2011. március 31., csütörtök

HOGYAN LEGYÜNK ZSIDÓK (HAMÁR ANNAK SZÜLETTÜNK) 7

 

       LEGYEN OTTHON ZSIDÓ KÖNYV!

 

   Isten őrizz, nem Naftali Kraus könyveire gondolunk itt. Azokat már rég nem lehet kapni és az új még nem jelent meg. Bár minden cigány a maga lovát dicséri, mi nem vagyunk cigányok.

 

    Itt azokról a kézikönyv jellegű, általános zsidó ismeretterjesztő könyvekről van szó, amiből egy zsidó férfi vagy nő – ha már zsidónak születettek, vagyis zsidó volt az édesanyjuk – megtudhatják mit jelent zsidónak lenni.

 

    Mint tudjuk, Magyarországon 1949 óta nincs zsidó nevelés. A zsidó gyerekek 90% általános, gój iskolákba jár, ahol nemcsak hogy nincs, természetesen, zsidó nevelés, de kimondottan ateista nevelés formálja a zsenge gyerekek lelki arculatát.

    A fennmaradt, alig 10% azon három zsidó iskola egyikébe jár, amelyek zsidó jellege meglehetősen labilis, az osztálytársak egyrésze/nagyrésze nemzsidó, (van ahol az igazgató sem zsidó) és igy az ott kapott zsidó alapok sajnos a nullával egyenlők.

    Mig az állami iskolákban a keresztény egyházak, saját papjaikkal/tanitóikkal oktatják a vallástant, addig a zsidóknál ez nem létezik, a Kádár rendszerben sem létezett, nem volt rá "igény", mert a hitközség nem kérte. A keresztény egyházak kérték – és kapták.

 

   Ezért a zsidó  gyerekek nem tudnak semmit népükről-vallásukról, mivel a szülők sem tudnak semmit és nincs nagyapa, akit meg lehetne kérdezni.

 

     Ezért fontos, hogy minden zsidó házban, még ott is ahol az apa, Isten ments, nemzsidó – legyen 2-3 alapszintü zsidó könyv, amelyek segitségével a zsidó anya megtanithatja serdülő gyermekét az alapvető dolgokra, a mindennapi áldásokra, a kóserság és a szombattartás fontosságára, stb.

 

    Kezdésként ez a minimum.

 

                                             ***

    Ajánlott könyvek:

 

1)   "ZSIDÓNAK LENNI" – Chájim Hálévi Donin.

2)    Kicur Sulchán Áruch ( 3 kötetben), magyar/héber;

3)    A ZSIDÓ ÉLET TÖRVÉNYEI – Israel Méir Lau förabbi

 

  Az első és a harmadik könyvet a jobb könyvesboltokban és az Irók Boltjában lehet kapni, valamint a Lau könyvet a Sip utca 12-ben. A Sulchán Áruchot az ortodox hitközségen (Dob utca 35) vagy a Chábádnál (Károly krt 20) lehet beszerezni.

 

(Folyt .köv.)

Nissan Mindel : Zsidó mesék, legendák, történetek

 

                                                   A Gólem sírja

 

Reb Chájim, a prágai Ó-újzsinagóga samesza minden évben kosárnyi, használattól elrongyolódott imakönyvet (sémotot) cipelt fel a régi zsinagóga padlására. Kinyitott egy oldalajtót a a zsinagóga előterében, felkapaszkodott a kopott lépcsőkön, és beillesztette a hatalmas kulcsot az ódon vasajtó zárjába.


Félve, remegő szívvel lépett be a padláskamrába, amelybe a tető alatt megbúvó két kis ablak éppen hogy beengedett valami fényt, és óvatosan megközelítette a Gólemet, amelynek maradványai a halomnyi sémot, a használt könyvek, a foszladozó tálitok, a tfilinszíjak és hasonló holmik vaslánccal elkerített, évszázados dombja alatt nyugodtak. Kosarát a poros, málladozó halom tetejére ürítette, és tiszteletteljesen kihátrált a padlásról.

Ezt a szokást a messze földön híres Löw rabbi, a szent emlékű prágai Máhárál vezette be, aki megalkotta a Gólemet, és később, mintegy 350 évvel ezelőtt, ott jelölte ki a nyugvóhelyét. A számtalan kosárnyi sémotnak, amely az évszázadok alatt sírdombbá halmozódott a Gólem fölött, már réges-rég el kellett volna árasztania a padlást, de a halom furcsa módon nem növekedett tovább, és ez minden alkalommal ámulattal töltötte el reb Chájimot, valahányszor a Máhárál utasítása szerint szent feladatát teljesítette.

Utoljára 1939-ben kaptatott fel a kosárnyi sémottal a padlásra, nem sokkal azelőtt, hogy a németek megszállták Csehszlovákiát.
A második világháború szörnyűséges évei alatt reb Chájim több koncentrációs tábort is megjárt. A kevés zsidó közé tartozott, aki csodával határos módon túlélte a holokausztumot.
Amikor a szövetségesek győzelme után felszámolták a tábort, amelyben raboskodott, reb Chájim visszatért Prágába. Első útja a városba vezetett, ahol a középkorban a gettó állt, és ahol a 13. században az első zsinagóga épült. Megállt az _-újzsinagóga előtt. Az épületen semmi változás nem látszott. Hála Istennek, gondolta, a nácik nem merték lerombolni Európa legöregebb zsinagógáját... Reménykedett, hogy a pusztítók a templom belsejét is megkímélték. Bekopogtatott a sztruzs ajtaján.

Az öreg cseh gondnok még megvolt. Alig ismerte meg a sameszt, aki jócskán megöregedett, csak magas termete volt a régi: reb Chájim mindig fejjel kimagasodott a többi hívô közül. Most hajlottan járt, széles válla meggörnyedt, arca beesett: csak árnyéka volt hajdani önmagának, de visszatért a halál közeléből, és a gondnok örvendezve fogadta.

A sztruzs szó nélkül kinyitotta az öreg zsinagóga ajtaját, és tapintatosan az előcsarnokban maradt. Reb Chájim belépett az ismerős terembe: körülnézett, de semmit sem látott a szemébe toluló könnyektől. Ajkai imát suttogtak: hálát adott az Örökkévalónak, amiért megőrizte az életét, és megengedte, hogy újra láthassa a szent helyet... Lassacskán felszáradtak a könnyei, és aggodalmasan elkezdte számba venni a látványt. Két változás tűnt fel neki: a csillárokban a gyertyák helyét villanykörték foglalták el, és lába alatt cementpadló hűvöslött. Minden egyéb a régi volt az ódon zsinagógában.

Megkérdezte a gondnokot a változások oka felől. Az elmondta, hogy a megszállás első napjaiban a náci propagandagépezet meg akarta mutatni a világnak, hogy a németek, minden híreszteléssel ellentétben, nem barbárok. Ezért "hozták rendbe" a zsinagógát, majd megtöltötték a koncentrációs táborok foglyaival, akikre ráparancsoltak, hogy vegyék föl a tálitot, és imádkozzanak, majd fényképeket készítettek róluk.

A németek fenn akarták tartani a látszatot, hogy kultúr-emberek, és értékelni tudják a történelmi zsinagógákat, sőt azt is lehetôvé teszik, hogy a zsidók szabadon imádkozzanak...

Reb Chájim boldogan vette tudomásul, hogy a megszállók nem vezettek be egyéb "újításokat". Egyszerre azonban olyan érzése támadt, mintha az öreg zsinagóga kissé mélyebben süppedne a földbe, mint régen.

No és odafent? – kérdezte, a padlás felé bökve.

Gyere, megmutatom! – felelte a gondnok.

Kinyitotta a padláslépcsőhöz vezető ajtót, és felmentek.
Reb Chájim remegő szívvel lépett a lánccal elkerített dombocskához, majd lassan körülsétálta. Hirtelen a szívverése is elállt, és elborzadva meredt a különös tárgyra a Gólem nyughelyét borító sémotrakás közepén: egy szurony nyele állt ki a halomból.

Hát ez meg micsoda?... – suttogta rekedten.

Ó, ez hosszú történet! – mondta a gondnok, akit egyáltalán nem lepett meg a látvány, és belekezdett a titokzatos elbeszélésbe.

Amikor a németek elfoglalták Prágát, mindjárt másnap reggel egy fegyveres osztag kíséretében megjelent a zsinagógában két tábornok. Az idősebbik azt kérdezte tőlem:
Igaz, hogy ennek a zsinagógának a padlásán van a legendás Gólem nyugvóhelye?
Megmondtam neki, hogy a Gólem története nem legenda, és maradványai valóban a zsinagóga padlásán nyugszanak.

Azonnal vezess oda! – parancsolta.

Megpróbáltam lebeszélni, de egykettőre véget vetett az akadékoskodásnak. Így hát felvittem őket a padlásra.
Hol van a Gólem? – dörrent rám a tábornok.
Rámutattam a nyugvóhelyre. Mindketten odaléptek a lánchoz, de csalódott képpel nézelődtek.
Hiszen ez egy kupac szemét! – kiáltott fel mérgesen a fiatalabbik.

Isten ments! Nem szemét ez, uram, hanem csupa használatban megkopott kegytárgy! – magyaráztam. – Itt, alattuk nyugszanak a Gólem maradványai...

Azonnal takarítsd el ezt a limlomot! – rivallt rám.

Nem tehetem, uram – feleltem. – A szent rabbi, aki a Gólemet alkotta, és itt jelölte ki a sírját, szigorúan megtiltotta, hogy bárki is hozzáérjen...

Badarság! – mordult rám a fiatal tábornok, és pisztolyt szegezett rám. – Eltakarítani!
Nem mozdultam.
Nem lehet... nem tehetem... – dadogtam.
Hagyd békén! – csitította társát az idősebbik tábornok, majd megparancsolta az egyik katonának, hogy takarítsa el a halmot.

A katona előrántotta a szuronyát, és beledöfte a sémotba. Abban a pillanatban velőtrázó üvöltés tört ki belőle. Elengedte a szuronyt, megtántorodott, majd hanyatt zuhant, és görcsösen rángatódzni kezdett, végül pedig élettelenül terült el.
A tábornokok, akárcsak a jelenet többi tanúja, megrettenve léptek hátra. Az osztag másik két tagja felnyalábolta az élettelen testet, és sietve távoztak.
Ettől fogva egyetlen német katona sem merte betenni a lábát a padlásra... – fejezte be a gondnok a hihetetlen történetet.

Reb Chájim nem maradt Prágában. Semmi dolga nem volt már ott, hiszen a régi világ, a hajdan virágzó prágai zsidó közösség romba dőlt. Idővel Amerikában kötött ki, megtörve és magányosan: csak tragikus emlékeit vitte magával. Ám emlékezetében kitörölhetetlenül ott őrizte a képet: a német szurony, a náci hatalom jelképe, alulmaradt a szent sémot ellen vívott küzdelemben, és legyőzötten, erejét vesztve hever a Gólem nyughelyén, a prágai Ó-újzsinagóga padlásán...


(Forrás: Zsido.com)

 

2011. március 30., szerda

MAGYAR  "ZSIDÓ"  VALÓSÁG: SZIP VAGY, GYÖNYÖRÜ VAGY....

 

"KERESZTÉNY-ZSIDÓ" SZÉDER-EST ÚJPESTEN,
"RABBI"VAL –

A MAZSIHISZ ÉGISZE ALATT . . .

 

  A maradék magyarországi zsidóságban teljesen kiszámithatatlan, mi jöhet még. A Dohány-templom prostituálása után (ledér énekesnőkkel és cigányzenészekkel, akik irredenta dalokat "játszanak"), most a Széder-estét "keresztelik meg".

 

     Tegnap kaptunk irásbeli értesitést arról, hogy Újpesten, a hitközség épületében, április 19.én este hat órakor "A keresztény-zsidó Társaság Széder estje 2011" zajlik és ezt Szerdócz J. Ervin, rabbi, vezeti. Illetve akit a KZST "rabbi"nak titulál.

 

    Tetszik érteni?  Keresztény-zsidó "Széder", ami sokakat az un. "utolsó vacsorá"ra emlékeztet – és mindez a Mazsihisz égisze alatt, hiszen az emlitett "hitközség" a Mazsihisz tagszervezete, leányvállalata. És a "rabbi", aki nem is rabbi, hanem legfeljebb rabbi-helyettes, az Orzsén végzett!

 

   Az  időpont nem véletlen: ez a második széder-est és az értesités a MZST szórólapján érkezett, melynek nyomtatását és szétküldését a Mazsihisz finanszirozza. Ezen a lapon állandó szereplőként figurál Róna Tamás "rabbi" és Haraszti György történész, az Orzse professzora.

 

     Összehasonlitásul: a "Hegedüs"ben, amely a legnagyobb pesti körzet (a Dohánynál is nagyobb amelyben szombatonként alig harmincan jönnek össze – orgonát hallgatni), csak akkor lesz második "széder", ha erre "igény" támad), mig Újpesten lesz "keresztény széder"...

 

  Ez a mániákus ökumánia az egyik oka a zsidóság hanyatlásának, a vegyesházasságoknak, a TOTÁLIS kipusztulásnak.

 

   És mit tesz a Sipucca? Pénzzel támogatja a szabadkai misszionárus Tuum szervezetet...

 

 

...ÉS SZEGEDEN, A ZSIDÓ TEMPLOMBAN,

  ORGONA ÉS "DOHÁNYOS" KONCERT

 

  Az alábbi hirt a Mazsihisz honlapból vettük át. Ez azt jelzi hogy a Dohány botrány nyomában, a Domino effektus alapján, most a többi magyar zsidó templom is szinházzá-cirkusszá válik.

 

   "Feledhetetlen élmény". Tesség lemenni Szegedre. Érdemes.

 

Főoldal » Hírek

Zorán-koncert a szegedi zsinagógában

2011-03-24 21:46:21

Cikk ajánlása

  

Nyomtatás

  

Betűméret

 

Forrás: Délmagyar


A Délmagyarország és Délvilág ismét Zorán koncertjével kedveskedik olvasóinak, a koncert időpontja 2011. május 5. csütörtök.



2011. május 5-én a szegedi zsinagógában várhatóan feledhetetlen élményre számíthat, aki jegyet vesz – és ezzel jótékonykodik is: a koncert költségvetésének egy része a zsinagóga felújításához járul hozzá.

Mától kaphatók a belépők ügyfélszolgálatainkon. Két jegytípus van: egy kedvezményes árú, csak hűségkártyával rendelkező előfizetőinknek – ez 3600 forintba kerül. A teljes árú tikett 4200 forint. A kedvezményes jegyek csak ügyfélszolgálatainkon kaphatók, egy előfizetőnk legfeljebb kettőt vásárolhat. Teljes áru belépőket az IH Rendezvényközpont, a Belvárosi mozi és az Interticket hálózat is kínál.

Sztevanovity Zorán testvérével, szövegírójával, Sztevanovity Dusánnal és zeneszerző társával, Presser Gáborral nemzedékeknek nyújt maradandó zenei élményt őszinte, hiteles, valódi érzelmeket megvillantó dalaival.

                                                                          * * *

 

   "Sokat tesznek (a zsidók fejére...)"                     

A Belügyminiszter fogadta a magyar zsidóság vezetőit

2011-03-30 09:57:40

Cikk ajánlása

  

Nyomtatás

  

Betűméret

 

Mazsihisz


Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter hétfőn hivatalában fogadta a zsidó vezetőket dr. Feldmájer Pétert a Mazsihisz elnökét és Zoltai Gusztávot a szövetség ügyvezető igazgatóját.



A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői köszönetüket fejezték ki azért, hogy a Magyar Kormány, és különösen a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezetek sokat tesznek a rasszista, antiszemita csoportok visszaszorítás érdekében.

A Belügyminiszter válaszában hangsúlyozta, hogy a kormány elvi alapon elutasít mindenfajta megkülönböztetést, és nem fogja tűrni, hogy Magyarországon embereket zaklassanak vallásuk, vagy származásuk miatt.

A találkozón a felek megegyeztek abban, hogy a jövőben megerősítik az együttműködést a zsidó közösség biztonságával kapcsolatos kérdésekben.

A megbeszéléséen részt vett dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Tállai András a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkár is.

   Eddig szól a mazsihisz-honlap  semmitmondó hivatalos jelentése.

   Értesülésünk szerint  a  PÁROS KÉRTE AZ IGÉRET BETARTÁSÁT,  vagyis az uszitó szennycsatorna betiltását (Orbán két pofont igért...), de a belügyér azt mondta, hogy "egyelőre" nincs mit tenni. Majd, talán az "európai elnökség" után...

                                      *

Apróhirdetés

 

  Apróméretü, alig használt pufajka, jutányos áron eladó.
Az első jelentkező kap hozzá három csokornyakkendőt is.
 "Végeladás" jeligére a Sip utca 12 portáján.

Naftali Kraus : A rabbit hazaárulással vádolták...(5)

         A szabadulás

 

   A Snéur Zálmán letartóztatását követő éjszakán, mialatt őt Pétervár felé vitték, Ljoznában pár tucatnyi hűséges chászid és a jesivá legkiválóbb növendékei összegyűltek megtanácskozni, mit tehetnének a rabbi kiszabadítása és a chászidok megnyugtatása érdekében.

    Elhatározták, hogy minden közösségi és magánügyet félretéve, kizárólag a rabbi kiszabadításának és a pusztulással fenyegetett chászid mozgalom megmentésének szentelik idejüket és energiájukat. A felnőttek minden hétfőn és csütörtökön böjtölni fognak, a többi napon kenyéren és vízen élnek, szombaton csak egy fogást esznek. Nem tartanak sem eljegyzést, sem esküvőt, azokat pedig, amelyeknek már ki van tűzve az idejük, mindössze a minjánt kitevő tíz ember jelenlétében, zene nélkül és hústalan lakodalommal tartják meg. A tanítók mindennap zsoltárt mondatnak kis növendékeikkel, s megmagyarázzák nekik, mekkora veszedelem fenyegeti a közösség egész nemzedékét, mert lelkiismeretlen emberek hamis vádakat emeltek a nagy cádik ellen. Minden chászid köteles családja körében elmondani a történteket, ecsetelni a fogoly rabbi szenvedéseit, azok érdemét, akik megosztják vele a szenvedéseket, és a följelentők alávalóságát. Mindenki továbbra is köteles adakozni Snéur Zálmán különböző pénzalapjaira, beleértve az Erec Jiszráél-i segélyt is. Mi több, minden chászid köteles listát készíteni a birtokában lévő ezüst- és aranytárgyakról, hátha szükség lesz rájuk. A chászid közösségekben megbízható férfiakat kell választani, akik a határozatok végrehajtását ellenőrzik.

Titkos akciók Vilnában


    A határozatok meghozatalán kívül három munkacsoport megalakításával foglalkozott a gyűlés. Az egyik csoport feladata az volt, hogy közvetlenül foglalkozzék a rabbi megmentésével, kiszabadításával. A másik csoportnak pénzt kellett gyűjtenie kiszabadítására, házának fenntartására és az Erec Jiszráélbe küldendő segélyekre. A harmadik csoport tagjai látták el a chaszidizmus védelmét az ellenséges támadásokkal szemben, és az ő dolguk volt az is, hogy erkölcsi támogatást nyújtsanak az üldözött chászidoknak.

Az aktivisták éjszakai gyűlése megválasztotta mindhárom munkacsoport tagjait, és kiosztotta feladataikat. A chászidok mindenkor rabbijuk szervezett, fegyelmezett munkamódszerét követték. Az első munkacsoportot három alcsoportra osztották. Az egyik alcsoport azt kapta feladatul, hogy Pétervárott, a fővárosban dolgozzék, híreket szerezzen, hogy ha kell, helyben és azonnal intézkedhessék. A másik alcsoport a legteljesebb titoktartás mellett Vilnában, az ellenfelek városában gyűjt majd információkat, kitudakolja, mit terveznek a rágalmazók. A harmadik alcsoport feladata a – kizárólag küldöncök, sohasem a posta útján történő – kapcsolattartás lett.

    A letartóztatás és az előzmények – azaz hogy ezúttal zsidók voltak a feljelentők – híre minden chászid központot elért, és mérhetetlen megrázkódtatást okozott. Az éjszakai ülés határozatait minden pontban végrehajtották, és tízezernyi chászid állott készen arra, hogy testét-lelkét, minden vagyonát Snéur Zálmán megmentésére áldozza. Ma már nem könnyű elképzelni, mekkora odaadással állították össze a chászidok értéktárgyaik leltárát – beleértve a fiatal férjek nemrég kapott hozományát is –, amelyhez meghatalmazást csatoltak, hogy az akcióbizottságok, amikor csak szükségét látják, igénybe vehessék vagyonukat.
A Ljoznai rabbiházra is rátelepedett a gond, hiszen nem tudták, mit hoz a holnap, mi lesz a családfő sorsa. Felesége, fiai és leányai böjtöltek és imádkoztak. A tíztagú bétdin naponta felkereste a nemrégiben elhunyt Dvorá Leának, a rabbi leányának sírját, elmondotta ott a teljes Zsoltárokat, és egy nyilatkozatot is felolvasott, amelyet reb Dov Ber fogalmazott meg. Ennek szövege – amely csak évek múltán vált ismertté – így szólt: "Mi, a bétdin tagjai, megparancsoljuk neked, adj hírt fájdalmunkról a mezericsi mágidnak és a Báál Sém Tovnak, a rabbi nagy tanítóinak, hogy imádkozzanak érette, rabsága ne ártson az egészségének, mielőbb szabaduljon!"

Az egész családban Rivká, Snéur Zálmán édesanyja viselkedett a leghősiesebben: töretlen hittel, megfellebbezhetetlen biztonsággal állította, hogy fiának igazsága hamarosan kiderül, s ő szabadlábra kerül. Ezzel a többi családtagot is kitartásra buzdította. Egyszer rabbi Dov Ber nagy meggyötörtségében elájult. Amikor magához tért, az ősz rebecn teljes bizonyossággal kijelentette: "Édesapád a jövő héten kiszabadul" – s ez be is következett.

A legkisebb fiú a cárhoz akar fordulni


Reb Mose, a rabbi tizennyolc éves, legfiatalabb fia, aki tökéletesen beszélt oroszul és franciául, mindannyiuknál türelmetlenebb volt. Utazási engedélyt kért Pétervárra, abban a biztos reményben, hogy tárgyilagos érveivel sikerül édesapját kiszabadítania. Azt is biztosra vette, hogy kihallgatást kap magától a cártól – ámde a családot kötelezte Snéur Zálmán utasítása, amelyet még letartóztatása előtt adott, hogy sógorán kívül senki ne utazzék a családból a fővárosba, s az aktivisták közül is csak azok, akiket az akcióbizottság jelöl ki. Így aztán a családtagoknak és a chászidoknak nem volt mit tenniük, várniuk és bizakodniuk kellett.

Közben Pétervárott folyt a vizsgálat. Snéur Zálmánt több ízben is átvitték a Péter-Pál erődből a Titkos Tanácshoz, egy másik városnegyedbe. Útközben kompon kellett átkelniük a Neva-folyón. Mesélik, hogy egy alkalommal éjidőn vitték kihallgatásra. Snéur Zálmán el akarta mondani az Újhold áldását, s kérte a kísérőt, hogy néhány percre állíttassa le a kompot. Az elutasította, ám ekkor a jármű magától megtorpant, és a rabbi elmondhatta a Dicsérjétek az Örökkévalót... kezdetű zsoltárt az újhold megszentelésére. Utána a komp megindult, de a kísérő, aki ekkor már látta, hogy Isten embere előtt áll, maga állította le az evezősöket, s áldását kérte. Snéur Zálmán egy papírszeletre írta az áldást, a kísérő pedig addig nem adott jelt az indulásra, míg a rabbi el nem mondotta az Újhold áldását. Mesélik, hogy ez az ember később magas rangra tett szert, és gazdagságban, megbecsülésben élt sokáig, a rabbi áldását pedig aranykeretben őrizte. Egy idős chászid, a jekaterinoszlavi reb Dov Zeév látta is nála az áldást...

...A rabbi unokája, aki ezt a történetet később elmondotta, hozzáfűzte: gyermekkorában nem értette, miért kellett Snéur Zálmánnak szívességet kérnie a kísérőjétől, hiszen ha a komp amúgy is megállott, akkor nemcsak a zsoltárt, hanem az Újhold áldását is elmondhatta volna. Csak később fogta fel, hogy nem tehetett másként, mert a parancsolatokat természetes körülmények között kell teljesíteni, nem csupán akkor, ha csoda történik...

   A kihallgatáson számos kérdést tettek fel a rabbinak a hitre, a chászidok szokásaira és az őket körülvevő, zsidó és nem zsidó világgal való viszonyukra vonatkozóan. Faggatták természetesen a feljelentésben foglaltakról és a vád tárgyát képező hazaárulásról is. A legenda szerint kihallgatás közben odaállítottak az ajtó mögé egy bizonyos reb Ávigdort, hogy figyelje Snéur Zálmán válaszait: nem hamisítja-e meg az idézeteket, nem módosítja-e saját javára az értelmüket. Végül felszólították Snéur Zálmánt, hogy foglalja írásba a feleleteit. A héber szöveget Vilnába küldték, hogy a hatóságok mellett működő hivatalos zsidó cenzor franciára fordítsa.

S ekkor jött el annak az embernek az ideje, akit a rabbi kérésére Vilnába küldtek, s aki akkor még nem tudta, mi lesz ott a teendője...

A rágalmazók megvesztegetési kísérlete


A Vilnába küldött férfiú – egyesek szerint szegről-végről a gáon rokona – a tanházban üldögélt. A chaszidizmus ellenzői vették körül, hát ő is ilyennek adta ki magát, közben pedig fülelt: titkos jelentéseket küldözgetett a chászidok akcióbizottságának. Amikor tudomására jutott, hogy Snéur Zálmán írásbeli vallomását Vilnába küldték fordíttatni, megértette, hogy most kell cselekednie.
Felkereste a zsidó cenzort, és könyörögve kérte, hogy hűségesen fordítsa le a szöveget, nehogy, Isten őrizz, elferdítse, és a rágalmazók érveit támassza alá vele. A fordító megnyugtatta, hogy szöveghűen fogja a vallomást átültetni, sőt elárulta azt is, hogy a feljelentők emberei már jártak nála, s fűt-fát ígértek, ha úgy fordít, ahogyan ők szeretnék. Megmondotta a chászid küldöttnek, hogy ezek hiába rágalmazták előtte Snéur Zálmánt, s hiába ígérgettek mindenfélét, ő nem tesz a kedvükre. "Nekik persze mindent megígértem – fűzte hozzá –, mert másként nem szabadulhattam tőlük, de majd meglátod, milyen pontos munkát végzek..."

A fordító meglehetős zavarban volt, hogy kinek tegyen eleget. A végén fortélyhoz folyamodott. Két különböző fordítást készített: egyet a rágalmazók szája íze szerint, s azt át is adta nekik, de a másikat, a valódit küldte vissza Pétervárra.

Még csak nem is postán küldte, hanem a mi chászidunk szeme láttára bízta rá egy küldöncre, s a vizsgálóbizottság végül a helyes szöveget kapta meg.
1798. november 1-jén érkezett meg az orosz nyelvű fordítás Pétervárra. Ennek áttanulmányozásával a vizsgálóbírák be is fejezték a maguk munkáját, s az anyagot megjegyzéseikkel egyetemben eljuttatták a döntésre hivatott szenátushoz.

 Így aztán 5559. kiszlév 15-én – 1798. november 23-án – a chászid Mordcháj Lipli kormánykörökben járatos barátai révén megtudta, hogy a vizsgálat véget ért, és nemsokára fel is mentik Snéur Zálmánt minden vád alól. A következő hét keddjén, kiszlév 19-én – november 27-én –, ötvenhárom napi fogság után közölték a rabbival, hogy hazautazhat, ártatlansága napnál fényesebben bebizonyosodott...

Három óra egy ellen házában


A szenátus bizottsága a Titkos Tanács vizsgálatai alapján nemcsak ártatlannak találta Snéur Zálmánt a hamis feljelentés minden egyes pontjában, hanem hivatalos jogosítványt is adott a chászid mozgalom számára, hogy kedve szerint működjék, senki ebben ne akadályozhassa.

 Ugyanakkor Pétervár utasítást küldött Bolgakovnak, a litvániai kormányzónak, hogy tüstént bocsássa szabadon a huszonkét chászid vezetőt, akiket Snéur Zálmán letartóztatása idején fogtak le és börtönöztek be Vilnában. A cári rendelkezés alapján azonnal szabadon bocsátották őket azzal, hogy "A chászid mozgalomhoz tartozó zsidókkal kapcsolatban semmi olyan terhelő anyag nem merült fel, ami ellenséges cselekedetnek vagy a közrend zavarásának lenne minősíthető."

A chaszidizmus törvényes mozgalomként való hivatalos elismerését Szimon Dzsigulin, Fehér-Oroszország kormányzója 1798. december 15-én külön ukázban közölte Vityebszk kerület elöljárójával. Ez a rendelet többek közt kimondja, hogy "Őfelsége utasítására, amelyet hozzám nemes Pjotr Vasziljevics Lapuhin cári tanácsos és főügyész őméltósága juttatott el, Zalman Borohovicsot – ez volt a rabbi orosz neve – kellő vizsgálat után szabadon bocsátották."

Snéur Zálmán a hét harmadik napján került szabadlábra – mint tudjuk, a Teremtés harmadik napjánál kétszer is írja a Biblia: "...s látta, hogy jó." Kérte, hogy vigyék reb Mordcháj Lipli házába. Mesélik, hogy ennek a háznak a földszintjén éppen a chaszidizmus egyik esküdt ellensége lakott, s Snéur Zálmánt tévedésből oda vitték. Három óra múltán azonban keresésére indultak a chászidok, és kiszabadították, de addig igen keserves dolga volt, mert a bérlő durván vitatkozott vele. Utána elmondotta, hogy ötvenhárom napos rabsága alatt egyszer sem érezte magát oly kellemetlenül, mint a három óra alatt a chászidok ellenségénél...

A chaszidizmus újéve


A rabbi kiszabadulása valósággal felvillanyozta a pétervári hitközséget. A chászidok a kemény fagy ellenére táncra perd
ültek az utcán, némelyik még cigánykereket is hányt a hóban. Estefelé tömegesen gyülekeztek reb Mordcháj háza előtt, várván, hogy a rabbi szólni fog hozzájuk. Ezt meg is tette, s beszédében az őszinte szót példázó bibliai mondást idézte: "Miként a víz tükre mutatja az arcot..." Amikor hazaindult, sok chászid csatlakozott hozzá, s mire a menet a következő hét keddjén, Chánuká második napján Vityebszkbe érkezett, a kíséret már sok ezer chászidból állott.

   Ljoznába érkezve a rabbi két levelet írt: egyet rabbi Lévi Jicháknak Berdicsevbe, a másikat reb Báruchnak, a Báál Sém Tov unokájának. Ezenkívül körlevelet küldött szét a chászidoknak, amelyben figyelmeztette őket, hogy ne gyűlölködjenek és ne forraljanak bosszút, hanem viseltessenek szeretettel minden zsidó, még az ellenfelek iránt is.

  Most, hogy a chaszidizmus győztesen és megerősödve került ki a rá kényszerített viaskodásból, igen sok olyan zsidó csatlakozott soraihoz, aki addig habozott nyíltan színt vallani, és csak titokban ítélte el a chaszidizmus ellenzőinek cselekedeteit.

A napról napra növekvő chászid tábor "a chaszidizmus újévévé", öröm és vigasság napjává nevezte ki kiszlév 19. napját, hiszen ez nemcsak Snéur Zálmán szabadulásának napja volt. Az egész, szorongatott chászid mozgalom lépett ki a tág mezőkre ezen a napon, s mostantól fogva a chászidok nyíltan, az ellenük törőktől mit sem félve szolgálhatták Istent a maguk módján.

    Mesélik, hogy a chászidok nagy lelkesedésükben megilát is akartak szerkeszteni kiszlév 19. emlékezetére, hogy azt évről évre ezen a napon felolvassák, mint Eszter könyvét Purimkor. Snéur Zálmán ezt nem hagyta jóvá, de azt mondotta: "Ez a nap emléknap lesz a zsidóság számára. Ezen a napon dicsőítjük és szenteljük majd meg az Ő nagy nevét, hogy ezernyi zsidó szívet bírjunk megtérésre és istenes cselekedetekre, mert ezeket az eseményeket híven megőrzi majd szívében a zsidók minden nemzedéke."

Egy rosszakaratú jelentés


Úgy tűnt, hogy Snéur Zálmánnak a chászidokhoz intézett körlevele nyomán – amelyben arra intette őket, hogy igyekezzenek az ellenzőkkel fennálló viszályt elsimítani – jelentősen csökkent a feszültség. De nem ez történt a vilnai hitközségben, ahol a viszálykodás tovább folyt, miután a chászidok erőfeszítéseket tettek, hogy képviselőiket bejuttassák az elöljáróságba. Az így támadt feszültség következtében egyre újabb panaszokat és ellenvádakat nyújtottak be a hatóságokhoz. Végül azonban meghiúsultak a chaszidizmust ellenző elöljárók ismételt próbálkozásai, hogy a chászidokat kizárják a vezetőségből, és 5561-ben – 1800-ban – rendeletet adtak ki, amely leszögezte a "karlinisták" jogait – így hívták a chászidokat a hivatalos szóhasználatban meg az ellenzők röpirataiban a mezericsi mágid egyik legkiválóbb tanítványa, a karlini rabbi Áháron után. A rendelet korlátozta a hitközség illetékességét egyes vallási kérdésekben, és megfosztotta attól a jogtól, hogy polgári ügyekbe avatkozzék.

Ebben az időben nagy jelentőségű változások történtek az orosz zsidók gazdasági és kulturális életében. A vezető kormánykörökben nagy befolyásra tett szert egy közismert antiszemita, Gavril Gyerzsavin orosz költő és politikus, aki magas állami tisztségekben szolgált, s történetűnk idején, Pavel cár uralkodása alatt tagja volt az állami tanácsnak, felelőse az államkincstárnak. Illetékességét önhatalmúlag kiterjesztette mindarra, amit "zsidókérdésnek" tekintett. A főállamügyész őt küldte Puhinba, az ottani zsidóknak a helyi kormányzó ellen benyújtott panaszainak kivizsgálására, azután pedig a cár utasítására Fehér-Oroszországba küldték, hogy felderítse, mi okozta az ott dúló éhínséget.
Fennállott a veszély, hogy a köztudottan antiszemita Gyerzsavin működése károsan hat majd a zsidóságra. Snéur Zálmán, aki nemcsak chászidjaiért, hanem a körzet teljes zsidóságáért felelősnek érezte magát, különböző lépéseket tett, hogy elejét vegye a bajnak. Igénybe vette a kapcsolatait, és igyekezett hatni Gyerzsavinra, mérsékelni a gyűlöletét.

Ugyanakkor viszont a chaszidizmus ellenzői azon voltak, hogy felhasználják Gyerzsavint a chászidok és vezetőik ellen. Ez világosan kiderül Gyerzsavin jelentésének abból a részletéből, amely Snéur Zálmán befolyásával foglalkozik: "A zsidók azt panaszolják, hogy a chászidok elidegenítik tőlük a gyermekeiket, azonkívül pénzt és aranyat szednek, hogy azt Palesztinába küldjék, mert bíznak a Messiás eljövetelében és jeruzsálemi Szentélyük újjáépülésében..."

(FOLYT.KÖV.)

A  könyv magyar  kiadása  húsz évvel ezelőtt jelent meg (1991-ben), majd később (2001-ben) csatoltuk a Tánjá magyar kiadásához mint Függeléket.

 

 

2011. március 29., kedd

A CÉL: A HOLOKAUSZT KIÁLLITÁS ÉS HORTHY TISZTÁRA MOSÁSA

 MI MINDENT LEHET
A 2/3-DAL CSINÁLNI?!
 
Történelmi csúsztatással vádolja és részben „átértékelné” a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítását a közigazgatási tárca államtitkára a kormányzati portálon nemrégiben megjelent úgynevezett interjúban. Az ügy kapcsolatban van a kormány által kezdeményezett személyi változásokkal és a zsidókárpótlás ügyével is.
Nevesített kérdező nélküli, mégis kérdés-felelet formában megírt interjú jelent meg nemrég a kormányzati portálon, amelyben a közigazgatási és igazságügyi tárca közigazgatási államtitkárát, Gál András Leventét szólaltatja meg a Kormany.hu. A különféle szakjogászi képesítésekkel bíró, televíziós szerkesztésben, médiakurátorságban is jártas államtitkár ebben Aktívabb együttműködés a zsidó közösségekkel címmel fejti ki kormányzati elképzeléseit. Ennek kapcsán elárulja azt is, amit lapunk nevében korábban tárcájától kérdeztünk: hogy tudniillik mi rejlik a pesti, Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteményben (HDKE) tervezett személyi változtatások mögött.

Szakmaiság erősítése okán váltanák fel a jelenlegi teljes kuratóriumot más összetételűre, majd ennek nyomán a mostani, egyébként igen eredményesen működő menedzserigazgatót egy szaktörténészre. A kormányzati portálon olvasható államtitkári megnyilatkozásból azonban kiderül, ez mondvacsinált érv. Valójában nem erről van szó, hanem arról, hogy 1. a kormány, miközben szorosabbra fűzné kapcsolatait a határon inneni és túli zsidószervezetekkel, a zsidókárpótlás még függőben levő ügyeinek kutatási részét – elvéve az e célból létrehozott közalapítványtól, a MAZSÖK-től – „állami kézbe veszi”, és a HDKE-re bízza; továbbá 2. az államtitkár változtatást akar elérni az emlékközpont magyarországi holokausztról szóló kiállítása egy részében. Míg az első lépésről információnk szerint a kormányzat nem is tárgyalt a HDKE szakembereivel, a második változtatás végrehajtásánál aligha számíthatna együttműködésükre.

Különös felhangot ad Gál András Levente „interjújának”, hogy a kuratóriumváltást már befejezett tényként közli, ami nyilvánvalóan nem igaz. A továbbiakban beszámol egy, az év elején tett (első) látogatásáról a HDKE állandó kiállításán, ahol, mint írja: „Jeleztem a HDKE képviselőjének, hogy át kell értékelni a kiállítás egy részét, mivel az úgy épül fel, hogy a különböző bevonulásokat mutatja… nincs ok-okozati összefüggésben az, hogy a magyarlakta vidékek visszatérnek Magyarországhoz, és oda Horthy Miklós kormányzó és a magyar hadsereg bevonul, azzal, hogy később menetben hajtották az embereket a halálba. Mindez olyan történelmi csúsztatás, amely felesleges feszültségeket kelt.” Majd Márai-olvasmányaira hivatkozva folytatja: „Sajnos, a jómódú zsidó polgárság javait kívánta meg számos olyan ember, aki az aljasság irányába terelte a jogképességétől megfosztott Magyarországot… hiszen 1944. március 19-én a német csapatok által kikiáltott bábkormány vette át a hatalmat.”

A „történelmi csúsztatást”mindebben nem nehéz tetten érni, azt azonban csak sajnálhatjuk, hogy az államtitkár nem árulja el, kikben kelt „felesleges feszültségeket” a kiállítás, mármint rajta kívül.
 
A szóban forgó kiállítás kurátora, egyszersmind a HDKE történész-főtanácsadója, Molnár Judit megerősítette benyomásunkat, hogy a tárlat nem hozza közvetlen összefüggésbe a fotókkal illusztrált „meneteket”, például a 1918-as forradalom katonáiét, Horthyét, a csendőrökét, a munkaszolgálatosokét, a németekét, a nyilasokét vagy a zsidó nőkét. Pusztán arra utal, hogy a korszak magyar valóságának jellemzője a drámai „menetelés”. Közvetlen ok-okozati összefüggést fölfedezni – belemagyarázás.

Ami pedig a Magyar Állam 1944. március 19. utáni megfosztott jogképességét, „bábkormányát” illeti, történelmi tény, hogy a kétségkívül fokozódó német nyomás közepette sem a „német csapatok” nevezték ki a Sztójay-kormányt, hanem a változatlanul hivatalában maradó Horthy (éppen a németek ellenében választva Sztójayt Imrédy helyett), majd a parlament adott fölhatalmazást. A közigazgatási vezető posztokon lezajlott változások szintén Horthy jóváhagyásával történtek, a többi között a deportálásokban kulcsszerepet játszó, Eichmannal együttműködő Endre László és Baky László belügyi államtitkár kinevezése is. Eichmann magyarországi különítménye viszonylag kis létszámú volt, a német megszálló csapatok pedig a front miatt mozogtak: a zsidók gettókba kényszerítését, majd – a budapestiek kivételével – elhurcolását mintegy 200 ezer (!) magyar közigazgatási, közbiztonsági és más szakember hajtotta végre. És a magyar kormányzat annyira nem volt „báb”, hogy Horthy 1944 júliusában, amikor már ezt látta jobbnak, le tudta állítani a deportálásokat. Addigra azonban több mint 400 ezer magyar zsidó került megsemmisítő táborba (ellentétben a nem „visszatért” Dél-Erdéllyel, ahol nem léptek hatályba a magyar diszkriminációs törvények és rendeletek).

Nehéz nem észre venni a közigazgatási tárca államtitkárának érvelése mögött azt a máshonnan is ismert szándékot, hogy a magyarországi holokausztért a nyilasokat és egyes „aljas embereket” tegyünk felelőssé, Horthyt és a mögötte álló politikai osztályt pedig mentsük föl. Holott a korszak egészében jelen volt a lakosság hozzászoktatása az előítéletes gondolkodáshoz, egyes társadalmi csoportok lealacsonyításához, végül halálba deportálásához. Ezt a folyamatot mutatja be a Holokauszt Emlékgyűjtemény nemzetközileg igen rangosan jegyzett kiállítása, amely komoly előkészületek, szakmai viták nyomán jött létre, és főként a mai fiatalokhoz szól. Olyan történészek írták a forgatókönyvet, mint Kádár Gábor és Vági Zoltán, Karsai László irányításával, s a lektorok között találjuk Deák Istvánt, Ormos Máriát, Radnóti Sándort és Ungváry Krisztiánt - írta a Népszabadság Online.
     (Forrás: HVG) 
*                           
RÉGI VITA EZ MAGYARORSZÁGON A KOMMUNISTÁK ÉS A JOBBOLAL KÖZÖTT. AZ ELŐBBIEK SZERINT MINDENKI, AKI A LEVERT BOLSEVIK DIKTATURA (1919) UTÁN ÁLLOTT A MAGYAR KÖZÉLET ÉLÉN - NÁCI/FASISZTA/REAKCIÓS/ANTISZEMITA
 ELLENFORRADALMÁR VOLT - ÉS FŐLEG HORTHY A KORMÁNYZÓ.
A JOBBOLDAL SZERINT - ÉS IDE TARTOZIK A MAI 2/3-OS FIDESZ IS - HORTHY NEM TEHETETT SEMMIRŐL, Ő CSAK SODRÓDOTT ÉS Ő MENTETTE MEG A BUDAPESTI ZSIDÓSÁGOT  A DEPORTÁLÁSTÓL.
 
SAJNÁLATOS HOGY A MA ÉLŐ MARADÉK ZSIDÓSÁGOT BELEKEVERIK EBBE AZ ÁLDATLAN VITÁBA. ITT MÉG AZ A BLŐDSÉG SEM SEGIT, AMIT AZ E.Ü.(* MONDOTT  TRIANON TRAGÉDIÁJÁRÓL, "AMI A HOLOKAUSZTOT IS FELÜLMÚLJA".
 
A VITÁBAN - AMI NEM A MIÉNK - AZ IGAZSÁG VALAHOL A KÖZEPÉN VAN.
 
(* e.ü. = EGYÜGYŰ ÜGYVÉD)
 

Mit mond a Háláchá?

 

  P E S Z Á C HA KOVÁSZTALAN KENYÉR
   – MÁCESZ - 
    ÉS A ZSIDÓ  SZABADSÁG ÜNNEPE        


      Bevett szokás, hogy 30 nappal a Peszách (zsidó husvét) előtt, kezdünk az ünnepről és előkészületeiről beszélni. Máris késében vagyunk és ezért a dolog fokozottabb figyelmet igényel:

 

      Peszách, (a gyengébbek kedvéért: husvét), a kovásztalan kenyér ünnepe, ami azt jelenti, hogy az ünnep nyolc napján minden olyan étel és ital fogyasztása -ideértve a kenyeret, különféle süteményeket, kekszet, sört stb. - amely élesztőt, vagy ehhez hasonló adalékanyagot tartalmaz - szigorúan tilos. Húst, halat és minden egyéb élelmiszert csak a rituális felügyelet alatt álló üzletben szabad vásárolni. Ez ma Magyarországon nem könnyű, de lehetséges. A nyolc napon kenyér helyett kizárólag máceszt (pászkát) eszünk. Ügyelni kell arra,  hogy különleges – Peszáchra sütött, kóser máceszt vásároljunk, mert egyes boltokban egész évben van nem-kóser mácesz.

 

 Az ünneppel kapcsolatban – ha egy zsidó zsidóként akarja megélni az ünnepet -  egy sor szigorú vallási előírást kell betartani:


1. A lakást oly módon kell kitakarítani, hogy annak egyetlen zugában se maradjon egyetlen szem morzsa sem. Ennek érdekében még a legkisebb fiókot, a kabátok, ruhák zsebeit is át kell vizsgálni.

2. Az ünnep nyolc napján külön edényeket kell használni, ezek az ún. peszáchi edények, melyeket a zsidó családoknál az év többi részében egyáltalán nem használnak, hanem évről-évre eltesznek és csak ekkor veszik elő. Elvileg a mindennap használatos edényeket is lehet használni, de akkor - megfelelő rituálé mellett - azokat kóserítani(kasérolni)  kell. Ennek a módja Donin rabbi könyvében, "Zsidónak lenni", vagy  a Kicur Sulchán Áruch-ban, található meg.


  T
öbb mint szokás, - halachikus előirás -  hogy néhány nappal az ünnep beállta előtt „eladják" a kovászost (chámecot) olymódon, hogy aláírunk egy előre elkészített nyilatkozatot, miszerint a chámecot eladjuk egy nem-zsidónak. Ezeket a rabbi összegyűjti és ő végzi el a gyakorlati teendőket. Ha a helyi rabbi nem tud erről – lehet a helyi chábád küldötthöz fordulni. Az "eladás" ugyan formalitásnak tünik, de enélkül az illető zsidó chámecot birtokol peszáchkor, ami egy  sulyos vétek.


3. A Széder-estét megelőző éjszakán mindenki saját otthonában elvégzi a Bödikát Cháméc szertartást, szövege a peszáchi Hágádában található. Másnap reggel, erev peszách (az idén hétfő, április 18) a cháméc elégetése, az elsőszülöttek böjtje (lásd az emlitett Donin vagy Kic. S.Á.)


4. A Széder - a Peszách ünnepének előestéje - bensőséges családi ünnep. Az ünnepi vacsora előtt mondjuk el a zsidóság őstörténetének egy részét, de legfőképp az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulás szimbólumokkal tűzdelt - történetét. A Széder forgatókönyve a Haggada. Elterjedt tévhittel szemben a Széder lényege nem az evés, hanem az egyiptomi kiszabadulás elbeszélése, elmondása a zsidó gyerekeknek, amely micva a Tórában többször is emlitve van.

5. Peszách a három zarándok-ünnep egyike is. A hagyományban „szabadság-ünnep"-ként is szerepel, ezért az ünnep minden napján elmondjuk a (teljes) Hállél hálaadó imát.


Az ünnep első napján az imarendben szerepel egy áldásciklus a harmatról (Tál), ami a tavasz közeledtére emlékeztet. A második estével kezdődik a 49 napig tartó ómer számlálás.

6. Peszách nyolc napjából az első és utolsó két-két nap (az idén kedd és szerda, valamint  a következő hétfő és kedd), főünnepek, melyek előírásai megegyeznek a szombatra vonatkozó szabályokkal. Egyetlen dolog kivétel ez alól: a főzés, amit szabad.  Tűzhelyet, gázt stb. azonban csak az ünnep beállta előtt meggyújtott lángról lehet begyújtani. Ugyanez vonatkozik a dohányzásra is.

A közbenső négy nap ún. félünnep - Chol Hámoéd, "magyarul" hálemajd - (csütörtök, péntek, szombat és vasárnap) -  amikor pl. szabad utazni is,  - a közbeeső szombat kivételével !! -  esetleg dolgozni, s melyekre a szombati tilalmak nem vonatkoznak.

7. Tavasz-ünnep lévén is, Peszáchkor a zsinagógákban felolvassák az Énekek Énekét, mely - az allegorikus magyarázat szerint - az Örökkévaló és a zsidó nép szerelmét példázza,

8. A nyolcadik, azaz az utolsó napon az imádkozás során megemlékezünk halottainkról, s elmondjuk a Jizkor (Mázkir) imát.

 

   (Lásd cikkünket a Haggada ismertetéséről)