MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG – ÚJ ÉLET BIRÁLAT – OKTÓBER 15

 

                    T Ö M É N Y    U N A L O M

 

   Tulajdonképpen ez a két szó jellemzi legjobban lapunk legutóbbi számát. Ezzel meg is lehetne elégedni, de félő hogy a főszer. megsértődne. Ezért, meg azért mert a lap javára szóljon hogy nincs benne sok Csoknyak és semmi szip – fussuk át gyorsan és nézzük meg mégis miből áll össze az unalom

 

    Az első oldalon a legfeltünöbb a hupikék hirdetés  az iszapkatasztrófa áldozatainak adandó nedóve lehetőségekről, illetve a bankszámla számokról, ahová a pénzt lehet küldeni. Ne tessék tolakodni, minden összeget elfogadnak. Ezenkivül az oldal ötvenhatozik, Szeles Erikára (ki az?) emlékezik és Pápát parentálja el, nem tudni hanyadszor. A heti szidra ezúttal (majdnem) minden humort nélkülőz, viszont ujit: szerinte a szodomai Tizből ered a "minjen".

 

    Második oldal – majdnem semmi. Egy vérszegény beszámoló Szarvasról (ahol az idén csak két  turnus volt a szokott négy helyett) "a gazdasági válság miatt" (Lauder kevesebb pénzt adott?), amit valószinüleg a vezető-szervező irt.

A harmadik oldalon Deutsch Gábor érdekes elbeszélése a nagysimonyi fogolytáborról és rabbiról (az első világháboruban)¸a negyediken Csomós Róbert mindigjó irása, mig az 5-6 oldalak  maga a cimben emlitett tőmény – beszámoló a testvérhitközségek összejöveteléről Debrecenben, G.J. megszokottan kórószáraz stilusában. Itt az az egyetlen érdekesség – ami egyben előjelzés is -  hogy mig Csoknyak elnök kilenc (9) sorral szerepel, addig Zoltai egy teljes hasábbal. Fut még egy gój prof. is,az Orzse nagy dicsőségére, aki maimuni budapesti kutatásairól beszél. Szegény Rámbám forog a sirjában. D.G. egy "fontos ereklyéről"(!!) a magyar szent koronáról beszél hosszan, de ezuttal nem bencsol, nem tudni miért.

 

Hetedik oldal – semmi, a nyolcadikon egy antiszemita, Izrael-ellenes iró darabjának bemutatójárol cseveg Bozsán Eta mig Spánn Gábor ismét régi fényében tündököl, egy kitünő irással. Úgy tünik, ismertük az irás hősét, alighanem Dalmáth Ferenc (alias Fényes István, alias Frommer Jichák ) volt az, akit Izraelben Dán Dalmátnak hivtunk. Itt is humorista volt és a Bár Ilán egyetem könyvtárosa.

 

Annak idején többször szóvátettük a harmadik emeleten, miért nincs a magyarországi zsidóságnak egy jó hetilapja. Ahogy most az U.É. kinéz – nyugodtan megjelenhetne kéthavonként is.

 

Senki nem venné észre

 

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(58)

 

A BÖLCSESSÉG REALITÁSAI

 

Simon ben Elázár rabbi mondotta: "Ne próbáld kiengesztelni barátodat, amikor haragszik, ne vigasztald, amikor halottja előtte fekszik, ne kérdezősködj fogadalma felől, és igyekezz nem odanézni, amikor valami rosszat tesz". (Atyák, 4, 18).

 

 Simon ben Elázár, Meir rabbi tanítványa volt, és Jehuda, a Fejedelem korában tevékenykedett. Apja ismeretlen. Hyman szerint Elázár ben Bartuta fia volt, akiről az Atyák harmadik fejezetében esik szó. Állandó lakhelye Tibériásban volt, ahol Mestere, Meir is élt. Róla nagy szeretetettel emlékezett meg. A Talmudban több történet is olvasható kapcsolatukról.

 

  Egyik Meirre vonatkozó megjegyzése: "Meir botját tartottam a kezemben, és az világította meg agyamat". (Jeruzsálemi Talmud, Moéd Kátán,3). Talmud-ismeretein túlmenően járatos volt még a természettudományban és az orvostudományban is, melyeket halachikus döntéseiben is felhasznált.

 

Fenti mondása is az emberi lélek ismeretén alapul. A gondolat abban segít eligazodni, hogyan viselkedjék egy zsidó ember olyan esetekben, mikor embertársa bajban, lelki válságban van, s nem tudja feldolgozni. Minden helyzetben másként kell viselkedni, nehogy esetleg a jó szándékú segítség ellenkező hatást váltson ki.

 

"Ugyanúgy, ahogy szent kötelesség [micvá) mondani valamit, amikor van remény arra, hogy azt elfogadják, ugyanúgy köteles valaki befogni a száját, ha biztos abban, hogy mondanivalója falra hányt borsó." (Jevámot, 65).

 

 

                                     *

 

A zsidóság eleve ellenez minden fogadalmat, de ha mégis valaki ilyet tesz, lehetővé teszi annak érvénytelenítését. A tanaita arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki fogadalmat tesz - amit az emberek rendszerint nem szokványos lelkiállapotban szoktak megtenni -, ne akarjuk rávenni, hogy azt mindjárt érvénytelenítse, mert mindenféle kibúvót fog keresni, és később, amikor már megbánta fogadalmát, annak érvénytelenítése lehetetlenné válna.

 

                                 ****

 

 

"Igyekezz nem odanézni, amikor felebarátod valami rosszat tesz." A mondás ezen része egy nem éppen szép emberi tulajdonságra hívja fel a figyelmet. Az emberek gyakran élvezettel figyelik, amikor mások helytelenül viselkednek, vétkeznek, gyenge pillanatokban méltatlanul viselkednek. Később külön szenvedést okoz, ha tudják, hogy ilyen viselkedésüknek szemtanúja is volt, tehát el kell kerülni, hogy barátunk szégyenteljes pillanatait lássuk.

 

  Tiferet Jiszráél arra is felhívja a figyelmet, hogy hiábavaló dolog szembeszállni olyan emberrel, aki mániákusan ragaszkodik egy ideához, mert ezzel éppen az ellenkezőjét lehet elérni. A Talmud (Szánhedrin,38) is megemlíti, hogy felesleges egy epikureus zsidóval vitatkozni, mert az ezáltal csak megerősödik hitetlenségében.

 

   "Ha valaki egy gyilkosság szemtanúja, az nem lehet bíró a vádlott perében, mivel nem lesz képes semmiféle mentséget találni számára" (Ros Hásáná, 26,b) - vélték a Bölcsek. Ez úgy értendő, hogy jobb nem odafigyelni, amikor felebarátunk rosszat cselekszik, mert nehéz lesz mentséget találni számára. Ezért jobb nem odanézni.

 

                     

A HETI SZAKASZ - CHÁJÉ SZÁRÁ - 2010

A fösvény három pere

 

„Amikor Sára meghalt Kánaán földjén, Kirját Árbában, azaz Hebronban, Ábrahám jött, hogy meggyászolja és elsirassa őt. Majd felkelt Ábrahám a halottja mellől és így szólt a hettitákhoz: ... adjatok nekem sírhelynek való birtokot nálatok, hogy oda temethessem halottamat" (1Mózes 23, 2-4).

 

 Ez az első temetkezési szertartás leirása a Tórában. Ebből megismerhetjük a helyi gój szokásokat, már ami  a zsidókhoz (az  idegenekhez, a "másokhoz") való viszonyt illeti, másrészt innen egyike azon bizonyitékoknak, amelyek igazolják, hogy a szentföldet őseink pénzért, jó pénzért, vették meg az őslakóktól. Hasonló bizinyitákot közöl a Tóra Schem (Nablusz) városával kapcsolatban is, amit Jákov ősapánk vásárolt meg a helyi barbároktól.

Berdicsevben, a szentéletű Lévi Jichák rabbi idejében, meghalt egy fukarságáról közismert gazdag zsidó.

A temetéssel foglalkozó szent egylet, a Chevra Kaddisa, az elhunyt családjától nagy összeget kért a sírhelyért, de azok nem voltak hajlandók a kivetett összeget megfizetni. A végén megegyeztek abban, hogy csak annyit fognak majd adni, amennyit Reb Lévi Jichák, a szentéletü rebbe,  ró ki a családra.

A cádikot, az illető halálhíre nagyon lesújtotta és – hallván a történteket – parancsba adta a Chevra Kaddisának, hogy a családtól egy fillért se kérjenek, csupán annyit fogadjanak el, amennyit önszántukból adnak. Arra is kérte őket, tudassák vele a temetés időpontját, mert részt kíván azon venni. A Chevra Kaddisa emberei meglepődtek, de a cádik szavai szerint cselekedtek. Amikor kitudódott, hogy maga a cádik is részt vesz a temetésen, a város apraja-nagyja is megjelent azon, miáltal az elhunyt nagy tisztességben részesült.

A temetés után azt kérdezték a rabbitól, hogyan lehetséges, hogy egy egyszerű, bár gazdag, de mindemellett fösvény ember ilyen nagy „ kóvedban” részesült?

A cádik, a kérdésre válaszolva, elmondta, hogy ennek az embernek három pere volt nála, három „Din Tóra" és mind a hármat megnyerte, így megérdemli, hogy megkülönböztetett tisztelettel viseltessenek iránta.

Ezek voltak a Din Torák:

 

Az első Din Tóra

 

Volt egyszer egy borügynök, aki a borkereskedőktől kapott pénzen felvásárolta a szőlősgazdáktól a bort, majd leszállította megbízóinak. Az üzleten a szokásos jutalékot kereste.

Egy alkalommal, miután a megvett nagy tétel bor árát ki akarta fizetni, kiderült, hogy elvesztette az előlegként felvett pénzt. Az ügynök jajveszékelt, majd ájultan összeesett. Hiába próbálták magához téríteni, nem sikerült, ezért több orvost is elhívtak hozzá, de azok egybehangzóan állították, hogy mindaddig, amíg a pénz nem kerül elő, az ügynök nem kel életre.

 

Ugyancsak ebben a városban – ahol az eset a borügynökkel megtörtént – tartózkodott az, akit ma temettünk. Hallván a nagy lármát, érdeklődött annak oka felől. Miután elmondták neki, mi történt, azonnal tudatta a borügynökkel, hogy megtalálta az elveszett pénzt. Az ájult ember rögvest magához tért és emberünk át is adta neki a teljes összeget. Ez azonban nem volt igaz. A pénzt nem ő, hanem valaki más találta meg. Emberünk azonban, mikor látta, hogy ezen a pénzen múlik a borügynök élete, nem habozott, hogy saját zsebéből kifizesse ezt a nagy összeget, amit, úgymond, megtalált.

 

Ott volt a tömegben az is, aki valójában megtalálta a pénztárcát. Eredetileg meg akarta tartani a pénzt, de amikor azt látta, hogy egy ismeretlen zsidó, csak úgy, egyszerűen kiveszi a zsebéből az összeget és odaadja a szerencsétlen embernek – lelkiismeretfurdalása támadt. Az eset olyannyira nem hagyta nyugodni, hogy végül elhatározta, visszaadja a nagylelkű embernek a talált pénzt.

 

Elutazott tehát Berdicsevbe és felkutatta emberünket. Elmesélte neki a történteket és azt mondta: íme, itt van a pénz. amit megtaláltam. Ez Önt illeti meg, mivel Ön adta oda helyettem. A nagylelkű ember azonban nem volt hajlandó elfogadni. „Én Önt nem ismerem – mondta – és semmi közöm az elmondottakhoz. A Jóisten kegyelméből jutottam ehhez a nagy micvához, hogy megmenthettem egy embert és ez a micvá nem eladó”.

Végül megegyeztek abban, hogy eljönnek hozzám Din Tórára, mindketten előadják érveiket és az én döntésem lesz a mérvadó. Én pedig úgy döntöttem, hogy a berdicsevi zsidónak van igaza, mivel ha nem akarja, nem köteles a pénzt elfogadni.

 

A második Din Tóra

 

Élt egyszer Berdicsevben egy szegény zsidó. Olyannyira szegény volt, hogy kilátástalan helyzetében világgá akart menni szerencsét próbálni, de a felesége ebbe sehogyan sem akart beleegyezni.

A szegény ember végül azt a mesét adta be a feleségének, hogy egy gazdag kereskedő felvette tisztviselőnek és munkájából adódóan messzi városokba kell utaznia, mint ügynök. Az asszonynak azonban nincs miért aggódnia, mert minden csütörtökön felveheti a cég pénztáránál a férje heti fizetését.

Ily módon az asszony már kötélnek állt s a férj elutazhatott.

Az első csütörtökön a feleség el is ment a cég pénztárához, felvenni férje fizetését, de a pénztáros nem értette, hogy asszony miről beszél, ő a férjet nem ismeri, fogalma sincs, miről van szó. Az asszony nagy patáliát csapott; az ő férje nem hazudik, ha ő azt mondta, hogy itt dolgozik, akkor az úgy is van.

 

A pénztáros pedig küldené a jóasszonyt akárhová, de az csak hajtogatta a magáét. A hangos szóváltás behallatszott a belső szobákba is, ahol a gazdag cégtulajdonos ült. Kijött és érdeklődött, miről van szó, majd, amikor meghallotta a történetet, azt mondta, ja, igen, én magam vettem fel azt az embert, csak elfelejtettem szólni. Végül utasította a pénztárost, hogy ezentúl minden csütörtökön fizesse ki a mondott összeget...

 

A világgá ment szegény ember pedig sikerrel járt, nagy üzleteket csinált és meggazdagodott. Végül, amikor hazament, felesége boldogan újságolta neki, hogy hála Istennek, semmiben sem szenvedett hiányt, mert a főnök minden csütörtökön pontosan kiadta a bérét.

Elcsodálkozott nagyon a meggazdagodott szegény, de végül rájött, mi is történhetett. Kiszámította, mennyit fizetett ki a cég az ő fiktív fizetése fejében, majd elment a főnökhöz – aki nem volt más, mint elbeszélésünk hőse – hogy köszönettel visszaadja a pénzt.

A kereskedő azonban erről sem akart hallani. Kijelentette, nem is ismeri őt, mármint a férjet, amit adott, azt a feleségnek adta, jótékonyság (cödáká) gyanánt és ő nem köteles azt elfogadni, ha vissza akarnák fizetni.

Így ők is Din Tórára jöttek hozzám – meséli a berdicsevi cádik – és az illető „fösvény” ismét megnyerte a pert.

A harmadik Din Tóra

Élt egyszer Berdicsevben egy tönkrement kereskedő, akinek alkalma nyílt egy olyan üzletet kötni, amin sok pénzt lehetett volna keresni. Igen ám, de az üzletbe előbb egy bizonyos összeget be kellett volna fektetni, azonban neki még ennyi pénze sem volt.

Gondolt egyet és elment történetünk hőséhez – a ma elhunyt és „fösvénynek” ismert emberhez - azon kéréssel, kölcsönözné-e a szükséges összeget jótéteményi (Gmilut Cheszed) alapon, vagyis kamatmentesen.

Az pedig a kérdésre kérdéssel válaszolt: Ön nem gazdag ember. Milyen biztosítékot tud ajánlani nekem arra, hogy a kölcsönt vissza is fogja fizetni?

A kérdezett biztosítéknak a jó Istent ajánlotta, mint aki azt mondja: a jó Isten fizesse meg. Nem kis meglepetésére a „fösvény" elfogadta a felajánlott „kezest" és kiutalta neki a kért összeget.

Az ügylet sikerült és a kölcsönkérő sok pénzt keresett vele. Egy idő multán elment, hogy megfizesse adósságát, de a „fösvény” ezúttal sem akarta a pénzt elfogadni, mondván, hogy ő már megkapta a kölcsönt teljes egészében.

– Mikor, hol és kitől kapta meg? – kérdezte – hiszen ez idáig még egy fillért sem fizettem vissza?!

– A kölcsönt arra fel adtam, hogy a kezes maga az Örökkévaló. Ő pedig már visszafizette nekem, sőt még meg is toldotta – adta meg a magyarázatot.

Természetesen ők is eljöttek hozzám Din Tórára és a „fösvény” ezt a pert is megnyerte…

A SZOMBATTARTÓ RABBI NEM VETTE ÁT A KITÜNTETÉST

 

  DEUTSCH RÓBERT (Jehuda=jidu) KITÜNTETÉSE

 MAZSIHISZ:"NEM SZAKITOTT AZ ŐSI HAGYOMÁNYOKKAL AZ ATEIZMUS ÉVEIBEN SEM"

 

 

A hivatalos jelentés igy szól:

 

A köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta , többek között, Deutsch Róbert főrabbinak, "az ősi hagyományok tiszteletben tartása és ápolása, a közösség összekovácsolása, a vallásos zsidó élet fenntartása, szervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként".

 

 Deutsch Róbert főrabbi a Budapesti Rabbiság igazgatója, a Rabbitestület vezetője.

 

    A kitüntetett, egy ismerten szombattartó rabbi, a kitüntetést nem vette át szombaton és igy ez egy  későbbi időpontban történik.

                                                   *

   Kedvenc portálunk, a mazsihisz honlapja, a körősi Elnök szellemében, hozzáteszi az örvendetes hirhez, hogy ez a mazsihisz vezetőinek javaslatára történt. Nem is gondolhattuk másként.

 

    A továbbiakban az emlitett honlapból a következőket tudhattuk meg (zárójelben, dőlt betükkel, saját információink):

 

"Deutsch Róbert főrabbi 1956. augusztus 26-án született, (egy debreceni ortodox családban, ahol alapvető ortodox nevelést kapott) ; az Országos Rabbiképzőn 1982-ben fejezte be tanulmányait, több évig dolgozott a Dohány utcai zsinagógában, majd 1988 végétől a Bethlen téri zsinagóga vezetését vette át.  (Ortodox életmódot folytat, három gyermeke van, ebben majdnem egyedül áll a magyar "rabbik" között).

"1989-óta a Budapesti Rabbiság igazgatója, hosszú évek óta a Rabbitestület vezetője. Fő feladatának a vallásos zsidó élet szervezését, és terjesztését tekinti. Kiváló személyisége annak a generációnak, amely az ateizmus nehéz évei alatt sem szakított az ősi hagyományokkal, és igyekezett mindent megtenni a vallásos zsidó élet fenntartása érdekében."

"Tagja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezető testületének, a Magyarországi Rabbinikus Bíróság a – Bét Din – vezetője."

 

                                                                      ***

    Eddig a hivatalos jelentés, amit, minden bizonnyal, a harmadik emeleten diktáltak le a honlap szerkesztőjének. Érdekessége: a kitüntetett érdemének tudják be hogy "az ateizmus nehéz évei alatt sem szakitott az ősi hagyományokkal".

 

     Ezért Magyarországon n em elég a "középkereszt". Ezért legalább Scheiber dij jár...

 

     (Jidu bét din-beli tevékenységének értékelésére, főleg a betérések terén – még visszatérünk).

 

         

ZSIDÓ FOGALOMTÁR (VAGY "ZSEBRABBI") 7.

 

ZSIDÓSÁG – ÁTÓL Z.ig

  

  MOST EGY ÉVE JELENT MEG BUDAPESTEN NAFTALI KRAUS LEGUJABB KÖNVYE, AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 19. KÖTETE. EZ A ZSIDÓ FOGALOMTÁR.

    MIVEL A PESTI UJ ÉLET "FELSŐ UTASITÁSRA", MEGSZAKITOTTA A KÖNYVBEN FOGLALT INFORMÁCIÓ FOLYTATÁSOS KÖZLÉSÉT – MEGTESSZÜK EZT MI HELYETTE

F

 

FÁRHESZJÁ – (görög eredetű szó) nyílt, nyilvános, ami nyíltan, mindenki tudtával történik. A háláchá szigorúbban jár el azokkal szemben, akik F.vétkeznek. „Möchálél sábát böfárheszjá” – aki nyilvánosan szegi a szombatot – borát tilos inni, mintha nem zsidó lenne. A Talmud szerint tíz ember már F.

 

FÉLÜNNEP – lásd Chol Hámoéd.

 

FOGADALOM, FOGADALMÁR – (héberül názir). A Tóra külön fejezetben szabályozza a fogadalmár életvitelét (4Mózes 6. fejezet), és a Talmud egy teljes traktátust szentel neki A F.-nak tilos bort vagy szeszes italt innia, és nem nyiratkozhat vagy borotválkozhat fogadalmának időtartama alatt, ami általában 30 nap. Bölcseink ambivalens módon viszonyultak a F.-hoz, mivel a Tóra a F.-t áldozat bemutatására kötelezte. Volt, aki azt tartotta, hogy a F. vétkezik, amikor önmegtartoztató módon nem iszik bort. Az általános felfogás az volt, hogy a F.-t be kell tartani.                                                                                            

 

FOGADALOM FELOLDÁSA – (héberül: hátárát nedárim). A F. F.-val egy talmudi traktátus – Názir – foglalkozik. A Bölcsek – ma kompetens rabbik – jogkörébe tartozik a F. F., de ennek logikája és gyakorlata túllépi könyvünk kereteit. Általában az elv az, hogy megkérdezik a fogadalmárt: Ha tudtad volna, hogy fogadalmad ilyen és ilyen következményekkel jár, tettél volna fogadalmat? A negatív válaszra a Bölcs semmisnek nyilvánítja a fogadalmat. Ez nem vonatkozik a jótékonysággal kapcsolatos fogadalmakra, ott, amit ígértek (snóderoltak), meg kell fizetni. Erre vonatkoztatható a Prédikátor (Kohelet) azon mondása: „Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mintha teszel, és nem fizeted ki” (5,4). Lásd még Hátárát Nedárim, ahol az intézményesített, egyszer egy évben foganatosított automatikus feloldásról van szó. (Lásd: KOL NIDRÉ)

 

G

 

 

GÁBBÁJ SEL CÖDÁKÁ – (héber) jótékonysági gondnok, egy olyan valaki, aki micvéből, fizetség nélkül gyűjt pénzt a szegények részére. Az előírt szabályok szerint egyedül tilos gyűjteni, csak kettesben mehetnek, és a pénzelosztáshoz három G. S. C. szükségeltetik.

 

GÁBE – (héber gábbáj) templomgondnok. Egyházfi, aki a zsinagóga anyagi ügyeiről gondoskodik, és felhívja a híveket, hogy a Tóra elé járuljanak.

 

GABELLA – (arab) adó, vám. Ezzel a török időkből fennmaradt kifejezéssel illették annak idején a baromfivágás után a hitközségnek fizetett illetéket.

 

GALUT – száműzetés (héber), gólesz (jiddis); a zsidó nép státusa a második Szentély pusztulása óta. Ma, amikor Izrael állama már hatvan éves, a zsidó nép többsége még mindig a diaszpórában él.

 

GÁRTL – (jiddis) öv, amit a chaszidok öltenek magukra ima vagy vallási jellegű tevékenység előtt (mint esküvőn, Bar-micván való részvétel), annak idején a papi öltözethez tartozott (héberül: ávnét). Feltételezett oka: elválasztani a test felső régióit az alsóktól.

 

G’DOLIM – (héber) nagy, többes számban. Székelés (lásd K’tánim).

 

GEDÁLJÁ BÖJTJE – a zsidók kb. 2500 éve böjtölnek, Tisré hó harmadikán, mivel annak idején zsidó nacionalisták meggyilkolták Gedálját, Áchikám fiát, egy mérsékelt politikust, akit az összeomlás után Nebukodnecár megtett a legyőzött Júdea helytartójának. Az esetet Jeremiás könyve írja le röviden (lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás (18) „Jeremiás – az első holokauszt prófétája” (Wesley Kiadó, Budapest, 2008).

 

GEMÁRÁ – (arameus), gemóre (jiddis). A Misna (l. o.) utáni korszakokban, az amoriták (l. o.) által  tartott szóbeli tóramagyarázatok összessége. A G. együtt a Misnával képezi a Talmudot (l. o.).

 

GÉR – (héber) a Bibliában az idegen, akit szeretni kell és tilos bántani. Ma egy betért nem zsidót jelez, aki szabályosan, a háláchá szerint betért. (Lásd: gijur)

 

GÉR CEDEK – egy „igazi” prozelita, vagyis egy nem zsidó ember, aki meggyőződésből betért a zsidó hitbe. Majdnem mindenben egyenértékű a született zsidóval, és a Tóra tiltja diszkriminálását. A történelem több ilyen gér cedeket ismer; több neves Talmudbölcs is ilyen családból származott.

 

GÉR TOSÁV – Izraelben lakó idegen, aki nem fogadta el magára nézve kötelezőnek a zsidó hitet, hanem csak a noachiták hét micváját (lásd ott).

 

GESEM – (héber) eső. Az esőért télen mondott ima neve. Az Ámida elején eszközölt mindennapi betoldás szövege: „aki szelet fúvat és esőt hullat”. Ezt Szimchát Tóra (l. o.) és Peszách között mondjuk. A G. ima bevezető szövege az imakönyvekben található. Az év másik felében a harmatért imádkozunk. (l. o.)

 

GET – (arameus, akkádi eredetű) héberül: Széfer kritut. Válólevél. A zsidóság ismeri és elismeri a válást, indokolt esetben. Egy férjes asszony szabadságát két esetben nyeri vissza: ha G.-et kap férjétől, vagy a férj meghal. Egy asszony, akinek férje eltűnik anélkül, hogy G.-et adott volna feleségének – águnává (lebéklyózott asszonnyá) válik, lásd ott. A két Talmudban egy-egy traktátus (Gittin) foglalkozik a válólevéllel.

 

GEZÉRÁ – (héber) rendelet, amit a Bölcsek hoznak (lásd Tákkánot), hogy elősegítsék a Tóra (l. o.) törvényeinek betartását. Bölcseink azt az előírást követték, hogy nem hoznak olyan G.-t, amit a nép többsége nem képes betartani.

 

GID HÁNÁSE – (héber) egy ín a kóser állat hátsó fertályán (a csípő forgócsontján lévő ín, vagy ülőideg), amit el kell távolítani, mert nem kóser. A parancsolat történelmi háttere: Jákov birkozása a titokzatos Lénnyel, aki kificamította csípőjét (lásd 1Mózes 32,32). Mivel az itt lévő, szóban forgó ínt és a szomszédos vérereket nehéz eltávolítani (zsigerelni – reinigolni), ezért szokásos külföldön az egész hátsó részt nem zsidóknak eladni.

 

GIJUR – (héber) betérítés, egy nem zsidó zsidóvá válása a háláchá szerint. Előfeltétele: őszinte szándék, alapos tanulás, a zsidóság törvényeinek felvállalása, mikvében (l. o.) való alámerülés akár férfi, akár nő a betérni vágyó, és körülmetélés a férfiaknál. A háláchá hangsúlyozza, hogy a zsidóság nem érdekelt a G.-ban, nem térítő vallás, sőt eleve elutasítja a betérni szándékozókat, akiket csak nehezen fogad be, de ha befogadja, akkor a betért (Gér) teljes értékű zsidónak számít. A G.-t az annullálja, ha a betért visszatér eredeti vallásához.(Gér sechozér löszuró). A kelet-európai betérítéseket általában nem fogadják el a zsidó világban (Izraelben sem), mivel nincsenek ott képzett rabbik.

 

GLATT KÓSER – (jiddis) olyan élelmiszer, főleg hús, amelynek kóserságához (l. o.) semmi kétség nem fér, semmi probléma nem merült fel, sem az állat vágása vagy a tüdő vizsgálata során. Ha felmerült probléma, de a rabbi azt mondta, hogy kóser, akkor az a hús kóser, de nem glatt.

 

GLILÁ – (héber) göngyölés, a Tóratekercs összegöngyölése a felolvasás (leinolás) után. Felemelik az asztalról, kinyitják úgy, hogy több oldal látható legyen, és megmutatják a közönségnek. Utána az, aki felemelte (hágbe) leül, és aki a göngyölés feladatát kapta, összegöngyöli, rátesz egy övet, majd a tekercs „ruháját”. (Lásd: Hágbáhá)

 

GMILUT CHÁSZÁDIM – (héber) jótétemények gyakorlása. Lásd: Cödáká. A G. nem alamizsna, hanem konstruktív segítség – főleg kamatmentes kölcsön formájában – az elesett talpra állítására. Nemegyszer egy jó szó, egy jó tanács is segíthet, és G.-nak számít.

 

GNIZÁ – (héber) elrejtés. Mivel tilos olyan papírfoszlányt, könyvet, brosúrát stb. eldobni, amelyen héber nyelvű szent szövegek vannak, ősi szokás ezeket összegyűjteni és elraktározni valahol. Gyakran eltemetik őket. A leghíresebb G. ez idáig a Kairóban, egy ottani zsinagóga padlásán megtalált gyűjtemény, amelyet tudósok dolgoztak fel és értelmeztek.

 

GOJ – (héber) nép, nemzetség. A Tóra Izrael népét is G.-nak nevezi (2Mózes 19,6), így teljesen nyilvánvaló, hogy a kifejezés nem pejoratív, még ha azt nem zsidókra alkalmazzák is. Mindamellett, ha a népek (gojim) nem korrektül viselkednek Izrael népével szemben – és ez egy nagyon enyhe kifejezés (understatement) – akkor több mint érthető, ha fennakadnak a goj kifejezésen, mintha csak a tükörbe néznének.

 

GRÁMOLNI – (jiddis) régi zsidó szokás esküvőkön és egyéb ünnepségeken tréfás strófákat hallatni; ez a mókamester feladata, aki szavaiba bizonyos bírálatot fűz az aktuális eseményekről, személyekről. Ma már csak bizonyos chaszid „udvarokban” szokásos.

 

GUT SÁBESZ, GUT JONTEV – (jiddis) jó szombatot, jó ünnepeket.

 

GYÁSZBESZÉD – (héberül heszpéd). A temetőben elmondott beszéd, amelyben az elhunyt érdemeit méltatják. Igyekezni kell nem túlozni – nem mondani sem többet, sem kevesebbet a kelleténél. Ezért vannak, akik egyáltalán nem heszpedolnak, hanem megelégszenek az É-l Málé Ráchámin (l. o.) és a Káddis (l. o.) elmondásával. Kántor jelenléte a temetésen ajánlatos, rabbié – szükségtelen.

 

GYÁSZOLÓK VIGASZTALÁSA – (héber: nichum ávélim). Ez egy nagy micva (l. o.) kondoleálni a gyászolónak, és ezzel enyhíteni fájdalmát. Szokás minjánt (l. o.) szervezni a gyászházban, ahol a család „Sivá”-t ül (l. o.) , imádkozni és tanulni a halott lelki üdvéért. Távoztakor, a kondoleáló ezt mondja: Az Örökkévalő vigasztaljon meg téged, Cion és Jeruzsálem gyászolói között.

 

GYERTYAGYÚJTÁS – a péntek esti (és ünnepi) gyertyagyújtás a zsidó nők alapvető három micvájának egyike, a Chálá-vétel (l. o.) és a Nidda (a havi megmártózás a mikvében (l. o.) mellett. A GY. szimbolikus, a fény a zsidó ház és család békéjét szimbolizálja. Ezzel az aktussal – melynek pontos ideje a mindenkori zsidó naptárban van feltüntetve – a zsidó nő elfogadja magára nézve a Sábbát beálltát. Általában a zsidó világban elfogadott, hogy férjes asszonyoknak  kötelező a Gy. A néhai lubavicsi rebbe újítása, hogy 3 éven felüli kislányok is gyújtanak gyertyát, és édesanyjukkal együtt mondják el az áldást.

(FOLYT.KÖV.)

 

ZALMAN I. POZNER: A ZSIDÓ GONDOLKODÁSMÓD(19)

 

A zsidó elkötelezettség

Azt hiszem, hogy a család és gyermekgondozás terén nem lehet "tudományos" vagy "objektív" egy olyan álláspont, mely minden lehetőséget vagy felfogást egyaránt elfogadhatónak talál. Lehet, hogy maga a "zsidó" jelző, amely egy szervezet vagy intézet nevében foglaltatik, már bizonyos elkötelezettséget jelent. Az én szememben legalább is ez a jelző azt jelenti, hogy egy azzal dicsekvő intézmény céljai nem mindig fedik azt, ami időről időre a környező társadalomban elfogadottnak számít. A korszerűség nem az elképzelhető legnagyobb dicséret; a tömeg után szaladás nem az önállóság jele. Ezzel szemben a zsidóság, bárhogy határozzuk is meg, bizonyos értékeket képvisel, melyeket egy szociális gondozónak ismernie kell, bármilyen névvel illeti is azt gondozottjai előtt. A magzatelhajtáson kívül, melyről fentebb szóltam, más problémák is léteznek, mint az örökbefogadás, a válás, az idősek gondozása, családi felelősség (ami ma szintén negatívumnak számít), születésszabályozás stb. Még nehezebbé teszi a dolgot, hogy ezen a téren nincs semleges kiindulópont; bármilyen álláspontunk legyen (akár közömbös is), igazában már érdekeltek vagyunk.

Egy szociális intézmény ténylegesen felelősséggel tartozik a társadalomnak feladatai betöltését illetően, de egy zsidó szervezet ezt a felelősséget úgy viseli, hogy nagy súlyt fektet az őt foglalkoztató problémák zsidó megközelítésére. A "zsidó hozzáállás" szerintem az, amelyet a zsidó hagyomány által szentesített forrásmunkákban fogalmaztak meg. Vannak bizonyos területek, hol lehetséges, sőt elkerülhetetlen a nézeteltérés, s ezeket jól át kell tekinteni. De ezeken túl, vannak igen nagy területek, melyeken a zsidóság álláspontja világos, s ha valaki azzal vitába száll, úgy azt nem zsidó előtételek alapján teszi. Múló divatokkal és pillanatnyi hóbortokkal szemben kötelességünk fenntartani önállóságunkat s a magunk értékeit vinni a gyakorlatba. Nem kell minden múlandó mozgalom élén állnunk, melyet a tömegtájékoztatás mint legújabb divatot hirdet.

Most ideje, hogy a családnak, s különösen a családot illető zsidó felfogásnak szenteljük figyelmünket. Volt idő, mikor az "Isten, haza és család" fogalma szent és sérthetetlen volt. Isten továbbra is gondoskodik a világról, a haza védelme egy erős intézmény kezében van, de az asszony és a gyermek komoly támadásokkal szemben majdnem védtelen maradt. Az állítás, hogy a házasság intézménye idejét múlta, az újfajta családi alakulatok, a próbaházasság, a hagyományos családi struktúra felcserélése kollektív szervekkel, az úgynevezett "együttélés", más újítások, melyek már undort keltenek, ma mindennaposak. Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy bölcseink szerint bálványimádó őseink tudták, hogy a bálvány nem képvisel semmit, de kultusza jó ürügy volt a kicsapongásra... Igaz, a család gazdasági feladata megcsappant manapság, de ezért az egész intézményt szemétbe kell dobni? Az állítólagos "új erkölcsnek", ha már kissé elavult fogalom lett is, nincs köze a hagyományos családi kapcsolathoz: az csak még egy érv a család ellen.

Nem fontos, hogy mennyit fizetnek valakinek a munkájáért: a lényeg az, hogy érezze annak fontosságát. Vegyünk fel valakit, hogy nyolc órán keresztül a falat bámulja, hamarosan otthagy minket - nem unalomból, hanem dolga haszontalansága miatt. Mellesleg ez az oka, hogy sok zsidó fiatal (az egésznapos iskolákat kivéve) nem akar ma zsidó neveléssel foglalkozni: úgy érzi, hogy erőfeszítéseinek nincs komoly értelme. Egy városi vagy állami iskola tanítója remélheti, hogy valamelyik tanítványa még Nobel-díjas lesz; annyi bizonyos, hogy olyan készségekre és tudnivalókra tanítja a gyerekeket, melyek feltétlenül szükségesek abban a világban, ahol élnek. De a zsidó iskola tanítója talán úgy érzi, hogy ő felesleges luxus, melynek semmi jelentősége nincs a mai világban. Hiába gondoskodunk megfelelő nyugdíjról számukra, csak akkor fogja ez a tevékenység vonzani őket, ha úgy érzik, valami fontos dologgal foglakoznak.

A család is hasonló helyzetben van, mint a nevelés. Egy ostoba irányzat lebecsüli a család jelentőségét, s minthogy a családban az anya a központi figura, lenézik - burkoltan vagy kimondottan -, mint aki "csak" háziasszony, ugyanúgy, mint azt, aki "csak" tanító. De ha az anya úgy érzi, hogy munkája lényegtelen és mellékes, hogyan lehet büszke önmagára? Hogyan tud megbirkózni a család gondozásának elkerülhetetlen problémáival és csalódásaival? Csoda hát, hogy a családgondozó intézményeknek annyi kliensük van? Azt hiszem, hogy a csalódott asszonyok legtöbbjének fogalma sincs, honnan ered ez a lelkiállapota: nem látják a kapcsolatot levertségük és ama feladat között, melyet a mai társadalom az anyának és a családnak kijelöl. Következésképpen lelki problémákkal vagy még rosszabbal kell küzködniük. Nem akarok itt a "nők felszabadításának" kérdésével foglakozni, csak annyit jegyzek meg, hogy korlátlan lelkesedés és megvizsgálatlan jelszavak hangoztatása rombolóbb és károsabb lehet, mint az álláspontok, melyeken javítani szeretnének.

Kutyareklám, mint sikerélmény

Nemrég egy fiatal leány fordult hozzám. Kitüntetéssel végzett az egyetemen és Nashville-be, az amerikai zene Mekkájába ment. Ez a lány fizikailag és lelkileg teljesen leromlott állapotban volt, de állandóan egyetlen "nagy sikeréről" beszélt: hogy a televízióban egy kutyaeledelt reklámozó adásban énekelhetett. Ilyesmiben látja a ma frázisvilága az alkotó szellemet. Ugyanakkor egy kis húscsomó érző, gondolkodó emberré formálását nem övezi dicsfény. Annak a lánynak eszébe sem jutott volna, hogy a családalapítás is elég erőpróbát és kielégülést nyújthatna számára.

Zsidó vagy vallási szempontból a mai fiatalság tragédiája nem az "elveszett nemzedék" szokásos "vallási" problémája, bár önmagában véve az is elég súlyos. A tragédia egy emberi problémában gyökeredzik, melynek megrázó jelentősége van. Az olyan bajok, mint a kábítószer, a különféle guruk, kelet-ázsiai szekták vagy kommunák csak szimptómák, melyek a fiatalok anya, apa, család és melegség utáni vágyát tükrözik vissza. Egy ilyen guru, ki még nem volt húsz éves, öt dollárt hajtott be zsidó "tanítványaitól" csak azért, hogy lábát csókolhassák! Ez nem gyerekmese, hanem igaz történet.

Az elidegenedés közvetlenül az anya nélküli családokkal van kapcsolatban, s ez nemcsak kicsiny gyerekekre, hanem a serdülő fiúkra és lányokra is érvényes. Ezek a fiatalok nemcsak a zsidóság számára vesztek el, hanem a becsület, az illendőség és a szentség számára is. Megdöbbentő, mennyire közömbös lehet az ember másokkal szemben. Ismerek egy apát, ki egyszerre vesztette el apját és anyját, s emiatt mély depresszióba esett. Gyermekei viszont azt sem voltak képesek felfogni, miért kell őt felkeresniök. Az amerikai zsidó diákszervezet egy konferenciáján egy fiatal lány elmesélte, hogy miként kérlelte anyját, vezessen be náluk kóser konyhát. Mikor a szülők új házba költöztek, azt hitte, itt az alkalom, hogy újra megkérje őket erre. "Anyu, mi lesz a kóser konyhával?" - kérdezte. "Tudjátok, mit tett az anyám?" - kérdezte a diáklány a konferencia résztvevőit. "A szemembe nevetett, azt tette. Ő nevetett, én meg mit csináltam? Sírtam, és még most is sírok."

Mint rabbi Chájim Mordecháj Chadakov, a rebbe néhai titkára mondta egyszer, a család annyira felbomlott, hogy a gyermekek egyszerűen nem értik, hogy mi szükség van a családi kapcsolatok ápolására, vagy miért kell a családtagoknak szeretni egymást. A fiatalok tapogatóznak, keresgélnek, anélkül hogy tudnák, mit is keresnek. Elveszettnek, magányosnak érzik magukat, mert apjuk, anyjuk túlságosan elfoglalt, az apa a megélhetéssel, az anya a társasági élettel.

A rebbe részletesen tárgyalta a családot mint családot, s nem mint embercsoportot, hanem mint egységet. Az, hogy a család igazi család legyen, különösen az anyán múlik. Ha az anya nem érzi át feladata fontosságát, akkor a család többi tagjának erőfeszítése is hiábavaló. Az anyának kell melegséget sugározni, közelséget, érzelmeket teremteni, hogy családja tagjai vonzódjanak egymáshoz, és összeforrott egységet képezzenek. A családi élet szétesése és a romlásba eső fiatalok ijesztő száma manapság onnan származik, hogy a családtagoknak nem sikerült családi légkört teremteni.

Anyagi függetlenség? Mi köze ennek az emberi melegséghez? Ha a család valaha is létszükséglet volt, akkor ma az.

Ha van valami felbecsülhetetlen emberi feladat, úgy a családalapítás az, és a példamutatás meg buzdítás mások számára, hogyan lehet értékes családi életet teremteni.

Fentebb említettem azt az elterjedt véleményt, hogy a mai társadalom gazdasági felépítésében esett változások és az asszony meg a gyermekek anyagi függetlensége a hagyományos családot elavulttá teszik. Ez az állítás egy másik alapvető tévedésen alapul. Forduljunk újra egy chászid gondolathoz! A Báál Sém Tov azt az ismert verset kommentálta, hogy "nem a kenyérrel él az ember" (5Mózes 8:3). Ezt úgy magyarázta, hogy ha a kenyér önmagában áll, ha az ember nem törődik mással, csak a kenyérrel, az nem élet. Ha valaki az élet minden oldalát csak a kenyéren, az anyagi javakon keresztül nézi, nem tud igazi emberfiaként élni. Ha pedig valaki nem emberi, hanem állati módon él, az nagy szenvedést hoz rá. Bármily szabadnak érzi is magát, hogy vágyait kielégítse, de nem látja be, hogy kötelezettségek, feladatok, fegyelmi elvárások és korlátok kötik, akkor a boldogság kicsúszik a keze közül. Lehetetlen, hogy az embert csak a kenyér érdekelje: megfelelő keretre is szüksége van, hogy igazi emberi életet élhessen.

A materialista felfogás szerint az anyagi a döntő tényező az életben. Aki ezt vallja, aszerint az emberi kapcsolatok egész struktúrája - még a férj és feleség, szülők és gyermekek közti kapcsolat is - gazdasági vagy anyagi elrendezésektől függ. A háziipart, melyben a családtagok egymás mellett dolgoztak, s így egymásra voltak utalva, már rég felváltotta a gyáripar, a laboratórium és az iroda, melyek a családtagokat a munkaidő alatt fizikailag választják el egymástól, de lelkileg még azután is. A múltbeli család gazdasági tevékenysége volt az - mondja a materialista -, amely a legjelentősebb és legtartósabb kapcsolatokat létesítette, de ma a család nem képez gazdasági egységet, s így szétesik. A férj és feleség, szülők és gyermekek közti viszony másodlagossá válik. Férfi és nő közötti viszony ideiglenes is lehet, mondjuk, egy évre szóló: utána mindkét fél mehet a maga útján.

Mi szükség van rájuk ezután? Hagyjuk őket, hogy "szabadon" választhassanak.

Ezen a téren jutnak a Tóra örökérvényűsége és szabályai rég hiányolt kifejezésre. A "Tiszteld apádat és anyádat!" nem függ a gazdasági rendszertől vagy bizonyos téren uralkodó feltételektől vagy társadalmi elfogadottságtól. A szülők tisztelete örökérvényű parancsolat, csakúgy, mint a szülőket terhelő micvá: "...mondd el (az isteni igét) fiaidnak!" A család, melynek keretében e két micvá megvalósításra kerül, maga is örök.

A család a zsidóság magva, elsődleges intézménye, fiataljaink első és legfontosabb iskolája s kultúrörökségünk továbbadásának fő eszköze. Az iskola (vallási iskolát is beleértve), az imaház, effektíve minden közintézmény csak kisegítője a családnak.

Ezek az intézmények eltűnhetnek, de míg a család él és virágzik, azok is újjáépülhetnek. Ezzel szemben, ha mindazon intézmények virágzanak, s csak a családot hagyjuk szétporladni és elsenyvedni, akkor igen nehéz időknek nézhetünk elébe.

A SZERZŐ AMERIKAI HASZID. KÖNYVÉT A BUDAPESTI CHÁBÁD KÜLDÖTT, Oberlander Baruch rabbi forditatta le és adta ki

Nissan Mindel :Zsidó mesék, legendák, történetek

               A csodálatos kis öreg

 

Egyszer volt---

 

 Egy szép napon Méir Lehmann, a mainzi rabbi, kora hajnalban felkelt, imádkozott, megreggelizett, majd készülődni kezdett, hogy a pályaudvarra induljon. A hitközség két másik elöljárójából álló küldöttség élén Berlinbe kellett utaznia a kultuszminiszterhez. Ő volt a delegáció vezetője, és a hitközség két másik elöljárója ment vele. Úgy beszélték meg, hogy a vonat indulása előtt néhány perccel találkoznak az állomáson. Már a kabátját húzta, amikor egyszerre idegen hangot hallott az előszobából:
– Azonnal látnom kell a rabbit!
– Sajnos a férjemnek indul a vonata, nem fogadhatja most. Jöjjön  holnap! – mondta a felesége az ismeretlennek.
– Nem, nem, azonnal beszélnem kell a rabbival! Élet-halál kérdésről van szó! – kiabált izgatottan a látogató.
A rabbi a feldúlt szavak hallatára kinyitotta az ajtót, és behívta az ismeretlent.
– Solem áléchem, rabbi! Emlékszel rám? – tudakolta az ismeretlen, egy töpörödött öregember, és nyújtotta a kezét.
– Sajnálom, barátom, nemigen... De mondd, mi az a sürgős dolog? Siess, mert már alig van időm!
– Hogy mondhatsz ilyet, amikor egy ember életéről van szó? – méltatlankodott az öreg. A rabbinak elakadt a szava, és várta, hogy az idegen megmagyarázza jövetele okát. A kis öreg ráérősen helyet foglalt, és szép nyugodtan belekezdett mondókájába.
– Csodálom, hogy nem ismersz meg, rabbi! A legutóbbi sábesz süvón végighallgattam a drósédat. Micsoda prédikáció volt! A fülem csak úgy itta minden szavát! Életemben nem hallottam még ehhez fogható drósét . Ha akarod, mosz rögtön szóról szóra felmondom neked...
– Nem, nem! – tiltakozott a rabbi. – Sietnem kell, különben lekésem a vonatot. Gyorsan mondd el, miért jöttél, és szorítkozz a lényegre, nincs időm!
– Hát igen, így van ez, rabbi... Mindig csak futunk, sietünk, soha nincs időnk semmire. A drósét különben csak azért említettem meg, mivel ez az oka annak, hogy hozzád jöttem. Tudod, a miatt a dróse miatt bizalmam van hozzád. Micsoda dróse! Nekem kitűnő memóriám van ám: kár, hogy sietsz, rettentő szívesen felmondanám neked az elejétől a végéig...
– Kedves barátom – szakította félbe a rabbi türelmetlenül –, mondom , hogy sietek a pályaudvarra! Ha nem térsz rögvest a lényegre, el kell búcsúznunk.
– Hogyne, rabbi, hogyne. Hát elmondom... Jó harminc évvel ezelőtt megnősültem, és huszonöt évig éltem a feleségemmel. Olyanok voltunk, mint két galamb. A feleségem kedves, szelíd és hűséges asszony volt. Aztán öt évvel ezelőtt hirtelen meghalt...
– Ha az életed történetét akarod elbeszélni – vágott közbe a rabbi –, akkor gyere el máskor, amikor több időm lesz, és nyugodtan végig tudlak hallgatni! De most, bocsáss meg, sietnem kell a pályaudvarra. Viszontlátásra!
– Rabbi, nem hagyhatsz itt! – könyörgött az öregember, és megragadta a rabbi karját. – Mondtam már, hogy egy ember életéről van szó! Kérlek, hallgass meg!
A rabbi bosszús lett, de maradt.
– Az Örökkévaló csodálatos gyermekekkel áldott meg minket, de ők elmentek Amerikába. Amikor megözvegyültem, levelet kaptam tőlük: "Papa, minek maradnál ott egyedül? Gyere ki hozzánk, itt mindened meglesz!" No, elég az hozzá, belementem, és elutaztam Amerikába. De nem éreztem jól magam, ezért visszajöttem. Ez pontosan egy éve történt, és akkor volt szerencsém meghallgatni a drósédat. Micsoda dróse!
– Nem tudsz másról beszélni, csak arról a dróséról? – idegeskedett a rabbi, és az órájára pillantott.
– No jó, hagyjuk a drósét! – békítgette az öreg zsidó. – De kérlek, hallgass végig! Hol is tartottam?... Ja, igen, igen! Szóval épp idejében értem vissza a legfiatalabb lányom fiának a briszére, és nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy szándok lehettem. Ám nagy-nagy bánatunkra a csecsemő a brisz előtti napon meghalt...
A rabbi most már nagyon türelmetlen volt.
– Együtt érzek veled, barátom, de áruld már el, miért kerestél fel!
– Megnyugtathatlak, hogy nem a halott gyermek miatt jöttem, hanem azért, mert a lányom tegnap ismét fiúgyermeket hozott a világra...
– Mázl tov! Sokáig éljen! De mit akarsz tőlem?
– Nos, rabbi, a lányom megint azt akarja, hogy én legyek a szándok, de én aggódom a csecsemő egészsége miatt...
– Mi itt a probléma? Legyen más a szándok! No, a viszontlátásra, már így is elkéstem! – mondta a rabbi, és kisietett az utcára, ahol várta a kocsi.
A kis öreg utána szaladt, és amikor beugrott a kocsiba, könyörögve odakiáltott neki:
– Egy pillanat, rabbi! Mi legyen a kisfiú neve? Ez nagyon fontos!
– Mi legyen a neve? Mit tudom én, legyen Chájim, Todresz, Beris, Hirs, Lejb, Volf! Nem mindegy? – kiabálta vissza a rabbi a nekilódult kocsiból. – Dupla viteldíjat kap, ha elérem a vonatot! – lihegte oda a kocsisnak.
De nem érte el. Végigrohant a peronon, de a vonatnak már csak a végét láthatta eltűnni a messzeségben. Persze éktelenül dühös volt, hogy nem lehet ott a két másik küldöttel együtt a kultuszminiszterrel megbeszélt találkozón. Csak állt és mérgelődött: hogy ő, aki mindig mindenhová hajszálpontosan érkezett, elkéssen egy bolondos öregember miatt!... Abban a pillanatban feltűnt a peronon a másik két delegátus. Elmondta nekik, mi történt, ők pedig elmagyarázták, hogy nem tartották volna illőnek nélküle beállítani a minisztériumba. Ezért úgy vélték, legjobb, ha megvárják a következő vonatot, és bíznak benne, hogy a miniszter nem neheztel meg a késésért. Meg is beszélték, hogy a két óra múlva induló vonattal mennek Berlinbe.
Jócskán az indulás előtt találkoztak újra, nehogy megint közbejöjjön valami. Ámulva látták, hogy a pályaudvaron hatalmas felbolydulás van. Kérdezősködni kezdtek, hogy mi történt. Elhűlve értesültek róla, hogy az előző berlini vonat összeütközött egy másik szerelvénnyel, és az utasok közül sokan szörnyethaltak, rengeteg a sebesült is...
A rabbi és társai döbbenten meredtek egymásra: elakadt a szavuk. A hideg futkározott a hátukon, hiszen ők is ott lehettek volna a szörnyű szerencsétlenség áldozatai között! A bolondos öreg zsidó már cseppet sem tűnt nevetségesnek, kellemetlenkedőnek. Sőt, kezdtek úgy gondolni rá, mint őrangyalra, akit az ég küldött a megmentésükre.
A kultuszminiszter nagyon megkönnyebbült, hogy épségben látja őket. Hallott a balesetről, és tudta, hogy nekik is a szerencsétlenül járt vonaton kellett ülniük. Egyszóval nem volt szükség magyarázkodásra, a küldöttség útja mindenki megelégedésére sikerrel járt.
                                                                         *  

Talán egy évvel később a rabbi egy kisvárosba látogatott. Egyszer csak kit látnak szemei? Az öregember szalad fürgén elébe, és melegen üdvözli:
– Solem áléchem, rabbi, emlékszel rám? Két éve hallottam a drósédat sábesz süvón... Micsoda dróse! Nézd, itt a kisunokám! – Ezzel a rabbi karjába tett egy kisfiút. – Helyes kis gyerek, ugye?
– Hogy hívják? – kérdezte a rabbi.
– Nem emlékszel, rabbi? Chájim Todresz Beris Hirs Lejb Volfnak!
– Ennyi neve van? – ámult el a rabbi.
– Persze, hiszen te magad mondtad, amikor megkérdeztem, mi legyen a neve! Nem emlékszel? Én nem felejtettem el: úgy tűnik, nekem jobb memóriám van, mint neked... Még mindig a fülembe cseng az a csodálatos dróse, amelyet két éve sábesz süvón mondtál! Minden szavára emlékszem...

A rabbi ezúttal nem türelmetlenkedett, csak könnyes szemmel megszorította az öregember kezét.

   Forrás: zsido.com

 

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

A JÖVŐ VASÁRNAP:

 

 ÚJ IZRAELI TÓRA TEKERCS  A "CSÁKI"BAN –

 

SIPOS BÉLA BÁCSI ADOMÁNYA

 

       Ötven éve imádkozik az idős (bis hundert und zwanzig) Sipos Béla bácsi a Hegedüs Gyula utcai (azelőtt Csáki) statusz- quo templomban. Ő a minjen egyik legvallásosabb tagja, amikor csak teheti ott van.

 

    Most hajlott korában elhatározta, hogy egész spórolt pénzét egy uj Tóra-tekercs iratásának szenteli, hogy ezzel a lehető legmaradandóbb emléket állitsa családjának. Mi sem természetesebb, minthogy a Tórát Béla bá' a "Csáki"nak adományozza.

 

    A Tóra Izraelben iratott, onnan jön és a jövö vasárnap lesz  ünnepélyesen átadva a "Csáki" zsinagógának. Vele jön a "szajfer" is aki irta, a pesti születésü és magyarul is beszélő Ábrahám Salamon.

 

    A templom vezetősége, Lővy Tamás rabbi és Dr Egri Oszkár, elnök, mindenkit akiben zsidó érzés van és a Tóra tisztelete és szeretete él benne – meghiv a vasárnap délután négy (16) órakor tartandó ünnepségre.

                                                      ***

   Az ujjáéledő zsidó élet nagy demonstrációja lesz ez a Tóra avatás, amire már rég nem volt példa Pesten. (Utoljára Óbudán avattak új Tóra tekercset, az ujonnan megtisztitott és felavatott Chábád sulban). Nem kisebb jelentősége van annak az adakozó készségnek, amivel Sipos Béla bácsi példát mutatott. Mindenki aki ismeri, szerény, csendes embernek tartja és nagyon szeretik. Kezdeményezése csodálatot és nagy elismerést váltott ki. A körzet meghivója egy " rendkívüli és ritka, megható ünnepélyes eseményre" invitálja  a zsidó közönséget.

 

Tehát a jövő vasárnap (október 24, du. 4) mindannyian a "Csáki"ban!

---