JÖN! JÖN! JÖN! MÁR ITT IS VAN! NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVEI PESTEN!

 A JÖVŐ HÉTEN JELENIK MEG BUDAPESTEN AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 20. ÉS 21. KÖTETE, AMELYET A SZERZŐ, NAFTALI KRAUS, EZÉKIÉL PRÓFÉTÁNAK , VALAMINT DÁNIELNEK, A MESSIÁS HERALDJÁNAK SZENTEL.

     

 A BEMUTATÓ SZERDÁN ( SZEPT- 7)  DU. 4. ÓRAKOR AZ IRÓK BOLTJÁBAN.  A SZERZŐ DEDIKÁL

                                                              *

   A HARMADIK SZENTÉLY  PRÓFÉTÁJA

                       

EZÉKIÉL SYNOPSISA            

 

     Ezékiél, a zsidó Biblia próféta galériájának egyik legmarkánsabb tagja – galuti zsidó volt, száműzetésben élt Babilóniában, onnan próféciált és rettegett Jeruzsálemért, ahogy ma a galuti zsidóság retteg és aggódik Izrael sorsáért.

 

    Ő, aki viziójában égi jelenéseket látott, volt az aki életre próféciálta a "száraz csontokat" Dura völgyében és ezzel megvetette a zsidó hit alapját a holtak feltámadásában.

 

 Ő, Ezékiél volt az aki megálmodta a harmadik Szentély felépitését, megrajzolta alapterveit és megjövendölte a természet megváltozását, az "idők végén", a messiási időkben.

 

   Végülis, ő volt az aki  meghúzta a jövendő zsidó Állam határait, földet osztott a nemlétező 12 törzsnek és majdnem vitába keveredett a Tóra müvelőivel a Szentély áldozati rendjének megállapitásában. Nem sok hiányzott, hogy indexre tegyék könyvét, sok évvel nem publikált halála után.

 

    Ezékiél könyve, a három "nagy" próféta harmadikja, zárja  az Ősi Forrás ciklus 20. kötetével, azt a sziszifuszi erőfeszitést, mondhatnók vesszőfutást,  amelyet  a szerző, az izraeli Naftali Kraus  volt kénytelen végigcsinálni az elmult 20 évben. Az "egyszemélyes zenekar" előtt már legördült a függöny, a karmester, aki egyuttal a partiturát is irta, most takarit a szinfalak mögött. Többre már nem futja erejéből.

      

Szerző, mint mindig, köszönetet mond azoknak (a keveseknek) akik segitették. Legyen Isten áldása rajtuk.

    

Legyen az Ősi Forrás 20. kötete élő mementó, hogy volt valamikor egy élő és virágzó zsidó közösség Magyarországon. "A pergamen eléghet, de a betük elszállnak" – mondotta rabbi Chanina a római gyilkosok máglyáján. A könyveket elégethetik a barbárok, de a betük üzenete megmarad. Ezek a betük az élő zsidóság üzenetét hordozzák.

   *

                                     KI VOLT DÁNIEL?

                                                      SYNOPSIS

 

Dániel – a zsidó  Biblia ( Tánách) egyik legtitokzatosabb embere. Jó családból származhatott, talán a júdeai királyi házból, de még apja nevét sem tudjuk. Fogoly, illetve túsz Nebukodnecár babilóniai udvarában, ahová tízéves korában került. Az első zsidó, akiről azt halljuk, hogy még a fogságban sem volt hajlandó tréflit enni. A népek prófétának tartják, de a zsidó látásszögben Dániel nem volt próféta, hanem látnok, álomfejtő mint József, és akárcsak Jákob szerelmetes fia, ő is egy  királyi álom megfejtése kapcsán került magas pozícióba.

 

Mit tud a XXI. század intelligens embere Dánielről? Úgyszólván semmit. Lehet, hogy látott valahol egy klasszikus festményt, amely Dánielt ábrázolja az oroszlánveremben , ha érdeklődött és utánajárt, akkor kideríthette, hogy az ismert(?) „mene, tekel…” feliratot Dániel fejtette meg.

 

 Vallásos zsidók talán még ennyit sem tudnak Dánielről. Könyvéből nem merít a Háftárá,  olvasását megnehezíti arameus nyelvezete. A Talmudban és a Midrásokban – az itt-ott található legendákon kívül – hol találkozhat egy zsidó, még ha „bibliás ember” is, egy Dánielhez hasonló kaliberű galuti vezetővel, aki akkor lett túsz az ellenséges fővárosban, amikor még Jeruzsálemben volt király és próféta, még állott az első  Szentély – de a vég már előre látható volt?

   

 Sehol.

                                                                      *

         Dániel könyvét a hagyomány a Nagy Gyülekezet* (Knészia Gdolá) tagjainak tulajdonítja, vagyis nem említ egy konkrét szerzőt. Sokan úgy vélik, hogy a könyv Dániel feljegyzései alapján íródott, vagyis a Nagy Gyülekezet csupán „szerkesztette”, a Biblia sorrendjébe illesztette és kanonizálta a könyvet, amely a Szent iratok sorában foglal helyet, mivel Dániel,  mint mondottuk, nem számít prófétának, a szó zsidó értelmében.

 

 Ez Bibliánk első kétnyelvű könyve – héber és arameus –, a másik Ezra könyve. Az Ősi Forrás sorozatban, melynek ez 21. kötete, méltán sorakozik Dániel könyve a három nagy próféta, valamint Ezra, Nechemjá és Eszter könyve mellé. Azonos éra, azonos korszak, azonos galut és azonos despoták.

               

 Jellegében talán leginkább Eszter könyvével vethető össze Dánielnek és társainak a története. Szintén galuti események, szintén a Babilóniába deportált és ott rekedt, majd perzsa uralom alá került zsidók történetének egyik keserves epizódja. Itt bálványimádásra akarják a hősöket kényszeríteni, ott meg egy amálékita   zsidógyűlölő próbálja a despota királyt meggyőzni, hogy a zsidók haszontalanok, ennélfogva „érdemes” kiirtani őket.

 

    Itt Dániel és társai az Örökkévaló nevében beszélnek, és megtagadják a bálványimádást, míg Eszternél az előrehaladott asszimiláció már akkora, hogy Isten nevét sem említik, és csak a Talmud elbeszéléséből tudjuk: a veszély onnan indult ki, hogy a zsidó vezetők ettek Ahasvéros király tréfli lakomájából. Itt ezt  Dániel és ifjú társai megtagadják, és „zöldséget” esznek.

 

     Ámbár Dániel könyve egyáltalán nem viseli magán a bibliai történelemkönyvek szokott jegyeit – nem érdektelen megjegyezni a történelmi hátteret, amely alapul szolgált a könyvünket bevezető jehojakimi^* galutnak, melynek keretében Dániel és társai Babilóniába kerültek. Ezt Haraszti György, az ismert történész adja esszéjében.

 

*

 

       Jeruzsálemben, Júdea fővárosában, 400 éven keresztül Dávid-házi királyok uralkodtak, anélkül, hogy ellenséges királynak sikerült volna elfoglalnia a várost. Ezek a királyok váltakozó sikerrel lavíroztak a két ellenség, az északi és a déli – Egyiptom és Asszíria (Arám) – között, „két pogány közt, egy hazáért”.

 

     .

 

Könyvünk nem foglalkozik Júdea további sorsával, királyaival és mindazzal, ami a továbbiakban történt. Kötetünk témája Dániel könyve és a babilóniai galut zsidósága, Dánielnek és társainak sorsán keresztül. Aki a júdeai fejleményeket akarja figyelemmel kísérni – az olvassa el a Királyok könyvének második részét, és/vagy Jeremiás és Ezékiél könyveit. Ezeket megtalálja magyarul az Ősi Forrás sorozat könyveiben is.

* * *

Dániel könyve, nagy általánosságban, két részre osztható. Az első hat fejezet a történések könyve, ahol megismerkedünk Dániellel és három társával, és tudomást szerzünk arról, ami velük történt a babilóniai fogságban. Itt fejti meg Dániel Nebukodnecár álmát, és ezzel magas pozícióba kerül, akárcsak szellemi elődje, József, Egyiptomban, több mint ezer évvel azelőtt. Itt lesz három társa is magas rangú állami tisztségviselő, hogy aztán tüzes kemencébe vessék őket, mert nem hajlandók leborulni a király bálványa előtt.

 

 Később Dánielt azzal vádolják ellenségei, hogy naponta háromszor Jeruzsálem felé fordulva imádkozik, és ezért oroszlánverembe vetik, ahonnan csodálatos módon élve szabadul ki, ahogyan társai is élve kerülnek ki a tüzes kemencéből. Ezek a nyilvánvalóan csodálatos történések megvetik alapját a zsidó önfeláldozásnak (meszirut nefes), amely a mai napig kötelező viselkedési normája a hithű zsidóságnak: Ha kényszerítik rá, hogy bálványt imádjon, vagy egy embernek életét vegye, vagy fajtalankodjon – egy zsidó inkább hagyja, hogy megöljék, de nem teszi ezt. Ez az ún. jéhárég völo jáávor (öljenek meg, de nem teszem ezt) elve.

 

    Ez az első rész (hat fejezet) arameus nyelvű, míg a további hat fejezet héber nyelven íródott. Ez a második rész a Jelenések, illetve Látomások könyve.

* * *

       Dániel könyvének központi témája nem a múlt, hanem a jövő. A távoli jövő. Mivel a zsidók nagy része már galutban van (volt) – és mindannyian előbb-utóbb oda kerülnek (Jeruzsálem eleste után, ami a küszöbön áll) –, a kardinális kérdés: Mikor lesz a megváltás, „mikor megyünk haza”.

  

     Hogy lesz-e megváltás, az nem kérdés. Egyrészt Mózes a Tórában megígérte a legilletékesebb – az Örökkévaló nevében –, másrészt a nép széles köreiben ismert volt Jeremiás próféciája a hetvenéves babilóniai  fogságról. A kérdés csak az, mikortól számít ez, és mikor fejeződik be?

    

Dániel későbbi látomásaikor – már letelt a 70 esztendő, és a megváltás csak nem jött el. Ekkor kezdték a látomásokat úgy értelmezni, hogy azok későbbi korok történéseire utalnak, illetve azokat jövendölik. A látomások homályos tartalma és sokértelmű (lehetséges) jelentései – átvitték a megváltás és a messiásvárás problémáját a későbbi nemzedékekre; a második Szentély pusztulása utáni időkre, egészen napjainkig.

  

A kérdés egyszerű és érthető: Mikor jön a messiás, mikor jön a megváltás, mikor megyünk haza?  A válasz: találgatások, számítgatások – a lehetőségek határa a csillagos égbolt. Ha eddig nem jött – és nem jött! – várunk rá, mondja Maimonidés – nem mondunk le róla. A zsidók elutasították a kereszténység könnyű „megoldását” – nem erre vártunk – mondták –, és keserves árat fizettek nyakasságukért.

    

     Több kiszámított időpont csalódást okozott, álmessiások használták ki a nép eltökéltségét kivárni a Messiást, az igazit, akire a mai napig várunk.

 

    

 

* * *

 

      A kétnyelvűség okozta problémák főleg a könyv fordítóját terhelik. Az arameus nyelvjárás nehéz, nem hasonlítható az ismert onkeloszi  szavakhoz, és ehhez járul a látomások okozta homályosság, ami az egyértelműség rovására megy. Remélem, hogy sikerült ezeket a problémákat megoldani.

 

  

  Legjobb tudomásunk szerint magyarul – néhány jó vagy kevésbé jó fordításon kívül – nem jelent meg átfogó tanulmány Dániel könyvéről. Ezt a hiányt kívánja pótolni ez a könyv.

* * *

 

        Munkám, mint mindig,  a hagyományos exegetika alapján áll. Nincs szándékomban a bibliakritikával vitatkozni, főleg azért nem, mert álláspontjai gyakran változnak, mig a zsidó exegetika az ősi, szináji alapokon áll. Ezen belül érthetőségre törekedtem, ami főleg a Psát által érhető el, amennyire egyáltalán elérhető. Ebben nagy segitségemre volt a DÁÁT MIKRÁ* vonatkozó kötete, amit Smuel Hacohen és Jehuda Kiel szerkesztettek és kommentáltak.

 

      Köszönetem Pesti Zsuzsának a gondos szerkesztésért és Iványi Gábornak a kiadásért, "Fizessen meg tetteikért az Örökkévaló és legyen bőséges jutalmuk az Örökkévalótól, Izrael Istenétől... (Rut, 2, 12, alapján).

 

                                                                      ***

       További terveim? Vannak. Ez látható az "Előkészületben" rubrikában.

 

Reményeim?

 

Hogy a magyarországi zsidóság közelebb kerüljön gyökereihez.

 

Hogy megélem ezt?

 

Ha igen – nem éltem hiába.

 

     Naftali ben Dvora Kraus

     Rechovot, Israel

    

5771 Elul 3, a megtérés havában

)(2011. 9.2 

             

* 

 

A BEMUTATÓ SZERDÁN ( SZEPT- 7)  DU. 4. ÓRAKOR AZ IRÓK BOLTJÁBAN.

 A SZERZŐ DEDIKÁL

BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK

                                       

BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(20)*

 

        A 12 "KISPRÓFÉTA"

                               

                        Bevezetés

 

Általánosan elfogadott vélemény, hogy a tizenkét  úgynevezett „kispróféta” azért szerkesztetett egy könyvbe a Szent Szinódus (Hákneszet Hágdolá) által, mivel fennállt a veszélye annak, hogy a kis terjedelmű írások elkallódnak. A tizenkét próféta egybekötött könyveiben lévő versek száma mindössze ezerötven (vö. Ezékiéllel, aki a három „nagy” között a legkisebb, 1 273 verssel). Ennek a véleménynek már a Talmud is hangot ad (Bava Batra 14,b ). Ez semmi esetre sem minősítés az itt jelenlevő tizenkét próféta szellemi nagyságát illetően. Mózes mesterünk volt a legnagyobb próféta, "a próféták ura", akihez fogható nem volt és nem lesz. A többiek megméretése nem  tartozik ránk.

 

Már elmondtuk az előbbiekben, hogy a zsidó hagyomány negyvennyolc prófétát tart számon. Ezek közül csupán tizenöt szerepel önálló könyvvel, amelyek az illető nevét viselik. A kispróféták: Hoséá, Jóél, Ámosz, Ovádjá, Jóna, Micha, Nachum, Chavakuk, Cfánjá, Chágáj, Zechárjá és Máláchi, valamint a három nagy – akik önálló (és nem egybeírt vagy egybekötött) könyvekkel vannak jelen: Jesájáhu, Jirmijáhu és Jechezkiél (avagy „magyarul”: Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiél). A három nagyot – lásd könyvünk második kötetében.

 

A tizenkét próféta hagyományos sorrendje nem jelent egyértelmű kronológiát. Volt több próféta, akik egy időben működtek; volt, aki Júdeában és volt, aki Izrael, vagyis a Tiz Törzs  országában (Szamária). Biztos azonban, hogy például Élijáhu és Elisa időben megelőzték Jesáját vagy Jeremiást. Paradoxon, hogy Elisa, akinek történetei és próféciái könyvünk egyik legterjedelmesebb fejezetét adják – nem szerepel önálló könyvvel, hanem beolvad a Királyok második könyvének elbeszélései közé.

 

A negyvennyolc próféta közül többnek csupán a neve szerepel a Bibliában. Rási, aki megpróbálja felsorolni őket, az utolsó kettőnél azt mondja, nem tudja, kik voltak. Egyes próféták csupán néhány mondatot hallattak, amit próféciának lehet nevezni, és ezeket az utolsó fejezetben a "Ritkán emlitett próféták" cimszó alatt találja az olvasó.

 

 Általános az a vélekedés, hogy csak azokat a próféciákat jegyezték fel és őrizték meg, amelyeknek olyan mondanivalója volt, amely a következő nemzedékeknek is tanulsággal szolgáltak, vagy üzenetet közvetítettek. Helyi jellegű és időhöz kötött próféciákat nem jegyeztek fel.

 

Különleges érdeklődésre tarthat számot a próféták viszonya a királyokkal és a mindenkori uralkodó osztállyal. Majdnem minden prófétának több királlyal volt dolga, ami arra utal, hogy a prófécia általában szilárdabb alapokon állt, mint a váltakozó politikai rezsimek. Prófétákat nem döntöttek meg, és nem végeztek ki (az egy kivétel Jesája volt, akit a Midrás szerint Menasse, a bálványimádó király végeztetett ki), és a prófétákat nem vádolták korrupcióval, mint később a helyüket átvevő főpapokat. Voltak álpróféták, és voltak olyanok – kevesen –, akik kiszolgálták a királyt, és azt mondták, amit az hallani akart, de a nép felismerte őket és kihányta magából az opportunistákat.

 

Könyvünk ezen részében a tizenkét „kisprófétát” mutatjuk be; életrajzukat, már amennyire az ismert – a Biblia és a Midrások prizmáján keresztül; valamint próféciájuk szellemi és politikai irányvonalát. Utánuk jönnek azok, akiket a Biblia csak itt-ott említ. A zsidó Biblia nem tartja számon Dánielt a próféták között.

                                

                       ------------------------------------------------------------

HOSÉÁ BEN BEÉRI

 

Az első a tizenkét kispróféta könyvében. Csak apja neve ismert, születési helye, éve, illetve korszaka nem. Erre csak abból lehet következtetni, kik voltak a királyok, akiknek uralkodása alatt működött és prófétált.

 

„Ez volt az Örökkévaló szava Hoséához, Beéri fiához, Uzijá, Jotám, Ácház és Jöchizkija, Júdea királyainak, és Jerovám ben Jóás, Izrael királyának idejében.” (Hoséá 1,1)

 

Ennyi mindössze a „hivatalos” információ. Bölcseink azonban a Talmudban és a Midrásokban ennél sokkal többet tudnak. Feltevésük szerint Reuvén törzséből származott, és apja is próféta volt azon elv alapján, hogy „ha egy prófétánál az Írás apja nevét is említi, ez biztos jele annak, hogy mindketten próféták voltak” (Vájikrá rábbá 6,6). A Tíz Törzs országában (Szamária) élt, főleg nekik prófétált és őket ostorozta az akkoriban uralkodó zavaros viszonyok miatt; Jeruzsálem nevét nem is említette.

 

Könyve tizennégy fejezetből áll, így egyike a legterjedelmesebb kisprófétai szövegeknek. Ez érthető, ha azt tekintjük, hogy működése az említett négy király uralkodásának idejét felölelte. Ha ezt összeadjuk (Uzijá 52, Jotám 16, Ácház szintén 16 és Jöchizkija 29 évig uralkodott) összesen több mint száz évet kapunk. Ez persze túlzás, hiszen a négy király, apák és fiaik, adott esetben elődjük életében is uralkodtak (pl. Jotám tizenhat uralkodói éve benne foglaltatik apja uralmának éveiben), és így a korszak nagy része egybefolyik. Rási azt mondja, hogy Hoséá igen hosszú életű volt, és „négy királyt temetett el”, míg Ibn Ezra negyven esztendőre teszi működése időtartamát.

 

Hoséá próféciája főképpen Jeroveám ben Jóás uralkodásának negyven esztendejére reflektál, az Izrael királyságában uralkodó viszonyokat ostorozza; főleg azt a szellemi renyheséget, ami az első látványos sikerek után (a király három ízben legyőzte Arámot, Elisa áldása szerint – lásd Elisa címszavában) eluralkodott a gazdasági és politikai sikerektől megrészegedett országban. Jeroveámról az Írás elmondja, hogy viselkedése rossz volt az Örökkévaló szemében (2Kir 14,24), mivel nem távolodott el névrokona és elődje, az első Jeroveám vétkétől, aki a két aranyborjúval, amiket felállított az országban, „vétekre csábította Izraelt”.

 A Baal-kultuszt ugyan Jéhu hivatalosan megszüntette, de az, hogy az őrség ott állt a határon, hogy ne engedje a népet felzarándokolni Jeruzsálembe – amely a rivális és „ellenséges” Júdea fővárosa volt –, eltávolította a népet a Szentélytől, mely a zsidó szellemi élet fókusza volt. Ennek logikus következménye volt a feslettség, a pogány tivornyákkal egybekötött nemi erkölcstelenség, amit Hoséá könyvében szenvedélyes hangon és fennkölt stílusban ostoroz.

 

Ezzel együtt Hoséá lojális a királyhoz, aki Elisa áldását bírta, és nem feszíti túl a húrt, mint kollégája és kortársa, Ámosz, akit kiutasítottak Izraelből lánglelkű próféciái miatt, melyekben a hivatalos Bét-Él-i (aranyborjú-hívő) pogány papság lázadást szimatolt (lásd Ámosz címszavában).

 

Míg az Írás itt a négy királyt mondja útjelzőnek, Hoséá próféciáinak behatárolására, addig Bölcseink véleménye, hogy „négy próféta prófétált ugyanabban az időben (korszakban): Hoséá, Jesája, Ámosz és Micha” (Pszáchim, 87a). Rabbi Jochanán szerint (uo.) Hoséá volt a legnagyobb a négy között, és ő volt az első a sorban.

Egyesek szerint Hoséá prófétálása a nyolcadik században volt (az általános időszámítás előtt), mások  azt száz-százötven évvel későbbre teszik; szerintünk a dolog nem lényeges. Ha arra gondolunk, hogy a tizenkét próféta szövegét ma Izraelben nagyjából minden iskolás gyerek érti, akkor büszkeséggel tekinthetünk vissza az azóta eltelt közel háromezer esztendőre.

 

EGY JELKÉPES HÁZASSÁG TÖRTÉNETE

 

Az eddig tárgyalt négy próféta közül Élijáhunak és Elisának nem volt családja, nem tudunk gyermekeikről. Sámuelnek és mesterének, Élinek voltak fiaik, de nem volt bennük sok köszönet. Mózes mesterünk fiai sem örökölték sem apjuk szellemi rangját, sem vezetői („királyi”) stallumát. Lehet, hogy ez általános jelenség: nagy emberek kis, tehetségtelen, vagy érdemtelen gyermekei.

 

Hoséának volt felesége, voltak gyermekei. Lássuk, mit tudunk róluk:

 

„Kezdetben, amikor az Örökkévaló beszélt Hoséához, ezt mondta neki: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek neked gyermekeid a paráznától, mivel parázna módon elhagyta az ország az Örökkévalót!

 

 "(A próféta) ment és elvette Gómert, Divlájim lányát. Az asszony teherbe esett és fiút szült neki. Ekkor azt mondta neki az Örökkévaló: Nevezd el Jizreélnek, mert rövidesen megtorlom Jizreél vérét (vagyis a Jizreélben kiontott vért) Jéhu házán, és megszüntetem Izrael házának királyságát. Azon a napon összetöröm Izrael íját Jizreél völgyében!

 

"És (Gómer) ismét teherbe esett, és leányt szült, ezt mondta az Örökkévaló: Nevezd el ’Nincs irgalom’-nak, mert ezentúl nem irgalmazok Izrael házának, nem bocsátok meg nekik. Jehuda házához azonban irgalmas leszek, és megsegítem őket, mint uruk és Istenük. Azonban nem íjjal, karddal és háborúval, lovakkal vagy lovasokkal (segítem őket).

 

"Miután (felesége) elválasztotta ’Nincs irgalom’ nevű leányát, újból teherbe esett, és fiút szült. Az Örökkévaló ekkor azt mondta: Nevezd el ’Nem népem’-nek, mert (már) nem vagytok az én népem, és én sem leszek (vagyok Istenetek).” (Hoséá 1,2–9)

 

* * *

Mi történik itt, ahol a Psát nem lehet Psát, és helyette a Midrás egy szenzációs történettel szolgál? Feltételezhető, hogy az Örökkévaló azt mondja szolgájának, „szóvivőjének”, egy valóságos prófétának, hogy menjen és vegyen el egy ugyancsak valódi prostituáltat? És miért? Azért, hogy ezáltal hozza nyilvánosságra Izrael népének viselt dolgait, parázna elfordulását Istenétől? Valóban, ennél szemléltetőbb és okulásra alkalmasabb példázatot nehezen lehet találni.

 

Bölcseink a Talmudban szó szerint veszik a leírtakat és érzékeltetik (anélkül, hogy kimondanák), hogy a próféta – ámbár isteni utasításra! – beleszeretett egy „ilyen” nőbe, és aztán, nem volt képes kiadni az útját és elhagyni, amikor ő azt „tanácsolta” az Örökkévalónak, hogy cserélje fel a vétkes Izraelt egy más néppel, – és az Örökkévaló válasza az volt:  Lássuk, válj te el vétkes feleségedtől...

 

Az arameus fordítás – itt Jonatán ben Uziél– parabolába fordítja a történetet. Nála nem szerepel Gómer, nincs házasság; az Örökkévaló küldte Hoséát, hogy prófétáljon a bűnös népnek, mely továbbra is bálványokat imád és vétkezik. Mivel maga Jonatán is tanaita volt, a Talmud-bölcsek egyik legnagyobbika, Hillél tanítványa, valószínű, hogy a Bölcsek körében volt egy másik vonulat is, amely nem vette szó szerint a bibliai szöveget és azt mint példázatot értelmezte.

 

Ibn Ezra élesen kikel a szó szerinti értelmezés ellen, és azt mondja, hogy Isten őrizz, hogy az Örökkévaló ilyet mondjon prófétájának. Hanem? Szerinte arról van szó, hogy ezt Hoséá álmában, egy éjjeli vízióban „látta”, és álmában továbbhaladva elvett egy ilyen és ilyen nevű nőt (aki kora ismert prostituáltja volt – Mecudot, és álmodott vele gyerekeket stb. És ha azt kérdik, hogyan lehet mindezt álomban véghezvinni, illetve „látni” egy folytatódó történetet – Ibn Ezra kész a magyarázattal: Úgy, ahogy a fáraó, „aki nem volt próféta”, látta a sovány teheneket, amint lenyelik a kövéreket. Ibn Ezra még egy sor hasonló példát hoz arra nézve, hogy a próféták mindenféle furcsa cselekedetekkel érzékeltették mondanivalójuk tanulságait, és ezt a prófécia transzában, vagyis álomban, vízióban tették.

 

Nehéz elképzelni valóban, milyen benyomást tett volna a népre, ha megtudják, hogy az őket ostorozó próféta együtt él egy cédával, aki gyerekeket szül neki; de hát kik vagyunk mi, hogy Bölcseinkkel vitába szálljunk?

 

 Az élet iróniája, hogy Bölcseink tradicionális, de amellett életszagú és gyakorlatias értelmezése mellett , csupán a hipermodern bibliakritikus, SLG  az, aki odáig jut a következtetésben, hogy a próféta, talán fiatal korában, még mielőtt megérintette volna a prófétaság szele, valóban beleszeretett egy cédába, és elvette őt feleségül. Természetesen SLG nem beszél isteni utasításról, hanem úgy veszi, mintha Hoséá maga jött volna rá, úgymond „menet közben”, hogy helyzete mennyire hasonlít a zsidó nép helyzetéhez...

 

Kimchi azt mondja, hogy a jelenés prófétai volt, és tartalma – parabola. Szinte magától értetődik, hogy Maimonides, a nagy racionalista szintén csak hasonlatot lát Hoséá „házasságában” (A tévelygők útmutatója 2,46). A hasonlat, a zsidó nép, amely akkor szó szerint is és átvitt értelemben is a bálványok mocskában vergődött. Ibn Ezra idéz egy véleményt, mely szerint úgy szólt a prófécia, hogy ha nősülni akarsz, kénytelen leszel cédát elvenni, mert becsületes, erkölcsös zsidó nőt nehezen fogsz találni...

 

Don Jichák Abarbanelnek itt ellenvéleménye van. Szerinte szó sincs arról (amivel egyesek érvelnek), hogy lealacsonyító lenne a próféta számára ilyen parancsot kapni az Örökkévalótól. Mivel – érvel– a próféták nem azért vannak, hogy Isten által tiszteletben, „kóvedben” részesüljenek, hanem hogy küldetésükben megtegyék, amit tenniük kell, amivel hathatnak a népre, mivel a vizuális, látványos dolgok meggyőzőbbek, mint amiket csak hallomásból tud az ember. Kétségtelen, hogy a hús-vér Gómer, kinek „hírnevét” Bölcseink szerint neve is megalapozta, igencsak meggyőző lehetett.

 

Málbim, aki rendszerint Abarbanel nyomdokain halad, itt is ezt teszi; hozzátéve, hogy előfordult nemegyszer, hogy az Örökkévaló olyat parancsolt a prófétának, ami nincs összhangban a Tóra törvényeivel, és ad hoc utasításnak számít . Például Ezékiélnek azt mondta, hogy borotválja le a szakállát, vagy itt van Élijáhu esete, aki áldozatot mutatott be a Szentélyen kívül (a Kármel-hegyen), ami tilos volt.

 

* * *

„Kezdetben”, vagyis először az Örökkévaló a négy azonos időben működő próféta közül Hoséával beszélt. Hogy mit mondott neki, annak hivatalos szövegét fent idéztük. A Talmud szerint azonban ennél sokkal többet mondott.

 

„Mondá az Örökkévaló Hoséának: Fiaid vétkeztek!

 

Azt kellett volna neki válaszolni: Fiaim? A te fiaid ők, szeretett fiaid! Ábrahám, Izsák és Jákob fiai! Hárítsd rájuk irgalmadat!

Nem elég hogy nem ezt mondta (Hoséá), hanem azzal érvelt az Örökkévaló előtt: Világ Ura! Az egész világ a tied. Cseréld fel őket egy másik néppel!

 

Mondá a Szent, dicsérve legyen neve: Mit csináljak ezzel az öreggel?

 

Majd azt mondom neki (az Örökkévaló Hoséának): Menj, és végy (feleségül) egy parázna nőt, és legyenek (paráznaságból született) gyerekeid. Utána meg majd azt mondom neki: Küldd el, válj el tőle (a parázna nőtől). Ha ő képes elhagyni – én is elhagyom Izraelt!...

Miután született két fia és egy lánya, azt mondta neki a Szent, áldott legyen neve: Nem kellett volna, hogy példát vegyél Mózes mesteredtől, aki – miután beszéltem vele – eltávolodott feleségétől?! Te is hagyd el feleségedet!

 

Mondá neki: Világ Ura! Gyerekeim vannak tőle, és nem tudom elhagyni, vagy elválni tőle!

Mondá neki a Szent, áldott a neve: Te, akinek a felesége egy szajha, és a gyerekeidről fogalmad sincs, hogy tieid-e, vagy másoké – te nem tudod elhagyni feleségedet?! Akkor én hogyan hagyjam el, cseréljem fel Izraelt, szeretett gyermekeimet, Ábrahám, Izsák és Jákob fiait, egyikét négy kincsemnek, amit birtokolok magamnak ebben a világban (a Tóra, az ég és a föld, a Szentély és Izrael – a Talmud megfelelő Írásversekkel „igazolja” a szerzemények jogszerűségét) – nekem mondod, hogy cseréljem fel egy más néppel?"

 

Mivel tudta (belátta), hogy vétkezett, elkezdett irgalmat kérni, könyörögni magának. Azt mondta neki (erre) a Szent, áldassék a neve: Ahelyett, hogy magadért könyörögsz és kérsz irgalmat – könyörögj Izraelért, akiket három súlyos ítélettel sújtottam miattad (hogy galutba [száműzetésbe] mennek, hogy nem illettem irgalommal őket, és hogy „nem népem”-nek hívom – Rási. Könyörgött érettük, és feloldotta a súlyos ítéletet, majd elkezdte áldani őket... (a továbbiakban, a második fejezetben). (Pszáchim 87 a és b, és részletesebben Midrás (*) Döbé Élijáhu Zutá 5,1).

 

* * *

Az itt említett párbeszéd, amelyet mintha egy titokzatos magnetofon rögzített volna, megvilágítja – a talmudi legenda szemszögéből – Hoséá hezitálását nemzedéke problémái kereszttüzében. A próféta feladata figyelmeztetni, ostorozni, rámutatni a hibákra – és konstruktív megoldást javasolni. A próféta nem játszhat haragszomrádot, nem szakíthatja meg kapcsolatait a vétkes néppel – és nem lehet mindenki fanatikus, mint Élijáhu volt. Ez nem működik. Ezzel szemben a prófétának szép szóval, a meggyőzés erejével kell hatnia. Ezt teszi a továbbiakban Hoséá a második és harmadik fejezetben.

És honnan tudjuk, hogy a fenti párbeszéd valóban így hangzott el? – teszik fel a Toszfot(*) mesterei a kézenfekvő kérdést. És mivel racionalisták voltak, válaszuk is racionális: Mivel azt mondta neki (az Örökkévaló), hogy vegyen el egy parázna nőt – ebből logikusan következik, hogy a párbeszéd ekörül forgott, és így hangzott el. Vagyis: nem „magnó”, nem gyorsírás, hanem logikus feltevés. (Pszáchim 87, és Toszfot uo.)

 

Még egy kérdés, ami válaszra vár: Miért kell megtorolni Jéhu házán a Jizráélben kiontott vért? Hiszen talán még emlékszünk: Jéhu kinevezését még Élijáhu kapta parancsba, és adta át Elisának azzal a kimondott céllal, hogy Jéhu majd felszámolja a Báál-kultuszt Izraelben, és kiirtja Ácháv házát (lásd Élijáhu cimszavában) ). Ő ezt pontosan végrehajtotta; akkor miért jár neki büntetés?

 

Rási(*) és Kimchi(*) egybehangzó magyarázata: mivel Jéhu és fiai maguk is mind bálványimádók voltak – ennélfogva az Ácháv család legyilkolása köztörvényes véteknek számított, és vérük ártatlan vér. Ezt mondja, majdnem szó szerint, Jonatán(*) fordítása is. Aki Isten nevében cselekszik, annak magának feddhetetlennek kell lennie. Ezt majd a továbbiakban is látni fogjuk Hoséá szavaiban. (Folyt.köv.)

 

NAFTALI KRAUS HASONLÓ CIMÚ KÖNYVÉBŐL (Ősi Forrás 16.)

 

PÉNTEK ESTI GYERTYAGYUJTÁS – NŐKNEK

PÉNTEK ESTI GYERTYAGYUJTÁS – NŐKNEK

MA – 19.06 – KÉSŐBB TILOS, MERT MÁR BEJÖTT A SÁBBÁT

Visit Jewish.TV for more Jewish videos.

A szombatfogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők

privilégiuma, előjoga. EZ a három specifikus női micva egyike és a szombat fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka és ezért irigylik mások a zsidó nőket.

A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint hogy hány gyereke van.

A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.

Tehát ma estefelé – 19 óra 06 perckor a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:

BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL SÁBÁT KÓDES.

HÉBER ERDETIBEN:

ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם, אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת קודש.

Magyarul: Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szent szombat fényeit.

SÁBBÁT SÁLOM * שבת שלום

Felmentették a kábitószercsempészéssel

vádolt izraeli bóchert japánban

A zsido.com  hirszolgálata jelenti:

Felmentették Yoel Zev Goldsteint, a Japánban kábítószercsempészéssel megvádolt három bócher egyikét. Mint ismeretes, Goldstein két társával, Yosef Bandauval és Yaakov Yosef Greenwalddal együtt érkezett 2008-ban Japánba Izraelből.

Utazásukat egy általuk csak felületesen ismert férfi szervezte és finanszírozta, azzal az ürüggyel, hogy régiségeket kell vinniük Japánba. A jóhiszemű fiúkat azonban a repülőtéren elfogták, és a férfitól kapott bőröndben a régiségek között drogot találtak a rendőrök. „Jóakarójuk”, az utazás szervezője alaposan rászedte őket.
Az azóta húzódó perükben hazugságvizsgálónak is alávetették őket, ami alátámasztotta a vallomásukat: nem tudtak a kábítószerekről. Ennek ellenére nyolc év börtönre ítélték, valamint 4 millió jen megfizetésére kötelezték az elfogásukkor még kiskorú Yosef Bandaut. Őt 2009-ben Izraelbe szállították, hogy ott töltse le börtönbüntetését, amit jó magaviselete miatt harmadoltak. Greenwaldot idén ítélték el hat évre, védői azon dolgoznak, hogy a jelenlegi börtönében, Tokióban tölthesse le büntetését, és ne vigyék kényszermunkatáborba.

 

A harmadikként állt bíróság elé a most felmentett Goldstein. A

kedvező ítélet ellenére azonban még mindig nem lélegezhet fel teljesen: mivel a 90 napos vízuma réges-rég lejárt, a bevándorlási hivatal indított ellene eljárást. Védője, most azon dolgozik, hogy 

.mielőbb megkaphassa az ideiglenes vízumot és elhagyhassa Japánt. 

JÖN! JÖN! JÖN! MÁR ITT IS VAN! NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVEI PESTEN!

                   

 

 A JÖVŐ HÉTEN JELENIK MEG BUDAPESTEN AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 20. ÉS 21. KÖTETE, AMELYET A SZERZŐ, NAFTALI KRAUS, EZÉKIÉL PRÓFÉTÁNAK , VALAMINT DÁNIELNEK, A MESSIÁS HERALDJÁNAK SZENTEL.

           

                                               EZÉKIÉL SYNOPSISA:           

 

 

   A HARMADIK SZENTÉLY  PRÓFÉTÁJA

     Ezékiél, a zsidó Biblia próféta galériájának egyik legmarkánsabb tagja – galuti zsidó volt, száműzetésben élt Babilóniában, onnan próféciált és rettegett Jeruzsálemért, ahogy ma a galuti zsidóság retteg és aggódik Izrael sorsáért.

 

    Ő, aki viziójában égi jelenéseket látott, volt az aki életre próféciálta a "száraz csontokat" Dura völgyében és ezzel megvetette a zsidó hit alapját a holtak feltámadásában.

 

 Ő, Ezékiél volt az aki megálmodta a harmadik Szentély felépitését, megrajzolta alapterveit és megjövendölte a természet megváltozását, az "idők végén", a messiási időkben.

 

   Végülis, ő volt az aki  meghúzta a jövendő zsidó Állam határait, földet osztott a nemlétező 12 törzsnek és majdnem vitába keveredett a Tóra müvelőivel a Szentély áldozati rendjének megállapitásában. Nem sok hiányzott, hogy indexre tegyék könyvét, sok évvel nem publikált halála után.

 

    Ezékiél könyve, a három "nagy" próféta harmadikja, zárja  az Ősi Forrás ciklus 20. kötetével, azt a sziszifuszi erőfeszitést, mondhatnók vesszőfutást,  amelyet  a szerző, az izraeli Naftali Kraus  volt kénytelen végigcsinálni az elmult 20 évben. Az "egyszemélyes zenekar" előtt már legördült a függöny, a karmester, aki egyuttal a partiturát is irta, most takarit a szinfalak mögött. Többre már nem futja erejéből.

      

Szerző, mint mindig, köszönetet mond azoknak (a keveseknek) akik segitették. Legyen Isten áldása rajtuk.

    

Legyen az Ősi Forrás 20. kötete élő mementó, hogy volt valamikor egy élő és virágzó zsidó közösség Magyarországon. "A pergamen eléghet, de a betük elszállnak" – mondotta rabbi Chanina a római gyilkosok máglyáján. A könyveket elégethetik a barbárok, de a betük üzenete megmarad. Ezek a betük az élő zsidóság üzenetét hordozzák.

   *

  A 21. KÖTET A SOROZATBAN A BIBLIAI DÁNIEL, A MESSIÁSVÁRÓ BÖLCS, AKIT HITÉÉRT OROSZLÁNVEREMBE VETETT A BABILÓN DESPOTA

 

             

* 

 

A BEMUTATÓ SZERDÁN ( SZEPT- 7)  DU. 4. ÓRAKOR AZ IRÓK BOLTJÁBAN.

 

 A SZERZŐ DEDIKÁL

A Talmud bölcsei

 

                      Jismáél ben Elisá,

 akitől Isten áldást kért

 

Főpap volt a Szentélyben a vészkorszak idején, amikor Róma lerombolta a zsidó államot, romba döntötte szemünk fényét, a Második Templomot, és száműzte a zsidó népet országából. A zsidóság egyik nagy mártírja, aki életét adta a függetlenségért vívott küzdelemben – ez volt Jismáél ben Elisá. (Ő az, akit Josuá ben Chánánjá kiváltott a római börtönből.) A második Jismáél ben Elisá, akivel nemegyszer összetévesztik, az unokája volt.

Gazdag galileai kohánitacsaládból származott, amelynek legtöbb tagját deportálták vagy megölték a megszállók. Gyermekkoráról úgyszólván semmit nem tudunk. Bölcseink szerint a család azzal szolgált rá balsorsára, hogy peres ügyeiket egy bíró kezébe adták, holott a háláchá szerint háromtagú bíróság hozhat ítéletet. Ezenkívül kecskéket tenyésztettek, ami a korabeli Izraelben – környezetvédelmi okokból – szigorúan tilos volt.
A Talmud elbeszél egy csodálatos történetet. Jismáél, a főpap, Jom Kipurkkor bement a Szentek Szentjébe – ahová csak ilyenkor léphetett be, füstölővel a kezében –, és ott találta magát az Örökkévalót, egy trónszéken ülve. "Jismáél fiam, áldjál meg!" – mondta Isten. "Rabbi Jismáél pedig így szólt: Legyen a Te akaratod, édes Istenem, hogy irgalmad úrrá legyen haragodon, hogy kegyelmed erőt vegyen indulatodon, s könyörületes légy fiaid iránt: megértő és megbocsátó lehess velük szemben!... Látta, hogy az Örökkévaló bólogat..." Itt végződik a történet. A Talmud hozzáfűzi, hogy a bólogatás azt jelenti: nem szabad lebecsülni az egyszerű nép áldását, hiszen maga az Örökkévaló kérte Jismáél áldását... (Bráchot 7.)

* * *

A történetet sokan és sokféleképpen kommentálták. Ráv Háj, a gáonita kor egyik jeles képviselője azt mondta, hogy Jismáél látomást látott, amelyben egy angyal jelent meg előtte. Mások, köztük Rábénu Chánánél, úgy vélik: a főpap előtt prófétai látomás jelent meg, amelynek lényege nem az, hogy az Örökkévaló az ember áldását kéri, hanem az áldás szövege és tartalma (Ibn Sáprut), vagyis a kérés, hogy "Isten továbbra is az irgalom és könyörület, ne pedig a szigorú törvény szellemében vezesse a világot és teremtményeit" (Slomo ibn Áderet).
Másutt azt mondja a Talmud, hogy aki Jismáéllal álmodik, vigyázzon, hogy baj ne érje: Jismáél ugyanis a tíz mártír egyike volt.

* * *

Jismáél, a főpap, Simeon ben Gámliél kortársa volt, és vele együtt végezték ki a római meg-szállók, amikor a nagy felkelést leverték. Végüket már Smuél Hákátán megjövendölte halála előtt: "Nagy bajok következnek a világra, a nép öldöklés és fosztogatás áldozatává lesz, Simeon és Jismáél pedig meg fog halni." (Szotá 48.) Smuél a nagy pusztulás előtt halt meg, és Rási szerint a jóslat Simeon ben Gámliél fejedelemre és Jismáél ben Elisá főpapra vonatkozik.
A legenda megrázó színekkel festi le kivégzésüket. Több forrásból is tudjuk: mindkettejük azért könyörgött a hóhérnak, hogy őt végezze ki elsőnek, ne kelljen végignéznie társa kínszenvedését. Simeon, a fejedelem, azzal érvelt, hogy neki "hivatalánál fogva" jár az elsőbbség, Jismáél pedig azzal, hogy ő a kohén gádol, és joga van elsőnek lenni... A római megszállók, akár kései utódaik, a nácik, "kulturált" gyilkosok voltak: belátták, hogy mindkét áldozatuknak igaza van, így aztán sorsot vetettek az elsőbbségre. A sors akaratából Simeon halt meg előbb... (Ávot d'rábi Nátán 38.)

* * *

Egy másik Midrás-forrás tudni véli, hogy haláluk előtt miről beszéltek. "Mondotta Simeon Jismáélnak: Mesterem, a lelkemet is odaadnám, ha tudnám, miért halok meg [vagyis: mit vétettem, mivel érdemeltem ki a dicstelen halált]! Jismáél azt kérdezte: Előfordult-e, hogy valaki vitás ügyben a döntésedet kérte, vagy kérdéssel fordult hozzád, te pedig azt mondtad, várjon, amíg kiiszod az italodat, fölveszed a cipődet, magadra öltöd a köpenyedet, megszegvén a tórai parancsot, hogy ne várakoztasd a rászorulót, mert az kínzásnak számít? Simeon így válaszolt: Megvigasztaltál, mesterem [mert most már tudom, hogy nem ok nélkül halok meg]!" (Mechiltá, Mispátim 18.)
"...Amikor a hóhér levágta Simeon ben Gámliél fejét, társa, Jismáél főpap kezébe vette a levágott fejet, ölelte és csókolgatta, és azt mondta: Mesterem, hogyan lehetséges, hogy ez a fej a porban hever, és a száj kövekkel tele?... Nem fejezhette be: a bakó neki is fejét vette..." (Élijáhu Rábá 30.)

* * *

A Talmud arról is beszámol, hogy Jismáél igen szép férfi volt. A császár leánya kérte is apját, hogy hagyja életben, mert nagyon megtetszett neki. A kulturált atya – a haladó római civilizáció nemes hagyományai alapján – lenyúzatta a főpap fejbőrét, amit aztán az érzékeny lelkű hölgy kitömetett, hogy kedvére gyönyörködhessen benne... (Ávodá Zárá 11., Chulin 123. és Bráchot 57. [Rási, szájhagyomány alapján.])
A Jom Kipur-i Muszáf imában egy hosszú és költői hangvételű pijut beszéli el a szörnyű történetet. Ott az előzmény az, hogy a római császár úri kedvében úgy határoz: a zsidó bölcseken fogja megtorolni József testvéreinek bűnét, akik mintegy ezerhatszáz évvel azelőtt eladták öccsüket... Tíz bölcsről van szó – a tíz mártírnak megfelelően –, akik végül is magukra vállalják a kollektív felelős-séget őseik vétkéért, csak három napot kérnek, hogy az égben megtudakolják, valóban isteni elren-delésre éri-e őket a büntetés... Jismáél, a főpap "megy föl az égbe", és ott megtudja a szolgálattévő angyaltól, hogy a döntés igenis a Legmagasabb Szinten született. Visszatérvén elmondja társainak, hogy elvégeztetett... Amikor a fejbőrét nyúzták, és a tfilin helyére ért a kés, egyetlen kiáltással lehelte ki lelkét...
A pijut szerint az angyalok kara hangosan tiltakozott: "Ez lenne a Tóra jutalma? Hiszen az el-lenség gyalázza szent Nevedet!" Ekkor az égi hang így szólt: "Ha még egy szót hallok, a világ visz-szatér a káosz állapotába!"
A továbbiakban a pijut megemlíti Ákivát, Chániná ben Trádjont, Chucpitot, a fordítót, Eleázár ben Sámuát, Chániná ben Cháchinájt, Jesévávot, az írnokot, Jehudá ben Dámát és Jehudá ben Bávát: Simeonnal és Jismáéllal együtt ők a tíz mártír. E különböző korokban élt vértanúk mártírhalálának közös nevezője a római szoldateszka kegyetlen, elnyomó uralma volt.

* * *

A Talmud tudósít Jismáél gyermekeinek tragikus sorsáról is. Fia és leánya egymástól elszakítva a rómaiak fogságába estek. Rabszolgatartóik össze akarták boronálni őket, hogy születendő gyer-mekeikkel újabb rabszolgákhoz jussanak. A testvérek azonban egymásra ismertek, összeölelkeztek, és sírtak-zokogtak, míg mindkettejük szíve meg nem szakadt... (Gitin 58.)