היום יהיה האות הזה
FELDMÁYER KÉRI HIVEIT
SZAVAZZANAK HEISLERRE
ÚGY LÁTSZIK KI AKARJA LŐNI ZOLTAIT
A Majsihisz rendkivüli közgyűlése majdnem időben kezdődőtt, Az ujságirókat kitessékelték, telefonálni nem lehet, terrorhangulat mint az ávos időkben-
Tudósitoink bent vannak de inkognitóban, egyiküknek szavazati joga is van. A Vezetőség(üvig) hisztérikusan fél a botránytól. Egyelőre a Szombat emberére vagyunk kénytelenek támaszkodni
(Folyt.köv.)
Csáki utcai kérdések…
Sokan fordultak szerkesztőségünkhöz, - olyanok aki nem olvassák a Majsihisz közlönyét – mi az amit egy utóbbi bejegyzésben emlitettünk, mint az egyik mai "jelölt" kérdései – valószüleg saját magától. A pontos és teljes információ érdekében, ime Dr Várnai György Úr kérdései.
A szerk.
A Mazsihisz elnökjelöltjeivel tisztázandó stratégiai kérdésekrôl
1). Hogyan biztosítható a zsidóság, ezen belül a zsidó fiatalok jövôje, s
ehhez milyen stratégiai lépéseket kíván tenni?
( 2. . Hogyan határozza meg a Mazsihisz és az EMIH viszonyát, és a kialakult
versenyben hogyan kívánja javítani a Mazsihisz versenyhelyzetét?
3) Tisztázni kell a neológia és az ortodoxia viszonyát. Milyen elô-
nyökkel jár számunkra, hogy az ortodox hitközség a Mazsihisz keretén
belül, ugyanakkor önállóan, tôlünk függetlenül mûködik?
4). Hogyan ítéli meg a vidéki zsidóság helyzetét, és milyen eszközökkel
biztosítható hosszú távon a vidéki zsidó vallási közösségek fennmaradá-
sa és helyzetük javítása?
5. )Milyen eszközökkel látja megvalósíthatónak a fiatalok bevonását a
vallási életbe?
6. )Szükségesnek tartja-e, és ha igen, hogyan képzeli el a rabbiságnak a
korábbiaknál nagyobb mértékû bevonását a zsidóság magyarországi
helyzetének stabilizálási és fejlesztési folyamatába? Korábban a rabbiság
vezetô szerepet vállalt (és sok országban ma is vezetô szerepet játszik) a
hitközségek életében. Hogyan látja annak lehetôségét, hogy a rabbik be
tölthessék e küldetésüket?
7). Hogyan kívánja biztosítani a hitközségek és körzetek, illetve a széles
nyilvánosság részére a gazdálkodás és a cselekvési program megvalósulásának
átláthatóságát?
8. ) Milyen szerepet szán a Mazsihisz elöljáróságának a vezetésben?
9. )Hogyan képzeli el a vezetés és az ügyvezetés viszonyát, illetve a
Mazsihisz szervezetének a célrendszerhez való alakítását?
10). Milyen magyarországi partnerkapcsolatok mentén képzeli el programja
megvalósítását, illetve hogyan pozícionálja a neológ zsidóságot a
nemzetközi kapcsolatrendszerben?
11. )Milyen garanciákat ad arra, hogy programja a következô két évben
idôarányosan megvalósul, és ehhez milyen eszközökre van szüksége?
dr. Várnai György
a BZSH Hegedûs Gyula
utcai körzeténekelnöke
היום יהיה האות הזה
0+0=00: a jelöltek bemutatkoztak, de
AMIG AZ ÜVIG MARAD – SEMMI
VÁLTOZÁS NEM IS LEHET
A jelenlegi Majsihisz bohózat neve lehetne akár az ismert "sok hühó semmiért" is. A ma délelőtt 10.00 óráig ismert jelöltek nyilatkoztak, elmondták mit csinálnának ha véletlenül megválasztják őket (semmit!), és mi lesz ha az ellenkezője történik(szintén semmi!). Ugyanis amig az örökös üvig a helyén marad – az lesz ami volt, semmi más.
Lehet hogy ez vagy az a jelölt szimpatikusabb, de igazi ellenzéki, aki nem jár az üvig pórázán – csak Heisler, a volt elnök, akit egyszer már az üvig kipenderitett. Megválasztása esetén a harc folyik tovább, amig egyikük kiüti a másikat. A debreceni meg - hirek szerint -az üviggel kampányol, tehát "marad a madách". A ismeretlenség homályából felbukkanó hegedüsi elnök (akinek uj életi kérdéseit,hir szerint, maga az üvig irta volna)egyértelmüen a kegyúr slapaja lesz.
Figyelmet érdemel a bukott elnök hosszú és kacsakaringós körlevele, amelyben alkalmasnak tartja magát a feladatra (ha nem ő – hát ki?), belátja hogy stilusán változtatnia kell és azt mondja, a sok bla-bla között, hogy"A MAZSIHISZ közgyűlése különösen fontos döntés előtt áll, mert most van először példa arra, hogy egy érdekcsoport a saját gazdasági érdekeinek érvényesítése céljából meg kívánja szerezni az elnöki széket, és ez a MAZSIHISZ az elmúlt években kivívott történelmi egyházi szerepének megszűnését vetíti előre. Meg kell akadályozni, hogy a MAZSIHISZ egy gazdasági társasággá váljon"-
Egyelőre – ennyi,
Később ujra jelentkezünk.
היום יהיה האות הזה
MAZSIHISZ – A SZOMBAT ANALIZISE
Érthető persze, hogy megtekintve az elnökbuktató Mazsihisz közgyűlésről készült videót, és egy nemrég kirobbant újabb ügy hallatán, sok hitközségi képviselő úgy gondolja, érdemes június 27-én zárt ülésen új elnököt választani. Félő azonban, hogy a zárt ülés a választási visszaélésekre is nagyobb lehetőséget biztosít.
Viharos viták
Egy hónapja, viharos vitákat követő bizalmi szavazáson, Feldmájer Péter Mazsihisz elnök elvesztettemandátumát. A nyilvánosan is megfogalmazódó kritikák az elnök autoriter stílusát, mások kizárásával hozott döntéseit érintették, míg az elnök úgy vélte, egy diplomabotrányba keveredett alapítványi vezető áll a vele szembeni támadások mögött, s a Hír TV-nek adott interjújában vélekedését kiegészítette további erkölcsi kritikákkal a vele szembenállókkal kapcsolatban.
Míg többen az elnök agresszív stílusát kárhoztatják a Mazsihisz és a magyar kormány közti viszony megromlásáért is, Feldmájer a Hír TV-nek adott interjújában, melyben „rothadt fa koalíciónak" nevezte megbuktatóit, igyekezett hitközségi ellenfeleit kormányellenes színben feltüntetni.
(A hitközségi vezetők nehezen viselik a kritikát, olykor még a kérdéseket is. Talán ez a reflex is mozgatja őket, amikor zárt ülést óhajtanak. A hitközség körüli ügyekről is tudósító Szombat nyilvánosságát is sokallják olykor. A Mazsihisz ügyvezető Zoltai Gusztáv azonban hiába indított a közelmúltban büntetőeljárást rágalmazás vétsége ügyében lapunk szerkesztőivel szemben, mert azt írtuk: „Heisler András (…) vezető tisztségek várományosaként indult a hitközségi választásokon – súlyos alapszabálysértésekkel, botrányt kavarva állították félre az apparátus urai." – megalapozatlan indítványát a bíróság elutasította. A Mazsihisz mint kiadó és Feldmájer Péter – az Új Élet c. hitközségi újságban megjelent valótlan tényállításai miatt – ugyanakkor néhány hónapja személyiségi jogi pert vesztett lapunk, a Szombat főszerkesztőjével, Szántó T. Gáborral szemben. Az ítéletet – bizonyára szégyenükben – a Mazsihisz és Feldmájer némileg hiányosan tették közzé az Új Élet március 15-i számának 4. oldalán.)
Vádak – ki kivel van?
Feldmájer és Zoltai az utóbbi időben nemcsak kritikusaikkal, egymással is szembefordult. A háttérben vélhetően egy új együttműködés húzódik, mely a Feldmájert ejtő és a debreceni hitközség elnökével, Horovitz Tamással új szövetséget kötő Zoltai között jött létre. Feldmájer, ettől aligha függetleníthetően, egy hitközségi beruházás, a Zsidó Múzeum liftje anyagi ügyleteivel kapcsolatos vádat fogalmazott meg Horovitz-cal és Zoltaival szemben, melyet – emlékeztetnek a vele szemben állók – elnöksége idején, érdekes módon, nem tett szóvá a nyilvánosság előtt. Nem ez az első ilyen botrány, más ingatlanfelújítások kapcsán is érte már kritika a hitközségi vezetést, nem szólva a temető körüli – máig le nem zárult nyomozást maga után vonó – ügyekről.
A Feldmájert megbuktatni szándékozók, többek vélekedése szerint maguk mögött tudhatták Zoltai Gusztáv BZSH-Mazsihisz ügyvezető igazgató támogatását, mások úgy vélik, Zoltai csak a széljárást érezte meg, és jól időzítve kért maga ellen bizalmi szavazást, amikor a májusi közgyűlés résztvevőinek már elege volt a huzavonából. Feldmájer nem adta meg egykönnyen magát, de Zoltai bejelentése után – hivatkozva a köztük lévő együttműködésre – maga is bizalmi szavazást kért önmaga ellen és belebukott. Zoltait a testület – köztük számos alkalmazottjával és a Zoltai vezette központból érkező támogatás haszonélvezőjével – megerősítette.
Közben, mint az Index minapi cikke emlékeztet: „függőben van Feldmájer Péter meghallgatása is, akit a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványban próbálnak már hónapok óta faggatni arról, hogy milyen körülmények között mondták fel az alapítvány ingatlanvagyonához tartozó badacsonytomaji hotel bérleti szerződését egy vállalkozóval. A tóparti épület azóta is kihasználatlanul áll (…) és a kiesett bevételek, valamint az ingatlanban bekövetkezett állagromlás miatt egyes becslések szerint több száz milliós kár is érhette a közalapítványt. A nagy vagyoni kárt okozó ügyben már Lázár János miniszterelnökségi államtitkár segítségét is kérték a Mazsök vezetői. A kurátori posztot is betöltő Feldmájer azonban nem hajlandó személyesen megjelenni a közalapítványnál, mert azt állítja, hogy ott nem tudják garantálni a személyes biztonságát."
Feldmájer szerint nem helytállóak, és minden ésszerűséget nélkülöznek a vele szemben megfogalmazott kritikák.
Elnökesélyek
Június 27-re tűzték ki a vezetőségválasztást, minthogy a Mazsihisz vezetőségének tagjai mind lemondtak. Zoltai az elmúlt hetekben Horovitz Tamással, a debreceni hitközségi elnökkel kampányolt számos hitközséget felkeresve, és nyilvánvalóan Horovitz esélyeit erősítve, miközben Feldmájer is bejelentette, indul az elnöki posztért. Az utóbbi hetekben különösen aktivizálódott Horovitz jó kapcsolatokat ápol a debreceni polgármesterrel, a fideszes Kósa Lajossal és az EMIH-hel is. Többen nyilván úgy vélik, ez erősítheti a Mazsihisz pozícióját a kormánnyal folytatott tárgyalásokon, mert az utóbbi években defenzívába szorultak a pozíciókat szerző EMIH-hel szemben, mások inkább féltik a Mazsihisz függetlenségét, és ez Feldmájer felé billentheti a mércét. A két elnökjelölt, korábbi cikkünkben, mely a beruházás körüli vitát is taglalta, programot is hirdetett.
Sokan szeretnék azonban elnöki poszton látni Heisler Andrást, aki eddig nem vállalt jelölést. Heisler, aki jó kapcsolatokat ápol még a Zsidó Közösségi Fórum idejéből a zsidó civilszervezetekkel és ifjúsági mozgalmakkal, és pártkötődése miatt sem érte kritika, Mazsihisz elnökként, felismerve a Zoltai-rendszer reformálhatatlanságát, néhány éve távozásra szólította fel az ügyvezető igazgatót, végül őtávozott. Nyíltan hirdetett új szellemű programot a legutóbbi BZSH elnökválasztáson is, bár ott alulmaradt a Zoltaival simulékonyabb, különösebb újító szándékot nem mutató Tordai Péterrel szemben. Heisler esélyei – nyílt kritikai és újító törekvései miatt – az apparátusi szavazógépet mozgató Zoltai miatt szerényebbek, bár a májusi közgyűlés bizalmi szavazásán Zoltai által elért eredmény az ügyvezető gyengülését jelzi, hiába, hogy az eredményről kiadott közlemény – valótlanul – 2/3-osnak tüntette fel az ügyvezető megerősítését. Az is lehetséges azonban, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a bizalom megrendült az elmúlt évek vezetőiben, Heisler esélyei megnövekednek.
Ha azonban Heisler a már említett, Zoltai féle falakba ütközik, a kampányoló Horovitz és Feldmájer érvei pedig kevesebbet nyomnak a latba maguk mellett, mint a velük szembeni elutasítás, könnyen lehet, hogy a szintén jelölt, ám a kampányban kevésbé aktivizálódott Várnai György – a BZSH Hegedűs Gyula utcai körzetének elnöki posztját Egri Oszkártól megöröklő elnöke – kerül meglepetésre a Mazsihisz elnöki posztjára. Ez az a templomkörzet, ahol Zoltai sok éven át szintén elnöki posztot töltött be.
Ha Zoltai pillanatnyi favoritját, Horovitzot, vagy Várnait választanák meg elnöknek, a három volt elnök (Feldmájer, Heisler és Tordai) még így is bekerülhet a vezetőségbe – feltéve, ha jelölik őket, vagy jelöltetik magukat e tisztségre is. Az elmúlt hónapok sokakat felrázó és talán némileg kijózanító eseménysora után létrejöhet egy erősebb, talán egységesebb ellenzék a vezetőségen belül, mely elő tudja készíteni az átmenetet – akár a Zoltaitól eltávolodó új elnökkel együtt – egy demokratikusabb hitközségi alapszabály és választási szabályzat kidolgozásával egy Zoltai utáni időszakra.
Kulcsfontosságú, hogy az ügyvezető igazgatónak, a hitközségi apparátus vezetőjének, a hitközség demokratikus átalakítása nyomán, a jövőben nem szabad választott tisztségviselőnek lennie, csak alkalmazottnak, hogy a vezetőség valódi kontrollt gyakorolhasson fölötte. E nélkül a változás nélkül nem állhat helyre a hitközségi demokrácia, ahogy azt is fontos volna rögzíteni, hogy egymást követő két ciklusnál hosszabb időn át ne tölthessen be vezető posztot ugyanaz a választott vezető tisztségviselő.
Jelentős feszültségek
A korábbi kínos jeleneteket megelőzendő, sajtóhíradás szerint zárt ajtók mögött készül választani a Mazsihisz. Érthető, hiszen az évek óta halmozódó kínos ügyek, ellentétek, egymással szembeni furkálások következtében jelentős feszültségek halmozódtak fel a Budapesti Zsidó Hitközségben és a Mazsihiszben, melyeket az elnökbuktató közgyűlésről készült videó hűen tükrözött.
Félő azonban, hogy a zárt ülés a választási visszaélésekre is nagyobb lehetőséget biztosít. Az előző két választás során is felmerültek ilyen vádak. A BZSH-ban, többek szerint érvénytelen választási szabályzatra hivatkozva ütötték el Heisler Andrást az indulás lehetőségétől, míg a Mazsihisz elnökválasztás kapcsán, egyes bírálók véleménye szerint, a szervezet megszegte saját választási szabályzatát, így került sor a Feldmájer Péter megválasztásával záruló érvénytelen választásra.
Mazsihisz térvesztés
A BZSH-Mazsihisz az elmúlt években, az EMIH térnyerése következtében nemcsak informális súlyából, hanem állami anyagi forrásaiból is veszített. Míg a Mazsihisz politikai kommunikációja kimerül a vészkorszak emlékezetének őrzésében és az antiszemitizmus elleni fellépésben, az EMIH sokrétű, az antiszemitizmust kevésbé hangsúlyozó kommunikációja révén, a kormánnyal is olajozottabban működik együtt, igaz, sokak szerint szervezeti érdekei eléréséért szemet huny számos, a zsidóságot sértő jelenséggel kapcsolatban.
A BZSH-Mazsihisz berkein belül mindenesetre – az utóbbi időben bekövetkezett pozícióvesztés következtében – megingott a vezetőség helyzete, s egyre többen követelnek változást. Egy elnökcsere azonban nem hozhat önmagában érdemi iránymódosulást, ha az ügyvezető igazgató a helyén marad.
AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (4)
AZ ELSŐ "PÁROS"
"Joszi ben Joézer, Cerédából és Joszi ben Jochanán Jeruzsálemből voltak a hagyomány folytatói.Joszi Ben Joezer mondotta: Legyen házad gyülekezőhelye a bölcseknek, és heverj lábaik előtt, valamint idd szomjúhozva szavaikat." (Atyák, 1,4)
Ez volt az első alkalom, hogy a Synhedrion mindkét vezető posztját - az elnöki és a Felső Bíróság elnöki tisztségét - Talmud-bölcs töltötte be.
Ezzel kezdődött a "párok" korszaka. A hagyomány egyébként öt hasonló esetet ismer. Az utolsó ilyen "együttes" a Szentély-pusztulás előtt Hil1él és Sámmáj volt.
A két Joszi nehéz és zavaros korszakban vette át a vezetést. Antignos két szakadár tanítványa, Zaddok és Baitus már nagyban terjesztették tévtanaikat; a nagypolgárság elgörögösödött, és befolyásukat már a főpapi tevékenységre is kiterjesztették. Eleinte a gazdag, hellenista beállítottságú zsidók pénzért vásárolták meg a főpapi tisztséget, később már maguk a görögök nevezték ki a nekik legmegfelelőbb főpapot. Így lett - Antiochus által- Elkimos (Jákim) is főpap, akinek uralma alatt számos hazafit megöltek, köztük saját nagybátyja - Joszi ben Joezér - halála is az ő lelkén száradt. A Midrásban fennmaradt elbeszélés drámai módon írja le, miként végeztette ki az elvetemült Elkimos szent életű rokonát, hogyan gúnyolódott rajta, de az agg pátriárka hősies magatartása láttán összeroppant, s olyannyira megbánta tettét, hogy öngyilkos lett. (Beresit Rábbá, 65.22) Antiochus Epifanes megszálló csapatai szinte lehetetlenné tették a Tóra tanulását és a vallási parancsok betartását. Ebben az asszimiláns zsidók is közrejátszottak.
A Tóra bölcsei és maga a Synhedrion is illegalitásba szorultak. Joszi ben Joézer szavai - miszerint: "Legyen házad gyülekezőhelye a bölcseknek", és Joszi ben Jochanáné: "Legyen házad tárva-nyitva, és legyenek a nincstelenek házad vendégei" - ezekre a körülményekre céloztak. Ezzel akarták a figyelmet felhívni arra, hogy a nép a zsidó tanokat hirdető bölcsekre hallgasson, azok meg gyűjtsék maguk köré a nép egyszerű gyermekeit, hogy a görög kultúra és a szadduceus politika befolyása ne érvényesülhessen a nép körében.
E mondásokat úgy is magyarázzák, hogy ha valakinek a házába bejáratosak a Bölcsek, akkor az emberre valami csak-csak ráragad az ő bölcsességükből.
Rási úgy értelmezi eme mondásokat, hogy az ember szolgálja ki a Bölcseket, mert ennek során rengeteg dolgot lehet tőlük tanulni. Bölcseink szerint Jósua is azért lehetett Mózes utódja, mert a sok év alatt, míg mellette szolgált,és tanult, ellesett tőle számtalan olyan dolgot, melyet kezdetben csak Mózes tudott.
"Idd szomjúhozva szavaikat... "
Mint egy szomjas ember, aki vágyakozik minden csepp víz után. (Rási) "Ne mondd azt, hogy úgyis a házamban vannak a Bölcsek." "Ha nem tanulok ma, tanulok holnap. Ez nem így van, mert minden halasztás megbosszulja magát" (Rabbi Joszéf Jáávec).
A Midrás egy frappáns hasonlattal él: akárcsak a halak, akik, bár a vízben élnek, mégis örülnek, ha eső esik rájuk. Így vannak a zsidók is. A Tóra ismeretében nőnek fel, de ha hallanak egy új tanítást, úgy örülnek, és olyan szomjúhozva fogadják, mintha először hallanák a Tóra szavait. (Beresit Rábbá, 97)
(Folyt.köv.)
AMIKOR A HÁZMESTER ARANYÓRÁT LOPOTT...
MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG, ANNO * A SÓFÁR SZENZÁCIÓJA:
"Példátlanul szenvedélyes jelenetek között
Stern Samut választották meg az
Országos Izraelita Iroda elnökévé – 1932-ben"
A majsihisznek van még kitől tanulni: Detektivek, rendőrök, ki és bevonulások, orditozás és szitkoződás – ez volt a kisérő "zenéje" a közel száz éve tartott választásoknak, amelyen Leó (Buday-Goldberger) és Samu (Stern) mérköztek, nem volt karmester (üvig) aki a háttérből dirigált, és s rendőrők csak egy kivülálló aranyóra (nem pénztárca) tolvajt vittek el.
Adjuk át most a szót a Sófár agilis szerkesztőjének, Tudózsidónak, aki ezt a szenzációt kibányászta korabeli ujságokból:
(1932, május)
Vasárnap délutánra hivták össze a VI. izraelita községkerület közgyülését, hogy határozzon a lemondott Kohner Adolf báró elnöki székének betöltéséről. A választásnak az adta meg a jelentőségét, hogy régi szokás szerint a fővárost és egész Pestmegyét magában foglaló VI. községkerület elnökéből lesz a legmagasabb egyházi hatóságnak, az Országos Izraelita Irodának az elnöke.
Két hét óta elkeseredett küzdelmet vívott egymással a két jelölt: Stern Samu, a pesti hitközség elnöke és Buday-Goldberger Leó, a magyar zsidóság egyik legnépszerübb vezére, akinek hivei azt hangoztatták, hogy a pesti hitközség és az Országos Izraelita Iroda elnöki állása összeférhetetlen. A közgyülés 4 órára volt kitüzve, de már jóval 4 óra előtt tumultuózus jelenetek törtek ki a közgyülés szinhelyén.
A két szembenálló párt főkortesei kivörösödött arccal, fölemelt ököllel támadtak egymásra és nem egy esetben csak a körülállók közbelépése akadályozta meg, hogy az első sorokban ülő őszhaju urak vitája tettlegességgé ne fajuljon. 5 órakor Sándor Pál fülsiketitő zajban nyitotta meg a közgyülést.
- Arra kérem önöket, hogy bölcs igazsággal döntsenek az elnöki szék betöltéséről – kezdte beszédét – de szavai csakhamar elvesztek az egész termet betöltő kiáltozásban.
- Mindenkinek a becsületérzésére appellálok – hallatszik ismét néhány szófoszlány az elnöki megnyitóból és az általános kavarodásban csak annyit lehet látni, hogy Gál Jenő, aki az első sorokban ül, fölugrik és szót kér, az elnök azonban leinti: - Itt most nem tartunk beszédeket, tessék helyet foglalni…
A kongresszusra kiküldött delegátusok két pártra szakadva tomboló zajban arról vitatkoznak egymással, hogy vannak-e a teremben 305-en, mert ha nincsenek, a közgyülést nem lehet megtartani. Az ellenzék vezetői ujra meg ujra összeszámlálják a jelenlévőket és azt mondják, hogy a teremben csak 276-an vannak. Végre Sándor Pál lezáratja az ajtókat és elrendeli a delegátusok megszámlálását.
A kiküldött számlálók: Zöld tábornok és Erdős Dezső még meg sem kezdik munkájukat, amikor Gál Jenő ujra föláll és beszélni akar, Sándor Pál azonban erélyesen rászól:
- Hiába csinál akármit, nem adom meg önnek a szót! Ha nem fogad szót nekem, akár képviselő, akár nem, rendőröket hivatok és kivitetem.
A tanácsterem felé vezető ajtóban Klár Zoltán kezd beszélni, de a Stern-párt tagjai tulharsogják: - Hallgasson, hallgasson! – kiáltják kórusban. Sándor Pál fölugrik a helyéről, csak annyit mond, hogy kétpercre fölfüggeszti a közgyülést és lesiet az emelvényről. Egy perc sem telik bele és az elnök ismét megjelenik egy detektiv társaságában.
A detektiv udvariasan Klár mellé lép és fölkéri, hogy hagyja el kiséretében a termet. Klár Zoltán el is tünik, egy perc mulva azonban ismét megjelenik az ajtóban. Közben a számlálóbiztosok jelentik, hogy a teremben 332 delegátust számoltak össze. A bejelentést a Goldberger-párt az elkeseredett kilátások özönével fogadja.
A zajon csak nagynehezen tör keresztül Sándor Pál hangja:
- Vázsonyi János képviselőtársam és Marczali professzor ur napirend előtt kérték a szót, nehogy azonban másnak is meg kelljen adnom a szót, inkább őket is kénytelen voltam megkérni, hogy álljanak el kivánságuktól. Minthogy Korner Adolf bárót legnagyobb sajnálatunkra nem sikerült rábirnunk, hogy lemondását vonja vissza, az elnöki állás fölött való szavazás következik. Fábián Béla és Klár Zoltán azt az indítványt nyujtották be, hogy halasszuk el a szavazást…
Az elnök Fábiánt és Klárt szólásra hivja föl, a Goldberger-párt két vezére azonban nincs a teremben. Az ellenzék több mint száz szavazója ugyanis a közgyülés megnyitásának pillanatában egy Andrássy-úti klubhelyiségben tartózkodott. Minthogy a közgyülést mégis megnyitották. Fábián és Klár odasiettek, hogy fölvonultassák szavazóikat. Az ő távollétükben az elnök Gál Jenőnek adja meg a szót. – A szavazást el kell halasztani, nehogy külső fórumokhoz kelljen fordulni a statutum megvédelmezése céljából – mondja Gál. – Szavaira ujból elementáris erővel tör ki a vihar.
Bródy Ernő az óriási zajban, magától kikelve, kivörösödött arccal kiáltozza: - Kikérjük magunknak! Eláll! Eláll! – Gál félmondatról félmondatra igyekszik megbirkózni a föltornyosuló viharral, a rend azonban teljesen fölbomlik, amikor a hátsó bejárón tömött sorokban vonulnak be a Goldberger-párt szavazói. A viharzó zajban sem az elnökkel, sem a szónokkal nem törődik senki. Mivel a vihar nem akar elülni, Sándor Pál harmadszor függeszti föl az ülést és amikor ismét elfoglalja a helyét, a közgyülés ajtajában megjelenik három rendőr egy rendőrfogalmazó vezetésével.
Az ellenzék zsebkendőjét lobogtatja az elnök felé és percekig zug a terem: - Éljen Sándor Pál, Perczel Dezső utóda! – Glückstahal Samu és Vértes Emil izgatottan lesietnek a hitközségi előljárók számára föntartott emelvényről és szinte futva távoznak a teremből. A rendőrök végül dolgukvégezetlen távoznak és félóráig tartó meg-megujuló lármás jelenetek után Hevesi Simon főrabbi kezd beszélni:
- Én nem előljárójuk vagyok, hanem papjuk – mondja. – A két férfiu közt, aki hivatást érez magában, nem szenvedélyes kitörésekkel, hanem szavazással kell választani.
Utána Fábián Béla áll föl szólásra:
- Lehet, hogy a közgyülésen a másik párt arat diadalt – mondja -, de ezzel a győzelemmel a hitközségben belül elbukik a béke. Nem akarjuk az egész zsidóság sorsát egyetlen személy kezébe letenni!
Fábián beszéde után ujra Sándor Pál áll föl:
- Elégszer megmutattam, hogy tudok küzdeni az igazságért. Kaptam és adtam sebeket, az életem olyan volt, hogy igaz zsidó rám nem haragudhat. Koromra hivatkozom és kérem, adják nekem most ellenszolgáltatásul azt, hogy nyugodtan hagynak elnökölni. Sok hálátlan föladatom volt, már az életben, de háládatlanabb ennél sohasem volt…
Sándor Pál meghatódott hangu szavait csöndben meghallgatják, de amikor enunciálja, hogy a vitát lezárja és elrendeli a szavazást, ujult erővel tör ki a lárma.
Alig lehet érteni, amint a jegyzők fölolvassák a szavazatszedő küldöttségek beosztását. Több mint egy óra hosszat tart a szavazás, utána Sándor Pál az elnökség élén ismét bevonul és kihirdeti az eredményt: a 379 leadott szavazatból 223 szavazat Stern Samura, 147 Budai-Goldberger Leóra esett, ugy, hogy 76 szótöbbséggel Stern Samut választották meg a községkerület és ezzel az Országos Izrealita Iroda elnökéve.
Az ellenzék nem nyugszik bele a választás eredményébe, viharos tüntetést rendez Budai-Goldberger Leó mellett, ugy, holy a hangulat percekig olyan, mintha Goldbergert és nem Sternt választották volna meg.
Mialatt Krámer Miksa vezetésével küldöttség megy az ujonnan megválasztott elnökért, a teremben ujabb incidens támad: Braun Jenő részvénytársasági igazgató megragadja a mellett álló férfi karját és elkiáltja magát: Ellopták az aranyórámat! – Nagy csörömpöléssel egy zsebóra esik a földre. A gyanisitottat kituszkolják a teremből és átadják a detektiveknek.
Csakhamar kiderül, hogy Wagner József ujpesti házmester, aki nem is tagja a közgyülésnek, senki sem tudja, hogyan surrant be a gyülésre. Az izgalom még nem ült el, mikor a küldöttség élén bevonul Stern Samu, Sándor Pál rövid beszéddel üdvözli, amire az uj elnök megkezdi székfoglaló beszédét.
- Programom a munka, béke, szeretet, megértés és összetartás. Csak becsületes munkával érvényesíthetjük azokat az irott jogokat, amelyeket a való életben hiába keresünk. A választás előtt lehetett közüttünk harc, de most már el kel simulnia minden ellentétnek…
Szántó Jenő után még Kiss Arnold budai főrabbi mondott beszédet, amelyet a közgyülés most már nyugodtan hallgat végig, mert a megválasztott elnök megjelenésekor az ellenzéki szavazók kivonultak a teremből. A Goldberger-párt vezetősége a közgyülés után tartott rögtönzött értekezletén elhatározta, hogy alaki szabálytalanságok miatt peticióval támadják meg a vasárnapi választást.
*
Tanulságos? Meglátjuk mi lesz holnap. Chilul Hásém vagy Kiddus Vásém?
משבעה עשר בתמוז ועד תשעה באב – שלושת השבועות
17 Btámuz-tól Áv 9-ig = a három gyászhét
Tegnap (kedd) volt Támuz 17- böjtje és ezzel kezdetét vette az un. három gyászhét(Drei Wochen). Az alábbiakban a háttér ismertetése.
Minden zsidó örömön végigvonul a gyásznak egy halk, borongós hangulata. Aki új házat épít, a bejáratnál egy kis falrészt hagyjon bevakolatlanul a romba dőlt szentély emlékére. Zsidó asszony ne jelenjen meg soha összes ékszereivel ékesítve – gondoljon népe gyászára. Esküvőkön a pohártörés a szent város pusztulását juttatja eszünkbe. A zsidó államiság összeomlásának a szentély pusztulásával jelképezett tragikus emléke tompítja minden örömünket, halkítja nevetésünket, teszi komollyá vidámságunk napjait. Az azóta eltelt, majdnem két évezred szenvedéseinek emléke nem tudta elnyomni ennek az egy tragédiának gyászát: hiszen azóta is – úgy érezzük – minden szenvedésünknek, minden könnyünknek ez a komor nap volt gyászos indulása. A szentély pusztulásában nem egyetlen eseményt siratunk meg: két évezred minden üldöztetésének, megalázottságának, hazátlanságának keserűsége izzik a lelkünkben, amikor Cionra emlékezünk.
Ennek az emlékezésnek külön emléknapot is szentel vallásunk. Négy – reggeltől estig tartó – böjtnap emlékeztet Jeruzsálem pusztulásának egyes epizódjaira: Gedaljahu böjtje (Ros hasana utáni napon, Tisri 3), ekkor gyilkolta meg fanatikus zsidóknak egy csoportja Gedaljahut, a Nebukadnecartól a szentély pusztulása után kinevezett zsidó helytartót, és ezzel véget vetettek a zsidó látszat-függetlenségnek is; Tévész 10. – ekkor kezdődött meg Jeruzsálem ostroma Nebukadnecár alatt; Tamuz 17 – ekkor foglalták el a rómaiak a szent város belső falait (a hagyomány erre a napra több gyászos emlékű eseményt is helyez) és végül, 3 héttel Tamuz 17. után a legkomorabb gyász, a halhatatlan zsidó fájdalom tragikusan jelképessé emelkedett emlékünnepe: Áv 9., Tisa. beav. Ezen a napon – mondja a Talmud – mondotta ki az Örökkévaló a negyven éves sivatagi vándorlás büntetését őseinkre. Ezen a napon hamvadt el mindkét szentély és esett el a zsidó függetlenség utolsó bástyája, Betár vára. És mi hozzátehetjük: 1492 Áv havában 9.-én hagyták el a kiűzött zsidók spanyol hazájukat és – 1914-ben Áv havának 9.-én hangzott el az első hadüzenet.
A minden zsidó fájdalomra való emlékezés komor gyásznapja betetőzése a Tamuz 17.-én kezdődő 3 gyászhétnek. A szentély pusztulásán érzett fájdalmunkat a szülők utáni gyász szertartásaival fejezzük ki. A közösség fájdalma egybefonódik a zsidó vallásban az egyénével. Amiként minden egyes zsidó családi gyászában mintegy résztvesz az egész gyülekezet, ugyanúgy elvárja a közösség, hogy minden egyes tagja az összességet ért csapást a maga egyéni gyászának is tudja. A három gyászhét alatt a hagyományőrző zsidó az Ómer-számlálás heteinek szertartásait fokozott mértékben megtartja. Áv első 9 napján ezenkívül a bor és hús élvezésétől is tartózkodik. A gyászhetek három szombatjának prófétai szakaszai Jezsajás és Jeremiás szavaival hirdetik azokat a bűnöket, melyekért Jeruzsálemnek el kellett pusztulnia. Magát a Tisa beav napját estétől estelig tartó böjtben töltjük. Félhomályba burkolózik a minden díszétől, még a frigyszekrényt borító függönytől is megfosztott templom, amikor a böjtnap előestéjének istentiszteletére összegyűlünk. A hétköznap esti imarend befejeztével a gyász ősi jelképe gyanánt cipőjét leveti és zsámolyra ülve hallgatja meg a gyülekezet a Tisa beav szentírási olvasmányát, a siralmak könyvét. Komor, lassú dallamban szólal meg a szent város pusztulásának fájdalma:
|
Az utolsó mondatokban felcsendül a reménykedő könyörgés szava is: „Vezess vissza Magadhoz Istenünk, hozd vissza hajdankorunk napjait." Az esti imát gyászénekek fejezik be. Legszebb közülük Ibn Gabirol híres gyászdala, amelyben a megszemélyesített Juda és Izrael versenyt siratja meg szenvedését.
A reggeli istentisztelet külsőségei is komorak. Imaköpeny és imaszíjak nélkül folyik le a közös ima. A Tóra-olvasás szavaiból Mózes jóslata hangzik felénk: „Ha fiaid, leányaid lesznek, megtelepedtek az országban… de gonoszat cselekesztek Istenetek ellen: tanúul hívom ellenetek az Eget és a földet, hogy halállal haltok meg…" A prófétai szakasz Jeremiás komor hirdetése az ország pusztulásáról. A Tóra-olvasásnál szokásos áldó jókívánság elmarad. A reggeli imarendnek Tisa beavi része a Kinot, a gyászénekek sorozata. A gyászdalok hosszú sora siratja meg a szent város pusztulását és a bűnöket, melyek azt előidézték. Ezeknek az imáknak fájdalma azonban sohasem csap át az Isten és végezése ellen való lázongásba. Hangjuk a könnyes lemondásé, az önvádé, a maga-bűnét-fájlaló bűnvallomásé, meg a gyönyörűséges mult visszasírásáé. Megszólalnak a gyásznak e dalaiban a későbbi üldözések fájdalmai is, a római zsarnokság tíz tudós vértanújának emléke, az 1096-os üldözések borzalmai, az 1242-es Tóra-égetés fájdalma. A gyászénekek külön csoportját alkotják a cionidák, közülük az első Juda Halévi megragadó dala:
|
A délutáni istentiszteleten már némileg megenyhül a hangulat komorsága. Az imát talliszban és tefillinben mondjuk el. A délutáni ima Tóra-olvasmánya a minden böjtnapon szokásos szakasz: Mózes imája az aranyborju bűnébe szédült népéért. A főimádság külön szakaszában fohászkodunk: „könyörülj Istenünk Cion és Jeruzsálem gyászán, könyörülj gyászoló, sivár és pusztasággá lett városodon…"
Ezzel a sóhajtással fejeződnek be a zsidó év legszomorúbb napjának imái. Nincs talán nép, amely úgy meg tudná gyászolni régmultjának fájdalmas eseményeit, mint a zsidó. A tíz tudós vértanú halálának gyászdalánál ma is könny szökik a hívő zsidók ezreinek szemébe. A szentély egyetlen mindmáig fennmaradt romjánál – a siratófalnál, ezrek és ezrek virrasztják át most is könnyező, mellverdeső áhítatban történetünk legtragikusabb eseményének éjszakáját. De a gyászból vigasztalás is kél: az a nép, melyben a mult szomorú emlékei oly elevenek, erős lesz arra is, hogy a multra támaszkodó szebb jövőt építsen magának.
Fájdalomra enyhülettel, komor gyász után lelki megnyugvással ajándékoz meg bennünket vallásunk. A Tisa beav-ot követő szombat, a „megvigasztaltatás szombatja". A gyász emléknapja után hét héten át minden szombatunk prófétai olvasmányában a nagy névtelen vigasztaló próféta gyógyító szavai hintenek enyhületet sebeinkre, – csodálatos szárnyalású hirdetések Istennek örök megbocsátó szeretetéről, a szent város feltámadásáról, az isteni eszme megtiport szolgájának megigazulásáról, a végső megbékélés napjának eljöttéről.
Dr H.I. זל
SZOLGALELKÜ HAZAFIASSÁG ÉS/VAGY
ÖNPUSZTITÓ TAKTIKÁZÁS?
Bizonyos körökben szinte magától értetődő axióma, hogy az egyházaknak nincs helyük a politikában. Nem helyes, ha egyházi személyek politikai jellegű nyilatkozatokat tesznek. De miért is lenne ez olyan magától értetődő?
Köves Slomó rabbi és Bognár Dániel filozófus írása
A „politika” kifejezés a polisz szóból ered, és elsődleges jelentése a közösség ügyeinek intézése, megvitatása és jobbra fordítása. Ez szükségszerűen magában hordozza, hogy a szereplők értékrendjük és világnézetük szerint kívánják a társadalmi viszonyokat jobbá tenni.
Ha pedig ez így van, akkor teljes abszurditás egyházaktól vagy vallási tanítóktól, vezetőktől elvárni, hogy a hitük által alapozott konzisztens világnézetüknek ne adjanak hangot. Az egyházak nem függetleníthetik magukat értékrendjüktől és világnézetüktől. Ha ezt tennék, az tevékenységük teljes hitelvesztését jelentené. Csak a hitet és a vallást „idejét múlt evolúciós állapotnak” tekintő ember gondolhatja úgy, hogy a vallás értékeinek nincsen helye a politikában, a közbeszédben, és a vallás csupán „magánügy”. Ha a világot egy adott értékrend szerint látjuk helyesnek, akkor magától értetődik, hogy a társadalmat is ezen értékek szerint kívánjuk befolyásolni, és ezt a világnézeti elkötelezettséget kívánjuk vitáinkban érvényesíteni. Az ilyen diszkurzív tevékenységet pedig Arisztotelész óta politikának nevezzük.
Amikor Bogdan Filov bolgár miniszterelnök „bajkeverőnek” nevezte az ortodox egyház szófiai vezetőjét, annak a zsidóüldözéssel szembeni konzekvens fellépése miatt, Sztefán metropolita a gonosz Ácháb király szavaira emlékeztette őt, aki „Izrael megrontójának” nevezte Illés prófétát (1 Királyok 18:17.). A Biblia könyveit végigkísérve láthatjuk, hogy az ókori Izrael vallási vezetői, prófétái egyáltalán nem tartották távol magukat a politikai és hatalmi kérdésektől, hanem függetlenségüket megtartva, példa nélküli bátorsággal kritizálták és regulázták a korrupt és erkölcstelen hatalmat. Szinte az egész Tánách ilyen történetekkel van teli.
A hatalomtól független egyháznak éppen az a szerepe, hogy (az egyház tagjainak pártállására vonatkozó szuverenitását tiszteletben tartva, értékeket és nem pártpolitikai érdekeket közvetítve) a hatalom által korrumpált és az értékektől gyakran igencsak eltávolodott kormányzatot és az általa befolyásolt politikai közösséget világnézeti tanításával az általa helyesnek vélt irányba terelje. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy még véletlenül se merüljön fel annak a gyanúja, hogy nem az isteni erkölcs regulázza a politikát, hanem a politika használja önös céljaira Isten egyházát.
Európa egész történelmét beszövő problémahalmazzal van dolgunk. A kétezer éven át intézményesült, a középkori hatalmi struktúrákat alapvetően befolyásoló és a vallási közösségből hatalmi tényezővé fejlődött egyház(ak) nemcsak részt vett(ek) a politikában, hanem szinte egyedüli meghatározó letéteményese(i) volt(ak) annak. Így nem csoda, ha a mai napig egészen más interpretációja van az egyház politikai szerepvállalásának Európában, mint például az ilyen előzményektől mentes Egyesült Államokban.
Az Egyesült Államok kialakulásának, alkotmányának és a Függetlenségi Nyilatkozat létrejöttének a körülményei egyediek a világtörténelemben. Olyan tabula rasa, történelmen kívüli állapot volt az, amely nem hasonlítható semmihez. John Locke által befolyásolva az amerikai gondolkodásmód a pozitív természeti állapotra épül, melyben Isten mindenki abszolút ura, de a vallás személyes kérdés marad, és így az állam által nem befolyásolható, attól a lehető legerősebben elválasztandó terület. A nyugati világban mégis itt találjuk a legtöbb, magát vallásosnak tartó embert.
Az európai nemzetállamok egymástól eltérő módon és különböző mértékben próbálkoztak az egyház és az állam különválasztásával, illetve a korábban nem kanonizált egyházaknak az egyházi struktúrába való beillesztésével. Így az egyház még megtartott vagy már megszerzett jogosítványainak, pozícióinak védelme közben gyakran jutott olyan helyzetbe, hogy rövid távú intézményes érdekei ellentétbe kerültek értékeivel és tanításaival.
„Önpusztító” taktika jellemezte a kommunista rezsim négy évtizedének zsidó egyházi politikáját is, mely „az antiszemitizmussal szembeni védelem ígéretének” fejében teret engedett olyan politikai elvárásoknak, amelyek folklorizmusra és kiüresített formális szertartásokra szűkítették a zsidóság önkifejezésének lehetőségeit. A rezsim pedig az antiszemitizmus látszólagos felszámolása után a zsidóellenes indulatokat a kor retorikájában tökéletesen legitimált anticionizmusba és Izraelellenességbe csatornázta.
A rendszerváltás óta eltelt húsz évben tanúi lehettünk egy hasonlóan elhibázott stratégiának. Ennek keretében intézményes érdekből – vagy egyszerűen a koncepció hiánya miatt – asszisztált a zsidóság képviseletét a rendszerváltás után is monopolizálni kívánó szervezet Magyarország általánosan antiszemita színekben való feltüntetéséhez (lásd pl.: Mazsihisz: a zsidók maradjanak otthon március 15-én, MTI, 2007. március 8.), ugyanakkor nem lépett fel reális közösségi sérelmek védelmében (lásd pl.: Megvertek egy zsidó férfit a Dohány utcában, FH, 2009. július 8.; vagy: Nagydíjas történelmi atlasz holokauszt és a cigányság nélkül, Népszabadság, 2009. augusztus 24.). Említhetném a Molnár Oszkár ügyében tapasztalt apátiát is.
Vallási vezető csakis akkor tehet hitelesen politikai jellegű kijelentéseket, ha azokkal a vallási tanítás elveit és értékeit vagy a közösség közvetlen önvédelmét képviseli, és nem merül fel az egyház intézményeinek érdekében történő taktikázás gyanúja. Máskülönben áldozatai leszünk a hatalom taktikájának, és saját értékeinkkel ellentétesen, sokszor politikai provokációkat segítve hangosítunk fel nem létező problémákat vagy hallgatunk el létező veszélyeket. Ám, ha vallási értékeink közvetítéséről, közösségünk közvetlen védelméről van szó, akkor fel kell emelnünk a hangunkat. Hiszen a hallgatásunk is üzenet.
A szabadság magasztos eszméje nem Isten tanítása ellen való gazság, az egyház tanításaival nem a politikai szabadságjogok állnak szemben, hanem a politikai érdekeket kiszolgáló egyházi szervilizmus. A szabad, vallásos ember nem lehet szolgalelkű. Ez Ábrahám, Izsák, Jákob, József és Mózes alapvető tanításaival ellentétes (lásd az egyiptomi kivonulás történetét).
Talmudi bölcseink a következőképp tanították (Atyák 2:16.): „A munkát nem neked kell bevégezned, de nem vonhatod ki magadat alóla.”
Dr. Köves Slomó az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija
Bodnár Krausz Dániel filozófus, az EMIH vezetőségi tagja
(Forrás: NOL)
A HETISZAKASZ – PINCHÁSZ(3)
VENDÉGOLDAL
IRTA: SALOM HURVITZ rabbi
Izrael területének felosztása
Az e heti tórai olvasmányban arról olvasunk, hogy Erec Jiszráel földjét felosztották a zsidó nép között, nevezetesen a harmadik ősatyától leszármazott tizenkét törzs fiai között. Ezzel a földosztással kapcsolatban azt mondja a Tóra: „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Ezeknek osztassék el az ország birtokul a nevek száma szerint; A nagyobb számúnak adj nagyobb birtokot, a csekélyebb számúnak adj kisebb birtokot, mindenkinek aszerint adassék a birtoka, amint megszámláltattak.” (4Mózes 26:52-54.)
A földosztás mikéntjét illetően, pedig így folytatja a Szentírás: „De sorshúzás útján osszák el az országot; atyáik törzseinek nevei szerint kapjanak birtokot. A sorshúzás útján osztassék el a birtok a nagyszámúak és a csekélyszámúak között.” (4Mózes 26:55-56.)
A beszélő sorshúzás
A „sorshúzás útján osztassék el a birtok” versben olvasható „[sorshúzás] útján (vagy szerint)” kifejezés az eredeti héber szövegben a következőképpen hangzik: „Ál Pi”, melyet, mint beszédfordulatot, úgy fordítunk, hogy „útján/szerint”, ám amely szó szerint azt jelenti: „(valakinek/valaminek) a száján/ a szája által”.
Ha szó szerint lefordítjuk ezt a verset, akkor egy egészen különös mondatot kapunk: „A sorshúzás szája által osztassék el a birtok.” De vajon mit jelenthet így ez a vers? Természetesen elvethetjük ezt a kérdést, mondván, hogy irreleváns, hiszen mint beszédfordulat, az „Ál Pi” kifejezés értelme eltér szó szerinti jelentésétől, ezért a vers nyugodtan fordítható az eredetileg idézett módon.
Mindazonáltal azon elv alapján, miszerint semmi olyasmi nincs a Tórában, ami üres vagy fölösleges lenne, a szavak, kifejezések szó szerinti érelmének is jelentőséget kell tulajdonítanunk. Ennek megfelelően azt találjuk, hogy Rási (Rabbi Slomó Jicháki) ezt a bibliai verset egy midrási szövegrész alapján, szó szerinti jelentését figyelembe véve magyarázza.
Azt írja: „Ál Pi Hágorál — [Maga] a sorhúzás beszélt, ahogyan azt fentebb már kifejtettem, tudatva velünk, hogy a Szent Szellem osztotta fel [a földet]…"
Rási kifejti, hogy a sor szó szerinti fordításából kiderül, hogy csoda folytán maga a sorshúzás informálta a jelenlévőket emberi hangon arról, ami benne leírva szerepelt.
Mire jó a fölösleges csoda?
A lubavicsi Rebbe, Rabbi Menachem Mendel Schneerson, igen zavarónak, igen nyugtalanítónak találja ezt a szövegrészt. A Talmudban számos helyen olvashatunk arról, hogy Isten szemében milyen visszatetszést keltenek a szükségtelen csodatételek. Az efféle indokolatlan csodák iránti megvetés logikája nyilvánvaló:
Isten megalkotott egy természeti rendet, hogy annak alapelvei irányítsák és szabályozzák a világ, a természet működését, és Isten ezek révén tartja fenn a világot. Egy csoda hatályon kívül helyezi ezeket a princípiumokat, vagyis bizonyos értelemben lázadást jelent a természet rendje ellen. Való igaz, hogy egy csodában magasabb rendű módon fejeződik ki Isten, mint a természetben, a csoda ennek ellenére beleavatkozás abba a rendbe, amelyet Isten szánt a világnak.[1] Amikor egy csodának funkciója van és egy kifejezett cél megvalósítása érdekében történik, akkor dicséret illeti, ha azonban céltalan és csupán expresszionisztikus, akkor nyilvánvalóan nem.
Akkor hát, teszi fel a kérdést a Rebbe, mi lehetett a célja és a szerepe egy beszélő sorshúzásnak?
A sorshúzás hitelességének biztosítéka
Már-már hajlanánk arra, hogy azt válaszoljuk: azért beszélt a sorshúzás és azért jelentette ki emberi szóval is, melyik földdarab, melyik törzsnek jut, hogy minden kétséget eloszlasson a földosztás hitelességét illetően. Hogy később senki se állíthassa, hogy a neki jutott földterület nem volt istenadta módon neki való és csupán a puszta balszerencse folytán jutott neki és törzsének a sorshúzás révén az a bizonyos földdarab. A csoda révén az esetleges elégedetlenkedő megbizonyosodhat afelől, hogy ilyesmiről szó sincs, hogy a felosztás isteni sugallatra történt, minek folytán minden egyes törzs éppen ahhoz a földterülethez jutott hozzá, amely számára a legalkalmasabb.
A Rebbe azonban ezt a választ sem fogadja el teljességgel. A főpapnak volt egy ruhadarabja (vagyis inkább ruhadísze), amely Urim veTumim néven volt ismert. Az Urim veTumim a főpap mellvértszerű díszén volt és háromszor négy, Izrael tizenkét törzsét jelképező drágakőből állt. Valahányszor felmerült egy nagyobb horderejű kérdés, az Urim veTumim megadta rá a választ, ily módon adva tudtára a népnek Isten „véleményét”.
Amikor a zsidó nép felosztotta az ország földjét, az Urim veTumim mindig tudatta annak a törzsnek a nevét, amelynek az éppen szóban forgó földterületet kellett kapnia, ily módon biztosítva a népet arról, hogy a földosztás nem véletlenszerűen történik, hanem Isten által jóváhagyottan, azaz senki sem lett megrövidítve.
Következésképpen a beszélő sorshúzás csodája fölösleges volt, hiszen már megerősítést nyert, hogy az Urim veTumim révén a földosztás precízen lezajlott. Akkor hát mi volt az értelme a beszélő sorshúzásnak?
A sorshúzás önálló alátámasztása
A Rebbe azt feleli, hogy a sorshúzásnak valóban nem kell beszélnie megbízhatóságát bizonyítandó, mindazonáltal ha nem beszélne, akkor az érvényessége nem lenne önmagából következő. Mivel a sorshúzás természetéből eredően a véletlen aktusa és nem gondolunk mögé szándékot és elhatározást, önmaga jogán, vagy, fogalmazzunk úgy, önmaga érdeméből nem tulajdonítanánk neki hitelességet. Emiatt pedig valódiságát és precizitását idegen médiummal, nevezetesen az Urim veTumim-mal kellene alátámasztanunk. Ezért kellett a sorshúzásnak beszélnie, hogy ezzel megalapozza önnön „két lábon álló” jelentőségét és ne legyen szüksége egy külső forrás támogatására.
Felvetődhet bennünk a kérdés, hogy miért volt olyan döntő fontosságú a sorshúzás számára, hogy bizonyítsa önnön jelentőségét? Végtére is a sorshúzás önmagában még nem volt micva (isteni parancsolat), nem volt cél; sokkal inkább eszköz egy cél elérése érdekében — eszköz Erec Jiszráel törzsek szerinti felosztása micvájának beteljesítéséhez. Tehát akkor miért is kellett beszélnie a sorshúzásnak?
Az eszköz is fontos
A válasz, amelyet a Rebbe erre a kérdésre ad, olyan válasz, amely sokatmondó üzenetet hordoz mindennapi életünkre vonatkozóan. Sokszor érzi úgy az ember, hogy a mindennapi házimunkák és kötelezettségek zümmögő egyhangúságot árasztanak, és nincs bennük semmi emelkedettség. Mindennapos feladatainknak – mint amilyen a munkánk vagy otthon a takarítás és a szemét kivivése – nincsen semmilyen belső értéke. Hogy ezek csupán eszközök valamely cél eléréséhez. Pénzért dolgozunk, és a munkánk csupán eszköz ahhoz, hogy gondoskodjunk saját szükségleteinkről és családunk eltartásáról. Azért takarítunk, hogy tiszta és tiszteletet ébresztő legyen az otthonunk, nem azért, mert olyan nagy kielégülést jelent számunkra ez a tevékenység (a szemét kivivéséről nem is beszélve).
Mi tagadás, ezek a feladatok nem töltenek el bennünket forradalmi küldetéstudattal, és ezért igazán bocsánatos, ha teljesítésüket az értelmetlenségük miatti meglehetős vonakodással vállaljuk csak magunkra.
A beszélő és önmaga értékét bizonyító sorshúzás üzenete egy éppen ez ellen a hozzáállás ellen való deklarált lázadás. Isten fontosnak látta, hogy „elpazaroljon” egy csodát egy puszta eszközre, tudtunkra adandó, mennyire fontos is ez az eszköz.
Minden pillanatot kihasználni
Rabbi Joszéf Jichák Schneersohn, a hatodik lubavicsi Rebbe, egy alkalommal egy chászid értekezést készült előadni nagy hallgatóság előtt. Mint az ilyenkor szokásos volt, a közönség rázendített egy az efféle értekezések előtt énekelt dalra. Ám mivel alig várták, hogy végre hallhassák a Rebbe mélyenszántó tanításait, kapkodva, csak úgy tessék-lássék énekelték végig a dalt, így kívánva felgyorsítani a tanítást megelőző előkészületi szakaszt.
A Rebbe, Rabbi Joszéf Jichák, nem is kezdett bele az értekezésébe, hanem helyette a teljes rákövetkező időt annak szentelte, hogy kifejtse, mennyire fontos megélni azt a pillanatot, amelyben az ember éppen benne van, anélkül, hogy keresztülrohanna rajta, ily módon próbálva meg előbb elérni szándékolt célját.
Előttünk áll a nagy Rásbá, a híres 13. századi spanyol zsidó bölcs példája is. Feszített napirendjét kora reggel imával kezdte, majd nekiült papírra vetni a Tórával kapcsolatos legújabb elgondolásait. Ezt követően órát adott egy csapat nagy munkabírású és igen sokat követelő diáknak, majd az egész napját orvosi praxisának végzésével töltötte. Késő este hazatérvén, idejét levélben feltett bonyolult jogi kérdések megválaszolásának szentelte, majd végül, már kora hajnalban, még tett egy kellemes sétát a környéken.
Felvetődhet bennünk a kérdés, hogy miképpen volt képes a nagy bölcs egy-egy ilyen hosszú és fárasztó napot követően még ráérősen sétálgatni is. Hogyan tudott pihenni, hogyan tudott szabadulni a fejében kavargó és zakatoló jelentős és sürgős megoldást követelő problémáktól?
A kérdésre a válasz a beszélő sorshúzás üzenetében rejlik. Még egy eszköz, még egy olyan látszólag jelentéktelen aktus is, mint amilyen egy kényelmes, ráérős séta vagy egy dal, amelyet egy tanítást várva, arra felkészülendő éneklünk, rendkívüli jelentőséggel bíró aktus a benne való részvétel pillanatában. A chászid álom valódi „belső őszinteségtől” fűtött célja éppen az, hogy megélje a belső igazságnak azt az állapotát, amikor minden egyes pillanat céllal és küldetéstudattal van átitatva, amikor a nap minden egyes pillanata, legyen az éppen eszköz vagy cél, felkészülés valamire vagy annak végrehajtása, olyan pillanat, amelyet a maga teljességében képes átélni és megtapasztalni.
Végül pedig, ha Isten hajlandó csodát tenni egy puszta profán sorshúzás kedvéért, még ha az csupán csak eszköz volt egy cél érdekében, akkor nem kétséges, hogy a mi emberi küldetésünk hétköznapi tapasztalatai is bővelkednek a csodákban — csak észre kell vennünk őket…
[1] A chászid irodalom különösen nagy terjedelmet szentel annak a problémának, hogy mennyiben másképp fejeződik ki az isteni a természetben illetve a csodákban. A héber nyelvben a „természet” szó etimológiailag ugyanabból a gyökérből ered, mint az „elsüllyedt, elmerült, belemerült” ige, jelképezve ezáltal egy isteniséget, amely mintegy „elmerült” egy látszólag függetlenül létező entitás konzisztens törvényeinek rendszerében, illetve elhomályosíttatott ezek által a törvények által. A „csoda” szó pedig etimológiailag a „felemel” igéből ered, hiszen ebben, vagyis a csodában egy olyan létezés nyer kifejeződést, amely kiszabadult a természet homályából.
Azt is láthatjuk, hogy a létezés kétféle kifejeződése, vagyis a csoda és a természet, Isten két egészen eltérő aspektusát képviselik illetve fejezik ki. Istenről mint egy nem változó létezőről beszélünk, és Istennek ez a tulajdonsága számukra egy rögzült és változatlan természetben fejeződik ki. A „természet törvényeiről” beszélünk, hiszen a természetet egy szilárd következetesség vezérli. Rabbi Naftáli Cvi Jehuda Berlin szerint a természetnek ezt az aspektusát a bibliai teremtéstörténetben az „Elokim” istennév fejezi ki, nem pedig a legfőbb név, a J— H— V— H tetragrammaton, mivel az Elokim egyben jelentheti azt is, hogy „bíró”. A teremtéstörténetben éppen ezért használja a Szentírás az Elokim elnevezést, utalva arra a tényre, hogy a világ olyan lakhelynek lett megteremtve, amelyet egy rögzített törvényrendszer működtet.
A csodákban ezzel szemben az isteni teremtőerő korlátlan lehetőségei nyernek kifejeződést
