Tudósitóink jelentik Budapestről:
Talán a külső fenyegetettségből eredő félelem, talán isteni sugallat, amely megtériti a tévelygő bárányokat és talán mind a kettő: az idén Magyarországon sokkal többen imádkoztak nagy ünnepeinken mint az elmult években és a legtöbb templom tele volt. A "meglepetés" Óbuda volt, ahol az előzetes, rosszmáju "előjelzések" ellenére közel 300 ájtatoskódó volt Jom Kippur beköszöntésekor, sokan köztük olyanok, akiket eddig zsinagógák közelében sem láttak.
A "Dohány", mint rendesen, tele volt, több mint 5000 főt számolt aki számolt, sokan kint álltak és beszélgettek, megjelenésük mint mindig, egyfajta tüntetés volt. Nem érdekel bennünket és ennélfogva nem irjuk meg, kik voltak a gój celebritások, akik jelenlétükkel demonstráltak. A "drósek" fellengzős semmitmondó szövegei sem tartanak érdeklődésre számot. A lényeg ezuttal az ima volt. Sokak kezében lehetett a Chábád máchzort látni.
A Hegedüs Gyulai (volt Csáki), a második legnagyobb körzet, is remekelt: Ros Hásáná este 250 –en voltak és Kol Nidrén még ennél is többen, bár a rabbijuk Amerikában van (vagy talán éppen azért), helyét Davidovits László töltötte be – sikeresen. Ezzel szemben a Szeretet-kórházban alig volt minján. A Nagyfuvaros is gyengén szerepelt, ott már rég nincs rabbi, meghirdették de még nem találtak. Zúglóban a Kardos-duó müködött; Nagykőrösön becsinált csirkét evett az elnök Jom Kippur tiszteletére (lásd a Breuer interjut) és az ortodox sülök stagnáltak. Ilyenkor a túristák inkább otthon maradnak.
Az egyetlen zsidó tényező, amely részletes jelentést adott ki az ünnepi tevékenységről, az – mint mindig – a Chábád volt. Az alábbiakban ezt olvashatjuk, mikoris a forrás a zsido.com
KÖZEL EZREN A CHÁBÁD TEMPLOMOKBAN
Az alább jelentést a zsidó.com honlap alapján közöljük:
"Bár a „szeuda mafszeketre” még nem volt telt ház a Lubávicsi Zsinagógában, mikor Menahem Neeman, a netanjai főkántor éneke, a Kol Nidré felhangzott, addigra már zsúfolásig telt az imaterem. Oberlander Báruch rabbi beszédében a Jom Kipur, az Engesztelés Ünnepének jelentőségét, és az egész évünkre való kihatását hangsúlyozta. A rabbi a dróséban a zsidósághoz való ragaszkodás és hűség fontosságát emelte ki. Másnap a Sachrisznál és a Minchánál Faith Asér rabbi-jelölt imádkozott elő, a Neilá záró imát Oberlander Báruch recitálta. A Neilát böjt utáni étkezés követte. Kérdésemre Asér kijelentette, hogy reméli, hogy a közösség Szukkot ünnepén is hasonlóan nagy létszámban képviselteti magát. Az ünnepi sátor ezúttal nem a zsinagóga udvarán, hanem az épülettel szembeni parkolóban lesz felállítva.
Óbudán közvetlenül a Kol Nidré előtt került sor a „Szeuda mafszeket”-re, a 25 órás böjt előtti utolsó étkezésre a nemrég felújított emeleti teremben. Mire az ima ideje elérkezett az imateremben közel 300 ember zsúfolódott össze. Köves Slomó rabbi a nagy terem közepén elhelyezett bima előtt arról beszélt, hogy a Kol Nidré dallam eredete Hispániába megy vissza, az inkvizíció időszakára, amikor a zsidókat választás elé állították: száműzetés, kitérés vagy halál között választhattak. Voltak, akik színleg tértek ki, hogy lakóhelyükön maradhassanak, ám titokban megtartották vallásukat és arra kérték az Örökkévalót, hogy hamis fogadalmaikat tekintse semmisnek. Az Imakönyv szerkesztői ezt olyan fontosnak tartották, hogy belekerült a Jom Kipur előestéjének imarendje legelejére és ezzel általános jelentőséget kapott. Köves rabbi arról is beszélt, hogy az Engesztelés Ünnepe az újév kezdetekor őszinte megbánásunkkal nyithat számunkra tiszta lapot.
Az izraeliek mára - legalábbis a Főünnepekre - kinőtték a Keren Or zsinagógát és így Jom Kipur idejére a Corinthia Grand Royal Hotel Dísztermébe költöztek át, hogy az több mint 200 embert fogadhasson. Átkerült a Tóraszekrény a Tóratekercsekkel együtt a Hotel dísztermébe, hogy az ünnep idejére zsinagógaként szolgálhasson. A Szeuda Mafszeket még a Keren Or-ban volt, a csapat onnan ment át a közelben levő hotelbe, hogy a Kol Nidré elmondhassák. Az ima kántora a nemrégiben Budapesten felavatott fiatal rabbi, Tzviki Fleischman volt. A böjt kimenetelekor a Neilá, záró imát követően könnyű estebéd várt a jelenlevőkre a Hotelben.
A Teleki-téren Hurwitz Salom rabbi, a Pesti Jesiva igazgatója vezette a szertartást közel harminc ember számára Szefárd-Hászid imarend szerint. (Ezuttal nem volt "friss sólet" – a szerk. megjegyzése)
Az Új Élet legutóbbi (szept. 15) száma – nem rosszab mint a többi és már ez is valami. A "Heti szidra" ("Átokológia")nevü viccrovat ugyan hiányzik , már akinek, de itt a helye a reménynek, hogy a főrab-Főszer., megvigasztalódván a csaló jezsuita papnövendék elvesztése iránt érzett mély csalódásán még nekigyűrközik és irja tovább a rovatot – épülésünkre és okulásunkra. Elvégre ő az egyetlen müködő rabi, akit a csoknyak elnök parancsszavának sikerült rávennie , hogy irjon. Ne kérdezzék, hogyan és milyen áron.
Ezt látszik hivatva ellensulyozni a volt "országos" cikke, azzal az eredeti cimmel hogy "JOM KIPPURI GONDOLATOK". Ebből megtudunk legalább két dolgot: Egyrészt a "Kol Nidré dallama... a zenei világ sokaktól feldolgozott, nagyra becsült darabja". Jó ezt tudni, köszi.
Másrészt a fogadalmak felmentésére irányuló kérdés - hangzik az "országos" tanitás – azokra az apró igéretekre vonatkozik, hogy "majd felhivlak telefonon", vagy "majd megirom ezt a levelet" és nem irtam meg, stb. Bár ezeket a dolgokat az Ál Chét alfabetikus felsorolásában nem lehet megtalálni, itt abba kell hagynunk mert a kort tisztelnünk kell, ahogy az angol mondja "age before beauty". Egy "ikon"t (olvasd I-Kohn) n em szabad szerkeszteni, mondta egyszer a Főszer. és ő csak tudja.
*
A legnagyobb szenzáció, a legfontosabb reveláció, ami sehol a magyar sajtóban nem jelent meg – és igy ez az U.É. scoopja (és pukkadjanak meg az irigyek), természetesen az első oldal főcime mögött rejtőzik, ami aszongya hogy KIÁLLUNK MELLETTED, IZRAEL!
Ki hitte volna, hogy a "Zsidó Világ Kongressz Kormányzótanácsa" (egy sóhivatalszerü voluntáris szerv, melynek az égvilágon semmi sulya és hatásköre nincs), jeruzsálemi ülésén – amelyen természetesen résztvettek a "mi" küldötteink is, névszerint Feldmayer és Zoltai urak) deklarációt fogadtak el, biztos egyhangulag, amelyben támogatásukról biztositják Izrael államát.!!
Ezt a világszenzációt közli velünk az úé. legujabb száma, cimlapján és addig nem tud nyugovóra térni, amig az aláirások olvashatatlan tömkelegéből kisárgitja a minket "érdeklő" két nevet (ez a technikai bravur biztos Zsuzsa érdeme). Igy már persze elhisszük, hogy ott voltak és kellő megfontolás után alá is irták.Ha még tamáskodnánk talán, (ami nem lenne szép tőlünk) ott virit a főcim alatt, szeretett elnökünk csoknyak fényképe, amint a papir főlé hajol és összeráncolt homlokkal gondolkozik, aláirja-e vagy sem. A felelőség nagy, (ez nem egy Breuer interju), itt nem szabad hűbele-balázs módján elhamarkodni. Egyszóval – ez nem becsinált csirke.
*
Miután ilyeténmódon megnyugodtunk és lenyeltük a szervilizmus ezen iskolapéldáját – nyugodtan lapozhatunk tovább a második oldalra. Itt alig v an valami emlitésre méltó, hacsak nem az a megállapitás – még a riport elején, az első oldalon - amely a most megnyilt Izraeli Kulturális Intézetről szól és a riporter megállapitja (érdekes lenne tudni kivel beszélt, ki adta a hangsulyt) hogy (az Intézet) "kinálata túlmutat a zsidó kultúrán, vallási hátterét tekintve muszlim és keresztény, etnikailag arab ---". Naggyon érdekes, pedig az igazgató , Balázs Gábor, egy ortodox zsidó, a "Pesti Súl" megalapitója .
Itt van még egy nagyon rövid beszámoló (nem voltunk rest megszámolni: 21 sor, egyhasábos, benne hat(!) név) amelyben lapunk beszámol a temetői Jizkorról, amit a Szlichot jegyében tartottak. Pedig itt Kardos Péter egy kiváló beszédet mondott.
A többi – teljesen érdektelen.
A harmadik oldalt nyugodt lélekkel át lehetne ugrani, ha nem Csomós Róbert kitünő tárcája. A kántor végnélkül csordogáló ön(cházn) életrajzáról szivesen lemondanánk, ha nem tudnánk hogy az amerikai cserkészlányok (Girl Scout) egyesülete tisztelebeli tagnak választotta. Ez nem feltétlenül azt kell hogy jelentse, hogy kántorunk, aki itt-ott lelkészkedik is ("bántalmazott, molesztált nők és gyerekek életével is foglalkozom"), jelen van a temetéseken is. De ő igen, majd jön a fenyegetés: (folytatjuk).
A negyedik oldalon egy álzsidó("Nem szép azt irni hogy gój" – D.G.) könyvét mutatja be M.I. három hasábon. Száádjá és Maimonidés forog a sirjában , a Rásbi már befejezete a forgást: az ő könyvét, a Zóhárt, ...németből forditotta a szerző, aki stilusosan évekig a Keren Kájemet képviselője volt Pannóniában, pontosabban a Bálint Házban.
A Hetekből átvett cikk (5. oldal), jó, alapos és érdekes; az ejtőernyős riport Cháná Szenes emlékére – "virágos". A hatodik oldalon egy kis Soá és a Franco rendszer kommunista izű kiátkozása , nomeg egy "vers", - "Újévi Gondolatok",- ami az első oldalas "Jom Kippuri gondolatok" szerves folytatása.
***
Hetedik oldal - semmi.
A nyolcadikon jön a csemege: a Főszer. váltja a rendszert a Sip utcában(7) és most az kerül teritékre, aki nagy szerencséjére Könyves Kálmán után született (nem sokkal). A szerző ("Hát nem gondolja főrabbi úr...?") szerényen az Igéret Hölgyének nevezi, pedig elnevezése a hetedik kerületben a Bárónő volt. Hiven elveinkhez, nálunk nincsenek anonim hősők: Seifert Gézánéról, a Sip utca főtitkáráról van szó, a környék legádázabb besúgójáról, akiről még Kardos is kénytelen-kelletlen az irja, hogy "hűséggel szolgálta a rendszert". Továbbá: "Gátlás nélkül iratta meg a lapban, amikor őt delegálták (ki delegálta? Az Egyházűgyi Hivatal!) egy izraeli kántorkongresszusra".
Azt hogy "külföldi utjain állandóan jegyzetelt, ki mit mondott, kérdezett, válaszolt.
" – Kardos maga látta Warsóban. Humoros kérdésére: naplót tetszik irni? – nemmel válaszolt – "Jelentést kell irnom azoknak akik delegáltak".
Ezt Rosen romániai főrabbi – akit "cionista" volta miatt a Sipista kollaboránsok utáltak – ugy mesélte el ,hogy a Zsidó Világkongressz végrehajtó bizottságának egyik ülésén, a Bárónő olyan magabiztos volt, hogy magnót tett maga elé – de a rendészek elkobozták tőle.
Férje, Dr Seifert Géza ügyvéd halála után, lett "Főtitkárasszony" – informál bennünket a Főszer. de az érdekes előzményekről hallgat. A Bárónő családjának volt egy szódaviz előállitó üzeme, ahol a család és még két ember dolgozott és igy nem lehetett belekötni. De mivel az elvtársak nem ismertek lehetetlent, találtak valami adóűgyi rendellenességet és zsaroltak: vagy elvállalja az ügyvéd úr az elnökséget és mindazt ami vele jár (erről sokat lehetett hallani – bizalmas körben – Scheiber Sándortól), vagy vizsgálat, per, stb. Seifert vállalta – és sokkalta jobb volt, besúgásai ellenére, mint elődje Sós Endre (érdekes mit tud róla, vagy mit akar tudni róla Kardos). A hölgyet nem kellett terrorizálni – ő boldogan beleegyezett. Csak egy problémája volt – mesélte egyszer Naftali Krausnak – halachikus probléma: lehet egy nő – főtitkár?
"Megkérdeztem Weisz Mártont, az ortodox főrabbit, aki rövid gondolkodás után azt paszkenolte, hogy – lehet, mivel most "rendkivüli időket élünk". N.K. kérdésére, miért nem konzultált neológus rabbijaival, csak legyintett egy nagyot. (Lásd N.K.életrajzi könyvében, "Az Áldozat visszatér...", Bpest, 2002).
Kardos megirja, hogy a Bárónő mindent "nyiltan csinált. Ő volt az Uj Élet cenzora és betüröl betüre elolvasta a neki kötelezően benyujtott kefelevonatokat. Egyszer a Matuzsálem szót kihúzta és "idős"t irt helyette. Hogy miért? "mert a szó Izrael fővárosára hasonlit". Ha Simon Ben-Sátách korában élt volna ő lett volna a 81-ik...
A Joint nagy szégyene, hogy ez a besúgó és a zsidóság szégyene, a rendszerváltás után is a Házban maradt, csak lejjebb két emelettel. A Joint – aki olyan vezetőket küldött pestre akik nem tudtak magyarul és nem ismerték a helyzetet – élete végéig foglalkoztatta Seifernét.
Futott még: Bozsán Eta interjuja U.T.sal, aki többek között elmondja , hogy 50 éves korában papirpelenkát csempészett New-Yorkból és a 60. születésnapján előszőr a taleszát csókolta meg.
Érdekes.
Úgyszinté Spánn – ami érdekfeszitő.
Ami nincs a lapban: a csaló jezsuita ségec neve; a Breuer féle csoknyak interju (ez csak a honlapon van egyelőre, majd az u.é. következő számában lesz, akárki meglássa, és ott fogunk olvasni a becsinált csirkéről és a sárgarépa főzelékről), D.G. ömlengése Jom Kippurról (uo) valamint semmi de semmi (kivéve a gyergyagyujtások időpontjait) Szukkotról, a Sátorosünnepről, Szimchá Tóráról, stb. Mivel a következő szám ezek után fog megjelenni – az idén ezt elblicceljük.
Dehát, köztünk maradjon, kit érdekelnek ezek az óhéber dörgések? Akkor már inkább az álzsidó kabbala könyvének ismertetése. Ugye, főszerkesztő Úr?
Szukká a németektől lopott deszkalapokból
Kérdés:
Az oroszok, amikor 1940-ben megszállták Litvániát, épülettömböket emeltek Kovnó külvárosa, Szlobodka mellett, hogy azokban munkásokat szállásoljanak el. Amikor a németek meghódították Litvániát, ezekben az épületekben – amelyekből sok még el sem készült teljesen – gettólakásokat létesítettek a zsidók számára. A szukkot ünnep közeledtével a gettórabok szukkát állítottak fel a C blokk két nagy épülete között húzódó kis sikátorban, hogy még a fogságban is teljesíthessék ezt a micvát. Ezen a járókelők elől rejtett helyen volt némi remény arra, hogy a németek nem veszik észre, mi folyik a sikátorban.
A szukkához felhasznált deszkalapokat a közeli műhelyekből hozták el, ahol a zsidók rabszolgamunkásokként dolgoztak. A tökéletes illeszkedés érdekében néhány deszkából le kellett vágni. Mondanunk sem kell, hogy a zsidóknak nem volt engedélyük a németektől arra, hogy elhozzák ezeket a deszkákat, s ebből következően arra sem, hogy méretre vágják azokat. Ha rajtakapták volna őket, nem úszták volna meg élve. Ám ennek a háláchá szerint igen nagy jelentőségű micvának a teljesítéséért a zsidók még az életüket is hajlandóak voltak kockáztatni. A kérdés mindazonáltal felmerült: Megengedett-e lopott nyersanyagokból épített szukkával teljesíteni a micvát?
Válasz:
A németek nem hoztak be fűrészelt fát Németországból. A birtokukban lévő összes faanyagot valójában zsidóktól lopták el, akik a litvániai fűrészáru-kereskedelem minden egyes fázisában részt vettek. A zsidók egész erdőket vásároltak meg, és fűrésztelepeik is voltak, ahol a farönköket deszkává fűrészelték, majd exportálták szerte a világba. Amikor a németek betörtek Litvániába a fűrészárut vagy a helyi zsidóktól vagy a helyi nem-zsidóktól rabolták el. Amikor a németek megkaparintották a fűrészárut, a tulajdonosok lemondtak róla, hogy valaha is visszakaphatják elzsákmányolt javaikat. A zsidó tulajdonosok részéről természetes is volt, hogy lemondtak róla, hiszen tudták, hogy a németek megsemmisítendőnek nyilvánították őket. Ennélfogva bárki, aki szukká építéséhez a németektől fát vett el, ezt azt követően tette, hogy a nyersanyag már megszűnt az eredeti tulajdonos birtokát képezni, aki ráadásul már bizonnyal el is felejtette, hogy az a fűrészelt fa valaha is létezett.
Ezért aztán úgy rendelkeztem, hogy teljességgel megengedhető a deszkalapok ilyetén célú eltulajdonítása. Hála Istennek, sok zsidó volt a gettóban, aki a háláchá előírásainak megfelelően teljesítette a szukká micváját.
A németek sosem jöttek rá, hogy a zsidók, akikre ők az egyik pillanatban rátiportak, a következő pillanatban már a szukká micváját teljesítették. Miközben a németek az Estland Akzion végrehajtásával voltak elfoglalva, egy zsidó férfi, név szerint Reb Zalman Ber Blinder, ebben a szukkában rejtőzött, és megmenekült. A németek átkutatták az összes barakkot, de elmulasztották, hogy a szukkában is keressék a zsidókat. Így aztán végül a szukká még egy életet is megmentett.
(FORRÁS:ZSIDO.COM)
Szukot – a Sátorosünnep
Szukot azt jelenti: "sátrak", "bódék", "átmeneti szállások", és az ideiglenes lakóhelyekre utal, amelyekben Izrael gyermekei éltek negyvenévi sivatagi vándorlásuk alatt az egyiptomi kivonulás után. "...sátrakban adtam lakást Izrael fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból..." (3Mózes 23:42.) Az ünnep Izrael történetének erre a szakaszára emlékeztet.
Jelentősége azonban nagyobb, mint a puszta történelmi megemlékezésé. Az "átmeneti szálláson" lakás felidézésének és megjelenítésének elsődleges szellemi indítéka, hogy kifejezzük bizakodásunkat Istenben, aki biztonságot, bitachont nyújt számunkra. Ezt az indítékot a vándorlás idejének tapasztalatai a manna, a víz és a többi táplálják, ezért az ünnep nyomatékot ad a hitnek, hogy Isten valamilyen módon gondoskodik az ember szükségleteiről, s az ember hálával tartozik ezért. Mindezt a szuká jelképezi, a szabadban álló, bizonytalan szállás, amelyben a zsidóknak egy héten át lakniuk kell.
Ezt a szellemi motívumot még inkább kiemeli, hogy a Tóra megszabja az ünnep idejét is, ami pedig az év folyamán bármikor lehetne, mivel nem kötődik konkrét történelmi esemény dátumához. Előírja, hogy az év utolsó aratásával együtt kell megtartani, "amikor megtörtént a betakarítás szérűdről és borsajtódból... (5Mózes 16:13.); amikor az ember szükségleteiről gondoskodó Örökkévaló iránti hála és köszönet érzése erősödik.
Az ünnepnek a földművelésben játszott szerepét tükrözi, hogy a Tóra Chág HáÁszifként "betakarítás ünnepeként" is említi (2Mózes 23:16. és 34:22.) "...az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről...". Az imakönyv "örömünk idejének", z'mán szimcháténunak nevezi a háromszor előforduló bibliai rendelkezés alapján: "...örvendezz ezen az ünnepen" (v'számáchtá b'chágechá).
Több vidám vallási szertartás, sok ének és tánc kíséri ezt az örömünnepet.
A szuká (az ünnepi Sátor)
Azután így beszélt Mózeshoz az Örökkévaló: "Mondd meg Izrael fiainak: ugyanennek a hetedik hónapnak a tizenötödik napján hét napig tartó sátoros ünnep (Chág HáSzukot) kezdődjék az Örökkévalónak. Az első napon szent összegyülekezés legyen, ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát... A nyolcadik napon szent összegyülekezésetek legyen... Ünnepnap (áceret) ez, ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát."
(3Mózes 23:33 36.)
Az első napon is legyen pihenőnap (sábáton), és a nyolcadik napon is legyen pihenőnap (sábáton). Vegyetek magatoknak az első napon nemes (hádár) fákról való gyümölcsöt (citrust), (tmárim-) pálmaágakat, sűrű lombú (ávot) fa ágait (mirtuszt) és fűzfagallyakat (árvé náhál), és örvendezzetek hét napon át Istenetek, az Örökkévaló előtt. Így ünnepeljétek meg ezt az Örökkévaló ünnepeként minden esztendőben hét napon át. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre... Sátrakban lakjatok hét napig... Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izrael fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból...
(3Mózes 23:39 43.)
Szukot különleges vonása a szukában lakás előírásának teljesítése. A szuká átmeneti szállás, amelyben egy héten át a lehető legtöbb időt kell töltenünk. Legalább az étkezés idejét akkor is töltsük a sátorban, ha hűvösebb van.
Valahányszor bemegyünk a sátorba, a következő áldást mondjuk:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kid'sánu b'micvotáv v'civánu lésév bászuká.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, _hogy sátorban lakozzunk."
Ugyanezt az áldást kell elmondani a kenyérre mondott áldás után, amikor a sátorban eszünk. Ha az ünnep alatt kiddust tartunk, nem kell ismét elmondani.
Aki elfelejtené elmondani az áldást, az étkezés folyamán bármikor megteheti, a sátor elhagyása előtt azonban már nem.
Nem kell a sátorban enni, ha éppen csak bekapunk valamit (áchilát árái), de a szokásos étkezést, az áchilát kevát ott kell tartani. Ha kenyeret eszünk, az mindig szokásos étkezésnek számít.
Ha esik az eső, vagy nagyon hideg van, nem kötelező a sátorban tartózkodni. A betegek is fel vannak mentve, s azok is, akik betegségre hajlamosak vagy félnek mictáer a meghűléstől, esetleg más ok miatt nem bírják a kényelmetlenséget. Ez utóbbi könnyítés nem vonatkozik Szukot első estéjére a diaszpórában az első kettőre , amikor a szukában evés kötelezettségét teljesíteni kell.
Aki utazik, és nem talál a közelben szukát, fel van mentve a kötelezettség alól.
A nőknek nem kell a szukában enniük. Ha mégis ott esznek, nekik is el kell mondaniuk a megfelelő áldást.
A szuká építése
A szukának legalább három oldala legyen. A negyedik oldal nyitott maradhat.
Az oldalak bármilyen anyagból fémből, fából, ponyvából, téglából, kőből lehetnek. Szilárdan rögzíteni kell őket, nehogy a szél felborítsa a sátrat.
A házfal mellé is lehet építeni a sátrat. Ilyenkor a ház fala a szuká oldalának számít.
A sátor lehet kicsi, egyszemélyes, de lehet akkora is, hogy többszázan elférjenek benne.
A sátor "ideiglenes" jellegét a tető vagy födél adja meg. A tető építéséhez használt anyagot sz'cháchnak hívják. Bármit, ami a földből növő, élő növényből van, fel lehet használni, ha vallási ok nem szól a használata ellen; gyümölcsöt hordó ág például alkalmatlan. De a fák vagy bokrok ágaiból, gabonaszárból, rőzséből, bambusznádból és hasonlókból kóser sz'cháchot lehet készíteni. A szárakat csak lazán lehet a sátorra rakni, nem szabad összekötözni őket.
A karók, vesszők, ágak nemcsak nagyon jól megfelelnek, hanem arra is alkalmasak, hogy kisebb, leveles ágakat, örökzöldeket dugdossunk közéjük, ezekkel díszítsük a mennyezetet.
A tető akkor jó, ha több árnyékot ad, mint amennyi napfényt átenged.
Van, ahol úgy rendezik el a sz'cháchot, hogy tiszta estéken látni lehessen rajta keresztül a csillagokat, de a sátor akkor is kóser, ha a födél túl tömött. Mindenesetre fontos, hogy ne legyen rajta 25 cm-nél (három t'fáhimnál) nagyobb rés.
Vigyázni kell, hogy a födél elegendő védelmet nyújtson az eső ellen, mert ha átengedi a vizet, a sátor nem használható.
A tetőt mindig a falak felállítása után kell föltenni: a sátor építését ezzel kell befejezni.
Fa alá vagy szilárd tető alá, például fedett tornácra nem szabad a sátrat építeni, mert nem felel meg az előírásnak.
A háztető vagy más szilárd tető legfeljebb hetvenkét hüvelyknyire (= 182.88 cm) nyúlhat a sátor teteje fölé, különben az alkalmatlan. Nem válik alkalmatlanná a szuká, ha a túlnyúlás hetvenkét hüvelynyinél (hatlábnyinál; árbá ámotnál) kisebb, de az a része, amely ez alatt a tetőrész alatt van, nem tartozik a sátorhoz, és nem szabad oda ülni.
A sátrat szépen fel lehet díszíteni, hogy hívogató, barátságos és kellemes legyen. Szoktak gyümölcsöt aggatni a mennyezetre, képeket és faliszőnyeget rakni a falakra.
A sátor építése és díszítése az év egyik legizgalmasabb ünnepi programja lehet, ha az egész család részt vesz benne.
A négy fajta
Szukot ünnepének még egy különlegessége van: az előírásos négyféle növény egy citrusgyümölcs (etrog), egy pálmaág (luláv), egy mirtuszág (hádász) és egy fűzfaág (árává) beszerzése és a belőlük készített csokorral az Örökkévaló előtti örvendezés.
A lulávot, a hádászt és az árávát csokorba kell kötni, de az etrogot nem tesszük közéjük. Mindenkinek legyen saját készlete a négy növényből, mert csak így teljesíti a bibliai előírást.
A lulávot a mirtusszal és a fűzgallyakkal összekötve a jobb kézben kell tartani, az etrogot szárával fölfelé a bal kézben. Kezünkben a négy növénnyel Szukot minden napján elmondjuk a következő áldást:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kid'sánu b'micvotáv v'civánu ál n'tilát luláv.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta minékünk, hogy lulávunk legyen."
(Miután a luláv a legnagyobb méretű a négy növény közül, az egész gyűjteményt így nevezzük.)
Szukot első napján a sehechejánu áldást is hozzámondjuk .
Az áldás elmondása után megfordítjuk az etrogot, így a szár kerül alulra, és a pitom fölülre. A luláv mellett tartjuk az etrogot, a lulávot pedig meglengetjük a négy világtáj felé, majd fölfelé és lefelé.
(Sokféle magyarázatot fűztek a négy növény és a lengetés szimbolikájához. A legegyszerűbb ezek közül, hogy a négy növény "az Örökkévaló előtti örvendezés" jelképe, minden irányban való lengetésük pedig azt érzékelteti, hogy Isten mindenütt jelen van.)
A lulávot és az etrogot a Hállél alatt is kézben kell tartani. Az istentiszteletnek ez a része Istent dicsőítő zsoltárokból áll, amelyeket az ünnep minden reggelén elmondanak. Amikor az imában elhangzik: "Adjatok hálát Istennek, mert jó, és örök irgalma!" és ennél a szakasznál: "Könyörgünk hozzád, Istenünk, őrizz meg minket!", újra lengetni kell.
Amikor az ünnepi istentisztelet hosánot nevű részletére kerül sor, mindenki elindul, és a kezünkben a lulávval meg az etroggal körüljárjuk a bimát. Szukot minden napján így teszünk a hetedik napon pedig, Hosáná Rábá napján, hétszer megyünk körbe. Ezt a körmenetet annak emlékére tartjuk, hogy a Templom idejében Szukotkor hasonló módon járták körül az oltárt.
Nem vesszük kézbe és nem áldjuk meg a lulávot és az etrogot Szukotnak azon a napján, amely szombatra esik, még ha az első nap is az.
A nyolcadik napon szent összegyülekezésetek legyen... Ünnepnap ez, ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát!
(3Mózes 23:36.)
Szukot ünnepének utolsó, nyolcadik a diaszpórában nyolcadik és kilencedik napja valójában nem Szukothoz tartozik, hanem tőle független ünnepnap, Smini Áceret, "az ünnepi gyülekezet nyolcadik napja".
Bár az a célja, hogy lezárja Szukot ünnepét, s általában egyszerűen Szukot utolsó napjának napjainak tekintik, Smini Áceretra nem a megelőző ünnep előírásai érvényesek. A bölcsek az alábbi parabolában fogalmazták meg a nyolcadik nap más minőségét, az áceret szó másik jelentéséből kiindulva. (Bár a szót "gyülekezetnek" szokás fordítani és értelmezni, azt is jelenti: "visszatartani", "várakozni".)
Isten olyan, mint egy király, aki összegyűjti régen látott gyermekeit. Mikor elérkezik a válás ideje, így szól hozzájuk: "Gyermekeim, akarok kérni tőletek valamit. Maradjatok még egy napig! Oly nehéz elválnom tőletek!"
Akárcsak Szukkot, Smini Áceret is úgy szerepel az imakönyvben, mint z'mán szimcháténu, "örömünk ideje".
A kiddusban és az étkezés utáni hálaimában az ünnepre vonatkozó kifejezésekben ezen a napon már nem Szukotot említik, hanem a Smini Áceret vagy Chág HáÁceret nevet használják.
Smini Áceretkor elhagyjuk a sátrat és visszatérünk lakásunkba, hogy ott fejezzük be az ünnep hetét. A négy növényt sem használjuk ezen a napon.
A heti Tóra-olvasás éves ciklusa ezen a napon fejeződik be. Ezért az ünnepet Szimchát Torának, a Tóra örömének is nevezik. A diaszpórában Smini Áceret második napja Szimchát Torá, mert ott egy nappal később tartják a Tóra-olvasás befejezésének szertartását, így ünnepét is.
Szimchát Torá az év legvidámabb ünnepe. Hétszer visszük körül a Tóra tekercseit a zsinagógában, és akit csak lehet, megtisztelünk azzal, hogy Tórát vihet.
Szokás, hogy a gyerekek kis zászlókat lobogtatva, néha miniatűr tekercseket hordozva részt vesznek a felvonulásban. Vallásos és liturgiai dalokat énekelve, táncolva járjuk körül a zsinagógát. Az ünnepi istentisztelet áhítata és a vele járó méltóságteljesség egyáltalán nem jellemző erre a szertartásra.
Aki látott már Szimchát Torá-ünnepet Jeruzsálemban, az tudja, hogy milyen magasságokba képes csapni a vallási lelkesedés.
AZ IDÉN SZUKOT HOLNAPUTÁN, SZERDÁN, SZEPTEMBER 22. ESTE KEZDŐDIK
"Breuer Péter interjúja dr. Feldmájer Péterrel a Mazsihisz elnökével 5771 Tisri hó 9-én Erev Kippurkor, pár órával a zsidóság legszentebb napja előtt, amely a Magyar Rádió Halljad Izrael című műsorában hangzott el. Alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát közöljük".
EZ A SZÖVEG JELENIK MEG szószerint KÉT HONLAPON (MAZSIHISZ ÉS BREUER) ÉS EZ HANGZOTT EL A MAGYAR RÁDIÓ ZSIDÓ ROVATÁBAN IS, AZ ELMULT PÉNTEKEN.
Az épületes interjuban a zsidóság elnöke elmondja hogy az elmult évben "nagyok sok(!)zsidó gyerek született", akiket malenolnak, ami valóban nagyon örvendetes lenne, ha igaz lenne. Az elmult évben született és körülmetélt zsidó gyerekek száma messze nem haladta meg a tizet. Lehet hogy ez Nagykörösön sok...
Nem beszélünk itt az interju ciméről ("A magyar társadalom többsége az emberi egyenlőség és a szeretet jelszava mellett áll"), ami egy abszolut nonszensz, sem arról hogy ügyvéd elnökünk szerint kitől kell "bocsánatot kérni"), csak azt jegyezzük meg szerényen és az ünnepi megbocsátáshoz illő minori hangon, hogy a nagykörösi étlap szellőztetése azt a régi antiszemita viccet juttatja eszüknkbe, hogy a zsidóknál minden ünnep – főleg – evésből áll.
Azoknak akik valami miatt még nem olvassák a két derék honlapot, álljon itt épülésükre a teljes szöveg:
Kérem, összegezze az elmúlt esztendőt? Mit kíván a magyar zsidóságnak hazánkban, s szerte a világban?
"Az elmúlt esztendő tele volt örömmel, de sajnos bánataink is volt, sok olyan ember ment el közülünk, akikről szerettük volna, ha még sokáig köztünk maradnak. Örömeink is sokasodtak, hiszen nagyon sok zsidó gyermek születik, akiket felvesznek Ábrahám Szövetségébe, zsinagógáinkban is egyre többen imádkoznak, erősödik a hitéletünk, és a fiatalok is mind nagyobb számban jelennek meg közöttünk."
"Ennek az esztendőnek a számunkra legszomorúbb problémája az egyre erősödő zsidóellenes hangok, sajnos vannak még olyan emberek, akik nem hajlandók megérteni, hogy a gyűlölet, a gyűlölet szítása nem vezet sehova. Reményt ad viszont az, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége nem hajlandó az ilyen eszmék mellé állni, és kiáll az emberi egyenlőség és a szeretet jelszava mellett.
Ön szerint bocsánatot kell kérnünk azoktól az emberektől is, akiket az előbb említett?
Azt gondolom, hogy igen. Mindenki, aki nem gyilkol meg egy másik embert, megérdemli a bocsánatot. (A szerk megjegyzése: itt valaki egy pillanatra részeg volt! A kérdés úgy lenne logikus, hogy az uszitóknak meg kell-e bocsátani és az elnöki válasz, hogy aki nem gyilkol az megérdemli a bocsánatot...) Itt általában nem olyan bűnökre gondolunk, amelyek büntetőjogilag értékelendők, hanem egészen köznapi dolgokra: a másokkal szembeni irigység, a másokkal szembeni gyűlölet mindenkiben néha-néha megtalálható. Előfordulhat, hogy szándékosan vagy akaratlanul is megbántjuk embertársainkat. Elsősorban saját magunknak kell megvizsgálni az elmúlt év cselekedeteit, és őszintén megbánni. Akinek tudjuk, annak meg kell mondanunk, hogy sajnáljuk, ami történt, és bocsánatot kérnünk. Akivel már nem találkozhatunk, ott pedig magunkban kell a dolgot tisztázni.
A reánk köszöntő 25-26 órás böjt csak a külső kifejezése annak, amit tennünk kell, és csak azt szolgálja, hogy minél jobban el tudjunk mélyedni az imákban és az önvizsgálatban.
Ne feledjük, csak akkor várhatjuk el másoktól, hogy ne bántsanak meg bennünket, hogy ne lépjenek fel ellenünk, ha mi ugyanezt tesszük, ha mi ugyanúgy nyílt szívvel közeledünk mindenki felé, mint ahogy elvárjuk, hogy felénk is így közeledjenek.
Avasson be minket, hogy az Ön családjában miként telik az ünnep?
Elmegyünk a nővéremhez a házba, ahol felnőttünk, nemcsak mi, „gyerekek”, akik lassan nyugdíjas korba lépnek, hanem a mi gyerekeink és unokáink is, ahol bőségesen megvacsorázunk. A családi szokás szerint, ilyenkor valami édeset is kell enni, ezért szokás szerint sárgarépa főzeléket és hozzá becsinált csirkét fogyasztunk, ez a két hagyományos étel, ami az asztalon van. Majd elmegyünk a zsinagógába. Az itteni szokás szerint némelyek kitliben mennek a fehér halotti ruhában, akik nem ennyire tartják a vallást, azok közül pedig sokan teljesen fehér ruhát öltenek magukra, fehér inget, fehér nadrágot, vagy fehér blúzt és fehér szoknyát, és olyan cipőt, amelyben bőr nem található, hiszen a bőr saru viselése is tiltott Jom Kippurkor. Ezután következik a böjt, az este a csöndé és a magunkba fordulásé, másnap pedig szinte egész nap a zsinagógában vagyunk kis szünettel, majd a böjt végén pedig kétszeres étkezés következik.
Először a tejes vacsora, ennek a szokásos menüi: kakaós kalács és tejes kávé, ami után fél óra szünettel következik a zsíros vacsora a csirke- és kakaspörkölttel, nokedlivel. Ilyenkor savanyú ízeket nem lehet fogyasztani, ezért valamilyen édes kompótot, leginkább birsalmát szokott enni a böjtben kiéhezett társaság.
Reméljük, hogy könnyű böjtünk lesz, és ezt kívánom zsidó honfitársaimnak: Könnyű böjtöt, utána pedig szorgos hétköznapokat, és jó ünnepeket.
"A Nagykőrösi zsinagógában Jom Kippur este hét órakor kezdődik az istentisztelet. Szombaton reggel kilenc órakor folytatjuk, a déli szünet után pedig öt órakor fejezzük be az imádkozást a szokásos Minchá és Nílea imákkal. Az Istentiszteletet Róna Tamás rabbi úr vezeti, közreműködik Horovitz László előimádkozó úr.
"Végezetül, azt kívánom az egész magyar ajkú zsidóságnak, hogy bocsásson meg mindenkinek, valamint bocsásson meg neki is mindenki, ha valakit megbántott volna. Régi szokás szerint én is azt kérem minden hallgatónktól, minden rám figyelő zsidó testvéremtől, hogy ha akaratlanul vagy akarattal megbántottam volna, akkor bocsásson meg nekem most Jom Kippur előestéjén".
A MAGUNK RÉSZÉRŐL MI MEGBOCSÁTUNK.
Hogyan kerülünk kapcsolatba az Örökkévalóval?
Mivel az Örökkévaló akarja, hogy egyesüljünk Vele, ezért teremtette meg azokat az eszközöket, amelyek révén ezt megtehetjük. Ez a folyamat puhatolózással, kérdezősködéssel kezdődik, majd a létünk fájdalmaival való tusakodásokon keresztül eljut az értelem kereséséig. Lassanként, lépésről lépésre másszuk meg a valóság hatalmas hegyét; egyes kérdésekre választ találunk, s közben újabb kérdésekre bukkanunk; mind mélyebb és mélyebb válaszokat kapunk, mígnem végezetül kapcsolatba kerülünk és egyesülünk az Örökkévalóval. Eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy az Örökkévalót nem határozhatjuk meg; belátjuk, hogy Ő fölötte áll minden meghatározásnak, még a „meghatározhatatlan” fogalmának is. És ez a végső egyesülés: a meghatározások és paradoxonok világában felismerjük a minden meghatározás és paradoxon fölött álló Örökkévalót.
Ebben a világegyetemben mindennek két dimenziója van: egy külső és egy belső dimenziója. Idővel önmagunkban is fölfedezzük ezt a kettősséget. Felismerjük, hogy bár testünk a láthatóbb, a külső dimenziónk – mégis a belső dimenziónk a fontosabb: érzelmeink, vágyaink, céljaink és lelkünk.
Rá kell szoktatnunk magunkat, hogy a világegyetemet ugyanígy szemléljük, azaz „kívülről befelé” szemléletünket „belülről kifelé” személetre kell változtatnunk. Ahelyett, hogy először a külső burkot vesszük szemügyre, s aztán haladunk befelé, meg kell tanulnunk, hogy bensőnket tekintsünk elsődleges erőforrásunknak.
Ez nem egyszerű feladat, mivel egész életünk úgy telik el, hogy kívülről befelé szemléljük a világmindenséget. Eleinte lehetetlennek tűnik majd felfogni, hogy az Örökkévaló mennyire különbözik tőlünk. Az Örökkévaló azonban felruházott minket azzal a képességgel, hogy szólhassunk Róla, és tudtunkra adta, hogy ezt meg is kell tennünk. Önmagunkban is megtalálhatjuk Istent, és ugyanakkor tudatára ébredhetünk, hogy Ő magasan fölöttünk áll.
Kötelességünk és legfontosabb feladatunk, hogy felismerjük a különbséget az emberi és az isteni lét között, s hogy elfogadjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket az Örökkévaló azért biztosít számunkra, hogy egyik birodalomból a másikba költözhessünk.
Ahhoz, hogy megtaláljuk az Örökkévalót, lassanként hozzá kell szoktatnunk magunkat a lelki fejlődéshez. Addig kell emelkednünk fokról fokra, míg el nem kezd előttünk lelki szemszögből, majd végső fokon az Örökkévaló szemszögéből kibontakozni a világmindenség képe. Ez az út teljesíti be az Örökkévalóban kezdődő és végződő kozmikus küldetésünk körét, s ez által teljesítjük be Teremtőnk vízióját.
E folyamat első lépése a magasan fölöttünk létező valóság egyszerű tudomásul vétele, s annak felismerése, hogy valóságunk önmagában nem, hanem csupán az isteni energia kiterjedéseként létezik. A második lépés az, hogy világunkat az Örökkévaló kényelmes hajlékává tegyük. Végül pedig egyesítjük a két valóságot: a miénket és az Örökkévalóét.
Mindezt úgy érhetjük el, hogy anyagi életünket lelki célok szolgálatába állítjuk; arra késztetjük lelkünket, belső valónkat, hogy testünket, külső valónkat magasabb célok felé irányítsa. Előfordul, hogy egy ember élete kilencven százalékát evéssel, alvással, munkával, pihenéssel és más jellegű anyagi szükségleteinek kielégítésével tölti. Ha azonban mindez annak érdekében történik, hogy a fennmaradó tíz százalékot imának, tanulásnak, jótékonyságnak és más istenes feladatnak szentelje, akkor az illető ezzel aktívan átformálja puszta fizikai lényét.
Azáltal, hogy megnyitjuk elménket egy új lehetőség előtt – nevezetesen azelőtt, hogy az ember valósága valójában csak parányi része a mindent felölelő valóságnak –, képesek vagyunk saját emberi létünk határain túllépni. Elkezdünk megtanulni úgy gondolkodni, mint maga az Örökkévaló. Megtanuljuk elfogadni a hitet és az érvelést, a függetlenséget és az egységet. És ha egyszer felülemelkedtünk az emberi gondolat határain, fizikai létezésünkbe is beépíthetjük ezt a magasabb rendű tudást: logikánkba, érzelmeinkbe, és ami a legfontosabb: viselkedésünkbe. Ahogy a bölcsek tanítják: „Mivel az Örökkévaló könyörületes, neked is könyörületesnek kell lenned. Mivel az Örökkévaló együttérző, neked is együttérzőnek kell lenned.”10
Ilyenformán az istenes magatartás egységet teremt az ember és az Örökkévaló között, ami végre e földre helyeztettünk. Megváltozik az egész szemléletünk: időnként már meg-megpillantjuk a „edényben” tündöklő „fényt”. Felismerjük, hogy minden, ami körülöttünk van, az az Isteniség része. Mikor étkezünk, tudjuk, hogy tartalmas és istenes célok érdekében táplálkozunk. Megértjük, hogy minden tárgynak magasztosabb célja van, mint az, hogy egyszerűen csak kielégítse szükségleteinket. Rádöbbenünk, hogy asztalunk tanulásra való, szobánk komoly beszélgetésekre. Munkánk már nem pusztán megélhetés, hanem lehetőség az erkölcsös és etikus magatartásra, és hogy az Örökkévalót világunkba vezessük. Az orvos felismeri az emberi testben az isteni csodát, a mérnök a munkájában az isteni elrendezést és egységet.
És végezetül: megtanuljuk érzékelni az isteni gondoskodást. Rájövünk, hogy a falevél rezdülésétől kezdve a galaxisok mozgásáig mindent az Örökkévaló mozgat. Ahelyett, hogy kívülről befelé szemlélnénk az életet, megtanulunk belülről kifelé tekinteni. Mikor legközelebb üzleti útra vagy nyaralni megyünk, már nem az emberek és a környezet triviális külsőségeivel foglalkozunk, hanem a valóság új szintjén vizsgáljuk létünket, s azt kérdezzük magunktól: Miért vezetett ide engem az Örökkévaló? Milyen mélyebb tanulságot szűrhetek le ezekből az új találkozásokból?
Ahogy megtanulunk értelmet keresni mindenben, ami életünkben történik, úgy válik előttünk mind tartalmasabbá az élet. Mindennapi dolgaink, bármilyen triviálisnak tűnnek is, új értelmet kapnak. Ahogy elkezdjük lehántani az Örökkévaló valóságát elhomályosító rétegeket, úgy fejlődik értelmünk és felfogó készségünk. Elkezd kibontakozni a világ valós értelme. Már nem takarja bizonytalanság és sötétség, hanem a magasabb rendű tudás fényében fürdik.
Ehhez a ponthoz elérkezve, minden eddigit felülmúló tettet vittünk véghez: létünk fenntartása közben felismertük, hogy az isteni egyik megnyilvánulása vagyunk. Ezen túlmenően újfajta energiát vezetünk az „alsó” világba: segítünk feltárni az Örökkévaló lényegét egy olyan világmindenségben, amely eredetileg függetlennek tekintette magát. Felismerjük, hogy világunk, amely úgy érzi, hogy nincs oka, csakis a meghatározatlan és meghatározhatatlan Örökkévaló által jöhetett létre, akinek szintén nincs oka.
Hogy idáig eljussunk, az isteni építész készített számunkra egy térképet, amely feltünteti a világ számos kanyargós, sötét ösvényét. Ez a térkép a Biblia, amely utat mutat az embernek, miként élhet tartalmas, termékeny életet. Lehetővé teszi, hogy bepillantsunk anyagi világunk külső rétegei mögé, s megpillantsuk a benne rejlő istenit. Megmutatja nekünk azokat a jótetteket, amelyeket minden embernek véghez kell vinnie, s amelyek által jobbá tehetjük életünket és környezetünket. Minden embernek – legyen az orvos, tudós, hivatalnok, sofőr, szülő vagy tanító – van egy kis szeglete az anyagi világban, amelyen jobbítania kell, s amelyet elő kell készítenie az Örökkévaló otthonául. És amikor az egész mindenség elkezd teremtője szándéka szerint működni, belépünk a messiási korba, az isteni szándék felfedésének és valóra válásának korszakába.
Önösségünk félretétele és az Örökkévalóhoz való folyamodásunk által nem kevesebbek, hanem többek leszünk. Mivel mind mi, mind anyagi céljaink természetüknél fogva átmenetiek, ugyanilyen átmenetiek anyagi eredményeink is. Ha életünket egy valós és örök valósághoz kötjük, minden tevékenységünk és eredményünk is örökkössé válik. Ne feledjük: az Örökkévaló mindannyiunkat egyedi képességekkel ruházott fel. Földi küldetésünket rajtunk kívül senki más nem teljesítheti; a mi feladatunk, hogy felismerjük ezt a küldetést, és minden energiánkat ebbe az irányba fordítsuk.
Paradox módon a létünk csak akkor nyer értelmet, ha rájövünk, hogy az isteni léthez képest önmagában mennyire értelmetlen. Végül azonban, mikor sikerül az isteni nézőpont magasságába emelkednünk, belátjuk, hogy életünk ennél tartalmasabb nem is lehetne.
Vannak, akik kétségbe vonják az Örökkévaló létét.. Érdekes megfigyelés, hogy sok ember hajlamos jóval nagyobb elszántsággal kétségbe vonni az Örökkévaló létét, mint önmaga egynémely cselekedetét. Gondoljunk bele, hogy fontos döntésekkor milyen gyakran hagyatkozunk mások tapasztalatára. Elfogadjuk az orvosok és a tudósok döntéseit. Elfogadjuk olyan emberek tanácsát, akik megmondják nekünk, hogyan együnk és aludjunk, hogyan játsszunk és dolgozzunk, hogyan öltözködjünk, és hogyan viselkedjünk. Ugyan hányszor kérdezzük meg az orvost, milyen vizsgálatok alapján jutott következtetéseire, ugyan hányszor megyünk be egy étterem konyhájába körülnézni?
Amikor azonban az Örökkévalóról esik szó, szkeptikusabbakká válunk. Miért? Talán félünk a felelősségtől, amit küldetésünk felismerése jelent?
Az emberek manapság mind gyakrabban beszélnek az Örökkévalóról, arról, hogy vissza kellene térnünk a magasabb rendű értékekhez, s hogy mélyebben kellene fölfogni földi küldetésünket. Mindez jó szándékú beszéd – most azonban eljött az ideje, hogy cselekedjünk is.
Engedjük be életünkbe az Örökkévalót. Nem kell hozzá sok. Az Örökkévaló mindössze parányi nyitottságot kér tőlünk, amely által a lehető legszélesebb bejárást biztosítja számunkra az abszolút valóságba. Szenteljük csak életünk egy apró szegletét az Örökkévalónak, de azt a szegletet ne használjuk másra.
Mi vagyunk az a nemzedék, amely révén az isteni jelenlét tudatosul a földön.
* * *
Mikor a Rebbe még csak két és fél éves volt, anyja egy este, miután lefektette, benézett hozzá. Meglepetésére nem találta az ágyban a kicsit. Végigkutatta az egész házat, de nem találta. Végül eszébe jutott, hogy Mikor a Rebbe még csak két és fél éves volt, anyja egy este, miután lefektette, benézett hozzá. Meglepetésére nem találta az ágyban a kicsit. Végigkutatta az egész házat, de nem találta. Végül eszébe jutott, hogy megnézi abban a szobában is, amelyet imádkozásra használt a család. Legnagyobb meglepetésére ott találta hajlongva imádkozó fiát. A Rebbe később bárhová ment, mindenhová magával vitte az imakönyvét. (Folyt.köv.)
AZ IGAZI "Jajm" Kippur – A MAZSIHISZ HONLAPJÁN
2010-09-17 16:02:22
Israel Méir Lau (ki az?)
Hála a jó teremtőnek, a "félelmetes napok" és csoknyak szellemében, végre mondhatunk valami jót is a mazsihisz honlapjáról és annak "s" szerkesztőjéről:
Jom Kippur előestéjén, vagyis erev Jom Kippur délutánján, kb 2 órával a legnagyobb zsidó ünnep beköszöntése előtt – végre leadtak Jom Kippurról, egy valódi zsidó anyagot, ráv Lau volt izraeli országos főrabbi (jelenleg tel-avivi) könyvéből (amit Efrájim Jiszráél forditott magyarra, Naftali Kraus adatott ki Izraelben második kiadásban, szállitott Budapestre, ahol a chábád forgalmazza), melynek neve A ZSIDÓ ÉLET TÖRVÉNYEI.
Ez annál is örvendetesebb, mivel Ros Hásánára – mint közöltük an nak idején – leadtak egy névtelen neológus rabbitól egy anyagot, amelyből megtudtuk többek között mik voltak a rómaiak szokásai ujévkor és mit esznek a katólikusok a karácsonyi vacsorán...
Azóta ez az anyag – csak gyanitjuk ki irhatta – eltünt a honlapról, de még megtalálható, mélyen eltemetve, a honlap "judaizmus" nevü zsibvásár jellegű raktárában.
Tehát: skajach hogy nem onnan vették a jom kippuri anyagot, amiből – elrettentés céljából itt közlünk néhány mondatot:
" Az Engesztelő nap héber neve: Jóm-kippur (a bűnbocsánat napja). A magyar nép az egész napos böjt miatt "hosszú nap"-nak nevezi. Az ünnepet egy Káppárot (engesztelés) nevű szertartás előzi meg. Kiss József így fogalmazza meg: "a nagyböjtöt megelőző alkonyaton kiki egy kakast vagy egy csirkét áldoz. .., ráolvassa bűneit, és háromszor megforgatja feje fölött, mondván: te én helyettem mégy el az árnyék világába . . ." A zsidóságban is fennmaradt annak a néphitnek a nyoma, hogy az ember megtévesztheti a pusztulását kívánó rossz szellemet a személyét helyettesítő állattal .
Párhuzamok akadnak erre Indiában, Arábiában, Perzsiában, a Kaukázusban stb. - - - -. Azért választott a férfi kakast emberhelyettesítő áldozatul, mert a héber gever férfit is, kakast is jelent. Tehát az "imitative magic'"-nek legjobban megfelelt. Kiss József így ír erről a Legendák a nagyapámról c. verses eposzában: És jóváhagyták rögvest odafent S szokásba jött a törvény mind így támad: A nő magának jércécskét nevelt S' kakast az ő eltévelyült urának, És ráolvassák, amikor betelt, Bűnlajstromát tavasznak, télnek, nyárnak, Fejük felett lóbázva, mint dukál, Rebesgetik: .,Helyettem, kis madár!"
Az ünnepköszöntő estnek külön neve van:
Kol Nidré (minden fogadalom). Így kezdődik az est első, arameus nyelven írt szövege. Nem ima. hanem kinyilvánítása annak, hogy minden fogadalom, amelyet tesznek -nem az emberek felé-legyen semmis. A babilóniai gáonok említik először a Vlll. században, s különösen a szuraiak - hevesen támadják. A pumbeditaiak engedékenyebbek voltak. Valószínűleg Palesztinában keletkezett és szövege itt héber volt. A korai karaiták is így idézik, bevezető áldásformula kíséretében. Az askenáz rítus Jákob ben Méir-ismertebb néven a Rabbénu Tám arameus verzióját fogadta el.
C. H. Gordon említ arameus fordulatokat a Talmud korának babilóniai varázsszövegeibol, amelyek megtalálhatók a Kol Nidrében. Szerinte a közösség elleni átkot törték meg vele. Dallamának köszöni a szöveg népszeruségét, mely Németországban keletkezett a XV-XVI. század fordulóján. Max Bruch ( 1880) és Arnold Schönberg (1938) feldolgozásában tovább hódított. A böjt befejezését e Neila (záróima) végén elhangzó sófárfúvás jelzi."
*
ENNYIT KELLENE TUDNUNK AZ ISMERETLEN "RABBI" SZERINT Jom Kippurról.
Ha a honlap időben hozza aLau könyvből válogatott részleteket – szivesen lehoztuk volna a forrás megjelőlésével, de igy – két órával az ünnep beköszöntése előtt, - ez eső után köpönyeg
Ez is valami, kedves "S", de nem sok.
.Nota bene: Az agilis és nem tehetségtelen szerkesztő hölgynek, ujabban "zsidóügyi tanácsadója" is van, aki igyekszik a buktatókat elháritani. Itt nem változattak Lau szövegén csak egyet: Jom Kippur helyett, ahogy a könyvben van – itt JAJM Kippurt irnak, vagyis "ortodoxisották" a szöveget., teljesen fölöslegesen. Nem hisszük hogy ezt a sületlenséget s szerkesztő saját kútfejéből meritette.
***
Egyébként a hosszu és kitűnő ismertetés végén ott a kredit, amiért külön skajach jár:
"Részlet Israel Méir Lau, Izrael Állam volt askenázi főrabbijának, A zsidó élet törvényei című könyve nyomán".
