PÉNTEK ESTI GYERTYAGYUJTÁS

                         ZSIDÓ NŐKNEK  

 

  MA –  TRUMÁ SZAKASZA - 17.02. órakor

 KÉSŐBB TILOS, MERT  MÁR BEJÖTT A SÁBBÁT

    

A szombatfogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők privilégiuma, előjoga. EZ a három specifikus női micva egyike és a szombat fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka és ezért irigylik mások a zsidó nőket.

 

   A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát  - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy  hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint hogy hány gyereke van.

 

  A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két  homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.

 

Tehát ma estefelé – 17 óra 02 perckor , a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:

 

   BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL SÁBÁT KÓDES.

 

HÉBER ERDETIBEN:

ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם, אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת קודש.

Magyarul:  Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szent szombat fényeit.

 

          SÁBBÁT SÁLOM  

 

HETI SZAKASZ(2) TRUMÁ - 2012

 „Hogy bennük lakozzam”             

                                        A ,hajléktalan' Isten

VENDÉGOLDAL

IRJA: SLOMÓ KÖVES, RABBI  

                                     

 „Készítsetek nekem szentélyt, hogy bennük lakozzam” – írja eheti szakaszunk, amikor a sivatagi isteni hajlék, a Miskán megépítéséről beszél (2Mózes 25:8.). Bölcseink szerint nem véletlen az elírás. A „bennük”, minden egyes emberre utal: „Azért áll bennük és nem benne, mert ez Izrael minden egyes tagjára utal”.

A Midrás egy másik helyen (Tánchuma, Nászo) a következőképpen fogalmaz: „Amikor az Örökkévaló megteremtette a világot, megkívánta, hogy lakhelye legyen az alanti kozmoszban.” 

Isten hajléktalan lett volna? Hát nem azt olvastuk két hete, hogy Isten áttörte az Ég és Föld közötti határt és kinyilatkoztatott a Szináj hegynél? A zsidó néppel megtörtént a találkozás. Akkor miért volt szükség még egy külön lakhelyre? Eleve mit takar az „Isten hajléka” fogalom, hát nem abban hiszünk, hogy a mindenható Isten mindent kitölt és mindenütt ott van, „nincs hely rajta kívül”? Minek neki még egy külön lakhely?

Felemelés felülről építkezés alulról

Istennel való kapcsolatunk kétirányú. Időnkét, minden előzmény nélkül, úgy érezzük, Isten közelségében vagyunk. Meghalljuk Isten hívószavát, és elindulunk felé. Az Égben megmozgatják lelkünk kötelékének felső csücskét. Erős hitűnek, elkötelezettnek és szentnek érezzük magunkat. Azonban, ahogy múlnak a hetek és a napok, fellángolásunk és lelkesedésünk is alább hagy. Lassan visszatérünk a régi kerékvágásba. Ez az az időszak, amikor saját kezünkbe kell vennünk helyzetünket. Aprólékos munkával és bizonytalanságot nem ismerő elszántsággal elkezdjük építeni saját szentélyünke t. Intelligenciánk, érzelmi világunk és a cselekvés szintjén egyaránt tudatosan fejlesztjük az Istenhez való kapcsolatot. Ez az út sokkal lassabb és sokkal kevésbé látványos, de az eredmény valós. Nem egyszeri fellángolások csalóka euforikus érzését adja, hanem az isteni közelség tudását és megtapasztalását.

Olyan ez, mint amikor egy világhírű előadó előadását hallgatjuk meg. Minden felkészülés nélkül is úgy érezzük, hogy vele együtt szárnyalunk. Értjük és érezzük a bemutatott témát. Öröm és megelégülés érzése áraszt el bennünket a téma magaslataiba való eljutás által. Ahogy azonban vége van az előadásnak, nem tudjuk már ugyanúgy, egy az egyben visszaadni az ott elhangzottakat. Egy-két nap vagy hét után, van úgy, hogy már a témájára sem emlékszünk teljesen. Egészen más az, amikor saját magunk tanulunk, és aprólékos munkával fejlesztjük tudásunkat. Lehet, hogy az eredmény kevésbé látványos és átütő, de az amit elérünk, az valóban a mi sajátunk.

A Szináj hegynél az Örökkévaló megmutatta magát a zsidó népnek és ez által az egész világnak. A reveláció óriási volt. A nép számára egyben olyan megrázó, hogy a Midrás szerint ebben az emóciókkal teli fellángolásban a lelkük minden isteni szóra el is hagyta testüket. Istennek mintegy újra kellett éleszteni őket minden mondat után, vissza kellett hoznia őket a fizikai valóságba.

 Csodálatos isteni találkozás  volt ez. Csakhogy ez az isteni közelség teljes mértékben felülről indult, így nem csoda, hogy a fent említett előadás példájához hasonlóan a zsidó népnek sem tartott sokáig az átható élmény hatása. Alig telt el egy pár nap és készítettek maguknak egy aranyborjút, a bálványokhoz tértek vissza. Az isteni reveláció felemel, de nem hoz átható változást. Az igazi változáshoz saját munkára, a szentély megépítésére van szükség. Igazi lakhelyet akkor teremthetünk, ha magunk tesszük Istennek otthonossá ezt a fizikai világot.

Tény, hogy hitünk szerint Isten mindenütt ott van, mindent kitölt, mindent minden pillanatban újra teremt. De ezt a tényt nem érezzük és nem látjuk, ezt csak hisszük. Az isteni lakhelyre nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk. Az isteni lakhely nem más, mint az a hely, ahol úgy érezzük, Isten bennünk otthon van.
    .

[Tánjá 36 alapján)

NEM NAGY TÁLMID CHÁCHÁM - NEM KIS ÁM-HÁÁREC - irja a jeruzsálemi Hámodia,( vallásos napilap) Schweitzer "főrabbiról, az ökumániákus ima kapcsáns

Zalman Posner:A zsidó gondolkodásmód

                   A kiválasztott nép

Címkékben, azonosságtudatban lehet túlságos leegyszerűsítést látni – de hogyan tekintheti magát egy nép "kiválasztottnak"?

A "kiválasztott nép" fogalma iránt mutatkozó kételkedés különösen a jelenkorban öltött komoly méreteket, mikor a világ tanúja volt annak a pusztításnak, melyet egy magát "Herrenvolk"-nak, tehát felsőbbrendű fajnak hirdető nép zúdított rá.

Ennek folytán napjainkban sok zsidó vonakodik önmagára nézve elfogadni a "kiválasztott nép" elnevezést, amint azt általában értelmezik. Védekező álláspontot foglalnak el atyáik látszólagos "sovinizmusával" szemben. Vannak olyanok is, kikben ez keserűséget ébreszt, mert a "kiválasztottságban" olyasmit látnak, ami túl gyakran a gázkamrákba és krematóriumokba vivő "szelekciókkal" egyértelmű. Először is tisztázzuk a légkört, hogy azután megvizsgálhassuk ezt a kifejezést sajátos értelmében!

Ha a Tóra arról beszél, hogy Isten Izraelt "választotta", ennek eléggé világos a jelentése. A zsidókat nem arra választotta, hogy másokon uralkodjanak. Nem örököltek semmiféle előjogot. Ha elfogadjuk a kiválasztás tényét, akkor az arra irányul, hogy a kötelesség és felelősség különleges terhét viseljék, amely semmi más népet nem terhel. Bármennyire szimpatizálunk is a demokrácia és az egyenlőség elveivel, be kell ismernünk, hogy azok alkalmazásukban igen korlátozottak. Világos, hogy az emberek már velük született képességeikben sem egyenlőek. Testi erőt sem osztottak ki közöttük egyformán. Irigyelhetjük Einsteint elméje nagyságáért, de világos, hogy az kizárólag az övé s nem a miénk. Még azokkal a különbségekkel és rétegződésekkel is számolnunk kell, melyeket a társadalom mesterségesen kényszerít ránk. Egyenlő lehetőségek, egyenlő választójog és törvény előtti egyenlőség még távolról sincsenek megvalósítva.

Tekintsünk vissza a történelemben, ahogy az a Tórában olvasható! Ádám és leszármazottai hasonló fogalmat alkottak maguknak Istenről, mint mi ma; már ismerték az egyisten, az erkölcs és erkölcsösség fogalmait. Noé fiainak hét törvénye, melyet a negyedik fejezetben tárgyalunk, közel hozta az embert Istenéhez.

De e vallási átéléseket csak a véletlen folytán, gyengén és részlegesen adták tovább. Egy-egy szentéletű ember inkább kivételnek számított, mint szabályszerűnek. Kétségtelen, hogy Ábrahámig semmiféle folyamatosság vagy hagyomány sem létezett. Ábrahám igyekezett terjeszteni az előtte megnyilatkozott Istenség nevét; az egyistenhit tanítását és terjesztését kötelességének érezte. Igaz, hogy ebben nem volt nagy sikere. Csak egyik fia, Izsák, ragaszkodott tanításához.

Ábrahámot nem elégítette ki "Noé hét törvénye" s nem is elégedett meg azzal. Nemcsak időnként, hanem állandóan Isten közelében akart élni. Nemcsak bizonyos szentesített szertartásokban, hanem mindenben, amit tett és átélt. Hiába követték egymást nemzedékek, a sokaságot nem tudta meggyőzni. Úgy tűnik, hogy szűkebb családján és leszármazottain kívül a világ oly közömbös maradt, mint egy szikla. De Isten, Ábrahám Istene, nem volt megelégedve azzal, hogy az emberiség vég nélkül botladozzon. Nem elégedett meg egyetlen szentéletű ember létezésével; azt kívánta, hogy az egész emberiség ismerje meg, s ezért eszközt választott, mely igéjét hordozza. Ama merész individualistának, Ábrahámnak ivadékai voltak hivatva arra, hogy ősatyjukhoz méltók legyenek. Attól fogva nem egy család, hanem egy egész nép tanítja majd meg az emberiséget egy annál magasabb lény létezésére, mint amit az emberek addig ismertek. Ez a nép elsősorban azzal oktat, hogy fennmarad mint élő tanúsága annak, hogy Isten törődik az emberrel: azáltal, hogy Isten akarata szerint él.

Ezért történt Izrael kiválasztása.

Kölcsönös választás

Fel kell tételeznünk, hogy a "választás" kölcsönös volt. Isten kiválasztotta Izraelt, de Izrael (vagy legalábbis Ábrahám) is Istent választotta. Kétségtelen, hogy nem minden zsidó élő tanúja az emberről alkotott isteni ideálnak; lehet, hogy ezek a példamutató egyéniségek kevesen vannak, s bizonyos, hogy nem minden zsidó viseli szívesen kötelessége jármát. De nem tud az alól kibújni, mert bármerre vetődött is, bármilyen körülmények között élt is, zsidó léte megmaradt, s azokkal a múlhatatlan eszmékkel azonosították, melyekre ősatyjuk tanította utódait az ókori Kanaánban. Nem a zsidó valláshoz való ragaszkodása, hanem puszta létezése emlékeztet állandóan a zsidóság különleges helyzetére e világban.

Vannak filozófus népek, kereskedő népek és így tovább. De csak egy nép van, mely azt jelképezi, hogy Isten törődik az emberrel – s ez a zsidó nép. Tiltakozhatunk küldetésünk ellen, meg is tagadhatjuk azt, de még azt a luxust sem engedhetjük meg magunknak, hogy feloldódjunk és eltűnjünk. Ez nem jelenti azt, hogy a zsidók sosem kísérelték meg, vagy ellenségeik vad dühükben nem próbálkoztak azzal, hogy ezt a jelképet megsemmisítsék. Torquemada és Hitler fizikai eszközökhöz folyamodtak, s ijesztően közel jutottak céljukhoz, s ők csak két példa a sok közül.

A szovjet hatóságok több mint fél évszázadon keresztül igyekeztek eltörölni a zsidóság legkisebb nyomát is, és semmiféle eszköztől sem riadtak vissza. Egy elsőrendű világhatalom, mely hidrogénbombák felett is rendelkezett, hatalmas nemzetközi befolyással bírt, és globális törekvései is voltak, szemünk láttára próbálta megakadályozni, hogy egy maroknyi zsidó pászkát ehessen Peszáchkor, vagy hogy a délutáni Minchá imának pár percet szentelhessen.

Tényleg túlzás, ha azt mondjuk, hogy a zsidó nép Hitler, Sztálin és Torquemada ellenpólusát képviseli?

Messzire megyünk, ha azt is állítjuk, hogy ezek a kényurak azért viseltettek pokoli gyűlölettel a zsidók iránt, mert rájöttek, hogy ha csak egy zsidó is életben marad, elveik nem tudnak uralomra jutni?

Véleményünk szerint ez az, ami a zsidó nép küldetésének igazi lényegét jelenti, ez a rendeltetés, amire kiválasztottsága vonatkozik. Lehet ebben a küldetésben valami mellékes csekélységet látni, amit nem érdemes viselni és fennen hordani?

 

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(25)

 

                     A MEGBÍZHATÓ MUNKAADÓ

 

"Tarfon rabbi mondta volt: a nap rövid, és a munka sok, a munkások lusták. A bér jelentős, és a gazda sürget. Ugyancsak ő mondá: nem vagy köteles a munkát befejezni, de nincs jogod kibújni alóla. Ha sok Tórát tanultál, nagy a te jutalmad. A munkaadód megbízható, és kétségtelen, hogy kifizeti béred, de tudd meg, hogy az igazak igazi jutalma a másvilágon van. " (Atyák 2, 15-16)

 

   Tarfon, a javnei Synhedrion egyik oszlopos tagja, Jochanán ben Zákkáj tanítványa volt. A hilléli iskola követője, s a Misna ebben a részben azért idézi, mert gondolatilag kapcsolódik Elázár szavaihoz, kiről az előzőekben szóltunk.

 

  Tarfon kohanita volt, vallásosságáról, de egyben mesés gazdagságáról legendákat beszél el a Talmud. Történt, hogy birtokát inkognitóban járván, leszakított egy fügét. Egy őr - gazdáját nem ismervén - elfogta mint tolvajt, összekötözte, majd zsákba tette, hogy bedobja őt a közeli folyóba.Azonban

De amikor az őr meghallotta, hogy a zsákba kötözött ember azt mormolja:

jaj Tarfonnak, hisz ez megöli... megijedt, elszaladt és otthagyta.(Nedárim, 62a).

 

Az aggáda azt is elmeséli róla, hogy gazdagsága ellenére szűkmarkú volt, és nem adott elég pénzt jótékonysági célokra.Rabbi Akiba , társa és tanítványa, megkérdezte tőle egy alkalommal, nem akarná-e, hogy számára megvásároljon egy birtokot. Tarfon igent mondott, és odaadott egy nagy összeget Akibának. Az pedig mindjárt szétosztotta az egészet a szűkölködők között. Később, amikor érdeklődött a birtok holléte iránt, Akiba bevitte őt a Tanházba, ahol egy gyerek a zsoltároskönyvben éppen azt a verset olvasta, hogy: "Szórta a pénzét a szegényeknek, jótékonysága örökké fennáll." - Tarfon elértette a célzást, s attól kezdve már képességéhez mérten adakozott. (Vájikrá Rábbá, 34,17, és Kállá l)

 

                              ****

 

Tarfon idézett mondása az ember és Isten viszonyára utal. A nap rövidsége alatt az élet gyors elmúlása értendő, de a munka sok, azaz az embernek ezalatt sok feladatot kell teljesítenie. Tiferet Jiszráél szerint a "feladat" alatt az ember mindenfajta kötelezettsége értendő, mind Istennel, mind embertársaival szemben. Ezzel szemben - folytatja eszmefuttatását Lifschitz rabbi - a "munkások", azaz mi magunk, lusták vagyunk és restek, lelki és fizikai erőnk véges. De a bér jelentős...

 

  Tarfon szerint a Teremtő "érdekelve van" abban, hogy a zsidó ember a legmagasabb szintre jusson a Tóra tanulmányozásában és a parancsolatok megtartásában. Nem lehet a "munkát", azaz a Tóra-tanulást elhagyni magyarázza a volozsini reb  Chájjim  -,még akkor sem, ha az ember hajlandó volna a nagy fizetségről lemondani. A "munka" megtagadása bűnnek számít, és aki ebben vétkesnek találtatik, az nemcsak a fizetségtől esik el, hanem példás büntetést is kap.

 

Tarfon gyakran használja a "munka" szót, és annak fontosságát a Talmudban is gyakran hangsúlyozza. "Addig nem lakozott az isteni dicsfény Izrael népének körében, amíg nem végeztek munkát. Az ember rendszerint a semmittevéstől hal meg." (Ávot d'Rabbi Nátán, 12). Ha valaki nem képes az egész "munkát" elvégezni, az még nem menti fel őt az alól, hogy ne tegyen meg mindent ennek érdekében.

 

   A Midrás egy - erre vonatkozó - történetet mesél el. Volt egyszer egy király, kinek a palotájában egy óriási gödör éktelenkedett, és utasította kancellárját, mihamarabb tüntesse el. A felfogadott munkások egyik fele okos volt, a másik balga. Ez utóbbiak belenéztek a gödörbe, és kijelentették, ez olyan mély, hogy sose fogják tudni betömni... Az okosak pedig kijelentették, mit érdekli őket, meddig tart a munka, örülnek, hogy egyáltalán dolgozhatnak és pénzt kaphatnak érte...

 

  Így van ez velünk is. A Jóisten is azt mondja nekünk: tegyétek a dolgotokat, és ne törődjetek azzal, hogy nem tudjátok az egész munkát elvégezni (Jálkut, Ékev).

 

                                ****

 

A nap rövid...

 

A vilnai gáon, rabbi Élijáhu közel ötven évig nem találkozott a húgával.  Aikor az  végülis meglátogatta, nagyon megörültek egymásnak. Élijáhu  az "Aki feltámasztja a halottakat" áldással ölelte magához rég nem látott testvérét. A találkozás után nem sokkal azonban a rabbi otthagyta az egész családot, és könyveibe mélyedt, közölvén, hogy mivel ő már öreg, és közeledik az idő, amikor el kell hagynia ezt a világot, nem fecsérelheti el drága idejét mégoly örömteli dolgokra sem, ha az nincs összefüggésben a Tóra-tanulással. Húga elfogadta magyarázatát és visszavonult.

 

Kinek van szabad ideje?

 

Cháféc Chájjim, a nagy zsidó bölcselő, szokta volt mondani: módfelett csodálom azokat az embereket, akik folyton ráérnek, miközben azon töprengenek, mivel üssék agyon az időt. Az én bajom pont az ellenkezője, állandóan időzavarban vagyok, a munkám rengeteg, az élet pedig oly rövid.

 

Nem vagy köteles a munkát befejezni...

 

Ugyancsak Cháféc Chájjim mondta el az alábbi hasonlatot:

Egyszer húsz ember beleesett a hídról a sebes folyóba. A parton állók közül ketten azonnal beugrottak a vízbe, hogy mentsék a fuldoklókat. A parton maradók közül valaki` utánuk kiabált, hogy úgysem tudjátok kimenteni mind a húsz fuldoklót.

 

Igaza volt ennek az embernek? - tette fel a kérdést Cháféc Chájjim.

 Természetesen nem - adta is meg a választ -, hiszen ha nem is tudták mindet kimenteni, csak néhányat vagy akár csak egyet is, már akkor is meg kellett tenniük, mert nem szabad tétlenül szemlélni, ha valaki bajban van.

 

Kifizeti béred...

 

 A béred már most is megkapod, hogy élni és tanulni tudjál, de a valódi fizetség, a jutalom csak a végén, a túlvilágon van.

 

Cháféc Chájjimnak erre is van egy hasonlata:

 

Valaki autót bérelt egy hosszabb utazásra. Útközben a kocsi vezetője pénzt kért utasától. Az csodálkozott ezen, mondván, tudomása szerint ilyen esetben csak az út végén szokás fizetni.

 

Ez igaz - mondta a sofőr -, de nekem most is kell pénz, hogy benzint vehessek, és folytathassuk az utat...

 

 Ezzel véget ért az Atyák második fejezetet

 

 

 

Zalman Posner: A zsidó gondolkodásmód (3)

 

                        Születési hiba?  

Úgy tűnhet, hogy zsidónak lenni csak a véletlenen múlik; "születési hiba", hogy valaki zsidó szülőktől származik. Tényleg nincs itt más választás?

Itt újra meg kell vizsgálnunk olyan fogalmakat, melyeket keresztény értelmezésükben vakon elfogadtunk, anélkül hogy megállnánk egy percre, és megnéznénk, vajon a zsidó vallásban is érvényesek-e. Ami nem zsidók számára "igaz" lehet, nem feltétlenül alkalmazható zsidók esetében. A vallási hovatartozás csak személyes elhatározás kérdése? A nyugati – vagyis keresztény – felfogás szerint erre igenlő a válasz.

Közismert tény, hogy a "vallás" szónak nincs megfelelője a héber nyelvben. Nyugati zsidók hajlandók arra, hogy zsidóságukat mint "életformát" jellemezzék, bár nem eléggé világos, miben különbözik ez az életforma a szomszéd nem zsidóétól. Mikor szemtől szembe találjuk magunkat a zsidósággal, a zsidó léttel, nemcsak "vallásról" van szó.

Egy nem zsidó élete bizonyos percében lesz keresztény, személyes döntése folytán, de bármikor meggondolhatja magát, és megszűnhet kereszténynek lenni. A nyugati zsidó szeretné ezt a felfogást a zsidóságra is átvinni, és tiltakozik az ellen, ha a Tóra az ő választási szabadságát korlátozni akarja.

Először is értsük meg, hogy a választás lehetősége nem velünkszületett jog. Mi a szülői család keretébe születtünk, anélkül, hogy azt választottuk volna, bármennyire értékeljük is apánkat és anyánkat. Az öröklődési törvényeknek is van mondanivalójuk, akár tetszik nekünk a dolog, akár nem, s ez irányban nem sokat tehetünk. Ez talán csalódást jelent, de így van. Más területen természetesen végtelen választási lehetőségek állnak előttünk, különösen egy nyílt, demokratikus társadalomban. Eléggé szabadon választhatjuk meg barátainkat, szakmánkat és politikai állásfoglalásunkat.

Hol áll a zsidóság ezen a téren? Vajon az öröklődés törvényei alapján vagyunk-e zsidók, vagy szabadon választhatunk, zsidók legyünk-e vagy sem? Úgy tűnik, hogy a nem zsidó a vallást szabad választás kérdésének tekinti, melyet az ember kedve szerint elfogadhat, elvethet vagy megváltoztathat. De mi, zsidók, kötelesek vagyunk gondolkodásunkra nem zsidó mértéket kényszeríteni? Tisztázzuk hát, mi a zsidó felfogás ezen a téren!

Jegyezzük meg, hogy "ateista keresztény" nem létezik. E két fogalom kizárja egymást. Vannak viszont zsidók, akik azt állítják, hogy ők ateisták. Ezek persze nemzeti fogalmakban határozzák meg zsidó voltukat, ők zsidó nemzetiségűek, míg más zsidók ugyanolyan erélyesen tagadják, hogy mások lennének, mint amerikaiak, franciák vagy angolok.

Eddig az ember lényének külsődleges elemeit tárgyaltuk: hitét, társadalmát, gondolkodásmódját és életmódját. De ezek nem önmagukban jelentik magát az embert. Mikor a Tóra zsidóról beszél, lényegét, sajátos lényét, "énjét" érti ezen. A zsidó ilyen és ilyen, s ez független akaratától vagy bármily változástól. Az ember személyisége nem egyfajta öltözék, melyet le lehet vetni és el lehet dobni, mintha divatját múlta volna, és zsidóságával is így állna a dolog. Az "énem" állandó, és zsidó voltom sosem változik meg.

Nincs véletlen

Elfogadhatjuk szüleinket, vagy megtagadhatjuk őket, de akkor is szüleink maradnak. Teljesíthetjük kötelességeinket velük szemben, vagy elhanyagolhatjuk azokat, de a kötelezettség továbbra is fennáll. Kiélhetjük zsidó voltunkat örömmel és hálatelt szívvel, vagy megkísérelhetjük a szabadulást tőle, de bármit tegyünk is, nem tudunk változtatni a tényen, továbbra is zsidók maradunk.

A chászidizmus kidolgozott néhány elvet, melyek az elsőként említett kérdés alapját képezhetik, vagyis ami a születés véletlen voltát illeti. A Báál Sém Tov az "egyéni gondviselés" fogalmát emelte ki. A véletlen olyasvalami, aminek nincs magyarázata vagy értelme; de a Báál Sém Tov tanítása szerint nincs igazi "véletlen" az életben. Minden élménynek, minden eseménynek van értelme és célja. Nem vagyunk egy abszurd színmű szereplői. Mi hát a dolgok értelme, mi a jelentősége? Azt nem mindig tudhatjuk, de egyben biztosak lehetünk: van valami értelme annak, hogy zsidónak születtünk, s ez nem a vak véletlen személytelen szeszélyéből, "születési hibából" fakad. Mily lehetőségek állnak előttünk? Tagadhatjuk lényünket, megpróbálhatunk menekülni saját magunk elől, elnyomni a zsidó "szikrát", mely bennünk lakozik – vagy elfogadhatjuk, amik vagyunk, és zsidóságunkat továbbfejlődésünk termőtalajává alakíthatjuk, hogy létünk küldetését megvalósítsuk.

Semmi emberi nem lényegtelen vagy "véletlen", különösen nem egy oly nagyjelentőségű esemény, mint születésünk.

(Folyt.köv.Ö

HETI HAFTARA – TRUMÁ - 2012

A HAJLÉK ÉS SZENTÉLY KÖZÖTT   "Az Örökkévaló tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Chirám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymás­sal ... Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izrael fiai kijöttek Egyiptom­ból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott ... kezdték el építeni az Örökkévaló templomát." (lKirályok 5:26.,6:1.)      A hetiszakaszban a pusztában felállított hajlék-Szentély előkészítő mun­kálatairól van szó. A háftárá ennek megfelelően a Salamon által épített Első Szentély építéséről számol be. Már Dávid király készült Szentélyt építeni az Örökkévalónak, miután megszilárdította hatalmát, de isteni sugallatra elállt szándékától: úgymond, sokat háborúzott, sok vért ontott, s nem lett volna ildomos, hogy ő építse fel Isten hajlékát, a békés élet jelképét.   A királyok könyvének szerzője - a hagyomány szerint Jirmijáhu prófé-ta - a fejezet elején leírja Salamon királyságának háztartását, hatalmának kiterjedését, hetedhét országban híres bölcsességét, majd előkészületeit a Szentély felépítésére. Először is apja barátjához, Chirámhoz, Cor - Föní­cia - királyához fordult segítségért, hogy az építkezéshez szükséges céd­rus- és fenyőfát bocsássa rendelkezésére. Chirám üdvözlő követséget kül­dött Salamonhoz, amikor megtudta, hogy apja után ő lett a király. Sala­mon a köszöntésre adott válaszában dicséri a cidoniak fakitermelési szak­értelmét, és felajánlja, hogy embereket ad a munkához, sőt Chirám embe­reit is ő fogja fizetni.   A következőkben az egyezményről értesülünk. Chi­rám megígéri, hogy ellátja Salamont a szükséges faanyaggal: emberei kivágják a cédrus- és fenyőfákat, leviszik a tengerpartra, ahol tutajokat ácsolnak belőlük, és a vízen elszállít ják a zsidó állam egyik kikötőjébe _ Jáfóra (2Krónikák 2:15.) -, ahonnan majd elfuvarozhatják a rako­mányt Jeruzsálembe.   Az üzlet fejében Chirám élelmiszert, búzát és olajat kért, amit meg is kapott. Ezenkívül - olvashatjuk az Írásban - Salamon harmincezer főnyi munkaszolgálatos-ármádiája tízezres turnusokban vett részt a liba­noni fakitermelésben. A munkások egy hónapot töltöttek Libanonban, két hónapig pedig odahaza pihenhettek. Cor és Cidon már akkor is Libanonhoz tartozott, akárcsak ma, és az izraeli munkások a helybeli szakemberek felügyelete alatt dolgoztak ott.

* * *

Egyes kommentátorok megjegyzik, hogy kényszermunkások alkalmazá­sa nem zsidó, inkább egyiptomi szokás volt, ami végül is meggyülöltette a néppel Salamon rendszerét, és halála után a királyság kettészakadásának egyik okává vált. A kényszermunka fő felügyelője, Ádonirám miniszter, már Dávid királysága alatt is vezető szerepet töltött be. Miután végigszol­gálta Salamon uralkodását, ő kísérte az ifjú Rechávám királyt S'chembe. Ekkor történt, hogy a nép fellázadt, és elkergette Salamon fiát, Ádonirá­mot pedig megkövezték (lKirályok 12:18.).   Salamonnak a harmincezer kényszermunkáson kívül 70 OOO teherhordó és 80 OOO kőfejtő áll rendelkezésére, akik 3 300 munkafelügyelő irányítás a alatt a hegyekben bányászták a hatalmas termésköveket. A krónikák könyvében azt olvassuk, hogy ez a százötvenezernyi munkássereg az Izrael királyságában élő idegenekből állt. Az emorita őslakosság maradéka gér tosávként, vagyis izraeli illetőségű idegenként élt a zsidó országban: nem szolgált a hadseregben, hanem közmunkát végzett. A Talmud szerint ezek prozelitajelöltek voltak, vagyis be akartak térni, de a zsidók nem fogadták be őket, mert attól tartottak, hogy szándékuk nem őszinte meggyőződés­ből fakad, hanem opportunizmusból (J'vámot 79. és Jeruzsálemi Talmud, Kidusin 4:1.).    Meg kell jegyeznünk, hogy az Első Állam aranykorában, Dávid és Salamon királysága idején a zsidók egyáltalán nem térítettek, és nem fogadtak be prozelitákat, arra gondolván, hogy érdekből akarnak közéjük kerülni.

* * *

Csaknem ötszáz esztendő telt el az egyiptomi kivonulás óta, mire Salamon felépítette a Szentélyt. A Gyülekezés Sátra hol itt, hol ott állott, Silóban, Gibonban és másutt. Most körös-körül béke honolt, a zsidó állam megszi

 

lárdult: elérkezett a központi Templom felépítésének ideje. Ezért is hang­súlyozza az Írás a háftárá elején, hogy béke volt Salamon és a szomszéd Chi rám között - és ezért volt előírva, hogy a Templom építéséhez nem szabad vasszerszámot használni: Ez a tilalom tulajdonképpen csak az oltárra vonatkozott, de Salamon kiterjesztette az egész Templom-hegyre: a hatalmas termésköveket készre faragva kellett odavinni és összeilleszte­ni Bölcseink a vasszerszámok használatának tilalmát szimbolikus jelentő­ségűnek tartják. A Templom a béke és az élet forrása, a vas -     a fegyver - pedig az élet megrövidítésére szolgál, ezért összeegyeztethetetlenek (Mechiltá.

)                                                              ***

 

A Biblia leírja, hogy Salamon templomában "teljesen zárt és mégis átlát­szó" ablakok voltak. Ezt a Tárgum nyomán úgy magyarázzák, hogy belül szélesek, kívül keskenyek voltak. Az ablak funkciója általában az, hogy a világosságot beengedje. Bölcseink hangsúlyozzák, hogya Szentélynek, illetve a benne lakozó Istenségnek nem volt szüksége kívülről jövő fényre: ellenkezőleg, az isteni fényesség belülről áradt kifelé.

* * *

A Templom szerkezetének és berendezésének részletes leírása után a kö­vetkező szavakkal ér véget a fejezet és a háftárá: "Így szólt az Örökkévaló igéje Salamonhoz: Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem: Izrael fiai közt lakom, és nem hagyom el népemet, Izraelt." (1 Királyok 6: 11-13.)

Ez az isteni ígéret - "nem hagyom el népemet, Izraelt" - érvényes mind a mai napig

A KÉT ROSSZ KÖZÖTT - A FIZETÉST VÁLASZTJÁK A "RABBIK"---

 

 

"MILY SZÉPEK A  TE SÁTRAID, JÁKOB..."

 

"A  BÁTLENTÉRIEK TOPORZÉKOLTAK

 ÉS KIVONULTAK - - -"

 

  EGYIK NEVES – DE MOST NÉVTELEN – TUDÓSITÓNK, AKI NEM TUDOTT JELEN LENNI, DE ÉRTESÜLT A TÖRTÉNTEKRŐL, TELEFONON JELENTI:

 

Szia Naftali!

Most hívtak fel, és elmondták, hogy a Mazsi Közgyűlésen a 120 körüli
tagságból több, mint nyolcvanan vettek részt. Túlnyomó többséggel
megszavazták.
A Bethlen tériek voltak csak ellene. (Sárközi, Keszler, ők ki is
vonultak dühükben és toporzékoltak előtte..)
Pozitívan szólt hozzá  Tordai, a Heisler, a Zoltai, és jó sokáig
vita volt, de a végén végülis túlnyomóan megszavazták, felkiáltva,
hogy a "2 rossz közül a kisebbiket választják".

És mit gondolsz ki nem volt jelen? Kitaláltad. A dagadt cukrászinas, aki azt hitte hogy alattvalói elvégzik helyette a piszkos munkát, de ez most nem sikerült és a közlegények fellázadtak. A kis pimasz svihák is lovat váltott, most saját "rabbi"társait árulta el és Heisler nyomában ő is a "kisebb rossz" mellett beszélt. Ez nem más mint az áprilisi fizetés- - -"

 

   Eddig a telefon. Sokba kerül, nem lehet elvárni hosszi drósekat, bár a jelentő hozzá van szokva. De most nem beszél mellé, ahogy a Dohányban megszokta.

 

  Későbbre igértek részletesebb jelentéseket is. Lehet hogy most szünőben lesz a félelem. Ha a mumus nem tud fizetni éprilisban – akkor már nem mumus többé
 

                                                 * * * *

    Tehát a Jiduka és társai. Ök nem birják elviselni, hogy vannak nem ám-hoórec rabbik is Magyarországon.

 

      A Chábádban feltürik az ingujjakat és neki gyűrköznek a munkának. Évszázados hanyagságot kell most behozni. Talán még menthető valami. Az ortodoxok félnek lélekzetet venni: egy nemzetközi kalandor ólálkodik körülöttük,de van remény hogy kiutasitják. Ez nem Románia---

 

     Várjuk, hogy fogja a mazsihisz a kesrü pilulát beadni a honlap jobb sorsra érdemes olvasóinak. Időben jelentünk- A viszontlátásra.

  

Egy másik tudósitónk részletesebb és lényegre törőbb:

Megszavazták, több mint 3 órás vita után. A szempont: ez nagyon rossz nekünk, de ha nem fogadjuk el, még rosszabb...

Volt zsarolás, fenyegetés, de nem volt olyasféle balhé, mint a BZSH án. Frölich el se jött. A svihák (Radnóta) azt kérte, hogy halasszuk el pár héttel, de a FP nem engedte.

     Mily szép, mily kellemes - - - stb.    

SIP UTCAI TUDÓSITÓNK JELENTI

  HATALMAS TÖBBSÉGGEL SZAVAZTÁK MEG - MOST A "RABBIK" ESTEK POFÁRA

                            67 igen, 10 nem, 6 tartózkodás

     visszafogott öröm a chábádban és az ortodoxiában  * !דידן  נצח!

  új horizont a magyar zsidóságban

(folyt-köv)

SIP UTCAI TUDÓSITÓNK JELENTI

       

      É S Z H E Z  T É R TE K= MEGSZAVAZTÁK!!

        RÉSZLETEK - KÉSŐBB