AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (81)

KI VOLT JEROVEÁM?

 

Aki tömegeket érdemekhez juttat, az védve van attól, hogy bűnbe essen.

Aki viszont a sokaságot bűnre csábítja, annak nem adatik alkalom a megtérésre. Mózes érdemes volt, és a sokaságot is érdemessé tette, ezért a sokaság érdemei neki tudatnak be, mint az írva van: "az isteni igazságot megvalósította és törvényeit [érvényre juttatta] Izraelben". (5 Mózes, 33, 21).

 

   Ezzel szemben Jeroveám, Nevát fia, vétkezett, és bűnbe hozta Izraelt, ezért a sokaság vétkei neki tudatnak be, amint írva vagyon (1Királyok 15, 30): "Jeroveám vétkei, amiket vétkezett, és bűnbe sodorta Izraelt." ( Atyák, 5,18).

 

   Mózes mesterünk érdemei közismertek. Ő vezette ki a zsidó népet Egyiptomból, ő hozta le a Tórát Színáj hegyéről, s végül ő vitte el a népet negyven évi vándorlás keservei után Kánaán határáig, és zúgolódás nélkül viselte el, hogy nem léphetett az Ígéret Földjére.

 

   Mózes ellenpólusa Jeroveám, Nevát fia, aki Salamon király halála után felkelt a törvényes király, Rechávám ellen. Ennek részben személyes, részben politikai okai voltak.

 

    Jeroveám,  még Salamon királysága idején emigrálni kényszerült, mivel több ízben bírálta a király tetteit. Salamon halála után hazatért, és jelen volt azon - a Schemben tartott - koronázógyűlésen, melyen a nép arra kérte Rechávámot, Salamon fiát és törvényes utódját, könnyítsen a súlyos adóterheken. Amaz nem hallgatott a tapasztalt tanácsadókra, hogy engesztelje ki a népet, hanem éppen ellenkezőleg cselekedett: elhatározta, még keményebben fog velük bánni. Ennek következménye lett az, hogy az Efrájim törzs - melyhez Jeroveám is tartozott - fellázadt a király ellen, küldötteit megkövezte, s Rechávám is alig úszta meg ép bőrrel. Végül is tíz törzs királlyá kiáltotta ki Jeroveámot, akiről egyébként köztudott volt, hogy Achija próféta megígérte neki, hogy Salamon után ő lesz a király.

 

   Így a királyság kettészakadása befejezett ténnyé vált. Rechávám hatalma csak a Jehuda és Benjámin törzsekre terjedt ki, Jeroveám pedig Schemben, utódai Somronban uralkodtak évszázadokon keresztül.

 

Később attól való félelmében, hogy a Szentély végül is egyesítheti a népet a Dávid-házi királyság alatt, Jeroveám megtiltotta az ő uralmát elfogadó tíz törzsnek, hogy "felmenjenek" Jeruzsálembe. Ezenkívül két aranyborjút is állított a Szentély helyettesítésére, egyet Bét-Élben, egyet meg az északi Dánban, és kihirdette: "Íme, ezek a te isteneid, Izrael, akik kivezettek Egyiptom országából".

 

Jeroveám ezzel a tettével- mely kísértetiesen hasonlít a pusztaságban való vándorlás idején készített aranyborjú történetéhez - nemcsak személyében vétkezett, hanem az egész népet bűnbe vitte, amely végül mindnyájukra tragikus következménnyel járt s vált a rossz példázatává.

 

                                ****

 

 

   Jeroveám egy Efráim törzsbeli özvegyasszony tehetséges fia volt, aki fiatalon állt Salamon szolgálatába. A Midrás tanúsága szerint már viszonylag hamar,konfliktusba keveredett Salamonnal. Történt, hogy Salamon elvette feleségül a "fáraó lányát" (akit egyébként később a nép el is ítélt fennhéjázása miatt és mert idegen szokásokat akart bevezetni), és mivel az esküvőn sok bort ivott, másnap olyan sokáig aludt, hogy még a Szentély felavatását (aminek akkor kellett volna megtörténnie) is elmulasztotta. Mivel a kulcsok Salamon párnája alatt voltak, Jeroveám egy csapat fiatal Efrájim-törzsbelivel betört a lakosztályába, és nyíltan megrótta őt. (Vájikrá Rábbá, 12, 5).

 

 A Midrás elmondja, amire az Írás csak homályosan utal, hogy Salamon elzárta Jeruzsálem azon átjáróit, melyeket apja, Dávid szabadon hagyott. Erre "mondá [Jeroveám] Salamonnak: apád nyitva hagyta ezeket az átjárókat, hogy a nép könnyebben tudjon a szent városba zarándokolni. Te pedig beépítetted őket, hogy ezzel a fáraó lánya kedvébe járj." (Szánhedrin, 101)

 

                                    ****

 

 

A Salamonnal való gyakori konfliktusokat követően történt meg az Achija prófétával való találkozás, melynek során a próféta Jeroveám új ruháját tizenkét részre tépte, amiből tízet odaadott neki, ezzel jelezvén neki, hogy tíz törzs királyává lesz majd. (1 Királyok Könyve, 11), Salamonnak meg azt jövendölte, hogy ő csak Jehuda törzsén fog uralkodni.

 

                                     ****

Jeroveám - mint arról fentebb már szó volt - nem maradt hű a Tórához.

A nép legtöbb vezetője, ide értve Achija prófétát is, nem hitte el, hogy Jeroveám bálványimádóvá váljék, ezért írták alá a királlyá való kinevezési okmányt. (Szánhedrin, 101).

 

A Misna Jeroveám esetét szélsőséges példaként említi, akinek "nem adatik alkalom a megtérésre". Egy aggadisztikus talmudi tétel ezzel ellentétben azt állítja, hogy az Örökkévaló maga szólította fel Jeroveámot a megtérésre, de ő azt személyes okból elutasította. "Megfogta [az Örökkévaló] Jeroveámot a kabátjánál fogva, és azt mondta neki: térj meg, és akkor én és te, és Jisáj fia [Dávid] együtt fogunk sétálni a mennyországban. Kérdé erre Jeroveám: és ki megy elől? [vagyis milyen sorrendben fogunk sétálni] Jisáj fia megy elöl - szólt a válasz. Akkor nem érdekel a dolog - mondta Jeroveám..." (Szánhedrin, 102).

 

  Tiferet liszráél megjegyzi, hogy magától is megtérhetett volna isteni segítség néÍkül, de erre azért nem volt hajlandó, mert akkor be kellett volna látnia, hogy csak Dávid-házbeli lehet a király, ő pedig mindenáron király akart lenni.

 

"Nem adatik alkalom a megtérésre"

 

 Bö1cseink azt vallották, hogy aki "javítani" (szó szerint: tisztítani) akar, azt hozzásegítik ehhez, de az, aki a sokaságot vitte bűnbe, az nem kap égi segítséget. Viszont "ha mégis erőlteti a dolgot, erőt vesz rossz ösztönén, és mindennek ellenére megtér, elfogadják megtérését". (S. Z. Miladi, a Tánjá szerzője, Iggeret Hátsuvá, ll. fej.).

 

                                ****

A "ki az első" nagy kérdése az, ami a mindenkori viszályok szülőanyja. Ha Jeroveám elismeri a Dávid-házbeli király elsőbbségi jogát, és ezzel nem szakítja szét az egységes hatalmat, az egész zsidó történelem másként alakult volna.

 

Ennélfogva mondja ki a Talmud, hogy ő (Jeroveám) egyike azon királyoknak, akiknek nincs részük a túlvilági üdvösségben.

 

"Aki a közösséget érdemekhez juttatja..."

 

A lizsenszki reb Elimelech, az ismert cádik, éveken át önkéntesen vállalta magára a számkivetést (galutot) azáltal, hogy városról városra, faluról falura vándorolt, hogy a zsidókat Tórára taníthassa. Így vetődött el egy a német-Iengyel határon fekvő kisvárosba is, ahol a németországi reformmozgalom - melynek célja a zsidókat "felvilágosulttá" tenni, s melynek következménye a parancsolatok betartásától való eltávolodás - már tért nyert.

 Reb Elimelech itt is folytatni akarta tevékenységét, de erre mégsem került sor, visszatért Lengyelországba.

 

(Jóval később a haszidok között az a szóbeszéd járta, hogy az említett kisváros zsidó lakosainak fele ateista lett, a másik fele vallásos haszid. Ez azért következett be - így a legenda -, mert Elimelech a város közepén fordult vissza, tehát ahol járt, ott vallásosak maradtak a zsidók, ahol pedig nem, ateistákká váltak.)

 

Reb Elimelech is elmondta egyszer, miért fordult vissza: "Eljött hozzám a Rossz Ösztön [amit a Talmud a Sátánnal azonosít) - mesélte -, és megfenyegetett: ha nem fordulok vissza, és Németországban is folytatom a zsidóság érdekében való felvilágosítást, abbahagyja minden más tevékenységét, és csak velem fog foglalkozni. Ettől nagyon megijedtem mondta a cádik, majd hozzátette, hogy ezt később megbánta, mert - a Rossz Ösztön így is, úgy is, harcol ellenem..."

 

    Cháféc Chájjim egy rabbigyűlésre utazott Meir Dán Plotzker, szintén ismert rabbi társaságában. Az egyik vasútállomáson népes küldöttség fogadta, akik szerették volna látni Cháféc Chájjimot. Azonban hiába kérlelték, nem volt hajlandó eleget tenni kérésüknek.

 

   Meir Dán rabbi nem értette ezt a vonakodást, és meg is kérdezte tőle, miért nem teljesítí a hívek kérését.

- Hogy lehet egy öreg zsidótól elvárni, hogy kóvedot (tiszteletet) keressen magának? Hiszen ez egy súlyos megpróbáltatás. A haszid mondás is azt tartja, hogy az e világon kapott fizikai élvezeteket nem, de a kóvedot, ami szellemi élvezet, levonják majd a túlvilágon - adta meg - életfilozófiájára oly jellemző válaszát.

 

- Engedje meg, Mester, hogy mondjak két dolgot - akadékoskodott reb Meir Dán. Először is, én amondó vagyok, hogy egy kis túlvilági veszteség megéri, ha ezzel ki lehet elégíteni ilyen sok zsidó kérését. Másodszor...

 

  - Elég, elég - szakította félbe az érvelést Cháféc Chájjim -, nincs szükség "másodszorra". Elég nekem az első is. Ezzel odament a vagon ablakához, hogy hívei láthassák és üdvözölhessék...

 

                                    ****

 

 

"Aki a sokaságot bűnre csábítja..."

 

 Rabbi Smuél Moholiver szokta mondani: "Valamikor réges-régen a Rossz Ösztönnek erőfeszítésébe került egy-egy zsidót rávenni, hogy vétkezzen. Manapság a zsidók már nem is várják meg a Rossz Ösztön kezdeményezését, ezért úgy tűnik, annak a munkája csak annyiból áll, hogy meggyőzze a zsidókat, ha már vétkeznek, ne egyedül tegyék azt, hanem rántsanak magukkal minél több embert..."

 

                        

LEBOVITS IMRE LEVELÉT MEGIRTA…

 

 HA ZOLTAI NEM SZÉGYELI MAGÁT – MIÉRT SZÉGYELJÉK SAMESZAI?!

 

 HEISLER BIRÓSÁGHOZ FORDUL HA ÖNKÉNYESEN

MEGSEMMISITIK JELÖLÉSÉT A BZSH ÜVIGJÉRE

 

ÓCSKA ÜGYVÉDI TRÜKKEL PRÓBÁLJA A BEREZELT ZOLTAI MEGAKADÁLYOZNI HEISLER RÉSZVÉTELÉT A VÁLASZTÁSON. MA DÉLUTÁNRA TERVEZI A SIPUTCA A TÖRVÉNYTELEN AKTUST* BECSÜLETES EMBER NEM VESZ RÉSZT EZEN

 

    "Hogy nem sűl ki a szemük?! Hogy nem ég le a bőr a pofájukról? És a mi elnökünk, hogy nem szégyeli magát ennyire kiszolgálni Zoltait?!" – kérdezte ma reggel a Hegedüs egyik idős bálbósza tudósitónkat, akinek nem volt válasza a kérdésre, de elküldte nekünk a corpus delictit, a levelet, amelyben a sameszok választási bizottsága (egy bizonyos Lebovits aláirásával) megsemmisiti saját határozatát, amely lehetővé tette, hogy Heisler András részt vehessen a BZsH üv.ig. jának választásán és ezen jelölt lehessen Zoltaival szemben.

AZ OMINOZUS LEVÉL, AMELY SZEBBEN BESZÉL. . .     Tisztelt Központi Jelölő Bizottsági Tag!

A Budapesti Zsidó Hitközség Központi Jelölő Bizottsága 2011. április 28-án ülést tartott, amelyen a BZSH új közgyűlésének bizottságaival, tisztségviselőivel, elöljáróságával kapcsolatban jelölést tett. A Központi Jelölő Bizottság több tagja panaszbeadvánnyal és kifogással élt tekintettel arra, hogy olyan személy is részt vett a szavazásban. akinek sem küldötti, sem elfogadott KJB mandátuma nem volt. A kifogások tartalmazták azt is, hogy olyan személyek vettek részt egyes körzetek részéről az ülésen, akiknek nem volt mandátumuk. Panaszként vetődött fel, hogy két KJB tag nem kapta meg az ülésről való értesítést! így nem tudták jogaikat gyakorolni.

A fentiekre tekintettel a Központi Jelölő Bizottság ülését valamennyi jelöléssel kapcsolatban meg kell ismételni és szabályszerűvé tenni, valamennyi szőba került, Vagy előterjesztett jelöléssel kapcsolatban.

Ezúton értesítjük, hogya BZSH Központi Jelölő Bizottsági ülésére

2011. május 2-án (hétfőn) 16.00 órakor

kerül sor a BZSH Székházában. Kérjük! hogy az ülésen feltétlenül részt venni szíveskedjék és a jelöléseket a templomkörzete által egyeztetett és jóváhagyott módon megtenni szíveskedjék a jelölések szabályossága és elfogadhatósága érdekében.

Budapest, 2011. április 28.

H ittestvéri üdvözlettel

Dr. Lebovits Imre BZSH KJB elnöke

 

  Az infantilis okokat olvasva el határozni, sirjunk-e vagy nevessünk. Ma du. 4 órára irtak ki egy ujabb ülést, amelyen a mameluk ügyvédek megsemmisitik saját határozatukat és Heisler nem lehet jelölt.

 

  Mint értesültünk, ebben az esetben Heisler András a birósághoz fordul és ott kér jogorvoslást az abszurd ellen – egy un. order nisi segitségével. Két pesti körzet Bét Din összehivását kéri, de senki nem  remél ettől semmit, "mert a rabbikat is Zoltai fizeti".

 

      Az un, "választási bizottság"ról mondja tudósitónknak a Hegedüs bálbósza rezignáltan: "Persze, ha Zoltai nem szégyeli magát, miért szégyeljék slapajai"?! Az illető névtelen akar maradni, "mert félek az elnöktől"!

 

 A jelen pillanatban az egyetlen tennivaló a választási bizottság becsületes tagjainak: távol maradni! Nem elmenni erre az alantas cirkuszra.

Kifogás? Mondják hogy fáj a foguk, vagy huzat van. Ezek is lesznek olyan jó kifogások, mint az együgyü ügyvédeké.

 

 

"VEZETŐI ÖNKÉNY, MINDENKI FÜGG AZ ÜV.IG.TŐL"

Heisler András: A Hitközség  (MAZSIHISZ)

a saját vesztébe rohan

Irta: Heisler András (HVG)

---

A Mazsihisznél és a Budapesti Zsidó Hitközségnél 2011 májusában tisztségviselő választások lesznek. Ám a választások előkészületeit és gyakorlatát átláthatatlan helyzetek, titkos tanácskozások, hatalmi pozíciók védése, a szervezet saját szabályzatainak sorozatos és tételes megszegése, antidemokratikus technikák alkalmazása jellemzi – véli Heisler András, a jelenlegi ügyvezető igazgató, Zoltai Gusztáv kihívója.

      A négyévente esedékes esemény fontos ciklushatárt jelent, ezért izgalmas közéleti vitáknak, jövőbe mutató elképzelések felvázolásának, különböző nézetek párbeszédének kellene kereteznie a választásokra történő felkészülés időszakát.Ha valamikor, akkor a most esedékes választások előtt lenne miről párbeszédet folytatni. Akik ismerik a magyarországi zsidó közélet mozgásait, azoknak mára világossá vált: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) szervezetein belüli mechanizmusok megújulásra érettek.

Síp utcai hegemónia-törekvések

A Mazsihisz a rendszerváltáskor jött létre a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) jogutódjaként.  A szervezet, – jogelődjéhez hasonlóan – kizárólagos képviselője volt a magyarországi zsidóságnak. Alapszabályát ugyan demokratikus elveken építették fel, de nem számoltak azzal a zsidó reneszánsznak mondott fejlődéssel, melyet a rendszerváltozást követő zsidó civil szerveződések és az új hitközségek megalakulása jelentett. 

A szervezet csúcsvezetői, elnöke és ügyvezetője ugyanaz a két személy volt a megalakuláskor, akik ma is irányítják a Síp utca munkáját. Bár Feldmájer Péter akkor még demokratikus módon és módszerekkel próbálta a Mazsihisz szervezetét működtetni, a mellérendelt Zoltai Gusztáv – kihasználva az alapszabály biztosította túlhatalmat (utólag már láthatóan hibás koncepció szerint), kevésbé a plurális zsidó közösség megteremtését, mint inkább a szervezet hegemóniáját tartotta elsődlegesnek.

A magyarországi zsidó közéletben betöltött hegemóniára való törekvés a mai napig a Síp utca jellemzője maradt. Ezt a beidegződést és hibás gyakorlatot semmi, még a közélet jelentős változásai sem voltak képesek módosítani.  A Zsidó Kongresszus néhány évvel ezelőtti létrehívása sem volt képes segíteni ezen, hiszen már megalakulásakor olyan működési feltételeket írt elő, melyek az érdemi munkát korlátozzák. A Zsidó Kongresszus felülről irányítottan, valós hatáskör nélkül, a Mazsihisz szervezetébe beágyazódva, alkalmatlan terep a zsidó szervezetek őszinte együttműködésére. A Síp utca továbbra is hegemóniájának tudatában, de már nem birtokában működik. Nem képes a zsidó civil szervezetekkel párbeszédre, ellenséges attitűddel viszonyul a Mazsihiszbe nem tagozódott bármely más zsidó hitközségekhez is. A szervezet adminisztrációjának és gazdálkodásának átláthatatlansága, működésének alacsony színvonala miatt tevékenységétől a zsidó értelmiség és a vállalkozói réteg egyre markánsabban elhatárolódik.

A Hitközségek csúcsvezetőinek pártszimpátiáit kizárólag a választófülkékben lenne szabad kinyilvánítani. Mára már világosan látszik, amilyen súlyos stratégiai hibát jelentett a hegemóniára való törekvés, olyannyira károsnak bizonyult, hogy a Szövetség vezetői nem tartották távol magukat a magyarországi pártpolitikától, s a gyakorlatban azt a baloldali pártok működéséhez kötötték. A pártsemleges működés hiánya, a hitközség csúcsvezetőinek egyoldalú pártkötődései olyan politikai hiba, mely az elkövetkezendő évek működését erősen befolyásolva, drasztikusan korlátozhatja a magyarországi neológiát képviselő szervezeteket, a Mazsihiszt és a BZSH-t.

A jelenlegi magyarországi politikai erőtérben a neológia világi vezetőit nem fogadják el feltétel nélküli tárgyalópartnernek, aminek örülni ugyan nem lehet, de amin az egyoldalú politikai elkötelezettség ismeretében túlzottan csodálkozni sem. Bármely egyháznak, vagy felekezetnek a pártpolitika szereplőitől azonos távolságot tartva kell dolgoznia, csúcsvezetőinek pedig pártszimpátiájukat kizárólag a választófülkékben szabad kinyilvánítani.  Ez a járható út, mert az utóbbi években sok rossz példa volt arra, amikor egy egyház spirituális erejével kívánt pártpolitikai érdeket szolgálni.

A magyarországi zsidóságot nem szolgálja, ha vezetőinek pártszimpátiája bármely „lövészárokba” taszítja a közösséget. A zsidóság védelme és életkörülményei jelentősen függnek a mindenkori magyar kormánnyal kialakított kapcsolattól.  A neológia egyre kritikusabb közéleti helyzetének egyik fő oka a pártoktól való kiegyensúlyozott távolságtartás hiánya. A tendencia mára már nem megfordítható, de egy pártokhoz nem kötődő, hiteles, jövőképpel rendelkező új vezetői garnitúra az ország jövőjét is befolyásoló közösségként lenne képes irányítani a magyarországi zsidóságot.

Elmaradt párbeszéd

A Mazsihisz és a BZSH szervezeteinek működésében rejlő ezernyi probléma közül az említett anomáliák miatt a zsidó közéleti erőtér drasztikus változáson megy keresztül. A Síp utca felett sokasodnak a fellegek. A párbeszéd hiánya a cselekvési lehetőségek korlátját jelenti, mert számos, a zsidóság életében fontos intézménnyel és szervezettel a Síp utca nem volt képes kiépíteni konstruktív, szakmai kapcsolatot, gondoljunk csak a Bálint Házra, az Izraeli Kulturális Intézetre, a Szarvasi táborra, vagy néhány ragyogóan működő civil alapítványra.  

             *

A Mazsihisz és a BZSH hibás stratégiájának következménye a MAZSÖK (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány) kuratóriumának várható átalakítása is. A szervezetet ugyanis a magyarországi zsidó közösség fejlődése érdekében hozták létre, és semmiképpen sem a Síp utca pótlólagos költségvetési forrásaként. Feladata az éledező zsidó közélet, a zsidó civil szerveződések, az új hitközségek színes hálózatának megteremtése. Ezzel szemben a MAZSÖK pályázati forrásainak jelentős része a Mazsihisznél landol. Mint gömböc a mesében, a Mazsihisz is minden pénzügyi forrást igyekszik felfalni. Még azon kisebb zsidó szervezetek elöl is, amelyek működésükkel színesíteni tudnák a zsidó közéletet, s amelyek létezésének ez lehetne meghatározó forrása.

Senki ne higgye, hogy a „szent tehénnek” tartott járadék sorsa nem fog a közeljövőben megváltozni. Bár a Mazsihisz vezetői szerint érinthetetlennek tartott, igen jelentős összegű, milliárdos nagyságrendű, rendszeres és kiszámítható állami pénzügyi forrás sorsa nem változhat meg, a hosszú évek óta tartó hibás politikai gyakorlat és az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) nyilvánvaló térnyerése egészen mást sejtet.  S mivel a Mazsihisz képtelennek mutatkozott arra, hogy bármely zsidó szervezettel ebben a témában egyáltalán szóba álljon, egy kívülről jövő kényszer hatására már nem lesz elkerülhető a jogtalanul elvett közösségi ingatlanok utáni járadék elosztási mechanizmusának korrekciója. Hogy ez milyen mértékű lesz, arról sokaknak, sokféle becslése lehet.  A kormány látható módon ebben a tekintetben sem tekinti tárgyalópartnerének a Síp utca jelenlegi vezetőit és csak a kötelező protokoll szerinti együttműködés elemeit gyakorolja feléjük.

A választás tétje

2011 májusában tisztségviselőket választ a Mazsihisz és a BZSH. Kérdés, miről fog szólni ez a választás? Mert az elmúlt ciklusok során többnyire személyek közötti viadalról volt szó csupán. Zoltai, mint mindkét szervezet ügyvezető igazgatója, mozdíthatatlannak és megkerülhetetlennek bizonyult. Ma is annak tűnik. A legutóbbi két választás során úgy került szinte egyhangúan megválasztásra, hogy a választási közgyűléseken meg sem kellett szólalnia.  Nem kellett elmondania elképzelését a jövő munkájáról, nem kellett stratégiát javasolnia a közgyűlésnek, nem kellett a számára fontos értékekről beszélnie. Minek, hiszen kihívója sem volt, és függetlenül a szervezet struktúrájától, a valódi hatalmat ő birtokolja, mind a mai napig.

A mai helyzet azonban nem összevethető az elmúlt ciklusokéval. A monopolhelyzet kialakítása és a hegemónia tobzódása közepette a szervezet elveszítette demokratikus jellegét. A Síp utca mára vezetői önkényen alapuló, machiavellista eszközöket használó rendszerré változott. Nincs olyan szavazó a közgyűlésekben, aki nyíltan el meri mondani véleményét, aki hajlandó konfliktusokat felvállalni igazságának érvényesítése érdekében. Nincs ilyen ember, mert a tagok jelentős része egzisztenciálisan függ a szervezet ügyvezető igazgatójától (ő a kenyéradója a reá szavazók többségének!). A többiek pedig félnek a személyes hitelességüket romboló, alaptalan rágalmazásokat megfogalmazó, rossz híreket terjesztő gyakorlattól.

A 2011-es választásoknak ezért elsősorban nem személyekről, hanem a jelenlegi önkény és a demokrácia közötti választásról kell szólni. Érdemes azonban végiggondolni, hogy a valós véleményüket félelmükben elhallgató, de a közgyűlésekben szavazó munkavállalók – köztük a budapesti rabbiság tiszteletreméltó tagjai is – milyen jövőképpel indulhatnak neki a következő ciklus időszakának. Rövid a válasz: sötéttel. Az elmúlt évek hibás közéleti stratégiája miatt, a pénzügyi forrásokban jelentős negatív elmozdulás valószínűsíthető. Ez a tendencia szinte független attól, személy szerint ki lesz a választások győztese. Egy dolog azonban nem mindegy. A változás mértéke. Ez határozhatja meg a szervezet további sorsát.

Amennyiben olyan vezetői lesznek a neológia szervezetének, akiket a közösség hitelesnek tart és Magyarország mindenkori kormánya is elfogad tárgyalópartnernek, akkor a működés jelenlegi keretek közötti folytatására reális esély van. A járadék prognosztizálható csökkenése miatt módosuló költségvetés jelentős egyéni érdeksérelmekkel, elbocsájtásokkal jár majd. Ez közgazdasági összefüggés, amit minden alapot nélkülöző ígérgetésekkel, új jelöltekkel való ijesztgetéssel megváltoztatni nem lehet.

A neológiát képviselő csúcsszervezeteknek ma nincs megfogalmazott célja, nincs rövid és hosszú távú stratégiája, de hiányzik a valós folyamatokon alapuló jövőképe is. Működése beszűkült és nem transzparens. Érdemi kapcsolatokat nem tud kiépíteni sem más zsidó szervezettel, sem a zsidó értelmiséggel. Valójában csak saját infrastruktúrájának fenntartására koncentrál.  A Síp utca saját vesztébe rohan.

                                      ***

A szerk. megjegyzése:

 1) Heisler András intelligens, visszafogott sőt udvarias cikkét egy per egy lehoztuk, miközben a sipisták azon fáradoznak – páni félelmükben – hogy Heisler mandátumát megsemmisitsék és ezzel lehetetlenné tegyék hogy Zoltaival összemérhesse erejét. Egy a kilencvenből.

Sajnos Heisler túl udvarias és túl naiv – az ő nyelvét a Sip utcában nem értik. Itt csak birósági beavatkozás segithez, ami lefoghatja a kezét Z. tettestársainak, kiknek teljes névsorát rövidesen közöljük. Ne bujjanak meg a háttérben, álljanak ki a porondra!

 2) Az igazságnak tartozunk annak megállapitásával, hogy Heisler rövid elnöksége alatt sem volt tapasztalható nagy változás a Sip utcában. Minden ment a régiben. És amikor valamit tenni próbált – az üv.ig puccsal eltávolitotta. Mit rejteget a jövő – a második forduló – csak a jó Isten tudja.

GAVRIEL BACH SZEMÉLYES ÉLMÉNYEI

AZ 50 ÉVVEL EZELŐTTI EICHMAN PERRŐL

AMI AZ ORZSE-MAZSIHISZ TUDÓSITÁSBÓL KIMARADT...

·      Bede Márton/ Index

2011. április 13., szerda 21:10

Ötven évvel Adolf Eichmann izraeli perének megkezdése után Budapesten adott elő Gabriel Bach, a náci háborús bűnös halálra ítélésének egyik főszereplője. Az egykori ügyész történetei a történelem lebilincselő borzalmairól szóltak, és arról, hogy egyetlen ember halálát egy bíróság is könnyebben fel tudja fogni, mint hatmillióét. 

 

Éppen ötven évvel ezelőtt, egyetlen nap különbséggel került be a hírekbe az emberiség talán legnagyobb és talán legborzalmasabb teljesítménye. Egyfelől 1961. április 12-én Jurij Gagarin lett az első a történelemben [1], aki eljutott az ember fejlődésének és kalandvágyának eddig meghódított legmagasabb és legfényesebb csúcsára, az űrbe. Egyetlen nappal korábban pedig Izraelben megkezdődött a pere Adolf Eichmann egykori SS-tisztnek, a valaha volt legpusztítóbb gépezet tervezőjének és irányítójának. Az évfordulón tartott konferenciára [2] Budapestre érkezett Gabriel Bach egykori izraeli ügyész, Eichmann halálra ítélésének egyik főszereplője, aki kedd este az Izraeli Kulturális Intézetben tartott előadást a holokauszt főszervezőjéhez fűződő személyes emlékeiről.

Az utazó ügynök

Ahogy a XXI. század első éveiben az utolsó túlélők és az utolsó bűnösök is meghalnak, a holokauszt, a közel sikeres kísérlet a zsidó nép kiirtására fokozatosan történelemmé, rémisztő és helyenként felemelő sztorik sokaságává válik. Az emlékek őrzői, a múzeumok, alapítványok és a legkülönbözőbb zsidó és nem feltétlenül zsidó szervezetek ezzel a jelenséggel folyamatosan küzdenek, sokan próbálnak tenni is ellene. A 84 éves, remek szellemi állapotú Bach történeteit hallgatva azonban egészen nyilvánvaló, hogy az már nem a jelen, hanem egy felfoghatatlanul kegyetlen gyilkosságokkal és néhány felemelő történettel teli múlt, amiről még egy ilyen kulcsfigura is elsősorban csak mesél – áhítattal, szenvedéllyel, és meglepően kevés dühvel.

Eichmannról van is mit mesélni. A leérettségizni is képtelen utazó ügynökről, aki a zsidók gyilkolásán kívül máshoz nem értett, de azt olyan gyűlölettel teli szenvedéllyel és precizitással végezte, hogy még Hitlerrel is képes volt szembemenni, amikor az Horthyval kiegyezve életben hagyta volna Budapest zsidóinak nagy részét. A rejtőzködő náciról, aki befejezetlen munkája miatt bosszankodva előbb favágóként tengődött Németországban, majd egész családjával Argentínában kezdett új életet álnéven. A ma már legendás izraeli emberrablásról, amelyben az Eichmann nyomára bukkanó Moszad-ügynökök Buenos Airesben elkapták az egykori tömeggyilkost és benyugtatózva, stewardess-egyenruhában kicsempészték Dél-Amerikából. És persze magáról a nagyjából egy évig tartó jogi procedúráról, amelynek eredményeként több millió zsidó gyilkosa lett az első és máig utolsó ember, akit Izraelben kivégeztek, hamvait pedig a Földközi-tengerbe szórták, hogy sehol se maradjon nyoma a Földön.

A volt ügyész

Az Eichmann-perben Gideon Hausner izraeli főügyész mellett dolgozó akkori helyettese, Gabriel Bach maga is majdnem a nácik áldozata lett. Gyárigazgató apja két héttel az 1938-as Kristályéjszaka előtt költöztette családját Berlinből Hollandiába, onnét pedig két hónappal az ország 1940-es német inváziója előtt menekültek el az akkori Palesztinába. Hollandiai osztálytársai közül egyetlen egy zsidó származású sem élte túl a II. világháborút.

Bach Izraelben végezte el a jogi egyetemet, majd az államügyészségen dolgozott, többek közt az Eichmannal alkudozva sok magyar zsidót megmentő, ám máig ellentmondásos történelmi szereplőként számon tartott Kasztner Rezső [3] perében is. 1961 tavaszán pedig megkapta élete legnagyobb feladatát, amelyre a mai napig rendkívül büszke. Bach – akinek már apja is lelkes cionista volt – most is arról beszélt, hogy amikor a tárgyalás első napján meglátta Eichmannt az izraeli bírák és a falat díszítő hétágú gyertyatartó előtt, érezte, ez az igazság, amiért megéri mindent megtenni.

Eichmann pere azonban kevés ilyen felemelő pillanatot hozott, és inkább iszonyatosan kemény munkát, régi sebek feltépését és irtózatos dokumentumok ezreinek áttanulmányozását jelentette valamennyi résztvevő számára. Bach már a per megkezdése előtt is az izraeli rendőrség jogi tanácsosa volt a bizonyítékok gyűjtése alatt, hónapokon át gyakorlatilag bent élt abban a börtönben, ahol a munka folyt, és ahol Eichmannt is fogva tartották.

A lelkes gyilkos

 

A tanúk meghallgatása, a bizonyítékok áttanulmányozása különösen fájdalmas volt azoknak az izraeli rendőröknek és jogászoknak, akik maguk is elvesztették szeretteket a holokausztban, és természetesen nagyon sok ilyen volt. Bachot személyesen nagyon megrázta a szembesülés annak újabb és újabb bizonyítékaival, hogy Eichmann micsoda lelkesedéssel és kérlelhetetlenséggel végezte a feladatát. Számtalan olyan dokumentum került elő, amiben magas rangú német tisztek, holland fasiszta kollaboránsok vagy éppen olasz diplomaták könyörögtek egy-egy zsidó család megkíméléséért, ám Eichmann szinte minden esetben azt válaszolta, hogy elvi okokból nincs lehetősége kivételezésre.

Voltak olyan tanúvallomások, amelyeket egyszerűen nem lehetett egy szigorú tárgyalóteremben sem megrendülés nélkül végighallgatni. Egy tanú például arról beszélt a bíróság előtt, hogy kisgyerekként már bent volt az auschwitzi gázkamrában, amikor az őröknek eszükbe jutott, hogy nincs, aki lepakoljon egy szállítmány krumplit egy kamionról, ezért néhány gyereket kiráncigáltak dolgozni. Egyikük rosszul dolgozott, ezért őt elgázosítás előtt még meg is korbácsolták, ám szerencséjére egy barátságosabb német végül megkegyelmezett neki, és személyes szolgájaként dolgoztatta tovább. A vallomás után a per bírói néhány perc szünetet rendeltek el, Bach pedig saját irodájában rejtette el a kamerák elől Eichmann zokogó, egyébként német védőügyvédjét.

Gabriel Bach előadásából is kiderült, ami minden ilyen emberi ésszel felfoghatatlan léptékű bűntett után: sok millió ember halálánál az egyes személyes tragédiák könnyebben foghatók meg mind a jogászok, mind a közvélemény számára. Hatmillió ember lemészárlását általánosságában nehéz bizonyítani, mint ahogy felfogni is. Az egyes gyilkosságok, a túlélők történetei, a magyar zsidó apa, aki maga küldte kamasz fiát édesanyja és kishúga megkeresésére, mert nem tudta, hogy ők már az elgázosításra kijelöltek között vannak, ezek felfogható történetek, amelyek egy bíróságon ugyanolyan erősen működnek, mint a közelmúlt iránt érdeklődő, egészséges eszű és szívű hallgatónál.

A statuált példa

Az egykori ügyész, aki később Izrael bíróságának is tagja volt, optimista és hisz a jog erejében. Máig őszinte meggyőződése, hogy a hatalmas belföldi és világpolitikai nyomás, a hiszterizált helyzet ellenére is Eichmannt Izraelben igazságos, minden szabálynak megfelelő per végén ítélték halálra. Mosolyogva mesélte, hogy meglepődött Eichmann, amikor német ügyvédjétől megtudta, hogy néhány őt mentő bizonyítékot a zsidó ügyészek adtak át, mert ők bukkantak ezekre kutatásuk közben.

 

Gabriel Bach szerint az Eichmann-per történelmi jelentősége nemcsak a gyilkos megbüntetése volt, hanem egyben az is, hogy számtalan kaput áttört. Eichmann után a világon mindenhol megszaporodtak a náci háborús bűnösök elleni eljárások, sok európai országban ekkortól jutottak szóhoz azok a bátor emberek a mindenféle állami hivatalokban, akik nem akarták eltemetni a múltat. És a per abban is segített, hogy a 15 év után sokak által befagyasztani kívánt emlékezet újra feléledjen. Elsősorban Németországban, ahol az esti híradó minden nap beszámolt a per eseményeiről, amely így olyan vacsoraasztaloknál is téma lett, ahol korábban kínosan kerülték a háború eseményeinek bolygatását.

Bach szerint Eichmann kivégzése világosan megüzente az utána következő gyilkosoknak, hogy bárhol a világon, bűntetteik elkövetése után bármennyivel is elfoghatók és bíróság elé állíthatók. Kambodzsa, Ruanda vagy Bosznia fényében nem egészen biztos, hogy a gyilkosok megértették az üzenetet. Mindenesetre akárcsak Gagarin űrrepülése, Eichmann élete is örök bizonyítékai maradnak annak, hogy mire képes az ember. És persze maga a per is: ha nem is mindig, de van igazság.

 

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

AZ EICHMAN "FŐÜGYÉSZ" ESETE

A MAZSIHISZ HONLAPJÁVAL

 

      Elöször néhány tanulságos  dátum: április 13.án tartott előadást Budapesten, egy tudományos konferencia keretében, Dr Gávriel Bach, nyugalmazott izraeli főbiró, az Eichman per ügyészének, a legendás  Gideon Hauznernek, helyettese. Aznap a Mazsihiszben fogadást tartottak tiszteletére – amelyen Csoknyak elnök nem vett részt, csak Zoltai, az örökös üvig és sleppje.

 

 Ennek eredményeképpen a Mazsihisz honlap csupán 16 (!) nappal később, április 29.én, pénteken, volt hajlandó egy rövid hirt leadni a dologról, azt sem a lelkes szerkesztő, Andika , klaviaturáról, hanem az orzse honlap tiz nappal az "esemény" után (4.23)  megjelent, felmelegitett cikkét közölve.

 

Ebben Bach főbirót megfelelő módon "kárpótolták", kinevezvén őt az Eichman per főügyészének. Ahogy pesten mindenki "főrabbi" (aki jóba van Zoltaival - kivéve néhány renitens svihákot), igy a sipucca látogatói is is egytől egyik "fők".

 

Hogy olvasóink ne veszitsék el a szenzációs, 16 nap késéssel leadott, "főhirt", ime tessék elolvasni:

 

Róbert Péter / OR-ZSE

A Mensch Alapítvány (?) szervezésében Budapestre látogató Gabriel Bach, az Eichmann per főügyésze április 13-án, magyarországi zsidó vezetőkkel, közéleti személyiségekkel találkozott a Hitközség Síp utcai székházában.

---

A találkozón jelen volt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Sterit  (?) Sándor a BZSH elnöke, Kirschner Péter a Mazsike elnöke, Heller Ágnes filozófus és még sokan mások, Ungárné Dr. Komoly Judit az OR-ZSE rektorhelyettes és Dr. Róbert Péter az OR-ZSE docense. A vendégeknek Geiger András a Mensch Alapítvány vezetője mutatta be az izraeli jogászt, akinek gondolatébresztő héber mondatait Mose Golan tolmácsolta.

Gabriel Bach 1969 és 1982 között Izrael állami főügyésze, 1982 és 1997 között pedig a Legfelsőbb Bíróság bírája volt. Bach, Gideon Hausner mellett helyettes főügyészként részt vett 1961-ben az Eichmann-perben.

Meghatottan szólt a helyről, a díszteremről ahol 1944-ben Eichmann tárgyalt Stern Samuval és a magyar zsidóság riadt vezetőivel.

Beszélt saját életéről, pályájáról. Németországból menekült Palesztinába az utolsó pillanatban, Angliában végezte jogi tanulmányait, ügyész volt a Kasztner ügyben, majd 50 éve hogy megkapta megbízatását az elfogott Eichmann elleni vád képviseletére.

Kilenc hónapot töltött a tömeggyilkossal és nagyon érdekes dolgokat mesélt nekünk erről az időről, megosztva velünk gazdag tapasztalatait. Bemutatta a náci népirtás mechanizmusát, ideológiai alapjait, valamint Eichmann szerepét az Endlösung végrehajtásában, a borzalmas népirtásban. Megrázó, de felemelő órákat tölthettünk Gabriel Bachhal

                                                                                                                    *
Rövid, de annál velősebb cikkecske, melynek végefelé Bach már csak "helyettese" Hauznernek, aki  VALÓBAN az Eichman per főügyésze volt.

AZ INDEX, MELYNEK FELDMAYER TÁVOLLÉTE NEM OKOZOTT PROBLÉMÁT, MÁR ÁPRILIS 13.ÁN, NAGY CIKKBEN SZÁMOLT BE DR GAVRIEL BACH ELŐADÁSÁRÓL. (LÁSD KÜLÖN CIKKÜNKET).

A HETI SZAKASZ – EMOR -2011

ÓMER SZÁMLÁLÁS ÉS  CICIT A PELENKÁBAN                    

„És számláljatok magatoknak napokat az ünnep másnapjától, attól a naptól, amikor hozzátok a felmutatandó ómert; ...hét teljes hetet számoljatok. Ötven napot számláljatok, a hetedik hét utáni napig és akkor mutassátok be az új lisztáldozatot az Örökkévalónak" (3Mózes 23, 15-16).

Fenti vers-idézet – a második Templom idején – késhegyig menő vitát okozott a farizeusok és szadduceusok között. Mint ismeretes, a farizeusok a Bibliát a zsidó szájhagyomány alapján magyarázták, míg a szadduceusok szó szerint értelmezték, figyelmen kívül hagyva a hagyomány (Tórá sebáál-pe) által előírt értelmezési előírásokat.

A farizeus iskola az eredeti szöveget – ami úgy szól, hogy „a szombat másnapjától" – úgy értelmezték, hogy az ünnep, vagyis Pészách, másnapjától kell hét hetet számlálni, amikor is Sávuot van, azaz a Hetek Ünnepe. E gondolatmenet szerint a szombat ebben az esetben munkaszüneti napot jelent. Ilyen értelmezést adtak mind a korabeli, mind a későbbi – a zsidó hagyományokon alapuló – Biblia-fordítások is (pl. a Hertz magyar nyelvű Biblia is). Ezzel szemben a nem-zsidó fordítások szó- szerintiek „számoljatok, a szombatra következő naptól...” (A magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kiadása, 1987). Ez egybecseng az egykori szadduceus értelmezéssel.

A fenti vers alapján történik – mind a mai napig – az Ómer-számlálás, ami Pészách második estéjén kezdődik és 49 napig tart. Az ötvenedik nap Sávuot, a Hetek Ünnepe (Pünkösd), mely a zsidó hagyományban egyrészt, mint a Tóra-adás, másrészt, mint a Zsengék Bemutatásának (Bikkurim) ünnepe szerepel.

Később a Pészách és Sávuot közötti 49 nap (vagy annak egy része) részben gyász jelleget öltött. A Halacha megemlíti, hogy ebben az időszakban, rabbi Akiba tanítványai között járvány tört ki, ami sok ezer ember életét követelte. Modern történészek szerint azokról van szó, akik a Bar-Kochba felkelés során vesztették életüket s innen eredeztetik – a szabadságharc leverése miatti burkolt gyász jeléül – azt a szokást, hogy az Ómer-számlálás napjaiban nem szoktak házasodni, nem hallgatnak zenét, általában nem vigadnak.

* * *

Málbim (Meir Leibus ben Jechiél, 1809-1879) neves romániai Biblia-kommentátor, egyik kis városkában járván, tudomást szerzett, hogy él közöttük egy istentagadó öreg zsidó, aki megjelentetett egy könyvet, melyben hetet-havat összehordott a Talmud-bölcsek nézetei ellen. A könyv előszavában a szerző elmondja, hogy művét már korábban megírta, de nem akarta mindaddig megjelentetni, amíg lányai férjhez nem mentek, attól félvén hogy – apjuk rendhagyó nézetei miatt – nem találnak maguknak rendes zsidó férjet.

A következő szombaton Málbim – a zsinagógabeli beszédében – burkolt formában említést tett az öregről is.

– A Talmudban írva vagyon – mondta – hogy a szadduceusok szerint Sávuot ünnepe mindig vasárnapra esik, mivel ők az Írást szó szerint értelmezik, azaz az ómer-számlálást a „szombat másnapjától” kezdik. Még arról is említést tesz (Menachot, 65), hogy Johanán ben Zákkáj vitába szállt velük, nekik szegezvén a kérdést: „Bolondok, honnan veszitek ezt az értelmezést?" és „senki nem tudott neki válaszolni, egyetlen öreg kivételével, aki motyogott valamit..."

– De miért csak „egy öreg motyogott valamit"- tette fel Málbim a szónoki kérdést – hát nem volt a szadduceusok között egy fiatal, tanult ember, aki képes lett volna rendesen válaszolni?

– Persze, hogy volt – adta meg a választ Málbim – de a fiatalabbak attól tartottak, hogy nehézségeik lesznek a lányaik férjhez adásában. Így csak egy öregnek volt mersze kimondani azt, amit a többiek is gondoltak...

* * *

„Jámbor Jehudát” (Hehászid), idézi a „Máte Mose” című könyv szerzője, mondván, az Ómer-számlálásnak gyakorlati jelentősége van. Ezekben a hetekben, ugyanis, a földműves nép mezőgazdasági munkát végzett, éjjel-nappal dolgoztak a földeken, s elfelejthették volna, mikor van Sávuot. Ezért aztán a Tóra megparancsolja, hogy számolják a napokat, így nem felejtődhet el...

* * *

A midrási legenda szerint az Ómer-számlálás eredete még Egyiptomba nyúlik vissza.

Mint emlékezetes, Mózes azt ígérte a zsidóknak, hogy kiszabadulásuk után „szolgálni fogjátok Istent, azon a hegyen" (2Mózes 3, 12). Ők ekkor azt kérdezték: „Mózes, Mesterünk, mikor lesz ez?" Mózes erre azt válaszolta: „ötven nap múltával". Így aztán mindegyikük számolta a napokat egészen a Tóra-adásig. (Rá"n, Pszáhim).

.

* * *

„Szólj a kohanitákhoz és mondd nekik..." (3Mózes 21:1.).

A „szólj” és „mondd nekik” kettős kifejezési forma, amit Rási úgy értelmez, hogy ez az Írás felnőtteknek szóló figyelmeztetése, miszerint a törvényeket – lehetőség szerint – a kiskorúakkal is tartassák be.

A vallásos zsidók még arra is ügyelnek, hogy a csecsemő is kósert egyen és még a szombatot se szegje meg. A három éves fiúgyerekre kipát adnak és cicesz hordására szoktatják.

A haszidok – mint az alábbi történetből is kiviláglik – különös figyelmet fordítanak a vallási előírások betartására.

A ruzsini reb Jiszráél házában szokássá vált a 30 napos kort megért fiúgyerek pólyájába egy négyszögletű anyagot – rajta az előírásos ciceszt – betenni.

A rebbe egyik fia, Dávid-Mose – később belőle lett a csortkovi cádik – sokat síró csecsemő volt. Szopni se nagyon akart, alvás helyett is csak sírt – anyja teljesen kétségbe volt esve. Attól való félelmében, hogy talán beteg, a rebecen a gyereket orvoshoz akarta vinni. Ezt viszont a férje megkérdezése nélkül nem akarta megtenni. A cádik – hallván, mi van a gyerekkel – nevetni kezdett és azt mondta:

– Biztos elfelejtettétek betenni a cicitet a pelenkájába.

Kiderült, hogy valóban így állt a dolog. Amint betették, a gyerek abbahagyta a sírást és kiderült, nincs semmi baja.

Testvérei attól kezdve „cicit zsidónak” hívták őt...

* * *

A fentemlített Dávid-Mose hét éves volt, amikor a házukban tűz ütött ki. A cádik mindenekelőtt a gyerekeit mentette. Mindannyian együtt voltak, csak a kis Dávid-Mose hiányzott. Sameszát beküldte a házba, keresse meg. Az meg is találta őt, a szobájában, amint ébren feküdt ágyában.

– Nem hallod, hogy tűz van? – kiáltott a gyerekre a samesz.

Dávid-Mose pedig – jelbeszéddel – a tudtára adta, hogy tisztában van azzal, hogy ég a ház, de mivel már elmondta a Hámápil imát (lefekvés előtti ima része, ami után már nem szabad beszélni) így nem beszél. Jelezte azt is, hogy, biztos abban, hogy az Örökkévaló megmenti háza népét.

A samesz elmondta mindezt a cádiknak és amint befejezte mondókáját, a tűz valóban kialudt. – Ne csodálkozzatok – mondta a rebbe – hogy a tűz, Dávid-Mose kedvéért kialudt. Hiszen az Írás is tanúsítja: „Az Istenfélők akaratát teljesíti” (Zsoltárok, 145, 19) és ez a fiam az Istenfélelem iskolapéldája.

„