aktuális kérdések); (Adoc-Semic) (Ősi 14) (2005);

      23)  Nők a  Bibliában  és a talmudban(Polgárt kiadó)  (Ősi 15) (2005)

      24)  Izráel birái és prófétái, (Wesley kiadó)  (Ősi – 16) – (2006) 

      25) A zsidó Jesájáhu (Wesley kiadó,Ősi forrás 17), Budapest, 2007.

      26) Jeremiás, az első Holokauszt prófétája, Ősi 18, (Wesley, 2008).

      27)Zsidó Fogalomtár(1)Az Ősi Forrás(19) Wesley Kiadó, Bpest, 2009       

      28)EZÉKIÉL – a 3. Szentély megálmodója. (Ősi 20),

       29) DÁNIEL – A ZSIDÓ MESSIÁSVÁRÓ -( Ősi 21

    

 ELŐKÉSZÜLETBEN:

 

   30)  IRÁNYTÚVEL A TALMUD TENGERÉN  - 2012 október)

    31)   Báál-Sém-Tov - a haszidizmus megalapitója, (monográfia, 2013).

    32) TÁNJÁ – a közepesek könyve (forditás), 18-33 fejezetek (második kötet)

    33) ZSIDÓ FOGALOMTÁR(2) Könyvek, emberek., 2014 (második kötet)

SZIMON JACOBSON / TARTALMAS ÉLET




Test és lélek: Egy test – két világ


Előszó



Nem számít, mennyire vagyunk műveltek, nem számít, mennyire vagyunk boldogok, gazdagok vagy tehetségesek, egy ponthoz elérve azon vesszük észre magunkat, hogy az élet mélyebb értelmét keressük. Sohasem éreztük még olyan intenzíven ezt az érzést, mint napjainkban. Elolvassuk minden filozófus, pszichológus és spiritualista minden elképzelhető művét, keressük az élet értelmét az imádság házában és a saját szívünkben.



Mennyiben más ez a könyv? A Tartalmas élet egyfajta válogatás, összefoglaló a köztiszteletben álló spirituális vezető és tanító, Menachem Mendel Schneerson rabbi filozófiájából, annak a vallási vezetőnek a gondolataiból, akit világszerte csak „a Rebbe” néven ismertek. A Rebbe, noha zsidó vezető volt, univerzális gondolatokat fogalmazott meg, s egyszersmind példát is mutatott azokra: arra szólította fel az embereket, hogy éljenek termékeny és erényes életet, és síkra szállt minden ember egységéért. 1994. június 12-én bekövetkezett elhunytát nemcsak az általa 44 éven át vezetett chászid lubavicsi mozgalom tagjainak százezrei fogadták mély megrendüléssel, hanem államfők, vallási vezetők, fontos véleményformáló személyiségek is, és mindazok a milliók, akik felismerték vezetői önzetlenségét, mély spiritualitását és elhivatottságát, amellyel az oktatás ügyét és a társadalom jobbításának ügyét szolgálta.

Ez az első olyan könyv, amely a széles közönség számára is bemutatja a Rebbe eredeti tanításait. E könyv, noha tartalmaz a Rebbével kapcsolatos adatokat, mégsem életrajz; bár foglalkozik teológiai témákkal, nem teológiai mű; és bár a Rebbe mind világi, mind spirituális területeken köztiszteletben álló tudós volt, ez a kötet nem tankönyv. A Tartalmas élet célja, hogy a mai olvasónak – vallásosnak, és nem vallásosnak, zsidónak és nem-zsidónak egyaránt – új perspektívát kínáljon az élet minden aspektusára vonatkozóan, legyen az akár a leghétköznapibb kérdés, akár a legbonyolultabb lelki probléma. Mindemellett e könyv célja, hogy gyakorlatias legyen, egyfajta útmutató egy tartalmasabb élet megvalósításához.

Noha a Rebbe tanítása és vezetői tevékenysége valóban forradalmi volt, üzenete éppenséggel nem nevezhető újnak. Olyannyira nem, hogy ereje a nemzedékek hosszú sorára visszavezethető Tóra-hagyomány folytatásában rejlik. A Tóra (a szó „utasítás”-t is jelent) nemcsak a Bibliát foglalja magába, hanem az összegyűjtött írásos és szóbeli tanításokat is, azok értelmezését és alkalmazását, ahogy azok a Mózestől kiinduló megszakítatlan láncon keresztül mesterről tanítványra öröklődtek. A Rebbe a modern élet valamennyi kérdésére választ talált a Tórában – ugyanabban a Tórában, amely Mózesnek adatott a Szináj-hegyen, ugyanabban a Tórában, amelynek rendíthetetlen igazságai a genezis óta beágyazódtak az emberiség gondolkodásába.

A Rebbe ezeket az egyetemes igazságokat a születés csodájától a halál szomorúságáig, a technikai forradalomtól magának Örökkévalónak a meghatározásáig valós élethelyzetekre alkalmazta.

A Rebbe tanításainak mindenre kiterjedő jellege miatt a kötetben olyan anyagok is találhatók, amelyek néhány olvasónak esetleg más könyvekből már ismerősek, főleg azoknak, akik már ismerkedtek a teológiával és a tórai gondolatokkal. Jóllehet, a Rebbe értelmezése határozottan a korábbi tanításokon alapszik, olyan dimenziókat tár fel, amelyek jóval túlmutatnak egy-egy idea eredeti felfogásán. Egyik nagy érdeme, hogy képes volt múltbeli információkat megszilárdítani, és azokat a leginkább odavágó szavakba önteni. Feltárta az elvek és az élet minden aspektusa mélyén rejlő egységet és igazságot. A Rebbének annál nagyobb tisztelettel nem is lehet adózni, mint ha valaki kijelenti: „Semmi újat nem tanultam a tanításaidból, mert egész idő alatt éreztem őket.” Ez annak jele, hogy a legmélyebb igazság kerül napvilágra: az az igazság, amely belülről fakad, amelyet nem kívülről erőltetnek ránk.



A könyv anyaga különböző forrásokból állt össze. A Rebbe hihetetlenül termékeny író volt; több száz tanulmány mellett sok tízezer levelet írt minden elképzelhető származású, hitű és foglalkozású embernek. Számos alkalommal beszélt különböző csoportok előtt, és emberek ezreivel találkozott, akik személyes, vagy akár politikai ügyekben iránymutatásért fordultak hozzá; sok karitatív és oktatási szervezetet alapított, s ezek működése iránt folyamatosan érdeklődött. Sokirányú tevékenysége és napi cselekedetei – még az egyszerűnek tetszők is – rengeteg tanulságot hordoznak. A Rebbe legfőbb tanítási közege, s egyben e könyv elsődleges forrása a fárbrengen volt, ami „összejövetelt” jelent.

Ezekre az „összejövetelekre” havonta több alkalommal, a New York-i Brooklyn városrész Crown Heights nevű körzetében, a 770 Eastern Parkway alatt található központi lubavicsi zsinagógában került sor. Ezrek vettek részt rajtuk – a Rebbe hívei, a világ minden szegletéből összesereglett látogatók. A Rebbe ilyen alkalmakkor a nagyterem elején, egy dobogón ült; ezek a dobogón foglaltak helyet az idősebb hívek és az adott napon oda látogató kiemelkedő személyiségek. A chászid kultúra szokásainak megfelelően órákon át énekeltek és köszöntőket – l’chájim!-ot – mondtak, aminek az volt a célja, hogy e megszakítások által nyomatékosítsák a Rebbe magvas értekezéseit, melyek a lehető legszélesebb körű személyes, társadalmi és teológiai kérdéseket ölelték föl.

A Rebbe gyakorta azzal kezdte a fárbrengeneket, hogy a heti Tóra-szakaszhoz, vagy egy-egy közelgő ünnephez kapcsolódva méltatta a nap fontosságát. Sokszor ismertette azoknak az eseményeknek a jelentőségét, melyeknek találkozási pontját az adott fárbrengen napja jelöli. Ezután általában valamelyik elődje által írt chászid tanítást értelmezte és magyarázta. A következő jó néhány óra alatt esetenként egy-egy talmudi vitát vett górcső alá (a Talmud a zsidó jog és tan terjedelmes antológiája, amely magába foglalja a II-V. században összeállított Misnát és Gemárát, és Tóra-kommentárokat és elemzéseket tartalmaz). Ezeket először a „hagyományos” talmudi logikával vizsgálta, majd áttért belső, spirituális dimenziójának feltárására. Utána esetenként ugyanezt tette Rási (XII. századi teológus rabbi) valamelyik klasszikus Biblia-kommentárjával, az Atyák bölcs tanításainak valamelyik idézetével, Maimonidész Törvénykönyve valamelyik tételének részleteivel, vagy a Zohár valamelyik nehezen érthető allegóriájával. A fárbrengeneken időről-időre egy-egy történelmi esemény vagy aktuális hír elemzésére is sor került.

A Rebbének egyedülálló stílusa volt. Először egy-egy bibliai vagy talmudi szakaszt idézett, majd kérdések és ellenkérdések feltételével ugyanannak az igazságnak számos szintjét tárta fel, s ennek folyamán a tórai gondolatok értelmezésének chászid hagyományai mellett sokféle irodalmi, jogi, metaforikus, szónoklattani és misztikus gondolati iskolából merített, mindig úgy, hogy az adott kérdés filozófiai és pszichológiai aspektusait is érintette.

Bármi volt is a beszéd témája, mindig ugyanarra a kérdésre terelődött: Hogyan alkalmazható ez konkrétan a mi életünkben? A Rebbe ugyanis szüntelenül hangsúlyozta, hogy a világ összes erényes gondolatának csak akkor van létjogosultsága, ha valamilyen erényes cselekedetet eredményez, segítő gesztust, jótékonyságra fordított anyagiakat. Úgy tanította: a gondolat és a cselekvés egysége elsődleges fontosságú.

A fárbrengenek után, a chászid hagyományoknak megfelelően mindig összeült egy kis csoport, hogy áttekintse és lejegyezze a Rebbe beszédét. Ez nagyon nehéz feladat volt, mivel a fárbrengeneket gyakran szombaton vagy valamilyen más ünnepnapon tartották, és ilyenkor a zsidó vallás törvénye tiltja az írást, vagy az elektronikus rögzítőeszközök használatát. Ezek a leírók szó szerint memorizálták az egész fárbrengent, gyakorlatilag „szóbeli írnokok” voltak. Később papírra vetették és jegyzetekkel látták el a Rebbe beszédeit, és a kiadás és világszerte való terjesztés előtt gyakran odaadták még végső ellenőrzésre a Rebbének. Így állították össze és terjesztették negyven év fárbrengeneinek tanításait az eredeti jiddis nyelven, illetve angolra, héberre és más nyelvekre lefordítva.

Mint azt bárki tanúsíthatja, aki akár csak egyetlen fárbrengenen is részt vett, megdöbbentő hatású események voltak ezek: intellektuális, spirituális és érzelmi kielégülést nyújtottak. Nekem, aki a Crown Heightsen, egy chászid család sarjaként nevelkedtem, abban a szerencsében volt részem, hogy gyermekkoromtól kezdve részt vehettem a fárbrengeneken. 1977-ben az a megtiszteltetés ért, hogy magam is „szóbeli írnok” lettem, 1980-ban pedig az előbb említett leiratokat publikáló bizottság főszerkesztőjévé neveztek ki. Ilyenformán megadatott nekem, hogy behatóan megismerhettem a Rebbe tanításait, beszédei bizonyos pontjainak tisztázása kapcsán rendszeresen konzultálhattam vele, és beszédei nyomtatott változataiba az ő pontos jegyzeteit és változtatásait is beépíthettem.

Olyan ember, vagy olyan könyv, amely egymagában híven ismertethetné a Rebbe szellemi nagyságát és tanításait, nem létezik. A tartalmas élet csupán szerény kísérlet, amely megpróbál felmutatni valamit a Rebbe gondolkodásának hihetetlen mélységeiből és skálájából, különösen azokat a gondolatokat, amelyek az igazán tartalmas élet lehetőségeivel foglalkoznak.

A kötet összeállításakor számos komoly nehézséggel kellett megküzdeni. Mivel a Rebbe írásai és beszédei tág intellektuális dimenzióban mozognak, ezért nehéz volt azokat fejezetekbe rendezni. Különösen nehéz feladat volt az eredetileg jiddisül és héberül kifejtett fogalmakat más nyelvre átültetni, ennek során számos ideológiai és nyelvi problémát kellett áthidalni.

Mindezeken túlmenően a Rebbe üzenete nagyon eltérően hatott az egyes emberekre. Ha száz embert kérdezünk meg, mit hasznosítottak egy-egy fárbrengenből, könnyen lehet, hogy százféle választ kapunk. Egy elkedvetlenedett tanító a munkája folytatásához merített erőt belőle. A szenvedőnek vigaszt és enyhülést nyújtott. Valaki más talán a mélyebb spiritualitás felé fordult a hatására. Más esetleg mélyebben megértett valamit.

A legnagyobb feladat a Rebbe személyiségének, kedvességének és erejének, egyszerűségének és mélységének, közvetlenségének és óriási intellektusának megragadása volt. És mindezeken túlmenően, volt még a feladat: egyetlen kötetbe sűríteni egy egész élet tanításait, amelyek tételei a több mint háromezer éves zsidó tudomány hagyományaira épülnek.

Noha a Rebbe tanítása egyetemes érvényű, nem szabad elfelejteni, hogy a Rebbe elsősorban zsidó vezető volt. Ebben a minőségében mindeddig példa nélküli munkát végzett annak érdekében, hogy minden zsidót arra ösztönözzön, hogy mélyítse el a judaizmussal kapcsolatos ismereteit, a zsidósággal való kapcsolatát. Lényegében minden tanítása egyetlen premissza körül forgott: nevezeten, hogy Isten azzal a szándékkal teremtette a világmindenséget, hogy az emberiség civilizálja és tökéletesítse azt. Isten egy tervet is adott, amely által ez a cél elérhető: a Tórát. A Rebbe folyamatosan emlékeztetett arra, hogy a Tóra és rendelkezései nem szabadon, nem tetszés szerint választhatók. A Rebbe a lehető legteljesebben hű volt a zsidó hagyományhoz és törvényhez, ugyanakkor közérthető és feltáró módon közvetítette a Tóra egyetemes igazságait, s ezáltal mindenféle gondolkodású és hitű embernek irányt mutatott. Nagy hangsúlyt helyezett Noé hét törvényének betartására, arra az univerzális erkölcsi és etikai kódexre, amely a Szináj hegyén az egész emberiségnek adatott. (Tekintettel erre a közös alapra, az olyan szavak, mint a „Tóra” vagy a „micva”, amelyek esetleg idegenül csengenek egyik-másik olvasónk fülében, csak olyankor használjuk ebben a könyvben, ha egy fogalom egyértelmű magyarázatához feltétlenül szükségesek.)

Nem számít, hogy mint emberek, mennyire különbözőek vagyunk, nem számít, hogy más a származásunk és a célunk, a Tóra üzenete mindannyiunkhoz szól: azt mondja, mindnyájan Isten képére teremttettünk, és ehhez méltónak kell lennünk. Harmóniában kell élnünk egymással, s erény, jótékonyság és kedvesség által Isten hajlékává kell alakítanunk ezt a világot. Minden embernek, minden nemzetnek sajátos szerepe van – mindegyiknek megvan a maga sajátos micvája -, ami által ezt az egyetemes feladatot teljesítheti.



Mint korának igaz vezetője, a Rebbe megtanította nekünk, hogyan lebbentsük fel a fátylat a titkokról a mai, modern életben, hogyan fedezzük fel a dolgok lényegét, és hogyan forduljunk e lényeg felé. Ez a könyv kísérlet: szeretné megmutatni, hogy a Rebbe tanításai ma fontosabbak, mint eddig bármikor; szeretné bemutatni, hogy a Rebbe, azáltal, hogy bevezet minket egy magasabb szintű tudatba és tudatosságba, milyen mélyen képes átformálni gondolkodásmódunkat és cselekedeteinket; hogyan készített fel minket az új évezredre, hogyan adott új perspektívát az élet, valamint a politika- és a társadalomtudomány, továbbá a fizika minden területén.



A Tartalmas élet jól illusztrálja, hogy a Rebbe nemcsak briliáns hittudós volt, hanem egyben az emberi viszonyok páratlan megfigyelője is. Ahogy a Rebbe tanításai föltárták egy-egy spirituális kérdés misztikumának rétegeit, reméljük, úgy tárja föl ez a könyv a Rebbe körüli misztikum és ismeretlen dolgok rétegeit. Lehetnek olyan olvasók, akik jól ismerik a Rebbe filozófiáját, és lehetnek, akik talán csak látták egyszer az arcát egy újságban. Ez a könyv megpróbál minden olvasója számára lehetőséget teremteni arra, hogy úgy érezze magát, mintha személyesen venne részt egy fárbrengenen, és személyesen tapasztalná meg a Rebbe éles elméjét, szívének melegségét.



A Rebbe üzenetében – és abban, ahogyan tanított – a Mózessel kezdődött, több mint kilencvennemzedéknyi Tóra-tudomány csúcsosodik ki. Ugyanakkor annak a kilencnemzedéknyi chászid tanításnak is csúcspontja ez az üzenet, amely az 1734-ben Izrael Baál Sém Tov rabbi által indított, a mezericsi Dovber rabbi, majd a ljadi Schnéur Zalman rabbi által folytatott mozgalom alapításáig nyúlik vissza.

Schnéur Zalman rabbi alapította meg a később lubavicsi néven ismeretessé vált chábád chászidizmust. A chábád chászidizmus, röviden összefoglalva, a Tóra ezoterikus és spirituális dimenziójának tudománya, amely a zsidó törvénnyel és hagyománnyal párosítva összhangot teremt test és lélek között, és hozzásegít, hogy Istent olyan valóssá és fontossá tegyük a magunk számára, mint amilyen a belélegzett levegő, vagy a megevett étel. Ez a belső dimenzió mindig is beletartozott a hagyományba, de az előző nemzedékek idején csak nagyon kevés kiválasztott tudós tanulmányozta. A chászid mozgalom új korszakot nyitott, amelyben ez a fajta miszticizmus könnyebben hozzáférhetővé vált azok számára, akik tanulmányozni kívánták, akik inspirációt kívántak meríteni belőle. A Chábád mozgalom meggyőződése, hogy ezeknek a tanoknak az elterjesztése realitássá teszi Istent az emberek életében, és megváltást hoz az egész világnak. Az egymást követő lubavicsi vezetők, amelyek sorában a Rebbe a hetedik volt, egyre tovább szélesítették a chászidizmus tanításait.

A Rebbe egyik legfontosabb hozzájárulása az volt, hogy a tórai és a chászid gondolatot egy mai s egyszersmind időtlen nyelven közvetítette. Ezt a könyvet a Rebbe tanításainak középpontjában álló judaizmussal és chászidizmussal kapcsolatos elemekből állítottuk össze, mégpedig úgy, hogy ennek során üzenetének univerzális elemeire összpontosítottunk, arra, hogy minden ember kiváltsága, hogy Istennek szentelje az életét.



E könyv első vázlatának írásakor, mint a Rebbe hű tanítványának, az volt a szándékom, hogy részletes képet adjak a Rebbe bölcsességéről és életszemléletéről, azaz, hogy olyan könyvet írjak, amely a Rebbéről szól. Idővel azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Rebbéről szóló, első széles körben publikált könyv nem lehet intellektuális életrajz: rájöttem, hogy célravezetőbb tanításainak egyfajta gyakorlati megközelítése. Végül is, ha a Rebbe egész életén át folytatott tanításait egyetlen gondolatba kellene sűríteni, akkor az az lenne, hogy az emberiségnek meg kell tanulnia tartalmasabb életet élnie: mind gondolatban, mind tettben; olyan életet, amely a személyes és az egyetemleges megváltás felé vezet.

A Tartalmas élet nem a Rebbe munkájáról szóló meghatározó tanulmány. Valószínűleg nem is létezhet olyan publikáció, amely képes volna visszaadni eredeti formájukban elhangzott tanításait. Ez a könyv csupán e tanítások bevezetője kíván lenni, áttekintést és összefoglalást szeretne adni a Rebbéről és üzenetéről, kihagyva belőle a Rebbe tanítási módszerére oly jellemző tudományos kifejezések, idézetek és hivatkozások nagy részét. Mindezeken túlmenően le kell szögeznünk, hogy ez a kötet egyáltalán nem tükrözi azt a hatalmas mennyiségű munkát, amivel a Rebbe, mint tóratudós a zsidó gondolat és a Tóra-tudomány minden területének fejlődéséhez hozzájárult. A Rebbe elgondolásait egyszerűsített formában taglaljuk, inkább tárgykörökre, mint egy-egy tórai vagy talmudi vers kifejtésére és magyarázatára összepontosítva.

Noha ez a munka számos tudós munkájának az összterméke, szükségszerűen olyan, ahogyan én azt a magam tudósi szemüvegén keresztül és a magam Rebbe-értelmezésén keresztül látom. Ezért vállalom a felelősséget. Remélem, hogy ez a könyv fokozza a Rebbe iránti érdeklődést, és arra ösztönöz, hogy a Rebbe gondolatait mélyebben kifejtő művek szülessenek. Semmi sem szerezne nagyobb örömet a számomra, mint ha látnám, hogy ez a könyv – amely csupán bevezetője az ismeretek gazdag tárának – megváltoztatná az emberek életét.

Be kell vallanom, nagy izgalommal kezdtem ennek a könyvnek a megírásához, mivel még sosem vágtam ilyen kemény fába a fejszémet. Azon is el kellett töprengenem, hogy vajon a Rebbe örülne-e egy ilyen könyvnek. Gyakran adott hangot annak a nézetének, hogy a Tóra spirituális bölcsességét mindenki számára elérhetővé kell tenni, én azonban nem tudtam biztosan, hogy mi volna ennek a legjobb módja. Végtére is ezt a bölcsességet nemzedékek hosszú során keresztül nagyon gondosan tanították, szájhagyomány útján, tanítótól közvetlenül tanulóra szállt. Isteni jellege és számos kényes finomsága folytán mindig voltak olyan vélemények, miszerint az anyagot olyan formában kell továbbadni, amelyben a magasztos lényeget illetően nem szabad engedményeket tenni.

A chászidizmus felvirradtával a Tóra szélesebb körben terjedt, ezoterikus dimenziói könnyebben hozzáférhetővé váltak, ami szükségképpen fölkeltette azt az aggodalmat, hogy üzenete felhígul, vagy megcsonkul. Snéur Zalman rabbi – a chábád chászidizmus megalapítója – ezzel a véleménnyel a következő történetet szegezte szembe:

Egy nagy király gyermeke annyira megbetegedett, hogy a király orvosai már lemondtak a megmentéséről. Végül az egyik orvosnak támadt egy ötlete. Közölte: az egyetlen remény, ha kiveszik a királyi korona legértékesebb drágakövét, porrá törik, vízbe keverik, és az elegyet megitatják a gyermekkel. A király, noha tudta, hogy ezzel tönkreteszik a koronát, és hogy még így sincs garancia a gyermek életének megmentésére, habozás nélkül elfogadta a javaslatot. Végtére is mit ér a gazdagsága, ha meghal a gyermeke? „Így van ez a Tóra ezoterikus tanainak esetében is – vonta le a következtetét Snéur Zalman rabbi. – Igaz ugyan, hogy egy része a földre löttyenhet, de ha akár csak egyetlen csepp is eljut valakinek a szívébe és a lelkébe, és megmenti az illető spirituális életét, már akkor is bőven megérte.”

Ennek ellenére, a chászid gondolat minden addigi terjesztése ellenére is, a Tórát mindig szervezett körülmények között tanították. Egy olyan könyv, mint ez, természetesen más dolog, és óhatatlanul különböző olvasatok és értelmezések tárgya lesz. Ahogy a Rebbe egy lubavicsi közmondást idézve gyakran mondogatta: „A gondolat a tiéd, a szó másoké, de ennél sokkalta több a nyomtatott szó, mert az örök.”

A Rebbe megváltásra szólító felhívása győzött meg arról, hogy meg kell írnom ezt a könyvet. A Rebbe hangsúlyozta: ennek az univerzális ismeretanyagnak a sok-sok évig tartó finomítása után eljött az ideje, hogy az Örökkévalót az emberek életének valós részévé tegyük. Felismerte, hogy az emberek mára már készek egy olyan világ elfogadására, amely „megtelt [...] az Örökkévaló megismerésével, mint vizekkel, melyek a tengert borítják” (Jesájá 11:9.). És ugyan mi lehetne jobb eszköz ahhoz, hogy segítsük elérni ezt a célt, mint hogy könyvbe gyűjtjük a Rebbe üzenetét?

Először néhány éve kezdett foglalkoztatni ez a terv, de minden percemet lekötötte a Rebbe beszédeinek átírása, különböző munkáinak sajtó alá rendezése. 1992 februárjában a Rebbe agyvérzést szenvedett, ami után nem tudott beszélni. Több mint negyven esztendőn keresztül ismeretek és inspiráció forrása volt, de azon a komor hétfői estén hirtelen elapadt szavainak folyása. A Rebbe azonban, természetéhez híven, erre az esetre is felkészített minket.

Két hónappal előbb mondott egy akkor szokatlan és csüggesztő beszédet apósáról, Yosef Yitzchak Schneersohn rabbiról, az előző lubavicsi rebbéről. Yosef Yitzchak rabbi 1942-ben szélütést szenvedett, amely megfosztotta őt a beszéd képességétől. Egy orvos megkérdezte tőle: miért engedi az Örökkévaló, hogy egy ilyen nagy tanító és vezető elveszítse a legfontosabb képességét. A Rebbe az említett 1992-es beszédében Mózes esetére hívta fel a figyelmünket, aki köztudomásúan „nem volt a szavak embere”, és „nehezére esett a beszéd” (2Mózes 4:10.). Az Örökkévaló azonban azt mondta neki: „Ki az, aki szájat alkotott az embernek? [...] Nemde én, az Örökkévaló? Most tehát menj, és én a te szájaddal leszek” (2Mózes 11-12.). Ahogy az Örökkévaló odaküldte Áront, hogy Mózes szócsöve legyen, magyarázta a Rebbe, ugyanúgy kell nekünk apósom az [előző] Rebbe szócsövévé válnunk, amely mindenkihez elviszi az ő szavait és tanításait.

Alig két hónappal ez után a beszéd után a Rebbe maga is súlyos szélütést szenvedett. Hamarosan világossá vált számomra, hogy a Rebbe ebben a bizonyos beszédben páratlan éleslátással felkészített minket erre a tragikus fordulatra, s mi több, azt is megmondta, hogy mit kell majd tennünk utána.

A Rebbe kilencvenkettedik születésnapján kezdtem hozzá e könyv tervének felvázolásához. Nem egészen három hónappal később, 1994. június 12-én a Rebbe lelke a magasba emelkedett.

Őszintén remélem, és fohászkodom az Örökkévalóhoz, hogy ez a könyv a Rebbe bölcsességének minden belemagyarázás és kommentár nélküli, hű közvetítője legyen. Remélem azt is, hogy a Rebbe szavai, akkor is, ha ő maga már nem beszélhet hozzánk, tovább visszhangoznak, és mindenütt elérik az embereket. És így, az Örökkévaló segedelmével, egy cseppnyi bizonytalansággal, de annál nagyobb elégedettséggel és örömmel hívlak benneteket az útra: a Tartalmas élet titka felé.



Szimon Jacobson rabbi

Crown Heights



Forrás: zsido.com.



Sz. Jacobson könyvét több nyelvre forditották le. Magyarra a budapesti Chábád kirendeltség (Oberlander Baruch rabbi vezetésével)forditatta le és adta ki

2012. július 30., hétfő


IRÁNYTÜVEL - A TALMUD TENGERÉN

Ősi forrás (22) - ismeretterjesztés a zsidó tudomány felső fokáról



SZINOPSZIS



T a l m u d

Ki nem hallotta ezt a szót?



És ki tudja, hogy mit jelent, mit takar?



Azt mindenki „tudja”, hogy ez valami zsidó dolog, és valami nagy titkot sejtenek mögötte. Professzionális antiszemiták, akik pedig ebből élnek, SZINTÉN csak rossz, hamisítvány fordításokból szemezgetnek, de tulajdonképpen fogalmuk sincs miről beszélnek.



Nemzsidó ügyvéd-jelöltek világszerte Talmud-kurzusokat vesznek, mert úgy "tudják", hogy ez erősíti az agyat, az analitikus készséget. Dél-Koreában nemrég elhatározták a Talmud kötelező oktatását az iskolákban, és e célból Izraelhez fordultak, segítsenek nekik egy reprezentáns kötetet lefordítani a koreai nyelvre, mert úgymond, megtudták, hogy „ettől olyan okosak a zsidók”. Ezt ők nem pejoratív értelemben mondják, mert náluk nincs kereszténység, és így antiszemitizmus sincs. A jordániai arabok nemrég leforditotték az egész Talmudot arab nyelvre – és nem Izrael szeretete vette rá őket erre

* * *

Akkor most mi is a Talmud?



Mondhatnánk, hogy egyfajta protokollok összessége, amelyek több évszázad halachikus vitáit foglalják össze, mind Babilóniában , mind Erec Jiszráélban, amelyekből aztán az állandóan fejlődő és bővülő halacha kijegecesedett; mondhatnánk, hogy a zsidó Tóra-ismeret és tudomány tárháza, amelyben létfontosságú témák váltogatják egymást aggádikus legendákkal és néhol szarkasztikusan humoros elbeszélésekkel; mondhatnánk, hogy a Talmud mint a szóbeli Tan letéteményese egésziti ki a Tórát, az Irott Tant és igy annak szentség jegyeit is magán viseli.



Mondhatnánk – és mondjuk is – hogy mindez és ennél sokkal több, ahogy rá vonatkoztatják a Tóra azon megállapítását, hogy „ez a ti bölcseségetek és értelmességetek a népek szemében”. (5Mózes 4, 6) היא חכמתכם ובינתכם לעיני העמים



Mindez igaz és ennél még sokkal több.

***

A Talmudot lefordítani bármely európai nyelvre, úgy, hogy érthető is legyen, sokak, ha nem is mindenki számára – egy reménytelen vállalkozás, amely egy 50 tagú tudományos kollektivát és legalább két emberöltőt igényel.



Magyarra leforditani – képtelenség.



Az eddig létező magyar „fordítások” inkább ferdítések, egy-egy jámbor kísérlet egyes legendás részek (elbeszélések – Ágádák) lefordítására, no meg Luzsénszky Alfonz antiszemita hamisítvány gyűjteménye, amiért az elkövetőt annak idején a Horthy bíróság elítélte. Németül létezik a komplett Goldschmidt fordítás, ami a maga nemében nem rossz, és kutatóknak kisegítő mankóként szolgálhat. Amerikában léteznek az Artscroll fordítások (Shottenstein), amelyek szakértők szerint megközelítik a kívánatosat.



Ez a könyv nem kívánja megvalósítani a lehetetlent, nem szándékozik lefordítani a Talmudot, csupán ízelítőt ad belőle, hogy az intelligens olvasó tudja, miről beszél, és a zsidó olvasó megtudja belőle, miért vádolják a potenciális gyilkosjelöltek őt, szüleit és gyermekeit azzal a „forgatókönyvvel”, amely a nem létező „Cion bölcseit”, úgymond szolgálta.



Ez a könyv - amelyben „szabadon úszni” próbálok tanítani a Talmud tengerén - egy ismeretterjesztő kötet lesz, (mint minden eddigi magyar nyelvű könyvem); a háttér, a metodika, a tárgyalási módszer ismertetésével, valamint a talmudi fogalmak közkinccsé tételével, és a Talmudbölcsek jellegzetes mondásainak reprezentatív gyűjteményével.



Ebből a könyvből megtudja az érdeklődő olvasó, hogy:



* Két Talmud van, egy babilóniai és egy erec-jiszraéli, az előbbi az ismertebb, dominánsabb, többnyire arameus nyelven íródott, míg az utóbbi héber nyelvű, kevésbé ismert, egyszerűbb, és kevesebb benne a skolasztikus vita.

* Az is kiderül az olvasónak, hogy kik voltak a Talmud művelői, a tanaiták és amoriták nemzedékei; melyek voltak azok a demokratikus(!!) eszközök, amelyek segítségével a kötelező halachát megállapították, és az egyénieskedő magánvéleményt annullálták (mivel a többség dönt!); miként folytak le a Szánhedrin (Synhedrion) tárgyalásai; kik lehettek tagjai, stb.



* * *

A könyvben, többek között, a következő fejezetek lesznek:



• Mi a Misna, mi a Gemára?

• Történelmi áttekintés.

• Jávne és bölcsei

• A Tanaiták

• Az Amoriták

• A "jeruzsálemi Talmud" (JT)

• A talmudi disputa mechanizmusa

• A Talmud kommentátorai

• A Talmud legendái (Ágádtá)

• Humor és pikantéria a Talmudokban

• Imák és áldások eredete a Talmudokban



Több mint húsz fejezet, valamint (Függelékben) a

Talmud égetések, betiltások, az egyház packázásai és a hamisitások.

A Talmud bölcseinek 54 biográfiája



* * *

Ma már mondhatom , hogy remélhetőleg a közeli októberben jelenik meg a Talmud – az Ősi Forrás sorozat 22. kötete . Köszönet a kiadónak – Iványi Gábornak – és mindenkinek aki segit



Naftali ben Dvora Kraus

Rechovot, Israel,

a világteremtés 5772. évében,

Menachém-Áv 11.én

(2012. julius 30.)



HETI HAFTARA –VÁETCHÁNÁN - 2012

A VIGASZ HAFTARÁJA

Náchmu náchmu ámi ...

"Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek. - Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhödött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Örökkévaló keze minden vétkéért." (Jesájáhu 40:1-2.1)



A Tisá BeÁv gyásznapja utáni fejezet a vigasztalás háftárája. A szörnyű pusztulás, a földindulás után elérkezett a vigasz ideje. Letelt a rabság, "megbűnhődte már e nép a múltat" - ha a "jövendőt" nem is ...



Ezzel a résszel kezdődnek Jesájáhu vigasztaló próféciái. Jeruzsálemhez intézett szavaiban szívhezszólóan festi a zsidóság jövőjét, felemelően ecse­teli azt a csodálatos regenerációs képességet, amely lehető vé teszi a zsidók számára a szellemi megújulást, a tönk széléről való visszakapaszkodást. A fogságban szenvedő zsidókhoz szóló beszédében, a 44. és 45. fejezetben név szerint megemlíti Kürosz perzsa királyt, aki később leigázta Babilóni­át, és a száműzött zsidóknak megengedte, hogy hazatérjenek, és felépítsék a Szentélyt. Ne feledjük, hogy Jesájáhu Chizkijáhu király idejében fejezte be földi pályafutását - egy ággádá szerint, mint már szó volt róla, Menássé király gyilkoltatta meg -, tehát körülbelül kétszáz évvel a zsidók hazatérése, a sivát Cion előtt halt meg! Kürosz néven nevezése és a diasz­pórában élőkhöz szóló vigasz tehát a szó klasszikus értelmében vett prófé­cia motívumai.

* * *                                                                            



Akadtak, akik hihetetlennek találták Jesájáhu jövőbe látó képességét, és "tudományos" elméletet állítottak fel egy "második" Jesájáhuról, aki a 40. fejezettől kezdve a könyv második részét írta volna. Sőt olyan "kuta­tó" is van, aki egy "harmadik", illetve "negyedik" Jesájáhu létezését is

feltételezi. Nem feladatunk az ateista "Biblia-kritika" álelméleteivel fog­lalkozni, és a bennük rejlő ellentmondásokat feltárni. Már Luzzatto kikelt a hitet aláásó nézetek ellen, amelyek az isteni prófétákat könyökvédős tisztviselőkként próbálják bemutatni. Az egyetemes, hagyományos zsidó szemlélet szerint Jesájáhu könyve egy és oszthatatlan: a Biblia egyik szellemóriása valóban kétszáz évvel a történtek előtt mondotta el vigasz­szavait, s látnoki erejével látta Küroszt, aki a babilóniai gálutból hazaen­gedte a zsidókat, és engedélyezte a Szentély felépítését. (Lásd az Ősi Forrás sorozat 17. kötetét, a Zsidó Jesája (Budapest, 2007), amelyben Naftali Kraus alátámasztja Jesája egységét és megkérdőjelezi a prófétának az "utódvallások" által való kisajátitási kisérletét).



Ez a véleménye egyébként Josephus Flaviusnak is, aki A zsidók történe­tében leírja: "Kürosz olvasta egy korabeli könyvben, amit Jesájá próféta hagyott maga után. Ebben a próféta leírja, hogy Isten azt mondta neki titokban: azt akarom, hogy Kürosz küldessen népemhez és országomhoz, és építse fel Szentélyemet, miután uralkodóvá teszem nagy népek és orszá­gok fölött. Ezek a szavak, amelyeket a próféta hosszú idővel azelőtt írt le - teszi hozzá Flavius -, nagy hatással voltak Küroszra, aki megcsodálta az isteni bölcsességet és akaraterőt. Vágya támadt, hogy beteljesítse a prófécia szavait, és magához hívatta a zsidók előkelőit ... " (Flavius: A zsidók története. 11: 1.)

J. H. Hertz úgy vélekedik, hogy" ... tulajdonképpen nem jóslásokról van szó, hanem politikai előrelátásról."
van szó
Ebben az értelemben írja Ámosz Cháchám a Dáát Mikrá Jesájáhu című kommentárjában, hogy Jesájáhu leírt egy sor próféciát, azután lepecsételte az írást, és átadta tanítványainak, akik azután nemzedékről nemzedékre adták, és adott pillanatban nyilvánosságra hozták. Ilyen volt ez a vigaszta­ló ciklus is, amely a babilóniai fogságban sínylődő zsidókhoz szól. Hogy Jesájáhu egy sokkal később felmerülő nevet említ, erre egy sor példát találni a Bibliában - no meg hát azért volt próféta ...



2012. július 29., vasárnap


A viháncoló lovak és a
prófétai szó -amely örök

A három gyászhét margójára



Jonathan Sacks rabbi írása



Azon három hét alatt, míg támmuz 17. és tis'á beáv között felidézzük a Szentély pusztulását, a prófétai irodalom három talán legperzselőbb szövegét olvassuk, az első kettőt Jeremiás könyvének elejéről, a harmadikat (most szombaton) Jesájá első fejezetéből.

S talán az év egyetlen más szakaszában sem vagyunk ennyire fájóan tudatában az ősi Izrael nagy látnokai időtlen erejének.



A prófétáknak nem volt hatalmuk. Nem voltak királyok, sem az udvartartás tagjai. Általában papok sem voltak, sem vallási intézmények tisztségviselői. Nem volt hivataluk. Nem választották meg őket. Nem ritkán rendkívül népszerűtlenek voltak, de egyikük sem annyira, mint az eheti háftárá szerzője, Jeremiás, akit letartóztattak, megkorbácsoltak, meggyaláztak, bíróság elé állítottak és az életét is alig menthette meg. A prófétákat életükben alig-alig becsülték meg, az egyetlen nyilvánvaló kivétel Jónás, ő sem zsidókhoz küldetett, hanem Ninive polgáraihoz. S a szavaikat mégis feljegyezték az örökkévalóságnak, s a Tanach, a héber Biblia fontos részét alkotják. Ők voltak a világ első társadalomkritikusai, az üzenetük áthatja a századokat. Ahogy Kierkegaard mondhatta (volna): mikor a király hal meg, véget ér a hatalma, mikor a próféta hal meg, akkor kezdődik a befolyása.[1]



A prófétákat nem az különbözteti meg másoktól, hogy megmondták a jövendőt. Az ókori világ teli volt effélékkel, jósokkal, jövendőmondókkal, jelek olvasóival, sámánokkal, mindegyik azt hirdette, hogy belül kapcsolatban áll a sorsot kormányzó erőkkel, és „maga határozza meg a maga sorsát, oda irányítja, ahová akarja”.



A zsidó vallásnak nincsen köze effélékhez. A Tóra meg nem foglalkozik effélékkel. A Tóra azt mondja, ne legyen köztünk, „aki varázslást űz, felhőből jósoló, jövendőmondó és varázsló, igézéssel igéző, szellemidéző, kuruzsló és halottakat kérdező”.[2]Elveszi a hitelét minden ilyen praktikának, mert hisz az emberi szabadságban. A jövő nincsen előre megírva. Tőlünk és a döntéseinktől függ. Ha a jóslat valóra válik, sikeres volt, ha a próféta szava válik valóra, ő kudarcot vallott. A próféta arról a jövőről beszél, ami akkor válik valóra, ha nem figyelünk a veszedelemre, és nem javítjuk meg útjainkat. A próféta (vagy prófétanő, hisz az utóbbiakból is hétről tud a Szentírás) nem jövendöl, figyelmeztet.

Az sem különbözteti meg a prófétát másoktól, hogy áldást vagy átkot monda a népre. Ez Bileám ajándéka volt, nem Jesájáé vagy Jeremiásé. A judaizmusban az áldás a papoktól származik, nem a prófétáktól.



Sok minden teszi mégis kivételessé a prófétákat. Az első a tudatos történelemszemléletük. A próféták voltak az elsők, akik az Örökkévalót a történelemben működve látták. Mi hajlamosak vagyunk evidensnek tekinteni azt, ahogyan mi fogjuk fel az időt. Az idő „telik”, az idő „folyik”. Ahogy a mondás tartja, az idő az Örökkévaló eszköze, mellyel eléri, hogy ne történhessen minden egyszerre. Valójában azonban sokféleképpen lehet az időhöz viszonyulni, s a különféle civilizációk, kultúrák nagyon másként fogták fel.

Létezik ciklikus időszemlélet: az idő az évszakok lassú körforgása, vagy a születés, felnövekvés, hanyatlás és halál körforgása. A ciklikus idő a természet ideje. Egyes fáknak hosszú az életük, a muslincáé rövid, de ami él, az meg is hal egyszer. A faj megmarad, az egyed nem. A Prédikátor könyvében találjuk a ciklikus időnek a judaizmusban leghíresebb megfogalmazását: „S föl¬kél a nap, és lenyugszik a nap, s a helyére siet, ahol fölkél. Megy délnek, majd északnak kerül át, folyton kerülve jár a szél, és kerüléseihez tér vissza a szél. […] Ami történt, ugyancsak az, ami történni fog; s nincs semmi új a nap alatt.”



Van azután a lineáris időszemlélet: az idő mint okok és okozatok kérlelhetetlen egymásra következése. Perre-Simon Laplace francia csillagász adta ennek az eszmének a leghíresebb kifejezést 1814-ben, azt mondja, ha valaki „ismeri az összes erőt, mely mozgásba hozza a természetet, és minden elem helyzetét, melyből a természet összeáll”, valamint a fizika és kémia minden törvényét, akkor „semmi sem lesz többé bizonytalan előtte, s a jövő, mint a múlt, jelenvalóvá lesz” az ilyen ember előtt. Karl Marx ezt az eszmét alkalmazza társadalom- és történelemszemléletében. Ezt nevezik „történelmi szükségszerűségnek”, s ha egy ilyen eszmét az egész emberiség dolgára alkalmaznak, abból a személyes szabadság tagadása következik.



Végezetül létezik az időnek olyan felfogása is, ami szerint nem más az, mint „események egymásra következése”, mindenféle mögöttes terv vagy mintázat nélkül. Ez az eszme vezet az olyan történetíráshoz, aminek az ókori görög tudósok, Hérodotosz és Thuküdidész az úttörői.



Mindháromnak megvan a maga helye, az elsőnek a biológiában, a másodiknak a fizikában, a harmadiknak a szekuláris történelemben, de ahogy a próféták fogják fel az időt, az egyikhez sem tartozik. A próféták az időt színtérnek látják, melyen az Örökkévaló és az ember közti nagy dráma zajlik, éspedig különösen Izrael történetében. Ha Izrael hűséges a küldetéséhez, szövetségéhez, akkor virágzik. Ha hűtlen, akkor elbukik. Legyőzetést és száműzetést szenved. Ez az az üzenet, melynek hirdetésébe Jeremiás sosem fáradt bele, hogy elmondja kortársainak.



A második fontos prófétai látás a monoteizmus és az erkölcs közti eltéphetetlen szál felismerése. A próféták valamiképpen tudták – ez minden szavukból kiderül, bár nem beszélnek róla nyíltan –, hogy a bálványimádással nem csak az a baj, hogy hamis. Az is, hogy megrontja az embert. A bálványimádás az univerzumot hatalmak együttesének látja, melyben gyakori az összetűzés. A csatát pedig az erősebb nyeri. A hatalom legyőzi a jogot. Az erősebb túlél, a gyönge elpusztul. Nietzsche ebben hitt, ahogyan a szociáldarvinisták is.



A próféták ez ellen a nézet ellen harcoltak minden erejükkel. Számukra az Örökkévaló hatalma másodlagos, elsősorban az Örökkévaló igazságos volta számít. Éppen azért, mert az Örökkévaló szerette és megváltotta Izraelt, ezért tartozik neki Izrael hűséggel mint egyedüli és legfőbb Urának, és ha hozzá hűtlenné lettek, akkor hűtlenné lesznek embertársaihoz is. Hazudni fognak, lopni, csalni: Jeremiás szerint kétséges, él-e egyáltalán egy igaz ember az egész Jeruzsálemben.[3] Házasságtörőkké lesznek, éspedig többszörösen: „Jóllakattam őket, de ők házasságot törtek, és parázna nő házában csődültek össze. Viháncoló lovak ők reggelenként, ki-ki felebarátja feleségére nyerít.” [4]



A harmadik nagy látásuk az volt, hogy az etika előnyt élvez a politikához képest. A próféták meglepően keveset foglalkoznak politikával. Igen, Sámuel törődik a királysággal, de Jesájánál és Jeremiásnál alig-alig találunk célzást arra, hogyan is kellene Izraelt/Júdát kormányozni. Ehelyett folyton arról hallunk, hogy a nép ereje – és Izrael/Júda ereje kiváltképp – nem katonai és nem a lélekszámban van, hanem erkölcsi és spirituális. Ha a nép hűséges az Örökkévalóhoz és egymáshoz, nincs erő a földön, ami legyőzhetné. Ha nem hűséges, nincs erő, ami megmenthetné. Ahogy Jeremiás mondja a háftárában, túl későn ébrednek rá, hogy hamis isteneik hamis biztonságot nyújtanak: „Azt mondják a fának: »Atyám vagy«, és a kő¬nek: »Te szültél bennünket«, mert háttal fordultak felém és nem arccal, de veszedelmük idején azt mondják: »Kelj fel, és segíts meg bennünket!« Hol vannak hát iste¬neid, melyeket készítettél magadnak? Keljenek fel, vajon megsegítenek-e téged veszedelmed idején! Mert városaid száma szerint vannak a te isteneid, ó, Jehúda.”[5]



Jeremiás, a legszenvedélyesebb és legtöbbet gyötrődő próféta az ítélet prófétájaként vonult be a történelembe. De ez igazságtalanság. Ő a reménynek is elsőrangú prófétája volt! Ő az, aki azt mondta Izrael népének, hogy az olyan örök, mint a nap, a hold és a csillagok.[6] Ő az, aki – mikor a babiloniak Jeruzsálemet ostromolták – telket vett, a hite jeleként, hogy a zsidók vissza fognak térni a száműzetésből: „Mert így szól az Örökkévaló, a seregek Ura, Izrael Istene: »Még fognak venni házakat és mezőket és szőlőket ebben az országban.«”[7]

Jeremiásnál az ítélet és a remény nincs egymással konfliktusban: ezek ugyanannak az érmének a két oldala. Az az Örökkévaló, aki száműzetésre ítélte népét, vissza fogja hozni őket onnét, mert noha az Ő népe elfelejtette Őt, Ő soha nem fogja elfelejteni őket. Jeremiás elveszíthette hitét az emberben, de sosem veszítette el az Örökkévalóban.



A prófétaság Izraelben megszűnt Chaggájjal, Zecharjával és Maláchival, a második Szentély korában. De a prófétai igazság nem szűnt meg igaznak lenni. Csak úgy lehetünk egymáshoz hűségesek, ha az Örökkévalóhoz hűségesek vagyunk. Csak akkor lesz az ember nagyobbá magánál, ha megnyílik a nálánál nagyobb hatalomnak. Csak ha megértjük a történelmet formáló mélységes erőket, akkor tudunk úrrá lenni a történelem dühöngésén. A bibliai Izraelnek igen hosszú idő kellett, hogy ezt megtanulja, és hosszú idő, mire visszatérhetett földjére, beléphetett újra a történelem színpadára. Nem szabad, hogy megint elfeledkezzünk a prófétákról.





Jonathan Sacks rabbi Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség főrabbija. További tanításait és írásait lásd a www.chiefrabbi.org címen.



________________________________________

[1] Kierkegaard igazából így mondja: „Meghal a zsarnok, és vele a hatalma, meghal a mártír, és az övé akkor kezdődik el” (Papers and Journals, 352).

[2] 5Mózes 18:10–11.

[3] Jeremiás 5:1.

[4] Uo. 5:7–8.

[5] Uo. 2:27–28.

[6] Uo. 31:34–36.

[7] Uo. 32:15.



(Forrás: zsido.com)

Technikai okokból késve kerül közlésre a brit főrabbi kitünö cikke amiért olvasóink elnézését kérjük.
A szerk
  OKTÓBERBEN ÚJ  KÖNYV A SOROZATBAN

ZSIDÓ KÖNYVTÁR MAGYARORSZÁGON

"Nem vagy köteles befejezni a munkát, De nem vagy felmentve alóla..." (Atyák tanitásai, 2, 17)



NAFTALI KRAUS ALÁBBI 29 MAGYAR NYELVÜ KÖNYVE

JELENT MEG AZ ELMULT 22 ÉV ALATT BUDAPESTEN

A következő könyv, a 30., az Ősi forrás sorozat 22. kötete, - IRÁNYTÜVEL A TALMUD TENGERÉN- Isten segitségével, 2012 OKTÓBERÉBEN jelenik meg



1) Az Ösi Forrás - Heti Szidrák (199o, Fórum 2. kiadás: 2oo1 (Ulpius)

2) Próféták Népe - haftarák "Ősi Forrás" 2 (l992).

3) A Talmud Bölcsei , Ősi 3 (1993, P. Szalón. 2. kiadás: 2ooo( Ulpius)

4) Zsidó Ünnepek, "Ősi" 4. (1994). 2. kiadás: 2oo2 (Ulpius Ház)

5) Mózes 5 könyve a haszid folklórban, "Ősi 5") (1995, Akad. kiadó).

6) Zsidó Imakönyv, szerkesztés, kommentár (1996, Lubavits kiadás))

7) A zsidó ujév fohászai, szerk. kommentár l997, Lubavits kiadás).

8) Az Öt Tekercs. Az Ősi Forrás 6. kötete. (1998, Göncöl kiadó)

9)Zsidó etika "Ősi"7 (1998, Filum kiadó). 2. kiadás: 2oo4, (POLGárt)

1o) Engesztelõnap Imarendje, szerk. kommentár (Lubavits kiadás, 1998)

11) Az Õrködés Haggadája, szerk. és kommentár (l999,Lubavits kiad). 12) Zsidónak lenni, CH. H Donin. forditás (1991). Második kiadás 1998;

harmadik - 2002 (Göncöl kiadó); negyedik – 2006, Göncöl kiadó

13) Dávid Zsoltárai (1) Az "Ősi Forrás" 8. kötete (Göncöl kiadó, 1999).

14) Dávid Zsoltárai (2) Az "Ősi Forrás" 9. kötete (Göncöl kiadó. 2ooo)

15 ) Zsidó misztika – Tánjá, A "közepesek könyve" , forditás (Filum 2oo1)

16) Salamon Példabeszédei , (Ősi Forrás 10), 2oo1 (Ulpius Ház kiadó)

17) Az áldozat visszatér / Önéletrajz (POLGárt kiadó, 2oo2)

18) Jób szenvedései ( Ősi Forrás, 11), POLGárt); (2oo2) 19) Ezra és Nechemja (az Ősi Forrás 12 kötete) ( POLGárt 2003);

2 0) A besugás, a letartóztatás, és a szabadulás - S,z, Miladi:

21) A 613 parancsolat, (Ősi Forrás 13) (2004, Polgárt kiadó)

22) Mit mond a Halacha? – aktuális kérdések); (Adoc-Semic) (Ősi 14) (2005);

23) Nők a Bibliában és a talmudban(Polgárt kiadó) (Ősi 15) (2005)

24) Izráel birái és prófétái, (Wesley kiadó) (Ősi – 16) – (2006)

25) A zsidó Jesájáhu (Wesley kiadó,Ősi forrás 17), Budapest, 2007.

26) Jeremiás, az első Holokauszt prófétája, Ősi 18, (Wesley, 2008).

27)Zsidó Fogalomtár(1)Az Ősi Forrás(19) Wesley Kiadó, Bpest, 2009 28)EZÉKIÉL – a 3. Szentély megálmodója. (Ősi 20),

29) DÁNIEL – A ZSIDÓ MESSIÁSVÁRÓ -( Ősi 21



ELŐ:KÉSZÜLETBEN


30) IRÁNYTÚVEL A TALMUD TENGERÉN - 2012 október)

31) Báál-Sém-Tov - a haszidizmus megalapitója, (monográfia, 2013).

32) TÁNJÁ – a közepesek könyve (forditás), 18-33 fejezetek (második kötet)

33) ZSIDÓ FOGALOMTÁR(2) Könyvek, emberek., 2014 (második kötet)

A HETI SZIDRA(2) – DVÁRIM - 2012


VENDÉGOLDAL

IRJA: SMUÉL GLITSENSTEIN, rabbi


MIÉRT KELL EMLÉKEZNI?



A tisá beáv, a zsidó nemzeti gyásznap előtti szombaton halljuk a híres háftárát „Jesájá látomását”. Tisá beáv napján pedig felidézzük a Szentély közel 2000 évvel ezelőtt bekövetkezett pusztulását, böjttel, gyásszal, a nap egyéb rítusaival.



De miért emlékezünk? A világ már azt sem érti, miért emlékezünk a holokausztra – és az csak 60 éve történt! Tizenkilenc évszázadon át emlékeztünk és ültük meg ezt a napot, és lett belőle a legszomorúbb nap a naptárunkban. Miért? Miért nem hagyjuk, hogy a múlt a múlté legyen? Ez már történelem. Történt, ami történt. Miért ismételünk régi és fájdalmas látomásokat?

Azt mondják, Napóleon egyszer épp Párizs zsidónegyedén kelt át, és hallja hogy a zsinagógából sírás és jajveszékelés hallatszik. Megállt, megkérdezte,ki sir és miért a lamentálás. Megmondták neki, hogy a zsidók a szentély pusztulását gyászolják. „Mikor történt az?” – kérdezte a császár. – „Valami 1700 esztendeje” – mondták neki. Napóleon erre állítólag nagy meggyőződéssel kijelentette: annak a népnek, amelyik sose felejti el a múltját, örök lesz a jövendője.



A zsidóságnak nincs történelme. Inkább emlékei vannak. A történelem lehet könyv, múzeum, feledett régiségek. Az emlék eleven. Az emlékezés garantálja a jövőt. A romok között sem vagyunk hajlandók felejteni. Az első szentélyt a babiloniak rombolták le. A zsidókat fogságba vitték, a zsidók pedig ültek, és sírtak. „Babilon folyóinál ültünk, és Cionra emlékeztünk.” Mit sirattunk? Az elveszett vagyont, otthonokat, üzletet? Nem. A Ciont és Jeruzsálemet. „Ha elfelednélek téged, ó, Jeruzsálem, felejtsen el a jobbom! Ha nem Jeruzsálemet tartanám legfőbb örömömnek, tapadjon a nyelvem az ínyemhez.”

Nem magunkat és a vesztett szabadságot sirattuk, hanem a mennyei várost és a szentélyt. A fogságban arról álmodtunk, hogy újjáépítjük, a romok közt arról, hogy visszatérünk.



És mert nem voltunk hajlandók felejteni Jeruzsálemet, azért tértünk oda vissza. Mert nem voltunk hajlandóak elfogadni a száműzetést, mint a történelem teremtette kész helyzetet, újjáépítettük büszke közösségeinket világszerte, míg a legyőzőink eltűntek az időben. Ma már nincsenek babiloniak, és a Rómában élő nép se abban az államformában él, amely alatt elpusztult a második szentély. Az említett államok történelemmé lettek, míg mi, az emlékezéstől inspirálva újból megerősödve, újjászületve kerültünk elő az időből, és örökké igaz lesz, hogy ám Jiszraél cháj – Izrael népe él!

* * *

Emlékezem egy holokauszttörténetre, a főszereplők egy Tóra-tudós és az unokaöccse. A koncentrációs táborban tanultak együtt Talmudot. A Moéd kátán traktátussal foglalkoztak, a Talmudnak azzal a részével, ami – a sors iróniája – a gyász törvényeivel foglalkozik. És amikor eljött az idő, hogy a nagybácsi közel érezte a halált, azt mondta unokaöccsének: „Ígérd meg nekem, hogy ha túléled ezt, befejezed a Moéd kátán tanulmányozását.” A nyomorúság, elhagyatottság és tragédiák közepette mivel volt ő elfoglalva? Hogy a Talmudot akkor is tanulmányozni kell. Ez volt az utolsó kívánsága a földön. Őrültség volt ez, vagy éppenséggel a túlélés titka?

Csak ha nem vagyunk hajlandók felejteni, csak ha megtartjuk a tisá beávot, akkor remélhetjük, hogy egy nap újjáépítjük a szentélyt. Sőt, a Talmud maga bátorít minket: „Aki Jeruzsálemért gyászol, megéli, hogy tanúja legyen a város örömének.” Ha sikerült visszajutnunk Cionba, ha a népünknek már kezében van a remény, hogy helyreállítják és újjáélesztik, akkor nem engedhetjük meg magunknak a felejtést. Meg kell tartanunk nemzetünk gyásznapját.



Hagyjuk az éttermet és a mozit ilyenkor: leülünk, alacsony székre, és együtt gyászolunk, és, ami még fontosabb: emlékezünk. Tessék az Örökkévalónak, hogy helyreállítsa a dicsőséges napokat, és újjáépítse házát.



Történjen ez meg hamar, napjainkban.




HETI SZIDRA - Váetchánán - 2012



ÁBÁJJE ,mint a bócher kisérője



„Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, egész szíveddel, egész lelkeddel

és teljes erődből. Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma

parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt és beszélj azokról,

akár otthon vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár felkelsz. Kösd

azokat jelként a kezedre és legyenek fejdíszként homlokodon.

Ird azokat házad ajtófélfáira és kapuira” (5. Mózes, 6,5-10).



A Smá Jiszróelhez, a naponta többször elmondott imához kapcsolódó Irásversek valójában a zsidó nevelés alapjait fejezik ki: Nevezetesen a tfilint (jel kezeden és homlokodon), a mezuzát („írd... házad ajtófélfáira”) és a gyerekek tanításának kötelezettségét („ismételgesd azokat fiaid előtt”).



Az Örökkévalót szeretni – annyi, mint vágyódni Isten közelségére. „Amint a szarvasűnő vágyódik a friss vizekre, úgy vágyódik a lelkem utánad, Istenem” – írta a zsoltáros király, Dávid (Zsolt. 42). Luzzatto ezzel a verssel hozza összefüggésbe a Tóra parancsát Isten szeretetére.



Néhányan kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogyan lehet parancsba adni, hogy valakit szeressenek? Hiszen ez az ember legbensőbb érzése.

A sztrettini rebbe híres volt arról, hogy mindenre tudott egy olyan amulettet adni, aminek segítségével, a hozzá tanácsért forduló hívek, könnyebben megoldhatták problémáikat.



Egy hitsorsos abban kérte tanácsát, miként tudná Istent kellően, előírásszerűen szeretni?

– Erre csak egyetlen „amulett” létezik – mondta a rebbe – ha szereted zsidó testvéreidet, azáltal szereted Istent is...

* * *



A „teljes szíveddel” kifejezés Talmud szerinti értelmezésben azt jelenti, hogy mindkét Ösztönnel. A zsidó felfogás úgy tartja, hogy az ember cselekedeteit az ösztönei irányítják. A Rossz Ösztön az emberben eredendően benne lakozik, születése pillanatától kezdve jelen van, a Jó Ösztön viszont csak 13 éves korában keletkezik, amikor Bár-Micva lesz. A Rossz Ösztönnek, ily módon, előnye van, amit nem könnyű leküzdeni.



De hogyan lehet Istent mindkét ösztönnel egyaránt szolgálni? – vetődik fel a kérdés. Többek között úgy, hogy az ember a jó ösztönének aláveti a rossz ösztönét.

Baruch Epstein rabbi, a Torá Tmimá szerzője, szerint lehetséges, hogy a Jó Ösztön (a 613 parancsolatból) a cselekvő parancsolatokra értendő (248), míg a Rossz Ösztönt a tiltó micvák (365) fejezik ki.



A „teljes lelkeddel” – a Talmud-bölcsek megfogalmazásában – úgy értendő: még ha el is veszi lelkedet, vagy olyan megpróbáltatás elé állít, hogy fel kell áldozni életedet.

A talmudi legenda szerint rabbi Akibát a rómaiak kegyetlenül megkínozták, mielőtt kivégezték volna. Testét vasgereblyével „fésülték”, miközben ő a Smá Jiszráélt mondta. Tanítványai elszörnyülködve látták mindezt, s megkérdezték, hogy' bírja a szenvedést.

– Egész életemben azon voltam, hogy legalább egyszer módom legyen az „egész lelkeddel” parancsát betartani, ami azt jelenti hogy „ha el is veszi lelkedet”. Most, hogy arra érdemesültem, hogy betarthatom – egy szavam nem lehet. S ajkán a Smá imával halt meg (Bráchot, 61).



A Smá ima keletkezése – Bölcseink szerint – Jákov halálához fűződik. Az ősapa, közeledni érezvén halálát, elbúcsúzott a fiaitól és megáldotta őket, de élt a gyanúperrel és azt mondta nekik: „Nehogy aztán halálom után idegen istent imádjatok!” Azok erre válaszolták: „Halljad Izrael (ez Jákob másik neve is volt), az Örökkévaló Istenünk egyetlenegy. Nincs mitől tartanod, a te Istened, a mi Istenünk is, az Egyetlen, a Láthatatlan”. Jákob erre, örömében, de halkan azt suttogta: Áldva legyen nagyrabecsült királysága mindörökké!



Rabbi Lévi ehhez hozzáteszi, hogy ez a párbeszéd ma is él, a Smá Jiszróél mai értelmezése is az: Halljad (apánk) Izrael! Amit örökül hagytál nekünk, érvényes most is: „Az Örökkévaló Istenünk egyetlen egy!” (Midrás Dvárim rábbá, 2, 35).

* * *



„És teljes erődből” – minden vagyonodból, mondják a Bölcsek.

Ha valakitől, jótékony célra, pénzt kérnek és ettől nem zárkózik el, ez annak a jele, hogy Istent minden erejével szereti- állítja egy haszid bölcselő.

A Talmud külön említi a szívet és az erőt, mármint az anyagiakat, hogy megkülönböztesse azokat, akiknek a pénz fontosabb, mint a lélek, azoktól, akik nem így gondolkoznak.

A „teljes erődből” alapjául szolgált annak a talmudi fejtegetésnek is, amely szerint bármit is mér rád a sors, vagyis az isteni Gondviselés, azt szeretettel és alázattal kell elfogadni. „Ahogy a jóra áldást kell mondani, úgy kell áldást mondani (azaz megköszönni) a rosszra” – vonták le a következtetést Bölcseink.



Reb Smelke, a nikolsburgi rebbe, Mesterét, a mezritsi Mágidot, kérdezte, hogyan lehet e fenti mondást betartani?

A Mággid reb Zuszjához, tanítványához, küldte reb Smelkét. (Tudni kell, hogy Zuszja egész életében koldusszegény volt, s élete nem volt irigylésre méltó.)

– Méghogy hozzám küldött a Mester! Hiszen ezt a kérdést egy olyan embernek kell feltenni, akivel valami rossz történt, Isten őrizz, szerencsétlenség ért. Mi közöm ehhez? Velem soha semmi rossz nem történt, amióta csak élek. Honnan tudhatnám én, miként kell a rosszat is jó szívvel fogadni?

Ekkor értette meg reb Smelke, miért küldte a Mester őt Zuszjához...

* * *



„Nem azért kedvelt és választott ki az Örökkévaló benneteket, mert számosabbak vagytok, mint a többi népek, hiszen ti éppen a legkevesebben vagytok mind között... Hanem, mivel szeret benneteket az Örökkévaló és meg akarja tartani az esküt, amelyet őseiteknek esküdött... Tudd, hogy az Örökkévaló a te Istened; ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget azokkal, akik őt szeretik és követik parancsolatait, ezer nemzedékig...” (uo. 7, 7-10).



Rási unokája, Smuél ben Meir (Rásbám) ezt a következőképen kommentálja: Azt mondhatnók, ha az Örökkévaló az ősatyáknak tett esküt megtartja, minek betartani a parancsolatokat? Hiszen az eskü mindenképen kötelezi őt, ennélfogva be is tartja, amit ígért. Igen ám, de arra nem kötelezte magát, hogy mikor. Most vagy máskor. Csak annyit mond, hogy „ezer nemzedékig”, vagyis lehet, hogy egy későbbi nemzedéknek. Így aztán, ha mi nem tartjuk magunkat a Szerződés szövegéhez, az Örökkévaló is halaszthatja későbbre... ”ezer nemzedékig”.

Jó társaság a pokolban...



„Hadd keljek át, kérlek, és hadd lássam azt a szép országot, amely a Jordánon túl van...” (Deuteronomium, 3, 25). Mózes ekként könyörög az Örökkévalónak, engedje meg neki látni az Ígéret Földjét.

A kocki rebbe felveti, miért emeli ki az Írás, hogy átkelhessen a Jordánon, hogy lássam...? Hiszen ha bemegy az Ígéret Földjére, akkor természetesen látja is. Mózes azért imádkozott így – feleli a kocki – nehogy úgy járjon, mint a kémek, akik csak a rosszat látták. Ezért mondta, hogy láthassa „azt a jó országot”.

* * *



Mózes könyörgésére Isten mindössze annyit mond: „Elég! Ne szólj hozzám többé ebben a dologban” (Deuteronomium, 3,26).

De hát miért nem hagyta Isten Mózest imádkozni? Hiszen Bölcseink szerint „Az Örökkévaló vágyakozik a cádikok imája után” (Jevámot 64).

Reb Hesil ennek humoros magyarázatát adja. Azt mondja, mivel a Bölcsek szerint „Aki hosszasan imádkozik, az hosszú életű lesz” (Jeruzsálemi Talmud, Ros Hásáná, 2,5), tehát ha az Örökkévaló hagyta volna sokáig könyörögni, akkor mi lett volna azzal a döntésével, hogy Mózesnek meg kell halnia, mielőtt elfoglalják az Ígéret Földjét?

Mose Szóférról, a pozsonyi rabbiról, mesélik, hogy sok órát töltött el imával. Amikor rabbi kollegája rosszallotta ezt, mondván, ezáltal kevesebb ideje marad a tanulásra, a rabbi a fenti idézettel válaszolt, hozzátéve, a sok ima jóvoltából hosszú életű leszek a földön, s jut időm majd pótolni a tanulást...

* * *



„Tiszteld apádat s anyádat, ahogy megparancsolta neked Istened, hogy hosszú életű légy és jó dolgod legyen...” (uo., 5,16).



A psiszhai „szent zsidó” naponta tanult Talmudot a tanítványaival. Köztük volt egy nagyon tehetséges fiatalember, akit, félárva lévén, az édesanyja egyedül nevelt. Egy alkalommal a Mester olyan kérdést vetett fel, amire maga sem tudott válaszolni. Annyira belemelegedett a kérdés boncolgatásába, hogy elvesztette az időérzékét. Minden más egyszerűen „meghalt” számára. Így aztán, a fiatalember, kihasználva a helyzetet, hazaszaladt ebédelni, mert már majd éhen halt.



Miután evett, sietett volna vissza a tanházba, de ekkor édesanyja megkérte, hozzon le egy köteg szalmát a padlásról. Az ifjú habozott, félt, hogy elkésik a tanóráról, de aztán arra a meggyőződésre jutott, hogy végül is a tanulás arra van, hogy az ember betartsa a parancsolatokat. És most éppen alkalma nyílt a szülői tisztelet parancsának eleget tenni.

Teljesítette tehát az anyai kérést, majd sietett vissza Mesteréhez. Amikor benyitott, a Mester abban a pillanatban ocsúdott fel töprengéséből és azonnal megkérdezte tanítványát, mi volt az a micvá. amit most teljesített?

– Ugyanis – magyarázta meg a váratlan kérdést a Mester – láttam, hogy amint a házba belépsz, kíséretedben van Ábbáje, a neves amorita. Ettől a látványtól világosság gyúlt az agyamban, és választ kaptam az eddig megválaszolatlan kérdésemre.

Az ifjú elmondta, mi volt otthon, hogy anyjának kellett segítenie.

– Ábbáje apátlan-anyátlan árva volt – magyarázta a Mester tovább – s az volt a szokása, hogy amellé szegődik, aki betartja a szülői tisztelet micváját, így ő is részesülhet valamennyit belőle, ha már életében nem gyakorolhatta. S ha már úgyis itt volt, Ábbáje mindjárt válaszolt a kérdésemre...