ÉDES A BOSSZU. . .
97 DÉDUNOKÁVAL VÁLASZOL A FLEISCHMAN
CSALÁD A NÁCI TÖMEGGYILKOSSÁGOKRA
Sopron és Turna, (Bergen Belsen és Ausvitz) Budapesten
találkoztak a Holokauszt után * Ma Jeruzsálemben élnek, és hat gyerekükben, több mint 50 unokájukban és 97 dédunokájukban (egyelőre!) látják a zsidó élniakarás bosszuját * A róluk szóló videó filmet egyik unokájuk, Jechiél Fleischman készitette és a YNET sugározta az izraeli Holokauszt napon.
ÁM JISZRÁÉL CHÁJ!
Ez egy izraeli "magyar" család története. Mind a ketten 85 évesek. A férj, reb Joél Fleischmann (Jenő) Sopronban született a mult század huszas éveiben, mig jövendőbeli neje , Livia (Lili =Brájndel) Teitelbaum, kb ugyanakkor, a szlovákiai (volt magyar) Turnán. A "Sádchen" közöttük a Holokauszt volt, miután mindketten megjárták a náci haláltáborok poklát, Lili Ausvitzban mig Joél "csak" Bergen Belsenben volt.
1949-ben jöttek Izraelbe, miután Magyarországon született kettő a hat gyerekül közül. Joél póstás lett, mivel ismerte mind a latin mind a héber betüket (a Sóá előtt jesiva bócher volt Sopronban) és Lili – háziasszony. Ma több mint 50 unokájuk van és közel 100(!!) dédunokájuk, pontosabban 97.
Ez a mi bosszunk a nácik ellen, akik a Holokausztot ránk zúditották – mondja reb Joél Fleishmann, jeruzsálemi otthonában, ahol egyik unokája, Jechiél, videóra vett egy kisfilmet velük, amit a ynet sugárzott a Holokauszt megemlékezés napján.
Ebben a 97-szeres dédnagymama, Lili néni, elmeséli, hogy volt és mint volt Ausvitzban; úgy emlékszik Mengelére mintha ma lenne, aki azt mondta 17 éves hugának, hogy menjen ahová akar, balra vagy jobbra és az ösztönösen anyukája után ment – a halálba. Vagy amikor a "zuhanyozóba" voltak –ami nem volt zuhanyozó – és vártak-vártak, de nem történt semmi, ("úgy látszik kifogyott a gáz") majd később kizavarták őket, vissza a barakba - - -
Hitüket nem vesztették el, ("volt egy szakadt imakönyvünk") de egyszer Lili megkérdezte idősebb nővérét, "gondoljátok hogy valaha hazakerülünk innen? Én nem hiszem" – mire kapott egy pofont az idősebb nővértől: Hogy lehet igy beszélni, hát persze hogy hazamegyünk---
A filmen Lili néni éppen egyik dédunokáját babusgatja és elmondja hogy őt mindenki "szávtá-mami"nak szólitja, majd megmutatja a tetovált számokat karján és elmeséli, hogy mamáját, Isten nyugosztalja csak az otthon maradt pehely dunyhák izgatták, de megnyugtatták, hogy "majd ott kapunk mást". Áldott magyar-zsidó naivitás, a halál torkában.
A végén az életben maradt három fiatal lány Budapestre került, "haza", ahol egy bizonyos Glück bácsi mint alkalmi sádchen, segitett a Holokauszt ütötte sebeket begyógyitani. A fiatal Fleischman Jenő (Joél) is oda vetődött, miután "otthon", vagyis Sopronban, nem talált a családból senkit és egyedül maradt a világban . Glück bácsi bemutatta Lilinek, "néhányszor találkoztunk, és két mulva összeházasodtunk" – meséli Lili néni és mint elpirulna. Joél meg elmeséli, hogy "nem voltak szülők, akiket megkérdezhettem volna, tetszik e a leányzó, tehát "fejest ugrottam és igent mondtam". Jó izlésed volt – jegyzi meg a filmező unoka és Lili néni megint elpirul.
Az egyik közeli rokon (szomszédunk itt, Rechovoton) elmeséli hogy "Joél két börönddel jött, mert akarta mutatni, hogy nem üres kézzel jön a házasságba, de mindkét bőrönd – üres volt..."
Az esküvőt a hires soproni rabbi, R' Simon Pózen tartotta, akinek jesivájában Jóél tanult – mégpedig a Hannában, ami akkor már ujra müködött, mint ortodox népkonyha.
Aztán allijáztak.
*
Ez – röviden – a tartalma a filmnek amely természetesen héberül beszél.
Tessék meghallgatni. (Forrás: http://www.ynet.co.il/articles/0,7340,L-4063179,00.html;
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése