AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(20)

 

 A JÓ      SZIV   DICSÉRETE

 

"Jochanán egyszer azt mondta  öt tanítványának: Rajta, menjetek, és nézzetek körül, melyik az az életút, melyhez az embernek érdemes ragaszkodnia.

 

Ime a válaszok:

 

Rabbi Eliézer: a jó szem [vagyis a szívélyesség,esetleg jóhiszemüség].

Rabbi Jósuá: A hűséges társ.

Rabbi Joszi: A jó szomszéd.

Rabbi Simon: Az előrelátás.

Rabbi Elázár: A jó szív.

 

Mondá nekik erre rabbi Jochanán: többre becsülöm Elázár szavait, mint a tiéteket, mivel az ő válaszában a tiétek is bennfoglaltatnak."

 (Atyák, 2,10)

 

 A kérdés jellemző a Mesterre, aki tanítványai jellemét ily módon is meg akarja ismerni és erősíteni. A válaszok pedig az idézett bölcsek gondolatvilágát tükrözik.

 

A "jó szem" alatt - a Misna hivatásos magyarázói - az irigység kiküszöbölését értik, mert aki nem irigyli felebarátja jó sorsát, sőt mindenkinek jót kíván, az eleve jó ember kell hogy legyen. lrigylésre méltó tulajdonság.

 

"Jó szemmel nézni" valamit annyit jelent, hogy megelégedettnek lenni azzal, amije van az embernek, és örülni annak, ha másnak esetleg jobb, vagy többje van. (Háméiri).

 A "hűséges társ" vagy a jó barát fogalma nem szorul magyarázatra, de sokan kiemelik azt az értelmét, hogy az embernek kell hogy legyen olyan hűséges barátja, akivel kölcsönösen megoszthatja gondját-baját, s az ilyen képes kivívni az emberek szeretetét (Rábénu Jóna).

 

A "jó szomszéd" is hasonlóképpen értendő, miszerint előnyös magatartás, ha valaki maga is az, s törekedni kell arra, hogy legalább egy olyan jó szomszédra tegyen szert az ember, akivel bizalmas viszonyt alakíthat ki.

 

Az "előrelátás" ugyancsak kiváló tulajdonság, mert ha az ember rendelkezik ezzel a képességgel, sok kellemetlenségtől megmenekü1het. A Misna a továbbiakban (4,1)majd felteszi a kérdést: "Ki a bölcs?" S mindjárt válaszol is rá: "Aki előrelátó."

 

 A "jó szív" azonban mindennek a kulcsa. Nem véletlenül mondja Jochanán, hogy a legtöbbre Elázár válaszát értékeli, hiszen ez mindegyik - a többiek által mondott - jó tulajdonságot magában foglalja. Aki jószívű, az nem lehet sem irigy, sem rossz barát, sem rossz szomszéd, s ugyanakkor előrelátó is, hiszen a jó szív egyben okos is. "Akinek a szíve nyugodt és derűs, az lelki nyugalmat élvezve könnyen lehet előrelátó is" - adta meg sajátos magyarázatát a Tiferet Jiszráél cimű magyarázó szöveg szerzője.

 

  A későbbiekben még ezt kérdezte [Jochanán] említett tanítványaitól:

 

"Rajta, nézzetek utána, melyik az az életút, amitől az embemek el kell határolnia magát? (uo)

 

 Rabbi Eliézer: a rossz szem (rosszhiszeműség).

 

 Rabbi Jósua: a hűtlen [rossz] társ.

 

 Rabbi Joszi: a rossz szomszéd.

 

 Rabbi Simon: aki kölcsönt vesz fel, és nem fizeti vissza [akár embertől, akár Istentől kölcsönöz].

 

 Rabbi Elázár: a rossz szív.

 

Mondá nekik Rabban Jochanán: Többre értékelem Elázár szavait a tietekénél, mert az övében a tietek is benne foglaltatik." (Uo.)

 

  Vajon mi szükség volt arra, hogy Jochanán fordított értelemben is feltegye a kérdéseket?

 

 Többen, sokféle magyarázatot adnak erre a kérdésre.

 

Rabbénu Jona azt írja, hogy a jónak nem mindig a rossz az ellentéte.

 

Attól, hogy valaki nem jóhiszemű, nem mond le önként javairól, nem hűséges társ, inkább egy kissé önző, vagy nem előrelátó; attól még nem feltétlenül rossz. A jó és a rossz két véglete között széles skálája van az emberi magatartásnak, tehát Jochanán egyértelmű választ akart kapni tanítványaitól, hogy mi az a rossz, amitől feltétlenül tartózkodni kell.

 

   Egy másik kommentátor - Joszéf Jáávetz - véleménye: "A tökéletes ember az, aki elveti a rosszat és a jót választja", miként a Zsoltáros király írja: "Távolodj el a rossztól, és tedd a jót" (34,15). Ha netán valaki nem tudja, mi a rossz, előfordulhat, hogy - ne adj Isten - rosszat tesz anélkül, hogy tudná, mit cselekedett. Ezért kell tehát néven nevezni a rosszat, hogy tudatában legyen az ember, mi az, amitől őrizkednie kell.

 

  Érdekes megfigyelni a tanítványok válaszainak következetességét. Ez arra utal, hogy azok nem fogadták el automatikusan Mesterük véleményét a "jó szív" prioritásáról, hanem mindegyikük fenntartotta saját álláspontját. Ez bö1cseink demokratizmusát és a vélemények pluralizmusát bizonyítja, mert bár a többség által elfogadott halacha gyakorlati szempontból mindenkit kötelez - elméleti, elvi kérdésekben mindenkinek szabad  a saját véleményét fenntartani.

 

                               ****

"Rajta, menjetek [ki az életbe] és nézzetek körül" - szálljatok le az elefántcsonttoronyból, amiben éltek, s nézzetek körül, mi az az út, ami mindenki számára járható, nemcsak az olyan magas szellemiségűeknek, mint ti vagytok (Midrás Smuél).

 

"A jó szem" - Az ember csak azt nézze és lássa meg, ami jó, amit jó szemmel lehet nézni.A kocki rebbe, Mózes könyörgését: "Hadd menjek át, hogy lássam azt a jó országot!" (5 Mózes, 3,25) akként értelmezte, hogy: láthassam a jót Erec Jiszráélban.

 

A Tánjá szerzőjét - halála előtt - orvosa megkérdezte: látja-e a mennyezetet? Rabbi Sneur Zálmán pedig így válaszolt: a mennyezetet magát nem látom, de az isteni erőt, amely képezi és élteti, azt igen...

 

 Mi a jó szem (Jóhiszeműség)? Akinek minden vágya az, hogy a világon mindenkinek jó legyen - adta meg válaszát rabbi Ábrahám Azouláj.

 

I921-ben a guri rebbét, Ávrahám Mordechájt sógora, a bendini rebbe, le akarta beszélni Erec Jiszráél-i utazásáról, mondván: "Hiszen ott vannak azok a vallástalan halucok, akik annyi helytelen dolgot művelnek, és amikor a rebbe visszatér Lengyelországba, kénytelen lesz mindezt elmesélni, s ezzel rossz hírét kelti az Országnak, ahogy azt a Mózes által előre küldött kémek is tették. Mire jó ez? Minek ez a rebbének?" - "Semmi vész - replikázott a rebbe -, majd a "jó szememet" nyitom ki, hogy csak a jót lássam, és a "jó fülemmel" hallgatok, hogy csak a jót halljam meg..."

 

 "A jó szív" - az a jó akarat, ami a jó szándékú ember sajátja, akinek ha rosszat tesznek is, akkor is megértéssel és szelíden reagál a másik ember támadására. (Rábbénu Jona).

 

 "Jó szív" alatt jó kedélyt is lehet érteni, olyan embert, aki mindig vidám, történjék bármi is. A ,,rossz szív" pedig borús hangulatú, szomorú embert jellemez (Reb Jichák Mitoledó).

 

Az atyák bölcs tanitásai(21)

 

                MIKOR TANÁCSOS MEGTÉRNI?

 

Ők, (Jochanán fentebb említett tanítványai), három dolgot mondtak:

 

"Rabbi Eliézer tanította: legyen felebarátod becsülete oly kedves a szemedben, mint a magadé, és ne légy könnyen ingerelhető. Térj meg egy nappal halálod előtt. Melegedj a bölcsek tüzénél, de vigyázz, meg ne égesd magad! Ugyanis marásuk olyan, mint a róka harapása, szúrásuk, mint a skorpió csípése és sziszegésük, mint a kígyó sziszegése. Ezenfelül pedig minden szavuk, mint az izzó zsarátnok. "(uo)

 

 Bölcseink szerint Eliézer ezen szavaival a zsidó viselkedés alapvető kódexét fogalmazza meg. Ha valaki nem kíván magának valamit, hogy pl. sértegessék, lebecsüljék, üldözzék, ne tegye azt embertársaival ő sem.

"Ne mondja az ember: miután engem megszégyenítettek - szégyenüljön meg felebarátom is; mivel megátkoztak engem - legyen átkozott barátom is!" - mondja a Midrás.

 

- Ha így cselekszel - teszi hozzá rabbi Tanchuma -, tudd, hogy kit nézel le és szégyenítsz meg - azt, aki a saját képmására teremtette az embert. (Jeruzsálemi Talmud, Nedárim, 9).

 

 "Ne légy könnyen ingerelhető!"

 

 Könnyű ezt mondani, de végül is az ember nem mindig képes legyűrni haragját, s uralkodni önmagán. Ha valaki haragra lobban, akkor bekövetkezhet, hogy elveszti a fejét. "Aki haragszik, az elfelejti tudományát és balgává lesz." (Nedárim, 22).

 

 "Térj meg egy nappal halálod előtt!" - tanácsolja Eliézer tanítványai nak, de azok legott megkérdezték tőle: Mester, honnan tudja az ember, hogy mikor hal meg?

 - Hát éppen erről van szó - magyarázta nekik a Mester -, mivel nem tudja senki, mikor hal meg, térjen meg már ma, mivel lehet már holnap meghal. Ugyanígy holnap és holnapután, végig egész életében, foglalkozzék a megtéréssel és a bűnbánatta1... (Sábbát,152).

 

   Tanítványa mondását Rábbán Jochanán egy szép példázattal teszi még érthetőbbé:

 

   "Volt egyszer egy király, aki országa nagyjait lakomára hívta, de nem mondta meg pontosan, mikorra. Az okos és előrelátók mindenesetre kiöltöztek, és így várakoztak a palota közelében, hogy bármikor is hívják be őket, ők készek legyenek. A balgák viszont azt mondták, majd ha látják az előkészületeket, akkor felöltöznek és elmennek. A király aztán egyszer csak jelezte, kezdődik a lakoma. Az előrelátok persze kiöltözve, kényelmesen vonultak a király elé, míg a balgák köznapi öltözékben, ahogy a hívó szó találta őket. A király szívélyesen fogadta az okosakat, a balgákat meg azzal büntette, hogy állva végig kellett nézniük, hogyan lakmároznak az okosok..." (Sábbát, 153).

 

 "Melegedj a bölcsek tüzénél!"

 

 Eliézer rabbi - személyes tapasztalatok alapján - itt a Mester és tanítvány viszonyát példázza. Ajánlatos, hogya tanítvány melegedjék mestere "tüzénél", és lesse el tőle a Tóra-tudományát, hiszen Bölcseink is azt állították, hogy "nagyobb a Tóra (alkalmazásának) tudománya, mint maga a Tóra-tanulás". (Bráchot, 7) Ügyelni kell viszont arra, hogy a szoros kapcsolat ne vezessen bizalmaskodáshoz.

 

  Maimonides is foglalkozik eme mondással, amit így magyaráz meg:

"Eliézer a bölcsekhez való viszonyt annak az embernek a viselkedéséhez hasonlítja, aki egy tábortűznél akar melegedni. Ha kellő távolságra ül a tűztől, akkor élvezi annak melegét és fényét anélkül, hogy veszélyeztetné magát. Viszont ha túl közel megy hozzá, megperzselődhet, és haszna kárrá változik" (Széfer Hámáor).

 

   "Aki semmibe veszi a Bölcseket, vagy kigúnyolja őket, nincs orvosság a sebére." (Sábbát, 119). Eliézer szemléltetően figyelmezteti azokat, akik hajlamosak a bölcseket semmibe venni: a róka harapása igen fájdalmas, mert éles fogai vannak, és minden harapásával húst szakít ki (Rási).

 

  A kígyómarást, skorpiócsípést és a csörgőkígyó sziszegését egyesek úgy magyarázzák, mint a bölcsek által elrendelt kiközösítést (chérem).

Ezek szerint Eliézer a saját kiközösítésére céloz, amit azzal provokált ki, hogy nem volt hajlandó elfogadni a többség véleményét, és még egy "égi hangot" is mozgósított, igazát bizonyítandó.(lásd Bava Mecia 59 b) Ezt követően közösítették ki, ami haláláig érvényben volt. Eliézer ettől nagyon szenvedett, s ezt tükrözik keserű szavai.

 

Az atyák bölcs tanitásai (22)

                    HÁROM ROSSZ TULAJDONSÁG

 

"Jósua ben Chánánjá szintén három dolgot mondott: az irigység, a rossz ösztön és az embergyűlölet megrövidítik az ember életét. " (Atyák 2,ll).

 

    Mindhárom tulajdonság  egy tőról fakad. Aki irigykedik felebarátjára, megkívánja felebarátja házát, vagyonát, az  a rosszabbik ösztönét is szabadjára engedi, s egyéb bűnök elkövetésétól sem riad vissza, s aki képes embertársai ellen cselekedni, abban csak gyűlölet élhet irántuk.

 

Maimonides e három rossz tulajdonságot az egészségre is károsnak tartja. Valóban, az, aki ilyen "természettel" rendelkezik, nem ismer mértéket sem az evés-ivásban, sem egyéb ún. élvezetekben, s köztudott - feltehetően már az ókorban is az volt -, hogy mindez megrövidíti az életet.

 

   Végül az, aki embertársai iránt csak gyúlöletet képes érezni, oly mértékig elszigetelődik, hogy a végén életunttá válik, majd véget is vet életének.

 

   Jósua tanításából az a következtetés is levonható, hogy bár az irigység és a rossz ösztön Istennek nem tetsző tulajdonságok, de az embert - az élet megrövidítésévei - csak akkor bünteti meg, ha ezek az embergyűlölettel is párosulnak. (Milé döávot) Isten türelmesebb az emberi rossz tulajdonságokkal szemben, mint az emberek egymás iránt. Isten türelme végtelen, míg az emberekről ugyanez nem mondható el. Példa erre Szodoma esete, ahol az emberek "rosszak és vétkesek" voltak (Istennel szemben), de mégis az emberek egymás ellen elkövetett vétkeik miatt nyerték el megérdemelt büntetésüket.

 

                                  ****

"Joszi szavai: Legyen felebarátod vagyona oly becses a szemedben, mintha a tiéd volna. Igyekezz Tórát tanulni, mert azt nem kapod örökségbe, és minden cselekedeted legyen istenes [értsd: önzetlen]." (Atyák 2,12).

 

A tétel első intelme mindenekelőtt arra figyelmeztet, hogy az ember győzze le magában az önzés érzését; ne forduljon  el felebarátjától, amikor az bajba kerül és segítségre szorulna. Ebben az esetben olyan kegyes cselekedetről (gmilut cheszed) van szó - állítja Tiferet Jiszráél -, mely emberivé teszi a világot.

 

   Rabbi Nátán akként magyarázza Joszi szavait, hogy ha elkövetsz minden tőled tellhetőt, hogy saját vagyonod "jó hírű" legyen, és ne váljék szó beszéd tárgyává annak eredete, ugyanúgy légy azon is, hogy felebarátod vagyonának se keltsék rossz hírét.

 

  Ami a Tóra-tanulást illeti, Joszi mondása arra utal, hogy senki nem mondhatja azt, hogy mivel apám és nagyapám nagy tudósok, Talmid-cháchámok voltak, nekem már nincs szükségem arra, hogy e téren komoly erőfeszítéseket tegyek, hiszen nekem a "Tóra hazajön". Ez nem egy olyan örökség, melyhez erőfeszítés nélkül hozzá lehet jutni. Ha magad nem tanulsz, tudatlan maradsz (Bartinora).

 

  A "Minden cselekedeted legyen istenes" mondásban a hangsúly a "minden"-en van. Ezalatt a mindennapi élet cselekedetei -legyen szó testi vagy szellemi életről - értendők, mert csakis az ép testű és egészséges szellemiségű ember képes Istent megfelelően szolgálni és zsidó vallási kötelezettségeinek eleget tenni... (Bartinora).

 

Az Atyák bölcs tanitásai (23)

             NE TARTSD MAGAD JAVÍTHATATLANNAK!

 

Simon rabbi szokta mondani: "Légy elővigyázatos és szorgos a »Smá« mondásában, akárcsak az egyéb imákban, és amikor imádkozol, az ne legyen olyan, mintha kényszermunka lenne, hanem legyen esdeklés és fohász a mindenütt jelenlevő előtt, akiről az Írás azt mondja: Bizony irgalmas és könyörületes Ő, hosszan tűrő és kegyelmes, és megmásítja a balvégzetet [Joél, 2], és végül pedig ne tartsd magadat javíthatatlanul rossznak." (Atyák, 2, 13).

 

    Simon tanácsai főleg az imádkozás mikén jére és technikájára vonatkoznak. A naponként elmondott "Smá Jiszráél" imának megvan a megszabott időpontja, amit nem szabad lekésni. Általában az imákat a maguk idejében kell elmondani, és nem máskor, mert Bö1cseink szerint "a micvák a maguk idejében kívánatosak". (Peszáchim, 68).

 

 Simon figyelmeztet arra is, hogy az imákat nem mechanikusan kell elmondani. Az ember ne tegyen úgy, mintha csak egy kellemetlen kötelezettséget kellene lerónia, s az ne monoton és erőltetett módon mondassék el. "Esdekelj és könyörögj - mondja -, és az ima szövegéhez tedd hozzá a magad szavait, amit biztosan több érzéssel is fogsz mondani". (Tiferet Jiszráél).

 

 "És ne tartsd magad javíthatatlannak" - szó szerint: "ne légy gonosz a magad szemében!" E mondásnak sokféle magyarázata található az Atyák klasszikus kommentátorainál. Bartinora értelmezése azt érzékelteti, miszerint igyekezz nem tenni olyat, ami miatt holnap-holnapután megutálod magad, s szemrehányást teszel magadnak az elkövetett butaságodért.

 

   Maimonides akként értelmezi, hogy az ember ne törődjék bele abba, hogy morálisan rossz helyzetbe került, mert ez a helyzetét még tovább rontja, s  végső soron züllésbe torkollik.

 

  Cháféc Chájjim erről azt vallja, hogy még akkor se légy gonosz, és ne tegyél rosszat, ha az emberek szemétől távol is vagy, senki sem lát; mert Isten mindent lát.

 

                               ****

 "Nem való, hogy az ember erőltesse az imát, és szinte kikényszerítse az Istentől, amit kér, mert az ilyen esetben ez úgy tűnik, mintha valaki erőszakkal venne el valamit, szinte elorozva azt" - mondta rabbi Náchmán, a haszidizmus egyik kiemelkedő alakja, az imádkozás mikéntjéről szólva.

 

                 

 

    צדקה תציל ממות!! תרמו לניאולוגיה המסכנה!

 ADAKOZZATOK A VESZÉLYBEN LÉVŐ NEOLÓGIÁNAK (MI AZ?)

 

   A fönökség azzal fenyeget hogy (a cigányok nyomdokain) elmegy Strassbourgba (reméljük, ott is marad) * "Az ortodoxok és az Emih nem ismerik el a "neológ vágást" (mi az és hol van?) *  Vége a Szabad Népnek az Új Életben?  Egy elkésett tudósitás margójára

 

 Addig is amig részletes tudósitásunk elkészül – tessék elolvasni az Új Élet legujabb számában (január 1) a két tudósitást a BzsH és a Mazsihisz legutóbbi közgyüléseiről. Rendkivül érdekes, először irnak igazat hosszú idő óta. Rendkivüli spórolás a Sip utcában : Az egyik "főrabbi" most már csak 650 ezer ft nyugdijat kap – fizetésén kivül.

                                                           (Folyt. Köv.)

                                    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

 

BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK (31)

CHÁGÁJ

 A  HAZATÉRÉS PRÓFÉTÁJA

 

 

     „Dárius király uralkodásának második évében, a hatodik hónap (Elul) elsején így szólt az Örökkévaló Chágáj próféta által Zerubávelhez, Sáltiél fiához, Júdea helytartójához és Jehósua főpaphoz, Jehocádák fiához:

 

Így szólt az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ez a nép azt mondja, még nem jött el az ideje az Örökkévaló házát (a Szentélyt) felépíteni.” (Chágáj 1,1–2)

 

     Nagyot ugrottunk Cfánjától – aki még az első Szentély idején tevékenykedett, Jósijáhu király idejében, és így az első próféták közé számított – Chágájig, aki itt már azon kesereg, hogy a nép nem akarja a második Szentélyt fölépíteni.

 

      Chágáj rövidke könyve (két fejezet, 38 vers) csaknem kizárólag a második Szentély építésével és központi szerepével foglalkozik, amint azt látni fogjuk.

Chágáj személyéről mit sem tudunk. Sem apja neve, sem nemzetsége vagy illetőségi helye nem ismert. Csak itt, könyvében, valamint Ezra könyvében említik (ott két ízben). Itteni működése mindössze négy hónapig tartott, de ennek ellenére nem valószínű, hogy csupán annyit mondott, ami itt, töredékes formában, ránk maradt. Erre is vonatkozhat Bölcseink azon elvi megállapítása, hogy a prófétáknak csak azon szavait, beszédeit jegyezték fel, amelyeket fontos volt a jövendő nemzedékeknek tudni (Megilla 14a).

 

 

      Tizennyolc év telt el azóta, hogy Cirus perzsa király megadta az engedélyt a fogságban lévő zsidóknak, hogy vessenek véget a száműzetésnek és menjenek haza, építsék fel őseik lerombolt Szentélyét, amit hetven (pontosabban hatvanhat) évvel azelőtt tett a földdel egyenlővé Nebukodnecár, Babilónia királya. Azóta már meg is érkezett az első alija(*) Sésbácár, és a második hazatérési hullám, Zerubável vezetésével, akit a perzsa király Júdea pasájának (helytartójának) nevezett ki.

 

  A gazdasági helyzet nagyon rossz volt. A kis és fiatal repatriált közösséget ellenségek vették körül, hosszú szárazság tette a helyzetet még nehezebbé, és a nép nem volt abban az anyagi helyzetben, hogy megengedhette volna magának a Szentély újjáépítésének megkezdését. Dáát Mikrá megjegyzi, hogy olyan pazar és fényűző Szentélyt szándékoztak építeni, amilyen az első volt, s így ezt „jobb időkre” halasztották el.

 

    Ahogy Ezra könyvéből tudjuk, mindjárt érkezésükkor felállították az Örökkévaló oltárát, áldozatokat mutattak be, és ilyeténképpen folyt egy rögtönzött, ad hoc szentélyszolgálat, aminek következtében a nép szemében nem tűnt sürgősnek a Szentély költséges és fáradságos felépítése: vagy mondjuk, ellazsálták azt. Ez ellen kelt ki Chágáj próféta.

 

      (A háttértörténet részleteit lásd Naftali Kraus Az Ősi Forrás(12) Ezra és Nechemjá, Budapest, 2003, PolgART Kiadó.)

 

* * *

„Az Örökkévaló azonban azt mondta, Chágáj próféta által: Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom romokban hever?! Ezért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Sokat vetettetek, de keveset takarítottatok be. Esztek, de nem laktok jól, isztok, de nem lesztek ittasok, öltözködtök, de nem fogtok felmelegedni. Aki napszámban dolgozik, mintha lyukas erszénybe tenné a bérét. Így mondta a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek!” (uo. 1,3–7)

 

     Biztos, hogy voltak gazdagok, aki faburkolatos, díszes házakban laktak, de ők nagyon kevesen lehettek. A többség szegény volt, nehezen élt – ezt a próféta nagyon érzékletesen írja le. Akkor meg mit gondoljanak meg? Hogyan építsenek Szentélyt, amikor nincs miből élniük?

 

     Az igazság az, hogy Bábelből hazafelé jövet sok pénzt, kincset hoztak magukkal a visszatérők amit a hátramaradottak – ők voltak a többség – adtak nekik. A perzsa kincstár sem volt szűkmarkú, sőt a cirusi dekrétum kifejezetten azért engedte haza a száműzötteket, hogy Jeruzsálemben házat építsenek az Örökkévalónak.

 

     Ötszázhúsz évvel az időszámítás előtt, miközben Babilóniában jelentős zsidó diaszpóra maradt, akiknek esze ágában sem volt hazajönni – nyilvánvaló volt, hogy Szentély nélkül nem lesz olyan összetartó erő, ami a hazatérteket megtartja és zsidóságukat megőrzi. A kérdés – egyelőre legalábbis – nem politikai, hanem anyagi; és főleg elhatározás kérdése. A vezetés hezitál, Zerubávelnak más dolga van, és a főpap, Jehósuá gyönge, nem tudja kiharcolni a szentélyépítést, bár abban elsősorban a kohaniták lennének érdekeltek.

 

   Vannak, akik tudni vélik, hogy kb. tizenöt évvel ez előtt, közvetlenül az első csoport érkezése után már elkezdték a Szentély építését, de aztán abbahagyták, mert nem volt pénzük és kitartásuk. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy – mivel a Biblia nem történelemkönyv – mi itt, ebben a könyvben a próféták tevékenységét kísérjük figyelemmel, és nem történelmet írunk. Ámbár érintőlegesen ez egyúttal a zsidó történelem élő és lüktető része is, mivel prófétáink történelmi alakok voltak, és tevékenységük kihatott a zsidó nép történelmére, mindennapjaira.

 

NEM KELL LIBANONI CÉDRUS!

 

   Mit ajánlhat a próféta ebben a szituációban, ha azt akarja, hogy kezdjék meg haladéktalanul a Szentély építését? Az egyetlen, amit tehet: leszállítja az igényeket. Nem kell fényűző épület, nem kell libanoni cédrus, amiből az első Szentély készült anno, hanem:

 

     „Menjetek fel a hegyre (a Jeruzsálem melletti Olajfák hegyéről van szó), hordjatok fát és építsétek a Szentélyt, hogy gyönyörködjem benne és megtiszteljenek vele (még ha egyszerű és kicsi is lesz).

Sokra számítottatok (bő termésre), de kevés lett. Amit hazahordtatok, elfújtam.. És mindez miért? – mondja  az Örökkévaló, a Seregek Ura. – Azért, mert az én házam romokban hever, ti pedig szaladgáltok, ki-ki a maga háza körül szorgoskodik. Ezért nem adott nektek az ég harmatot és a föld nem adta meg  termését. ”(uo. 1,8–10).

 

      Amint látjuk, a próféta gyakorlati tanácsa: Nem kell libanoni drága cédrus, amelynek szállítása is körülményes és drága: menjenek fel a zsidók az Olajfák hegyére, vágjanak ki fákat, ami ingyen van, és rajta, építsék a Szentélyt.

 

Mint tudjuk, az első Szentély kőből és fából volt:

 „Három sor nagy terméskő és közöttük egy sor fa” (Ezra 6,4).

 Amikor az első Szentély elpusztult, a fa elégett, de a terméskövek ott maradtak. Ez most nyersanyagul szolgálhatott, és így csak fára volt szükség. Ezrától tudjuk, hogy végül is a nép nem hallgatott Chágáj tanácsára, mivel „adtak pénzt a cidoniaknak és a córiaknak , hogy hozzanak cédrusfákat Libanonból a jaffói kikötőbe...”(Ezra 3,7), de ez később volt, már Ezra hazatérte után, amikor a gazdasági helyzet javult.

 

Itt a próféta azzal indokolja a nehéz gazdasági helyzetet, hogy mindenki csak saját magával, házával és gazdaságával törődik, és a Szentély senkit nem érdekel.

Paradoxon ez, hiszen a nép meg azzal válaszol, hogy a helyzet nehéz, nincs mit enni, a termés rossz és átok van rajta… Málbim szerint a termés elégett (a ráfújtam kifejezés a tűz élesztését jelenti héberül) – és ezért nem áll módjukban a Szentélyt építeni. Ezt nem mondják ki nyíltan, ez panaszaikból következik, aminek Chágáj ad hangot.

 

    A „megtiszteljenek” (héberül Ekovdá) tulajdonképpen hibásan van írva, a végén hiányzik egy hé betű, amelynek számértéke öt. Ebből fejtették meg a Talmud bölcsei, hogy a második Szentélyből hiányzott öt dolog, ami az elsőben volt: a Frigyláda, Urim Vetumim,(*), az égi eredetű tűz, az isteni Jelenlét (Schiná) és a Szent sugallat (Joma 21b). A jeruzsálemi Talmudban a szent olajat említik mint ötödik „hiánycikket”, mivel a Schiná(*) mindig és mindenütt jelen van.

* * *

       A próféta logikus szavai nem bizonyultak falra hányt borsónak. Nemcsak a vezetők, hanem „a maradék”(kevés) nép is szívére vette Chágáj figyelmeztetését, és „féltek” az Örökkévalótól (a további büntetéstől – Dáát Mikrá), mivel megértették a kapcsolatot a szentélyépítés elhanyagolása (részükről) és a rossz gazdasági helyzet között. Felfogták az ok és okozat közötti kapcsolatot és…

 

Az Írás itt nem mondja ki konkrétan, hogy mit csináltak, hogy csináltak-e egyáltalán valamit. Csak belátták, hogy valami nincs rendben. Chágáj további nyomására volt szükség, és ígéretére az Örökkévaló nevében, „veletek vagyok”, hogy nekifogjanak a munkának.

 

Van, aki azt mondja, hogy először csak a két vezetőhöz, a pasához és a főpaphoz fordult Chágáj, de második próféciája már az egész néphez szólt, és ez adta meg a lökést a munka elkezdéséhez.

 

KI LÁTTA AZ ELSŐ SZENTÉLYT?

 

     „Chágáj pedig, az Örökkévaló küldötte  ezt mondta az Örökkévaló nevében : Veletek vagyok! Ez annyira megindította Zerubávelt, Sáltiél fiát, Júdea helytartóját , valamint Jehósuát, a főpapot , és az egész maradék nép szellemét, hogy eljöttek és nekifogtak a munkának az Örökkévalónak, a Seregek Urának a házán, a hatodik hónap (Elul) huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodásának második évében.” (uo. 1,13–15)

 

     Kétségtelen, hogy a helyzet megérett a Szentély felépítésére, de ehhez egy helytartó és egy főpap nem elég. Ehhez kell egy próféta is, aki megengedi magának, hogy az Örökkévaló nevében beszéljen. Ezért volt a három „utolsó prófétának” (Chágáj, Zechárjá és Máláchi) olyan meghatározó szerepe a repatriáció korában, valamint a második Szentély első periódusában..

 

Chágáj, mint látjuk, töltötte be az „önindító” szerepét. Ő volt az, aki személyében életre keltette a kapcsolatot a nép és a prófécia között, ami a hosszú sáműzetés során megszakadt. Két társa (lásd szócikkeikben) a szellemi élet egyes területein tevékenykedtek. Mindhárman, Bölcseink hagyománya szerint a Szent Szinódus(*) (Kneszet Hágdolá) tagjai, és részt vettek a Szentírás kanonizálásában is.

  ***    

     „A hetedik hónap (Tisré) huszonegyedik napján így szólt az Örökkévaló Chágáj próféta által:

 

   Beszélj Zerubávellel, Sáltiél fiával, Júdea helytartójával, és Jehósua főpappal, Jehocádák fiával, no meg a maradék néppel, és mondd nekik: Ki van köztetek, aki még látta ezt a Házat  régi dicsőségében? És hogyan látjátok most? Ugye most semminek tűnik szemetekben?

Most pedig légy erős  Zerubável – mondja az Örökkévaló. És légy erős, Jehósuá főpap, és legyen erős és bátor az egész ország népe – mondja az Örökkévaló –, és cselekedjetek, mivel én veletek vagyok! – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura! Ahogy (őseitekkel) szövetséget kötöttem Egyiptomban, és szellemem velük volt úgy lakozik szellemem most is közöttetek, ne féljetek!” (Chágáj 2,1–5)

 

    Az isteni Gondviselés jogfolytonosságát Egyiptomra vezeti vissza Chágáj. Ez volt az egyiptomi „vérszerződés” (2Móz 24,8), minekutána jött az utasítás a Hajlék építésére (Dáát Mikrá).

 

 „Ne féljetek” – a környező népek fenyegetéseitől, akik akadályozzák a Szentély felépítését. Ezzel részletesen Ezra könyvében találkozunk, itt csak utal rá a próféta.

 

JÚDEÁBAN BÉKE LESZ

 

   Chágáj érzi, látja, hogy a nép nincs meggyőzve, már ami a most épülő Szentélyt illeti. Csinálják, építik, a próféta szavai meggyőzték a vezetőket, de a munka csak ímmel-ámmal folyik. Az öregek elbeszélései folytán a fiatalok lelkesedése is lelohad; hogy jön ez ahhoz, ami volt – mondják –, össze sem lehet hasonlítani...

 

 A próféta látja, érzi, hogy valami nagyot kell mondani, valamit, ami lelkesíteni tudja az embereket. Szép lesz, jó lesz, mondja, ígéri, a népekre is lelkesítő hatással lesz, jönnek majd, hoznak aranyat, ezüstöt, és ami talán a legfontosabb: béke lesz, a fenyegetéseknek semmi alapja.

 

          „Mert így mondta az Örökkévaló, a Seregek Ura: Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. (Hiszen) enyém az ezüst és enyém az arany (és annak adom, akinek akarom) – mondja a Seregek Ura. Nagyobb lesz ezen ház dicsősége az előzőnél, mert ezen a helyen adom a békét – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura!” (uo. 2,6–9)

 

       Ha  odafigyelünk, láthatjuk, hogy ezekben a szándékosan kissé homályos mondatokban minden benne van, amit a próféta felelőssége tudatában el tud mondani, anélkül, hogy a demagógia vádja illethetné. Ami lesz „egy kis idő múlva”– erre nézve gondolhat mindenki azt, amit akar. Rási szerint Antiochus (*) idejére céloz a prófécia, ami rossz, veszedelmes idő lesz. Kimchi is a Hasmóneus-korszakra teszi a próféciát, vagy Heródes(*) idejére. Ez még messze van, nincs mit félni, különben is lesz pénz, arany és ezüst, hiszen minden az enyém, és ami a fő: béke lesz Cionban, míg mindenütt, másutt csatazaj és háború. (D. M.)

 

      Következő próféciájában Chágáj  vallási halachikus (*) kérdéseket tesz fel a kohanitáknak a tisztaság és tisztátalanság kérdéseiben, és ők helyesen válaszolnak a kérdésekre, bizonyítván ezzel, hogy a hosszú száműzetésben nem felejtették el tudományukat. Dáát Mikrá itt – különvéleményben – azt tartja, hogy a kérdés mögött politikai állásfoglalás húzódik meg: a próféta így akarta a kohaniták és a nép értésére adni, hogy nincs lehetőség a környező népeket – főleg az ún. szamaritánusokról volt szó – bekapcsolni a Szentély építésének munkálataiba, mivel azok nem zsidók, és így – vallási értelemben – tisztátalanok. Ez a vita és a kapcsolódó konfliktus teljes terjedelmében Ezra könyvében található. (Lásd a szerző fentebb említett könyvét: Ezra, Nechemjá – Az őscionizmus története. Az Ősi Forrás /12/.)

 

* * *

      „Dárius uralkodásának második esztendejében, a kilencedik hónap (Kiszlév) huszonnegyedikén mondta az Örökkévaló Chágáj prófétának.

Így szólt az Örökkévaló, a Seregek Ura: Kérj útbaigazítást (Tóra-tanítást) a kohanitáktól erre nézve:

       Ha valaki szentelt húst (valamilyen áldozat húsát) visz a ruhája szegletében, és hozzáér ruhája szegletével a kenyérhez, a főzelékhez vagy a borhoz, olajhoz vagy bármilyen ételhez, szentté válik-e? A kohaniták nemleges választ adtak.

További kérdés, amit Chágáj feltett a papoknak: Ha egy tisztátalan, aki halottat érintett, ér hozzá ezekhez, tisztátalanná válnak-e? A válasz: Igen!

És mondta Chágáj: Ilyen ez a nép, és ilyen ez a nemzet előttem – mondja az Örökkévaló – és ilyen kezük munkája, és amit áldozatul hoznak ide, mindez tisztátalan!

Most pedig gondoljátok meg jól (figyeljetek ide!), hogy is volt, mi történt a múltban addig, amíg elkezdtetek követ kőre rakni az Örökkévaló templomában. (Az történt, hogy) ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékányit várt, csak tíz lett, vagy ha valaki odament a borsajtóhoz, remélvén, hogy kap ötven korsónyit, de csak húsz lett. Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el kezetek munkáját, de nem figyeltetek rám (nem hallgattatok rám, ami a Szentély építését illeti) – mondja az Örökkévaló.

Gondoljátok meg hát, mi is történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az Örökkévaló Szentélyének alapját, gondoljátok jól meg! Hiányzik-e gabona a magtárból? Vagy még mindig nem terem a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa?

       Innentől fogva áldást osztok!” (uo. 2,10–19)

 

SZENTÉLY NÉLKÜL MINDEN „TISZTÁTALAN”

 

        Homályos mondatok, melyek értelme egy: mióta elkezdtétek építeni a Szentélyt, minden rendbe jött, van termés, van gyümölcs; míg addig semmi nem sikerült nektek.

 

A tisztátalanság példázata is ezt célozza: amíg nem sikerült rávennem benneteket arra, hogy építsétek a Templomot, semmi nem sikerült nektek, minden „tisztátalan” volt, mivel „az a kevés szentség, amit a működő oltár adott, nem elég, kell, hogy Szentély legyen” (SLG). Ezzel szemben Dáát Mikrá váltig állítja, hogy az idegen (szamaritánus) népről van szó, akiket nem szabad hagyni csatlakozni a Szentély építőihez.

 

     A „kő kövön” fordulat általában a rombolást jelzi (kő kövön nem marad); itt Chágáj, rendhagyóan, az építést jelzi általa.

 

    * * *

„És szólott az Örökkévaló Chágájhoz másodszor is a (kilencedik) hónap huszonnegyedik napján:

 

Mondd Zerubávelnek, Júdea helytartójának: Megrendítem az eget és a földet, ledöntöm a királyi trónokat és összezúzom a pogány hatalmak legerősebbikét (Perzsiát). Felborítom a harci kocsit és a rajta ülőt. Elhullanak a lovak a lovasokkal együtt; az emberek egymás kardja által esnek el. Azon a napon így szól a Seregek Ura: Kézbe veszlek, Zerubável, Sáltiél fia, az én szolgám (leszel, és nem a perzsa királyé) – mondja az Örökkévaló –, és olyanná teszlek, mint a pecsétgyűrű, mert téged választottalak! – mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura!” (Chágáj 2,20–23)

 

   Ez egy távlati jövendölés, amelyben Zerubável kap ígéretet és  prófétai áldást. Érdemes megjegyezni, hogy míg az előző próféciák mind a helytartónak, mind a főpapnak címzettek – ez csak Zerubávelnek szól. Egyes kommentátorok szerint a zsidók Júdeában, ámbár teljes vallási autonómiát élveztek a perzsa uralom alatt, nem mondtak le a politikai önállóságról, és Zerubável személyében, aki a királyi család sarja volt, egyfajta Messiásjelöltet láttak.

 

   A Talmud-bölcsek között voltak, akik Nechemjával azonosították Zerubávelt (ami ezek szerint csak ragadványneve lett volna), míg a néphit szerint a későbbiekben Zerubável visszament Babilóniába, és ott is  halt meg.

 

***  

     Chágáj próféciáját röviden úgy foglalja össze a Dáát Mikrá kommentátora, Mordecháj Zér-Kávod, hogy

– nem moralizált és nem említette a nép vétkeit (kivéve a Szentély építésének elhanyagolását;

– párbeszédet folytatott a néppel;

– fő témája a Szentély építése volt, és ebben jelentős sikert könyvelhetett el;

– ellenezte a környező pogány népek bekapcsolását a Szentély építésébe, és ezt  a zsidó vallás szempontjából - meg is indokolta.

– támogatta Zerubávelt, hogy a nép ne lássa benne idegen uralkodó képviselőjét.

 

Amit itt nem mond Chágáj, azt vagy Ezra könyvéből lehet kiegészíteni, vagy pedig fantáziánkra hagyatkozhatunk. Hogyan fogadta a nép a második Szentélyt, miután itt és most megkezdték az építkezést, és a nép láthatta az új Templomnak az előzővel szemben szerény méreteit és külalakját. Ki láthatta? Az öregek, akik még emlékeztek az első Szentélyre.

 

Valóban, Ezra könyve nagyon érzékletesen írja le azt a kettősséget, amely a nép hozzáállását jellemezte: Az öregek (főleg a kohaniták), akik még emlékeztek, sírtak az új Szentély láttán, de a fiatalok – akiknek nem volt összehasonlítási alapjuk – örültek és táncoltak (Ezra 3,12).

 

    A fiatalok szemében az új Szentély egyfajta függetlenségi szimbólumot fejezett ki, és örültek, mondván: Ez van, ezt kell szeretni. Az öregek nosztalgiáztak, az ő szemükben – főleg a kohaniták szemében – a Szentély elsősorban vallási objektum volt, míg a fiataloknak ebből a szempontból elég volt a működő oltár.

                 ****************************************************

 

                                    

 

IRÁNYTÜVEL - A TALMUD TENGERÉN

Ideiglenes munkacím (Ősi forrás (23) , a  hagyományos

zsidó tudomány  felső fokáról * Naftali Kraus új könyve 

                                                SZINOPSZIS

 

 T a l m u d

Ki nem hallotta ezt a szót?

 

És ki tudja, hogy mit jelent, mit takar?

 

Azt mindenki „tudja", hogy ez valami zsidó dolog, és valami nagy titkot sejtenek mögötte. Professzionális antiszemiták, akik pedig ebből élnek, SZINTÉN csak rossz, hamisítvány fordításokból szemezgetnek, de tulajdonképpen fogalmuk sincs miről beszélnek.

  

   Nemzsidó ügyvéd-jelöltek világszerte  Talmud-kurzusokat vesznek, mert úgy "tudják", hogy ez erősíti az agyat, az analitikus készséget. Dél-Koreában nemrég elhatározták a Talmud kötelező oktatását az iskolákban, és e célból Izraelhez fordultak, segítsenek nekik egy reprezentáns kötetet lefordítani a koreai nyelvre, mert úgymond, megtudták, hogy „ettől olyan okosak a zsidók". Ezt ők nem pejoratív értelemben mondják, mert náluk nincs kereszténység, és így antiszemitizmus sincs.

                                                            * * *

      Akkor most mi is a Talmud?

 

     Mondhatnánk, hogy egyfajta protokollok összessége, amelyek több évszázad halachikus vitáit foglalják össze, mind Babilóniában , mind Erec Jiszráélban, amelyekből aztán az állandóan fejlődő és bővülő halacha kijegecesedett; mondhatnánk, hogy a zsidó Tóra-ismeret és tudomány tárháza, amelyben  létfontosságú témák váltogatják egymást aggádikus legendákkal és néhol szarkasztikusan humoros elbeszélésekkel; mondhatnánk, hogy a Talmud mint a szóbeli Tan letéteményese egésziti ki a Tórát, az Irott Tant és igy annak szentség jegyeit is magán viseli.

 

    Mondhatnánk – és mondjuk is – hogy mindez és ennél sokkal több, ahogy rá vonatkoztatják a Tóra azon megállapítását, hogy „ez a ti bölcseségetek és értelmességetek a népek szemében". (5Mózes 4, 6)  היא חכמתכם   ובינתכם לעיני העמים

 

   Mindez igaz és ennél még sokkal több.

                                                              ***

      A Talmudot lefordítani bármely európai nyelvre, úgy, hogy érthető is legyen, sokak, ha nem is mindenki számára – egy reménytelen vállalkozás, amely egy 50  tagú tudományos kollektivát és legalább két emberöltőt igényel.

 

Magyarra leforditani – képtelenség.

 

Az eddig létező magyar „fordítások" inkább ferdítések, egy-egy jámbor kísérlet egyes legendás részek (elbeszélések – Ágádák) lefordítására, no meg Luzsénszky Alfonz antiszemita hamisítvány gyűjteménye, amiért az elkövetőt annak idején a Horthy bíróság elítélte. Németül létezik a komplett Goldschmidt fordítás, ami a  maga nemében nem rossz, és kutatóknak kisegítő mankóként szolgálhat. Amerikában léteznek az Artscroll fordítások (Shottenstein), amelyek szakértők szerint megközelítik a kívánatosat.

 

    Ez a könyv nem kívánja megvalósítani a lehetetlent, nem szándékozik lefordítani a Talmudot, csupán ízelítőt adni belőle, hogy az intelligens olvasó tudja, miről beszél, és a zsidó olvasó megtudja belőle, miért vádolják a potenciális gyilkosjelöltek őt, szüleit és gyermekeit azzal a „forgatókönyvvel", amely a nem létező „Cion bölcseit", úgymond szolgálta.

 

       Ez  a könyv - amelyben „szabadon úszni" vagy "csónakázni" próbálok tanítani a Talmud tengerén   egy ismeretterjesztő kötet lesz, (mint minden eddigi magyar nyelvű könyvem); a háttér, a metodika, a tárgyalási módszer ismertetésével, valamint a talmudi fogalmak közkinccsé tételével, és a Talmudbölcsek jellegzetes mondásainak reprezentatív gyűjteményével.

 

   Ebből a könyvből megtudja az érdeklődő olvasó, hogy:

 

   * Két Talmud van, egy babilóniai és egy erec-jiszraéli, az előbbi az ismertebb, dominánsabb, többnyire arameus nyelven íródott, míg az utóbbi héber nyelvű, kevésbé ismert, egyszerűbb, és kevesebb benne a skolasztikus vita.

 *  Az is kiderül az olvasónak, hogy kik voltak a Talmud művelői, a tanaiták és amoriták nemzedékei; melyek voltak azok a demokratikus(!!) eszközök, amelyek segítségével a kötelező halachát^* megállapították, és az egyénieskedő magánvéleményt annullálták (mivel a többség dönt!); miként folytak le a Szánhedrin (Synhedrion) tárgyalásai; kik lehettek tagjai, stb.

 

                                                     * * *

      A könyvben, többek között, a következő fejezetek lesznek:

 

·        Mi a Misna, mi a Gemára?

·        Történelmi áttekintés.

·        Jávne és bölcsei

·        A Tanaiták

·        Az Amoriták

·        A "kulcsok" és a kódok

·         A "jeruzsálemi Talmud" (JT)

·         A talmudi disputa mechanizmusa

·         A Talmud kommentátorai

·         A Talmud legendái (Ágádtá)

·         Humor és pikantéria a Talmudokban

·         Imák és áldások eredete a Talmudokban

      Stb, stb – több mint húsz fejezet, valamint (Függelékben) a

       Talmud bölcseinek  54 biográfiája

 

                                              * * *

 Nem tudom mikorra ígérhetem a könyv megjelenését. Ha élek és Isten erőt ad – amikorra kész leszek vele, és amikor a kiadó kiadja. Előreláthatólag egy éven belül. Csak azt merem remélni, hogy „sírja" nem írósztalom fiókja lesz.

 

    Naftali  ben Dvora Kraus

        Rechovot, Israel,

a világteremtés 5772. évében

        (2012.  január 1.)

 

 

FERDMÁJER PÉTER (Ferdi) LEVELÉT MEGIRTA - - -

 

A TÓRAADÁS ÜNNEPÉN NYILVÁNOSAN

 DOLGOZNI – SZABAD;

 DE ISTEN NEVÉT  LEIRNI

(EGY GÓJNAK) - TILOS. . .

 

Tegnap közöltük itt A Magyar Narancs interjujának egy kis részét Donáth László evangélikus lelkésszel, amelyben meglepő éleslátással néhány sort szentel a magyarországi zsidóság jelenlegi problémáinak is. A szerző, lévén meggyőződéses baloldali, aki annakidején a kriptokommunista MSZP országgyülési képveselője is volt – ebből a világnézeti állásból birálja a jelenlegi kormányt, amelynek bevallott "bűne" hogy jobb-közép és még ennél is nagyobb vétke hogy 2/3-is többséget kapott.

 

 A dolog ezen része bennünket nem különösebben érdekelvén, azt a részt közöltük, amely a zsidókkal foglalkozik.

 

Erre reagál a face-bookján közzétett levelében Ferdmájer Péter (Ferdi), a Judenrát jelenlegi elnöke, aki abba kapaszkodik bele, hogy D.L. kiirta Isten nevét, amit az olyan vallásos zsidók mint F.P. csak úgy irnak le hogy          I—ten. Másra nem reagál, csak erre. Ezenkivűl a magyar zsidóságban és a Mazsihisz nevü Judenrátban minden rendben van.

 

A  nótórius levéliró Donáthot lezsidózza, lesóázza, majd kioktatja és tudatlannak nyilvánitja, mivel leirta Isten nevét. Ezzel a vidéki ügyvéd olyan bődületes tudatlanságot árul el, ami még Mazsihisz körökben is ritka, mivel

 

1)      A tilalom a négy héber betüs, speciálisan zsidó Istennévre vonatkozik, amit még a szájon kiejteni, kimondani sem szabad. Ezt variálják egyes nagyon vallásos emberek (mint például F.P).--olyképpen hogy még az Örökkévalót is úgy irják le, hogy Ö- - - -való.

2)      A tilalom csak és kizárólag zsidókra vonatkozik, nem gójokra általában és református lelkészekre partikulárisan.

3)      Zsidóknál is csak azok tartják ezeket a szokásjogi formulákat, akik nem szegnek szombatot, nem dolgoznak nyilvánosan Sávuot ünnepén, a Tóra adás napján (ahogy F.P. tette néhány évvel ezelőtt) és  nem nyilatkozzák a Bazilikában(!!!), hogy Trianon rosszabb volt a zsidóknak mint a Holokauszt.

 

 

       MIVEL AZ ÁM-HÓÓREC ELNÖK LEVELÉT NAGY OKOSAN NEM TETTE KÖZZÉ A MAZSIHISZ HONLAPJÁN – AHOL MAGVAS GONDOLATAIT ÉS MAGASRÖPTÜ TÓRA MAGYARÁZATAIT SZOKTA KÖZÖLTETNI (gondoljuk, az Új Életben sem) ezért közérdeknek tartjuk, hogy ezt a nagyközönség is lássa, olvashassa és tudja, milyen vallásos elnöke van neki.

 

TESSÉK:

 

 

 

תחתית הטופס

הפרופיל של dr. Feldmájer Péter‏

·                                

‎dr. Feldmájer Péter‎

 

T.
Donát László
Lelkész úrnak
Budapest

Tisztelt Lelkész úr!
Kedves László!

Megdöbbenve olvastam a Magyar Narancs – éppen a karácsonyi (!) dupla számában - az interjúdat.
Azt mondtad „A magyar zsidók I-ét is Orbán Viktornak hívják"
Aki bármiféle ismerettel rendelkezik a zsidó vallásról, az Ószövetségről, az pontosan tudja, hogy ennél durvábban nem lehet megsérteni a zsidó embereket. Az Örökkévaló nevét nem lehet kiejteni. Soha nem lehet hozzá hasonlítani senkit, és ezt te, mint kiváló Biblia magyarázó pontosan tudod. Mi elutasítjuk a bálványimádást.
Nem hittem volna, hogy a „Szabadság téri prédikátor" szintjére más is leszáll. Neked most sikerült.
Nem hiszem, hogy akadna olyan lelkész a németországi Lutheránus gyülekezetekben, aki ezt elmondta volna, újságban lenyilatkozta volna ezt a szöveget. Azokban a közösségekben megértették a vészkorszak tanúságait. 
Különösen fájdalmas, hogy ezt a mondatot te mondtad el, mert számtalan zsidó rokonod szenvedte végig a holokausztot, haltak meg az Ő szent nevéért, és akik túlélték, egész életükben magukban hordozták a szörnyűségek emlékét. 
Tegnap, amikor elolvastam a cikket, özönvízszerű eső zúdult a városra, talán meggyilkolt zsidó rokonaid könnyei voltak azok, akik így siratták, hogy egy ilyen - korábban magát baloldalinak mutató - vallásos ember ide jutott. 
Ma reggelre szép napos idő lett, remélem, hogy téged is megvilágosított. 
Nem kérem tőled, hogy szégyelld magad.
Helyetted én szégyellem magam, hogy ide jutott ez az ország, sajnálom, hogy így esett. 
Remélem, a hamarosan ránk köszöntő péntek este elhozza neked a megnyugvást, a pihenést, és visszahozza a bölcsességedet.
Sabat Salom!

Budapest, 5772. Kiszlév hó 20.

Szomorúsággal:

Dr. Feldmájer Péter

 

     AZ ULTRA-ORTODOX FERDMÁJER ITT "TERMÉSZETESEN" A HÉBER DÁTUMOT HASZNÁLJA, HOGY ELKÁPRÁZTASSA A "TUDATLAN" DONÁTHOT – AMI A GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT  DECEMBER 16- VOLT.  A CIKK A MAGYAR NARANCSBAN EGY NAPPAL KORÁBBAN DEC. 15-ÉN JELENT MEG. MOST A 168 ÓRA FELMELEGITETTE.

Miután a legutóbb közgyülésen látványosan meghiusult Ferdi szándéka, hogy új országos főrabbit nevezzen ki – most úgy látszik magának vindikálja ezt a stallumot is.

 

Váljon egészségére

HETI SZAKASZ  -  VÁJCHI – 2012

 

MÉG A LOVAK IS GYÁSZOLTAK...

Jákob ősapánk – miután megáldotta fiait – 147 éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek. Még életében József megígérte neki: teljesíti végakaratát, hogy Kánaánban, az Ígéret Földjén, az Ábrahám által vásárolt Machpéla barlangban, temessék el.

József csak 110 évet élt. Bár testvérei közül ő majdnem a legfiatalabb volt, mégis előbb halt meg, mint azok.
Bölcseink ezt azzal magyarázták, hogy nem tiltakozott, amikor testvérei apjáról azt mondták, hogy „szolgád, az apánk”.

Egy másik midrási forrás szerint Józsefnek azért adatott rövidebb élet, mint testvéreinek, mert megbűnhődött amiatt, hogy bebalzsamoztatta apja testét, ami ellentétben áll a zsidó szokásokkal, szellemiséggel (Brésit rábbá, 100:3.).

* * *

„És nagy gyászt rendezett apjának” (Genezis 50, 10).
Szombaton és a zsidó ünnepeken nem szabad gyászolni. Ezek a hétnapos gyászciklust (sivá) is megszakítják.
A psedvorzai reb Ásert egy pénteki napon temették. Fia, a psiszhai cádik, akit „szent zsidónak” neveztek, a temetés után kénytelen volt Psedvorzában maradni, mert a szombat beállta előtt már nem ért volna haza. Az itteniek nagy meglepetéssel látták, hogy a cádik a szombati összejövetelen éppoly jó kedélyű volt, mint máskor, s úgy tűnt, mintha apja halála nem lett volna rá hatással. A szombat délutáni „harmadik lakoma” (Szeudá slisit) is emelkedett hangulatban zajlott, s a cádikon ekkor sem látszott semmi szomorúság.

A Szombat kimenetelekor, közvetlenül a Hávdálá ima után, a Hámávdil dal éneklése közben a psiszhai cádik ájultan fordult le székéről. Miután magához térítették, jajveszékelve, ruháját megtépve gyászolta meg apját.

Ekkor jöttek rá a helybéliek, hogy nem történt más, mint az, hogy cádik képes volt érzelmein felülemelkedni, és gyászát úgy időzíteni, hogy a szombat szentségét ne sértse meg saját fájdalmával.

* * *

„És látta József Efrájim gyermekeit harmadíziglen; Máchir, Menásse fiának gyermekei szintén József térdén születtek” (uo. 50:23.).

Jichák Meir, a neves guri cádik, a Chidusé HáRim szerzője, minden Chanukakor maga osztott pénzt (Chanuka Geld) unokáinak. Amikor a kisebbek már megkapták a magukét, magához kérette felnőtt, már nős unokáját is, Jehuda Lébet – ő lett a későbbi guri rebbe, Szfát Emet néven – s őt is megkérdezte, mit szeretne Chanuka Geld gyanánt.
– Minek nekem pénz? – kérdezte az unoka.
– Igaz – felelte a rebbe – neked inkább egy fiúgyerekre volna szükséged (ugyanis már néhány éve nős volt, de még nem született fia). Chanuka Geldként ígérem, rövidesen fiad születik.

Nem sokkal ezután az unoka felesége terhes  lett, de nagyon legyengült, és az orvosok művi vetélést ajánlottak. Elmesélték ezt a rebbének is, aki éktelen haragra gerjedt.
– Minek kérdezitek az orvosok véleményét – mondta az aggódó hozzátartozóknak – megígértem, hogy fia születik, s ez így is lesz.

Egyben megparancsolta, hogy ez ügyben többet ne tanácskozzanak az orvosokkal.

Eljött a szülés ideje, s a fiatalasszony igen nehéz órák elé nézett. A szülésznő szerint mind az anya, mind a magzat életveszélyben volt, ezért azt javasolta, császármetszést hajtsanak végre az anyán. Erről is beszámoltak a rebbének, de az csak hajtogatta, nem lesz semmi baj, minden orvosi beavatkozás nélkül egészséges fiúgyereket fog szülni. Így ment ez két napig. A harmadik napon, amikor a szülésznő már nem vállalta a felelősséget, a cádik kijelentette, hogy addig nem kezd bele a reggeli (Sáchrit) imába, amíg a fiatalasszony nem szüli meg a gyereket.

Nemsokára meg is érkezett a rebbe egyik unokája a hírrel – megszületett a gyerek, de kislány.
– Tévedsz, ez nem igaz – mondta neki a rebbe. És valóban, tévedés volt, az újszülött fiú lett, s mindketten – anya és gyermeke – egészségesek voltak.

A rebbe Mázál Tovot mondott s most már nyugodtan belekezdhetett reggeli imájába...

A gyerek Brit Miláját (körülmetélését) ünnepélyes külsőségek között tartották meg. A rebbe is igen jó hangulatban volt, ami abban nyilvánult meg nála, hogy részletes Tóra-magyarázatot tartott.

Az ünnepélyes lakoma közepén egyszer csak hangosan megjegyezte: Hála Istennek, beteljesedett rajtam is az Írás szava: „...Máchir, Menásse fiának gyermekei, szintén József térdein születtek”.

Reb Pinchás Élijáhu, a filtzi cádik, aki jelen volt a szertartáson e fenti mondáshoz még hozzátette, hogy Onkelosz fordítása (Tárgum) szerint József maga nevelte dédunokáit.

De reb Jichák Meir ekkor nagyot sóhajtott és nem szólt egy szót sem. Tudta, hogy ő ezt már nem éri meg. S valóban, néhány hét múlva távozott az árnyékvilágból...

* * *

„És igen nagy és fájdalmas siratást tartottak ott...” (uo. 50:10.),

„Ott”, Atád szérűjén, a Jordánon túl, tartották meg Jákob halála után a hétnapos gyászt. A helybéliek nem tudták kiről van szó, csak azt, hogy „nagy gyász ez Egyiptomnak”, mivel – József iránti tiszteletből – az egyiptomi katonaság és a főurak is részt vettek a temetésen.

A Talmud szerint „még a lovak és szamarak is gyászoltak”. (Szóta, 13). Mi az hogy a lovak is gyászoltak? Reb Baruch Epstein (Tóra Tmima) szerint ez azt jelentette, hogy a lovakat fekete lepellel borították be, mint ahogy az főemberek temetésén szokásos.

* * *

A „...megtért őseihez” kifejezést az Írásban Bölcseink úgy értelmezték, hogy „Jákob nem halt meg” (Táánit, 5).
Hogyan kell ezt értelmezni – teszi fel a kérdést a Talmud – hiszen maga az Írás tanúsítja, hogy Jákob testét bebalzsamozták, meggyászolták, szabályosan eltemették.
A válasz jellemző zsidó gondolkodásmódot tükröz: Az Írás egyenlőségi jelet tesz Jákob és leszármazottai között. Ahogy mind a mai napig élnek és léteznek zsidók és él a zsidó szellemiség -  így él Jákob szelleme azóta is...

                                               * * *

   „Nem távozik a jogar Jehudától, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, kinek engedelmeskednek a népek” (Genezis, 49, 10).

A nagy cádik hírében álló páritsi Hillél arról volt nevezetes, hogy a vallási parancsolatokat minden apró részletében, teljes odaadással tartotta be. Az ő idejében – a 19. század negyvenes éveiben – a cári kormány rendeletileg tiltotta a szakáll és pajesz viselését, azzal fenyegetve, hogy akit rajtakapnak, azt súlyosan megbüntetik.

Hillél ezt a rendelkezést nem volt hajlandó betartani. Valaki beárulta ezt a hatóságoknál, azok meg elrendelték, hogy akár erőszak árán is, de le kell vágni tincseit. Hillél a végsőkig ellenállt, kezével szorította fejéhez a pajeszát, nem engedte, hogy akár hozzá is nyúljanak. Egy egyszerű kis foltozószabó – látván a nagy veszélyt, amibe a cádik került – élete kockáztatásával megszöktette Hillélt, ezzel megmentve őt a biztos haláltól. A cádik, amikor köszönetet mondott megmentőjének és megáldotta őt,  azt is megígérte, hogy halála után a cádik mellé fogják temetni.

Teltek, múltak az évek, Hillél a fehérorosz-országi Bobrojszkban lett rabbi. Rendszeresen járta a távolabbi vidékeket is, főleg Cherszon és Jekaterinoszláv környékét, mindenütt istenfélelemre és a parancsolatok betartására tanítva az egyszerű zsidókat.

Éppen Cherszonban tartózkodott, amikor megbetegedett és egy szombati napon – 69 éves korában – váratlanul elhunyt. Másnap, vasárnap temették el a helyi temetőben, mivel a nagy távolság miatt, lakóhelyére, Bobrojszkba nem tudták volna a holttestet elvinni.

Később sírja fölé épületet emeltek (Ohel) ahová messze földről is eljöttek a zsidók imádkozni.
Ismét eltelt néhány év. Egy esős, viharos téli napon, egy cherszoni menhelyen (hekdes) meghalt egy ismeretlen zsidó. A Szentegylet (Chevrá Káddisá) emberének a rossz időben nem akaródzott elmenni az elnökhöz, hogy megkérdezze, hova temesse el az ismeretlent. Oda temetem, ahol találok helyet – gondolta. Így is tett. Talált egy üres sírhelyet és gyorsan eltemette a rokon nélküli hitsorsost.

Néhány nap elteltével vették csak észre. hogy a nagy Hillél sírja mellett egy friss sír is van. Amikor az is kiderült, hogy egy jött-ment koldus lett a cádik szomszédja az örök nyugalomban – kitört a botrány.

Nem volt mit tenni. Ha egy zsidót egyszer eltemetnek, azt többé semmilyen módon nem szabad megbolygatni, sírjából kivenni. A hitközség emberei legalább azt szerették volna megtudni, ki fia, borja volt az, aki abban a kegyben részesült, hogy Hillél mellett legyen eltemetve.

Kiderült, hogy egykor ő is páritsi illetőségű volt és annakidején megmentette Hillél életét, aki megígérte neki, hogy egymás mellett lesznek eltemetve...