A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL -. NICÁVIM(2)

      NEM AZ ÉGBEN VAN!

  "Nem utólérhetetlen neked és nincs messze, nem az égben van----és nem a tengeren túl..."

      (5. Mózes, 30, 11-13)

 

      Szakaszunk közli minden korok zsidó emberével milyen könnyü a Tórát megtanulni, elsajátitani és betartani. Nem kell felmenni érte az égbe  vagy tengeren túlra, hanem "nagyon közel van hozzád ez a dolog, a szádban és a szivedben hogy megtegyed"(uo).

 

     Vannak helyek ahol a Tóra rébuszokban beszél, illetve túlzásra ragadtatja magát, mint az ahogy a kiküldött kémek ábrázolták Erec Jiszráélt, mondván hogy ott láttak "nagy és megerősitett városokat az égben"(vagyis égig érőket"), amire Rási már a helyszinen mondja, a Midrást idézve, hogy ez túlzás –guzmá(5.Mózes,1,28).

 

 Itt azonban n em beszél a Tóra a túlzás nyelvén és akkor mit jelentsen az hogy a Tóra nem az égben van? Hát gondolhatnánk hogy ott van_

 

      A GALUTI ZSIDÓK

 

         Ezek a versek itt az előző passzushoz kapcsolódnak ahol a Tóra elörevetiti a zsidó nép száműzetését. Ott is megjelenik a "ég" mint a nagy távolság kifejezője:"Ha eltaszitottjaid az ég szélén is lesznek..."(uo. 30, 4) ami azt jelentheti hogy nagyon távol, messze lesznek. Igy az "ég" a nagy távolságot jelzi, mint a távolság az ég és a föld között-

 

   Ebből az tünik ki hogy szakaszunk azokhoz a zsidókhoz szól, kik messze távoli számüzetésben vannak. Ezek azt hihetik, hogy mivel olyan meszira vannak az Országtól mint az ég a földtől – előbb fel kell menniék az égbe, vagyis  erecbe kell jutniuk és csak azután és csak ott , rudják tartani a Tórát és parancsolatait. Ezeknek mondja a Tóra hogy "nem az égben van", a Tóra  és parancsolatai betartsának lehetősége, nemcsak messze, Erecben van, hanem az közel van minden zsidóhoz, még aki a legtávolabb galtban van, ahhoz is.

 

           MESSZE ÉS KÖZEL

 

       Elméleti sikon és mélyebb értelemben azt lehet mondani, hogy ez áll arra a zsidóra is, aki távol van szellemi szempontból. Ő olyan mélyen belesülyedt a galut mocsarábam hogy az ő szemében a Tóra és a parancsolatok mintha az "égben lennének", vagy legalább a "tengeren túl"

 

Ezeknek  mondja a Tóra, hogy "ez a micva" vagyis a megtérés micvája, ami az előző  versben van(uo, 10) "...ha megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez, teljes sziveddel és lelkeddel" – ez  egyáltalán nincs messze tőled. A megtérés, még akinek aki lehanyatlott és eltávolodott is – nem az "égben van" és nem "tengerentúlon", hanem "nagyon közel van az hozzád!"

 

            LERÁNTANI A LEPLET

 

    Mindazonáltal, ez az ember annyira eltávolodott, hogy lehet azt mondani neki hogy ő közel van?

 

Ez abból kifolyólag, hogy igazából a Tóra és a parancsolatok nincsenek – nem is lehetnek – messze a zsidó embertől. Minden zsidó ragaszkodó kapcsolatban van az Örökkévalóval. Tórájával és parancsolataival. Ez az ő igazi énje.

 

      Az egyetlen dolog amit tennie kell, az levenni a leplet, az álarcot, ami elválasztja őt igazi, valós mibenlététől. Ekkor kiderül neki,, hogy igazából soha nem volt "messze", hanem ellenkezőleg, a Tóra és a parancsolatok mindigis is közel voltak hozzá "nagyon"; igencsak közel hiszen ez az igazi énje. Ha lerántja a leplet igazi énjéről, ami elválasztja őt attól – akkor látni fogja mennyire könnyü visszatérni az Örökkévalóhoz, és akkor "azonnal meg lesznek váltva" (Maimonidés, Hilchot Tsuvá 7,5) az igazi és teljes megváltással.

 

 (Likuté Szichot, 34. kötet, 167 ol')

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – KI TÁVÓ(2)

 

  ZSIDÓNAK LENNI ÉS AKKÉNT VISELKEDNI

"Az Örökkévalóval megmondattad ma - - - és az Örökkévaló megmondatta veled----"

  (5.Mózes, 26, 17-18)

 

         Az idézett két vers szakaszunkban kifejezi  azt a csodálatos kapcsolatot amely az Örökkévaló és a zsidó nép között fennáll. Az első azt mondja:"Az Örökkévalóval megmondattad (vagy megigértetted )ma, hogy Ő lesz a te Istened, és te jársz az Ő útjain, megtartod  törvényeit,parancsolatait és rendeleteit---"

Az utána következő vers pedig azt mondja, hogy "az Örökkévaló megmondatta (vagy megigértette) veled ma hogy te leszel az ő tulajdon népe amint megigérte neked és hogy megtartod minden parancsolatát" (5.Mózes, 17-18).

 

   Ezt a szakaszt – Ki Távó – mindigis Elul havában olvassuk fel szombaton a templomokban. Elul számértékben az Áni Lödodi Vödodi Li אני לדודי ודודי לי

kezdőbetüit adja. Ez egy vers az Énekek Énekéből(      ) amely azt jelenti szószerinti forditásban "én a szerelmesemé (vagyok) és a szerelmesem az enyém". (Ez persze, mint az egész "Énekek" a  zsidó hagyomány szerint allegórikus formában értendők). A Máhárs"á (középkori talmudista  (     )erre megjegyzi, hogy a fenti versek is ebben a formában értendők: először mi  mi fordulunk az Örökkévalóhoz ("megmondattad) és azután fordul Ő felénk (megmondatta) veled.

 

  ERŐS KAPCSOLAT

 

            Ezekben a versekben nyilt utalás van az ember küzdelmére rossz ösztönével és az élet csábitásaival, kihivásaival és ebben fokozatokkal, kérdés és felelettel.

 

  Előfordul hogy a zsidó ember megfeledkezik magáról és az Örökkévalóval való kapcsolatáról,elfeledi zsidóságát migcsak kivülről nézve úgy tünik, hogy semmi különbség közte és egy gój között.

 

    Azonban mikor elérkezik Elul, a megtérés és a könyörület hónapja, eszébe juttatják elsősorban a kapcsolatát az Örökkévalóval, Izrael istenével. "Az Örökkévalóval megmondattad ma - - - és az Örökkévaló megmondatta veled----"

  (5.Mózes, 26, 17-18. Rási helyszini értelmezése szerint a "megmondattad" האמרת szószerint elválasztást, elkülönülést (is) jelent, vagyis azt mondják ("Fentről") a zsidó embernek: te el vagy  kükönitve a népektől. Te örökre az Örökkévalóé vagy.

 

    BENSŐ VÁGYAKOZÁS

 

       Azonban van úgy hogy ez nem elég. A rossz ösztön képes továvv sábitani az embert  a világ hivságaira, még ha a zsidó ember már tudja is, hogy el van választva a gójoktól. "Igaz, mondhatja a rossz ösztön – igaz hogy te zsidó vagy és kapcsolatban állsz az Örökkévalóval" –folytatja – oké, de ez nem jelenti azt hogy nem élvezheted a világ kinálta gyönyöröket!"

 

 Erre jön a válasz a vers második részében "Ő lesz a te Istened, és te jársz az Ő útjain" - - - - - valamint "te leszel az ő tulajdon népe...".

 Kell hogy a zsidó ember erős vágyakozást érezzen az Örökkévaló iránt, sóvárgást mindig vele lenni és ha igy van – magától alakul úgy hogy rajta kivül nincs helye semminek.

 

     "ÚTJAIN HALADNI" – NAP MINT NAP

 

        Azonban még ez az erős kötelék sem lehet elág, mivel hiányzik belőle a gyakorlati elkötelezettség. Mivel a lelkesedés és az Örökkévaló iránti sóvárgás maradhat az elméleti szinten és elmulaszhatja annak átvitelét a mindennapi, gyakorlatba.

 

Lehetséges hogy valaki erős kapcsolatot érez zsidó identitásával, de nem érzi szúkségét hogy kifejezésre jusson mindennapi életében a nem idológiai, hanem gyakorlati sikon.

 

 Ezért folytatja a Tórafenti verset úgy hogy "---te jársz az Ő útjain és betartod parncsolatait...." (uo), azaz, a megtérési hajlandóságot le kell "forditani" a gyakorlar nyelvére. Nap mint nap kell "útjain haladni", ami nem filozófia, hanem valóság.

 

    Ugyanez a gyakorlat jelenik meg, utalás formájában, abban a zsoltárversben is, amit Elul havában mondunk. Először maga a kapcsolat az Örökkévalóval –"Az Örökkévaló fényem és segitségem---". Utána – a vágyakozás együtt lenni Vele:"Csak egyet kértem Tőle- - - -hogy az Ő házában tartózkodhassam örök életemben---", majd a végén, részletekre menően "lássam jóságát és  felkereshessem szentélyét..." (Zsolt, 27, fejezet).

 

 (Likuté Szichot, 9.kötet, 169 ol

77 micvA  A HETI SZAKASZBAN

AZ ANYAMADÁR -ÉS A JÓ VISELKEDÉS

Micvákban különösen gazdag szidrát olvasunk a héten, hiszen nem kevesebb, mint

hetvennégy parancs (27 tevőleges, 47 tiltó) található a hetiszakaszban. Ezek közül 

kiemelkedik az anyamadár elküldésének előírása, éspedig azért, mert az evilági jutalom 

lehetősége merülhet fel az olvasóban: 

"Ha madárfészek kerül eléd az úton, valamelyik fán vagy a földön, fiókák vagy tojások, 

és az anya ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiókákkal együtt. 

Bocsásd el az anyát, a fiókákat elveheted, hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy". 

Vagyis – hihetnénk - a parancs végrehajtása jó és hosszú életet garantál. A Talmud

(Kiddusin 39b) ennek kapcsán ezt tanítja:

"Rabbi Jákov mondja: nincs egyetlen olyan micva sem írva a Tórában, amely mellé le 

van írva a jutalma is, de nem a holtak feltámadásától függ. Az apa és anya tisztelete 

kapcsán írva van: "hogy meghosszabbodjanak napjaid és jó legyen neked". Az 

anyamadár elküldése kapcsán írva van: "hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy".

Mit jelent a "holtak feltámadásától függ" kitétel? Azt, hogy Rabbi Jákov nézete szerint a 

micvák teljesítésének nincs evilági jutalma. Megindokolja: 

"Ha valakinek az apja azt mondja: menj a tetőre és hozz nekem fiókát! A fiú felmegy a 

tetőre, elküldi az anyamadarat, megfogja a fiókát, visszafelé jövet leesik és meghal, akkor 

ugyan mitől jó és hosszú az élete? 

Valójában így kell érteni: "hogy jó legyen neked" – abban a világban, ahol minden jó. 

"Hosszú életű légy" – abban a világban, ahol az élet végtelen hosszú". 

Ez természetesen az olám hábá, az eljövendő világ. A Gemárá nem nyugszik bele, 

megkérdezi:

De talán nem így van? Esetleg csak Rabbi Jákov hipotéziséről van szó? Nem, Rabbi 

Jákov látta megtörténni. 

De talán a leeső fiúnak bűnös gondolata támadt ekkor, és ezért kapott büntetést? Nem,

mert a rossz gondolatot Isten nem számítja a cselekedetekhez. 

De talán bálványimádáson, az egyetlen fejben elkövethető bűnön gondolkodott? Amint

írva van: "hogy megragadjam Izrael házát a szivükben". 

Rabbi Jákov erre azt mondhatná: ha úgy véled, hogy a micváknak van evilági jutalma, 

akkor miért nem védik meg az ilyen gondolatoktól?

A Gemárá máshogy próbálkozik:

"Azonban Rabbi Elázár azt mondta: aki micvával foglalkozik, nem éri sérelem. 

Ott (Rabbi Elázár esetén) olyanról van szó, amikor mennek, hogy micvát végezzenek, 

ezért különbözik esetünk, mert itt a micva végrehajtását követően érte végzetes sérelem".

Ennyivel nem intézhető el a kérdés, a Gemárá nem engedi:

"Rabbi Elázár azt mondta: aki micvával foglalkozik, nem éri sérelem, se mentében, sem 

jöttében". A Gemárá erre is válaszol:

Rossz állapotban lévő létra volt, ahol a sérelem bekövetkezése valószínű volt. Ahol 

valószínű a sérelem bekövetkezése, ott nem számíthatunk csodára, amint írva van: "Azt 

mondta Smuel: hogy mehetnék? Meghallja Saul és megöl!" 

A talmudi elbeszélés számos eleme jól használható Elul hónapban, amikor a tfilá (ima), 

tsuvá (megtérés) és a cedáká gyakran említésre kerül.

1. Nem vagyunk és soha nem is leszünk kereskedelmi kapcsolatban az 

Örökkévalóval. Ha bármilyen micvát végrehajtunk, akkor Istenért és magáért a 

micváért tegyük, ne azzal a várakozással, hogy jobb lesz tőle az életünk! Bár 

imádkozhatunk, megtérhetünk és adakozhatunk is ennek reményében, de 

ügyeljünk rá, hogy a remény ne silányodjon elvárássá!

2. Noha fejben nem lehet - a bálványimádást leszámítva - bűnt elkövetni, mégis 

próbáljunk meg Elulban a fejünkben is rendet tenni, mert a helytelen gondolatok 

könnyen helytelen cselekedethez vezethetnek!

3. Isten szeretete nem jelenti azt, hogy próbára tehetjük türelmét. Ha előreláthatóan 

veszélyes helyzetekbe megyünk bele, akkor várhatóan baj ér minket, ezért józan 

eszünk használata nem opcionális, hanem kötelező!

Sábát sálom!

  HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGŐL -KI TÉCÉ 2014

 

 

A TENGERENTÚLI VÁLÓLEVÉL

 

„Ha valaki elvesz egy nőt feleségül…" (5Mózes 24,1)

    

          Szakaszunk, többek között, a zsidó házasság és válás törvényeit is tárgyalja. A halacha megállapítja, hogy tilos valakinek elvenni egy nőt, ha eleve szándékában áll elválni tőle. Ennek egyik oka az az  Írásvers (Példabeszédek 3,29), amely kimondja, hogy „ne forralj rosszat embertársad ellen, aki gyanútlanul lakik melletted". Ez mindenkire vonatkozik, különösen a feleségre, aki bízik férjében.

Ez oknál fogva azonban, ha előre megmondja, hogy majd elválik tőle és az asszony beleegyezik – a tilalom nem áll fenn.

 

Van azonban egy  másik ok is, ami miatt az ilyen házasság nem kívánatos akkor sem, ha az asszony eleve tudja,hogy majd elválnak és  mégis beleegyezik. Mivel maga a házasság egy örökös kötelék a férj és felesége között, ahogy ezt a teremtéskor a Teremtő kinyilvánította: „...így a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és egy testté válnak". (1Mózes  2,24) Egy olyan házasságban, ahol  előre tudják, hogy válás lesz a vége – eleve meghibásodik a  ragaszkodás elve, és már kezdettől fogva nincs az, amit örökös köteléknek lehet nevezni.

 

  /Zárójelben: a zsidóság ismeri és elfogadja a válás elméleti lehetőségét, de csak abban az esetben ha a kötelék menet közben meghibásodik oly módon, hogy az együttélés lehetetlenné válik. Ekkor is mindent elkövetnek a hibák kijavítására, és a „slom bájit" (házi béke) helyreállítására./

 

  HOGY TEHETTE EZT?

 

       Ennek kapcsán felmerül a kérdés:hogy lehet az, hogy az Örökkévaló száműzetésbe, galutba küldte a zsidókat, kiválasztott népét?

 

    Ugyanis köztudott, hogy a zsidó hagyomány szerint az Örökkévaló és a zsidó nép egymásra találtak, és úgymond frigyre léptek a szináji tóraadás fennkölt alkalmával, és azóta mint „házastársak" vannak számon tartva, ahogy azt a Talmud és a Midrások állítják, egy Írásversre (Énekek 3,11) hivatkozva, amely Salamon királyra vetíti a verset, amely így szól: „Jertek ki, Jeruzsálem lányai, és nézzétek Salamon királyt… nászának napján, szíve örömének napján". Az allegorikus verset a hagyomány a szináji jelenésre applikálja, ahol  az Örökkévaló kvázi elvette feleségül Izraelt. (BT Táánit 26,b)

 

    A galut ennek az ellentéte, a válás, ahogy azt a Midrás az Örökkévaló szájából idézi. (Jálkut Hoséá 6,523)

 

Mivel az Örökkévaló előre tudta, hogy majd száműzi népét – „feleségét" –, vagyis elválik tőle, hogyan léphetett frigyre vele Szinájnál. Hiszen abban a Tórában, ami Szinájon adatott, írva vagyon a jövendölés, mely szerint „… és elszór benneteket az Örökkévaló a népek közé ..." (5Mózes 4,27), tehát  az Örökkévaló tisztában volt azzal, mi vár a zsidó nép– ami nem más, mint a „válás". Ezzel a Jóisten kvázi megszegte saját tilalmát: úgy venni el egy "nőt", hogy eleve tervben  volt a válás?!

  

 A VÉTKEK ÉS A SZABAD VÁLASZTÁS

 

         Erre egy kis megerőltetéssel, azt lehetne válaszolni, hogy ez nem "előre tudott", hiszen a galut a zsidók vétkeinek „eredménye"; szabad választásuk volt és van, és ha nem vétkeznek és nem veszik semmibe a Tóra törvényeit – akkor nincs száműzetés. Ha élnek a szabad választás jogával, és a jót választják – nincs galut!

 

Ez azonban csak első látásra logikus. Az Örökkévalóra nem érvényes a mi gyarló, emberi logikánk. Hiszen ő, áldott legyen a neve, tudta előre a Tóra adásakor, hogy a zsidók vétkezni fognak – annak ellenére, hogy szabad választásuk alapján választhatnák a jót –, és ennek következtében száműzetnek.

 

Ebből az következhet, hogy a „házasság", legalábbis az Örökkévaló részéről, nem volt tökéletes örök kapcsolat, és így Isten ments, abban valami hiba esett…

 

  CSUPÁN ELREJTŐZÉS

 

     Az igazság azonban az, hogy az Örökkévaló egyáltalán nem tervezte a "válást", és valóban nem is volt az. Hiszen az Örökkévaló azt mondja prófétája, Jesája, által (50,1): „Hol van anyátok válólevele, akit (úgymond) elküldtem!?"

 

 Ha nincs válólevél – akkor nincs válás.

  

A galut idején is fennáll az örök szövetség és a szoros kapcsolat az Örökkévaló és a zsidó nép között. Ami van, az nem más, mint elrejtőzés, az Örökkévaló elrejti arcát, amivel azt akarja elérni, hogy a zsidók keressék őt, és legyenek egyek vele.

      Ha a zsidók így viselkednek, akkor  az Örökkévaló felfedi, hogy kedveli őket még a galut idején  is és rövidesen, azonnal elhozza az igazi és teljes megváltást.

 

    (Likuté Szichot, 34. kötet, 138. o.)

      

A HETI SZAKASZ(2) –SOFTIM - 2014

Irja: Smuél Glitsentein, rabbi

  "A testem az egyém?

 

A „testem az enyém" eszméje fontos tényezője volt a modern élet szekularizációjában és szabadosabbá válásában. „A testem az enyém – mondják némelyek –, tehát azt teszem vele, amit akarok, amíg másnak nem ártok vele."

 Eléggé logikusnak is hangzik. A testünk folyton velünk van. Azt könnyen megértjük, hogy azt szabályok rendezik el, mit tehetünk másokkal és mit nem. De a testem „az én vagyok", miért volna rá gondja másnak? Miért foglalkozik vele a Tóra? Mi köze a Tórának ahhoz, mit kezdek én a testemmel?

Ehhez képest a Tóra tanításainak és rendelkezéseinek igen komoly része éppen a tulajdon testünkkel foglalkozik. A kóserság szabályai határozzák meg, miféle étellel tápláljuk a testünket. Vannak speciális áldások az evés előttre, az evés utánra. Vannak szabályai és ideáljai a szeméremnek, a személyes moralitásnak. Vannak törvények a tulajdon testünk fizikai megkárosítása ellen. Még a tetoválást is szabály tiltja.

Azt is megérthetjük, hogy az Örökkévaló az egész univerzum ura, így hát megteheti, hogy szabályokat ad nekünk a Tórája által, és ezek a mindennapi életünk minden részletét érintik. Az Örökkévaló teremtette a világot, a mi testünk pedig része a világnak, tehát nagyon is természetes, hogy vannak Tóra-tanítások és rendelkezések arról is, mit tehetünk a fizikai testünkkel, és mit nem. Van azonban még ennél is tovább.

A Tóra szerint ugyanis a testünk valóban nem is a mienk – mindenesenestúl isteni tulajdon.. Ebben a tekintetben különbözik minden más birtokunktól, amit magunkénak mondhatunk, a pénzünktől, a számítógépünktől, a házunktól, a kocsinktól. Általánosságban véve igaz, hogy „az Örökkévalóé a föld és teljessége" de azért ugyancsak Ő juttat nekünk olyan anyagi tulajdonokat, melyek valóban a birtokunkba kerülnek, noha természetesen megfelelő módon kell élnünk velük, ahogy a Tóra arra utat mutat. Ezzel szemben a fizikai testünk nem is tartozik hozzánk.

Bölcseink szerint a testünket az Örökkévaló „kölcsönzi" nekünk, és megmarad neki a spirituális minősége is egész életünkben. Ez éppen az eheti zsinagógai Tóra-hetiszakasz (Softim; 5Mózes 16:18 – 21:9) egyik törvénykommentárjából vezethető le.

A Tórából ismerjük az ősi zsidó jogrendet, melynek a halálbüntetés is része volt a legsúlyosabb vétkekért. Azt mondja a Tóra, hogy az ilyen büntetést csakis úgy lehet kiszabni, ha több tanú is a vádlott ellen vall. Maimonidész magyarázata szerint ennek az az értelme, hogy a zsidó törvény nem engedi az ilyen büntetést senki fejére háramlani csak a saját beismerése alapján. Ha a gyanúsított azt állítja, hogy megölt valakit, és nincsen tanú, nem büntethető gyilkosként. Maimonidész azt mondja: „Ez isteni rendelés." Ezzel szemben a mindennapi jogügyletek, birtoktárgyak és pénzek körüli vitákban, ha valaki beismerést tesz, hogy ő vétett, azt a lehető legerősebb bizonyítékként ismerik el. A Talmud szavaival: ilyen esetekben „a peres fél vallomása száz tanúéval felér".

Miért van ilyen különbségtevés a tulajdon testünk és az anyagi javak birtoklása körüli törvények között? Az egyik magyarázat szerint éppen azért, mert az anyagi javakkal ellentétben a testünk nem a miénk. Megmarad isteni tulajdonnak.  Nincsen jogunk kárt okozni a testünknek, úgy sem, hogy vallomást teszünk magunk ellen a bíróságon. Csakis a legteljesebb jog eljárás, amit a Szentély idejében igen ritkán alkalmaztak, vezethetett halálbüntetés kiszabásához.

Ha a testünk megmarad isteni tulajdonnak, és csak kölcsön kapjuk az Örökkévalótól, megérthetjük ebből, miért szól annyi szabály róla. Kivételesen szent a testünk.

Az életünk feladata, hogy ezt a szent voltát a testnek tiszteletben tartsuk, és végül – a Tóra törvényeinek megtartása által – szentséget vigyünk az anyagi javaink birtoklásába is, s az egész világba. S akkor mi és mások is láthatják majd, hogy a létezés egészében és minden részletével együtt is az Örökkévaló dicsőségének megnyilvánulása.

(Nagyfuvaros Press)

היגעו כיסוייי היבלות. תודה רבה.

KI A GYENGÉBB; KI AZ ERÖSEBB?

 320 MILLIÓNYI ARAB VAGY 8 MILLIÓNYI   ZSIDÓ?

Nem mindig a

 gyengébbnek

 van igaza

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 25. számában
jelent meg.

 

Szántór T. GáboR

Népszabadság

 

        Az izraeliek méltányos önvédelmi akciókkal próbálják fenntartani a közel-keleti békét a terrorista Hamasszal szemben, ügyelve arra is, hogy minél kevesebb civil áldozata legyen akcióiknak, míg a Hamasz saját népének asszonyait és gyerekeit sem átallja élő pajzsként bevetni, hogy aztán a médiának mint áldozatokat mutogassák őket – hangzik a másik oldal ellenérve a meg-megújuló konfliktusokban.

 

HIRDETÉS

Az igazság mindig árnyaltabb a küzdők politikai vezetői által hangoztatottaknál. Sok évtizedes konfliktus új és új fejezeteit látjuk a Közel-Keleten. Lényegében egy percre sem szűnt meg a háborús fenyegetés, mióta az arab államok 1948-ban lerohanták a frissen kikiáltott Izraelt. A világ nagy része kettős mércével mér. Miközben nem is említik Ázsia és Afrika más válságövezeteit, ahol emberek ezreit éri napjainkban is erőszakos halál, antiszemita atrocitásokba torkolló módon tüntetnek a palesztinok jogaiért szerte Európában Londontól Törökországig iszlám fundamentalisták és szélsőbalosok, neonácik és emberjogi szószólók – változó összetételben.

Izrael az erősebb, tárgyalóképesebb, Nyugat-kompatibilisabb, neki kell engednie – gondolják sokan a mainstream politikai mezőben is. A palesztinok áldozatként jelennek meg a világ szemében, annak ellenére, hogy a konfliktusokat rendre ők robbantják ki. Igaz, az ő helyzetük humanitárius szempontból évtizedek óta egyre aggasztóbb, ám ennek maguk is okai. Az 1947-es ENSZ-döntést követően nem hozták létre államukat, ehelyett Izrael államát akarták, és akarják közülük sokan ma is elpusztítani.

Nem teremtettek virágzó gazdaságot, városokat, ipart, oktatási rendszert, ezzel szemben el akarják pusztítani, amit az izraeliek létrehoztak, miközben a Hamasz uralta terület orvosi, energia-, élelmiszer- és vízellátását is jórészt Izraelnek köszönhetik. Népességük gyarapodása fordítottan aránylik gazdasági teljesítményükhöz, ami szociális válsággal fenyeget. Gázában a humanitárius segélyeket, támogatásokat sok esetben nem a lakosság megsegítésére, hanem fegyverekre, csempészalagutak építésére, a terror céljaira használják.

Míg Izraelben erős szószólói vannak a megbékélésnek és a palesztinok jogainak is, a palesztin (s általában az arab) nyilvánosságban nyomát sem látni az Izrael iránti megértésnek, megsemmisítésére való törekvésnek annál inkább.

Romba dőlt otthonokat, földönfutóvá vált családokat, és különösen gyerekhalált látni mindig tragikus. Palesztin oldalon gyakran szembesülünk e fájdalmas jelenséggel. De tudnunk kell, hogy a Hamasz harcmodorának lényege az emberi pajzs.

HIRDETÉS

Gyerekek, asszonyok testével fedezett rakétakilövő állások, amelyeket olykor ENSZ- és más nemzetközi humanitárius intézményekbe (kórházakba, iskolákba) helyeznek, és a Hamasz által szigorúan ellenőrzött nemzetközi médiát úgy irányítják, hogy az áldozatokat lehetőleg a keresztény ikonográfiára rájátszó krisztusi helyzetben fotózzák, mely a nyugati világ tudattalanijára hat. A harcokban győztes izraeliek ezért a médiaháborút rendre elveszítik. Erre Ámosz Oz író is utalt a Deutsche Wellének adott interjújában.

Ő most a másik, ikonikus baloldali, békepárti íróval, David Grossmannal együtt nem ellenezte a célzott izraeli válaszcsapásokat, habár Grossman a New York Timesban sürgette a megszállás megszüntetését, és a tárgyalásokat mind a Hamasszal, mind a mérsékeltebb arab erőkkel. Erre azért is szükség lenne, mert egyes megfigyelők szerint nem kizárt, hogy a nyugati parton újabb intifáda fenyeget. Szinte senki nem beszél arról palesztinbarátok között, hogy a palesztin nép a XX. század közepi politikai konstrukció, nem történeti képződmény.

Az arab lakosság, mely Palesztina/Izrael földjén élt, csak akkor kezdte kinyilvánítani önálló népi, nemzeti jellegét, és akkor kívánt államot, amikor a zsidók államalapító törekvéseivel szembesült. Tucatnyi arab állam nyelve, etnikai háttere nem különül el a palesztinokétól. A palesztinok mint nép akkor váltak az arab világ előretolt helyőrségévé, majd a Nyugat-ellenes, pánarab törekvések eszközévé, amikor a zsidó állam létrejött. Az arab országok sok mindent elkövettek, hogy a palesztinok ne az ő területükre meneküljenek/vándoroljanak, hanem maradjanak ott, ahol vannak.

Alkalmasint ők maguk mészárolták le a területükre lépő palesztinokat. A később feltámadó iszlám fundamentalizmus és a terror csak a korábbi kudarcos háborúk és politikai törekvések folytatása, a nyugati világ, benne Izrael sikereinek és a globalizációs törekvések szellemi ellensúlyozása. Természetesen a palesztinoknak is van önrendelkezési joguk. Az 1948-as izraeli függetlenségi háború tragikus fejezete, elűzésük és elmenekülésük, majd fél évszázad konfliktusai megerősítették őket népi mivoltukban, territoriális jogaik iránti elkötelezettségükben, amit tudomásul kell venni.

Ahogy azt is, hogy Izraelnek területekről kell lemondani a békéért cserébe. A palesztinoknak azonban látniuk kell, hogy az a kompromisszumképtelen mód, ahogy jogaikat próbálják érvényesíteni, nem vezet sehova. A terror, a megújuló rakétatámadások Gázából csak megerősítik Izrael társadalmát a keményvonalas politika iránti elkötelezettségében. Az izraeliek már nem gondolnak olyan kormányra, mely békülékenyebb politikát folytatna a palesztinokkal, mielőtt garanciákat kapnának, hogy békéért békét kapnak cserébe.

Amíg a palesztinok oldalán nincs megértőbb tárgyalópartner, meg kell védeniük magukat a civileket támadó palesztin rakétáktól, Izraelbe behatolni kész terroristáktól. A konfliktus megoldása látszólag az, hogy az erősebbnek kell engednie. Izrael többször megtette ezt, például a Barak-kormány történelmi ajánlatával az ezredfordulón, amit Arafat visszautasított, kirobbantva helyette az újabb intifádát, vagy amikor 2005-ben a keményvonalas jobboldali Saron vezetésével az izraeliek egyoldalú engedményt tettek: kivonultak Gázából, és átadták a területet a palesztin önkormányzatiságnak.

HIRDETÉS

Ám nem azt eredményezte a kivonulás sem, amiben a világ reménykedett. Nem haladt előre a konfliktus megoldódása, csak a Hamasz-terror. Ez nemcsak Izraelt fenyegette és fenyegeti, hanem a palesztinokat is: Nyugat-barátokat, emancipálódni kívánó nőket, rakéták elé hajtott, és élő pajzsként feláldozott gyerekeket. A biztonsági fal ugyan megakadályozza már a testükre erősített bombával érkező terroristák beszivárgását Izraelbe, ám a Gázából indított rakéták, alagutakon érkező fegyveresek, vagy újabban emberrablók veszélyeztetik izraeli városok, falvak lakóinak életét.

Nincs más választása Izraelnek, mint megvédeni polgárait, miközben igyekszik fenntartani a dialógust a hol látható, hol eltűnni látszó, mérsékelt palesztin erőkkel. A békefolyamat kulcsa ezúttal nem az erősebb fél kezében van, hanem a palesztinokéban. Izrael eddig is önkorlátozó módon folytatta katonai műveleteit. Célzott akciókat hajtott végre a terror irányítóival, hadászati központjaival, fegyverraktáraival szemben, előre figyelmeztetve a palesztin civil lakosságot, ha támadásra készült, hogy megóvhassák életüket – szemben a Hamasszal, mely nem válogatott célpontjaiban.

A palesztinok legveszélyesebb ellenfele nem Izrael, hanem a Hamasz, az iszlám dzsihád, mely a nem szűnő agresszióval sok olyan izraelit is elfordított a békülékenyebb politikától, akik korábban annak elkötelezettjei voltak. S akkor még nem is beszéltünk a fekete zászlók alatt Nyugat felé nyomuló, keresztényeket is gyilkoló Iszlám Államról, mely azt híreszteli, hogy Gázában is jelen van immár.

 

A szerző író, a Szombat főszerkesztője

 

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – SOFTIM

 

  AZ EMBER NEM URA MAGÁNAK

        "Két vagy három tanu alapján végezzék ki---"

          (5.Mózes,  17,6)

 

       Heti szakaszunkban találkozunk azzal a parancsolattal amely azt mondja hogy "Két tanu vagy három tanu alapján végezzék ki a halálraitéltet"(5.Mózes,  17,6), vagyis csak érvényes tanuvallomások alapján lehet halálra vagy megkorbácsolásra itélni a vádlottat – de semmi esetre sem saját vallomása alapján. (BT, Szánhedrin 37,b).

 

Igy dönt a Tóra nyomán, Maimonidés is (Jád, Hilchot Szánhedrin, 28. fejezet végén): "Az Irás, (vagyis a Tóra) rendelete szerint, a Bét Din (biróság) nem végezhet ki és nem korbácsoltathat meg senkit a saját bevallása alapján, csak két tanu egybehangzó vallomása által".

 

Ez a szabály azonban csak sulyos bünügyekben érvényes. Anyagi, üzleti szférában az elv az, hogy az alperes vallomása többetnyom a latban, mint más emberek tanusága, ahogy a Talmud ezt statuálja: "A peres fél (akitől követelnek) vallomás annyit ér mint száz tanu!" (BT, Gitin, 40, b).

 

   A  TEST MINT LETÉT

 

     Ámbár Maimonidés úgy definiálja ezt a halachát, mint az Irás rendelete (Gzérát Hákátuv), vagyis egy olyan rendelet, amelynek nincs logikus magyarázata –a Maimonidést értelmező tudósok megpróbálják a lehetetlent és itt-ott egy kevés indokot szolgáltatnak. Szerintük a dolog magyarázata abban rejlik, hogy mig az ember ura a vagyonának és igy beismerő vallomása kötelezheti őt a követelő kielégitésére.

 

Azonban, élete, vagyis a teste nem  az ővé, ő nem ura annak, aki azt teheti vele amit akar – egyszóval  a test csak letétben van nála – és nem tehet vele ami akar. Igy vallomása alapján nem lehet őt megkorbácsolni, vagy pláne halálta itélni.

 

     Az ember teste és lelke nem az ő privát tulajdona – csak letétben, mintegy zálogként – vannak nála. Ennek alapján az ember kötelessége vigyázni testére és lelkére. Ennek értelmében tilos egy ember ütni saját magát és ezzel kért okozni testének – pláne hogy tilos öngyilkosnak lenni.

A teste nem az övé – hanem a teremtőé és neki semmi joga abban kárt tenni, vagy büntetésre kötelezni,

 

     MIKOR VAN FELHATALMAZÁS?

 

      A különbség amit látunk az ember teste és vagyona között – magyarázatra szorul. Hiszen a világon minden az Örökkévaló tulajdona, ahogy a Zsoltáros mondja(24,1) "Az Örökkévalóé a föld és mindaz ami betölti..." – maga az ember is és természetes vagyona is; ahogy azt Chágáj próféta mondja(2,8):"Enyém az ezüst, enyém az arany – mondja a Seregek ura".

 

 Akkor meg miért teszünk különbséget az ember teste és vagyona között?

 

A válasz a különbségben rejlik ami a felhatalmazást illeti.  Valóban minden az Örökkévalóé, de Ő felhatalmazza az embert, hogy azt csináljon saját pénzével/vagyonával amit akar. Ezzel szemben a testét nem adta neki, az csak letétben van nála és azzal nem tehet amit akar. Innen hogy nincs joga ahhoz saját vallomásával diszkriminálja magát.

 

    NINCS – RAJTA KIVÜL – SEMMI!

 

     Mindezzel együtt még a pénzügyekben is meg kell az embernek érteni , hogy az Örökkévalő teljhatalma teljes, egyedi és tökéletes. A felhatalmazás ellenére – az Örökkévalóé az utolsó szó.

 

    Mesélik az Öreg rebbe, a chábád megalapitója, rabbi  Sbéor Zálmán egyik  lelkes hivéről, egy gazdag fakereskedő volt. Egyszer irodájában űlt és az üzleti számadást csinálta és amikor befejezte odairta "összesen" :- - - - - majd hozzátette: "Nincs rajta kivül semmi"! ("ÉJN od milvádó" – 5-Mózes,4,35) vagyis – az Örökkévalón kivül nincs semmi!

 

    Ez volt egy igazi chaszid őszinte érzése, akkor is amikor üzleti számitásait csinálta és összegezte: összesen semmi, mert rajta kivül – minden semmi!

 

    Ezzel a tudatos felismeréssel felfedezzük a teremtés való igazát és előkészitjük a világot feladatára a megváltás pillanatában, amikor mindenki látni ls érzékelni fogja hogy "nincs rajta kivül semmi".

 

(Likuté Szichot, 34 kötet, 106 ol').

HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL -RÖÉ  -2014

MIÉRT NEM ESZÜNK VÉRT?

 

     A vér fogyasztásának tilalmáról már többször beszéltünk, de a témának különböző aspektusai vannak. Szakaszunkban is megjelenik a tilalom, sőt itt a Tóra megerősíti a már eddig is többször megjelenő tilalmat, amikor azt mondja itt, hogy „légy erős, ne edd a vért, mert a vér a lélek…" (5Mózes 12,23)

 

   A kifejezés, illetve az aláhúzott felhívás, hogy „légy erős" (vagy légy állhatatos) – ami egy micvával kapcsolatban egyedi a Tórában –, felkelti érdeklődésünket: mi okból/célból tartotta a Tóra ennyire fontosnak aláhúzni a vér tilalmát?

 

   Rási, a Midrás alapján, két választ is hoz erre a kérdésre. Az első, rabbi Jehuda nevében, azt mondja, hogy miután belemerültek a vérivásba – szükséges volt a tilalmat súlyosbítani a „légy erős" által.

 

A másik válasz  Simon Ben Ázzájt idézi, aki azt mondta, hogy a súlyosbított tilalom a többi micvát célozza: „Ha a vér, amitől könnyű tartózkodni – mert az ember általában nem vágyakozik rá –, ilyen szigorú elbírálás alá esik, akkor a többi micve még sokkal inkább". (Kál váchómer)

 

     NEGYVEN ÉV UTÁN

 

     Az első válasz úgy néz ki, hogy logikusabb és jobban értelmezi a kapcsolatot a vérivás és a „légy erős" felhívás között: mivel Izrael fiai „belemerültek", vagyis beleszoktak, hozzászoktak a vér élvezetéhez – szükségesnek mutatkozott az erősítés, a tilalom aláhúzása, hogy hagyjanak fel ezzel a rossz szokással.

 

    Ezzel együtt meg kell mondanunk, hogy ez a magyarázat is „sántít". Először is már korábban, kb. negyven évvel ezelőtt, a tóraadás idejében, meg lett tiltva a vér élvezete, és ott nincs az itteni „erősítés". Ezen felül nehéz feltételezni, hogy az elmúlt negyven év alatt nem volt a Tóra figyelmeztetéseinek semmi foganatja, és a zsidók ennyire a vér „hívei"maradtak..

 

    NINCS VITA

 

    Ezért hozza Rási a másik értelmezést is, amely szerint a „légy erős" nem vonatkozik a vér tilalmára; az nem szorul külön erősítésre, mivel az emberek nem vágyakoznak utána. Hanem? Utalnia kell a többi micvára, az „annál inkább" elve alapján. Vagyis, mint Ben Ázzáj mondja: „Az Írás figyelmeztetni jön, mennyire kell ügyelni a  micvák szigorú betartására".

 

    Ezzel együtt nincs kizárva, hogy a kettő között nincs vita, már ami a valóságot illeti. Vannak emberek, akik nem vágyakoznak a vér után, hanem egyenesen undorodnak tőle, és vannak, akik „elmerülnek a vér élvezetében", vagyis különböző okokból használnak vért, akár orvosi okokból vagy akár azért, mert abban a hitben vannak, hogy az segíthet, mint egy amulett.

 

    KÉT FOKOZAT

 

     Ez a kétféle értelmezés két fokozatot jelez az istenszolgálatban. A  belső, szellemi  jelentősége a vér-használat tilalmának, megtisztítani az ember lelkét az állati ösztönöktől. Az első fokozat a lélek „tisztításában" akkor van, amikor az ember még ott tart, hogy „elmerül a vér élvezetében". Az ember állati ösztöne erős és működik, és az embernek erőt kell vennie magán, vagyis „erősnek kell lennie", hogy megzabolázza szenvedélyes vágyait.

 

Ezután érkezik el a második fokozathoz, ahol már „nem kívánja a vért", vagyis az állati ösztön már nem merül el és nem vágyakozik a világi dolgok iránt. Ebben a fejlődési szakban azért kell erősnek lennie, hogy megerősödjön a parancsolatok betartásában; hogy egyre feljebb és feljebb menjen a Tóra és a micvák tanulásában, elsajátításában és gyakorlásában, amíg a világ dolgai eltörpülnek a szemében, és a lelke az isteni fényben ragyog.

 

  (Likuté Szichot, 14. kötet, 45. o.)

 

 

HETISZAKASZ(3)- Ékev – 2o14

irjaGlitsenstein Smuel Rabbi

A KENYÉR, A PÉNZ = A MEGÉLHETÉS

„Nem csak kenyéren él az ember." Híres mondat (néhány éve történetesen egy hamburgerlánc hirdetésében is szerepelt), na de mit is jelent?

A vers az eheti Tóra-szakaszból való, utalás a manna csodájára, hogy az az égből hullott a zsidó nép pusztai vándorlása során. A vers végén a konklúzió így hangzik: „hanem az Örökkévaló ajkának minden nyilatkozásán él az ember". Az ember életének igazi forrására emlékeztet tehát.

Az általános vélekedéssel ellentétben nem a mi erőfeszítéseink, fáradozásunk, konferenciáink, találkozóink és tanfolyamaink biztosítják a sikert. A valóságban az Örökkévaló az, aki megtart minket, aki gondoskodik rólunk, eléggé hasonlatosan ahhoz, ahogy a pusztában vándorló őseink függtek a szó szoros értelmében teljesen tőle, mindennapi megélhetésükért. A vagyon az Örökkévaló ajándéka. A nap végén látható tisztán, hogy nem az üzleti zsenialitásunk a kenyér egyedüli biztosítója, hanem a fentről való áldás ruház fel minket a sikerrel.

Kérdezzünk csak meg bátran bárkit az üzleti életben, hány gondosan kitervelt vállalkozása lett semmivé, viszont teljesen váratlanul befutott egy nagyobb megrendelés, erőfeszítés nélkül. Persze nem ez a szabály, és nekünk meg kell tennünk azt, ami rajtunk áll, a sikerért. De mikor az eljön, emlékeznünk kell, hogy itt magasabb erők vannak munkában, melyek működése kívül esik az ellenőrzésünkön.

Van azonban ennek a versnek más jelentése is. Az ember nemcsak kenyéren él. Az emberi lélek olyan, hogy többre vágyik a kenyérnél. Az emberi lény sosem elégszik meg a pénzzel és materiális javakkal egyedül.

A pénz fontos dolog, de nem élhetünk egyedül általa. Mi a helyzet a munkából származó kielégüléssel? Sokakat ismerek magam körül, akik bátra feladnak jövedelmező állásokat kevésbé jövedelmezőekért, mert nem találják a feladatukat eléggé ösztönzőnek. Pénzt kerestek vele, de hiányolták az érzelmi jutalmat.

Olyanokat is ismerek, akik anyagi tekintetben sikeresek, de egyébként látványosan boldogtalanok. Sikeresek és szerencsétlenek egyszerre. A siker, amit elérünk, nem garantálja a boldogságunkat. Miután megszereztük álmaink házát, a legfantasztikusabb sportkocsit és a legújabb telefont, laptopot, DVD-ket, azon kapjuk magunkat, hogy bele is fáradtunk. A megelégedésnek, hogy tartós legyen, több kell materiális alapnál, a spirituálisban kell gyökereznie. Szükségünk van a kenyérre és a pénzre, de ösztönző erőre és arra a tudatra is, hogy fontos, amit teszünk. Tudnunk kell, hogy az életünknek célja van, és számít, amit teszünk. Szeretnénk meggyőződni afelől, hogy a fáradozásunk gyümölcsöző, és az értékei tartósak.

Mesélnek egy rabról valamelyik orosz munkatáborban, akinek egy nehéz kereket kellett hajtania, amit a falra szereltek. Huszonöt éven át végezte ezt az inaszakasztó munkát. Gondolta, hogy a kerék nyilván valami malomszerkezethez csatlakozik a fal túloldalán, lisztet őröl vagy vizet hajt, öntözésre. Látta a lelki szemei előtt a bőven öntözött földek termését, a zsákokban álló lisztet. Huszonöt év után, mikor elengedték, azt kérte, mutassák meg neki, mi van a fal mögött. Nem volt ott semmi. A kerék csak kerék volt – az ő „munkája" semmiféle értelmes célt nem szolgált. Ájultan esett össze. Az élete munkájáról derült ki, hogy hiábavaló volt.

Mélyen bennünk él az igény, hogy az életünk értelmes legyen, fizikailag és spirituálisan is. Ha átlátjuk, hogy minden jócselekedetünk egy komplex spirituális rendszer része, hogy minden lépésünk egy kozmikus jelentőségű struktúrával áll összefüggésben, akkor az életünknek mindjárt lesz értelme, jelentősége és célja.

Erre kétségbeesetten nagy szükségünk van, hogy lássuk, a fáradozásunk mások javára szolgál – hogy hozzájárulunk mások jóllétéhez a magunk céljain túl is. Akkor nevezhető életnek az életünk. Akkor lehetünk boldogok.

Az ember nemcsak kenyéren él. Az nem megy  neki-------

 

(Nagyfuvaros Press)