ZSIDÓ FOGALMAK ABC SZERINT(8)

 

 

D

 

DÁJJÁN – (héber) bíró, aki a Háláchá alapján bíráskodik. Bizonyos szempontból több mint rabbi: Nem minden rabbi D., de minden D. – rabbi.

 

DÁRKÉ HÁEMORI – (héber) szó szerint: Az emoriták útjai.

Goj szokások, főleg olyanok, amelyek valamilyen fajta pogány bálványimádással vannak egybekötve. Az emoriták az ősi Kánaán egyik népe volt (a hét közül), amely különösen kitűnt embertelen, barbár és frivol idolkultuszával. A D. E. egy sor olyan viselkedési normát tartalmaz, amelyek babonákat és idegen vallási elemekből álló szokásokat hordoznak (pl. „lekopogni” valamit, ami angolul („touch wood”) a keresztfára emlékeztet. Rokon értelmű fogalom: a Chukát Hágój (l. o.).

 

DÁRKÉ SÁLOM – (héber) szó szerint a béke ösvényei. Van egy sor dolog, amit a D. S. miatt és alapján rendeltek el, pl. a nem zsidókkal való viszony több eleme. „A béke kedvéért.”

 

DÁVENOLNI (jiddis, bizonytalan eredetü) – imádkozni, fohászkodni.

 

DINÁ DÖMÁLCHUTÁ – DINÁ – (arameus) „az állam törvényei – (érvényes) törvények. A Talmudban lefektetett Háláchá, melynek értelmében a (nem zsidó) állam törvényei érvényesek egy zsidóra nézve – feltéve, hogy anyagiakról van szó (adók, illetékek), és a törvény nem tartalmaz hitéleti, illetve bálványimádással összefüggő dolgokat.

 

DIN TORÁ – (héber) a Háláchá (l. o.) alapján történő bíráskodás, ahol a dájján (rabbinikus bíró) dönt a Tóra törvényei alapján.

 

DOHÁNY utcai  templom –  Budapesten, a Wesselényi utca és Dohány utca sarkán, a magyar neológia (l. o.) zászlóshajója, Európa egyik legimpozánsabb és legnagyobb zsinagógája. Építésekor (1859) még nem rendeztek benne koncerteket, ezzel szemben az alagsorban kóser mikvét építettek, a nők helye az emeleti karzaton volt. 1933-ban felújították. A nyilas hatalomátvétel után (1944 október) a nyilas pribékek ideiglenes koncentrációs tábort rendeztek be benne. 1945 óta a nagyünnepekkor megtelik, hétköznapokon és a szombatok legtöbbjén fájdalmasan üres. Annak idején híres neológ rabbik, neves szónokok működtek a D.-ban.

 

DÖORÁJTÁ – (arameus) tórai eredetű. A szó maga arameusul tórait jelent – vagyis a parancsolat, rendelet, szokás nem a Bölcsek által lett elrendelve (lásd Dörábbánán), hanem a Tórában gyökerezik.

 

DÖRABBANAN – (arameus) szó szerint „rabbinikus”, a döorájtá ellentéte. Nem közvetlenül tórai eredetű rendelkezések, utasítások, micvák (l. o.), hanem Bölcseink intézkedései, néhol ad hoc Tákkánái (l. o.).

 

DRÁS – az Írás szavaiból (néhol fölöslegesnek tűnő betűiből) kifejtett következtetés (lásd Midrások). Kiegészítője a Psátnak (l. o.), amely ragaszkodik a szövegszerű, logikus értelmezéshez.

 

DREI WOCHEN – (német-jiddis) a három hét Támuz hó (l.o) 17. és Áv hó (l.o.) 9. között. Három gyászhét, amelyben nem járnak szórakozni, nem rendeznek ünnepségeket, esküvőket, nem borotválkoznak és nyiratkoznak stb. – a két Szentély pusztulásának emlékére. A kezdete böjt és a befejezése is böjt – lásd a Böjtöket. A három héten belül az utolsó kilenc nap (lásd nein tég) súlyosabb: ekkor húst sem esznek és bort sem isznak – szombat kivételével.

 

 DRÓSE(héber=drásá) hitszónoklat, prédikáció, rabbinikus fejtegetés.

 

DRÓSE-GESENK(német-jiddis) nászajándék, amit a vőlegény kap, kvázi a Dróse(l.o.) ellenében, amit az esküvői lakomán mond.

 

DŰCHENOLÁS – (héberből magyarított fogalom). A Duchán emelvényt jelent és a fogalom a kohanita áldást jelzi, amikor a Kohaniták felmennek az emelvényre és megáldják a jelenlévő hivőket. Izraelen kívül csak a nagyünnepeken van D., míg a Szentföldön naponta.

 

A D. lényege: a kohaniták kezet mosnak a leviták közreműködésével, levetik cipőjüket, felmennek a frigyszekrény előtti emelvényre (vagy elé állnak, ha nincs emelvény), elmondják az áldást („...megparancsolta, hogy megáldjuk népét, Izraelt, szeretettel”, majd elmondják – eléneklik – a „hármas áldást”, amely így szól:

 

„Áldjon meg téged az Örökkévaló, és vigyázzon rád! / Ragyogtassa rád az Örökkévaló dicsfényét,  és legyen kegyes hozzád!/ Fordítsa feléd arcát az Örökkévaló, és adjon neked békességet!” (4Mózes 6, 24–26).

 

 Az áldó kohanitának szeretnie kell azokat, akiket megáld. Ha nem szereti őket – vagy a közösség nem szívleli őt – ne menjen fel! (Zóhár, Nászó 147b)

E

 

ELJEGYZÉS, ESKÜVŐ – (héberül: éruszin és kiddusin). Valamikor a Hálácháa (l. o.) szerinti eljegyzés és esküvő között eltelhetett néhány hónap is. Manapság ez együtt megy, a chupá alatt elmondják az eljegyzés áldásait, majd a vőlegény, a gyűrűvel, megszenteli a menyasszonyt (kiddusin). A chupá alatt elmondják az esküvő hét áldását (Sevá Bráchot, l.o.). Ami valamikor az eljegyzés volt, az ma a „Wort”, (adott szó), vagy Tnáim (feltételek), amelyben a családok megegyeznek és írásban rögzítik, ki mit ad a fiatal párnak. A chupá alatt csak a Ktubát (az arameus nyelvű házasságlevelet – l.o.) olvassák fel. Maga a kiddusin (megszentelés) szövege mindössze egy mondat: „Háré át mökudeset li, bötábáát zo, ködát Mose vöjiszráél.” (Légy megszentelve nekem, ezzel a gyűrűvel, Mózes és Izrael törvényei szerint.) Ezt a vőlegény mondja a menyasszonynak, miközben ujjára húzza a jegygyűrűt.

 

Az, hogy a menyasszony is ad a vőlegénynek gyűrűt, egy idegen szokás, ami  hagyományos  zsidó esküvőkön nem divat. Vallásos, nős zsidó férfiak  általában nem hordanak jegygyűrűt.

 

ELSŐSZÜLÖTTEK BÖJTJE – Erev Peszáchkor(l.o.) kötelesek az elsőszülött zsidó férfiak böjtölni. Ekkor volt ugyanis az egyiptomi tíz csapás (l. o.) közül az utolsó, melynek során minden egyiptomi elsőszülött a halálát lelte, de a csapás alól mentesek voltak az elnyomott héberek. Azonban ha egy ilyen elsőszülött zsidó férfi (bchor l.o.) részt vesz egy micva-lakomán (pl. brit milá l.o.)) vagy egy tanuláson, ahol befejeznek egy traktátust (lásd szijum), és ott eszik valamit – ezáltal felmentést kap a böjt alól.

 

ELUL – (akkádi eredetű szó), a hatodik héber hónap neve, Niszántól számítva. Nechemiás könyvében van megemlítve (6,15), ekkor fejeződött be Jeruzsálem falainak újjáépítése. A zsidó naptárban a bűnbánat hónapja, amikor naponta Sófárt (l. o.) fújunk, és az utolsó héten bűnbánó zsolozsmákat (szlichot l.o.) mondunk.

 

EMUNÁ – (héber) hit. Istenhit. A zsidóság alapja a monoteizmuson, vagyis az egyistenhit. Ellentéte a kfirá (l. o.).

 

EREC – (héber) föld, ország. Magyar-zsidó szóhasználatban Erec maga Izrael országát jelenti. Lásd: Erec Jiszráél = Izrael földje, országa.

 

EREC JISZRÁÉL – (héber) Izrael földje, a Szentföld, melyet az Örökkévaló a zsidó népnek ígért és adott – megfelelő viselkedés ellenében és reményében. A Tóra figyelmeztet, miután megemlít egy sor undorító dolgot, melyeket a bálványimádó népek követnek el: Ti ne tegyétek ezt, hogy ki ne hányjon benneteket a föld, E. J. földje, amit beszennyeztek... (3Mózes 18. alapján)

 

E. J. Tórában vázolt határai soha nem realizálódtak, volt, amikor az ország kisebb volt, és volt, amikor nagyobb (Dávid és Salamon királysága idején), de az Ígéret Földje határait nem közelítette meg.

 

A második Szentély lerombolása után száműzték a zsidókat E. J.-ből, a megszállók és akik utánuk jöttek, nem voltak képesek felvirágoztatni ezt a földet, és beteljesült a figyelmeztetés szava „...És elpusztítom én az országot, és eliszonyadnak rajta ellenségeitek, akik ott laknak.” (3Mózes 26,32) Nachmanidés (uo.) jó jelt lát ebben: „Az ország nem fogadja be az ellenséget, amely elborzad rajta”.

 

A sok évszázados idegen uralom és rablógazdálkodás után, a Balfour-deklarációt követő angol mandátum és cionista építőmunka, ami masszív allijával párosult, vezetett végül is 1948-ban – a holokauszt után – Izrael Állam kikiáltáshoz E. J. egy részén. A sorozatos arab támadásokat és terrorista akciókat követő háborúk megnagyobbították E. J. zsidók uralta területét, de a bibliai határok  csupán vágyálom maradtak.

 

EREC ZÁVÁT CHÁLÁV U’DVÁS – (héber) bibliai idióma, melynek jelentése: Tejjel,mézzel folyó ország. A Kánaánt a magyar költészetben tették hozzá. A Bibliában a fogalom 14 ízben jelenik meg, ebből 11 a Tórában, egy Jehósua és kettő Jeremiás könyvében.

 

EREV – (héber) este, vagy egy ünepet megelőző nap. „Erev Peszách” – a Peszáchot megelőző nap. A zsidó ünnepek este kezdődnek, ez alól csak Purim kivétel.

 

ETROG – (héber) citrusgyümölcs. Egyike a négy fajtának, amelyek a szukkoti (l. o.) ünnepi csokor összetevői. Valamikor külföldön, főleg Kelet-Európában, nagy nehézségekbe ütközött egy szép és kóser E. beszerzése. Az egész zsidó világban az ereci E. helyezik előnyben a micva megtartására, de vannak akik kabbalisztikus hagyomány alapján az olaszországi Kalábriából szerzik be Etrog szükségletüket.

 

EVEN HÁEZER – (héber) a négyrészes Sulchán Áruch (l. o.) egyik része, amely a családi törvényekkel foglalkozik.

 

EZRÁT NÁSIM – (héber)  női rész, karzat elnevezése. Annak idején a jeruzsálemi Szentélyben és napjainkban a vallásos, a Sulchán Áruch (l. o.) alapján álló zsinagógákban van elkülönitett női karzat. A Talmud a szentélybeli női karzatot a szemérmességgel indokolja.

 

ÉLIJÁHU SZÉKE/POHARA – a nagy próféta, aki tüzes szekéren, élve ment a mennybe – a hagyomány szerint azóta is járja a világot, és minden zsidó briten (l. o.) jelen van, mivel ő a brit angyala (Málách Hábrit). A szék, amire az újszülöttet teszik, É. széke, és minden széderen egy serlegbe bort töltenek tiszteletére. Ezt nevezzük É. poharának.

 

É-L MÁLÉ RÁCHÁMIM – (héber) gyászima, amit temetéseken és megemlékezéseken mond a a kántor. Ebben kérjük az Örökkévalót, adjon „igaz nyugalmat” az elhunytnak. Annakutána mondják, miután a tetemet az erre hivatott miszászekolók (l. o.) megfelelő módon megmosdatták, és megszaggatták a gyászolók ruháit.

 

   Az  É. M. R. szövege magyarul:

 

„Irgalomteli Isten, aki a magasban lakozol, adj igaz nyugalmat az isteni jelenlét szárnyai alatt, a mennyek fényeként fénylő, szent és igaz emberek közepette az elhunyt ( x. y.   x.y.fia) lelkének, annak fejében, hogy én x. y.,  x. y fia, vagy a család más tagjai, imádkoznak, illetve adományt ajánlanak fel lelkiüdvéért.

 

Ezért az Irgalom Ura rejtse lelkét szárnyai menedéke alá örökre, és foglalja az öröklét kötelékébe. Az Örökkévaló az ő osztályrésze, nyugodjék hát békében sírjában, Ámen!”

 

ÉRUV – (héber) halachikus fogalom, amely által bölcseink enyhítették a szombattal kapcsolatos egyes tilalmakat. Többféle É.-ot ismerünk: É. Chácérot, É. Tchumin és É. Távsilin.

     Az első lehetővé teszi, hogy egy udvarban, melyben több család lakik, ki- és bevihessenek dolgokat az udvarból a lakásba és vissza, mivel az egész egy közos területnek számít.

 

 Éruv Tchumin azt teszi lehetővé, hogy a szombati maximum 2000 ámá (l. o.  /kevesebb, mint egy kilométer/ helyett egy ennél kétszer nagyobb területet lehessen bejárni.

 

 Éruv Távsilint, akkor csinálunk amikor közvetlenül ünnep után jön a szombat. Ekkor egy szimbolikus aktus segítségével azt érjük el, hogy szabad legyen ünnepről szombatra sütni-főzni és ennivalót előkészíteni. Az Éruv (szó szerint keveredés) törvényei meglehetősen bonyolultak, és így részleteit vagy egy kompetens rabbitól, vagy a Kicur Sulchán Áruchból (és/vagy a Donin féle Zsidónak lenni című könyvből) lehet megtudni.

 

ÉVER MIN HÁCHÁJ – (héber) élő állatból kivágott hús. Élvezetét szigorúan tiltja a Tóra, a noachitáknak is (l. o.), még akkor is, ha utána az egyébként kóser állatot szabályosan vágták is le.

 

ÉSET CHÁJIL – (héber) derék asszony. Dicshimnusz a derék zsidó nő tiszteletére. A Salamon királynak tulajdonított Példabeszédek utolsó fejezete, amelyet kommentátorok sora allegórikus magyarázattal illet.

 

Az alfabetikus dal magyarul (Gréda József  művészi átköltésében):

 

„Aki derék asszonyt talált,

ója kincsek kincse gyanánt

s bízva bízzék benne,mert

jóhoz-rosszhoz társra lelt.

 

Nincs becsesebb e kedves párnál,

aki szépet szebbel hálál!

Mint a hangya szorgos ő;

Tegnap font és ma már sző.

 

Úgy ellátva házatája,

nem hord többet össze gálya!

S mire megébred a ház,

ő már oszt, segít, vigyáz.

 

Telkét egyre kerekíti,

méz szőlőjét telepíti;

övezi őt lágy erő;

serény, kitartó, merő.

 

Ha fogy szőttes portékája,

éjórát is áldoz rája;

friss a jobb kéz, gyors a bal,

fogyton-fogyjon a fonal!

 

Jó időben, szűk időben,

juttat a szegénynek bőven.

Télbe fordul már a föld?

Népe gyapjúholmit ölt.

 

Égnek-népnek hogy ne tessék,

ennyi szorgalom s nemesség?

Nemes Vének közt ül a

Bölcs tanácsban férjura.

 

Nincs jótett, mit elmulasszon

e megfontolt, igaz asszony;

háza népe látja ezt,

nem maradhat az se rest.

 

Férje ajka, fia szája

csupa szeretet és hála,

hiszen ahol ő tanyáz,

békés, boldog az a ház.

 

Ne szépségét, ne is báját

Istenfélelmét csodálják

dicséret sem kell neki;

dicsérjék a tettei!

 (Folyt.Köv)

A HETI SZAKASZ(4)- TÁZRIÁ – 2014

IRJA: SMUEL GLITSENSTEIN,  rabbi

 

MIKOR VOLTUNK UTOLJÁRA LELKI KIVIZSGÁLÁSON?

                                                                                                                                                                    

Az eheti Tóra-szakaszban arról olvasunk, hogy a kohén (pap) miképpen vizsgálja meg a népet, vajon fertőzöttek-e a corááttal, ezzel a leprához hasonló átokkal. Fizikai vizsgálat volt ez, spirituális behatással. Az illetőről kimondhatták, hogy táhor (tiszta), vagy, Isten mentsen, támé (tisztátalan), attól függően, mi volt a kohén vizsgálódásának eredménye.

Óhatatlanul eszébe jut az embernek erről az éves orvosi kivizsgálás rutinja: magasság, súly, vérnyomás, koleszterinszint, terhelési vizsgálatok stb. Na de a lelki kivizsgálásra szoktunk-e gondolni?

 

Hogy állunk a „magassággal”? Egyenes gerincű, büszke zsidók vagyunk-e, vagy rossz lelkiismeretű, hajlott hátú népek, a kisebbségi komplexus súlya alatt görnyedve?

Mi a helyzet a „súlyunkkal”? Gondosan porciózott Tóra-étrendük van-e lelkünk táplálására, vagy a lelki alultápláltság beteges tüneteit mutatjuk?

És hogy teljesít a szívünk? A zsidó szív nem csak vért pumpál, melegséget és szeretetet is. Az egészséges zsidó szív a személyiség érzelmi központja. Kifejezi és átérzi mások fájdalmait. Az egészséges szívre inspirálólag hatnak azok az események, melyekben félreérthetetlenül tetten érhető az Örökkévalónak a világban munkálkodó keze. Ha nem érezzük azt, amit éreznünk kéne, lehet, hogy valami eltömíti az artériáinkat.

Amikor az orvos megméri a vérnyomásunkat, arról azonnal a tfilinre asszociálok – természetesen.

Eszembe is jut az egyszeri parasztember, aki élete első kivizsgálására ment, s amikor a doktor a vérnyomását mérte, megkérdezte, mire való az.

Az orvos türelmesen elmagyarázta neki, hogy a szívverését vizsgálja. „Na de miért a karomat fogja, ha a szívemet akarja megvizsgálni?” „Mikor a karját fogom – felelte az orvos –, abból tudom, milyen a szíve.” A kéz ad cedákát, jótékony célra, például, és az jelzi, hogy egészséges zsidó szívvel áll összeköttetésben.

Aztán jön a terheléses vizsgálat. Fel a lépcsőn, le a lépcsőn, fel és le, újra és újra. Hogyan kezeljük az életben a hegy- és lejtmeneteket? Önelégültek és arrogánsnak vagyunk, mikor megy a szekér, szétesünk és a depresszióba süppedünk, amikor épp nem? Hogy birkózunk meg a stresszel? Bízunk-e Istenben, hogy mindennek célja van, s ráadásul pozitív célja? Vagy haragszunk, megkeseredünk az élet undok fordulatai miatt?

Végül ott a futópad. Nagyon utálom a futópadot.  Két perc után már azt szoktam mondani a nővérkének, hogy ennyi elég volt. „Az orvos négy percet írt magának”

 – közli ellentmondást nem tűrően. „Négy percet?” – kiabálok én. – „De mintha már négy órája csinálnám!”

 

Az élet bizony unalmas taposómalom tud lenni. Azon kapjuk magunkat, hogy futunk, futunk, és nem jutunk sehova azzal a nagy sietéssel. Döglesztő patkányfutam, aminek a győztese is csak patkány marad a végén – az ember azon töpreng, vajon mire az egész, miért dolgozunk keményen, ha nincs semmi értelmes, tartós eredménye? Ebben az évben tehát az alapos fizikai kivizsgálás mellé tessék lelki kivizsgálásra is elmenni. Keressünk egy kohént, zsidó spirituális tanítót/gyógyítót, aki kikutatja a lelkünk mélyét, egészségi állapotát, növekedési szakaszait, és előírhatja a spirituális fitnesszprogramot, speciálisan ránk szabva, a mi nesámánkra. Adja az Örökkévaló, hogy egészségesek legyünk testileg és lelkileg is.

(Nagyfuvaros Press)

 

    GYERTYAGYUJTÁS ZSIDÓ NŐKNEK!!!

 

פרשת תזריע   TÁZRIÁ -תשע"ד

 

  פרשת החודש

MA – 17.50

 ( Az idők – Budapestre értendők)

   A szombat fogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők privilégiuma, előjoga.

 

Ez a három specifikus női micva egyike. A szombat (sábesz) fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka.

 

A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint  ahány gyermeke van.

 

A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.

 

Tehát ma estefelé – 17.0 órakor a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:

 

BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL SÁBÁT

HÉBER ERDETIBEN:

 

ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם,

אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת

Magyarul: Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szombat  fényeit.

שבת שלום

DÁNIEL KÖNYVE: : HARMADIK FEJEZET  

               

AKIK NEM HAJBÓKOLNAK A BÁLVÁNYNAK

 

A király hatalmas aranyszobrot állít fel Dura völgyében és kötelezi népét, hogy hajoljanak meg előtte, és imádják istenként a bálványt * Mindenki meg is teszi ezt, kivéve Dániel három társát * Őket azonnal be is súgják a királynak („a  zsidók nem teljesítik a király parancsát”) és Nebukodnecár mindhármukat tüzes kemencébe veti, ahonnan élve kerülnek ki * Hol volt Dániel, amikor ez történt? * A király újabb álma

 

     „Nebukodnecár király készíttetett egy hatvan könyök magas és hat könyök széles aranyszobrot (bálványt), és azt felállíttatta Dura völgyében, Babilon országában (városában). És Nebukodnecár király összehívatta a  kormányzókat, helytartókat, tanácsosokat, kincstárnokokat, bírákat és rendőrparancsnokokat és a tartományok tisztségviselőit, hogy jöjjenek el a szobor felavatására, amit  Nebukodnecár király felállíttatott.

 

       Ekkor összegyűltek mindezek (a fent említettek), és odaálltak a szobor elé, amit Nebukodnecár felállíttatott. A hírnök (a kikiáltó) pedig azt harsogta nagy (hang)erővel: Parancsba van adva nektek különböző nyelvü népek, nemzetek hogy amint meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle más hangszer hangját, boruljatok le és hódoljatok az aranyszobor (bálvány) előtt, amit Nebukodnecár király felállíttatott.

   És aki nem borul le, és nem hódol – abban az órában dobassék be egy izzóan tüzes kemencébe.

 

    Amint meghallották a népek az említett hangszerek hangját, tüstént leborultak és hódoltak a bálványnak, amit felállíttatott Nebukodnecár király.

 

    Ekkor azonban jöttek kaszdeus emberek és árulkodtak a zsidókra. Azt mondták: Nebukodnecár király örökké éljen! Te, király, megparancsoltad, hogy minden ember, aki hallja a hangszerek hangját, boruljon le, és hódoljon az aranyszobor előtt. Ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol, az dobassék a tüzesen izzó kemencébe. (Nos) vannak itt zsidó férfiak, Sádrách, Mésách és Ábed-Ngó, akiket Bábel országában állítottál szolgálatodba, ó király, és ezek téged semmibe vesznek, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amit felállíttattál!

 

     Ekkor azt mondta Nebukodnecár nagy haraggal, hogy vezessék elő Sádráchot, Mésáchot és Ábed-Ngót. Oda is hozták ezeket a férfiakat a király elé.” (Dániel 3,1–13)

 

        Nagyon valószínű Abarbanel* (és mások) megállapítása, miszerint álma és annak megfejtése adta a babilóniai királynak az ötletet a monstre bálvány felállítására. Lehet , hogy ez már Jeruzsálem végleges elfoglalása és a Szentély felégetése után volt? Lehetséges.

 

  Mindenesetre itt előbújik a győztes nagyhatalom urának megalomániája, egy olyan óriási szobrot felállítani – színaranyból! –, amit messze földről látni lehet. Álmában csak a szobor feje volt aranyból – itt már az egész szobor. És persze mindenki köteles imádni a szobrot, meghajolni előtte és hajbókolni neki. Az a Nebukodnecár, aki Dánielt próbálta isteníteni – sikertelenül –  most maga  „gyárt” egy istent magának és azt ráerőszakolja egész népére, akik parancsszóra – zeneszóra! – egybegyűlnek és meghajolnak a király akarata – és bálványa – előtt.

 

   De mint kiderül – nem mindenki. Rögtön jönnek a besúgók, a spiclik és bemondják , hogy van itt három zsidó (naná, hogy zsidók), akiket a király nemrég (mikor?) magas állásokba nevezett ki Dániel protekciójára, és azok fütyülnek a királyra, és fittyet hánynak parancsának.

 

    Lehet, hogy ez az egyik oka könyvünk megírásának és a Szent Iratokba való felvételének. Bemutatni és demonstrálni, hogy a zsidó önfeláldozás nem új keletű, hanem ősrégi. Hiszen a három fogoly vagy túsz hajlandó életét áldozni, csak hogy ne kelljen bálványt imádniuk.

 

   A Száádjá* gáonnak tulajdonított magyarázat szerint azért csinálta a király ezt a gigantikus szobrot, hogy tőrbe csalja Izraelt. Mivel az álomfejtés szerint királysága leáldozik, és azt egy második és harmadik királyság  váltja fel – azt akarta a király, hogy a zsidók bálványimádása tegye az előre elrendeltet semmisé, és királysága maradjon fenn örökkön-örökké. Ezt jelzi az is, hogy az ő bálványa színarany, nemcsak a feje...

*

     Dura völgyét bölcseink azzal a hellyel azonosították, ahol Ezékiél életre keltette a „száraz csontokat”. Mások szerint itt ölték meg a filiszteusok az Egyiptomból idő előtt kimenekült efrájimitákat. Megint mások azt tartják, hogy itt állították fel az ősidőkben a bibliai Bábel tornyát (Zóhár).

 

  Nem tudjuk ma pontosan beazonosítani az itt említett arám (vagy talán görög?) nyelven irott hangszereket, amelyek között ott találjuk a szimfóniát(?)  is, valamint amit az Írás pszántérnak nevez (egyszer tet betüvel és másszor távval), ez a mai héberben a zongora elnevezése...

 

     Ugyancsak találgatások témája a felsorolt babilóniai méltóságok titulusa, és címeik jelentősége a gyakorlatban. A lényeg az, hogy mindenki ott volt, aki élt, mozgott és számított. Mindenki ki volt rendelve, és senki nem merészelt nem megjelenni – kivéve a három érintett zsidót, akiket „jóakaróik” azonnal besúgtak.

 

     Ne higgyük egy percig sem, hogy Nebukodnecár valami vallási fesztivált vagy hitgyülekezetet akart csinálni a hatalmas bálvány imádatával. Azt sem muszáj elhinnünk, hogy ő maga hitt a bálvány „istenségében”. Ő, a nagy király, saját magát ünnepelte, és a szobor csak eszköz volt – vagy lett volna – istenítésében.

 

    Erre jön három szemtelen zsidó, akik merészelnek el sem jönni a fesztiválra. Hiába szól a zene, a hárfa, a flóta, egy egész szimfonikus zenekar, hiába áll a hatalmas bálvány, mint egy világítótorony – a három zsidó csak nem jelenik meg.

 

   Jönnek helyettük a besúgók. Ezeknek már rég nem tetszik ez a három „Icik”, az idegen lelkűek, akik hangzatos babiloni neveket vettek fel (ki törődik azzal, hogy ezeket maga a királyi apparátus adta nekik, amikor kinevezésüket megkapták), ez a Chananja, vagy hogyishívják és társai, akiket az az álomfejtő barátjuk protezsált be a királynál.

 

Kérdi tőlük Nebukodnecár: Igaz ez, Sádrách, Mésách és Ábed-Ngo, hogy nem tisztelitek isteneimet, és nem hajbókoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? Most pedig készek vagytok-e – amikor halljátok a mindenféle hangszer hangját – leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem,  azon nyomban bedobnak benneteket az izzóan tüzes kemencébe. Létezik-e olyan isten , aki a kezemből ki tudna szabadítani benneteket?

 

     Válaszolt Sádrách, Mésách és Ábed-Ngo, és mondták a királynak: Nem is kell  válaszolnunk erre (vagy: ez  még válaszra sem érdemes!). Hiszen ha istenünk, akit imádunk, úgy akarja – ő meg tud menteni bennünket. Ha meg nem (akar megmenteni bennünket), tudd meg ó király, hogy istenedet nem imádjuk, és az arany szobornak, amelyet felállíttattál nem hajbókolunk!

 

 (Ezt hallván) Nebukodnecár megharagudott Sádrách, Mésách és Ábed-Ngóra, még arckifejezése is megváltozott (eltorzult), és utasítást adott, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint rendesen. Ezután megparancsolta hadserege legerősebb  vitézeinek, hogy kötözzék meg Sádrachot, Mésachot és  Ábed-Ngót, és dobják be őket az izzó kemencébe.

 

    Megkötözték hát ezeket az embereket úgy, ahogy voltak, ruhástul, nadrágostul és süvegestül, és bedobták őket a tüzes kemencébe. Mivel azonban a király szigorú parancsára a kemencét nagyon "tüzetesen"  befűtötték – a lángoló tűz megölte azokat az embereket, akik Sádrachot, Mésáchot és Ábed-Ngót a kemencébe vetették...

 

    A három férfi pedig, Sádrách, Mésách és Ábed-Ngo megkötözve az izzó, tüzes kemencébe esett.

 

   (Ám ekkor) Nebukodnecár király megdöbbent, sietve felkelt, és megkérdezte udvari embereitől (tanácsadóitól): Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe?Azok azt válaszolták, hogy valóban így volt, urunk, királyunk! De ő (a király) azt mondta: Én mégis négy embert látok szabadon járkálni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik meg úgy néz ki, mint egy angyal...

 

    Ekkor Nebukodnecár, a király, odament az izzó kemence ajtajához és beszólt: Sádrach, Mésách és Ábed-Ngo, szolgái a fenséges Istennek! Gyertek ki, jöjjetek ide!

 

    És kijött Sádrách Mésách és Ábed-Ngo a tűzből. És az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit nem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, de még a füst szaga sem járta át őket.

 

     Nebukodnecár ekkor így szólt: Áldott legyen Sádrách, Mésách és Ábed-Ngo istene, aki elküldte angyalát és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak; a király parancsát is megszegték, és kockára tették életüket, de nem hajbókoltak egy istennek sem, az övéken kívül. Ennélfogva megparancsolom, hogy aki nem tiszteli Sádrách, Mésách és Ábed-Ngo istenét, azt vágják darabokra, bármilyen népből vagy nemzetből származik is, és házát tegyék szemétdombbá ! Mert nincs (nem létezik) más isten, aki így meg tudna szabadítani.

 

Ennek utána a király ismét megerősítette Sádráchot, Mésáchot és Ábed-Ngót  tisztségében Babilon városában.

 

*

     (Innen Nebukodnecár „nyílt levele” birodalma lakosaihoz:)

 

 Nebukodnecár király üzenete a birodalmában lakó különféle nyelvű népekhez és nemzetekhez: Békességetek növekedjék!

 

    Jónak látom kihirdetni (hangsúlyozni) a jeleket és csodákat, amelyeket a fenséges Isten tett: Mily nagyok az ő jelei, és mily hatalmasak csodái. Királysága örök királyság, és uralma (fennmarad) nemzedékről nemzedékre!” (Dániel 3,14–33)

 

     Kétségtelen, hogy csoda történt, a zsidó önfeláldozás és odaadás csodája: a három vádlott élve jött ki a tüzes kemencéből, és a pogány király nem hisz a  szemének.

 

  Hogyan és miként történt a kétségtelen csoda – nem tudjuk. Mivel azonban a primitív király látott egy „ negyedik férfit", akit ő egyfajta istennek tartott – vagyis angyalnak (ahogy fordítottuk), aki lejött, hogy megmentse a hármat – fogadjuk el, hogy ez angyal volt, aki által az Örökkévaló megmentette a három önfeláldozó zsidót a tűztől.

 

Melyik angyal volt – erről a talmudi aggáda beszél: „A jégeső angyala ajánlkozott, hogy lejön, és  eloltja a tüzet, de Gabriel leintette, mondván, hogy ez nem válik az Örökkévaló dicsőségére (vagyis nem lesz kiddus hásém^*), mivel köztudott, hogy a víz eloltja a tüzet. Lemegyek én, aki a tűz felelőse vagyok, lehűtöm belülről és felforralom kívülről, és így dupla csoda lesz...” (Pszáchim, 118 a)

 

  A hagyományos kommentátorok legtöbbje biztos abban, hogy Nebukodnecár azért állíttatta fel a szobrot, hogy annak tiszteletét – mint az ő személyes istene hódolatát – rákényszerítse a népekre és főleg a zsidókra, akik ismertek voltak makacs ellenkezésükről, ami a   faragott képek és szobrok imádását  illeti. Van azonban, aki azt tartja – például Abarbanel^*, a toszafista Rábbénu Jákov Tám^* és mások, hogy nincs kizárva, a szobor nem készült eredetileg bálványnak, hanem mint egy monumentális emlékoszlop a király dicsőségét volt hivatva hirdetni. A három zsidó ennek ellenére megtagadta a hajbókolást, mint ahogy később, Perzsiában, Mordecháj nem engedelmeskedett, amikor Hámán követelte, hogy hajoljon meg előtte.

 

     Nebukodnecár úgy jelenik itt meg, mint aki valóban bálványimádásra akarta kényszeríteni népeit – akik közül csak a zsidók csináltak ebből kázust –, és ennek alapján értelmezi ezt az exegéták többsége. Már idéztük fentebb Száádjá gáont, aki szerint ezzel akarta a király a zsidókat vétekbe sodorni, és ezzel semmissé tenni álma megfejtését, amely királysága és uralma végét jövendölte.

 

    Vannak, akik azt tartják, hogy Nebukodnecár a „szimfonikus” ünnepségre nem egész népe minden fiát-lányát, sok millió embert hívott meg, illetve rendelt ki, hanem minden nációból 3-3 képviselőt, és a zsidókat a három magas rangú túsznak – Dániel barátainak – kellett

képviselniük.

 

 Maimonidés^* szerint (a Széfer Hámicvot egyik olvasata) a zsidók között ez a három  férfi volt az, aki megtagadta a hajbókolást, míg a többiek mind behódoltak félelemből: „…és ez nagy szégyen volt a zsidókra nézve”.

*

    Ha megpróbálunk egy percre objektívak lenni, és nem élni eleve a gyanúperrel az országot leigázó és a Szentélyt felégető pogány despotával szemben, akkor mondhatnánk hogy az Írásból nem tűnik ki világosan, hogy  Nebukodnecár a zsidókat akarta provokálni  ezzel a megalomán cselekedetével. Feltételezhetjük, hogyha nem jönnek a besúgók, akkor Chánánját, Misáélt és Ázárját (vagyis babilóniai nevükön: Sádráchot, Mésáchot és Ábed-Ngót) nem vetik a tüzes kemencébe?

 

    Lehetséges – legalábbis a Psát szerint. Ez annál inkább kidomborítja egyrészt a három odaadó önfeláldozását Isten nevének megszentelésére (kiddus hásém), másrészt pedig a galuti sors eklatáns példáját: a besúgó kaszdeusokat nem érdekli sem a király, sem „istene”; őket csak az érdekli, hogy van három zsidó ("júdeai férfiak"), akiknek Isten felvitte a dolgát, magas állásokban dúskálnak, míg a szegény nép stb. – és íme „ezek”  fütyülnek a királyra és rendeleteire.

 

       Könyvünkben a továbbiakban nincs a három férfi említve, sem egyebütt a Bibliában. Eltűntek, mintha itt sem lettek volna. A Talmud, amely rákérdezett Dániel hollétére is, itt szintén megkérdezi: Hová ment ez a három zsidó a tűzpróba után? Ugyan fejezetünkben, a kemence jelenet végén, azt olvassuk, hogy a király kvázi elnézést kért tőlük, és megerősítette őket pozícióikban – de a Talmud azt állítja, hogy ez nem így volt, nem is lehetett így. A történtek után nem volt maradásuk, mert a népek vagy istenítették volna őket, vagy – ami valószínűbb – tápot adtak volna a további antiszemitizmusnak.

 

   Ezért a Talmud – saját kérdésére – több választ ad. Egyrészt, mondja, visszamentek Júdeába, vagyis alijáztak, megnősültek, gyerekeket nemzettek, vagyis élték az egyszerű zsidók egyszerű életét, pedig mindenki „csodás embereknek” tartotta őket, amire Zechárjá próféta is céloz egyik jövendölésében (Zech 3,8). Mások szerint meghaltak a szégyentől (mert a gojok azzal heccelték őket: nem szégyellitek magatokat, ti zsidók, akiknek ilyen istene van, és mégis vannak köztetek bálványimádók, akik szolgálják a bálványokat... (Szánhedrin, 93, a)

 

   Dáát mikrá idézi a három férfi csodálatos menekvésének kapcsán a prófétai verset:

 

 „Ha vízen kelsz át – veled vagyok. És ha folyókon – azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, és a láng nem éget meg.” (Jes 43,2) A zsidó imakönyv Szlichot könyörgéseiben is megörökíttetett a három zsidó, mondván: Aki válaszolt Chánánjának, Misáélnek és Ázárjának a tüzes kemencében – az válaszoljon nekünk is (vagyis, aki segítette őket, az segítsen  nekünk is)!

 

    Érdekes és figyelemre méltó, hogy ebben a fejezetben Dániel nem szerepel, neve sincs említve, abban a könyvben, amely nevét viseli.

 

   Apropó, tényleg hol van Dániel ilyenkor? Ő hajbókolt talán a bálványnak?

 

 

                                                                  *    

Az exegéták nem lennének bölcsek, ha nem tennék fel ezt a kérdést: Hol volt Dániel, amikor mindez történt? Hiszen nem létezik, hogy ott volt és leborult a bálvány előtt. Ha meg nem borult le, akkor őt is tüzes kemencébe kellett volna vetni, mint három társát?!

 

A Talmud válasza, hogy Nebukodnecár elküldte őt állami küldetésben külföldre, hogy ne legyen ott, amikor ez történik (Szánhedrin, 93,a). A király, aki Dániel lekötelezettje volt a sikeres álomfejtés kapcsán, nem engedhette meg magának, hogy ő is áldozatul essen a besúgóknak.

 

      A babilóniaiak  szégyellték volna Dánielt is a tűzbe dobni, egyrészt, mert  ez hálátlanság lett volna részükről, (hiszen ő volt az, aki megfejtette a király álmát), másrészt meg Nebukodnecár istenítette őt. Ez persze nem akadályozza meg a királyt abban, hogy később (a  6. fejezetben) Dánielt az oroszlánverembe dobassa. Ez a király azonban már nem Nebukodnecár volt...

 

 A fejezet végén, amely egybeolvad a következő, negyedik fejezettel, a király  nyílt levelet tesz közzé, melyben elmondja újabb álmát-látomását, melynek megfejtésére szintén Dánielt kéri fel. De ez már a következő fejezetben olvasható. (Folyt-köv-)

                                                                                    

 

 

 

A REBBI ÉS ÉN (30)

 

Hátrányos helyzetű helyett KIVÉTELES!

 

Joszef Lautenberg a Jeruzsálemért vívott csatában sérült meg, az 1948-as függetlenségi háború során. Alapítója volt az izraeli hadsereg hadirokkant veteránokat tömörítő egyesületének, és a Bét Hálochémnek – a sebesült katonák rehabilitációját szolgáló intézménynek.Ő vezette az izraeli delegációt az 1976-os torontói paralimpiára, melyben többségében hadisérült veteránok voltak. Neki támadt az az ötlete, hogy elviszi a csoportot New Yorkba, meglátogatni a Rebbét.

 

„Felhívtam a Rebbe titkárságát. Azonnali kedvező választ kaptam, megállapodtunk a dátumban, amikor felkereshetjük a Rebbét. Két busszal érkeztünk a Rebbe zsinagógájába. Kijöttek elénk üdvözölni minket, aztán betessékeltek. Foglalt helyünk volt a zsinagógában, elől. Leültünk – azt kell mondanom, hogy igen meg voltam rendülve. Különleges légkör volt ott, a szentség légköre.

A Rebbe kijött, és felment az emelvényre, és szólt hozzánk. A szavait egyenesen a mi csoportunkhoz intézte. Éreztük a nagy együttérzését, és külön megtisztelt minket azzal, hogy héberül szólt hozzánk.”

„...minden zsidó férfi és nő képes összefogni és felülemelkedni a tér korlátain, és az idő korlátain is képesek felülemelkedni.” – mondta a Rebbe – „Azt mondhatjuk, hogy a zsidó nép képessége, mellyel túlléphet tér és idő korlátain, a zsidó nép azon veleszületett tulajdonságában gyökerezik, hogy képes a spirituális szférát a fizikai fölé emelni, és hogy a minőséget a mennyiség fölé képesek helyezni…”

„Ez olyasmi, ami mindenki szívéhez szólt.” – folytatja a visszaemlékezést Joszef Lautenberg „Némelyikünk tradicionális vallásos zsidó, mások nem olyan hagyományőrzőek, de mindenki nagyon örült ennek a találkozónak a Rebbével, nagy becsben tartották. Természetesen megrendültek e szavak hallatán.”

 

„Ez okból” – így folytatta  Rebbe – „nem szeretem a ’hátrányos helyzetű’ kifejezést hallani senkiről – mintha alacsonyabb rendűséget sugallna –, éppen azt kell hangsúlyoznunk, hogy az illető különleges, kivételes, a Teremtője tette azzá, aki felruházta kivételes erőkkel, a hétköznapi ember képességein túl és fölött, melyek folytán képesek felülemelkedni nehézségeken és akadályokon, melyeken a hétköznapi ember nem képes. Ezért aztán azt javasolnám, hogy a ’hátrányos helyzetű’ helyett mondjunk kivételest!”

„Úgy ültünk ott, mintha a székhez szegeztek volna, ittuk minden szavát...” – idézi fel a Rebbe beszédének hatását Joszef Lautenberg. „És én, aki ezen a területen töltöttem az egész életemet, mondhatom, a Rebbe szavai vezérlő csillagommá lettek. Láttam a legrémesebb módon sérült embert – vakot, bénát... És azzal a kevéssel, ami nekik volt, az elképzelhető legtöbbre jutottak. Aki nem ismeri ezt a világot, el se hinné. De a Rebbe rögtön megértette ezt, ahogy találkoztunk vele. És ez kivételes erővel szólt hozzánk.

 

 Mikor befejezte a beszédét, a Rebbe lejött közénk – erről azt mondták nekünk később, hogy nagyon ritkán fordult elő. Lejött, hogy kezet rázzon a delegáció minden egyes tagjával. Velem is kezet rázott. Olyan látvány volt ez, amit nehéz leírni… Legalább egy órája voltunk már ott a beszéd után, talán többel is, úgy éreztük, ez az ember igazán szeret minket, szeret minket, akik feláldoztuk a testünket Izrael állam megőrzésére és megalapítására – ez a szeretet tapintható volt. Ez nem csak amolyan szokásos látogatás volt a Rebbénél, az emberek folyton jöttek a Rebbéhez... Ez egy igazán különleges találkozás volt.”

Végezetül a Rebbe maga köszönte meg a találkozót: „Áldást és sok köszönetet mondok azért a megtiszteltetésért, melyben részesülhettem e látogatás által. És legyen az Örökkévaló akarata, hogy sikerrel járjatok, éspedig sokszorosan, és örömöt, fényt és zsidó vallásosságot vigyetek mindenhová, ahol jártok, a diaszpórában is, és azután is, a Szentföldön”.(jem)

 

Chábád a világ körül (1)

 4500 család, 3300 intézmény a világ hetvenhat

 országában és az USA 50 tagállamában.

 A világ szinte minden pontján ott vannak. Bármikor becsöngethetsz az ajtajukon kóser ételért, beülhetsz egy előadásukra, vagy segítségüket kérheted vallási kérdésekben. Feladták az otthonuk jól ismert környezetét, barátaik, szüleik támogató közelségét, hogy terjeszthessék a zsidóság fényét és utat mutassanak az eltévedt zsidóknak. Ők azok, akik sokszor kilométerek ezreit maguk mögött hagyva teremtenek közösséget, a zsidóság bástyái a Föld legeldugottabb pontjain is: mindenhol, ahol zsidók élnek, vagy csak megfordulnak.

Ők a chábád saliachok: férfiak és nők, akik arra teszik fel az életüket, hogy számukra korábban ismeretlen zsidó közösségeket szolgáljanak.

Nyugatra és keletre és északra és délre

A sliach vagy saliach (nőnemben slucha) szó héberül küldöttet jelent. A Talmud szerint „az ember küldöttje olyan, mint az ember maga” A slichut szó küldetést jelent, és arra az életformára és időszakra értjük, amikor a sliach küldetése helyszínén feladatát teljesíti.

A sliach fogalma szinte egyidős a zsidósággal: az első küldött, Eliézer, Ábrahámot képviselte, mikor feleséget keresett fia, Izsák számára. Az ötödik rebbe, Sálom Dov-ber Schneerson, valamint fia, rabbi Joszé-Jichák Schneerson, több jesivát (Talmudi főiskola)  alapítottak-. A bócherek (jesiva tanulók) nyaranta néhány héten át járták az országot, meglátogatták a közösségeket, tanítottak és igyekeztek az asszimilált zsidókat visszafordítani a vallás felé. 

Ezt a rendszert vette alapul az utolsó - hetedik - lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson, amikor az 1950-es években elkezdett küldötteket, sliachokat küldeni a világ legkülönbözőbb pontjaira, hogy támogassák az ott élő zsidókat. Ekkoriban sokat idézte Mózes első könyvéből, hogy „terjeszkedsz nyugatra és keletre, északre és délre” (Mózes I.28.14)

Az első küldöttek a rebbe jesivájából kerültek ki, olyan fiatal házaspárok voltak, ahol a férj a Rebbe személyes felügyelete és irányítása mellett tanult a megelőző években. Különböző micva kampányokkal igyekeztek a gyökereiktől eltávolodott zsidókat elérni. Ilyen micva kampány volt az is, hogy a lányok három éves koruktól édesanyjukkal együtt gyújtsanak gyertyát – ez a kampány mára számos nem lubavicsi közösségben is bevett szokássá vált.

Családi tanácsadó és foundraiser egyszemélyben

Ahol van helyi közösség, oda támogató barátokként érkeznek, ahol nincs, ott pedig ők maguk teremtik meg a semmiből a közösséget. Chabad házakat létesítenek, mikvéket, iskolákat és tanulócsoportokat, kóser élelmiszerhez juttatják közösségüket: a helyi körülményekre és igényekre szabva azt az infrastruktúrát, amit a mára világméretű szervezet kínálni tud.

„Egy zsinagóga rabbija, egy iskola igazgatója, egy tábor vezetője, az emberek irányítója leszel. De ez mind nem írja le azt, amit valójában csinálni fogsz Milánóban. Ezek alatt és fölött te leszel a saliach” mondta a Rebbe Garelick rabbinak, mielőtt az küldöttként Olaszországba utazott volna. Ebben benne van mindaz, amit egy chabad küldött jelenthet: új otthont a zsidók számára, hiszen a sliachok nem pusztán tanárok vagy vezetők: otthont kell teremteniük maguknak egy idegen helyen, hogy otthont biztosíthassanak a hozzájuk betévedőknek.  Ahogy az  idei sliachtalálkozó kapcsán összefoglalták: egy Chabad sliach egy magával ragadó szónok, egy karizmatikus és inspiráló erő, egy családi dolgokban jártas tanácsadó és egy forrásteremtő szakember  kell hogy legyen egy személyben.

A slichutra érkező családoknak az első és legfontosabb lépése felmérni, mi az, amiben a közösségnek segítségre van szüksége. Ez alapján kezdik el kiépíteni saját egyedi és új otthonuk igényeire szabott infrastruktúrájukat.

Chabad ház Afrika szívében

Slomo Bentolilla rabbi és felesége, Miriam húsz évvel ezelőtt érkeztek a Kongói Demokratikus Köztársaságba, hogy innen kiindulva megszervezzék és támogassák a közép-afrikai zsidó életet. Míg egy átlag salich egy város vagy legfeljebb egy ország zsidóságáért dolgozik, a Bentolilla házaspár nem kevesebb, mint tizenhárom afrikai országban szervezi a vallási és közösségi életet. Munkájukhoz tartozik, hogy támogatják a közép-afrikai zsidó közösségeket ugyanúgy, mint az egyes itt élő vagy átutazó zsidókat személy szerint. Ahhoz, hogy Afrika bármely pontján fogyaszthassunk kóser ételt, csak fel kell venni a kapcsolatot a Közép-Afrikai Chábáddal: rendelésünket egy futárcég fogja rövid időn belül szállítani. Volt rá példa, hogy az egyetlen, Ghánában élő izraeli családhoz utaztak jesiva tanulók egy Tórával, hogy megünnepelhessék fiuk bár micváját.

Ki választja ki a sliachokat?

A program kezdetekor, az 1950-60-as években, a Rebbe személyesen választotta ki, milyen helyszínre és kiket küld. A későbbiekben a fiatal párok maguk jelentkeztek a Rebbénél, hogy hova szeretnének küldöttként menni. A Rebbe elbeszélgetett a jelentkezőkkel, majd ellenőrizte a küldetés választott helyszínét, és ha megfelelt, áldását adta a slichutra. Így történt a magyarországi vezető sliach-hal és feleségével, az Oberlander házaspárral is. Esetükben a Rebbe egyetlen kikötést tett: bizonyosodjanak meg róla, hogy van kóser mikve Budapesten. Miután erre a kérdésre igenlő választ kaptak, 1989-ben, pár hónappal az esküvőjük után, megkezdték munkájukat Magyarországon.

Napjainkban a lubavicsi nemzetközi nevelése központ, a Merkas Leinyanei Chinuc és ennek titkára, Kotlarsky rabbi - az illetékes, hozzá futnak be a  jelentések és ő dönt a kérdésben. Ha olyan helyre jelentkezik a pár, ahol már van chábád küldöttség, akkor szükséges az ottani vezető sliach hozzájárulása is. Előfordul olyan, hogy egy slichuton szükség van új emberre, esetleg valamilyen specifikus területen: ilyenkor a helyi saliach fordul a Merkas Leinyanei Chinuchoz, hogy segítsenek megfelelő embert találni.

A központok önfenntartóak: adományokból finanszírozzák működésüket. Az új helyeken, főleg az egzotikus országokban, ahol – ha van egyáltalán –, nagyon kicsi a helyi zsidó közösség, igyekeznek központi támogatást nyújtani, illetve támogatókat szerezni a sliachoknak.

Napjainkban több, mint 4500 család van slichuton: 3300 intézményt működtetnek a világ 76 országában és az USA 50 tagállamában.

 Ugrás az idegenbe

1975-ben egy fárbrengenen (chászid összejövetel) a Rebbe azt mondta: tíz küldöttet, sliachot szeretne küldeni Izraelbe, azon belül is Cfátra és Jeruzsálembe. Küldetésük célja, hogy támogassák a háború árnyékában lévő országban a zsidókat: tanítsanak és különböző kampányokkal és programokkal minél több embernek segítsenek visszatérni a valláshoz. Több százan jelentkeztek a feladatra, anélkül, hogy pontosan tudták volna, mi a Rebbe szándéka; jesiva tanulók, fiatal házaspárok, és többgyerekes családok is készen álltak, hogy elhagyják otthonukat és részt vegyenek a rendkívüli küldetésben. Végül összesen huszonkét férfit, mindkét városba tizenegyet választott ki a Rebbe a feladatra, olyanokat, akik vagy még nem terveztek megházasodni legalább egy évig, vagy már több, mint egy éve házasok voltak. Így összesen harminchat ember, köztük tizennégy egyedülálló férfi, nyolc házaspár és hat kisgyermek indult útnak. A Rebbe személyesen vállalt felelősséget a felmerülő igények kielégítésére és különleges figyelemmel fordult a kiválasztottak felé.

Huszonnégy órás hősök

Így nevezte a saliachokat Mendel Kohen, sacramentoi rabbi. A küldötteket hatalmas tisztelet övezi a lubavicsi közösségekben is. Igazi hősök, példaképek, amilyenné a gyerekek válni szeretnének. Ugyanakkor a döntés, melyet meghoznak, mikor slichutra vállalkoznak, nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, hiszen ez az életmód nem csak arról szól, hogy távoli, egzotikus országokba lehet utazni.

Sliachok élnek hétköznapi nagyvárosokban is, ahol nagy zsidó közösségek működnek. Bár mindennapi életük sok szempontból könnyebb, munkájuk nem kevésbé izgalmas és kihívásokkal teli. Azokban a vágyva vágyott távoli, egzotikus országokban sokszor olyan helyzetekkel kell megbirkózniuk, amit elképzelni sem tudtak korábban. Sok helyen nincs közel s távol kóser hús, így nekik maguknak kell az élő állatokat beszerezni és levágni, nincs mikve, így az asszonyoknak akár kilométerek százait kell utazni, hogy teljesíthessék a rituális megtisztulás parancsát. A fizikai kihívások mellett számtalan olyan lelki megpróbáltatáson is felül kell emelkedniük, mint a magány, hiszen sokan szinte az egyedüli állandó zsidó lakosok állomáshelyükön. Sokaknak okoz problémát, hogy nincs zsidó óvoda vagy iskola, ahova járhatnának a gyerekeik, sőt, annyi vallásos zsidó sincs, amennyiért működtetni lehetne oktatási intézményeket. 

A 21. század technikája szerencsére sok problémára kínál megoldást: az interneten keresztül működő School of Shluchim (SOS) iskola egymástól több ezer kilométerre lévő diákokat egyesít, akik így az otthonukból vagy a helyi chabadházból tudnak részt venni az oktatásban.

Akik az életüket adták

A Holtzberg házaspár képe bejárta a világsajtót, mikor a mumbai terrortámadás során meggyilkolták őket. Gavriel és Rivka Holtzberg 2002-ben kötöttek házasságot és Indiába költöztek slichutra. Megkeresték a helyi zsidókat és mindenben támogatták az Indiába érkező turistákat és üzletembereket. Megalakították a helyi chabadházat; mikvét és zsinagógát működtetek. Nap, mint nap megküzdöttek a zsidóságukért, hiszen Mumbaiban semmilyen kóser élelmiszer nem volt: a Rivka által a piacon vásárolt élő csirkét Holtzberg rabbi vágta le. Mindenki, aki ismerte őket, egyetért abban, hogy végtelenül szeretetreméltóak és lenyűgözően barátságosak voltak. Minden hozzájuk fordulót egyforma szeretettel és odaadással fogadtak, az egész életüket a közösségük segítésére tették fel. A Mumbait ért 2008-as terrortámadás során a Chabad ház is célponttá vált, a terroristák elfoglalták az épületet és meggyilkolták az ott tartózkodó Holtzberg házaspárt, négy másik zsidóval együtt. Rivka Holtzberg halálakor öt hónapos terhes volt. Gyermeküket, Moshét indiai dadája menekítette ki csodával határos módon az épületből: ezért a tettéért az Igazak díjával tüntették ki, melyet olyan nem zsidók kaphatnak, akik életük kockáztatásával mentenek meg zsidókat. A Holtzberg házaspár munkája nem szakadt meg halálukkal: életük sokak számára vált példaképpé, diákcsoportok tanulnak emlékükre, gyermekek és intézmények tucatja viseli nevüket, sőt rajzfilmfigurákká is váltak: róluk mintázták egy vallásos gyerekfilm két fő karakterét, a mellékszereplők között pedig megtaláljuk a másik négy meggyilkolt áldozatot is. A Mumbai chabad ház – egy másik, meg nem nevezett helyen – újra működik a csapás ellenére is: 2010-ben Chanoch Gechtman rabbi és felesége, Leiky vették át a mumbai-i chabad irányítását. Gechtman rabbi nem ismeretlen terepre megy, hiszen korábban ő is részese volt a mumbai-i chabad ház életének.

 Szervezet a szervezet mögött

Ahhoz hogy ez a világméretű hálózat működjön, egy önálló szervezet működik a háttérben, ami támogatja és segíti a sliachokat. Noha minden ország chabad központja önállóan és önfenntartóan működik, mindig számíthatnak a Sluchim Office elnevezésű háttérintézményre. Az irodát a Rebbe kérésére hozták létre az 1986-os sliachtalálkozó után. A Rebbe akkor beszédben azzal indokolta a központ létrehozásának tervét, hogy az segíteni és támogatni fogja a saliachokat a küldetésükkel és más témában felmerülő problémáik megoldásában. Az egykor egy irodából álló központ mára egy kiterjedt és olajozottan működő szervezetté nőtte ki magát, mely több alszervezetével és a 21. század technikájával felvértezve támogatja a sliach családokat: segít a programjaik szervezésében, a vendégelőadók meghívásában és minden egyébben, ami egy slichuton problémaként felmerülhet. Innen beszerezhető minden, amire csak szükség lehet, a slichut kezdőcsomagtól a több méteres szabadtéri chanukai menórákig – megvásárolható vagy akár kölcsönözhető felszerelések várják a sliachokat. Emellett segítik a sliachok egymás közötti kapcsolattartását, tapasztalatcseréjét és a továbbképzéseket, tanulásokat. Ők koordinálják a korábban már említett on-line iskolát is, és számtalan előadást és tanulási programot kínálnak a felnőtteknek is.

Az Örökkévaló serege

Yehuda Krinsky, a rebbe egykori titkára így nyilatkozott a sliachokról egy újságcikkben: „Önök egy különleges, zsidó vezetőkből álló hadsereg, akik szenvedéllyel vesznek részt a nemzetközi zsidó közösség igényeinek kiszolgálásban” És ez a hadsereg hétről hétre bővül, ahogy hétről hétre újabb fiatalok döntenek úgy, hogy a zsidó nép szolgálatának szentelik életüket. Az Örökkévaló adjon erőt küldetésük beteljesítéséhez! (Forrás:Zsido-com)

ETI SZAKASZ(3) TÁZRIÁ; HÁFTÁRÁ- P. HÁCHODES

                A Harmadik Templom víziója

"Az ország egész népe járuljon hozzá ehhez az adományhoz, amely   I ZRAEL fejedelmét illeti. A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy égöáldozatokat ételáldozatot és italáldozatot vigyen az ünnepeken, újholdkor és szombatonként meg Izrael házának valamennyi ünnepén ... hogy engesztelést nyerjene­nek Izrael házáért." (Ezékiel , 45:16-17.]

Jechezkél próféta, akiről már tudjuk, hogy fiatalkorában kerűlt Babi1óniába, a Kbár-folyó partján, Tel-Aviv városában, a leendő Harmadik Templomról vizionál. Leírja az új Jeruzsálem elrendezését, a papság feladatát, a Templom tervrajzát. Sok részletben annyira eltér a Tóraleírásától, hogy egyes magyarázói szerint arról a Harmadik Szentélyről beszél, amely a  messiási időkben fog felépűlni, sőt - bizonyos aggadikus vélemény szerint, egyenesen az  égből alászállni.

 

A Talmud bölcsei is észrevették ezeket az eltéréseket, és azt mondták hogy Jechezkél könyvét ki akarták hagyni a Szent Iratokból, vagyis a, Bibliából, "mivel szavai [itt-ott] ellentétben vannak a Tórában foglaltakkal". A Talmud hozzáteszi, hogy "köszönet jár Chánánjá ben Chizkijának, aki - a padlásán tartott tudós-összejövetelen – kimagyarázta a próféta szavai és a Tóra között felmerült ellentmondásokat" (Chágigá 13, . Sábát 13. és Menáchot 45.). Ezek az ellentétek főleg ezen háftárá verseiből, az ­ünnepi áldozatok leírásaiból olvashatók ki.

* * *

Chánánjá ben Chizkijá személye sokat foglalkoztatta a kutatókat. Neves tudós volt, aki Hi1léllel és Sámmájjal egy időben élt. Házának padlása amolyan tudományos "szalon" volt, ahol a kor bölcsei összejöveteleket tartottak, vitákat rendeztek és sorsdöntő határozatokat hoztak. Mint láttuk, ez a társaság mentette meg Jechezkél könyvét a süllyesztőbe kerü­léstől.

Chánánjá ben Chizkijá ben Gurion szerkesztette a Megilát Táánit cimű könyvet. Ez volt a Szóbeli Tan első leírása, amolyan történelmi olvasó­könyv, amelyben több évszázad eseményeit gyűjtötték össze, főként a Második Szentély korából. A Talmud "Chánánját és társait" dicséri, tehát nyilvánvalóan összeforrott közösségről, munkacsoportról lehetett szó.

* * *

A háftárában a próféta leírja, mi fog történni az idők végeztével, amikor Izrael országában újból együtt lesz az egész zsidó nép, újra felosztják a földet a tizenkét törzs között, és a király - akit itt fejedelemnek titulálnak - a Szentély letéteményese, mondhatni, képviselője lesz, és az lesz a feladata, hogy igazságot tegyen. Hatalma pontosan körvonalazott lesz, és az általa bemutatandó áldozatok költségét magánvagyonából kell majd fedeznie.

 

A háftárá kapcsolata a heti szidrával nem teljesen egyértelmű. Ez a negyedik különleges szombat, a Pársát HáChodes, vagyis "a hónap fejeze­tének" szombatja: a niszán hó elsejét megelőző szombat. Az ezzel kapcso­latos Tóra-részlet általában az egyiptomi peszácháldozattal és Peszách - "húsvét" - ünnepének előírásaival foglalkozik. Ennyiben párhuzamos az újjáépítendő Szentélyben érvényes peszáchi törvényekkel.

 

Az ország felosztása ezúttal nemcsak a tizenkét törzs között történik. A földet ugyanis tizenhárom részre kell osztani: a tizenharmadik rész a kohanitákat és a fejedelmet illeti meg, aki ennek jövedelméből fogja fedezni a feladata ellátásával járó kiadásokat. A próféta figyelmeztet: "A nép tulajdonából azonban nem vehet el a fejedelem, hogy ki ne szorítsa őket birtokukból ... nehogy elszéledjen népem a maga birtokáról." (Uo. 18.) A fejedelemre ugyanúgy vonatkoznak a törvények, mint alattvalóira. Nincs joga ... a nép birtokait lefoglalni. Nábót szőlőjének esete nem ismétlődhetett meg ...

* * *

Jechezkél próféciájának ez a része igen nehezen érthető, mert nyelvezete nehézkes; és itt-ott rébuszokban beszél - talán mert a vizionális jelleghez alkalmazza a stílust. Kommentátorai közül sokan a 40. fejezet után fel- hagynak a kilátástalan próbálkozással. Rási - Slomo Jicháki, a legna-= gyobb Biblia~magyarázó - végigkommentálja ugyan Jechezkél könyvét, de több helyen kijelenti, hogy nem érti, miről van szó. Végül pedig, mintegy zárójelben, megjegyzi: "Nekem pedig sem rabbim, sem segítőm[tanítóm) nem volt, ami a Ház építésének tervrajzát illeti, hanem csak ahogy az égből mutatták nekem [úgy magyaráztam)."

 Kimchi (Rádák),Málbim és Heller (Toszáfot Jom Tov ) próbálták érthetőbbekké tenni a nehéz passzusokat. Ezen a téren úttörő munkát végzett Y.Z. Moskovits ( zl) a Dáát Mikrá   sorozatban,   ahol vázlatok es mérnőki számitások segittsegével hozza emberközelbe és teszi érthetővé a próféta vízióját a Szentélyről.

(A témáról lásd még könyvünket: Az Ósi Forrás(20): Ezékiél – a Harmadik Szentély viziója, Budapest,  2011, Wesley kiadás).