TÁNJÁ – A KÖZEPESEK KÖNYVE – ZSIDÓ MISZTIKA

                  A 10 szféra: Az értelem

  A LADII SCHNÉOR ZÁLMÁN RABBI KÖNYVE  * FORDITOTTA: N.KRAUS

 

3. fejezet:A lélek ismérvei

 

 

 

A[1] lélek három összetevője – nefes, ruách és nesá­má – mindegyikének tíz ismérve van, ami megfelel an­nak a felső Tíz Szférának, amelyekből erednek, és amelyek két fő kategóriára oszthatók:

Három „anya”

és hét „dupla”.

 

   Ezek pedig: a bölcsesség, értelem és tudás (Choch­má, Biná, Dáát), a „három anya” megfelelői[2] és a hét „dupla” tulajdonság, amely a teremtés hét napjának felel meg: Cheszed (Kegy), Gvurá (Erő), Tiferet (Szép­ség), stb.[3]

Hasonlóképpen az emberi lélek is két részre osztható: észre és érzelemre. Az ész kategóriájáhaz tartozik a Chochmá, Biná, Dáát (bölcsesség, értelem és tudás), míg az emberek érzelmei: az Isten szeretete, a tőle való félelem és Isten dicsőítése stb. a CháBáD vagyis az intellektuális erők az „anya”, vagyis az érzelmi tulajdonságok forrása, mert ezek a CHáBáD „leszár­ma­zottai”.

A dolog magyarázata pedig a következő:

Az emberi lélekben leledző ész, amikor felfog és megért egy dolgot, az értelem felvillanása, potenciálja, amit Chochmának hívunk[4].

Amikor aztán az ember teljes mélységében végiggondolja a dolgot,az eszével feldolgozza, és a pillanatnyi felvillanásból az intellektuális folyamat végén megalapozott és kielemzett dolog lesz, azt értelemnek (Biná) nevezzük[5].

Ez a kettő – a Chochmá és a Biná, vagyis a Bölcses­­ség és az Értelem – tulajdonképpen az „apa” és az „anya”, amelyek Isten szeretetét és félelmét „szülik”. Ugyanis amikor az ész, amely az értelmes lélekben la­kozik, elmélyed, és belegondol Isten nagyságába, amint az betölti és körülveszi[6] az egész világot úgy, hogy az egész mindenség eltörpül és semmivé válik mel­lette, megszületik benne a félő tisztelet[7], és elszégyelli magát Isten végtelen nagysága előtt.

Ezzel egyidejűleg fellelkesül szíve, szerelmes szeretettel, mint a lángoló tűz[8], vágyakozó és kívánkozó, epekedő lélekkel Isten végtelen nagysága iránt[9]. Ez az, amit „epekedő sóvárgásnak” neveznek, ahogy az Írás tanúsítja: „Sóvárog és eleped a lelkem...”[10] és „Isten után szomjazik a lelkem...”[11], valamint „Utánad szom­jazik a lelkem...”[12].

 

Ez a szomj pedig az Isten lelkében lakozó tűzből ered, ahogy ezt a természettudósok is állítják, és az Éc Chájim[13] is írja, hogy a tűz eleme a szívben van, míg a víz és a folyadék az agyban[14], ahogy az Éc Chájim írja az 50. kapuban, hogy a Chochmá az isteni lélek vize[15].

Eddig főleg két tulajdonságról volt szó (szeretet és félelem), míg az összes többi érzelmi tulajdonság (midot) – a szeretet és a félelem ágai és tartozékai, ahogy ennek magyarázata más helyen megtalálható.

                                                                    * * *

Az[16] emberi lélek észrésze harmadik összetevőjének, a Tudásnak (Dáát) etimológiája a bibliai versben található: „És Ádám megismerte (jádá) Évát”[17], ami a kapcsolatot és egyesülést is magában foglalja, amennyiben összeköti eszét-elméjét, igen erős kötelékkel, az Áldott végtelen nagyságával, anélkül hogy hagyná figyelmét elterelni erről[18]. Ugyanis még ha valaki okosan érti is a Teremtő nagyságát az említett két tulajdonság, a Choch­má és a Biná által, de ezt nem vési elméjébe, és nem azonosul vele erősen és állandóan (Dáát) – lelkében igazi szeretet és istenfélelem nem fog születni, hanem csak úgy tűnik neki[19].

 

Ennélfogva a Dáát az alapja és éltető eleme az érzelmi tulajdonságoknak (midot), vagyis az emócióknak. Benne foglaltatik a Cheszed és a Gvurá, vagyis a „Kegy” és „Erő”, ami nem más, mint a szeretet és tartozékai, valamint a félelem és tartozékai[20].

---

[1] Az előző fejezetben az isteni lélekről – az Isten parányi, de szerves részéről – volt szó. Ebben a fejezetben a lélek ismérveiről, illetve tulajdonságairól és lehetőségeiről lesz szó.

[2] Lásd a Széfer Jöcirá (A Teremtés könyve) című kabbalisztikus művet, ezek­nek a fogalmaknak a forrását, amely a héber ábécé 22 betűjével való misz­tikus kapcsolatukat is megmagyarázza. Ez a három szféra azért alapvető „anya” szféra, mert a lélek nélkülük gondolatban vagy érzelemben tehetetlen (Steinsaltz).

[3] A további négy, a Necách (öröklét), Hod (Fenn­költ­ség), Jöszod (Alapok) és Málchut (Királyság). A hét (érzelmi) tulajdonságot azért hívják a kabbala nyel­vén „duplának”, mert különböző irányokba ágazhatnak el: mind a szent élet­vitel felé, mind pedig ellenkező irányba. Ezt jelképezi az a hét héber betű – b, g, d, ch, p, r, t –, melyet kétféleképpen lehet kiejteni: keményen és lá­gyan. A hét „tulajdonság” magyar fordítása nem adja vissza pontosan kabbalisztikus értelmüket. Ez az oka annak, hogy a Tánjá fordítói – akármelyik nyelvre fordították is e könyvet, az eredeti héber kifejezéseket (is) használják.

[4] Lefordíthatatlan szójátékkal a szerző koách mának nevezi a chochmá felvillanását, ami „potenciált” jelent. „Mint derült égből a villámcsapás” hasít az elmébe a „heuréka”-szerű felismerés – ez a Chochmá, a belenyilalló értelem (nem tévesztendő össze az ugyancsak így fordított Binával!), melyet aztán alapos agymunkával kell megalapozni, kidolgozni, feldolgozni, amíg az a következő stádiumba nem érkezik.

[5] Ez a Biná, amely a felvillanó bölcsességet rendszerezi, megalapozza és alkalmassá teszi arra, hogy másoknak is részük legyen benne. Van, aki a Choch­má és a biná közötti különbséget a látás és a hallás közötti különbséggel próbálja érzékeltetni: a Chochmá egyenesben „láttatja” a gondolat vonulatait, míg a Biná csak hallomásból, mintegy „másodkézből”, felvillanás nélkül (Steinsaltz).

[6] A kabbalisztikus irodalom a „betölti és körülveszi az egész világot” a mömálé kol álmim és szovév kol álmim fogalmaként ismeri.

[7] A félelem fogalma itt – és a kabbalisztikus irodalomban általában – istenfélelmet jelent, vagyis azt a félve tisztelő alázatot, melyet a parányi ember érez a világmindenség Istenével szemben. Ezt inkább a héber jirá szó adja vissza, ellentétben a páchád szóval, amely elsősorban fizikai rettegést jelent. Egyébként az itt említett félelem a Gvurá tulajdonság egyik tartozéka (Wineberg).

[8] Ez a lángoló vágyakozás, mely az elmélkedés következő szüleménye, a Cheszed tulajdonság egyik kifejezési formája .

[9] Egyszer RSZ hívei azon vitatkoztak, mi a magasabbrendű: Isten szeretete (áhávát Hásém), vagy Izrael (a zsidóság) szeretete (áhávát Jiszráél). Mivel nem tudtak döntésre jutni, bementek és megkérdezték a rebbét.

A rebbe válasza ez volt:

Az igazi szeretet mércéje, vagyis fokmérője, ha szeretjük azt is, akit az általunk szeretett szeret. Az Örökkévaló szereti a zsidókat, hiszen ezt mondja a próféta „Szeretlek benneteket, szól az Örökkévaló” (Máláchi 1:2.). Így ha valaki szereti zsidó testvéreit, akiket Isten szeret, ezzel azt bizonyítja, hogy az Örökkévaló iránti szeretet igazi, valódi.

RSZ ehhez hozzátette: A „szeresd barátodat mint önmagadat” parancsolat arra szolgál, hogy betartsuk a „Szeresd az Örökkévaló Istenedet” parancsát... (Wine­berg)

[10] Zsoltárok 84:3.

[11] Uo. 42:3.

[12] Uo. 63:2.

[13] Éc Chájim, a kabbala egyik alapvető könyve

[14] A víz tulajdonsága, hogy fentről lefelé folyik, és így szimbolikus azonosítása a Chochmával, a Tíz Szféra legmagasabbikával kézenfekvő (Mindel).

[15] Ennek a bekezdésnek a magyarázata a Fogalmak Tűz-víz címszava alatt található.

[16] A fentiek elmagyarázzák, miért nevezzük a Chochmát és a Binát „apa” és „anya” tulajdonságoknak, ugyanis az általuk végzett elmélyülés következtében születnek a tulajdonságok. A továbbiakban a szerző elmagyarázza, mivel járul hozzá a Dáát a tulajdonságok megszületéséhez.

[17] 1Mózes 4:1.

[18] Az ebből az „egyesülésből” fogant Chochmának a Biná által kihordott és a Dáát által „megszült” koncepciótól egy percre sem szabad elvonnia a figyelmét.

[19] Szó szerint: „üres képzelgések”.

[20] Mint már mondottuk (lásd a 6. lábjegyzetet), a szeretet és a tekintélytisztelet két alapvető emóciója a léleknek, amelyek elmélkedés által jönnek létre. A Dáát a megismerés és annak tárgyával való azonosulás. Ebből születnek az érzelmek, arra serkentve a két emóciót, hogy keressenek maguknak kifejezési formákat a lélek három „öltözete” által, amelyekről a következő fejezetben lesz szó (Mindel).

 

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG * MEDDIG LESZ KIT KITÜNTETNI?

 

 

         R'  P Á S K E S Z     Z E É V        

          KITÜNTETÉSE

 

                            Ortodox helyzetjelentésnek szánt feuilleton

  

    Ilyenkor, vagyis a(z ellen)forradalom jahrzeitján, hullanak a kitüntetések magyarhonban, mint az elszáradt falevelek összel. Nomeg persze  március idusán, a nem megellenezett forradalom tiszteletére.

 

Persze a különbség szembeötlő: márciusban Kossuthék egyenjogusitották a zsidókat és azok örömmel kapták be a horgot és rohantak asszimilálódni. Ezzel szemben októberben a (z ellen)forradalom főleg a zsidó vezetés ellen irányult; zsidó ávós tiszteket lógattak fel a kőrutakon és Fischl bácsi a Dob utcából, éjszaka konzultált a holtak nadrágjában és akinél  rendben találta a dolgot, azt levágta a kötélről és targoncán kihúzta az orth. temetőbe. Utána félt a következményektől, de nem bántották.

 

   A kitüntetetteknek ez egál.A plecsni az plecsni, ha kereszt, hát legyen kereszt, ezen ne múljon. Majd egyszer megvizsgáljuk, mit mond a halacha erről, szabad-e egy zsidónak cipelni egy ilyen keresztet.

 

   A lényeg – előbb utóbb mindenki megkapja ezt, mint a gyerekek a szamárköhögést. Ki előbb, ki később. Az un. "történelmi egyházaknál" azelőtt a Hivatal irta elő ki kapjon mit, manapság az illető "egyház" fejesei, zsidóknál a Sip utca. Fixler bácsi még azelőtt kapta meg, hogy a "dicső" összeomlott és vele a hazai kommunista csürhe. Olyan nagyot kapott, hogy boldogult neje  azt mondta nekem bizalmasan hogy kevesebb több lett volna. Ez már egyenesen kompromittáló volt.

 

Mostanában egyre fogynak a jogosultak, már majdnem mindenki megkapta. Ez ellen nincs védőoltás, ez nem influenza. Ha froclizni akarom a volt Gesztenyefát, hogy mi lesz, a nagy Téritő már megkapta, a válasz hogy főrab. Gesztenyefám már megkapta négy évvel ezelőtt. Most majd a mezei hadak jönnek, nem kell tülekedni, mindenkire rá kerül a sor. Aki egyszerre lép – megkapja a rétest estére. A végén majd az is kap, aki nem lép egyszerre, mert különben antiszemitizmust kiáltunk.Igy aztán a végén mindenki meglesz "keresztelve".

                                                 

    Ha ez a helyzet a Sip utcában, akkor dupla pláne a Dobban. Ott már valóban mindenki megkapta, most már csak a sámesz van hátra. A sakter csak azért nem jön számitásba, mert ő idegen állampolgár, de Herselet ez nem látszik zavarni.

  

Na de ne vicceljük el a dolgot, mert itt tulajdonképpen az idei aut.orth. kitüntetettről, Reb Zeév Páskeszről, lesz szó, akit a Sip utcában "Somlai Tamás"nak csúfolnak (mint az orth rabbit, akit erőnek erejével "Miklós"nak becéznek Luáchjukban, mert nekik a Mojse Tuvie nem elég magyaros).

 

    Zeév Paskesz, jelenlegi orth. főtitkár és jövendőbeli Elnők – a magyar zsidóság élő csodája. Azt szemlélteti, hogy ha egy öreg és korhadt fából kihajt egy csenevész kis cserje – abból még zöldellő ág lehet.

   

    Valamikor, nemrégen, valóban Somlai (magyarositott név) Tamásként született Zeév, aki azután vette fel, illetve  vette vissza nagyapja nevét, miután Tuvia Steiner elkezdett járogatni Magyarországra és egyik útján magával vitte a zsidóság iránt érdeklődő és fogékony kis Tamást. Jeruzsálemben a belzi jesivában tanult néhány évig, majd elkövette azt az illogikus, de heroikus valamit, hogy visszament  Budapestre és életét az ottani zsidóság, illetve az ortodoxia  restaurálásának szenteli. Megnősült, példás zsidó családi életet él, kis gyerekei a chabad chéderben nevelkednek, mig ő, Zeév, inasként kezdte Fixler bácsi mellett.

  

   Most – ellentétben a megkövesedett  tradiciókkal - az új ortodoxia, Weiszberger főrabbi és Paskesz Zeév főtitkár vezetésével -  kimozdulni látszik a négy rőfből, nem várja meg mig hozzá jönnek, hanem  megy,  tanit, előad, vitatkozik és gyarapitja a hivek gyér számát. Nemcsak kásrut, nemcsak a "Hanna" menzaszerü, gebinjellegü biznisze; nemcsak az iskola egyre lauderiálózódó, lefelé "haladó" szinvonala – vagyis nem  az a régi, az utóbbi 60-70 évben, egyre visszavonulót fujó és helybentopogó orthodoxia, hanem valami egészen más, megujult, Hirsch féle neo-ortodoxia, amely hasonlit kissé a chábádhoz, csak csendesebb, "magyarabb" és őrzi a pozitiv magyar-zsidó tradiciókat, de azokat nem tekinti kiváltságos monopóliumának.

                                                                      *

     Nem  szabad elfelejteni, hogy az ortodoxia maradéka M-on, 1945 után, több hullámban, de majdnem teljes egészében kivándorolt (allijázott vagy Amerikába emigrált), úgy hogy az alulról jövő épitkezést mindig ujra, előről kellett kezdeni. A csekély számu hithü zsidó léte bátoritólag és gyámolitólag hat azokra a több mint százezres létszámu zsidókra, akiknek nagyrésze már leirta saját magát és csak azért nem tünt még el teljesen  a sötét bugris antiszemitizmus süllyesztőjében, mert a többség – a gój többség –  (hál' Istennek) nem engedi őt teljesen asszimilálódni, felszivódni.

 

   Ezeket próbálja most a kitünő Weiszberger rabbi (aki összehasolithatatlanul jobb, megfelelőbb elődjénél)

és a kitüntetett Páskesz megmenteni a zsidóság számára.

 

       Ha sikerrel járnak – lesz még ötven év mulva is kit kitüntetni.

                                                    *

     (Itt persze kérdezi tőlem a bősz, de nem túlokos "cionista": Hogy-hogy még ötven év mulva is lesznek zsidók Magyarországon? Miért nem allijáznak, ha olyan nagy az antiszemitizmus?

   Jó kérdés amire a válasz az hogy "csak". Nem allijáznak, mert ők "magyarok", akik danolják a  "ha megversz is imádlak én"t. Nem allijáznak, mert jó nekik az antiszemita zsidógyülölő, csatornatöltelék Jobbik"osok Magyarországán, mert ott "élniök és halniok kell".

 

  Váljon egészségükre – de maradjanak zsidók. Ez a lényeg, ez a feladat, nem az állandó soázás, nem az antagonizmust kiváltó ujabb és ujabb kárpótlás követelés).

 

A TFILLIN MINT TITKOS FEGYVER. MI MOND A HALACHA

A ZSIDÓ KEGYSZEREKRŐL:TFILLIN(1)

   

 

    A zsidóságot a gyakorlatában élik meg a zsidók. Nem elvont filozófia, nem dehidrált "hit", vagy érthetetlen abrakadabra, amit csak a  kiválasztott "Látók" értenek  és a papok papolnak– hanem egy mindenki által érthető és gyakorolható naprakész és mindig aktuális nemzetvallás, aminek irott ideológiája és kőbevésett alapszabályai vannak. Célkitüzései világosak.

 

     Mindemellett aki megpróbálta, tudja: nagyon nehéz zsidónak lenni, illetve a zsidóság követelményeinek eleget tenni. Ez azonnal szembe ötlik, ha bármely más vallással hasonlitjuk össze. Egyikük sem követeli meg hivőitől még tizedrészét sem annak a feltétlen odaadásnak, ami a zsidóságban minimális előfeltétel.

 

     A téma olyan sokrétü, hogy könyv nem lenne elég annak részletes taglalására. Itt és most csupán a zsidóság külső szimbólumairól lesz szó, amelyek fontossága kardinális a zsidóság fenntartásában. Ezek, annak ellenére hogy fizikai valóságukban, állatbőr, illetve pergament és  gyapju vagy len összetételei – a zsidóság ismertető jelei és megtartó instrumentumai.

 

     Már szóltunk a Brit-Milá (circumcisió) múlhatatlan fontosságáról.. Itt arról a "hármas"ról lesz szó, amely láthatóan és érzékelhetően szimbólizálja a zsidó embert, a zsidó létet.  Ez pedig a "hármas kötés" (Chut Hámesulás), ami nem más mint a Töfillin, Cicit és Mezuza. A három kegyszert három egymásután következő cikkben ismertetjük.

 

       Ez a három – és még előttük a Brit milá – végig kisérik a zsidó embert egész életén. Töfillin a fején és a karján; Cicit (rossz magyarul: szemlélő szálak) a ruháján és mezuza az ajtaján. A kézenfekvő szimbólumot rabbi Eliezer ben Jákov statuálja a talmudban:"Akinek Töfillin van a fején és karján, Cicit a ruháján és mezuza az  ajtaján, az biztositva van hogy nem vétkezik, mivel irva van (Prédikátor, 4, 12) "A hármas kötés (fonál) nem szakad el egyhamar" (Mönáchot, 43, 2).

 

          Túl a három dolog szellemi jelentőségén (lásd a továbbiakban), amely befelé hat és érvényesül – a  három dolog hatásfoka kifelé felbecsülhetetlenül nagy: mind a három szimbólum, vagy kegyszer –  nevezzük ahogy akarjuk – azt példázza a külvilág felé, hogy előttünk egy zsidó áll, aki azonosul zsidóságával, azt nem rejtegeti és nem tagadja el. Hiszen nincs olyan gój, legyen az a világ jámborainak egyike – aki naponta Töfillint rak, vagy Tálitba burkolózik, illetve mezuza van az ajtaján. Ezek kizárólagosan zsidó dolgok.

 

   A három emlitett kegyszer – túl a zsidóság tüntető hangsulyozásán – tórai eredetüek. A mezuzában és a Töfillinben tórai passzusok foglaltatnak, pergamenre irva, mig a Cicit mint emlékeztető szerepel, amely hivatva van nem engedni elfelejtenünk a Tóra  törvényeit és Isten parancsait.

                                                           * * *

       A Töfillint – ami egyik legfontosabb mindennapi micvánk (a szombat és ünnepnapokat kivéve)  Bölcseink mint a zsidóság titkos fegyverét tartják számon. Ugyanis, a Tóra megállapitása szerint, a Mózes 5. könyvévben található áldásokban, "A föld valamennyi népe látni fogja, hogy Isten neve van rajtad és félni fognak tőled" (5. Mózes, 28, 10).

 

     Mit látnak a népek – kérdezi a Talmud, amitől félelem fogja el őket? Válasza: Mondá rabbi Eliezer: ez a fejen lévő Töfillin, ami félelmet kelt Israel ellenségeiben!  (Bráchot, 6,a).

 

     Mennyiben kelt a fejen lévő Töfillin látványa félelmet Izrael ellenségeiben? Nem a négyszögletes doboz fizikai látványáról van szó  amelyben a tórai passzusok foglaltatnak – mondja egy ujkori exegéta – hanem az odaadás és önfeláldozás amivel a zsidók évezredeken keresztül betartják a Töfillin törvényeit az ami meggyőzi  a népeket a zsidók legyőzhetetlenségéről.

 

     A Töfillin, mint annyi más micva – az egyiptomi szabadulásra emlékezteti a zsidó népet. Ez az életre szóló élmény, amely meghatározta a zsidók szabadságszeretetét, előfeltétele volt annak hogy a zsidó népet megkapja az isteni Tórát. Csak egy lelkületében szabad nép vehette át ősei jussát, Kanaánt és élhetett szabad életet a monoteista Tóra alapján. Ennek egyik letéteményese – a mai napig – a Töfillin amit a zsidó ember feltesz fejére és karjára csavar.

 

         Az Isten Töfillinje

 

     Csodálatos az a szimbiózis, ami a hús-vér (és bőr) Töfillin és annak szellemi hatása és jelentősége között van. Egyrészt egy cserzett állatbőr, amiből a dobozt (Bátim) és a szijakat készitik, valamint a pergamen amire a szöveget irják – másrészt mindennek spirituális vetülete. A Talmud és a Sulchán Áruch egyrészt részletesen előirják, miként kell a kóser állat bőrét kikésziteni ahhoz hogy megfeleljen a Töfillin követelményeinek – másrészt talmudi legenda közli velünk, nem csak azt, hogy maga az Örökkévaló is Töfillint "légol" (rak, föltesz) hanem azt  is tudja, mi van irva benne: "Ki olyan mint a te néped Izrael, egyetlen a földön..." (1.Krónikák, 17, 21). És miért ez van irva az Ő Töfillinjében? Mivel ez a Smá Jiszráél-ra rimel, amelyben a zsidó deklarálják Isten egységét a világban.

 

 Másik ággádá odáig megy, hogy az Örökkévaló "megmutatta Mózesnek, milyen a fején lévő Töfillin csomója" (2.Mózes, 33, 23 és Rási uo. Bráchot 7a alapján).

 

Nem csoda tehát, hogy egy zsidó aki hisz abban hogy a Töfillin szijai az Örökkévalóhoz és az örökléthez kötik őt – akár életét is áldozza azért hogy a micvát betarthassa. Valószinü hogy nem mindig volt ez igy, és Bölcseink a szombat és a circumcisió tartását emlitik, mint olyanokat, amikért a zsidó hajlandó akár a halálba menni.

 

  A vétkes zsidókat a Talmud egy mondattal definiálja: ezek azok, akiknek a homlokán nincs (vagy soha nem volt) Töfillin. (Ros Hásáná 17) Aki legalább egyszer életében Töfillint rakott – az már kikerült a negativ kategóriából (R"j Álfászi). Ez az oka annak hogy napjainkban a Chábád haszidok olyan nagy erőfeszitéseket tesznek, hogy zsidók rávegyenek a Töfillin föltevésére. Egyike az un. "Tiz akció"nak, amivel a néhai lubavitsi rebbe a zsidó világot akarta meghóditani, az a "Töfillin akció" volt és ezt hivei világszerte a mai napig gyakorolják.

 

         Szombaton és ünnepnapon nem rakunk Töfillint, mivel a Töfillin Jelnek számit – az Isten és ember közötti szövetség jele – és a szombat is Jele ugyanennek. Mivel a Töfillin egyuttal ékesség is, a Tis'á Beávi gyásznapon, a reggeli imában nem rakunk Töfillint, csak délután, amikorra a gyász már enyhül.

 

       Töfillin a zsidó folklórban

 

             Nők fel vannak mentve a Töfillin kötelessége alól, (mivel ez egy micva ami időhöz van kötve), de a zsidó folklór tud nőkről, akik légoltak Töfillint, mint például Saul király jámbor lánya, Michál, aki Dávid felesége volt és a Talmud tanusága szerint "Töfillint légolt és a bölcsek nem tiltakoztak ez ellen" (Éruvin, 96a). Tőbb jámbor nőről is regélték az elmult 200 évben, köztük, olyanok akik mint csodarabbik tevékenykedtek, hogy repertoárjukban szerepelt a Töfillin is.

 

       Ezt sokkal megelőzően a Talmud tudósit rabbi Jehuda ben Bötérá Töfillinjéről, amit ő – tanusága szerint – ükapjától örökölt, aki azok közé tartozott, akiket Ezékiél próféta életre keltett Dura völgyében (Szánhedrin 92,b).Rabban Jochanán ben Zákkáj, rabbi Eliezer és mások, a tanaiták első nemzedékéből, egész nap Töfillint hordtak, nemcsak ima közben. Voltak mások is akik igy viselkedtek, de ez nem volt kötelező. Azok között, akik – ideiglenesen - fel vannak mentve a Töfillin kötelessége alól, találjuk azokat is, akiknek bélbántalmaik vannak.

 

     Több Amóráról elmondja a Talmud, hogy nagy öröm töltötte el őket, amikor felvették a Töfillint, mivel ezt örömteljes, nagy micvának tartották, és egész nap Töfillinben tanulmányozták a Tórát. A Talmudbölcsek Ám-Háárecnek (tudatlan) minősitették azt aki nem rak Töfillint (Bráchot, 47,1), de vannak tanuságok egyszerü mesteremberekről, akik Tfillinben jártak és dolgoztak. "Ha valaki trágyát hord ki (a fején) és rajta van a Töfillin, vegye le és kösse a kezére, a másik mellé, de ne kösse a derekára, mert ez megszégyenitése a Töfillinnek" (Bava mecia,105b)

 

      Hogy nem áldozták életüket a Tfillinért, ezt Elisa, a "galambszárnyu", tanusitja. Miért hivták őt "galambszárnyunak"? Mert az üldöztetés idején, amikor a római megszállók halálbüntetéssel sujtották a micvák tartását és köztük a Töfillin légolást, Elisa (egy Tanaiták korabeli zsidó jámbor), Töfillinnel a fején ment ki az utcára. Látta őt egy római rendőr, aki a nyomába eredt., Elisa elfutott, de amikor a rendőr utólérte, levette fejéről a Töfillint és a markában tartotta. Mi van a kezedben? – kérdezte a rendőr. Galambszárnyak – mondta Elisa. Kinyitotta a kezét és valóban – galambszárnyak voltak benne. Miért ? – kérdezi a Talmud. Azért, mert a zsidókat a galambokhoz hasonlitja a Tóra – ahogy a galambot szárnyai védik, úgy a zsidókat a micvák betartása védi". (Sábbát, 49a). Ennek a csodálatos történetnek egyik tanulsága az, hogy Elisa nem áldozta életét, hanem letagadta a tényt, hogy Töfillin van rajta.

 

     Voltak tudatlan zsidók is (Ám-Háárec) , akik ennek ellenére Töfillint légoltak, hogy a Bölcsek higyjenek nekik ami a tizedek adását illeti, de a jeruzsálemi talmud szerint "sok csaló volt közöttük". Amikor valaki letagadott egy letétet amit nála hagyták, a károsult azt mondta neki:"nem neked hittem, hanem ennek (a Töfillinnek) ami a fejeden van (Jerusálmi, Bráchot, 15). Ebből persze az a tanulság, milyen szégyenletes chilul hásém (Isten nevének meggyalázása) az, amikor egy vallásos zsidó aki naponta Töfillint rak, nem átallja becsapni embertársát, hittestvérét.      

 

   Mi van a Töfillinben?

 

    A Töfillinben foglalt 4 tórai szakaszt (pársiot) szakképzett Tóra másolónak (Szofer-Sztám) kell irni. A munka körülményes és nehéz, sok a buktató, sok a lehetséges hiba ami a Töfillint érvényteleniti. A Szófer és tevékenységének előirásai a Sulchán Áruchban kötetnyi anyagot ölelnek fel.

 

          Mi ez a négy szakasz?

 

          Kettő belőlük Mózes második könyvéből és a másik kettó Mózes ötödik könyvéből. A (Rási szerinti) sorrend:

 

      1) "Szentelj nekem minden elsőszülöttet" (2 Mózes, 13, 1-10); 2) "És lészen amikor behoz téged..." (2. Mózes, 13, 11-16); 3) "Halljad Izrael...!" (5 Mózes, 6, 4-9); 4) "S ha majd hallgatsz parancsolataimra..." (uo. 11, 13-21).

 

Mind a négy szakaszban – amelyek egyébként a napi imák szerves részei – ilyen-olyan fogalmazásban történik utalás a kézen és fejen lévő Tfillinre. A Töfillin neve a Tórában Totafot, aminek etimológiája nem világos, de Bölcseink hagyománya szerint a mai Töfillinről van szó. Ugyancsak emliti a négy szakasz az egyiptomi szabadulást.

 

Ugyanaz a négy szakasz, azonos rendszerben, van (Rási szerint) mind a kézen, mind a fejen levő Töfillinben (Menáchot 35).  Rabbénu Jákov Tám, Rási unokája, más sorrendet követ.  A Halacha Rási álláspontját fogadta el. Haszidok  naponta két pár Töfillint tesznek fel: egyik Rási, másik Rábbénu Tám sorrendje szerint, de áldást csak a Rásiéra mondanak. Ezenkivül a kabbalisták tudnak még két fajta Töfillinről.

 

 Talmudisták és történészek egyaránt megegyeznek abban hogy a Rási és unokája közötti vita, egy ősrégi nézeteltérés visszfénye és folytatása. Jigáél Jádin izraeli archeológus, tanusitotta könyvében, hogy a mácádái ásatások során feltárt Töfillinok között, volt olyan amiben Rási sorrendje szerint voltak a Tóra-szakaszok. Mások meg rabbénu Tám szerint. Ezek az archeológiai leletek több mint 2000 évesek.

 

     A Töfillin egy négyszögletes bőrdoboz, legalább két ujjnyi, amelyet bőrszijak erősitik a fejre, illetve a balkarra. A balkezesek a jobb karjukra erősitik.

 

 A Töfillin előállitása körülményes és drága mulatság. Ma Izraelben a legolcsóbb kóser pár Töfillin kb 160 dollárba kerül., de van amiért 1000 dollárt is elkérnek. Ezeket egy szakképzett, istenféló Tóra-másoló irja és a börtokok előállitása is a legjobb minőségü (mehudár).

 

     A Töfillint a 13 éves fiugyerek néhány hónappal a Bar-Micva előtt kezdi el feltenni, hogy gyakorolja. Ettől fogva egész életén keresztül használja naponta és ez kapcsolja őt zsidóságához.

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG – A MAZSIHISZ HONLAP BIRÁLATA

A SIPUTCA TYÚKJA ÉS A TÓRA ÁBÉCÉJE

 

Hosszu éveken keresztül nem volt a Mazsihisznek honlapja. Most hogy van,  rá vonatkoztatható bölcseink azon mondása, miszerint "Tov seló nivrá misenivrá", vagyis jobb lenne ha nem lenne.

 

Miért?

 

Egyrészt szerkesztője, másrészt tartalma miatt. Vannak a Sip utca környékén akik azt tartják, hogy a kettő szorosan összefügg.

 

A szerkesztő(nő), a Csoknyak elnők protegé-je, egy siksze, aki annyit ért a témához – vagyis a zsidósághoz - mint Petőfi "Anyám tyúkja" az ábécéhez. Ez persze meglátszik a tartalmon, valamint a hozzáálláson is. Semmit mondó, zsidó szempontból érdektelen "hirek" tömege kerül fel a honlapra és foglal ott helyet napokig-hetekig, mig a magyar zsidóság szempontjából fontos események, hirek, nem találják ott helyüket, mert a sikszét ez nem érdekli vagy nem tudja miről van szó.

 

   A nemrég volt nagy ünnepek előtt ott talált az olvasó a honlapon Ros Hásánáról, a zsidó ujévről, egy ismertetést, amely többek között arról számolt be, hogy a keresztények is esznek mézet a karácsonyi vacsorán...

  

 Terjedelmes tudósitás arról, hogyan álltak bosszut a jugoszláv partizánok a "hős" magyar seregek ujvidéki gyilkosságaiért – de egy szó sem magáról a vérengzésről a "Hideg napok"on, amikor zsidók ezreit a jeges folyó vizébe lötték. Ez egyébként "érthető": az előbbi egy MTI hir, amit le lehet adni úgy ahogy van, nem kell dolgozni, mig az utóbbiról nem beszélt a Magyar Távirati iroda...

 

  Ha az emlitett elnök Miskolcra látogat- korteshadjárata során, vagy üzleti ügyekben – erről egy méteres tudósitás számol be, amelyben Csoknyak igéri a helyieknek, majd szerez pénzt szükségleteik kielégitésére. (Hány szavazata van Miskolcnak a közgyülésen?) De ha egy fiatal rabbinak fia születik és azt népes zsidó jelenlétben körülmetélik  – arról szó sincs. Ez nem hir, Hiszen sok fiatal rabbi van Magyarországon és szinte naponta születnek zsidó gyerekek, akiket körülmetélnek, igy a dolog nem érdekes, "nem hir". Lehet hogy a sikszét a dolog ezen oldala egyszerüen nem érdekli?...

 

     Vagy:Szabadkán (Nagy Magyarország, ami tudvalevőleg menyország és "Trianon nagyobb szerencsétlenség volt mint a Sóá" – Csoknyak a Bazilikában, a MAMA nevében), tehát Szabadkán a Tuum Egyesület ideiglenesen (vagyis hat órára ) megnyitotta a helyi romzsinagógát). Hogy szószerint idézzük:

" A szabadkai székhelyű TUUM Egyesület október 24-én, vasárnap immár második alkalommal nyitotta meg ideiglenesen a szabadkai zsinagóga ajtaját. Az érdeklődők az idén hat órán át szabadon sétálhattak be az évtizedek óta funkcióját nem gyakorló és építési területnek számító zsidó imaházba. A legcsodálatosabb része az ünnepnek mindenképpen az volt, amikor a budapesti Shkayach együttes a színpadra lépett, de a látogatók a zsinagógáról készülő a zsinagóga.com internetes oldalon is megtekinthető kiváló minőségben felvett kisfilmjeiből is láthattak válogatást."

  Az eseményen a hir szerint három turnusban 150 ember vett rész, de a cimben 500 szerepel...

    Azonban nem ez a lényeg. A lényeg az hogy a siksze nem árulja el, ki is, mi is ez a titokzatos Tuum. Csak nem Cion bölcseinek szerb nyelvü fedőneve ez?

Nem, nem soha. A Vikipédia szerint, ami pedig a siksze rendelkezésére is áll, a Tuum nem más, mint

"A Vajdasági Keresztény Ifjúság (hivatalos neve: Vojvođanska Hrišćanska Omladina – Vajdasági Keresztény Ifjúság; rövidítései: VHO, VKI) a volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (majd Szerbia és Mongtenegró, ma Szerbia) első és egyetlen keresztény ifjúsági szervezete. Elnöke Negyela László Márk (2002-).

Alapítására 2002. november 5-én, Árpád-házi Szent Imre napján került sor. Céljai a keresztény értékek közéleti síkon való bemutatása, felvállalása, a keresztény fiatalok érdekvédelme, a keresztény ökumené helyi és regionális szintű elősegítése, kulturmisszió.

Legismertebb rendezvénye az „Esték a ferenceseknél”, mely Szabadka kulturális életének része. Szakrális rendezvényei közül megemlítendő az „Ádventi gyertyagyújtás”. Az advent vasárnapjain végzett vesperás keretében megtartott igehirdetésen Szabadka katolikus, evangélikus és református közösségei egyaránt bekapcsolódnak. A kezdeményezést XVI. Benedek pápa 2005-ben köszöntötte.

2009-től Adveniat regnum tuum Egyesület néven folytatja tovább tevékenységét. Az Egyesület a TUUM rövidítést használja. A névváltoztatással egyidőben a TUUM "Kövess Engem!" című folyóirata is új nevet és új külsőt kapott. Ni(c)kodémus - A haladó szellem címmel jelenik meg. 2009-ben Zsinagóga.com néven indította el a szabadkai zsinagógaval foglalkozó kutatási műhelyét. 2010. májusában az Egyesület megkezdte a szabadkai zsidó temető digitális archíválását".

   Ezt propagálja a Mazsihisz honlapja, de arról hallgat hogy Budapest egyik központi zsinagógájában, egy idős hittestvér, Sipos Béla bácsi, közel 30 ezer dolláros adományából, új Tóra tekercset irattak és azt ünnepélyes külsőségek között avatták fel mult hét vasárnap délután, többszáz főnyi zsidó közönség, rabbik, elnökök, (Csoknyak is) jelenlétében. Ez nem "Mazsihisz hir", ez nem érdekes, ez mindennap történik Budapesten.

Itt két eset lehetséges: vagy a Mazsihisz  tyúkja nem ismeri a zsidó ábécét, nem tudja mi a Tóra és mit jelent a sivár pesti zsidó jelenben egy új Tóra  avatása

Vagy pedig egyenes utasitást kapott  csoknyak  Főnöktől, ezt nem leadni, mert ez is konkurrencia, minden konkurrencia, ami esetleges ujraválasztását akadályozhatja.

                                                            *

Volt egyszer Izraelben, még a prehisztórikus állam-előtt időkben, egy magyar zsidó, aki egy pornográf bulvár hetilapot szerkesztett és adott ki.Főleg abból élt, amit – nem közölt.  Ő szokta mondani, hogy "nekem minden konkurrencia. Ha egy új Biblia jelenik meg – nekem az is konkurrencia".

 

                                                             

   

 

       

 

Mit mond a halacha?

                         

                    A SZERENCSEJÁTÉKOKRÓL

 

                            

 

A Bibliában nem találkozunk a klasszikus szerencsejátékok egyik formájával sem és a Tóra nem tiltja azt. Ha a fogalmakat rokonitani lehet, van a Bibliában szó, nem is egyszer,  sorsvetésről; legyen az a Jom Kippuri bünbak esetében, vagy a Igéret Földjének felosztásakor a törzsek között, vagy Hámán sorsvetése, mikor a "legreálisabb" kiirtani a zsidókat. Azonban alapvető különbség a sorsolás és a szerencsejátékok között, hogy az előbbiben nincs nyertes és vesztes.

 

    Ami mégis van a Bibliában az a fogadás amit Sámson ajánlott filiszteus vőfélyeinek (Lásd a Birák könyve 14. fejezetében), de a fogadás ezen formája nem tartozik a hazárdjátékok közé

 

  Ha a Bibliában nem, a Talmudban annál inkább megtaláljuk a szerencsejátékos nem szimpatikus arcát. Az azonnali szankciót már a Misnában találjuk: "Aki kockázik (Möszáchék bökubijá") nem lehet tanu egy birósági tárgyaláson. Ez egy olyan szankció volt annak idején, amelyet a társadalom söpredéke mondhatott magáénak. Ugyanott mondja ki a Misna ugyanezt a szankciót – ami talán több is mint egyszerü tilalom – hogy ugyanez vonatkozik azokra is akik galambversenyt rendeznek (a mai lóversenyek mintájára), vagyis kiképeznek galambokat a gyors repülésre (más vélemény szerint arról van szó, hogy kiképeznek galambokat, hogy azok csaljanak el, illetve vonzanak maguk után galambokat idegen ducokból) (Misna Ros hasana 1:8 és Szanhedrin, 3:3).

 

   A dolognak utóbbi formája közönséges rablás – mondja a Talmud.

 

   A talmudban megvitatják az idézett Misnát és két vélemény alakul ki: az egyik szerint (Rami bar Hama) akkor is érvényes a szankció, ha nem üzletszerüen, hanem csak alkalomadtán, foglalkozik valaki ezzel. Szerinte ez egyfajta lopás, mivel valóban nem gondolja hogy ő veszithet és akivel játszik – nyerhet.

 

       Ezzel szemben Ráv Séset (mindketten ismert és neves babilóniai amoriták) vitába száll ezzel a véleménnyel. (Szánhedrin,  24b). Szerinte csak azt lehet diszkvalifikálni, aki ebből él, nincs más becsületes foglalkozása, munkája, mert az ilyen nem segiti a teremtőt a világ fenntartásában. Maimonidés, Misna magyarázatában, r' Séset enyhébb hozzáállását fogadja el.

 

Érdekes hogy a Halacha nem foglalkozik magával a szerencsejáték jellegével és nem mondja, hogy az önmagában véve immorális, hanem kizárólag azokra korlátozza állásfoglalását, aki ezzel üzletszerüen foglalkozik. Kivételt képeznek ez alól az olyfajta szerencsejátékok, fogadások stb, amelyek állatkinzással vannak egybekötve, például a bikaviadalok, vagy kutyák egymásra uszitása. Itt a tilalom főleg az állatkinzás miatt van. (Lásd "Mit mond a halacha az állatkinzásról").

 

 Szerencsejáték (kártya) Hanukakor

 

    A Talmud által emlitett kockázáson és hasonló játékokon kivül, kétségtelen hogy minden más hazárd-"játék" is ebbe a kategóriába tartozik. Legyen az kártya,  rulett, vagy a kaszinók többféle raffinált palifogó csalogatója – minden olyan játék, ahol nincs szükség a játékos eszére vagy kézügyességére,  hanem kizárólag a szerencsére, ami  végeredményben mindig a "bank" szolgálatában áll. A halacha nem helyezi törvénykivül ezeket a machinációkat és  - mint mondottuk – nem tiltja magát a "játékot" – hanem kizárólag az azzal foglalkozókat diszkvalifikálja.

 

    Mindenki, aki  valaha jesivában tanult,  tudja hogy a bócherok a legszigorubban vallásos jesivákban is szoktak Hanukakor és Purimkor, esetleg ujkoldkor, kártyázni (főleg a 21-est kultiválták) és senki nem látott ebben semmi kivetnivalót, ha csak nem azt, hogy  drága időt rabol el a Tóra tanulástól (Bitul Tóra). Fölösleges emliteni a pörgettyüzést (Trenderli), amit szintén Hanukakor űznek, szintén pénzben – mivel ez egy ártatlan családi társasjáték, a Fény ünnepének tiszteletére.

 

     Ha valaki nem pénzben kártyázik, hanem csak merő szórakozásból – és itt nem áll fenn  a Bölcsek által emlitett "rablás" – akkor szintén csak az időpocsékolás az, ami a Halacha álláspontja szerint megkérdőjelezhető. Itt kell megjegyeznünk, hogy  nehéz összeegyeztetni a Halacha hozzáállását a ma divatos "szabad-idő kultura" megnyilvánulásaival, mivel a Tórát "éjjel-nappal" kell tanulmányozni. Érdekes, hogy ugyanez érvényes akkor is, ha valaki sakkozik, mégis a Halacha megengedi a sakkozást – szombaton is.

 

      Sorsjegyet mindig és mindenütt vettek vallásos zsidók és ha nyertek – abban isteni adományt láttak. Senki nem kifogásolta ezt, talán azért, mert itt nem állt fenn a lehetőség, hogy felebarátja pénzét veszélyezteti. Ha a sorsolást egy szervezet rendezi – nagyon valószinü hogy nem fizet rá, akkor sem ha x.y. nyer egy nagyobb összeget. Ha állami sorsjegyről van, akár toto, akár lotto, vagy bárhogy is hivják – ez hatványozott mértékben áll. Voltak és vannak manapság is haszid közösségek, akik sorsolást rendeznek és a pénz jótékony célra megy. New-Yorkban vannak lubavitsi haszidok, akik rendszeresen vesznek állami sorsjegyet, mivel egyszer a rebbe valakinek ezt tanácsolta...

 

          A Halacha figyelme mindenre kiterjed: azt is megállapitja, miként érhetik el az érintettek, akiket diszkvalifikálnak a tanuságtételtől, mivel szerencsejátékokkal foglalkoznak – hogy visszanyerjék a biróság bizalmát? Úgy hogy megtérnek, összetörik (megsemmisitik) kockáikat (és a kártyákat) és megfogadják hogy többé nem játszanak, még ingyen sem. (Sulchán Áruch, Chósen Mispát, 34, 30). Ro"s (Rabbénu Áser) hozzáteszi responsumában, hogy vissza kell fizetnie a nyert pénzeket. (Piszké Haro"s, Sanhedrin,  3:10).

 

     A Sulchán Áruch (uo. Hilchot Gözélá = a rablás törvényei), 370, 1-2-3), idézi Iszerlist, aki megállapitja, hogy ha egy olyan valaki kockázik (vagy bármi más, hasonló szerencsejátékot játszik, akár dominózik, vagy az ismert arab eredetü ses-best játsza (pénzben), akinek van becsületes foglalkozása – ez nem lesz diszkvalifikálva a tanuságtételtől, mivel ez nem fér be a "rablás" kategóriájába. "Már elterjedt ez a szokás és nincs kivetnivaló benne, hacsak nem foglalkozásszerüen űzi ezt" – pászkenolja Iszerlis(Remá).

 

     Rabbi Jair Bacharach ("Chavot Jáir") a középkori német-zsidó  halachista (1639 – 1702) megengedi a sorsjátékot, tombolát és abban eszközt lát, hogy az isteni gondoskodás lehetővé tegye valakinek hogy nyerjen. Ehhez idézi a Példabeszédekből (16,33) az idevágó verset: "Az ember veti a sorsot – de a döntés az Istené" (Chavot Jáir, responsa 61).

 

    Eddig a dolog legalisztikus része. Azonban, ha a törvény nem is tiltja, zsidó moralisták a középkorban élesen kikeltek azok ellen, akik belesülyedtek a szerencsejátékok mocsarába, ami arra mutat hogy az illetőnek megrendült a hite Istenben és nem átallja családját tönkretenni a gyors meggazdagodás reményében (Jakob ben Simson Anatuli -1194-1256 és mások.) Voltak nagy közösségek Európában ahol kiközösitették a kártyázókat, mint  Velence, a fénykorában.

   Annak ellenére hogy a rabbik ismerték és elismerték hogy a megrögzött szerencsejátékos nehezen tud szabadulni szenvedélyétől  - nem sajnálták őt, mivel erkölcsi halottnak tekintették. "Ne sajnáld a szerencsejátékost, aki kéri, könyörüljenek rajta és legyenek tekintettel szenvedélyére - - - szégyelje magát!" – mondja rabbi Jehuda Hechaszid, Széfer Haszidim cimü művében, aki hozzáteszi hogy ha a szerencsejátékos elveszitette pénzét, nem szabad őt a karitás(Cödokó) pénzből támogatni vagy kártalanitani.

    

    Középkori  responsumokban gyakran találkozunk olyan családokkal, amelyet a szerencsejátékos férj tönkretett; feleségek kértek válólevelet és a gyerekek nevelése is megsinylette apjuk szenvedélyét. Rasb"t (Áderet) responsáiban sorolja a szankciókat: a szerencsejátékosok követeléseit nem lehetett a Bét-Din (zsidó biróság által behajtani; nem hivták fel őket a Tórához, volt ahol megtagadták temetésüket, megtiltották, hogy esküvőjüket a templom udvarán tartsák, stb. Olaszországban, a 16. században elterjedt a zsidók között a tenisz, de nem sportból játszottak, hanem magas tétekkel. Ugyanez áll a sakkra is.

 

 

     Napjainkban a tanuságtételtől való diszkvalifikálás nem nagyon hat visszatartó erővel a megrögzőtt szerencsejátékosokra. Azonban a társadalom – a nemzsidó társadalom is – rossz szemmel nézi, ha nem is tiltja ezt. A Halacha – paradox módon – a játékosokat bünteti, de a játékot magát nem tiltja egyértelmüen.

 

**********************************************************