AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(60)

                        

AZ ÉRETTSÉG SZŐLŐJE

 

 Joszéf Bár-Jehuda, a babilóniak falujából, szokta mondani: "Aki fiataloktól tanul, az olyan, mintha éretlen sző1őt enne, vagy újbort inna közvetlen a szőlőprésből. Ezzel szemben aki a vénektól tanul, az olyan, mintha érett szőlőt enne, vagy óbort inna..." (Atyák, 4, 20).

 

 Joszéfról csak annyit tudunk, hogy Jehuda, a Fejedelem és Meir korában élt egy Zidon melletti faluban. Fenti mondása,  Elisa előző mondásához csatlakozik. A fiatalok tudása még nem megalapozott, azok tele vannak kétségekkel, és a felszínes tudás olyan, mint az éretlen szőlő, amitől elvásik az ember foga.

Az újbor hasonlattal azt akarja kifejezni, hogy egy fiatalember tudása még nem lehet érett, mert nem forrott ki, és még nem ülepedett le.

 

    Toszfot Jom Tov - tovább folytatva eme gondolatmenetet - azt állítja, hogy az újbor lehet, hogy ízlik, de később hascsikarást okozhat. Tiferet Jiszráél pedig azt mondja, hogy az éretlen szőlő és az újbor között az a különbség, hogy a szőlő esetében az ember rögtön érzi a kellemetlen ízt, míg az újbornál nem biztos, hogy érződik, és csak később okoz problémát.

 

   Így működik a fiatalok tanítása is. Lehet, hogy első hallásra logikusnak tűnik, de a végén kiderül, hogy ismerete még nem eléggé kiforrott.

Mindennek az ellenkezője is igaz. Ha valaki öregektől tanul, az olyan, mint mikor valaki érett szőlőt eszik, ami mézédes, és nem árt az egészségnek, vagy óbort iszik, ami ízletes, és megörvendezteti a szívet, amellett egészséges (Máchzor Vitri).

 

 

                                ****

S. R. Hirsch az elmondottakból azt a logikus következtetést vonja le, hogy a legjobb tanítvány a fiatal, míg a legjobb tanító az idős, tapasztalt pedagógus.

Egyes magyarázók szerint a szőlő jelképezi itt a Tóra közérthető részét, míg a bor a kabbalisztikus, elvont ismereteket.

 

    Egyébként a "bor" szó héber betűinek a számértéke megegyezik a "szod" (titok) szó betűinek számértékéveI.

 

   A talmudi felfogás azt vallja, hogy az öregek mindig tapasztaltabbak a fiataloknál. Jismáél ben Joszi rabbi szokta mondani, hogya Talmud-bölcsek minél tovább élnek, annál bölcsebbek lesznek, mert egész életükben tanulnak, és így a kor bölcsességet hoz nekik, míg a tanulatlan ám háárecek minél öregebbek lesznek, annál inkább elbutulnak, mivel életüket hívságos dolgokkal töltik, és eszük - ha van is nekik - nem csiszolódik a tanulás logíkájának köszörűkövén.

 

   Természetesen, tisztelet a szabályt erősítő kivételeknek.

 

                                 ****

 

Szfát Emet szerint a Misna szerinti "öreg" alatt hatvanon felüli embert kell érteni, eddig azonban mindenki fiatalnak számít.

 

  A kozsnitzi Mággid szerint, ha a tanítvány nem becsüli mesterét és magával egyenrangúnak tartja, akkor nem képes tanulni tőle. Ez olyan, mintha éretlen szőlőt enne. Ezzel szemben, ha a tanítvány felnéz a mesterre, és benne a bölcset látja, aki érett, és tudása megállapodott, leülepedett; akkor fog tanulni tőle, és olyan lesz, mintha érett szőlőt enne.

 

                                ****

 Reb Zuse erre értette Bölcseink azon mondását, mely szerint "ha a mester hasonlít Isten angyalára, akkor tanuljanak Tórát tőle; ha nem, akkor nem".

(Moéd Kátán, 17, b). Ha a tanítvány - mondta Zuse - olyan nagyra tartja mesterét, mintha az Isten angyala lenne, akkor sikerülni fog tőle tanulni, ellesni tudományát. Ha nem, akkor kár a fáradságért...

 

        AZ ÖREG LEHET SZENILIS IS

 

Jehuda rabbi, a Fejedelem szokta mondani: "Ne a kancsót nézd, hanem azt, hogy mi van benne. Van új kancsó, mely tele van óborral, és van régi, antik kancsó, amelyben még újbor sincsen... " (Atyák, 4, 20). Más olvasat szerint, itt (az imakönyvekben) Rabbi Méir szerepel és nem r' Jehuda).

 

 Jehuda, a Misna szerzője, vitába száll Joszéf (az előző fejezetben kifejtett) elméletéveI. Nem az a fontos - állítja -, hogy valaki fiatal vagy öreg, hanem az, mit mond, bölcsességet vagy badarságot. Egy fiatal is lehet okos, és egy vén lehet szenilis is (Bartinora).

 

   Jehuda is a borhasonlatot használja. Nem az a lényeg - magyarázza-, hogy milyen edényben van a bor, hanem az, milyen minőségű a bor. Nem kell azt hinni, hogy egy díszes borosüvegben jobb bor van, mint egy egyszerűben.

Pinchász Kháti Misna-magyarázatában idézi Jób egyik barátját, aki hasonlókat mond: "Azt gondoltam, beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. De a halandóban csak a lélek az, a Mindenható sugallata, ami értelmessé teszi. Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek a törvényhez..." (Jób, 32, 7-9).

 

    Tiferet Jiszráél szerint Jehuda nem vitatkozik, hanem csak figyelmeztet az általánositás veszélyes voltára. A tekintély tiszteletet nem  automatikus, vagy kizárólagos, hiszen nem biztos, hogy minden, amit egy idős tesz vagy mond feltétlenül helyes, és egy fiatalnak ne legyen esélye sem arra, hogy véleménye elfogadtassék. Hallgasd meg, ki mit mond - szól Jehuda figyelmeztetése -, és fogadd el, bárki mondja is; lett légyen öreg vagy fiatal - az igazságot. "Többet ér a szegény, de bölcs gyerek [fiatal] a vén, de ostoba királynál" - mondja a bölcs Kohelet. (4, 13).

 

                                    ****

    Az élet sok példával igazolja a fenti mondás igazát.

Ilyen pl. Elázár ben Ázárjá, akit 18 évesen választottak meg a Synhedrion elnökének. Maimonides 16 éves korában írta meg első filozófiai művét, míg a Misna-magyarázatát (Széfer Hámáor) 23 évesen. Remó (Mose Iszerlis rabbi) 18 évesen lett Krakkó főrabbija. Nagy Sándor 26 éves fejjel foglalta el a perzsa birodalmat, és ugyanilyen idős volt Hannibál, amikor átkelt az Alpokon, hogy bevegye Rómát.

 

                                 ****

 

Rabbi Nátán Atyák traktátusában, (második verzió, 34. fej.) Jehuda állítását sokkal élesebb fogalmazásban olvashatjuk. Azt mondja ott, hogy van régi kancsó, ami teljesen üres, vagy "vizelettel van tele".  Vannak, akik úgy vélik, Jehuda burkoltan Elisát bírálja, míg Elisa az előző Misnában Akibára utalt, aki időskorában kezdett el tanulni. (Lév Ávot).

 

                                  ****

 

A haszid gondolkodók élesen elítélték a csak a külsőségekre adó zsidókat. Jaj volt annak a haszidnak, aki megpróbált a rebbéje előtt az "antik kancsó" szerepében tetszelegni.

 

  Egyszer reb Jechezkiélt, az alexanderi rebbét meglátogatta egyik híve, aki szívesen adta ki magát lelkes, "tüzes" haszidnak. Miközben beszélgették, a rebbe elgondolkodott, és időnként megszívta pipáját. A vendég látván, hogy a pipa nem füstöl, azt hitte, kialudt, ezért óvatosan meggyújtott egy gyufát, és odatartotta a pipához. Igy derült ki, hogy nem is volt benne dohány.

Ekkor megszólalt a rebbe: "Látod, ha a fej üres, akkor még a tűz sem segít... "

 

                    

A heti szakasz - VÁJÉSEV – 2010

Jehuda  "félrelépése" és a Messiás családfája      

 

„Történt pedig abban az időben, hogy Jehuda elvált a testvéreitől és csatlakozott egy adulámi emberhez, akinek Chirá volt a neve. Ott meglátta Jehuda egy Suá nevű kánaánita embernek a lányát és elvette feleségül...” (1Mózes 38, 1-2).

 

A Tóra nem számol be Jákob fiainak házasságáról, nem tudjuk kik voltak az ősatya menyei. Csupán Jehuda és József házasságáról van híradás – Jehuda itt, József pedig Egyiptomban nősült, miután kiszabadult a börtönből, ahová Potifár felesége juttatta. (Jehuda esetében a „kánaánita” szót kereskedőnek értelmezik, mivel ez a szó, a Bibliában, ebben az értelemben is előfordul).

 

Jehuda tehát elvált testvéreitől – szó szerint: „lement” tőlük – önállósította magát, megnősült és gyors egymásutánban három fia született: Ér, Onán és Sélá. A család a pásztorok életét éli. Jehuda elsőként Ért, elsőszülött fiát nősíti meg, akihez hozzáadja Támárt, Sém unokáját, aki  igen szép volt(Midrás)  . A házasság szomorú véget ér, az ifjú férj meghalt, az Írás tanúsága szerint azért, mert „rossz volt az Örökkévaló szemében" (uo. 7).

 

Mi volt rossz az „Örökkévaló szemében"? Az Írás nem részletezi. A Midrás a maga módszerével – összehasonlítási alapon – azt hozza fel oknak, hogy Ér nem akart gyereket, mert egyrészt attól tartott, hogy felesége – a terhesség és a szülés következményeként – elveszti szépségét (Jevámot, 34), másrészt nem akarta vállalni a gyerekneveléssel járó vesződséget (Joszef Bchor-Sor).

 

Itt találkozunk első ízben a sógor-házasság fogalmával, ami később, a Tórában, kötelező parancsolatként jelenik meg. Jehuda, elsőszülött fia halála után, azt mondja második fiának, Onánnak: „Menj be bátyád feleségéhez, vedd el őt, mint sógora és támassz utódot bátyádnak” (uo. 8).

 

Onán – innen később az onánia fogalma, amit a halacha szigoruan tilt és elitél -  – csak vonakodva tesz eleget az apai kérésnek-parancsnak. Mindent elkövet annak érdekében, hogy a kapcsolatból ne születhessen gyerek, mivel „tudta, hogy az utód nem az övé lesz" (uo. 9). Istennek nem tetszik Onán magatartása és ő is meghal.

 

A levirátus (sógor-házasság) alapján Támár azt várta, hogy Jehuda hozzáadja őt Sélához, legkisebb fiához. Az apa azonban, aki két fiát már elvesztette, féltette a legkisebbet. „És mondá Jehuda Támárnak, a menyének: maradj özvegyen apád házában, amíg felnő a fiam, Sélá; mert azt gondolta, ne haljon meg ő is, mint bátyjai” (uo. 11).

 

Támár szót fogadott és visszaköltözött a szülői házba.

 

Közben hosszú idő telt el, ezalatt meghalt Jehuda felesége. Később megvigasztalódott, majd barátjával, Chirával, Timnába ment, ahol juhait nyírták.

 

Megtudta ezt Támár, s látta azt is, hogy Sélá ugyan felnőtt, de őt nem adták hozzá... S ekkor Támár merész elhatározásra jutott.

                                                                  ***

Támár már korábban, mikor Jehuda visszaküldte őt szüleihez, sem akarta elhagyni Jehuda családját – a Midrás szerint megérezte, hogy egykor tőle származik majd a Dávid-házból jövő Messiás. Most, hogy világossá vált számára, hogy Sélá nem teljesíti be a sógor-házasságot, ravasz cselekedetre szánta el magát: levette özvegyi ruháját és fátyolt öltött, ill. az Astarte-kultusz papnőjének ruháját öltötte fel, hogy Jehuda ne ismerje fel. Magyarán, prostituáltnak adta ki magát.

 

A Timnából – a birkanyírási ünnepségről – hazatérő  özvegy Jehuda az útkereszteződésnél megpillantotta az elfátyolozott Támárt, akit természetesen nem ismert fel, és félreérthetetlen ajánlatot tett neki. Támár csak erre várt. Megkérdezte, mit fizet a „szolgáltatásért”? Jehuda megígérte, küld a nyájából egy kecskegidát. Támár elfogadta az ajánlatot, de zálogot kért a „vendégétől”, annak biztosítékaként, hogy valóban megkapja majd a kecskegidát. Jehuda ebbe is belemegy, zálogba adja pecsétjét, zsinórját és botját (az ókori Keleten ezek bizonyos személyiségek hatalmi jelvényeinek számítottak).

 

Három hónappal később Jehuda tudomására hozzák, hogy menye, Támár, állapotos.

Időközben Jehuda elküldte a beígért kecskegidát, de mivel Támár, az „eset” után azon nyomban visszacserélte ruháját és hazament, nem találtak rá. A zálog ennek következtében nála maradt.

 

Jehuda tűzhalálra ítélte „parázna” menyét. Miközben a vesztőhelyre kísérték, Támár elküldte apósának a zálogot, s azt üzente: „Akié ezek a dolgok, attól vagyok állapotos...kérlek, ismerd fel, kié ez a pecsét, zsinór és bot”.

 

Jehuda felismerte és azt mondta: „Igaza van velem szemben, mert nem adtam a fiamhoz, Sélához..." (uo. 25-26).

* * *

A kommentátorokat nem hagyja hidegen az a kérdés, miként lehetséges, hogy Jehuda halálra ítélte Támárt erkölcstelen viselkedés miatt. Először is, Támár özvegy volt, nem férjes asszony. Másrészt, milyen hatásköre volt Jehudának arra, hogy menyét halálra – tűzhalálra – ítélje? Mikor, hol és ki nevezte őt ki bírónak?

 

Rabbi Jehuda Hechaszid, a neves középkori exegéta (a Széfer Hászidim szerzője) szerint nem tűzhalálról volt szó, hanem egy tüzes bélyegről, amit – korabeli szokás szerint – a prostituáltak homlokára égettek, ismertető jelként.

 

Mások szerint, Támárra, aki Sém lánya (unokája) volt, szigorúbb törvények vonatkoztak, mivel Sém kohanita család feje volt.

 

Támár végül is ikreket szült, kik a Perec, ill. a Zorách nevet kapták. Belőlük  teljesedett ki  Jehuda törzse. Perec ivadékai között volt Boáz, kinek fia Ovéd, unokája Jisáj és dédunokája Dávid volt, a Dávid-ház megalapítója, a messiási fogalom megtestesítője.

 

Így teremtődött meg, az isteni Gondviselés jóvoltából, Jehuda félrelépésének következményeként, a zsidó messiási gondolat.

 

 

MAGYAR "ZSIDÓ" VALÓSÁG: A MÓSZEROKNAK NEM LESZ REMÉNYSÉGÜK!

 

MIKOR VAN CHANUKA PESTEN?

 

    NEMSOKÁRA – KB. EGY HÉT MULVA – ITT A CHANUKA. ÉS BÁR BUDAPESTEN AZ IDÉN LEGALÁBB HÁROM "ZSINAGÓGIAI" NAPTÁR JELENT MEG – ÚGY LÁTSZIK A NÉP NEM TUDJA MIKOR VAN, ILLETVE MIKOR LESZ A FÉNY ÜNNEPE, AMELY SEMMIKÉPPEN NEM TÉVESZTENDŐ ÖSZE A KÖZELI CHAGEVAL.

 

  Honnan vesszük ezt a képtelenséget?  Elsősorban persze kedvenc leib-zsurnálunkból, az Új(?) Életből, de itt vannak a személyes meghivók is, amiket kapunk és amiket abban a reményben küldenek küldőik, hogy egy óvatlan uborkaszezon idején leközöljük őket.

 

      Mindjárt itt van kéznél a "Csáki" meghivója, amelyben a (fő)rabbi és a (fő)elnök meghivnak bennünket az ötödik  láng meggyujtására egy vasárnapi napon, nevezetesen december 5.én.

 

    Nagyszerü, ott leszünk, de ez az ötödik láng. Mikor van az első, és a második, stb – azokat nem gyujtják meg? Chanuka az ötödik napon kezdődik?

 

      Valamivel jobb a helyzet a  Hunyadi téren: ott a chanuka egy nappal előbb kezdődik, mivelhogy a negyedik (4!) lángot már szombat este meggyujtják (világlapom megirja, a gyengébbek, illetve a bigott vallásosok kedvéért, hogy ez 3/4 órával a sábesz kimenetele után lesz. Köszi.) De mikor és hol gyujtják az elsőt és mikor eszik az első fánkot Zúglóban, ahol a főszer. a főrab. (de ő nem főz sóletot)?!

 

    Oda se rántsunk, lapjában megirja, keretben, kimelten kékitve, hogy szintén az ötödiknél kezdjük,  naná, hogy vasárnap, amikor mindenki ráér, du. 3 órakor.

 

      Erős a gyanunk, hogy csak  azoknál az  "idegenlelkü" lubavitsiaknál (meg a néhány ortodox túristánál), kezdődik a chanuka időben, vagyis december elsején, szerda este, amikor templomaikban és az utcán(!!) meggyujtják nap mint nap, nyolc napon át a szemet szúró lángokat és nem szégyelik magukat kiállni a Nyugati elé is és ott táncolni, ahelyett hogy tüntetnének Károlyi kipája ellen.

 

    Hát nem botrányos!?

 

                                                                ***

        "CSOKNYAK" GYÁSZOLJA A JUDAPEST MEGSZÜNÉSÉT

          

              Egy csokornyi szivderitő, búűző csoknyakiáda a közelmult archivumából:

 

      Amikor a "judapest"  álnevü, önantiszemita de zsidónak álcázott  HONLAP az utolsókat rúgta és és szellemi papája-mamája éppen sajnáltatta magát a Dob utca és Klauzál tér környékén – csoknyak (akkor még elvtárs) nem átallotta követ dobni az elesett után és a következő gunyorosnak szánt levelet iratni slapajaival a siputcában:

• Dr.Feldmájer Péter MAZSIHISZ elnök

2009 január 11 at 21:09

Sajnálom, hogy így esett !
Erről a honlapról,mindig megtudtam mit gondolok,mit gondoltam és azt hogyan szövöm az összeesküvést a zsidó jövő ellen!
Honnan fogom most megtudni a mondatszerkesztési hibáimat ?
Hol lesznek azok az emberek,akik olyan figyelmesen olvassák el, hallgatják meg a szövegeimet,hogy még a hangsúly- a vesszőhibát is észreveszik és kritizálják ?
Remélem mindenki aki ideírt, – vagy csak olvasott- megőrzi érdeklődését a magyar zsidóság ügye iránt ! Aki a jövőben úgy érzi van egy cikknyi mondanivalója az küldje el a Deák Andreának a mazsihisz.hu webszerkesztőjének.
Shadai !
Elismerés és kalaplevétel – az alatta lévő kapeli marad -!
Köszönöm, köszönjük !

dr.Feldmájer Péter
elnök
MAZSIHISZ

         A rövid eszmefuttatásban kétszer iratja le Csoknyak elnöki titulusát, cimét, mivel már tavaly tudta, hogy a pünkösdi királyság már nem tart sokáig – és a sikszéhez irányitja a Judapest boldogtalan iróit. Odavalók – bár ezidáig közülök senki nem irt oda...

 

                                                         ***

...ולמלשינים אל תהי תקווה

 

     NINCS UNDORITÓBB, GUSZTUSTALANABB ÁLLATFAJTA, MINT A ZSIDÓ MÓSZER, A BESÚGÓ, A מלשין  . AKI AKKOR ÉRZI JÓL MAGÁT, AMIKOR FELEBARÁTJÁT MÓSZERÓLJA, A ZSIDÓ SZENNYEST KITEREGETI AZ UTCÁRA ÉS VÁJKÁL A SEBEKBEN.

 

     ISMEREJÜK EZT A  FAJTÁT, A MAGYAR ÁLLATVILÁG JELLEGZETES (ÁLLITÓLAGOSAN ZSIDÓ) PÉLDÁNYÁT, AKI INTELLEKTULOKNAK JÁTSZA MEG MAGÁT, MIKÖZBEN ISMERETEI HÉZAGOSAK, ZSIDÓ FOGALMAI A SEMMIVEL EGYENLŐK, MIVEL AZOKAT MARXISTA BROSURÁKBÓL MAZSOLÁSZTA KI, ANNO.

 

   Akkor boldog a mószer, amikor zsidó testvérén üthet egyet (nem lehet mondani hittestvérén, mivel hitetlen, ateista a lelkem, még ha néha betéved egy hasonszőrü "rabbi" templomába is); besúghatja, miközben forgatja szemeit az ég felé. Ő maga az élő lelkiismeret, a demokrata, a purifikátor, a tisztakezü jellem. Mint ilyen nem segitene zsidó embertársának, ha az bajban van, hanem inkább besúgja, követ dob utána.

 

    A zsidóság Jávnéban, a második Szentély pusztulása után, külön imát szentelt a besúgóknak, a mószeroknak, akiknek "ne legyen reménységük".  ולמלשינים אל תהי תקוהés a besúgóknak ne legyen reménységük.

 

    Nem is lesz. A három imposztort és a tucatot akik utánozzák őket, a zsidóság kiokádja magából és tart velük semmi közösséget.

 

     SKAJACH! KÉT BRISZ EGY HÓNAPBAN

 

      MÁRMINT A NEOLÓGIÁBAN. AZ ORTODOXIA KORÁBAN  már NEM SZÜLETNEK GYEREKEK, A LUBAVITSIAK PEDIG "IDEGENEK", AKIK NEM ISMERIK A MAGYAR HAGYOMÁNYOKAT (EGYKE).

 

      Most a vidéki rabbi után, akinek fia született (Mázál Tov), olyannyira hogy még az Ujj-é is lehozta a hirt, méghozzá vezető helyen (Skajach)- bár az ujszülött héber neve ezidáig titok – fia született az orzse egyik oktatójának is , név szerint Tóth Sándornak– és az izraeli mohél, hamár ott volt, megzsidózta azt is,

 

  Miközben  "Behozták a nyugodtan alvó újszülöttet, elhangzottak a szokásos imák, majd az Izraelből érkezett mohel, Jehosua Adler rabbi látta el fontos feladatát.
Ezalatt a sápadt és joggal ideges apa fel-alá járkált, míg a felhangzó sírás jelezte, hogy megtörtént amiért jöttünk: nyolcadnapra, ahogy az ősi törvény előírja a kisfiú zsidóvá lett." (Róbert Péter tudósitása, amely a mazsihisz honlapján jelenik meg. Forrásként az Orzse van megjelölve, de az Orzse honlapon hiába keressük, ott ennek nincs helye, mert a hely öt(!!) "tudományos Kohn-ferenciával van elfoglalva ...

 

    Nem baj, mindenestre Mázál Tov a szülöknek és mindenkinek. Itt már van héber név: Rafael Simon, ben Reuvén . És a papa, reb Reuvén, ne legyen ideges, minden rendben lesz.

    Tizke lögádló löTórá, Chupá Umáászim tovim. Ámén!   

A ROMÁN-MAGYAR VITA (TRIANON) RABBI SZINTEN

Főrabbi, "alulnézetből"

 és szemtől-szembe

Erdélyi Lajos(Szombat)

 

Az alább közölt cikket szerkesztőségünk nagyon érdekesnek találta, főleg azért mert indirekte rávilágit Dr Mose Rosen román "kommunista" főrabbi és korabeli magyar kollegái közötti különbségekre. Rosen enyhén szólva nem szerette a magyar irredentát; ő román hazafinak adta ki magát, de a zsidóság érdekében tevékenykedett és azon volt, hogy khileja napról napra csökkenjen, mivel az alliját segitette elő, a hatóságok engedélyével és – Izrael számláján, mivel Izrael "fejpénzt" fizetett a román kommunista rendszernek minden kiengedett zsidó után.

  A cikk irója egy most nemrég áttelepült erdélyi cionista családból származó ateista zsidó, fotómüvész, iró és ujságiró, aki Rosen ürügyén, alulnézetből mutatja be az akkori zsidó életet Romániában, az egyetlen csatlós országban, amely nem szakitotta meg kapcsolatait Izraellel, a 73-as háboru után.

 

    A cikkben itt-ott zárójelben fogom közölni észrevételeimet az  E.L. cikkében foglaltakkal. N.K.

 

 

Dr. Moses Rosen főrabbival személyes kapcsolatom nem volt – egyetlen, számomra negatív eredménnyel járó beszélgetésen túl. Hallatlanul nehéz korszakban, a háborút követő közel fél évszázadban állt Kelet-Európa legnépesebb zsidó közösségének élén. Hívei és ellenfelei vitatták érdemeit, szerepvállalását egy olyan közép- és kelet-európai világban, amelyben az antiszemitizmus, a maga álcázott (utóbb nyílt) formáiban, a kormányzati politikák szerves tartozéka volt. Az Erdélyben élő, a zsidóságához vallási nézeteitől függetlenül is ragaszkodó értelmiséginek látnia kellett, hogy Rosen főrabbi nem ritkán az ország nemzetközi kapcsolatainak alakításában is tevőleges szerepet játszott. Nem volt pusztán egy a szovjet érdekszféra országaiban működő főrabbik sorában.

 

Emlékezetem szerint 1946-ban még találkoztam erdélyi körútján a neves Safran főrabbival, aki a királyság megdöntésével, a királyhoz közel álló közéleti személyiségekkel együtt távozott az országból. Nem tudnám megjelölni, milyen minőségemben jutottam közelébe; cionista apámra való tekintettel, vagy mint túlélő gyermek – nem is lényeges: emlékezetemben nagyműveltségű, közvetlen, barátságos emberként él. Húsz esztendővel később, amikor sikerült elérnem, hogy bukaresti irodájában fogadjon utóda, Dr. Moses Rosen, figyelmeztettek: a megszólításnál „Excelenta” (Excellenciád) az elfogadott forma. Különösnek véltem ezt, a baloldali előéletéről ismert rabbi esetében – de kérvényezni jöttem, a cél szentesíti a megszólítást.

 

     (E.L. téved: az elvárt megszólitás Eminenca Sa. volt, ami megfelel a magyar őfőméltóságának. Annakidején Horthy neveztette igy magát, de Rosen ezt nem tudta; ő a görögkeleti patriárkát utánozta ebben  - és nemcsak ebben. Ha a sokmillió görökkeleti románt képviselő pátriárkának nyolc autóból álló kocsipark állt rendelkezésére – pontosan ennyi kellett Rosennek is (köztük két Mercedes) Mert ő ugymond "egyenlő a gálecchal" (*kinek nagyobb szakálla volt mint Rosennek, aki mindössze kb 100 ezer zsidót képviselt, szám amely akkoriban (a nyolcvanas évek elején) - havonta csökkent)

Alulnézetből igyekszem megközelíteni egyéniségét. Amilyennek őt Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, az erdélyi és magyar kultúrkörben élő, zsidó identitásukhoz ragaszkodó emberek látták.  Hosszú évekig a régi zsidó temetők fotografálásával foglalkoztam, elkerülhetetlenül kapcsolatba kerültem az erdélyi hitközségi elnökökkel, vallásukhoz ragaszkodó értelmiségiekkel – vagy egyszerűen ama hitsorsosaimmal, akik valamilyen formában (személyes előnyükre) kapcsolatba kerültek a Hitközségek Szövetségével.

Nyájának érdekeit nagyszerű diplomáciai érzékkel irányító pásztornak láttuk. Ezt nem befolyásolta, hogy nem volt szeretetreméltó egyéniség. Bizonyára nem is tartott igényt arra, hogy szeressék. Az őszi, vagy tavaszi ünnepek idején, országjáró látogatásai során Erdélyben a nagyobb közösségekkel is találkozott – kicsiben ezek emlékeztettek a pártvezér vizitációira. Autókaravánnal érkezett, a zsinagóga környékén rendőri készültség őrködött, üdvözlő beszédek hangzottak el… Ez volt a formaság. Ám ezek ténylegesen munkalátogatások voltak. Eredményeit közvetlenül tapasztalhatták hívei. A megyei központokban a hitközségnek volt saját orvosa, és rendelkezett olyan gyógyszerekkel, amelyekből az ország hiányt szenvedett. A keresetükből, vagy nyugdíjukból nehezen élőknek rendszeresen juttattak élelmiszert – néhány nagyobb városban (pontosabban 11 városban) kóser kantin, Aradon kiemelkedően jól szervezett öregek otthona működött.

Annak idején úgy fogalmaztam: Rosen doktor autokrata irányítása mellett a zsidóságához ragaszkodó embernek nem volt szabad éheznie, vagy gyógyszer hiányában válságos helyzetbe jutnia. Volt ebben némi túlzás, de alapjában a valós helyzetet tükrözte. A temetőinket fallal vették körül, s olyan falvakban, ahonnét kihaltak a zsidók, keresztény gondnokot fizettek. Komoly erőfeszítéseket tett a rejudaizáció érdekében. Egyetemi hallgatók énekeltek a Hitközség kórusaiban, látogatták a vándor egyetem keretében szervezett judaisztikai előadásokat. Rangos tudományos erőket mozgósított erre a célra. Ismét magamat idézem: „Aki nem énekel, (nem tanul) a zsinagógában, az ne is egyék a kantinjában”. Kisvárosokban, ahol a nagyarányú kivándorlás nyomán csak néhány idős zsidó család élt, s nem lehetett összehozni temetésekhez szükséges tíz férfit – a megyei székhelyről utaztatta ki őket. Hasonlóképp a metszőket – hogy az a néhány vallásos zsidó, aki ragaszkodott kóserságához, ne szenvedjen hiányt. Mi több, a nyolcvanas évek katasztrofális élelmezési viszonyai közepette, a hitközségi tagoknak családonként – emlékezetem szerint – havonként háromnegyed kiló kóser húst utaltatott ki. Így a hitközségek adófizető lélekszáma váratlanul megemelkedett – mindenkinek megérte havi 5 lejt adózni, cserében a többlet húsért, a hitközségi raktárból vásárolható Carmel borért, konyakért. Volt párt- és állami aktivistáknak is, akik korábban átmentek a szemközti járdára, nehogy valaki templomjárónak nézze őket… A rendszer bukása után, amikor megszűnt az áruhiány, – a hitközségi adófizetők száma lényegesen csökkent.

Korábbi baloldali elkötelezettsége mellett, vagy annak ellenére, cionista rabbi volt. Érdemének tudták be, hogy az arányaiban páratlanul nagy zsidó emigráció elsődlegesen Izrael felé irányult. Ellentétben a Szovjetunióban kialakult gyakorlattal, Romániából a ténylegesen zsidó etnikumhoz tartozók vándoroltak ki. Szigorúan őrködött, hogy a betérés ne legyen ugródeszkája az emigrációnak. A vegyes házasságban élőknek sem volt könnyű elnyerniük támogatását. (Felejthetetlen élményem: egy falusi, hagyományaihoz, elkülönüléséhez mereven ragaszkodó szász település tapsolt, amikor a hozzájuk tartozó fiatal mérnöknő zsidó orvossal kötött házasságot. Mert – így értelmeztük a szokatlan nyitottságot – az izraeli kivándorlást a hatvanas években átlagosan egy-két éves várakozás után hagyták jóvá; ugyanez a Német Szövetségi Köztársaságba hét-nyolc éves várakozással, hátrányos megkülönböztetéssel járt együtt. Modern változata a régi tételnek: a vasfüggöny mögötti világban az útlevél megér egy misét).

Moses Rosen a hetvenes évek második felében fogadott fővárosi irodájában. Támogatását kértem, hogy a zsidó temetők kőfaragó művészetét bemutató albumom anyagát további kutatások révén gazdagítsam. Metszően hideg tekintete megelőzte az utóbb tömören megfogalmazott elutasítást. Belenézett a magammal hozott fotóalbumomba, tucatnyi felvételt alaposan megvizsgált, majd közölte: „Ha temetőkertjeinkről akarok albumot csináltatni, New York vagy Amszterdam neves fényképészeit fogom meghívni”. Szerényen közöltem, hogy nemrégiben kaptam meg a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Érdemes Művésze kitüntető címét – nem segített. Azt hiszem (Erdélyben többen is így vélekedtünk), a magyarokkal szembeni ellenszenvét a magyar zsidókra is kiterjesztette. Bizonyára közéjük számolt engem is.

 

    (Magyarellenességét többizben kifejtette, amikor a hanukai országjárás során Erdélybe érkeztünk. Ezek irredenták, Horthy-fasiszták, mondta nekem, én meg azt mondtan, hogy ő meg  román irredenta, hazaffy. Igen, de nálunk nem deportálták a zsidókat Ausvitzba –mondta -  ami igaz is volt.

 

 Kolozsvárra érve, megkért, hogy én beszéljek a zsinagógában – magyarul – mert "ezek nem szeretnek engem és utálják a román nyelvet".) Igy volt ez Aradon és Nagyváradon is; mondtam egy pár mondatot héberül, amiben Rosent dicsőitettem, ő értette és szélesen mosolygott, és a jelenlévő szekusok kellemetlenül feszengtek szük öltönyeikben: héberül nem tanitották meg őket.

     

 Előzőleg Rosen kért hogy ne beszéljek "politikát"  én meg kértem hogy ne nézzen hülyének. Negyedórás beszédem magyar részében azt mondtam a meglepett hallgatósógnak, hogy kérek tőlük valamit. Erre siri csönd támadt: mit kérhet egy izraeli ujságiró tőlük, az ittrekedt zsidóktók, akik szegények mint a templom egere és félnapokat állnak sorba a havi adag (30 liter) bezinért.

 

    Azt mondtam, azt kérem önöktól, hogy hamár-hamár, maradjanak meg zsidóknak, ne tünjenek el, ne legyen vegyesházasság. A hallgatóság, a dugig tömött nagytemplomban (azóta már eladták és valami kantin lett belőle), nagy sirásban tört ki és hosszú perceken át tapsolt. Igy volt ez Aradon és Váradon is. Temesváron kevésbé, mert nekik volt rabbijuk, egy özönvizelőtti pesti neológ).

 

                                                         ***

 

     (Az ellenszenv – kölcsönös volt. Pesten több mint utálták Rosent,  a "cionista" rabbit, aki "eladja a román zsidókat rabszolgáknak Izraelbe"(Sós Endre Miok elnök denunciáló feljegyzéséből az ÁEH-nak – Szombat közlése).

Két évvel később, amikor a Kriterion Kiadónál mégis megjelent az albumom, román és angol nyelvű utószóval – Rosen főrabbi utasítására minden még fellelhető példányt összegyűjtöttek. A marosvásárhelyi Hitközség titkára az én példányaimat is elkérte, csakúgy, mint Bukarestben Domokos Gézáét… Az ok: az Egyesült Államokból kongresszusi küldöttség érkezett, s a legmagasabb kereskedelmi kedvezmény megadása/megvonása volt a tét. A kormánynak elemi érdeke volt bizonyítani, hogy az ország zsidó polgárai a kulturális életben is teljes egyenjogúságot élveznek. Szerény albumommal is ezt óhajtották igazolni.

Felejthetetlen élményem, ahogyan a diktatúrát a román zsidóság érdekében külpolitikai síkon gyakran támogató Rosen főrabbi szembeszállt a Ceausescu rezsimmel, amikor az utat engedett a nyílt, gátlástalan antiszemitizmusnak. A nyolcvanas években a Scinteia Tineretului, a kommunista ifjúság napilapja terjedelmes „tanulmányt” közölt. A Iasi városában végrehajtott mészárlást, a halálvonatokban elpusztított zsidók ezreinek történetét feltáró olasz író, Curzio Malaparte Kaputt című regényének valóság-alapját igyekeztek megcáfolni. Levéltári jelentésekből idéztek, bizonygatták, hogy a szerző azokban az időkben nem tartózkodhatott Iasi-ban, hogy a román katonaságnak soha semmi köze nem lehetett a vérengzéshez. „Az a németek bűne – ilyesmire a mindig emberséges román katona képtelen volna”. Rosen kérésére zsidó történészek feltárták a cáfolhatatlan dokumentumokat, vallomásokat – a főrabbi pedig követelte: ugyanannak a lapnak hasábjain tegyék közzé a cáfolatot. Az illetékesek – nyilván Ceausescu utasítására – ennek nem tettek eleget. Ekkor a teljes anyagot fénymásolt formában, postán megküldték a hitközségeknek, zsidó értelmiségieknek. Nyilván a hatóságok csendes jóváhagyásával, másként ez elképzelhetetlen a diktatúrában. Magam is kaptam egy példányt – sajnos, áttelepülésem idején elvesztettem. De jellemző a taktikusra, a politikus főrabbira, hogy ebben a vonatkozásban nem alkudott, megtalálta a cáfolat lehetőségét. Amint hogy a Hitközség hetilapjában is minden esztendőben újra meg újra közölte a bukaresti pogrom dokumentumait, az áldozatok névsorát…

A Saptamina című, a nacionalista román értelmiség számára szerkesztett hetilapban jelentek meg azok a nyíltan antiszemita, félreérthetetlenül Moses Rosenre utaló versek, amelyeknek szerzője Corneliu Vadim Tudor volt, ma a Romania Mare fasisztoid párt elnöke. 1984-et írtak, nem volt veszélytelen, de több értelmiségi kereste meg a főrabbit, biztosította szolidaritásáról.  Közöttük két erdélyi magyar író. Kányádi Sándor A prédikátor könyve című versében írta meg a történteket. (Mottója: „Ami volt ugyanaz lesz majd / és ami történt ugyanaz fog történni…”) Domokos Géza, a Kriterion szerkesztője, az Írószövetség nemzetiségi bizottságában tiltakozott az antiszemita vers közreadása ellen.
                                                             ***
Változtak az idők, de Kelet-Európa nagy rabbi-dinasztiáinak hagyománya tovább él. New Yorkban volt alkalmam ellátogatni a lubavicsi rebbe székhelyére – az őszi ünnepek idején fogadta híveit. Ott megértettem valamit abból, amit a közösségét autoriter módon kormányozó Moses Rosennél tapasztalhattam.
     (* "Gálech" (Mögulách) – héber-jiddis  - beretvált. A nemzsidó papok elnevezése. A román görögkeleti pátriárkának hatalmas szakálla  volt, mig Rosennek egy jelképes "komec").

HITETLENSÉG - ILLÚZIÓKKAL: KEVESEBB MINT 400 ÉRDEKLŐDŐ SZDSZ, MSZP ÉS MUNKÁSPÁRTI "VÉDTE MEG" A KÁROLYI SZOBROT

 

"MINDENKI" OTT VOLT A FELDMÁYER

 TÜNTETÉSEN – KIVÉVE  A...   ZSIDÓKAT

 

 SENKI NEM VOLT OTT AKI SZÁMIT – A ZSIDÓK KÖZÜL. SEM RABBIK, SEM  KÖRZETI  ELNÖKÖK, SEM HITKÖZSÉGI FUNKCIONÁRUSOK,  SEM A ZSINAGÓGA SÁMESZOK, MÉG A FIZETETT "BÁTLENOK" SEM -  LESZÁMITVA SZEMÉLYES SOFFŐRJÉT.

  

   A ZSIDÓKNAK TÖBB ESZÜK VAN; ÁTLÁTTAK A SZITÁN ÉS NEM ÁLLTAK KÖTÉLNEK A SIPUTCAI ELNÖK PITI POLITIZÁLÓ KEDVÉNEK.

 

   ERRŐL EGYÉBKÉNT AZ INDEX HELYSZINI TUDÓSITÓJA EZT IRTA:

 

"Feldmájer Péter, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke a szélsőjobb elleni tüntetést arra használta fel, hogy hitet tegyen Orbánék mellett, márpedig ebben a közegben ez nem volt túl szerencsés lépés. A Trianon-emléknap törvénybe foglalásakor üdvözölte a döntést, most pedig azt mondta, hogy a szélsőjobbnak az ország 90 százalékával, így a konzervatívokkal is baja van, a Fidesz vezetői pedig nem antiszemiták. A kedveskedő szavak hátterében a Fideszhez közelinek tartott, Köves Slomó-féle Egyesült Magyar Izraelita Hitközség felbukkanása áll, ezért fut versenyt a kormány kegyeiért".

 

 Ki volt akkor az a minusz 400 ember, aki mégis ott volt? Az "egész" szadesz, az Mszp utolsó mohikánjai, egy-két báldóver, akik trikójuk hátát a sokatmondó "Munkáspárt" felirattal diszitették. Ott volt a Demokratikus Charta nevü gittegylet, meg valami Antifácán egyesűlés – akiket megkérdeztek többen, hol voltak a multheti nyilas tüntetésen.

 

    Válasz nem volt.

 

     Feldmáyer ("Csoknyak")  Péter, a tüntetés szervezője és kiagyalója, felolvasóestet rendezett, hosszu beszédét papirról olvasta fel és ebben  megmutatta, hogy van az, amikor a fagylalt visszanyal. Az objektum a Fidesz volt.

 

   Általános vélemény Pesten – még a baloldalon is (amely nem lett volna képes ezt egyedül megszervezni) – hogy a tüntetés totál kudarc volt, elsősorban Feldmáyer kudarca, aki – sikertelenül - próbálta belevinni a zsidóságot ebbe a kétes ügybe, amely nem tartozik rá. A két másik szónokra kár szót vesztegetni.

 

  Mivel önkéntes és hűséges tudósitónk nem merik nevüket adni jelentéseikhez ( ezidáig még Cs. elnök nagy kakas a maga kis szemétdombján), álljon itt egy további idézet az emlitett Indextől (tudósitó: Tóth Sz. Attila), amiből megtudjuk, mégis ki volt ott és miért:

    "Az antifasiszták nagyjából annyian lehettek, mint pár napja a jobbikosok, az emberek most sem csordultak ki a Balassi utcára, elfértek a szobor előtti térségben. Az arcok a Demokratikus Charta megmozdulásairól voltak ismerősek, de ott voltak jó néhányan az MSZP-ből (Török Zsolt, Puch László, Szanyi Tibor, Szabó Vilmos, Lamperth Mónika, Gurmai Zita), és az úgynevezett balliberális szellemi holdudvar panoptikumából, úgy mint Czeizel Endre, Rajk László, Andressew Iván".

                                                               ***

  Ennyi. Hogy a 2/3 miként könyveli el feldmáyer szánalmas erölködését, az egy más történet.

 

ZSIDÓK NEM VESZNEK RÉSZT MA A BALOLDAL TÜNTETÉSÉN

 A PESTI ZSIDÓK ELHATÁROLJÁK

 

MAGUKAT FELDMÁJER

 

POLITIKAI TÜNTETÉSÉTŐL

 

    Pesti tudósitóink jelentik

 

     Az itteni zsidó közvélemény nagy visszatetszéssel fogadta FELDMÁYER, mazsihisz elnök kezdeményezését; a ma (vasárnap) tartandó ellentüntetés meghirdetését a Károlyi szobornál, ahol a mult héten a nyilasok randaliroztak.

 

Ahogy értesülünk, az általános vélemény az, hogy ez nem zsidó ügy, Károlyi gróf nem volt zsidó és a nyilas tüntetés a rendőrség dolga, amihez a zsidóságnak semmi köze.

 

    Ugyancsak hirlik, hogy a minden lében kanál elnök, aki mostanában ujraválasztásáért kampányol, erős nyomást fejt ki a Sip utca dolgozóira, valamint a körzeti  rabbikra és elnökökre, hogy vegyenek részt a mai tüntetésen. "Jegyezni fogják, ki van jelen és ki nincs" – szólt az elnöki ukáz.

 

   Ennek ellenére úgy tünik, hogy ha TMG el is hozza  másfél  tucat hivét, a zsidók nem fognak lépre menni és igy Csoknyak kezdeményezése, csúfos kudarcra számithat.

 

                                                                **

    IGY IS KELL ENNEK LENNI. MI ZSIDÓK VAGYUNK ÉS NEM BAL VAGY JOBBOLDAL. Verekedjenek a gójok és védjék meg grófjukat a fejére rakott kipától – ez nem a mi dolgunk.

 

     Mi zsidók vagyunk és nem a levitézlet komcsik uszályhordozói. Csoknyak foglalkozzon a hitközség dolgaival és ha ott már nincs mit tennie – menjen a Bazilikába és ott beszéljen...Trianonról, ami szerinte rosszabb volt mint a Sóá...

                         

 

   

MIT MOND A HALACHA?

  

         A NEMZSIDÓ SZOKÁSOKRÓL  

 

                                  

    A zsidók és a zsidóság viselkedési normáit a Halacha határozza meg. Mi kötelező, mi  szabad és mi tilos, mi következik a Tóra 613 parancsolatából és mi  a begyökerezett szokás, ami nem feltétlenül kötelező.?

 

Van azonban egy meglehetősen széles sáv, egy bizonyos „szürke” terület a fehér és a fekete között, ahol a tilalom nem egyértelmü és magától értetődő. Ide tartozik a nem-zsidó szokások és viselkedési normák utánzása, a különböző babonák és tévhitek, valamint olyan szokások, amelyek kapcsolatban állnak más vallások dogmáival, szokásaival.

 

A halacha két fogalomkörbe utalja az emlitett beidegződéseket, szokásokat és szólás-mondásokat: Chukát Hágojjim (nemzsidó törvények és szokások) és Dárché Háemori (az emoriták=ősi kanaánita nép) szokásai babonái. A kettő többnyire fedi egymást, de a Chukát Hágójtól való tartózkodás megszegése szigorubb elbirálás alá esik, mint az emoriták (vagyis népek) babonái és tévhitei, mivel ezekben úgymond kevesebb a pogány, bálványimádó elem.

 

Napjainkban a két fogalom és az azoktól való tartózkodás kötelessége, eleve feltételezi a galut létét, ahol a zsidó a környező világ behatásának van állandóan kitéve. A bibliai Izraelben volt egyértelmü, bugris bálványimádás, amit a Tóra szigoruan tiltott és büntetett és volt – kisebb mértékben  - a megmaradt őslakosság szokásainak majmolása, ami – ott és akkor – szintén bálványimádásba torkollott. A nem vallási alapon gyakorolt babonák inkább a galut termékei és kezdetük Babilóniában lett észrevételezve, ahogy ezt a Talmud konstatálja, sokhelyütt, de főleg Sábbát traktátusában és ott  is a Toszefta 7. és 8. fejezetében.

 

       Szög a keresztfáról...

 

             A Chukát Hágojjim (vagyis a gój szokások) tilalma tórai eredetü: Mózes harmadik könyvében  megjelenik  a tilalom, egyértelmüen, de büntető szankció nélkül:

 

         „És szólt az Örökkévaló Mózeshez: ,Beszélj Izrael fiaihoz és mondd nekik: én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. (Ennélfogva) Ahogy Egyiptomban – ahol laktatok – viselkednek, ne tegyétek és ahogy Kanaánban – ahová beviszlek benneteket – viselkednek, ne tegyétek és törvényeik szerint ne járjatok el! (Ezzel szemben) Az én rendelkezéseim szerint cselekedjetek és törvényeimet őrizzétek meg, én vagyok az Örökkévaló a ti Istenetek’” (3 Mózes, 18, 1-6).

 

A Tóra itt nem részletezi hogy mik a szóban forgó „törvények” és viselkedési normák, hanem általánosságban beszél, de az ezekután következő tilalmak, amelyek az erkölcstelen kicsapongásokba és vérfertőzésbe hajló  pogány szokásokat” tiltják és büntetik, megvilágitják miről van szó.

 

    A Szifrá, a Mózes harmadik könyvére irott Midrás gyüjtemény, nem rejti véka alá, milyen förtelmeket követtek el ezek a népek – amelyeket az akkori kor legromlottabbai közé soroltak:”Férfiak férfiakkal házasodtak és nők – nőkkel;  férfiak együtt éltek anyával és lányával, stb”. Ugyancsak a Szifrá logikus mederbe tereli az abszolutnak tünő tilalmat, amikor kimondja, hogy nem arról van szó hogy tilos házakat épiteni, mivel ők is épitenek és ligeteket ültetni, mivel a népek is ezt teszik, hanem csak azokról az intézményesitett (jog)szokásokról van szó, amelyek ellentétesek a Tóra szellemével.

 

Az emlitett nemi szabadosság – ami a 21. században sok helyütt elfogadott és „törvényes” - gyakran, de nem mindig volt kapcsolatban a szokásos  bálványimádással. Ebből az válik nyilvánvalóvá, hogy a tilalom nem feltétlenül vallási okokra vezethető vissza, bár a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb gój szokásnak vallási eredete volt – és van. Az Ocár Jiszráél nevü zsidó enciklopédia a babonák (superstition, aberglauben) cimszó alatt felsorol egy sor olyan dolgot, amiben az amerikai zsidók hisznek, nem azért  mert vallásosok, hanem mert eltanulták nem-zsidó szomszédaiktól, hogy pl. a 13. szám szerencsétlenséget hoz, vagy a „May party” ünneplése, vagy a kéz összekulcsolása (cross finger) ami a keresztet jelzi, stb. „Lekopogni” valamit (angolul touch wood) kimondottan keresztény vallási elemet hordoz magával, mivel a wood nem más mint a keresztfa.

 

   Az emlitett versre reagálva rabbi Méir véleménye a Talmudban hogy „ezek az emorita szokások”. (az emorita volt a kanaánita népek legalantasabb, legsilányabb söpredéke). A Talmud az emlitett Sábbát traktátusban sok  bevett szokást emlit, amelyek „nemcsak szombaton tilosak hanem hétköznap is, köztük kimenni a lakásból az utcára egy élő róka fogával (amiről azt hitték hogy szabályozza az alvást), vagy egy szöcske tojásával ( „használ” a fülfájás ellen), vagy egy szöggel egy keresztfából, amire felakasztottak egy embert  (mászmér min hácáluv), amit daganatok lelohasztására használtak(Sábbát Misna, 6, 10).

 

    Ilyen és ehhez hasonló babonákat tiltottak Bölcseink, mivel nemzsidó eredetük arra utalt, hogy kapcsolatban vannak valamilyen pogány praktikával. Azonban, van it is egy „kiskapu”: ha gyógyitásra használják az emlitetteket és hisznek benne hogy használ – akkor nem tiltják, mert nem számitanak „emorita szokás”nak.

 

    (Itt kell hangsulyozni, hogy zsidó ember köteles betartani az állam törvényeit, ahol lakik (Diná d’málchutá – diná – Gittin, 10,b és Nedárim 28,a), mindaddig amig azok nincsenek ellentétben szabad vallásgyakorlásában, illetve nem kényszeritik az uralkodó vallás normáinak elfogadására. További feltétel, hogy az állam törvényei mindenkire egyformán vonatkoznak. Ha azonban egyoldalu „zsidótörvényekről” van szó, a zsidó ember nem köteles – a halacha szerint – betartani ezeket a diszkrimináló törvényeket.. Ezzel kapcsolatban hangsulyozzák  középkori talmudisták (Rábbénu Niszim, a Toszfot nevében), hogy a „Diná dömálchutá” csak a galutban érvényes, mivel ott a király (vagy a kormány) azt mondhatja: ez a mi országunk, ha nem tartjátok be törvényeinket, menjetek Isten hirével. Azonban Izrael országában, amelyben minden zsidónak egyforma része van – ezzel nem érvelhet az uralkodó és igy a törvények csak akkor köteleznek, ha összhangban állnak a halachával. Maimonidés ( Nözikin, Hilchot Gözélá, 5, 11 és a Sulchán Áruch, Chosen Mispát, 275, 3) döntvényei szerint pénzügyekben – adók, vám stb - a zsidó állam törvényei is köteleznek mindenkit)

 

     Ha a bot kiesik a kézből...

 

               A babonák egyik virágzó alfaja a jóslás, ráolvasás, és a bűvészkedő varázslás különböző fajtái. Ha útnak indulok és a bot kiesik a kezemből, vagy a falat a számból – ez rossz jel és visszamegyek – mondja aki hisz ezekben a szamárságokban. Ugyanez áll arra is aki megijed egy kigyótól (vagy fekete macskától) amely átment előtte az úton.

 

A Talmud egy bizonyos koncessziót tesz, amikor kimondja, hogy olyan gój szokások, amelyek a Bibliában emlitve vannak – nem pogány vonatkozásban – nem esnek a tilalom alá. Példa erre a királyok holmijának elégetése, halála után, ami egyfajta tiszteletadás a halottnak. Ez nem tilos mivel a Biblia  emliti ezt Cidkijáhu király kapcsán (Jeremiás 34) és igy „nem tőlük tanuljuk ezt”.

           

       A határesetek között lehet emliteni a Jom Kippur előtti Kapara szertartást, amit többen tiltottak mint emorita szokást, de a vallásos zsidók körében változatlanul divik és Iszerlis (a Remá) is akceptálja. Vannak akik varrás közben egy darab cérnát rágnak, (nehogy „bevarrják az eszüket”), ami szintén  nem más mint babona. S.R. Hirsch  rabbi a Chukát hágój tilalmából vezeti le, hogy tilos a zsinagógába orgonát bevinni... (magyarázata Mózes 3. könyvének, 13, 3. versére).

 

     Se vége se hossza a Talmud által emlitett emorita szokások listájának. Maimonidés  igy foglalja össze a témát: „Ezek a dolgok mind légbőlkapott badar hazugságok, amikkel a régi pogányok becsapták az egyszerü embereket, hogy hallgassanak rájuk ...és nem illik a zsidóknak, akik  okos emberek, felűlni ezeknek a hiábavalóságoknak - - - és azt hinni hogy van bennük valóságelem, illetve hogy használnak valamire...” (Jád, Ákum, 11. fejezet).

 

            Gójis ruházat, frizura – és orvosi köpeny

 

  A Sulchán Áruch két fejezetet szentel a témának. Lényegük: Tilos hasonulni a nemzsidókhoz, öltözetben, hajviseletben stb „(ne hordjon zsidó speciális gójis (papi?) ruhákat és ne nyiratkozzon ahogy a papok. Azonban ha valaki kormánykörökben forog („Károv lemálchut”) megengedték neki a  gójis ruhát és a hajviseletet). Móse Iszerlis,  (Remá),az askenáz zsidók autoritása, hozzáteszi: „Tünjön ki közülök ruházatában és viselkedésében...mindez (azonban) csak azokban a dolgokban tilos, amelyekben a gójok erkölcstelen módon viselkednek... vagy az olyan – értelmetlen és haszontalan – dolgokban, amikről feltehető hogy emorita szokások és lehet mögöttük valami atavisztikus pogány szokás...”. A szokásos orvosi köpenyt azonban szabad viselni...(Jore Déá, 178 és 179 és Iszerlis uo.)

 

Ugyanitt tiltja a Sulchán Áruch a jóslás, varázslás és kuruzslás, minden, Talmudban emlitett példáját. Érdekes példája a S”Á pragmatikus liberalizmusának: „Ha valakit skorpió csipett meg, szabad ráolvasással próbálni gyógyitani, ámbár ez nem használ semmit, mégis megengedték, mert az illető életveszélyben van és attól tarthatunk hogy beleőrül”. Ez egyfajta pszichológiai gyógymód... de mindenesetre jobb kórházba menni.

 

Vannak akik a nem-zsidó neveket is tiltják ( a magyar r’ Mose Schück responzuma) valamint az idegen (nem héber) nyelven való beszédet („Mosáv Zkénim” a latin nyelvre helyezi a hangsulyt )  de ez nem található a Sulchán Áruchban. Voltak akik megkérdőjelezték a zsinagógák feldiszitését Sávuot ünnepére virágokkal és zöld levelekkel, mivel ez is egyfajta gójis szokás („Chájjé Ádám” a wilnai gáon nevében). Ez valószinüleg a karácsonyfára utal és valóban, a Habad haszidok nem diszitik a zsinagógát, mint ahogy nem diszitik az ünnepi sátrat sem, Sátorosünnepen.

 

          Napjainkban amikor a  róka fogát tenyérjósók és horoszkopgyártók foglalták el, a kérdés úgy merül fel: mennyiben jelentenek a mai kuruzslók Istentől elrugaszkodott pogányságot és  „csillagimádást” és mikor lehet őket egyszerü emberi dőreségnek felfogni, amely nem jön a hit helyébe? A Misnában emlitett „szinház” és „cirkusz”, illetve stadión, ma nem azt jelenti mint valaha; ma nem bálványokat imádnak ott és nem bikaviadalokat rendeznek, hanem  szórakoztató időtöltésről van szó, ami nem lehet tilos a Dárké Háemori alapján. Legfeljebb  fölösleges időfecsérlést, vagy a zsidó erkölcsők semmibevételét lehet felróni nekik és ennek alapján tiltani őket. Ami világos hogy ez nem Chukát Hágoj, illetve nincsenek benne idegen vallási elemek.

 

        Összefoglalva a kérdést

 

   Minden olyan jelenség ami a zsidó hitet és annak gyakorlatát jön aláásni – akár más vallás, akár a szintén vallásként működö ateizmus részéről – az változatlanul tilos, az emlitett két tilalom alapján. Ami nem, az lehet olyan mint házat épiteni, vagy kertet ültetni, ami olyan mint késsel és villával enni – amiben semmi probléma nincs. A gójokat utánozni, életmódjukat lemásolni, veszélyes a zsidó lét és fennmaradás számára – és ezért tilos.

 

Ki határozza meg, hogy mikor mi  - erre mondja a Tóra: „Légy feddhetetlen Istened az Örökkévaló előtt” (5 Mózes, 18, 13) vagyis ne legyen közte és közted semmi  ami elválaszt. Viselkedj az Ő elvárásai szerint, ahogy az a Hala