HETI SZAKASZ - KI TÉCÉ - 2009

MENEDÉKJOG A SZÖKÖTT RABSZOLGÁNAK

 

  Szakaszunk nagy számu és sokrétü micvái között nem könnyű közös nevezőt találni.  Talán nincs is közös nevező, hanem ez egy un. "gyüjtőszakasz", ahol az egyén és a közösség micváit, kötelezettségeit és tilalmait tárgyalja a Tóra.

 

Ha mégis kiválasztunk egy egyedi micvát, ez olyan lesz, amely egyrészt kevésbé ismert, másrészt pedig – hosszu-hosszu szünet után – éppen az elmult hatvan évben  lett realizálva, Izrael állama megalakulása óta.

 

     Miről van itt szó?

 

    Arról a maga idejében forradalmi parancsról, amely kötelezte a zsidó embert – személyt és közösséget egyaránt – menedékjogot adni a szökött rabszolgának és nem kiszolgáltatni őt "jogos" tulajdonosának. Abban az időben, amikor a rabszolgák gazdájuk vagyonának szerves részét képezték – a társadalmi rend felforgatását jelentette ez a magában álló micva, melynek neve "Lo Tászgir!" – Ne szolgáltasd ki!

 

      Nem csoda hogy a történelem folyamán a népek szemében a zsidók egy "furcsa madár" szerepét töltötték be. Ez a Tóra által elrendelt "másság", természetesen kivivta a népek antagonizmusát, amely gyakran gyilkos dühvel támadt a "más" zsidókra. Itt persze nemcsak a más öltözetről, nyelvről és étkezési szokásokról van szó – hanem a jelen micva esetében egy húsbavágó és nagy anyagi horderejü dologról.

 

Hogy jönnek ezek a büdös zsidók szabadonbocsátani egy rabszolgát, ha a gazda véletlenül kiütötte egyik fogát? – kérdezték a gázai, tyrusi, alexandriai, aleppói és… római rabszolgapiacokon. Lehet hogy tudták hogy ez a Tóra utasitása (2 Mózes, 21, 27) és lehet hogy nem tudták, mindenesetre ezek a "hülye zsidók" kötözni való bolondok voltak a népek szemében. (Hadd mondjuk el zárójelben: a Tóra ezen utasitása a nem-zsidó, kanaánita rabszolgára vonatkozott. Őt kellett azonnali hatállyal szabadon engedni, ha a gazda mérgében kiütötte egy fogát, vagy megsértette valamelyik más testrészét.)

 

     Szakaszunkban a Tóra lép még egyet. Ime:

 

       "Ne szolgáltasd ki  urának a (rab)szolgát, aki hozzád menekül  (külföldról), gazdája elől!  Veled lakjék, közötted, azon a helyen amit választ magának, városaid közül, ahol jól érzi  magát, ne nyomorgasd (szekáld) őt"! (5 Mózes, 23, 16-17).

 

       A kis zsidó nép, egy csepp a népek tengerében, nem volt képes egy tollvonással megszüntetni a rabszolgatartást. Azonban ez a micva hatalmas pofon volt a rabszolgatartó ideológia képviselőinek. Menedékjog olyan embereknek, akik gazdáiknál még pária számba sem mentek  - ennél nagyobb kihivást elképzelni is nehéz. Hammurabi törvényei halálbüntetést irnak elő annak, aki egy szökött rabszolgát rejteget. Nyomravezetője, vagyis aki kiszolgáltatja őt urának – magas pénzjutalmat kapott. Nemhiába volt az egyik római vádpont rabbi Elázár ben Pártá ellen – a Bar Kochba lázadás leverése után – hogy szabadon engedte rabszolgáit (Ávodá Zára, 17, b). A pogányok szemében ez főbenjáró vétek volt.

 

Bölcseink szerint itt is egy nem-zsidó rabszolgáról van szó, akit még akkor sem volt szabad kiadni, ha történetesen gazdája… zsidó volt. Mihelyt elérte Izrael földjét, automatikusan menedékjogot kapott és ott telepedett le ahol akart (kivéve a határvidéket és Jeruzsálemet – Szifré). Nemcsak hogy tilos volt kiszolgáltatni őt, de a zsidóknak nem volt szabad bántani, szekálni őket és megélhetésüket biztositani kellett. Nem téritették be őket erőszakkal, hanem a "gér Tosáv" (bentlakó gój) státusát élvezték, akiknek csupán a hét noachita micvát kellett betartaniuk.

 

                                                          ***

      Az Olám Hátánách szerint az ókorban államközi egyezmények biztositották a szökött rabszolgák kiadását. A gazda kereshette őt bárhol és a helyhatóságok kötelesek voltak minden segiteni őt, hogy megtalálja "vagyonát", akit olybá vettek mint egy elbitangolt lovat vagy tehenet. Városban, vagy faluban, bárhol ahol a gazda kereste szökött rabszolgáját, a szolgabiró és a város vénei kötelesk voltak megesküdni, hogy a szökevény nincs náluk…

 

    Első látásra ennek a micvának semmi politikai alapja vagy háttere nincs. Egyes-egyedül az emberiesség az, ami a zsidótól megköveteli, hogy az üldözöttön segitsen, vallásra, fajra és nemre való tekintet nélkül (Chinuch, amely megállapitja hogy az  582. micva érvényes és aktuális napjainkban is, férfiakra és nőkre vonatkozólag egyaránt – részleteit lásd    Naftali Kraus :Az Ősi Forrás (13) "A 613 micva", Budapest, 2004, Polgárt kiadás). Ez az elv az alapja annak a bölcs  és nagy jelentőségü megállapitásnak is, hogy "Az Isten az üldözöttet keresi (segiti)" (Kohelet 3, 15), amihez Bölcseink hozzátették, hogy  ez akkor is áll, ha egy igaz ember (cáddik) üldöz egy gazembert (Vájikrá Rábbá, 27, 8).

 

        Van aki azt mondja hogy ez a micva elsősorban a hadifoglyokra vonatkozik – aki nem akarnak hazamenni a háboru után. Ezeknek lehetővé kell tenni, hogy Izraelben telepedjenek le, hogy ezáltal ne térjenek vissza pogány életmódjukhoz (Tóra Tmimá).

 

Maimonidés (a Tévelygőkben), az emberiességen kivül abban látja a micva értelmét, hogy ez "nemesitő hatással van reánk, zsidókra, hogy menedékjogot biztositunk, annak aki ezt tőlünk kéri és nem szolgáltatjuk ki őt, annak aki kikéri" – vagyis ez egy visszaható micva, aminek a hasznát mi is élvezzük, nemcsak a szökött rabszolga. Maimonidés hangsulyozza hogy ez a micva a legalacsonyabb társadalmi rangban levő emberre is vonatkozik (Tévelygők 39 fejezet).

 

         S.R. Hirsch rabbi ebben a micvában a "nemzetközi emberiesség szellemének manifesztumát látja". Hozzáteszi, hogy a gyakorlatban ez a micva az alapja  annak a halachának, hogy egy zsidó, aki jeridázik és külföldre megy Izraelből – nem szabad hogy magával vigye gój szolgáit – akaratuk ellenére.

 

     Ibn Ezra a dolog  nemzetközi visszhangjára gondolván azt mondja, hogy egy szökött rabszolga kiadása nagy chilul Hásén (Isten nevének megszentségtelenitése) lenne és ezért tilos. A gójok tudják, hogy Izraelben menedéket találhatnak és tilos csalódást okozni nekik.

 

Nachmanidés csatol egy praktikus okot is: lehet hogy a szökött rabszolga kémkedni jött és visszatértekor elmondja amit látott és ez veszélyt jelenthet. Jobb tehát ha itt marad.

 

    Luzzatto a dolog jogi oldalát feszegeti és arra a meggyőződésre jut, hogy egy szökött rabszolgát nem visszadni "nem számit lopásnak", mivel felszabaditjuk őt. Csak akkor lenne a dolog problematikus morális szempontból, ha mint rabszolgát használnánk ki őt.

 

        A Midrások hangulatát itt Jonatán ben Uziél forditás-magyarázata szolgáltatja. Szerinte a micva azt is jelenti hogy "tanulj vele (a szökött rabszolgával) Tórát, jelölj ki neki egy állandó tanházat, légy azon, hogy tartsa a parancsolatokat, barátkozzatok vele és ne bántsátok őt".

 

     A kommentátorok nagyrésze ebben a micvában háborus epizódot lát. Amikor ostromoltok egy várost és előfordul, hogy megszökik egy rabszolga és hozzátok menekül,  fogadjátok barátságosan. Ennek hasznát is láthatjátok – mondja Dáát Mikrá – mivel vannak esetek, amikor egy szökött rabszolgától fontos hadi titkokat lehet megtudni (lásd Birák, 1,  22-25) és 1.Sámuel  30, 11-16).

 

                                                    ***

    A Midrás, merész képzettársitással,  kiszélesiti és átviszi a "ne szolgáltasd ki" fogalmát, arra is ha egy zsidó kiszolgáltatásáról van szó, a gójok követelésére.

 

A történet az első Szentély végnapjairól szól, amikor Jojakim, Judea egyik utolsó király, fellázadt Nebuchadnácer, Babilónia királya ellen. Az nagy sereg élén felvonult, majd Antiochijába érve, üzent Jeruzsálembe, hogy adják ki neki a lázadó királyt. Felkerekedett a Szánhedrin, elment Antijóchiába és megkérdezte a babilónia királyt mi a szándéka Jeruzsálemmel? Le akarja rombolni a Szentélyt?

 

Nebuchadnecár azt válaszolta hogy szó se róla. Ő csak a lázadó királyt akarja. Adják ki neki és elvonul. Ment a Szánhedrin és közölte ezt a királlyal, azzal az egyértelmü tanáccsal, hogy Jojakim adja fel magát! A lázadó király meg volt döbbenve: "Ezt teszitek velem? Hiszen a Tóra azt mondja hogy "ne szolgáltasd ki a rabszolgát urának"!

 

          A Szánhedrin rabbijai megmagyarázták a királynak, hogy fel kell adnia  magát, hogy Jeruzsálem felől a veszély elháruljon. Az nem volt hajlandó és a Szánhedrin kiadta őt. (Brésit rábbá, Vájigás, 94, 9).

 

Innen ered az a talmudi vita, mi a teendő, ha erőszakos gójok követelik, hogy a zsidó adjanak ki egyet közülök  hogy megöljék - és ha nem megölik mindnyájukat.  Öljék meg mindnyájukat – de ne adjanak ki egyet a gyilkosoknak – mondja a Halacha. Ha azonban valakit névszerint kérnek ki – ki kell adni őt, ahogy Jojakimot kiadták a Szánhedrin bölcsei, mivel nem veszélyeztetik a közösséget egy ember miatt.

 

                                             ***

         Napjainkban, a független zsidó állam idejében, előadódnak ilyen esetek, amelyek általában két részre oszlanak. Ha egy (zsidó) bünőző külföldön követi el vétkét és Izraelbe menekül (ilyen esetben kiadják, ha van kölcsönös kiadatási egyemény és külföldön nem vár az illetőre halálbüntetés (mivel az Izraelben nincs). Ha egy idegen katona, a környező országokból menekül Izraelbe – azt nem adják ki, hanem biztositják életét és bizonságát, majd  uj személyazonosssággal külföldre menekitik. Ilyen eset az elmult 60 évben volt jó néhány.

Naftali Kraus Ismerettára

"JÓ HA VAN MANKÓ A HÁZNÁL"

 

 

Deutsch Gábor recenziója Naftali Kraus legujabb könyvéről

  amely napvilágot látott az Orzse internetes  honlapján

 

A könyv főcíme vagy inkább mottója: Ismerd meg Atyád Istenét; rövidebb címe vagy műfaja: Zsidó fogalomtár. Kissé vitáznánk mind a két meghatározással, ugyanis az első igaz

Az Ősi Forrás immár mind a 19 könyvére. Ez a tendencia érvényesül bennük. Ezen gondolat Náftali Kraus munkásságának lényege. A Krónikák Könyvében Dávid király bíztatja erre bölcs fiát, Salamont, amikor átadja neki a Szentély megvalósításának tervét, feladatát.

 

    Szerzőnk annyival lép tovább, hogy a valláshoz szükséges ismereteket azok számára is világossá kívánja tenni, akik még kérdezni sem tudnak. Vallja a vallásról, hogy nem a zsidóságnak egy része, hanem alkotó eleme, pillére. Nélküle nem létezhet, ez fennmaradásának titka.

 

Eddigi könyveinek örvendetesen bővülő sora rendkívül sokoldalúsággal járja körül e témát, indulva a Tórától, érkezve a prófétákig. Bár most nagy munkába fogott a szerző, Ezékiél próféta életének és alkotásainak bemutatásán dolgozik, valószínűleg valami impulzus hatására érezte, hogy az alapvető fogalmak ismeretének hiánya fékezi a lényeg követhetőségét. Ezért a türelmetlenül várt művét félretéve ezen ismerettárt megírta. Ezen utóbbi megnevezés szerepel a könyv előszavában és a célt talán jobban kifejezi, mint a jelzett fogalomtár, bár az utóbbi is igaz.

 

Az érthetőség fontos követelménye ezen írásnak, ezért a tárgytól függően hosszabb vagy rövidebb a magyarázat. A Kásrut például annyira jelentős, hogy a Függelékben részletesen elemzi a követelményeket. Az ünnepekét szintúgy.

 

Naftali Kraus nincs egyedül ebben a témában, Jólesz Károly Hitéleti Kislexikonja annak idején is hasonló céllal készült. De ez a tenger kimeríthetetlen. Mind a két jeles mű vagy hatszáz más fogalmat tárgyal, vagy más oldalról közelíti meg a szabályok, szokások, szólás-mondások ismertetését. Bizonyára lesz folytatás, ezt ígéri az egyes szám a cím mellett. Mert még nem jutottunk a hosszú sor végére.

 

Meggyőződésünk, hogy az említett két könyv Naftali Krausé és Jólesz Károlyé nem hiányozhat a könyvespolcról azoknak, akik a vallás lényegének megismeréséhez kötődnek. Most alkalom kínálkozik, hogy a megjelent N. K. ismerettárát beszerezzük és forgassuk.

 

Lehet elolvasni egyszer-kétszer-tízszer, de levenni a polcról mindannyiszor, ahányszor az élet a témával kapcsolatos kérdést felveti. Jó érzés, hogy mankó van a háznál, amelyre támaszkodhatunk.

 

A héber szavak ivrit kiejtéssel íródtak helyesen, mert a legkülönbözőbb hangzásokat úgy sem lehet sorra venni. Zárójelben azonban többször megjelöli a szerző a nagyon ismert kiejtést is. Ugyanakkor kivételt is képez, pl. „a krisme leinolás” a lefekvés előtti ima, annyira ismert kifejezés, hogy a héberesítése felesleges lett volna. A „Siráim” szó meglepett minket, a tányéron maradt maradékot vagy jámbor emberek által megkóstolt ételt mi csak srájimnak hallottuk említeni.

 

Mondhatná valaki, lexikális műveknél az objektivitás nem elhanyagolható, Naftali Kraustól azonban ezt ne várjuk el. Ismerjük, chászid és ezen belül a választott irányzatát, bőréből nem bújhat ki.

 

Azért csendben megjegyezzük, a tikun szónál, amikor a sávuoti éjszakai ébrenlétet magyarázza, ez régi szokás, és nem csak a chászidoknál, az okok között felsorolható, hogy őseink a kinyilatkozás előtti éjszakán elaludtak.

A dájján fordítása pontos, bírót jelent, valóban a dájjánut a rabbi magasabb képzettségét igényli, egy félreértés mégis elképzelhető, talán megjegyzést érdemelt volna, hogy a dájen az ortodox körökben a másodrabbi megnevezése.

 

A jiddis szócikkhez szóló megállapításnál a szerző bizonyára Budapestet értette, ugyanis egész Magyarországra nézve a jiddis beszéd viszont kelendő volt. Vidéken, főleg falvakban és kisvárosokban is több, mint százezren beszélték a háború előtt. A diskurzusnak, sőt az ortodox drósenak és tanulásnak nyelvezete volt. Chéderbe, jesívákba, a Szentírást és a Talmudot e nyelvre fordították „tájcsolták”. Nem is szólva a történelmi Magyarországról, - Munkács – Nagyszőllős – Huszt – Dés – Máramaros – Szatmár – ahol még nagyon sok nem zsidó is értette, sőt beszélte e nyelvet.

 

A Rumbach templommal és a MAZSIHISZ-szel mi nem foglalkoztunk volna, nem vallási fogalmak, nem tartoznak az „Ismerd meg Atyád Istenét” tárgyához. Aktuális politikai él nem illik e nemes témához. Egyébként az adatok ebben az esetben még csak nem is pontosak.

 

A függelékről már írtuk, hogy a kóserság és az ünnepek részletes elemzését nagy érdeklődéssel olvastuk. Teljesen egyetértettünk tartalmával. Azt se bántuk volna, ha más hasonló fontosságú fogalmat ilyen részletes aprósággal ismertet számunkra.

 

Ugyanezen részben megjelenő anekdoták már megjelentek N.K. Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében c. könyvében. Az itteni ismétlés csak azért aggályos, mert nem csatlakoznak az ismerettár anyagához.

 

Mindent összefoglalva: hangsúlyozni szeretnénk, hogy a szokásos mondat: „Nem hiányozhat a könyvespolcról ez a kötet” ezúttal indokolt és háromszorosan aláhuzandó. Nagyon hasznos tudnivalók, gazdagabbak lettünk általa. Recenzió írója számára nemcsak megtiszteltetés volt e munkáról beszámolni, hanem mivel többször kellett elolvasni, tanulságos lecke is.

 

Köszönet illeti a Wesley János Kiadót, hogy ezen igényes munkának helyt adott, valamint Pesti Zsuzsát, a szerkesztőt.

 

Csodáljuk Naftali Kraus munkabírását és a folytatáshoz kívánunk erőt, egészséget.

 

Említettük, hogy a kásrutról, tehát a zsidó konyha és a kóser étkezés szabályairól a függelék fejezetben a szerző részletes tájékoztatást ad. E néhány sorral a könyvnek e fontos részére szeretnénk felhívni a figyelmet.

 

A kóser szó jelentése a törvényeknek és szabályoknak megfelelő, ennek ellenkezője a tréfli, amely nem használható. Lehet kutatni, hogy mindezeknek mi a jelentősége és az oka. Sokak szerint nem.

 

„Szent nép legyetek nekem” – írja a parancsolat, tehát ami le van írva, azt követni kell. Mások szerint igen, kereshetjük az értelmét. A törvényeknek két kifejezése van: chukim és mispátim. A chukim szóval jelzett törvények értelme nincs közölve velünk. Talán majd egyszer lesz.

 

A mispátimnak van racionális magyarázata. Már az is ésszerű, ha azt mondjuk, a kásrut a zsidó otthon alapja, a vallás megtartásának kulcsa. Maimonidész szerint ezen rendelkezés a mispátimhoz sorolható, mert az Örökkévaló jobban tudja, hogy mi számunkra hasznos és egészséges, mint mi magunk.

 

Nachmanidesz szerint szintén e kategóriába tartozik, de nem a testnek jó a tréfli kerülése, hanem a léleknek, mert ha a vadállat húsából ennénk, annak vadságát is magunkra vennénk.

 

A chukim-pártiak arra hivatkoznak, azért ne kutassunk az okok között, mert akkor azt mondhatnánk, mindez szükséges volt a forró éghajlatú pusztában, de ma a modern korban a frigiderek és hűtőházak korszakában ezen szabályok elavultak. Ezen érv tarthatatlanságáról a szerző igen sok fontos gondolatot sorol fel. Ugyanis nem mindegy, hogy ki vágja le az állatot, olyan formában, hogy az állat ne szenvedjen. Kímélve legyen a háziasszony az ölés kényszerétől. Aki vágja, legyen jámbor, tanult ember, kiválóan értsen a szakmájához.

 

A vágással még nem lesz kóser a hús. A vértől igen gondosan meg kell szabadítani, vagy sózással – ez a legcélszerűbb – vagy pörköléssel. A májat – mivel tartalma teljességében vér – csak az utóbbi módon lehet. Az már teljesen abszurd, hogy bár a vér élvezete igen erősen tilos, hiszen a Szentírás szerint a vér a lélek, - mégis időről-időre minket vádolnak vérváddal.

 

Az edényeknek is el kell különülni. Legyen tehát húsos, tejes, és páros edénysorunk, bár az utóbbinál elsősorban a főzőedények a legfontosabbak. Szükséges, hogy színükkel, formájukkal is megkülönböztessük ezeket. Ugyanakkor a húsvét, tehát pészach ugyanezt a három edénysort igényli. Igen nyomatékosan hangsúlyozza Naftali Kraus, nem élhetünk kétlaki életet, otthon kóser, házon kívül tréfli, de ugyanakkor bizonyos könnyítéseket is felsorol, ha külföldre utazunk, vagy vendégségbe megyünk, meddig mehetünk el engedékenységben és az udvariasságban.

A meghatározó tilalmakon nem lehet változtatni. De a kávét, ha azt gép főzi, vagy biztosan olyan edényben készítették, amit másra nem használnak, el lehet fogadni. Ugyanez a helyzet a főtt tojással. Ennél is fontos, hogy másra nem használt edényből kerüljön elénk. Ha hideg ételekkel kínálnak, pl. gyümölcs, zöldség, konzervhal (nem tilos halból készült, pl. ponty, lazac), vaj fogyasztható.

 

Részletezi a könyv a kenyérválasztás feltételeit. Ismerni kell a sütés körülményeit. Használnak-e zsírféleséget akár a sütőlap vagy tepsi kenésére. Használnak-e tejet a fehérkenyér fehérítésére. Mert mindkét esetben probléma lehet. Az utóbbinál az, hogy húsneművel nem fogyasztható.

 

A boroknak is megvannak a maguk szabályai. A mevusál  (forralt) szóval jelzett borok az érintésre nem veszítik el kóserságukat.

 

A halakkal is foglalkozik a könyv, igen helyesen megtudjuk, a tengeri halak közül kevés a kóser. Általános szabály, a pikkely és az uszony jelenléte. Vitatható a tokhal és a kardhal, ezért kerülni kell. Talán lehetett volna megnevezni a forgalomban lévő kóser halakat, és a kaviár problémáját is. Mi úgy tudtuk, a piros kaviár a kóser, mert a lazac ikrája, a fekete nem, viszont utóbb találkoztunk kóser engedéllyel ellátott fekete kaviárral.

 

Mindent összevéve: a kóserság szabályainak ilyen részletes ismertetésével eddig nem találkoztunk. Ez az elemzés alátámasztja azon megállapításunkat, hogy e könyvnek a helye a kezünk közelében van, mert eligazításai, útmutatásai mindazok számára, aki valóban be kívánják tartani a törvényeket, nélkülözhetetlenek.

 

Naftali Kraus: Ismerd meg Atyád Istenét - Az Ősi Forrás 19. kiadványa, 305 oldal.

Deutsch Gábor

TANULJUNK CHÁBÁD CHASZIDIZMUST (6(

 

 

A LADDII SCHNÉOR ZÁLMÁN RABBI:

TÁNJÁ 3. FEJEZET,

 NAFTALI KRAUS FORDITÁSÁBAN(*

 

                       A lélek ismérvei

 

A[1] lélek három összetevője – nefes, ruách és nesá­má – mindegyikének tíz ismérve van, ami megfelel an­nak a felső Tíz Szférának, amelyekből erednek, és amelyek két fő kategóriára oszthatók:

 

Három „anya”

 

és hét „dupla”.

 

Ezek pedig: a bölcsesség, értelem és tudás (Choch­má, Biná, Dáát), a „három anya” megfelelői[2] és a hét „dupla” tulajdonság, amely a teremtés hét napjának felel meg: Cheszed (Kegy), Gvurá (Erő), Tiferet (Szép­ség), stb.[3]

 

Hasonlóképpen az emberi lélek is két részre osztható: észre és érzelemre. Az ész kategóriájáhaz tartozik a Chochmá, Biná, Dáát (bölcsesség, értelem és tudás), míg az emberek érzelmei: az Isten szeretete, a tőle való félelem és Isten dicsőítése stb. a CháBáD vagyis az intellektuális erők az „anya”, vagyis az érzelmi tulajdonságok forrása, mert ezek a CHáBáD „leszár­ma­zottai”.

 

 

A dolog magyarázata pedig a következő:

Az emberi lélekben leledző ész, amikor felfog és megért egy dolgot, az értelem felvillanása, potenciálja, amit Chochmának hívunk[4].

Amikor aztán az ember teljes mélységében végiggondolja a dolgot, az eszével feldolgozza, és a pillanatnyi felvillanásból az intellektuális folyamat végén megalapozott és kielemzett dolog lesz, azt értelemnek (Biná) nevezzük[5].

 

Ez a kettő – a Chochmá és a Biná, vagyis a Bölcses­­ség és az Értelem – tulajdonképpen az „apa” és az „anya”, amelyek Isten szeretetét és félelmét létre hozzák, vagyis „szülik”. Ugyanis amikor az ész, amely az értelmes lélekben la­kozik, elmélyed, és belegondol Isten nagyságába, amint az betölti és körülveszi[6] az egész világot úgy, hogy az egész mindenség eltörpül és semmivé válik mel­lette, megszületik benne a félő tisztelet[7], és elszégyelli magát Isten végtelen nagysága előtt.

 

Ezzel egyidejűleg fellelkesül szíve, szerelmes szeretettel, mint a lángoló tűz[8], vágyakozó és kívánkozó, epekedő lélekkel Isten végtelen nagysága iránt[9]. Ez az, amit „epekedő sóvárgásnak” neveznek, ahogy az Írás tanúsítja: „Sóvárog és eleped a lelkem...”[10] és „Isten után szomjazik a lelkem...”[11], valamint „Utánad szom­jazik a lelkem...”[12].

 

Ez a szomjúság  az Isten lelkében lakozó tűzből ered, ahogy ezt a természettudósok is állítják, és az Éc Chájim[13] is írja, hogy a tűz eleme a szívben van, míg a víz és a folyadék az agyban[14], ahogy az Éc Chájim írja az 50. kapuban, hogy a Chochmá az isteni lélek vize[15].

 

                                                                 ***

Eddig főleg két tulajdonságról volt szó (szeretet és félelem), míg az összes többi érzelmi tulajdonság (midot) – a szeretet és a félelem ágai és tartozékai, ahogy ennek magyarázata más helyen megtalálható.

 

 

Az[16] emberi lélek észrésze harmadik összetevőjének, a Tudásnak (Dáát) etimológiája a bibliai versben található: „És Ádám megismerte (jádá) Évát”[17], ami a kapcsolatot és egyesülést is magában foglalja, amennyiben összeköti eszét-elméjét, igen erős kötelékkel, az Áldott végtelen nagyságával, anélkül hogy hagyná figyelmét elterelni erről[18]. Ugyanis még ha valaki okosan érti is a Teremtő nagyságát az említett két tulajdonság, a Choch­má és a Biná által, de ezt nem vési elméjébe, és nem azonosul vele erősen és állandóan (Dáát) – lelkében igazi szeretet és istenfélelem nem fog születni, hanem csak úgy tűnik neki[19].

 

   Ennélfogva a Dáát az alapja és éltető eleme az érzelmi tulajdonságoknak (midot), vagyis az emócióknak. Benne foglaltatik a Cheszed és a Gvurá, vagyis a „Kegy” és „Erő”, ami nem más, mint a szeretet és tartozékai, valamint a félelem és tartozékai[20].

---

  JEGYZETEK:[1] Az előző fejezetben az isteni lélekről – az Isten parányi, de szerves részéről – volt szó. Ebben a fejezetben a lélek ismérveiről, illetve tulajdonságairól és lehetőségeiről lesz szó.

 

[2] Lásd a Széfer Jöcirá (A Teremtés könyve) című kabbalisztikus művet, ezek­nek a fogalmaknak a forrását, amely a héber ábécé 22 betűjével való misz­tikus kapcsolatukat is megmagyarázza. Ez a három szféra azért alapvető „anya” szféra, mert a lélek nélkülük gondolatban vagy érzelemben tehetetlen (Steinsaltz).

 

[3] A további négy, a Necách (öröklét), Hod (Fenn­költ­ség), Jöszod (Alapok) és Málchut (Királyság). A hét (érzelmi) tulajdonságot azért hívják a kabbala nyel­vén „duplának”, mert különböző irányokba ágazhatnak el: mind a szent élet­vitel felé, mind pedig ellenkező irányba. Ezt jelképezi az a hét héber betű – b, g, d, ch, p, r, t –, melyet kétféleképpen lehet kiejteni: keményen és lá­gyan. A hét „tulajdonság” magyar fordítása nem adja vissza pontosan kabbalisztikus értelmüket. Ez az oka annak, hogy a Tánjá fordítói – akármelyik nyelvre fordították is e könyvet, az eredeti héber kifejezéseket (is) használják.

 

[4] Lefordíthatatlan szójátékkal a szerző koách mának nevezi a chochmá felvillanását, ami „potenciált” jelent. „Mint derült égből a villámcsapás” hasít az elmébe a „heuréka”-szerű felismerés – ez a Chochmá, a belenyilalló értelem (nem tévesztendő össze az ugyancsak így fordított Binával!), melyet aztán alapos agymunkával kell megalapozni, kidolgozni, feldolgozni, amíg az a következő stádiumba nem érkezik.

 

[5] Ez a Biná, amely a felvillanó bölcsességet rendszerezi, megalapozza és alkalmassá teszi arra, hogy másoknak is részük legyen benne. Van, aki a Choch­má és a biná közötti különbséget a látás és a hallás közötti különbséggel próbálja érzékeltetni: a Chochmá egyenesben „láttatja” a gondolat vonulatait, míg a Biná csak hallomásból, mintegy „másodkézből”, felvillanás nélkül (Steinsaltz).

 

[6] A kabbalisztikus irodalom a „betölti és körülveszi az egész világot” a mömálé kol álmim és szovév kol álmim fogalmaként ismeri.

 

[7] A félelem fogalma itt – és a kabbalisztikus irodalomban általában – istenfélelmet jelent, vagyis azt a félve tisztelő alázatot, melyet a parányi ember érez a világmindenség Istenével szemben. Ezt inkább a héber jirá szó adja vissza, ellentétben a páchád szóval, amely elsősorban fizikai rettegést jelent. Egyébként az itt említett félelem a Gvurá tulajdonság egyik tartozéka (Weinberg).

 

[8] Ez a lángoló vágyakozás, mely az elmélkedés következő szüleménye, a Cheszed tulajdonság egyik kifejezési formája (lásd a Fogalmakban).

 

[9] Egyszer RSZ hívei azon vitatkoztak, mi a magasabbrendű: Isten szeretete (áhávát Hásém), vagy Izrael (a zsidóság) szeretete (áhávát Jiszráél). Mivel nem tudtak döntésre jutni, bementek és megkérdezték a rebbét.

A rebbe válasza ez volt:

Az igazi szeretet mércéje, vagyis fokmérője, ha szeretjük azt is, akit az általunk szeretett szeret. Az Örökkévaló szereti a zsidókat, hiszen ezt mondja a próféta „Szeretlek benneteket, szól az Örökkévaló” (Máláchi 1:2.). Így ha valaki szereti zsidó testvéreit, akiket Isten szeret, ezzel azt bizonyítja, hogy az Örökkévaló iránti szeretet igazi, valódi.

RSZ ehhez hozzátette: A „szeresd barátodat mint önmagadat” parancsolat arra szolgál, hogy betartsuk a „Szeresd az Örökkévaló Istenedet” parancsát... (Wein­berg)

 

[10] Zsoltárok 84:3.

[11] Uo. 42:3.

[12] Uo. 63:2.

 

[13] Éc Chájim, a kabbala egyik alapvető könyve , 5. kapu, 5. fejezet.

[14] A víz tulajdonsága, hogy fentről lefelé folyik, és így szimbolikus azonosítása a Chochmával, a Tíz Szféra legmagasabbikával kézenfekvő (Mindel).

 

[15] Ennek a bekezdésnek a magyarázata a Fogalmak Tűz-víz címszava alatt található.

[16] A fentiek elmagyarázzák, miért nevezzük a Chochmát és a Binát „apa” és „anya” tulajdonságoknak, ugyanis az általuk végzett elmélyülés következtében születnek a tulajdonságok. A továbbiakban a szerző elmagyarázza, mivel járul hozzá a Dáát a tulajdonságok megszületéséhez.

 

[17] 1Mózes 4:1.

 

[18] Az ebből az „egyesülésből” fogant Chochmának a Biná által kihordott és a Dáát által „megszült” koncepciótól egy percre sem szabad elvonnia a figyelmét.

 

[19] Szó szerint: „üres képzelgések”.

 

[20] Mint már mondottuk (lásd a 6.===== lábjegyzetet), a szeretet és a tekintélytisztelet két alapvető emóciója a léleknek, amelyek elmélkedés által jönnek létre. A Dáát a megismerés és annak tárgyával való azonosulás. Ebből születnek az érzelmek, arra serkentve a két emóciót, hogy keressenek maguknak kifejezési formákat a lélek három „öltözete” által, amelyekről a következő fejezetben lesz szó (Mindel).

 

(FOLYT.KÖV,)

 (* Fejezet a Budapesten 2001-ben megjelent "Zsidó Kabbala és misztika" cimü könyvből

A TÖRTÉNELEM ISMÉTLŐDIK

NINCSEN SZÁMODRA HELY...

-Apuka, fel kell adnia a keresztény meggyőződését. Németország, Ausztria, Svájc sem fogad be. Marad Izrael...

1990-BEN, A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI SZABAD LUDAS MATYI EGYIK SZÁMÁBAN, TALÁLTUK A FENTI KARRIKATURÁT, AMELY TALÁLÓAN JELLEMEZTE - KÖZEL HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT – A MAGYORSZÁGI MARADÉK-ZSIDÓSÁG VALÓS HELYZETÉT

A SOÁ – AHOGY MI LÁTJUK

                                                      

     

Egyedül voltunk, egyedül vagyunk(*

 

Most "jubilál" a magyar zsidóság vészkorszakának legsötétebb periódusa, 1944 tragikus nyara, amikor a német hóhérok és magyar segédcsapataik néhány hét leforgása alatt közel nyolcszázezer zsidót küldtek a gázkamrák közvetlen közelségébe. Hatszázezer magyar ajkú zsidó vált a gyilkos őrület áldozatává, és a világ – a közeli és távoli világ – hallgatott. Magunkra maradtunk: a Nyugat elzárta a meneküléshez vezető utakat, és megtagadta az Auschwitz felé vezető vasútvonalak bombázását. Csak az isteni Gondviselésnek köszönhető, hogy "megfogyva bár, de törve nem" pislákol a láng, még él a zsidó nép. A próféta szavaival: "Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet, olyanok lennénk mint Szodoma, Gomorához hasonlítanánk." (Jesája 1:9.)

 

Amikor Isten meghagyta Mózesnek, hogy álljanak bosszút a midjánitákon azért, amit azok Peornál műveltek, a Tóra "Izrael bosszújáról" beszél. Mózes viszont "isteni bosszút" emleget napiparancsában. A Midrás ezt úgy magyarázza, hogy Mózes azt mondta az Örökkévalónak: "Miért üldöznek bennünket a népek? Csakis azért mert, a Te Tórádat követjük, a Te parancsolataidat tartjuk be, tehát mások vagyunk, mint ők, vagyis a Te néped, Isten népe vagyunk. Miattad üldöznek tehát bennünket: miattad tették a midjániták, ami tettek. Így hát a bosszú a Tied, nem a miénk!"

                                 

A MI BOSSZUNK - HOGY ÉLÜNK

 

Mi nem állunk bosszút senkin. A bosszú Istené. A mi bosszúnk az, hogy élünk, létezünk a kétezer éves üldöztetés, kiátkozás, kiközösítés után. A "bolygó Ahasvér" nem bolyong többé: van hazája, van hová mennie. A mi bosszúnk, hogy az ellenséges dogmák összeomlottak: Ám Jiszráel cháj!, a zsidó nép él, annak dacára, hogy ellenségei mindent megtettek ennek az ellenkezője éredekében.

 

Egyedül voltunk, és egyedül vagyunk ma is. "Jákob pedig ott maradt egyedül..." (1Mózes 32:25.) Történelmünkben nemegyszer fordult elő, hogy végveszély idején csak az isteni Gondviselésbe, a zsidóság küldetésébe, a monoteizmus, a Tízparancsolat eszméinek terjesztésébe vetett hit tartott életben bennünket.

                     "Minden zsidó számit"!

 

A lubavicsi rebbe mondta ezt a Holocaustról: "Népünket, a zsidó népet oly mértékben megtizedelte a Holocaust, hogy minden zsidó fontos, minden zsidó számít – sőt duplán számít". Ezért nem mondhatunk le senkiről. Ezért kutatjuk fel elveszettnek hitt testvéreinket a legeldugottabb faluban is, ezért próbáljuk életre kelteni a zsidóság legalapvetőbb intézményeit, a Tóra műhelyeit, ahonnan a zsidó betű, a zsidó szellem árad szerte a zsidó világon.

 

Nem vagyunk biztosak benne, hogy a Holocaustról szimpóziumokkal kell megemlékezni, és érdemes ezzel szakterületté avatni a zsidóirtás "tudományát". Mi halottainkat siratjuk: a Kaddist, a halotti imát mondjuk nemlétező sírjaik felett, és a Jizkort, ami nem egyéb, mint tetemrehívás. "Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass és ne légy tétlen ...!" – mondja a Zsoltáros király, Ászáf zsoltárénekében (Zsoltárok 83:2.), és mi rámondjuk az áment.

 

Mi egyebet is tehetnénk?...

 

(* Naftali Kraus fenti cikke a budapesti Egység cimü Chabad-Lubavits folyóirat 17. számában, 1994 áprilisában látott napvilágot.